Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Hát érdekes egy meccs volt az biztos. Az nyilvánvaló, hogy helyén kell kezelni a dolgokat, és feltétlenül büszkének se kell lenni erre a győzelemre, de legalább megvan, és ezt most én se láttam annyira traumatikusnak, még akkor se, ha egy Jets volt az ellenfél.

Az offense szerintem teljesen rendben volt. Shurmur néha hívott megint hülye játékokat, de 37 pontot felpakolni egy 3rd qb-val, elsőszámú elkapó és félig meddig elsőszámú TE nélkül, finoman szólva javításra szoruló O-fallal még egy Jets ellen is jó teljesítmény szerintem. Jeudy kezdi elkapni a fonalat, Gordon, Fant állat, szóval Lock és Lindsay visszatérésével fasza kis egység lesz ez. Ha nem is fogunk gyakran nyerni élvezet lesz nézni a srácokat szerintem. Rypien szerintem se jobb, se rosszabb nem volt, mint amit várni lehetett tőle. Annyiban talán jobb Driskel-nél, hogy jobban érzi a nyomást és nem sóbálványként várja a sack-et, de az INT-ek katasztrófák voltak, amire majdnem a meccs is ráment. Ha Lock nem épül fel ötletem sincs ki fog kezdeni a Pats ellen, bár lehet nem is lesz sok jelentősége.

A defense viszont szvsz továbbra is hagy kívánni valót maga után. Azért 28 pontot benyelni Gase-ektől (még ha a picksix-et nem is számolom) nagyon sok. Az tetszett, hogy végre sikerült kivédekezni egy meccs végi drive-ot (oké, tudom a Jets ellen), és hogy végre volt nyomás az ellen qb-ján, de van még itt tennivaló gazdagon. Aminek örülök, hogy Chubb úgylátszik visszatért (nagyon hiányzott már), valamint Ojemudia és Bausby is kifejezetten jók voltak ma. De azt azért megkérdezném Fangio-tol, hogy Bausby mit keresett PS-en a szezon elején, és miért nem játszott eddig... Nekem amúgy nagy kedvencem a srác valamiért, szóval emiatt még dühösebb vagyok Fangio-ra.

Összefoglalva a W megvan, bár tapsikolni azért egyelőre még nem kell hozzá. Viszont ha visszatérnek a sérültjeink szerintem egy kellemetlen ellenfél lehetünk akár egy Chiefs-nek is (bár ez inkább vágyálom jelenleg, de most kicsit pozitívabban látom a helyzetet, úgyh megengedek magamnak egy ilyen kijelentést 😀). Plusz tavaly érezhető volt, hogy az első győzelem után kicsit felszabadultak a srácok a győzelmi kényszer alól, szóval remélem ez idén is megfigyelhető lesz.
roberto23
Elvetemült dolog volt ez a Chiefs bold 😊 Jelenleg ha ful gázon tolják 3 negyeden át pontrekord körül kapnánk tőlük.
FLZOLI
Mikor vállaljak be egy ilyet, ha nem egy győzelem után. 😀 Kitudja mennyi lesz idén, meg kell becsülni őket.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Az offense szerintem teljesen rendben volt. Shurmur néha hívott megint hülye játékokat, de 37 pontot felpakolni egy 3rd qb-val, elsőszámú elkapó és félig meddig elsőszámú TE nélkül, finoman szólva javításra szoruló O-fallal még egy Jets ellen is jó teljesítmény szerintem. Jeudy kezdi elkapni a fonalat, Gordon, Fant állat, szóval Lock és Lindsay visszatérésével fasza kis egység lesz ez. Ha nem is fogunk gyakran nyerni, élvezet lesz nézni a srácokat szerintem. Rypien szerintem se jobb, se rosszabb nem volt, mint amit várni lehetett tőle. Annyiban talán jobb Driskel-nél, hogy jobban érzi a nyomást és nem sóbálványként várja a sack-et, de az INT-ek katasztrófák voltak, amire majdnem a meccs is ráment. Ha Lock nem épül fel ötletem sincs ki fog kezdeni a Pats ellen, bár lehet nem is lesz sok jelentősége.

