Houston Texans

21 feliratkozó

több mint 6 éve
Merlin85 Houston Texans 1 621
Jó meccs volt!
3.-ik hét 3.-ik o-line összeállítás, de eddig ez működött a legjobban. Bosa-t és Ingramot szépen kivették a játékból, még ha nincsenek is most csúcsformában. Futás most egyáltalán nem ment, ami azért elég fájó volt néha. No meg Watson is bemutatott 3 olyan menekülést, hogy csak néztem, már benne láttam a zsákban aztán a következő pillanatban már passzolta is tovább a labdát. De megint belement 2 olyan futásba, ahol feleslegesen bevállalt nagy ütéseket.
Nehéz lehetett rájönni, ha van 3 ilyen elkapód, akik kivesznek legalább 4 embert a védelemből, mert Hopkinst nagyon sokszor duplázzák, akkor a TE-ek nagyon sokszor üresen maradnak...
Ami meglepetés számomra, hogy Coutee ennyire kiszorult a keretből, most nem volt sérült, és 1 elkapása sem volt, ST-ben sem játszik.
Watt végre szerzett sackeket, meg a D-line jól játszott. A csapat egyértelműen leggyengébb pontja jelenleg a secondary. J-Jo már nem a leggyorsabb, mondjuk még így is volt pár szép megmozdulása, de nem szabadna ennyi yardot engedni 1 elkapónak. Justin Reid játéka tetszik, de szegény ezen a meccsen ki be járkált az öltözőbe meg a sérült sátorba annyi baja volt, remélem következő meccsekre azért helyrejön.
Volt azért szerencsénk is a bírói ítéletekkel, mert lehetett azokat a helyzeteket máshogy is látni.
Fairbairn kihagyott extra pontja meg field goalja még fájhatott volna a végén, de szerencsére most ez sem játszott szerepet.
Ilyen meccseket akarok legalább látni a csapattól a továbbiakban is.

több mint 6 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 789
Elég mélyről jöttek vissza a fiúk.

több mint 6 éve
DC Houston Texans 1 305 — Texans fan
Jó meccs volt, szép győzelem a csapattól!
több mint 6 éve
Merlin85 Houston Texans 1 621
Hát van haja, akkor csak rövidebbre vágta 😀

több mint 6 éve
Merlin85 Houston Texans 1 621
Vicces lesz ma látni Fullert rövid hajjal 😀

több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 904 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Érdekes vasárnap (is) úgy tűnt: Ramsey = Hopkins
iktriad
A napi forma nem határozza meg ki a jobb. Hopkins game changer, Ramsey kib@szott tehetséges de igazi munkát csak a trashtalkba tesz bele. Nem volt rossz meccse, de nem tudta dominálni az elkapóját aztán egyből cserét kér.
samu09
Ramsey is game changer.
peterk2005
Lásd még
 twitter.com/PFF_George/status/1174037626011230208
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.
empty taxi
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
iktriad
Nagyképű önző cb-ért fr. QB vagy fr. WR? Akkor kellene még Ramsey mellé két első kör.
samu09
Fast Willie
Érdekes vasárnap (is) úgy tűnt: Ramsey = Hopkins
iktriad
A napi forma nem határozza meg ki a jobb. Hopkins game changer, Ramsey kib@szott tehetséges de igazi munkát csak a trashtalkba tesz bele. Nem volt rossz meccse, de nem tudta dominálni az elkapóját aztán egyből cserét kér.
samu09
Ramsey is game changer.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 192
Ezt mondjuk nem értem. Az előszezonra idehozták Anger-t, majd a keretszűkítésnél elküldik, most meg kirúgják
Trevor Danielt és visszahozzák Anger-t... Nem láttam az egész meccset, de nem hiszem, hogy akkorát hibázott volna, hogy elküldjék. Vagy lesérült?

