Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Az ESPN listázta a rostereket a PFF-es statok alapján. Harmadikok vagyunk a Seahawks és a 49ers mögött (mögöttunk a Saints és az Eagles van, de igazándiból az első három emelkedik ki).Általános Doktor
Érdekes, hogy szerintem az egyik legerősebb csapatrész a következő idényben a defensive front7/front6 lesz, és mégis az kapta a leggyengébb értékelést.peterk2005
A PFF legjobb tudomásom szerint a tavalyi statok alapján dolgozik.
Wolfe a versenysúlya alatt játszott + ügye sérült is volt, szal ő azért kapott ilyen gyenge osztályzatott, Ware szinte egész szezonban sérülten játszott, Sly pedig sztem egyenletesen fejlődött, ami ha nem törik meg, akkor nem lesz itt para és valóban az erősségünk lesz ez az egység (hozzátéve h sztem itt a legmélyebb a pad is).Általános Doktor
Pont pár napja írtam az SB nation-ös elemzések kapcsán h a PFFnél a DL rosszabb lenne az LB sor meg jobb 😊
De itt az én értékelésem, úgy sincs jobb dolgunk perpill, mint találgatni

Peyton Manning: ELIT. Remélem nem szorul magyarázatra.
Montee Ball: Above avarage: Ez a természetes fejlődése. Non contakt edzéseken rögtön nagyon jó volt, felszerelésekkel kicsit lelassult, de nagyon látványosan kezdte megérteni a támadó sémát, türelmesen kivárni a blokkok kifejlődését, sokat fejlődött pass protectionben is, és a szezon végére checkdown passzoknál is lehetett rá számítani (a szezon elején volt több dropja is)
Virgil Green: Avarage. Az egyik potenciális offseason warriorom, jó kis blokkoló TE, aki ritkán játssza magát üresre, de amikor felé dobják a labdát akkor sem ijed meg. Kicsit meglep, h pffnél máris avg, de nem vitatkozom vele, idén mindenkinek megmutatja majd.
Julius Thomas: Above avarage. Nem rosszabb lesz, mint tavaly, csak kevesebbet lesz játékban, bízom benne, h Welker többet lesz egészséges, Sanders is inkább számokon belül fog játsszani, ha még tényleg Green is több lehetőséget kap, akkor egymás elől veszik el a kitűnési lehetőségeket. Ez csapat szeompontból nem rossz, ők ettől nem lesznek rosszabb játékosok, de a pffnél kicsit kihalványodhat.
Demaryius Thomas: High quality. Közel az elithez. Kíváncsi vagyok Decker nélkül jobb lesz-e vagy rosszabb. A szélső passzokból több fog felé menni, de több védő is lesz rajta. top5 elkapó, de ezt 5nél több WR-re mondják.
Wes Welker: Above avarage. Erőltetetten visszafogott vélemény, de sok felé fognak menni azok a passzok Manningtől, egy esetleges agyrázkódás biztosan megrövidítené a szezonját, szóval inkább óvatosabban bánok én is a színárnyalattal, de ettől még high quality játékosnak tartom őt (is).
Emanuel Sanders: Avarage. Viszonyítás képpen Decker above avarage lenne nálam. A számai vagy legyenek átlagon fölüliek, vagy takarodjon is melegében, de a PM faktorral diszkontálva avg marad nálam. Anélkül DT elit, Decker meg high quality volna...
Ryan Clady: High quality. A sérülés miatt az elit túl bizakodó lenne, az above avarage-nél meg mindig is jobb volt, szóval elég egyértelmű a besorolása. Kíváncsi leszek arra a seattle-i passrushra úgy ha Clady az LT...
Orlando Franklin: High quality. El kell dönteni, h beválik-e LG-nek vagy nem. Ha igen, akkor high quality lesz, amíg PM itt van, mindenképp. Én most bizakodó álláspontra jutottam ezzel kapcoslatban
Manuel Ramirez: Above avarage. Tavalyelőtthöz képest nagy volt a kontraszt, de azért átlagon fölülinél nem jobb ő, de nem is kell.
Louis Vasquez: High quality. Ha tavaly nem volt elit, akkor idén se lesz, de ettől még a legjobb RG a ligában...
Chris Clark: PM frontside-ját védeni nagyon hálás feladat. Hálásabb mint a vakoldalát... Louis Vasquez mellett könnyebb játszani, mint Zane Beadles mellett, és az se mindegy, h a kezdőkkel edzel vagy a cserékkel. PM nélkül talán csak avarage lenne, vele biztos átlagon felülinek fog tűnni...

