NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
New York Giants - Dallas Cowboys
16
9
02:15, ARENA4
Green Bay Packers
77 feliratkozó
több mint 11 éve
Menyjen bárhova is akár még csoporton belül is, szorítani fogok neki, hogy sérülésmentesen és jól tudja tenni a dolgát, ahogy ezidáig ezt megszokhattuk tőle. Tudtam az idény végét jelentő meccs után, hogy komoly változások lesznek a szerződések miatt, de egyenlőre csak csalódás. Jennings - Williams távozását vártam csak a nagyok közül (esetleg Donald visszavonulását). De hogy mellettük Finley és Woodson is megy... remélem a megüresedett helyeket megfelelően pótoljuk, és CM3, BJ pedig pár év múlva legendák lesznek ehhez most kell őket ide kötni!
Liverpool Fc fan
több mint 11 éve
Sir Charlesnak pedig sok sikert kívánok, akárhova is menjen,,Szobi22Egyetértek, rengeteget köszönhetünk neki! Igazi leader volt, az a beszéde az NFC döntő után...még mindig libabőr 😊 de azért remélhetőleg nem lilában köt ki.. 😛
több mint 11 éve
Sajnálom, hogy elmegy az öreg, viszont ez megint csak egy tipikus Packers-féle döntés, és szerintem abszolút érthető.Igen, legendákkal lettünk kevesebbek ebben az offseasonben, de TT alatt mindig is a jövőbe néztünk, ami nagyon király.
Sir Charlesnak pedig sok sikert kívánok, akárhova is menjen,,
több mint 11 éve
70% percent of the world is covered by water. The rest is by Charles Woodson...
Nélküle nem sikerült volna a gyűrű, szinte biztos. Remélem jó helyre megy, még 1-2 relatíve jó éve lehet hátra.
Egyébként én is attól félek, h valami ultramagas Rodgers fizu lehet a háttérben....
több mint 11 éve
JéBé
6 854
Más, állítólag meg se kérdeztük a paycuttal kapcslatban. Azért ez így eléggé érthetetlen. www.packersnews.com/article/20130215/PKR0101/130215061/Agent-Packers-didn-t-ask-Woodson-about-pay-cut
több mint 11 éve
JéBé
6 854
már előre várom a híreket, hogy a Vikingshoz megy. MarioAnaBajnok esélyes csapathoz megy 😛
több mint 11 éve
MarioAna
1 997
már előre várom a híreket, hogy a Vikingshoz megy.
Burrow > Luck valaha is
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Már hivatalos h kitettétek Woodsont.
több mint 11 éve
Bush 1,73 millió... Egyébként nem értem miért erőszakolják ki mindenhol a giga Rodgers fizut. Alulfizetett és ha valakitől akkor tőle nem sajnálom de még van két éve hátra a szerződéséből, miért kell ezt most? Még 2 évig spórolhatunk rajta azt meg nem hiszem hogy ezen fog problémázni, tőle nem is hallottam semmit ezzel kapcsolatban. JayBŐ maga is azt mondta, hogy nem idegeskedik emiatt.
Inkább Raji és CM szerződésén dolgozzanak idén/jövőre.
Vagy hozzuk ide Spencert, igaz annak Perry nem örülne 😊
több mint 11 éve
JéBé
6 854
Bush 1,73 millió... Egyébként nem értem miért erőszakolják ki mindenhol a giga Rodgers fizut. Alulfizetett és ha valakitől akkor tőle nem sajnálom de még van két éve hátra a szerződéséből, miért kell ezt most? Még 2 évig spórolhatunk rajta azt meg nem hiszem hogy ezen fog problémázni, tőle nem is hallottam semmit ezzel kapcsolatban.
több mint 11 éve
Remélem hamarosan Williams is követi. 😛SancoKb, 8.5 milka lenne a pénze, szóval esélyes. Ha igazak a pletykák és Finley is megy, akkor ezzel a 3 elengedéssel majd 30 millió helyet generálnának a sapka alatt, ami akár egy nagyobb FA igazolást is hozhatna a védelembe mondjuk.
bleacherreport.com/articles/1528872-latest-salary-cap-breakdown-for-packers
több mint 11 éve
JéBé
6 854
Driver, Jennings, Woodson.... Ki lesz most a leader? Persze mindegyik érthető de 3 ikon távozik úgy hogy nincs senki aki a helyükre lépne. Mindenhova kellenek olyan srácok akiknek van tekintélye és fel lehet rájuk nézni, "jelenségek" ha úgy tetszik. Gondoljatok bele mit csinált egy lassú valójában már iszonyat gyenge Ray Lewis a társakkal... Nem örülök 😕
több mint 11 éve
Remélem hamarosan Williams is követi. 😛
több mint 11 éve
.brk
1 890
sajnálom, hogy ez lett még ha lehetett is rá számítani. legjobb az lenne, ha visszavonulna, de szerintem egy-két évig még eljátszik máshol. remélem afc
több mint 11 éve
JéBé
6 854
Vajon nem hajlott az fizu módosításra? 😕
több mint 11 éve
Valószínűleg elengedjük Woodson-t.
több mint 11 éve
Az a gond szerintem, hogy nem nagyon fognak engedni az összegből, és a FO szerintem évekre előre tervez, amibe ők már nem férnek bele.Feltéve ha elérhető, akit kiszemel. Finley helyében én lemondanék a fizum egy (nagy?) részéről, vagy változatlan pénz mellett 2-3 évesre nyújtanám. Elvileg amikor életbe lépnek az új TV-s szerződések, ugrik egyet a sapka nagyot, akkor kaszálhatna, ha olyan szezont hozna, mint tavaly az utolsó pár meccs. Nem mellesleg, ha ez a felállás maradna (Cobb-Jones-Nelson-Finley), akkor megkapná azt a több labdát is, amit szeretne. Plusz DJ Williams/Crabtree (remélem marad)/Taylor trió is többet lenne pályán, kiderülne, mennyire jó a kezük.