 www.houstontexans.com/news/texans-sign-p-bryan-anger-waive-p-trevor-daniel
Merlin85
Biztos BoB új fétisével van dolgotok: most a QB-k helyett a puntereket cserélgeti 😊
több mint 6 éve
Merlin85 Houston Texans 1 621
Ezt mondjuk nem értem. Az előszezonra idehozták Anger-t, majd a keretszűkítésnél elküldik, most meg kirúgják
Trevor Danielt és visszahozzák Anger-t... Nem láttam az egész meccset, de nem hiszem, hogy akkorát hibázott volna, hogy elküldjék. Vagy lesérült?

 www.houstontexans.com/news/texans-sign-p-bryan-anger-waive-p-trevor-daniel

több mint 6 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 560 — I like the Texans, I like who we are
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.
empty taxi
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
iktriad
Nagyképű önző cb-ért fr. QB vagy fr. WR? Akkor kellene még Ramsey mellé két első kör.
samu09
Fast Willie
Érdekes vasárnap (is) úgy tűnt: Ramsey = Hopkins
iktriad
A napi forma nem határozza meg ki a jobb. Hopkins game changer, Ramsey kib@szott tehetséges de igazi munkát csak a trashtalkba tesz bele. Nem volt rossz meccse, de nem tudta dominálni az elkapóját aztán egyből cserét kér.
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 904 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.
empty taxi
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
iktriad
Nagyképű önző cb-ért fr. QB vagy fr. WR? Akkor kellene még Ramsey mellé két első kör.
samu09
Fast Willie
Érdekes vasárnap (is) úgy tűnt: Ramsey = Hopkins
iktriad
Az egyik paraszt, a másik nem.
empty taxi
Ezzel (sajnos) egyetértek.
több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 261 — NFL bracket champion '26

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...

undisputedly Seattle Seahawks 12 864 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Ugy is fog jarni sajnos, mint Luck, mert BOB egy kib*szott seggfej.

Es lehet, hogy szerzett egy korrekt LT-t, de a fal nem javul fel tole annyit, azzal meg, hogy szepen elpasszolta a Houston jovojet, mar eljatszotta a lehetoseget, hogy igazan tehetseges falembert draftoljon a kozeljovoben, ha meg a piacrol akar hozni sztart, akkor kipengethet neki evi 13-15 milliot.
Stez
A draft elso korei tul vannak ertekelve. A top 10 draftjog valoban ertekes, mert ott a konszenzusos generacios jatekosokra nagyobb esely van, de nezd meg pl a Patriots es a Green Bay draftjait OL-t illetoen. Az elmult jopar evben gomba modra nottek ki a 3-4. koros jo falemberek a ket csapat draftclassabol.

Seahawks is a PC/JS vezetes alatt amugy kisebb erteken tekint az elso korre. Az elso kor pont arra jo, hogy a gyenge GM-ek szemet kiszurd vele a -mar bevalt, atlag feletti, jo/ elit jatekosokert- olyan csapatoknal (Pl Cleveland, Miami stb.) ahol azt hiszik a multiple 1st rounder egyenlo a rajatszassal, de ez nagyon nincs igy.

Lehet elso koros nelkul is csapatot epiteni, ha jo a szakmai garda. Csak azok a GM-ek es "tv-s megmondoemberek", "szakertok" nyuszitenek mindig az elso koros draftjogokrol akik ezzel nincsenek tisztaban.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 192
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.
empty taxi
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
iktriad
Nagyképű önző cb-ért fr. QB vagy fr. WR? Akkor kellene még Ramsey mellé két első kör.
samu09
Ramsey +Ngakoue + Dareus = Hopkins
több mint 6 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 560 — I like the Texans, I like who we are
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.
empty taxi
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
iktriad
Nagyképű önző cb-ért fr. QB vagy fr. WR? Akkor kellene még Ramsey mellé két első kör.
több mint 6 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
iktriad
Hopkinsert adnek harom Ramseyt.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 904 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.
empty taxi
Kb. Watsonnak vagy Hopkinsnak kéne érkeznie a Texanstól, hogy erre nálunk rábólintsanak jövő évi 1. kör nélkül.
több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 261 — NFL bracket champion '26
Na itt a lehetőség, hogy szerezzünk egy jó játékost a secondaryba. Egy 2022-es 1. körös picket tudnánk is érte adni. Amúgy nekem tetszene Ramsey a Texansban 😊
Merlin85
Csoportriválisnak nyilván méretes felárral adná csak Coughlin, bár BoB mostani boltjai után nem lennék meglepve ha kifizetné 😀
empty taxi
Coughlinnak elegge ketyeg az oraja a Jaxnel, a Texansnak meg a kovetkezo 587 evre nincs elso kore. Ha nincs 2020as elso kor a csomagban, nem hiszem, hogy jarhato buli lenne ez.
Stez
Nyilván kellene h játékos legyen a csomagban.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 47 793 — Whoops, looks like something went wrong.

hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 647
Elég edzőbuktato jellege volt megint...a gameplannek 😀

több mint 6 éve
Merlin85 Houston Texans 1 621
A meccs elejét sajnos nem láttam, csak összefoglalóban. Lehet Watson még kicsit másnapos volt a szülinapja után, de nem nagyon tetszett most az offense játéka, a D# tetszett, csak a secondaryval kellene vmit csinálni. BoB play hívásai is szarok voltak megint, ilyen elkapók mellett érthetetlen néha...
Ha jól láttam az első héten nem játszott még az újonc DE Charles Omenihu, most sacket is szerzett, Blackson meg Dunn nagyon gyengén muzsikálnak, simán lehetne kezdő is...
Mercilus megint jól játszott, 2 meccs alatt 3 sack 2 FF meg 1 INT, Clowney hiányában megint előlépett és szép teljesítményt nyújt. A LB-erek játéka is eléggé tetszetős.
Arra meg, hogy Watt, Hopkins vagy Watson BoB miatt elpazarolja az időt és nem nyer SB, más ilyen kaliberű játékosok is sajnos úgy vonulnak vissza, hogy tudásuk és játékuk alapján megérdemelnék mégsem jutnak el odáig ott van pl a tegnap szülinapos Dan Marino, szóval ez sajnos ilyen, én is szívesen látnák az ujjukon 6 SB gyűrűt 😀

több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 47 793 — Whoops, looks like something went wrong.
Ugy is fog jarni sajnos, mint Luck, mert BOB egy kib*szott seggfej.

Es lehet, hogy szerzett egy korrekt LT-t, de a fal nem javul fel tole annyit, azzal meg, hogy szepen elpasszolta a Houston jovojet, mar eljatszotta a lehetoseget, hogy igazan tehetseges falembert draftoljon a kozeljovoben, ha meg a piacrol akar hozni sztart, akkor kipengethet neki evi 13-15 milliot.

Es BOB tovabbra sem tanul, nem fogja fel, hogy a szar fal mellett meg inkabb segitenie kellene a kubet, rovid jatekokra epiteni, hamar passzra eroltetni Watsont. Nem, BOB tovabbra is szarasig erolteti a sajat kis elkepzeleseit, gyokerestul megy szembe azzal, amit jatszatnia kellene, aminek a vege az lesz, hogy Watson teste egyszercsak megszakad es nem birja a strapat, aztan onnantol sokkal torekenyebb es sebezhetobb lesz ugymond.

Es tovabbra se feledjuk el, Watson szemelyeben egy olyan gyerekrol beszelunk, aki egyszer mar az egyetemen, majd egyszer a profik kozott is elszakitotta a terdszalagjat. Nem mellesleg annyi utest kap es annyiszor esnek ra, hogy lassan ki kell emelni, hogy 2014-ben megrepedt a kulcscsontja, az meg nagyon kenyes es szemet terulet. Folesnak volt par eve szinten repedese, aztan hiaba gyogyult meg, most raestek, el is tort a kulcscsont, ment is IR-re.

Es egyebkent sokan elfelejtik Luckkal kapcsolatban, hogy Grigson egyebkent nem vak volt, latta az OL-problemat, nyomta is szarasig a tamadofalba a pickeket, csak ezek 2-3-4-5. korok voltak, es nem a legtehetsegesebb prospectek. Elso korok hijan pedig BOB-ek sem tudnak a top tehetsegek kozul valogatni majd, hanem viszik, aki marad. Erre anno nagyon csunyan rafutott Grigson is.