Derek Wolfe: Avarage. A PFF vákumban értékel, nem veszik figyelembe a sémában betöltött szerepet, márpedig Wolfe-nak az a sorsa, h más számára kaparja ki a gesztenyét. Aztán lesérül, beáll egy a PFF szerint jobb játékos, és visszább esik a védelem. Ez történt tavaly, vakarhatják a fejüket, h miért... Hogy akkor miért nem halványzöld, mert azért nem ő az egyetlen 3-4, 4-3 hibrid LDE/UT, aki jó futás ellen, de nem sok pressure-t generál...
Terrance Knighton: High Quality Itt is szívesen használnék akár kék színt is, Ware-rel és Millerrel a fedélzeten szvsz még nagyobb pusztítást fog végezni középről, és akkor lehet tényleg bekékül, jó lenne még ez előtt hosszabbítani vele...
Sylvester Williams: Ahogy Ballnál is nála is figyelembe véve, h hol kezdte a tavalyi szezont és hol fejezte be, bizakodó vagyok vele kapcsolatban
Demarcus Ware: High quality. A sérülései és kora miatt kicsúszott az elitből, de nála se kizárt, h visszaküzdi magát.
Von Miller: ELIT. Amikor játszott, akkor nagyon jól játszott. Futás ellen passrushban egyaránt. Sackből nem gyűlt annyi neki tavaly, de a passrushing efficiency-je továbbra is nagyon magas volt, idén remélhetőleg nem hátráltatja semmi sem a felkészülésben...
Nate Irving: Avarage. Ez viszont akár narancssárgává is válhat. Eddig az mlb posztért nem tudta kiszorítani Mayst, Brookingot és Lenont. Az erős oldalon futásoknál kifejezetten jó volt, de ha középen bent ragad egyértelmű passz szituációkban, még lehetnek nehéz pillanatai. Ha magabiztosan megcsinálja a tackle-t akár futásnál akár elkapás után, az elmúlt évek után már akkor sem panaszkodhatunk, az meg pont egy átlagos mlb osztályzatot érdemel...
Danny Trevathan: High quality. Nálam már tavaly is az volt. Egyáltalán nem volt rossz futás ellen se, coverage-ben meg nagyon jó. Az által h futásnál megbízhatóbb társ lesz mellette, és a szélkről nagyobb nyomás helyeződhet az irányítóra Von Millernek és Warenek köszönhetően, neki is sokkal könnyebb dolga lesz.
Aquib Talib: High quality. Ez is érdekes, amíg egészséges volt, addig elitnek tűnt, utána talán high qulitynek se. Ez persze átlagban pont kiadja ezt az osztályzatot, és idén se feltétlen számolhatunk azzal, h végig egészséges marad, szóval megfelelő ez a szín...
Chris Harris: High quality. SCB-nek elit, CB2-nek high quality, mivel base-ben CB2 lesz, maradjunk a high qualitynél.
Bradley Roby: Rookie.
TJ Ward: Above avarage. Amit eddig láttunk tőle, nem túlzás a high quality, de nálunk nem lesz az szvsz. Egyszerűen nem használjuk jól a box safetyket. Dawknak is voltak problémái utolsó évében, Ihenacho is csak addig tündökölt amíg azt tehette amihez ért (ütközz), de ahogy a passzokra kellett figyelnie visszaesett. Wardnak is inkább a boxban történő pusztítás az erőssége. Egyébként az nem baj, h mindkét safetyvel inkább a passzokra figyelnénk, csak akkor nem box safetykben kéne utazni... Persze Ward így se lesz rossz, de coverage-ben "csak" átlagon felüli, nálunk meg ez fog jobban számítani...
Rahim Moore: Volt h ennél jobbnak is tűnt, egy jobb secondaryben lehet h újra így lesz, de megelőlegezni egyelőre nem előlegezem neki, főleg a komoly sérülése után.