Érdekes Woodson esete, kurva nagy fizu, vezéregyéniség, viszont szerintem tudja, sok esélye már nincs máshol gyűrűre; nem azért mert csak velünk nyerhetne (na jó, persze mi vagyunk a legf@szábbak), hanem nem tudom, máshol adnának-e annyit neki, ami most a jelenlegi szerződése alapján jár. Mindenesetre jó lenne egy kis engedmény.
Finley: hasonlatosképp. Szvsz ha marad - pláne ha vállalja a szerződés átstrukturálását -, DD és Jennings távozása ideális alapot és lehetőséget nyújthat neki, hogy 1-2 éven belül a legjobbaknak járó fizetésért állhasson sorba, ha jól teljesít.
Azért nem lenne fényes, ha A-Rod 3 (vagy 2,5, látva DD utolsó szezonját) fegyvere egyszerre távozna.
Amellett, hogy tuti a WR draft, lehet hogy ez az első körben lesz, ha van olyan akit nagyon megkedvel TT.Gergőbácsi
Kíváncsi leszek, hogy fel/le trade lesz e.
több mint 11 éve
Az a gond szerintem, hogy nem nagyon fognak engedni az összegből, és a FO szerintem évekre előre tervez, amibe ők már nem férnek bele. Érdekes Woodson esete, kurva nagy fizu, vezéregyéniség, viszont szerintem tudja, sok esélye már nincs máshol gyűrűre; nem azért mert csak velünk nyerhetne (na jó, persze mi vagyunk a legf@szábbak), hanem nem tudom, máshol adnának-e annyit neki, ami most a jelenlegi szerződése alapján jár. Mindenesetre jó lenne egy kis engedmény.
Finley: hasonlatosképp. Szvsz ha marad - pláne ha vállalja a szerződés átstrukturálását -, DD és Jennings távozása ideális alapot és lehetőséget nyújthat neki, hogy 1-2 éven belül a legjobbaknak járó fizetésért állhasson sorba, ha jól teljesít.
Azért nem lenne fényes, ha A-Rod 3 (vagy 2,5, látva DD utolsó szezonját) fegyvere egyszerre távozna.
Amellett, hogy tuti a WR draft, lehet hogy ez az első körben lesz, ha van olyan akit nagyon megkedvel TT.
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 11 éve
JéBé
6 854
Szerintem aki ide eljut az már mind jó rúgó. Crosby vagy Akers sem a tudást hiánya miatt volt idén szar. Crosby fejben nem tud konstans jó szintet hozni, vannak még így páran az NFL-ben de kickernél ez válóok.pár szerződésről, illetve azok száma:Szerintem Woodson, Finley akiket meg kellene tartani. A többiek távozásán nem nagyon szomorkodnék. Crosby érdekes helyzetbe van mert egy jó rugó de borzalmas volt az éve. És ha tudnánk késő drafton szert tenni akár egy újoncra is, lehet látni hogy jók a fiatalak ezen a poszton. Egy év alatt a kedvenc rugómmá vált Walsh. És ő is 6. körös volt!balazs799
www.totalpackers.com/2013/02/11/green-bay-packers-worst-contracts/LN
több mint 11 éve
pár szerződésről, illetve azok száma:Szerintem Woodson, Finley akiket meg kellene tartani. A többiek távozásán nem nagyon szomorkodnék. Crosby érdekes helyzetbe van mert egy jó rugó de borzalmas volt az éve. És ha tudnánk késő drafton szert tenni akár egy újoncra is, lehet látni hogy jók a fiatalak ezen a poszton. Egy év alatt a kedvenc rugómmá vált Walsh. És ő is 6. körös volt!
www.totalpackers.com/2013/02/11/green-bay-packers-worst-contracts/LN
Liverpool Fc fan
több mint 11 éve
pár szerződésről, illetve azok száma:www.totalpackers.com/2013/02/11/green-bay-packers-worst-contracts/
több mint 11 éve
Gyanítom a döntés mögött az volt, hogy Bishop jobb coverben és Capersnek arra volt szüksége. Plusz a sérülés.Ezt csak úgy tájékoztatás képp. Nagy kedvenc volt és elég nagy packer ahhoz hogy szót érdemeljen. Egyébként jól játszott és jó vezér is volt, nem is nagyon értik a döntést. JayBBarnettet cutolta a Bills...JayBezt most arra írod, hogy oda is kevés, vagy hogy vissza kéne hozni?Szobi22
Itt max az a kérdés, jobb e mint a jelenlegi Hawk és olcsóbb lenne e..
több mint 11 éve
JéBé
6 854
Ezt csak úgy tájékoztatás képp. Nagy kedvenc volt és elég nagy packer ahhoz hogy szót érdemeljen. Egyébként jól játszott és jó vezér is volt, nem is nagyon értik a döntést.Barnettet cutolta a Bills...JayBezt most arra írod, hogy oda is kevés, vagy hogy vissza kéne hozni?Szobi22
több mint 11 éve
Barnettet cutolta a Bills...JayBezt most arra írod, hogy oda is kevés, vagy hogy vissza kéne hozni?