A defense viszont szvsz továbbra is hagy kívánni valót maga után. Azért 28 pontot benyelni Gase-ektől (még ha a picksix-et nem is számolom) nagyon sok. Az tetszett, hogy végre sikerült kivédekezni egy meccs végi drive-ot (oké, tudom a Jets ellen), és hogy végre volt nyomás az ellen qb-ján, de van még itt tennivaló gazdagon. Aminek örülök, hogy Chubb úgylátszik visszatért (nagyon hiányzott már), valamint Ojemudia és Bausby is kifejezetten jók voltak ma. De azt azért megkérdezném Fangio-tol, hogy Bausby mit keresett PS-en a szezon elején, és miért nem játszott eddig... Nekem amúgy nagy kedvencem a srác valamiért, szóval emiatt még dühösebb vagyok Fangio-ra.

Összefoglalva a W megvan, bár tapsikolni azért egyelőre még nem kell hozzá. Viszont ha visszatérnek a sérültjeink szerintem egy kellemetlen ellenfél lehetünk akár egy Chiefs-nek is (bár ez inkább vágyálom jelenleg, de most kicsit pozitívabban látom a helyzetet, úgyh megengedek magamnak egy ilyen kijelentést 😀). Plusz tavaly érezhető volt, hogy az első győzelem után kicsit felszabadultak a srácok a győzelmi kényszer alól, szóval remélem ez idén is megfigyelhető lesz.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
A meccs végén Fangio az öltözőbe terelte a csapatot elkerülendő a nagyobb balhét, mert a Jetsnek mérsékelten sikerült méltósággal lezárni a meccset: 45mp a vége előtt két labdabirtoklásnyi difinél időket kérni? fölösleges late hitek? minek?

Steve Smithnek megvolt a véleménye erről:

 www.youtube.com/watch?v=bE1MngagSUw

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Győzni mindig jó dolog, de ennyi büntetést mint amennyit a Jets kapott...

A fal ipari hulladék, mindenkit agyon fognak verni mögötte. Munchak mehet az összes edzővel együtt, mert alkalmatl erre a feladatra Denverben. Jeudy, Patrick jól nézett ki, Suttonnal ez egy jó kis trió lesz. Hamler ropi, nem bír majd egészséges maradni, Hamilton meg mehet amerre lát, hulladék. Gordon jól mozgott, szerintem nincs vele baj.

Amikor a védelem a pályán volt csomószor pörgettem a meccset az 50 yardos QB futott TD után.... Volt néhány szép siettetés, meg hulladék dobásokat is sokat ütött le a DB állomány. Ennyi. A Jets O# jól nézett ki, ez mindent elmond a védelemről.

több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Valami csodaval hataros modon felkeltem a meccsre.
De atyagatya milyen borzalom volt.
OMG, nem is talalok ra szavakat. En ereztem magam kellemetlenul azert amit latok.
Tudom serult a fel csapat, persze. De erdekes mas csapatok tudnak ertelmes modon jatszani ilyenkor is.
Borzalom, remelem ez a rock bottom.

Mar amugy az 1 pontos vereseget kezdtem elkonyvelni, nem is ertem, hogy nem sikerult a Jetsnek megcsinalni a DRIVE-t, amit mar annyiszor lattunk.

Es ezzel most nem a jatekosokat akarom bantani, az utcarol szedjuk oket, meg masok kidobalt jatekosai kapnak szerepet. Meg kidolgozzak a beluket.
Csak most mi lesz ha visszajonnek a serultek? Ugyanaz a szar schema, csak a nevek cserelodnek.
Schurmur is ugyanezt a langyos fost fogja nyomni.

Azon lepodtem meg, hogy a fel csapatnak le kell serulni, hogy vegre valami blitz csomagokat lassunk. Mert most ha Von Miller lenne, akkor miben lennenk kisegitve? (imadom VM-et, kedvenc Broncom, es elismerem a palyan es azon kivul is) Lenne plussz 0,5-1,5 sack meccsenkent (amiker skillbol megcsinal), de konstans nyomas semmi. Es erre kellett varni Fangionak majdnem masfel evet? Akkor mennyit kell varni, hogy az egesz vedelem osszealljon? Es az egesz csapat?

Visszajon Lock esetleg felepul Hamler,Fant,Lindsay akkor a tamadojatek miben lesz mas? Ugyanugy agyon fogjak verni Lockot. Barmelyik vedelem a ligaban. Nulla kreativitas. Berakhatsz Schurmurnak minden posztra HoF meg BiS jatekosokat. Akkor talan mukodne. De akkor szerintem en is odaallhatnek.