A leggyakoribb felálláshoz az offenseben Greent kell kihúzni, a defense-ben pedig Irvinget vagy Robyt, így még jobban festene a kép, de a secondaryben továbbra csupa narancssárga játékos áll sorban a kezdők mögött, és ez tavaly is problémát okozott...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Az eseménytelen hétköznapokra:
 www.denverpost.com/klis/ci_25920690/klis-broncos-niners-trade-2011-sent-kaepernick-san
A 2011-es draft trade-ünk felelevenítése, melynek köszönhetően a 49ers megszerezte franchise QB-ját, mi pedig Moore-t, Cartert és Julius Thoamst.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 020 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Az ESPN listázta a rostereket a PFF-es statok alapján. Harmadikok vagyunk a Seahawks és a 49ers mögött (mögöttunk a Saints és az Eagles van, de igazándiból az első három emelkedik ki).Általános Doktor
Érdekes, hogy szerintem az egyik legerősebb csapatrész a következő idényben a defensive front7/front6 lesz, és mégis az kapta a leggyengébb értékelést.peterk2005
A PFF legjobb tudomásom szerint a tavalyi statok alapján dolgozik.
Wolfe a versenysúlya alatt játszott + ügye sérült is volt, szal ő azért kapott ilyen gyenge osztályzatott, Ware szinte egész szezonban sérülten játszott, Sly pedig sztem egyenletesen fejlődött, ami ha nem törik meg, akkor nem lesz itt para és valóban az erősségünk lesz ez az egység (hozzátéve h sztem itt a legmélyebb a pad is).

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Az ESPN listázta a rostereket a PFF-es statok alapján. Harmadikok vagyunk a Seahawks és a 49ers mögött (mögöttunk a Saints és az Eagles van, de igazándiból az első három emelkedik ki).Általános Doktor
Érdekes, hogy szerintem az egyik legerősebb csapatrész a következő idényben a defensive front7/front6 lesz, és mégis az kapta a leggyengébb értékelést.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Roby még mindig nem firkantotta alá a szerződését, ez nem para?
A többi pickünk már official bronco, csak Bradley van hátra | bár ahogy nézem van még egy pár első körös, aki nem írt alá... | Általános Doktor
Nem para. A régi CBA alatt egészen a TC kezdetig ki voltak centizve /*ott már akinek nincs aláírt szerződése az nem feltétlen edzhet*/, az új CBA sokkal kevesebb mozgásteret ad az ügynököknek, sokkal kisebb pénz forog kockán, úgyh sokkal könnyebb megállapodni is. Most még nem kell sietni.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 020 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Roby még mindig nem firkantotta alá a szerződését, ez nem para?
A többi pickünk már official bronco, csak Bradley van hátra | bár ahogy nézem van még egy pár első körös, aki nem írt alá... |

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 10 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 020 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Az ESPN listázta a rostereket a PFF-es statok alapján.
Harmadikok vagyunk a Seahawks és a 49ers mögött (mögöttunk a Saints és az Eagles van, de igazándiból az első három emelkedik ki).
Már volt róla szó, de azért íme képen is:

| Sztem Ball, Sanders, Sly és Wolfe is többet fog nyújtani, mint amire a színeik predesztinálják őket, zárójel bezár |

+ Meg kell hagyni a 49ers is elég pofásan néz ki a tavalyi statok alapján, kicsit meg is lepett h ilyen pöpec O# lesz ott jövőre...

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 10 éve
Sonpi Dallas Cowboys 267 — Cowboys fan
Demarcus Ware 56. az NLF.com top100-as listáján
 www.nfl.com/top100/2014#video=0ap2000000356005

szerk: Ha már Ware, a hírek szeirnt felvette a leader role-t a csapatnál. 😊 Persze ilyenkor mindenki először érkezik edzésre és utoljára távozik, mindenki mentorál mindenkit, mindenki jobb lesz mint tavaly volt, stb, de azért csak jó ilyeneket hallaniBlack_Adder
Bízzatok benne! Igazi vezére lesz a védelmeteknek. Nálunk a puszta jelenléte is sokat jelentett. Ha most egészséges is tud maradni remek kis szezont futhat, főleg úgy hogy valszeg nem őt fogják duplázni (remélem veletek összejön neki a gyűrű).


több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Azelőtt, hogy Denverbe érkezett volna, nem nagyon követtem, hogy mi van Ware-el Dallasban. Így azt se tudtam pontosan, hogy mik voltak a sérülései, miért esett vissza a teljesítménye. Pár nappal ezelőttig csak annyit tudtam, hogy valamelyik Dallas fan fórumtársunk átjött ide és "biztosított" bennünket róla, hogy szerinte nagyon jó lesz, csak ki kell heverni a sérülését.

Pár napja aztán olvastam a történetét, és a rehabját (linkeltem is a cikket). Az alapján nagyon bíztató a helyzet, Ware saját állítása szerint évek óta nem volt ilyen laza a csípője, ami a teljes izomzatára is kihat, mert kisebb terhelést kap így a háta vagy mi. Remélem így is lesz. Azért nálam még ott maradt a red flag a háttérben, mert Freneey-vel (aki nagy kedvencem volt Indy-ben) már átéltem, hogy egy évtizedig szinte gránit, mindent kibír, aztán jön az első sérülés, és utána már sosem lesz önmaga. Indy-ben az utolsó másfél évében ki-be járt a pálya és a gyengélkedő között, aztán elszerződött a Boltshoz, és ott is néhány meccs után kidőlt egész idényre.

Szóval reménykedem, de azért az optimizmusom óvatos.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
2011-es draftértékelés
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/y4ql3rpcdp2936oyfet4
2011 draft grades: 49ers, Bears on opposite ends of grade curve
Three years after the fact is an adequate time frame to evaluate a draft, and Bucky Brooks has graded the 2011 NFL Draft, which featured major hits and misses at the quarterback position.

A osztályzatot kaptunk.
- A legjobb pick nem megleptés Von Miller
- A legrosszabb pick némi meglepetésre Rahim Moore
- Value pick: Julius Thomas.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Demarcus Ware 56. az NLF.com top100-as listáján
https://d1sgwhnao7452x.cloudfront.net/dazn-og.jpg
NFL Game Pass on DAZN GB | Watch Every Game
Watch over 250 games live including the Playoffs and Super Bowl. Enjoy new premium features and watch every NFL game with the authentic American broadcast. Pay upfront or in instalments.


szerk: Ha már Ware, a hírek szeirnt felvette a leader role-t a csapatnál. 😊 Persze ilyenkor mindenki először érkezik edzésre és utoljára távozik, mindenki mentorál mindenkit, mindenki jobb lesz mint tavaly volt, stb, de azért csak jó ilyeneket hallani

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Hát ez olyan, h egyértelműen van pressurepick amikor a nyomás miatt lesz INT, de van coverage sack is, amikor egyszerűen annyi ideig nem tud passzolni az irányító, h odaérnek és sackkelik. Egyszerűbb a front6 miatt tündöklő secondaryt elképzelni (szeritnem gyakoribb is), de működhet fordítva is...