Most en nem ebbol elek, meg nem vagyok szakerto, szoval laikuskent irom az egeszet. De azert latszik melyik csapatok sikeresek es melyikek nem. Altalaban a fejetol buzlik a hal. Es telerakhatsz egy csapatot talenttel skill posztokon, ha szar a fal, ha a szar a koordinator.
Most lehet azt csinalni minden evben, hogy ranezunk a depth chartra es akkor elkezdjuk toltogetni az elerheto legjobb jatekosokkal (mar ha idejonnek, mar ha van ra penz) a keretet. Nulla koncepcioval. De akkor ezt latjuk ami van. Hogy egy kozepes/kozepesen eros keret nem megy semmire. Mert nem allnak ossze a kirakos darabok.

Rypien is. Anyam. Csori gyerek dobhatott volna vagy 6 picket. Mar kezdtem izgulni meccs elott, hogy ket HoF iranyito van a keretben es hogy majd ki visz minket a mennybe. De talan egy normalis edzo ki tudna belole hozni tobbet. Talan. Tudjatok mi az a kep ami offense oldalrol iden beleegett az agyamba? Hogy felig sackelve dobja Luck/Driskel/Rypien a labdat. Talan ezt is egy kis kreativitassal meg lehetne oldani. Mondom, nem ertek a focihoz, de azert csak lehetne ezt jobban managelni. Teny, hogy szar a fal, de most ne mondjatok mar, hogy nincs ettol szarabb a ligaban.

Bocsanat, hogy nem igazan tudok orulni a gyozelem utan. De olyan erzesek kavarogtak bennem a meccs alatt, ami 15 eves NFL szurkoloi "karrierem" alatt meg nem tortent: Szegyen (pedig voltak nagyon nagy veresegek). Nem pillanatnyi, mert voltak szar meccsek minden evben, tobb is. De jelenleg ahol a ligaban elhelyezkedik a szeretett csapatunk es amerre tart, arra nincs jobb szo. Sajnalom, hogy leirom. De ami most hajnalban NFL meccs cimszo alatt tortent az az volt.

A sracoknak innen MO-rol gratulalok (ha olvassak esetleg a forumot, akkor mondjak el a velemenyuket nyugodtan), mert csinaljak a dolgukat es nyertek. Le a kalappal (ironia nelkul). De hogy itt hosszu tavon mi a terv azt elmagyarazhatna valaki.
PM_the_sheriff
Az O# oldalon egész meccsen haladtunk, volt három teljesen érthetetlen INT, de egyik sem "felrajzolt" play rossz kivitelezése volt, hanem rookie mistake, ha KisShanny halad a harmadik számú irányítójával, WR1, RB1B, RT és TE1 nélkül akkor tapsolunk, Shurmurnak meg a fejét követeljük? 😀 Remélem érződik a véleményem.

A D# oldalon meg szintén volt momentum, Chubb feltámadt, Jewell élete meccsét játszotta, Bausby ismét bebizonyította h Vicékenk kell 3-4 meccs mire rájönnek h a legitim harmadik számú CB a psben rohad. Stb.

Az ST detto, most voltak szép visszahordások, McManus clutchabb mint valaha.

Ha itt kikaptunk volna, akkor nem azért kaptunk volna ki mert outcoacholtak, hanem mert dobtunk 3 érthetetlen INT-et, amiből egy picksix is lett.

Félreértések elkerülése érdekében: tudom h a Jetsel játszottunk, tudom h ez nem az a játék ami miatt ugrálni kell, sőt, ez a de minimis, de sztem most ne keseregjünk, főleg ne szégyenkezzünk, kórházcsapattal hoztuk a kötelezőt, volt pár jelenet amiből építkezni kell, és bízni h a sérültek épüljenek minél hamarabban, aztán lássuk meg h meddig jutunk.

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 337 — je suis poloska
Szerintem messze nem olyan szar a solog mint ahogy leirjatok. Marmint nyilvan szar de 3. QB-val + serultekkel meg mindig van egy szint (jets) ami egy klasszissal a csapat alatt van. Nyilván nem ők a mérce, és helyén kell kezelni a győzelmet de 3. iranyitoval mas csapat se villogna, mert alapvetően egyik csapat se arra van berendezkedve, hogy 3. QB-val hemgereljen. Pláne hogy elmaradt az előszezon és ott se tudtak jatszani.

Hogy miert Rypien kezdett Driskel helyett az jo kerdes, gondolom most jol jott hogy nincsenek rola tapek. Tény hogy minden 2. passzában benne volt az interception, de valljuk be Driskel sem lett volna nagy upgrade.