Hogy hogyan hasonlítják össze a különböző csapatok secondaryjét vagy más védőegységét azt nem tudom (gondolom pusztán a nevek alapján), de valahogy muszáj, mert azok a legkeresettebb statisztikák, ahol a saját csapatot valaemlyik másik előtt láthatod.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát ja. Mondjuk nem tudom mit ér önmagában mondjuk a secondary csapatok közötti összehasonlítása, mert mindegyik teljesítménye nagyban függ attól, hogy mit végez a front7 előttük. Ha van jó front7 akkor egy átlagos secondary is képes jó teljesítményre, ha meg nincs, akkor egy jó QB bármilyen secondary-t átpasszol.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
CBS 25 breakout player predikciójában 2 Bronco is helyet kapott, névszerint Montee Ball és Sly Williams.
 www.cbssports.com/nfl/writer/pete-prisco/24581140/prisco-top-25-breakout-players-in-the-nfl-for-2015

A sb nation meg a legjobb védelmi egységeket vette sorra
Secondary A 3. legerősebb kategóriába tettek minket a Pats-cel (ha számít valamit, közvetlen mögöttük vagyunk)
LB corps Nem fértünk ide, gondolom az MLB poszt miatt
D-line Itt viszont damn goodnak írnak minket.

Vitatkozni egyikkel sem érdemes, más-más szakértő helyeken máshogy látják. PFF biztos lejjebb rangsorolná a DL-t Wolfe miatt, de könnyen lehet h náluk az LB sor is odaférne a legjobbak közé Vonnak köszönhetően. A secondary meg nevek alapján tavaly ilyenkor akár jobb is lehetett volna, aztán láttuk, h egy-két sérülés máris könnyen elérhetővé kerülnek a sebezhető pontok, és onnantól elég rájuk játszani... Persze mindig jó a saját csapatot látni egy pozitív kimutatás listáján, ilyenkor meg más úgysincs, szóval lehet álmodozni.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
Legalább ő nincs a rosteren... 😀peterk2005
Még. 😊


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Legalább ő nincs a rosteren... 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
 pro32.ap.org/article/elways-son-pleads-not-guilty-assaulting-woman

Elway fia állítólag a hajánál fogva rángatta ki a csaját a kocsiból, nem vallotta magát bűnösnek.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Köszi! A karja elég "Kaepernickes", de az arcberendezése tökéletes rookie. Mint egy elbambult csecsemő. 😀

Szerk.: Most nézem, az összes topicba beraktad a csapathoz tartozó egyik rookie képét. Nem kis meló. 😊

Gondolkoztam, hogy végigmegyek és belájkolom mindet, de lusta vagyok. 😀 Így is lesz vagy száz lájkod, kis gyűjtögető hörcsög. 😀peterk2005
A draft topikban ott van egyben az összes, lájkold azt, ha akarod. 😀

Annyira nem volt nagy meló.
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Köszi! A karja elég "Kaepernickes", de az arcberendezése tökéletes rookie. Mint egy elbambult csecsemő. 😀

Szerk.: Most nézem, az összes topicba beraktad a csapathoz tartozó egyik rookie képét. Nem kis meló. 😊

Gondolkoztam, hogy végigmegyek és belájkolom mindet, de lusta vagyok. 😀 Így is lesz vagy száz lájkod, kis gyűjtögető hörcsög. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Rookie kártya Latimerről, a múlt hét végi Rookie Premierről.
több mint 10 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 020 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Bár én nem tartozom a tapasztaltabbak közé, de néhány dolgot talán még hozzá tudok tenni.

Gase sztem is nagy potenciál van, ami megragadt vele kapcsolatban az egy PM interjú volt, ahol Peyton nem győzte dicsérni, félig viccesen kiemelve h nagyon szeret olyan emberekkel együtt dolgozni, akik nála is okosabbak, és ezt elég ritkán tapasztalja 😀
Szal köztük megvan a kémia, függetlenül attól h más magyar fórumokon olyakat olvasok h PM-nek kéne egy edző, akire felnéz és aki még tudna tanítani neki vmit. Sztem Adam képes kihozni az utolsó éveiből a maximumot, ráadásul nagyon kreatív és látványos módon.
Az alant említetteket, melyek szerint most már jobban készülnek ránk, Gase is kiemelte, mondván az ellenfeleinknek volt 19 meccse tanulmányozni minket, bár hozzátette h van még nyúl abban a kalapban 😕)

Del Rio sztem egy jó edző, ennyi sérültel csak nagyon kevesen tudtak volna jobb szezont produkálni. Vele kapcsolatban azt mondanám hibának h nehezen alkalmazkodik a meccs közbeni sérülésekhez. Persze ez sem olyan dolog h mással nem esnénk vissza, de egy párszor úgy éreztem h elég látványos összeomlást produkálunk, ha az eredeti game planből kiesik egy kocka (pl a Pecc ellen DRC sérülése). Ami a védelmünkben viszont egyértelműen pozitívum h a futást nagyon jól fogtuk meg, nem tudom h ez mennyire JDR, mennyire Fox, vagy esetleg csak a minőségi emberek műve, de látványos.