Pozitivum hogy Chubb magara talált, illetve hogy Jeudynak meglett az első TD-je, ami lathatolag jót tett neki mert egyser sem dropolt. Tény hogy sok labda nem ment fele, de egyszer majd fog jönni, es akkor majd jol jön.

Szóval fel a fejjel, és Hajrá! Amíg Lock es/vagy Jeudy itt van igyekszem minden meccseteket nézni.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 155
Valami csodaval hataros modon felkeltem a meccsre.
De atyagatya milyen borzalom volt.
OMG, nem is talalok ra szavakat. En ereztem magam kellemetlenul azert amit latok.
Tudom serult a fel csapat, persze. De erdekes mas csapatok tudnak ertelmes modon jatszani ilyenkor is.
Borzalom, remelem ez a rock bottom.

Mar amugy az 1 pontos vereseget kezdtem elkonyvelni, nem is ertem, hogy nem sikerult a Jetsnek megcsinalni a DRIVE-t, amit mar annyiszor lattunk.

Es ezzel most nem a jatekosokat akarom bantani, az utcarol szedjuk oket, meg masok kidobalt jatekosai kapnak szerepet. Meg kidolgozzak a beluket.
Csak most mi lesz ha visszajonnek a serultek? Ugyanaz a szar schema, csak a nevek cserelodnek.
Schurmur is ugyanezt a langyos fost fogja nyomni.

Azon lepodtem meg, hogy a fel csapatnak le kell serulni, hogy vegre valami blitz csomagokat lassunk. Mert most ha Von Miller lenne, akkor miben lennenk kisegitve? (imadom VM-et, kedvenc Broncom, es elismerem a palyan es azon kivul is) Lenne plussz 0,5-1,5 sack meccsenkent (amiker skillbol megcsinal), de konstans nyomas semmi. Es erre kellett varni Fangionak majdnem masfel evet? Akkor mennyit kell varni, hogy az egesz vedelem osszealljon? Es az egesz csapat?

Visszajon Lock esetleg felepul Hamler,Fant,Lindsay akkor a tamadojatek miben lesz mas? Ugyanugy agyon fogjak verni Lockot. Barmelyik vedelem a ligaban. Nulla kreativitas. Berakhatsz Schurmurnak minden posztra HoF meg BiS jatekosokat. Akkor talan mukodne. De akkor szerintem en is odaallhatnek.

Most en nem ebbol elek, meg nem vagyok szakerto, szoval laikuskent irom az egeszet. De azert latszik melyik csapatok sikeresek es melyikek nem. Altalaban a fejetol buzlik a hal. Es telerakhatsz egy csapatot talenttel skill posztokon, ha szar a fal, ha a szar a koordinator.
Most lehet azt csinalni minden evben, hogy ranezunk a depth chartra es akkor elkezdjuk toltogetni az elerheto legjobb jatekosokkal (mar ha idejonnek, mar ha van ra penz) a keretet. Nulla koncepcioval. De akkor ezt latjuk ami van. Hogy egy kozepes/kozepesen eros keret nem megy semmire. Mert nem allnak ossze a kirakos darabok.

Rypien is. Anyam. Csori gyerek dobhatott volna vagy 6 picket. Mar kezdtem izgulni meccs elott, hogy ket HoF iranyito van a keretben es hogy majd ki visz minket a mennybe. De talan egy normalis edzo ki tudna belole hozni tobbet. Talan. Tudjatok mi az a kep ami offense oldalrol iden beleegett az agyamba? Hogy felig sackelve dobja Luck/Driskel/Rypien a labdat. Talan ezt is egy kis kreativitassal meg lehetne oldani. Mondom, nem ertek a focihoz, de azert csak lehetne ezt jobban managelni. Teny, hogy szar a fal, de most ne mondjatok mar, hogy nincs ettol szarabb a ligaban.

Bocsanat, hogy nem igazan tudok orulni a gyozelem utan. De olyan erzesek kavarogtak bennem a meccs alatt, ami 15 eves NFL szurkoloi "karrierem" alatt meg nem tortent: Szegyen (pedig voltak nagyon nagy veresegek). Nem pillanatnyi, mert voltak szar meccsek minden evben, tobb is. De jelenleg ahol a ligaban elhelyezkedik a szeretett csapatunk es amerre tart, arra nincs jobb szo. Sajnalom, hogy leirom. De ami most hajnalban NFL meccs cimszo alatt tortent az az volt.

A sracoknak innen MO-rol gratulalok (ha olvassak esetleg a forumot, akkor mondjak el a velemenyuket nyugodtan), mert csinaljak a dolgukat es nyertek. Le a kalappal (ironia nelkul). De hogy itt hosszu tavon mi a terv azt elmagyarazhatna valaki.

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Rypien: Sajnos nem véletlen volt, hogy a Bucs ellen egy drive-on belül majdnem dobott két intet. Ma ennek a duplájával is zárhatott volna, azaz 6-tal, nem rajta múlt. Igaz, mi is elejtettük 3 intet. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ő ma többnyire egészséges nyomás alatt játszott, és akkor is csinált butaságokat, amikor nem volt az arcában a védő. Ilyen mennyiségű hiba vállalhatatlan, nem NFL-szint. Tudom, Driskel sem volt valami hűha, de jóval kevesebbet hibázott, jobbakat dobott, és nagyobb nyomás alatt játszott. Nem tudom mi eredményezhette, hogy Rypiennek kell kezdenie, de ez majdnem a meccsbe került egy kilátástalan ellenféllel szemben, akiket akár 4 TD különbséggel is verhettünk volna legalább, az lett volna reális.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 064 — The Mathematician
az SB győzelem óta a 8. kezdő QB meccs győzelemmel
ez is valami ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Nagyon kellett ez, végre megvolt a D# a kulcsvédekezés, Chubb is visszatért, meg az O# is tetszett a teljesen brainfart INTeket leszámítva, Fant, Hamler ne legyen komoly, aztán van egy hosszú hetünk gyógyulni és készülni a Peccre.
Végre, ahh, jóéjt!

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Jó lesz ez, agyonverjük a nyomi gyereket homokózban a kék sárkányos lapáttal és másnap az ebédlőben már kidüllesztett melkassal ülhetünk a töltelék resztli balfék csapatok asztalánál 😊

több mint 5 éve
Vonster Denver Broncos 1 209
Akkor hangolódjunk... 😀

 www.youtube.com/watch?v=b0AN7fYd0cg
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 064 — The Mathematician
Hát nem tudom mennyi kedvem lesz reggel megnézni a roncsderbit...

Remélem azért hamar felkerül majd egy gyöngyszem a ruszki oldalakra hogy kísértésbe essek 😊
FLZOLI
én kivettem a holnapi napot szabinak
amúgyis rámfér egy nap, de erre a roncsderbire felkelek 😀
Negritis
meg kell becsülni azokat a meccseket, ahol a kezdőrúgás előtt van némi esélyünk...
| nem azt mondom, hogy nyerünk, de idén ez az első, ahol akár nyerhetnénk is |
Black_Adder
egy csütörtöki meccsünk van az belefér
de sztem SNF vagy MNF idén nem fog játszani
aztán majd látjuk, hátha rázárom magam a szezonra 2-3 hét múlva

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Hát nem tudom mennyi kedvem lesz reggel megnézni a roncsderbit...

Remélem azért hamar felkerül majd egy gyöngyszem a ruszki oldalakra hogy kísértésbe essek 😊
FLZOLI
én kivettem a holnapi napot szabinak
amúgyis rámfér egy nap, de erre a roncsderbire felkelek 😀
Negritis
meg kell becsülni azokat a meccseket, ahol a kezdőrúgás előtt van némi esélyünk...
| nem azt mondom, hogy nyerünk, de idén ez az első, ahol akár nyerhetnénk is |

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Bolles fejlődéséről van egy kis filmroom, akit érdekel (a három meccses minta alapján a csípőmozgását, valamint a kézhasználatát is jelentősen javította):
 www.milehighreport.com/2020/10/1/21496550/garett-bolles-is-having-a-strong-start-to-the-year

Kedvenc playem tőle:

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 064 — The Mathematician
Hát nem tudom mennyi kedvem lesz reggel megnézni a roncsderbit...

Remélem azért hamar felkerül majd egy gyöngyszem a ruszki oldalakra hogy kísértésbe essek 😊
FLZOLI
én kivettem a holnapi napot szabinak
amúgyis rámfér egy nap, de erre a roncsderbire felkelek 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hát nem tudom mennyi kedvem lesz reggel megnézni a roncsderbit...