Foxot is divat szidni, de sztem ő is bevállalósabb lett tavaly, akár az egy évvel azelőtti Ravens meccshez képest is. A keretet pedig rendre jól állította össze, a tavalyi sérüléshullámot is relatíve jól megúsztuk pl.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Gase nagyon jó OC, és Manning is nagyon nagy véleménnyel van róla, úgy érezni nagyobbal mint McCoyról volt, akiből egész igéretes HC karriernek kezdett neki...

JDR: 2012-ben egy a játékállományhoz illő és modern védelmet rakott össze, a modern támadó sémák ellen. Hogy tavaly mi történt arra nehéz választ adni, azaz könnyű, sok sérülés. De úgy szoptunk egy csomó yardot, h Chris Harris és DRC nem sokat hiányoztak, és mindkettejük 65 közelében volt DPR-ben ami kibaszott jó. Szerintem nem jól használta Woodyt és Ihenacho-t sem, Lenon erőltetése vicc kategória. ha Woodyval nem volt elégedett cserélje le, de akkor ne egy 38 éves kiégett back legyen az első számú beugró. A front6 rendben volt, és a sérüléseket is jól lekezelte, a pressure visszaesése az VonDoom hiányának tudható be, a secondary viszont rosszabbul teljesített, mint ahogy a nevek alapján kellett volna... A szezon végére elvesztettük Moore-t, visszaesett Duke és Webster, onnantól gyak 3 gyenge pont volt hátul, olyan nagyon nem tudta elrejteni...

Fox: Túl konzervatív, de ezt tudtuk mielőtt kineveztük volna. Viszont valóban mutatott javuló tendenciát, de ez elsősorban annak tudható be szvsz, h a szintén konzervatív McCoy helyett a beválalósabb Gase van. PM önmagában még kevés volt, így már jobban enged. Viszont a csapatot nagyon egységben tartja, jól felkészíti őket a meccsre, nem véletlen h hosszabbítottunk vele. Az SB48-cat talán legjobb elfelejteni, addig meg minden rendben volt...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Érdekes téma, érdekes felvetés. Őszintén szólva Gase-en kívül nincs határozott véleményem, inkább csak megérzéseim. Gase-t hagyom a végére, kezdem Fox-al.

Szerintem Fox jó, minőségi edző, és mind a játékosok, mind az FO kedveli, olyan személyiség, akivel és akiért könnyű dolgozni. Viszont én sem érzem benne azt az X faktort, ami az NFL - általam vagy sokak által - elitnek tartott edzőiben megvan. Belichick, a Harbaugh tesók, Sean Payton, Caroll, talán Tomlin is jobb edzők. Fox szerintem a felkészítésben, elemzésben, stb. felér velük, de a meccsek alatti reagáló képessége nincs azon a szinten, mint az említetteké. A klasszikus hivatkozási alap ugye a két évvel ezelőtti Ravens meccs végi idő-kitérdelés, de nem csak az. Egy Harbaugh-val, Belichick-el szinte biztos, hogy nem kapott volna ki a csapat 43:8-ra a Suberbowl-on, mert gatyába rázta volna őket fejben. Viszont velük is kikaptunk volna, mert ilyen napon mindenki kikap, csak legfeljebb máshogy. A végeredmény szempontjából ezért tulajdonképpen nem számít. Ugyanakkor, egy kiélezett playoff meccsen, amikor nüanszok dönthetnek, akkor lehet gyenge láncszem. Ha a pálya mellől kell esetleg playoff meccset nyerni, akkor Fox-al nem nagyon fogunk sajnos. Bízzunk abban, hogy a felkészülés és a félidei elemzések (amivel nincs semmi gond, sőt, szvsz nagyon is jól csinálják), az elég lesz a nyeréshez, és nem kell majd oldalvonali extra.

JDR. Alapvetően ő is jó védő edző. (Sokkal jobb, mint amilyen HC volt 😊). Van filozófiája, szinte minden támadó stílus ellen képes hatékony védekezési módot találni. Ezt még tavaly is láthattuk, amikor stílustól függetlenül a különböző szaladgálós és a különböző pocket QB-k ellen se csúsztunk meg nagyon. Amikor megcsúsztunk az nem a rossz felfogás miatt volt, hanem egyéb okok miatt. És az is pozitívum nála, hogy meg tudja találni a megfelelő embereket, meglátja az UDFA és hátsó körös emberekben is a lehetőséget, és ki is hozza belőlük. A csapatrészeket is többnyire jól össze tudja csiszolni, legalábbis a front7-et illetően. A secondary-val kapcsolatban már vannak kétségeim, mert konstans problémának láttam nem csak tavaly, de két éve is a cornerek és a safety-k között hiányzó harmóniát. Ez pedig lehet edzői hiba is, bár kijelenteni nem merem. De a probléma létezik. Mindemellett ő sem egy in-game-adjustment zseni. Viszont a sok év HC tapasztalata miatt kvázi főedző-helyettes, valószínűleg sokat segít a háttérben Fox-nak, ez pedig az előnyére válik.

Végül Gase. Na, ő a szememben egy potenciális gyémánt. Az egyetlen felróható hiba az oline superbowl-beli összeomlása. Az elég látványos volt, annyira a Seattle dline nem jó, a denver oline pedig annál jobb. Viszont van olyan, hogy rossz nap, amikor nincs meg a forma. A Colts nem túl acélos passrush-ával - sőt lényegében az egy szál Mathis-al - sem tudtunk mit kezdeni, szóval ez előfordul. De ezen kívül én csak pozitívumokat láttam Gase-től. Nem is keveset, hanem rengeteget. Rendkívül kreatív, bátor, vállalkozó szellemű volt a playhívás az egész idényben. És szinte folyamatosan jókor hívott jókat. Lehet persze mondani, hogy egy PM-el a LOS mögött, és ilyen elkapókkal könnyű. De azért ez nem ilyen egyszerű, van másutt is hasonlóan kiváló elkapógárda, és ha nem is elit, de minőségi QB, és messze-messze nem voltak ilyen eredményesek. Ebben keményen benne van az a stílus, a felfogás, a playhívás, ami Gase keze műve. A PFF-en éppen most fut egy cikksorozat a 2013-as QB-ket elemezve, és egészen megdöbbentő, hogy az a Manning, akinek 14 évig lényegében összeforrott a neve a play-action-el, az a QB 37 évesen összesen 96-szor indított játékot a klasszikus "under center" pozícióból, miközben a többi veterán pocket QB - Brady, Brees, Rivers, etv. - átlaga a ligában 250 körül van, és mindeközben shotgun-ból 581-szer indítottunk, ami messze-,messze a legtöbb a ligában, beleértve a pocket QB-kat és a rohangászó fiatalokat is. Külön érdekes, hogy shotgun-on belül pistol-ból (ami a read option QB-knál az egyik alapfelállás) RGIII és Kaepernick mögött a harmadik legtöbbször Manning passzolt, Kaepernick-től mindössze 1 kísérlettel lemaradva (RGIII valami 140, Kaepernick és Manning meg 80-80 ilyen playt indított). Már tavaly az idény közben is állandóan mondtam, hogy ez nem az a Manning akit én 14 évig előtte láttam, ez tuti, hogy Gase műve. A játék folyamatosan változik, alkalmazkodni kell a szabályokhoz, jönnek a fiatal mobil QB-k, és ezzel tolódnak el az arányok új - vagy az NFL-ben új - felállások felé, és egészen érdekes, hogy azokat a felállásokat, amiket igazán a crambler, sőt újabban a kimondottan futó QB-kra találtak ki, azt Gase hogy tudta adoptálni egy 37 éves "matuuzsálemre", aki kb. annyira mobilis, mint egy béna csiga. És mégis, fantasztikusan működött, PM ratingje 125 körüli volt a pistol felállásokból. És emellett Moreno-nak is sokat segített, mert a play-action-el ellentétben pistolból van kb. plusz 1 másodperce, indulhat esetleg az ellenkező irányba is, így jóval több esélye van az esetleges lyukak magtalálására.