Remélem azért hamar felkerül majd egy gyöngyszem a ruszki oldalakra hogy kísértésbe essek 😊

több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
én meg azt nem értem, miért nem hoztuk ide Mahomest és miért nem draftoltuk mögé Burrowt....
Black_Adder
Olvastam vagy álmodtam, mielőtt Tampába aláírt volna, Brady bejelentkezett ide qb2 mentornak. 😊
Zalán
Nem álmodtad, szóba kerültünk mi is, mint olyan desztináció, ahova potenciálisan jött volna, de elég gyorsan elhalkultak ezek a pletykák, mert mint említettem ALL IN VAN LOCKRA 😊

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
én meg azt nem értem, miért nem hoztuk ide Mahomest és miért nem draftoltuk mögé Burrowt....
Black_Adder
Olvastam vagy álmodtam, mielőtt Tampába aláírt volna, Brady bejelentkezett ide qb2 mentornak. 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 064 — The Mathematician
én meg azt nem értem, miért nem hoztuk ide Mahomest és miért nem draftoltuk mögé Burrowt....
Black_Adder
az lepett meg AR-ért nem tradeltünk 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
én meg azt nem értem, miért nem hoztuk ide Mahomest és miért nem draftoltuk mögé Burrowt....

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Driskel... oké hogy backup de hogy kerülhet egyáltalán szóba a magyar bajnoki szint felett ez a csávó?? Ezt sok qb-ra elmondhatjuk még. Az Oline is olyan hogy én is átmegyek rajta..m
aranytöküJimmy
Úgy, hogy nincs jobb. Szted hány csapatnál van jobb QB3, mint Driskel?
empty taxi
Ő itt QB2 szeretne lenni, de igen...
Zalán
A Driskel kérdéskörbe azt is vegyük figyelembe h Elway a "Locked in" filozófiát követve ment bele ebbe az offseasonbe: teletömte az O# fiatal, de extrém tehetséges playmakerekkel h segítse a fiatal QB-t. Kimondva kimondatlanul az volt a terv h kiderüljön idén h Lock-e a franchise QB, vagy sem, és ez úgy tudjon kiderülni h ne lehessen arra fogni h nincs kivel játszania.

Egy ilyen szituba egyszerűen nem lehet egy Cam Newton, vagy Jameis Winston féle játékost leigazolni, hiába tűnik ez egy steril világban logikus low risk-high reward döntésnek, a valóságban könnyen megoszthatja az öltözőt egy másik domináns QB jelenléte, arról nem beszélve h egy-két szarabb meccs után lenne egy média/neadjisten szurkolói nyomás, ami rányomhatja a bélyegét az ifjú titánunk fejlődésére.

Szal egy ilyen közegbe egy egyértelmű QB2-t kellett igazolni, aki elfogadja h ő másodhegedűs. Namármost aki már elfogadja h másodhegedűs az jellemzően már sz.rabb/bukott játékos, ergo max ideig-óráig fogja vinni a csapatot.
Driskel olyan szempontból tűnt jó döntésnek, hogy a Lockra írt playbookot minimálisan kell csak átírni, mert hasonló erősségei vannak (leszámítva h pontatlanabb, nem érzi a nyomást és szarabbul olvas védelmet...) és van már nfl kezdő tapasztalata.

Jó kérdés h miért nem Bortles lett akkor leigazolva már tavasszal (aki hasonló adottságokkal rendelkezik, de azért jóval többet látott már), de nem tudhatjuk h akkor még mennyit kért, vagy h akkor még milyen ambíciói voltak.
Általános Doktor
Winston azért a pénzért amit a Saintsben kap simán hozható lett volna. Ő kevésbé vezér egyéniség mint Cam, na őt ide tényleg nem kellett volna hozni, de JW ezekkel a fegyverekkel eredményes is lehetett volna.
aranytöküJimmy
Egyrészt nem véletlenül ment egy olyan helyre, ahol fél lábbal már nyugdíjban van a QB, másrészt Winston semmivel sem kisebb vezéralkat mint Cam, szal ha akartuk volna sem jött volna, de nem is akartuk a fent elmondottak miatt.

Hozzáteszem h nekem hatalmas kedvencem volt a drafton, de itt most all in van Lockra, így pedig nem hozol a nyakára egy Winstont, sem Camet, sem Folest, sem Bridgewatert, stb.
Általános Doktor
Nem feltétlenül van így. Valakit az motivál jobban kivan mögötte és egy percre sem kényelmesedhet el.
aranytöküJimmy
Persze, csak nem mindegy az üzenet, amit ebből leszűrhet egy fiatal játékos. Bízunk benned, de azért hozunk vkit ha mégis szar lennél.

Teljesen jó ez így, egy évet be lehet "áldozni" erre szerintem.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
aranytöküJimmy San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 108