Persze, a puding igazi próbája majd most jön, a második évben, amikor a liga többi csapata nyilván szételemzi a játékunkat az offseasonban, és a jobb védő guruk elő fognak állni az ellene kitalált felállásokkal. De ha csak megközelíti az offense a tavalyi teljesítményét - és a megközelítésen "csak" annyit értek, hogy marad mondjuk top3-as az alakulat -, már akkor amondó vagyok, hogy Gase sokra hivatott.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
Gaseről én nem húznám le a vizes lepedőt, kb 1 meccs kivételével minden klappolt.
Fox már érdekesebb téma, de nehéz lenne nyugodt szívvel azt mondani hogy jóva öcsém köszi, viszlát
főleg hogy nem is tudom kit lehetne úgy a mélyvízbe dobni hogy van tapasztalat is mögötte
JDR pedig számomra értékelhető munkát végez, nem a D#nek kell nyernie a meccseket így ő fix pont esetemben

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 155
Elegge nagy a csend itt az offseason alatt. Gondoltam bedobok egy temat. Kivancsi vagyok, akik jobban kepben vannak a csapattal, meg ugy nagyjabol az NFL-el is, azoknak mi a velemenye az edzoi gardarol?
Ugye OC az az Adam Gase (36) akinek nalunk WR es QB choach tapasztalata illetve a Lionstol es 49erstol off assist tapasztalata volt mielott kineveztunk. Ugye eleg sok jot lehet hallani rola, meg meccsek alatt is csomoszor mutogatott ki neki PM hogy cool call bro, de azert lehet igy SB contender evekben valami tapasztaltabb mindent megelt OC guru jobb lenne. Illetve aki tudja kezelni PM-et ertem ez alatt, hogy minimum akkora tapasztalata van es meg tudja mondani neki pl hogy most ne varialjon, ne hivja at, tud reagalni meccs kozben, meg ugy nagyobb tapasztalata van at all.
Defense oldalon JDR (51). Itt azert tapasztalatra nem lehet panasz. Vele kapcsolatban igazabol csak a forrofejuseget tudom felhozni, ami negativum. Nagy hibakat nem kovet el, hatalmas dolgokat nem talal ki. A serules hullam miatt es az allando elonyben jatszas miatt nagyon sok kovetkeztetest nem vonnek le a tavalyi szezonbol. Elotte levo szezonban viszont rendeben volt a vedelem.
Es akkor Fox (59) mint HC. Neki van mar sajnos 2 bukott SB-je, egy bukott NFC dontoje, 3 bukott divisional round meccse. Nekem O tulzottan konzervativ edzo, tavaly mar javult valamit a dolog, de csak talan azert mert rengeteg kritikat kapott. Es lassuk be ennyi idosen nem fog mar sokat valtozni.
Igazabol szakmailag nem tudok epkezlab velemenyt formalni roluk, viszont emocionalisan ebbol a harmasbol nekem senki nem tunik olyan igazan nyero tipusnak. Nem tudom megfogalmazni mi hianyzik, talan a "csibeszseg" vagy kis finesz. De mikor szarban volt a csapat, vagy nem ment a jatek, valtani nagyon nem tudtunk, es igazabol vartuk hogy majd valamelyik jatekos csinal egy momentumot, legalabbis nekem ez jott le. Ezert is vagyok kivancsi a velemenyetekre.

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning