Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Én se tartom többre Brisettet, de azért az OTA/TC, főleg egy ifjoncnak létkérdés a teljesítményben. Tavaly ez elmaradt, ezért mondtam, hogy idén azért valamivel jobb lesz szerintem, de nem fog 8-10 győzelmet összehozni, ha ő játszik, ettől nem tartok. De azért a 0-16 se realitás, bárki is írta, hogy szerinte valós 😊Egyebkent ez is benne van. Alapvetoen nem varok sokat, mert igy csak pozitivan csalodhatok. De a jelenlegi keretet elnezve ez itt egy siralom, es remek draft kell hozza, hogy a Luck nelkul altalam josol 3-4 W helyett legyen mondjuk egy hat. Brissett ide vagy oda, te azt varod, hogy jelentosen javulni fog, en viszont nem vagyok biztos benne, hogy a tavalyi szezon masodik fele nem azt mutatta, hogy o igazabol ennyit tud.Jejsus christ, Luck nélkül tényleg 0-16? 😀Én azért még ehhez a listához hozzádobnám, hogy :
A tavalyi csapat akkor is rosszabb volt, ha senki nem jön, és elfelejtünk draftolni, mert
1. a fél csapat IR-n végezte tavaly. Idén nem fogja.
2. Pagano volt a headkócs, és ami még nagyobb baj, Chud volt az OC.
3. Tavaly a komplett védelmet lecseréltük. A 2016 őszén rosteren levő 26 védő játékosból összesen 6 maradt. 20(!) új játékos jött. Köztük 10 kezdő. Lényegében még a veteránok is tanulták a szakmát, egymást, stb. Idén lényegesen kisebb változás lesz a séma váltás ellenére is.
4. Így is 9 meccsen vezettünk a 4. negyed elején, és ebből 8-at sikerült elbuknunk. Ilyen se lesz többet.
5. Brissett nem egy franchise kúbé (még?), sok a gyengéje. De Reich ha csak simán rossz lesz, akkor is többet ki kell tudni hoznia belőle, mint amennyit Chudnak sikerült. Már attól sokkal hatékonyabb lesz, ha nem folyton 5-7 lépéses, full field read-es playeket hívunk neki, amihez a) a felfogása lassú, b) a falunk se bírja úgy megvédeni.
A draftról: ha a második körben csupa olyan játékost hozunk, mint Quincy Wilson, akkor lepisálom a gatyámat a gyönyörtől. 😊 Hogy Wilson so-so lenne? 😀 Tavaly a legtöbb boardon első koros prospectként írták, minden idők egyik legmélyebb corner classában. Okkal. Sajnos kb. fél idényt kihagyott, csak hat meccses minta van róla. De azok után ,hogy a csipő műtéte miatt a teljes rookie offseasont gyakorlatilag kihagyta (összesen kb. 2 TC héten edzett teljes értékűen) az a hat-hét meccs nagyon impresszív volt. A legkevesebb amit kinézek belőle, hogy egy #1 CB in the making. Ez nálam jelenleg a floor. Végig követtem Bradley Roby eddigi karrierjét a Broncosban, a drafttől a 4. évéig. Talib és Harris mögött nem jutott neki a rivaldafényből, de szvsz Roby egy kiváló emberező corner. Simán lehetne #1 sok csapatban. Na, Robynál Wilsonban sokkal több van az első évük alapján. Sokkal jobb lehet nála.
peterk2005
5B. Brisett második héten jött, se OTA, se TC, se semmi - azért így még elit QB-nak is rohadt nehéz nagyot hoznia, ez idén viszont meglesz Brisettnek.
De ahogy nézem a topikban a legtöbben már nem rizikóznak, inkább arra készülnek, hogy minden szar lesz, így csalódni tuti nem fognak 😀
coltman
Ennyit, ami nem szar, amiben par jo meccs ott van, de igazabol az elmenedzselgetesen felul pluszt nem tud hozzatenni a dolgokhoz, illetve o egy nagyon jo backup-szint. De en kivanom, ne deruljon ki, melyikunk jar kozelebb az igazsaghoz, mert akkor az azt fogja jelenteni, hogy Luck egeszseges, es Brissett palyara sem fog kerulni az eloszezonon kivul.
Stez
több mint 8 éve
Egyebkent ez is benne van. Alapvetoen nem varok sokat, mert igy csak pozitivan csalodhatok. De a jelenlegi keretet elnezve ez itt egy siralom, es remek draft kell hozza, hogy a Luck nelkul altalam josol 3-4 W helyett legyen mondjuk egy hat. Brissett ide vagy oda, te azt varod, hogy jelentosen javulni fog, en viszont nem vagyok biztos benne, hogy a tavalyi szezon masodik fele nem azt mutatta, hogy o igazabol ennyit tud.Jejsus christ, Luck nélkül tényleg 0-16? 😀Én azért még ehhez a listához hozzádobnám, hogy :
A tavalyi csapat akkor is rosszabb volt, ha senki nem jön, és elfelejtünk draftolni, mert
1. a fél csapat IR-n végezte tavaly. Idén nem fogja.
2. Pagano volt a headkócs, és ami még nagyobb baj, Chud volt az OC.
3. Tavaly a komplett védelmet lecseréltük. A 2016 őszén rosteren levő 26 védő játékosból összesen 6 maradt. 20(!) új játékos jött. Köztük 10 kezdő. Lényegében még a veteránok is tanulták a szakmát, egymást, stb. Idén lényegesen kisebb változás lesz a séma váltás ellenére is.
4. Így is 9 meccsen vezettünk a 4. negyed elején, és ebből 8-at sikerült elbuknunk. Ilyen se lesz többet.
5. Brissett nem egy franchise kúbé (még?), sok a gyengéje. De Reich ha csak simán rossz lesz, akkor is többet ki kell tudni hoznia belőle, mint amennyit Chudnak sikerült. Már attól sokkal hatékonyabb lesz, ha nem folyton 5-7 lépéses, full field read-es playeket hívunk neki, amihez a) a felfogása lassú, b) a falunk se bírja úgy megvédeni.
A draftról: ha a második körben csupa olyan játékost hozunk, mint Quincy Wilson, akkor lepisálom a gatyámat a gyönyörtől. 😊 Hogy Wilson so-so lenne? 😀 Tavaly a legtöbb boardon első koros prospectként írták, minden idők egyik legmélyebb corner classában. Okkal. Sajnos kb. fél idényt kihagyott, csak hat meccses minta van róla. De azok után ,hogy a csipő műtéte miatt a teljes rookie offseasont gyakorlatilag kihagyta (összesen kb. 2 TC héten edzett teljes értékűen) az a hat-hét meccs nagyon impresszív volt. A legkevesebb amit kinézek belőle, hogy egy #1 CB in the making. Ez nálam jelenleg a floor. Végig követtem Bradley Roby eddigi karrierjét a Broncosban, a drafttől a 4. évéig. Talib és Harris mögött nem jutott neki a rivaldafényből, de szvsz Roby egy kiváló emberező corner. Simán lehetne #1 sok csapatban. Na, Robynál Wilsonban sokkal több van az első évük alapján. Sokkal jobb lehet nála.
peterk2005
5B. Brisett második héten jött, se OTA, se TC, se semmi - azért így még elit QB-nak is rohadt nehéz nagyot hoznia, ez idén viszont meglesz Brisettnek.
De ahogy nézem a topikban a legtöbben már nem rizikóznak, inkább arra készülnek, hogy minden szar lesz, így csalódni tuti nem fognak 😀
coltman
Ennyit, ami nem szar, amiben par jo meccs ott van, de igazabol az elmenedzselgetesen felul pluszt nem tud hozzatenni a dolgokhoz, illetve o egy nagyon jo backup-szint. De en kivanom, ne deruljon ki, melyikunk jar kozelebb az igazsaghoz, mert akkor az azt fogja jelenteni, hogy Luck egeszseges, es Brissett palyara sem fog kerulni az eloszezonon kivul.
több mint 8 éve
Nem olyan egyszerű az a 0-16-os 1/1, mi és annó Lions is vastagon megdolgozott érte... 😥
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Jejsus christ, Luck nélkül tényleg 0-16? 😀Én azért még ehhez a listához hozzádobnám, hogy :
A tavalyi csapat akkor is rosszabb volt, ha senki nem jön, és elfelejtünk draftolni, mert
1. a fél csapat IR-n végezte tavaly. Idén nem fogja.
2. Pagano volt a headkócs, és ami még nagyobb baj, Chud volt az OC.
3. Tavaly a komplett védelmet lecseréltük. A 2016 őszén rosteren levő 26 védő játékosból összesen 6 maradt. 20(!) új játékos jött. Köztük 10 kezdő. Lényegében még a veteránok is tanulták a szakmát, egymást, stb. Idén lényegesen kisebb változás lesz a séma váltás ellenére is.
4. Így is 9 meccsen vezettünk a 4. negyed elején, és ebből 8-at sikerült elbuknunk. Ilyen se lesz többet.
5. Brissett nem egy franchise kúbé (még?), sok a gyengéje. De Reich ha csak simán rossz lesz, akkor is többet ki kell tudni hoznia belőle, mint amennyit Chudnak sikerült. Már attól sokkal hatékonyabb lesz, ha nem folyton 5-7 lépéses, full field read-es playeket hívunk neki, amihez a) a felfogása lassú, b) a falunk se bírja úgy megvédeni.
A draftról: ha a második körben csupa olyan játékost hozunk, mint Quincy Wilson, akkor lepisálom a gatyámat a gyönyörtől. 😊 Hogy Wilson so-so lenne? 😀 Tavaly a legtöbb boardon első koros prospectként írták, minden idők egyik legmélyebb corner classában. Okkal. Sajnos kb. fél idényt kihagyott, csak hat meccses minta van róla. De azok után ,hogy a csipő műtéte miatt a teljes rookie offseasont gyakorlatilag kihagyta (összesen kb. 2 TC héten edzett teljes értékűen) az a hat-hét meccs nagyon impresszív volt. A legkevesebb amit kinézek belőle, hogy egy #1 CB in the making. Ez nálam jelenleg a floor. Végig követtem Bradley Roby eddigi karrierjét a Broncosban, a drafttől a 4. évéig. Talib és Harris mögött nem jutott neki a rivaldafényből, de szvsz Roby egy kiváló emberező corner. Simán lehetne #1 sok csapatban. Na, Robynál Wilsonban sokkal több van az első évük alapján. Sokkal jobb lehet nála.
peterk2005
5B. Brisett második héten jött, se OTA, se TC, se semmi - azért így még elit QB-nak is rohadt nehéz nagyot hoznia, ez idén viszont meglesz Brisettnek.
De ahogy nézem a topikban a legtöbben már nem rizikóznak, inkább arra készülnek, hogy minden szar lesz, így csalódni tuti nem fognak 😀
több mint 8 éve
Tavaly másodikok voltunk az IR-ra rakott játékos számban, és ebből egy csomó kezdő játékos volt. Plusz, aki nem is került IR-ra, abból is rengeteg hol itt hol ott tolt fél szezont. Centerben pl. 6 különböző játékos játszott...Ha idén csak hozzuk az NFL statisztikai átlagot, már azzal masszívan előbbre leszünk. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
1. a fél csapat IR-n végezte tavaly. Idén nem fogja.Hát ex cathedra kijelenteni hogy nem sérül le a félcsapat és nem leszünk ugyanolyan balfaszok a meccsek végén mint tavaly , nekem egy picict túl optimista 😊. A sérülésekkel évek óta hadilábon állunk, és az NFL alapból nem kisasszony-foci. Az hogy nem fogjuk ilyen szinten elszerencsétlenkedni az utolsó negyedeket elég valószínű, de én azért szeretnék látni pár meccset mielőtt elkezdek bizakodni.
4. Így is 9 meccsen vezettünk a 4. negyed elején, és ebből 8-at sikerült elbuknunk. Ilyen se lesz többet.
peterk2005
több mint 8 éve
Régen szórtam utoljára olyan serényen a lájkokat mindkét cifakodó félre, mint most 😀
több mint 8 éve
Jejsus christ, Luck nélkül tényleg 0-16? 😀A tavalyi csapat akkor is rosszabb volt, ha senki nem jön, és elfelejtünk draftolni, mert
1. a fél csapat IR-n végezte tavaly. Idén nem fogja.
2. Pagano volt a headkócs, és ami még nagyobb baj, Chud volt az OC.
3. Tavaly a komplett védelmet lecseréltük. A 2016 őszén rosteren levő 26 védő játékosból összesen 6 maradt. 20(!) új játékos jött. Köztük 10 kezdő. Lényegében még a veteránok is tanulták a szakmát, egymást, stb. Idén lényegesen kisebb változás lesz a séma váltás ellenére is.
4. Így is 9 meccsen vezettünk a 4. negyed elején, és ebből 8-at sikerült elbuknunk. Ilyen se lesz többet.
5. Brissett nem egy franchise kúbé (még?), sok a gyengéje. De Reich ha csak simán rossz lesz, akkor is többet ki kell tudni hoznia belőle, mint amennyit Chudnak sikerült. Már attól sokkal hatékonyabb lesz, ha nem folyton 5-7 lépéses, full field read-es playeket hívunk neki, amihez a) a felfogása lassú, b) a falunk se bírja úgy megvédeni.
A draftról: ha a második körben csupa olyan játékost hozunk, mint Quincy Wilson, akkor lepisálom a gatyámat a gyönyörtől. 😊 Hogy Wilson so-so lenne? 😀 Tavaly a legtöbb boardon első koros prospectként írták, minden idők egyik legmélyebb corner classában. Okkal. Sajnos kb. fél idényt kihagyott, csak hat meccses minta van róla. De azok után ,hogy a csipő műtéte miatt a teljes rookie offseasont gyakorlatilag kihagyta (összesen kb. 2 TC héten edzett teljes értékűen) az a hat-hét meccs nagyon impresszív volt. A legkevesebb amit kinézek belőle, hogy egy #1 CB in the making. Ez nálam jelenleg a floor. Végig követtem Bradley Roby eddigi karrierjét a Broncosban, a drafttől a 4. évéig. Talib és Harris mögött nem jutott neki a rivaldafényből, de szvsz Roby egy kiváló emberező corner. Simán lehetne #1 sok csapatban. Na, Robynál Wilsonban sokkal több van az első évük alapján. Sokkal jobb lehet nála.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Ácsi! Én nem mondtam semmit a keretről. Én csak annyit írtam h Wyatt beírt vmit és csodálkozik a flame-em. A szezon várakozásról annyit, hogy Luck nélkül 1-2 win lehet, de esélyes az 1/1. Luck-kal is szerintem max egy 8-8 körüli mérleg lehet max.
Annyira a csapatépítés elején vagyunk, hogy ihaj. Én is úgy látom, hogy nem az a szakasz zajlik, hogy kell még pár ember és hasítunk. Ennek a csapatnak most nincs gerince.
Ezt az új edzői gárdának most kell felépíteni.
több mint 8 éve
Az egész abból indult ki, hogy az ESPN a mostani Colts-ot 0-16-ra tartja. "Suck for anybody" teória nélkül.Hat nezd, azert ne uljunk forditva azon a bizonyos lovon: ha Luck mostani „allapotat” vesszuk, es azzal szamolunk, hogy emberunk 2018-ban sem tud majd jatszani, akkor nem azert, de engem nem lepne meg a 0–16. Az FA-rol egyelore ez a csapat nem erosodott, ezt teljesen nyugodtan konstatalhatjuk, meghozza azert nem, mert lehet, hogy NFL-szinten ket so-so jatekos tavozott Hankins es Melvin szemelyeben, viszont a Coltsban ez a ket faszi azert kitunt ugymond, szoval ok felhuztak a csapatot. Erkezett Autry, aki mindenki szerint egy csoda, en elhiszem, mondjuk azert ezt egyelore ovatosan kezelem, emlekszem, hogy anno Jean-Francois-nal is ugyanez volt a velekedes, mert emberunk baromi jo rotacios jatekos volt elotte. Hat, mint kiderult, full time starterkent azert igencsak eltunt.
Az összes ilyen szlogen vagy a szurkolóktól jön, vagy a média valamelyik jeles tagjától. Nincs az az épelméjű klubvezetés amelyik önszántából lenne közröhely tárgya.Még a Brownsnál sem. Az átlagos szurkoló meg mindig is nehezen fogja tudni megemészteni az 1/1-es szezonokat, bármi is lesz utána a drafton. Kérdezd meg a Lions drukkereket a 0-16-ról, vagy a Browns drukkereket az elmúlt tizenakárhány évről.
Wyatt, az hogy idejösz egy ilyen mondattal, az kb olyan, mint ha én beírnék hozzátok szezon kezdet előtt egy olyat, hogy : "Na lassan kezdődik a szezon. Idénre vajon milyen csalást terveztek? 😊" Szerinted mennyire kapnék tőletek ott hideget-meleget?
uatu
Tehat ez a keret elkezdte 0-rol a holt szezont, a tavozok utan ez szvsz lett minusz 1.5, az FA-rol erkezok utan pedig lett minusz 1. De perpill meg lefele logunk. Most jon a holt szezon legfontosabb resze, a draft, ahol azert megvan a kello szamu pickmennyisegunk, hogy plusz 1-be keruljunk. Ehhez en szerintem az kell, hogy az elso pickunkkel ne kozepes kezdot huzzunk, hanem valakit, aki a posztjan dominans, es ki tud emelkedni. Akar Edmunds, akar Nelson, akar Smith, akar Chubb, akar Barkley.
A masodik koreinkbol azert jo volna, ha nem Wilson-fele so-so jatekost tudnank huzni, akinek egy-ket jo megmozdulasa valoban van, de azert korantsem bizonyitotta be egyelore meg csak azt sem, hogy korrekt, megbizhato kezdo, ha csak #2 corner is mondjuk.
Szoval a masodik koreinkbol azert ket korrekt kezdot nem artana talalnunk. Nyilvan ez a pontozas le van butitva, de en szerintem igy lennenk olyan plusz 1-2-n, ha a drafton kibanyaszott tehetsegekben nem csak a potencial van meg, hanem konkretan a palyan is azert felmutatnak par jo dolgot.
Es akkor van az, hogyha Luck jatekra alkalmas lesz es hozni tudja azt, amit a serulese elott, nem pedig rabaszunk es o lesz a kovetkezo Pennington, hogy a karja es a dobasai teljesen tonkremegy es erotlen lesz, akkor ez a plusz 1-2 rogton felugrik oda, hogy legrosszabb esetben kozepmezonyben leszunk, jobb esetben pedig Luck playmakersegenek koszonhetoen bemegyunk a PO-ba, akar wild cardon, akar a csoportot is megnyerjuk. Sokan sansztalannak gondoljak ezt, en egy egeszseges Luckkal nem. Lehet, hogy a Pats es a Steelers ellen rendre leszopunk, lehet, hogy a Jaguars ellen is manapsag, de azert elobbi ket csapat nagyon nem „szíjizunk”, utobbiak stilusara mindig ra tudtunk eddig allni. Hiaba volt itt Watt, hiaba volt brutal vedelme a Houstonnak, hiaba volt a Jaxnek is brutal vedelme, Luck rendre megtalalta a gyengejet, es ha meg is szenvedtunk sokszor, de ezek a meccsek meglettek.
De egyebkent magatol az ESPN joslasatol abszolut nem dobtam hatast, ahogy itt sokan. Ha csak a keret jelenlegi minoseget nezem es azt, hogy a kubenk masfel eve labdat sem vett a kezeben, es boven benne van a pakliban, hogy a training campben az allunk leesik, mert Luck ket nap utan mar a vallalt fajlalja.
Ha csak a tavalyi 0-16-os Clevelandet nezem, akkor az a keret megitelesem szerint jobb, tehetsegesebb volt, mint ez a jelenlegi Colts, ilyen teren a 0-16 nem egy brutalis joslat. Persze rafoghatjuk, hogy Brissett jaj de jol szallt be tavaly, csak epp azert vele is ovatosan kell banni, mert jol szallt be, aztan viszont egy teljes idenyen at meg mar keptelen volt fejlodni, tanulni es okulni a hibakbol. Nala az lesz a kerdes, ha neki kell jatszania, akkor tavalyhoz kepest konkretan mennyit fog fejlodni, mert a tehet mostmar nagyobb lesz, playmaker nem lesz a csapatba, tehat kell a plusz tole, hogy nyerjunk.
Rengeteg a kerdojel egyelore, es kerdes, ki hogy veszi, ki bizakodik, ki negativabb. Peterk minden jottmentre veri a nyalat peldaul, akinek osszejon ket jo mozdulat, bizik a nyaktorottekben, akik egy eve keptelenek jatszani, es elotte is maximum ilyen jo megmozdulasaik voltak, de mindegyikre jutott harom hiba.
Sokszor bizakodtam en is a Grigson-eraban, aztan mindekozben szepen elrothadt minden Indianapolisban, eszre sem vettuk, es tulajdonkeppen csak Luck tartotta ossze az egesz kepet, ami egyebkent ezer darabra hulott volna szet. Volt egy olyan problema, hogy ment a hadovalas, hogy tanult a Colts Manning serulesebol, es nem egy emberre huzza a csapatot, aztan Luck serulesekor kiderult, hogy igazabol megsem tanult. Grigson itt szetcseszett mindent, es ezek utan nem azt mondom, hogy mindig minden fos es rossz es negativ, de kritikus lettem nagyon a kerettel szemben a tavalyi szezon utan, Luck kapcsan meg azert nyilvan oriasi felelem van bennem, az FA-n valo inaktivitasnak sem orulok, Luckon kivul Mewhort, a jelenlegi OL egyik kulcsjatekosa is oriasi kerdojel, mivel terde nincs. A secodary is tele es tele kerdojelekkel es lyukakkal, ami szinten necces, hogy vegre sikerult kihasznalnunk egy nagy tehetseget tavaly az elso korben, hat nem neki is fossa szakadt a terde? A 2018-as idenyben szerintem alapbol PUP-on kezd majd Hooker, de alapbol nem csodalkoznek, ha a teljes idenyben arnyeke lenne onmaganak, mert azert egy ilyen sulyos serules utan a legtobbeknek kell ido, amig visszarazodnak, mind mentalisan, mind pedig teljesitmeny teren. Es akkor persze imadkozzunk, hogy az a terd rendben lesz, nem serul ra Hooker, nem lesz gaz.
En egyebkent realisan nezve harom-negy gyozelemre teszem a 2018-as Indianapolist ugy, ha Brissett lesz a kezdo iranyitoja. Persze nyilvan ez valtozo, mert ha kihuzzuk peldaul Barkleyt, akkor o rogton elso eveben oriasi terhet kap, sok cipelest, sok passzt, ezzel viszont sok terhet le is vesz majd Brissett es a passzjatek vallarol, ami megint adhat egy masfele loketet az offense-nek.
Szoval keplekeny ez, en viszont a jelenlegi alapjan mondom, 3-4 gyozelmet varok, amig nem latom fixre, hogy Luck dobal, allati jo, erosek a passzai, jo a valla, stb.
Egyebkent meg az inaktiv FA-tevekenyseg sem zavar annyira, mint az, hogy elszalasztottuk Peterst, aki mellett maradt volna igy is pazar masodik korunk, de a szemelyeben azert Wilson masik oldalan egy olyan playmaker faszit kapott volna a vedelmunk, amilyet keresve sem talalhatott volna jobbat. Es azt ne feledjuk, hogy Peters szemelyeben egy olyan tehetseget kaptunk volna, aki tehetsegre boven meg tobbet is er, mint elso kor, az erteket az tornaszta le, hogy sokan balhesnak gondoljak.
De erre en meg azt mondom, hogy Davist pontosan igy hozta el Grigson, es ot azert evekig teljesen jol sikerult kezelni, sot, Pagano kihozott belole nem egy evnyi pluszt is. Szerintem a Ballard, Reich paros is meg tudta volna fogni Peterst. Ugyhogy osszessegeben ezt banom, hogy ezt a move-ot Ballard nem lepte meg. Foleg igy, hogy azota meg lett tobb pickunk is.
Azt meg ismetlem a tankolas kapcsan, hogy itt nem arrol volt szo, hogy veszitsunk minden heten direkt, mert a tankolas nem errol szol. Hanem ha a 16. heten peldaul ugy allunk, hogy teljes remenytelenseg, Luck pedig akkor is egy oriasi kerdojel, akkor egyaltalan nem fogom az asztalt csapkodni, ha az utolso egy vagy ket hetben nem verjuk meg az ellent.
Az allando „Suck for Luck” rinyalas is hidegen hagy a sok Pats-fantol, mivel a szajalas megy, de abban az evben az utolso ket meccsig igazabol a jatekosaink abszolut mindent kitettek a palyara, egyaltalan szo sem volt itt kamu L-ekrol, meg alibizesrol, egyszeruen annyira szanalmas es annyira fos backupok dobaltak, hogy igazabol sokszor mar az is oriasi dolog volt, hogy tudtunk haladni ket 1st downt egymas utan. Hiaba volt ott Wayne, hiaba volt ott meg nehany leszalloagban levo sztar Manning legjobb eveibol, mar ok sem voltak elegek igy, hogy egy epkezlab tamadast nem tudtunk felepiteni.
Ugyhogy az az oriasi suck for Luck ev az az utolso, Jaguars elleni L-t takarja, elotte konkretan pariban sem voltunk kb. egyik forduloban sem ugy, hogy semmifele alibizes vagy direkt szopas nem volt.
több mint 8 éve
Úgy látom meccs se kell ide, meg 2 postos vendéktrollok, hogy pörögjön a topic. 😀Ballard draft előtti utolsó interjúja röviden:
- Luck még mindig nem dobálja a "herceget", de jól van. Se influenza, se torokkaparás.
- Simon DE lesz, nem SLB.
- Ehhez kapcsolódó infó, hogy a Colts új rendszerében az SLB egy kb. 20% snapszámos szerepkör lesz. Ballard szerint erre több alkalmas játékos is van a Colts jelenlegi keretében. Nem mondta ki ugyan, de ez kb. azt jelenti, hogy SLB-t nem fogunk se draftolni, se hozni.
- Volt egy másik érdekes mondata is: a szemében a rendszerünkben az MLB és a WLB lényegében két ILB lesz. Namost Ballard nem olyan hülye mint én, szóval nyilván tudja, hogy emögött sematikusan / szerepkörileg mit ért. Én csak találgatok, hogy mit is jelenthet. Ez kihathat a draftunkra is, mert pl. Roquan Smith pure WLB. Neki nem való olyan szerep, hogy blokkokról kelljen lejönni. Az "ILB"-nek viszont le kell. Edmunds, Van der Esch és még 1-2 második körös prospect inkább "ILB"-k ebben az értelemben. Majd meglátjuk.
- Azt mondja letrade-elni csak akkor fognak, ha a letrade után is elérhető lesz valamelyik általuk top tierbe sorolt játékos. De hozzátette, hogy a Jets trade idején még csak ott tartottak az elemzésben, hogy 4 ilyen játékost láttak, de mára ez a szám 8-ra nőtt. Indirekten kimondta, hogy várjuk, hogy csörögjenek a telefonok...
- Kelly teljesen egészséges, túl van a rehabon.
- Mewhort nincs túl rajta. Ballard jól felszopta, hogy mekkora ember, milyen nagyszerű karakter, de a szövegkörnyezetből szerintem egyértelmű, hogy a TC-ig megkapja az esélyt. Ha minden probléma nélkül végigdolgozza az előszezont, akkor marad és övé a kezdő poszt. Ha bármi bibi közbejön akkor viszont nincs több IR, akkor cut.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Az egész abból indult ki, hogy az ESPN a mostani Colts-ot 0-16-ra tartja. "Suck for anybody" teória nélkül.Én tőlem biztosan nem szólnék egy rossz szót sem, mert engem is érdekel 😊
Az összes ilyen szlogen vagy a szurkolóktól jön, vagy a média valamelyik jeles tagjától. Nincs az az épelméjű klubvezetés amelyik önszántából lenne közröhely tárgya.Még a Brownsnál sem. Az átlagos szurkoló meg mindig is nehezen fogja tudni megemészteni az 1/1-es szezonokat, bármi is lesz utána a drafton. Kérdezd meg a Lions drukkereket a 0-16-ról, vagy a Browns drukkereket az elmúlt tizenakárhány évről.
Wyatt, az hogy idejösz egy ilyen mondattal, az kb olyan, mint ha én beírnék hozzátok szezon kezdet előtt egy olyat, hogy : "Na lassan kezdődik a szezon. Idénre vajon milyen csalást terveztek? 😊" Szerinted mennyire kapnék tőletek ott hideget-meleget?
uatu

több mint 8 éve
Én 2 sörért megcsinálom
több mint 8 éve
Az egész abból indult ki, hogy az ESPN a mostani Colts-ot 0-16-ra tartja. "Suck for anybody" teória nélkül. Az összes ilyen szlogen vagy a szurkolóktól jön, vagy a média valamelyik jeles tagjától. Nincs az az épelméjű klubvezetés amelyik önszántából lenne közröhely tárgya.Még a Brownsnál sem. Az átlagos szurkoló meg mindig is nehezen fogja tudni megemészteni az 1/1-es szezonokat, bármi is lesz utána a drafton. Kérdezd meg a Lions drukkereket a 0-16-ról, vagy a Browns drukkereket az elmúlt tizenakárhány évről.
Wyatt, az hogy idejösz egy ilyen mondattal, az kb olyan, mint ha én beírnék hozzátok szezon kezdet előtt egy olyat, hogy : "Na lassan kezdődik a szezon. Idénre vajon milyen csalást terveztek? 😊" Szerinted mennyire kapnék tőletek ott hideget-meleget?
több mint 8 éve
Hidegen hagy a tankolas, annak elitelese is. Mar jo ideje a major sportoknal is mindennapos, egy olyan kubekozpontu sportagban, mint ez, hat siman elfogadom. Azert, mert ez a Colts jelenleg onerobol, korrektul is realisan bottom 1-2 csapat, szvsz a Browns es a Giants is siman erosebb. Talan a Jets... de az most kap egy kubet. Szoval korrekt jatekkal is Luck nelkul 1/2 korul vagyunk szerintem, ami az eroviszonyokat illeti. Most ha egy meccsell mondjuk a szezon vegen tobbet kell szopnunk, azt mondom inkabb legyen igy.
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Jó poén volt 😛Stez a mi Orákulumunk, ő megtehet bármit 😀
Nem kell mondanod, én mondom, hogy mindig csalunk. Rendesen bárki tud nyerni.
Így már értem.
Stez gondolata volt az alap, hogy már megint az a lényeg, hogy minél többet kell szopni, hogy legyen egy új irányító
Wyatt
Szerkesztette: deleted account
több mint 8 éve
Jó poén volt 😛 Nem kell mondanod, én mondom, hogy mindig csalunk. Rendesen bárki tud nyerni.
Így már értem.
Stez gondolata volt az alap, hogy már megint az a lényeg, hogy minél többet kell szopni, hogy legyen egy új irányító

több mint 8 éve
deleted account
1 758
A, Poénkodtam, ha ezt nem ismered fel (😛) te bajod.Pofázok? Legyen. Akkor megkérdezném, hogy mi a faszom köze van ahhoz annak, hogy mi mindig csalunk (mert ellenetek is csak azért nyertünk), ahhoz, hogy ti szerettek szopni? Mi ebben a kettős mérce?És akkor ugye meg sem említjük, hogy pont egy olyan szurkoló pofázik itt elméletekről, akinek a csapata más csapatok D jelzéseit filmezte le, és nem csak elméletben. De hát na, vannak emberek, akik sosem növik ki a kettős mércét 😛De két 18-1 már nagyon fájt volna, ezért TB inkább megsérült 😕Nem hát, de kell egy reklámarc 😀Arról az évről beszélek, amikor a franchise irányító kiesett az első negyedben, és 11–5-tel végig harcban voltunk a playoffért. Nem akkor, amikor folyamatosan szoptunk egy irányítóért. Abban nektek van rutinotok, meglehetősen nagyebből is látszik hogy mennyire nem nagy kunszt a fiú, ha nélküle is 11-5öt nyom a gárda 😊 😉
Wyatt
JSanyo
Mondjuk az a keret egy éve 16–0 volt, szóval Brady egy 5 győzelmet hozzápakolt volna azért 😊
Wyatt
Borbinho
coltman
Wyatt
B, Olyat állíts, amit mondtam. Állítás : Spygate, semmi több, meg hogy mindig, és hogy köze lenne annak hozzánk.
C, Kettős mérce : Egy tényekkel bizonyított dolgot egyenlővé tenni egy egyesek által vélt elmélettel.
D, Az egy gyönyörűen megkreált sok sebből vérző elmélet, amit bizonygattok - 35 új ember volt 2012-ben a rosteren, ha ekkora keretforgással szerinted átverés volt 2011, te dolgod, magadat teszed nevetségessé.
E, Legalább ha dumálsz arról, hogy mennyire jó vagy rossz a csapat, nézd már meg a rostert, amire lentebb célzást is tettem, de látom az nem téged igazolt, ezért ignorálva lett.
F, Még így se megsértődtem, csak odaszúrtam, ami láthatóan még mindig elég érzékeny pont. Így jártál 😉
G, Nem én hívtalak ide, hogy kezd el a Suck for Luck témát feszegetni, te dobtad fel. Akkor most mi a megsértődés tárgya?
Offolást részemről befejeztem.
több mint 8 éve
Pofázok? Legyen. Akkor megkérdezném, hogy mi a faszom köze van ahhoz annak, hogy mi mindig csalunk (mert ellenetek is csak azért nyertünk), ahhoz, hogy ti szerettek szopni? Mi ebben a kettős mérce?És akkor ugye meg sem említjük, hogy pont egy olyan szurkoló pofázik itt elméletekről, akinek a csapata más csapatok D jelzéseit filmezte le, és nem csak elméletben. De hát na, vannak emberek, akik sosem növik ki a kettős mércét 😛De két 18-1 már nagyon fájt volna, ezért TB inkább megsérült 😕Nem hát, de kell egy reklámarc 😀Arról az évről beszélek, amikor a franchise irányító kiesett az első negyedben, és 11–5-tel végig harcban voltunk a playoffért. Nem akkor, amikor folyamatosan szoptunk egy irányítóért. Abban nektek van rutinotok, meglehetősen nagyebből is látszik hogy mennyire nem nagy kunszt a fiú, ha nélküle is 11-5öt nyom a gárda 😊 😉
Wyatt
JSanyo
Mondjuk az a keret egy éve 16–0 volt, szóval Brady egy 5 győzelmet hozzápakolt volna azért 😊
Wyatt
Borbinho
coltman
Szerkesztette: Wyatt

több mint 8 éve
deleted account
1 758
És akkor ugye meg sem említjük, hogy pont egy olyan szurkoló pofázik itt elméletekről, akinek a csapata más csapatok D jelzéseit filmezte le, és nem csak elméletben. De hát na, vannak emberek, akik sosem növik ki a kettős mércét 😛De két 18-1 már nagyon fájt volna, ezért TB inkább megsérült 😕Nem hát, de kell egy reklámarc 😀Arról az évről beszélek, amikor a franchise irányító kiesett az első negyedben, és 11–5-tel végig harcban voltunk a playoffért. Nem akkor, amikor folyamatosan szoptunk egy irányítóért. Abban nektek van rutinotok, meglehetősen nagyebből is látszik hogy mennyire nem nagy kunszt a fiú, ha nélküle is 11-5öt nyom a gárda 😊 😉
Wyatt
JSanyo
Mondjuk az a keret egy éve 16–0 volt, szóval Brady egy 5 győzelmet hozzápakolt volna azért 😊
Wyatt
Borbinho
több mint 8 éve
De két 18-1 már nagyon fájt volna, ezért TB inkább megsérült 😕Nem hát, de kell egy reklámarc 😀Arról az évről beszélek, amikor a franchise irányító kiesett az első negyedben, és 11–5-tel végig harcban voltunk a playoffért. Nem akkor, amikor folyamatosan szoptunk egy irányítóért. Abban nektek van rutinotok, meglehetősen nagyebből is látszik hogy mennyire nem nagy kunszt a fiú, ha nélküle is 11-5öt nyom a gárda 😊 😉
Wyatt
JSanyo
Mondjuk az a keret egy éve 16–0 volt, szóval Brady egy 5 győzelmet hozzápakolt volna azért 😊
Wyatt
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
Nem hát, de kell egy reklámarc 😀Arról az évről beszélek, amikor a franchise irányító kiesett az első negyedben, és 11–5-tel végig harcban voltunk a playoffért. Nem akkor, amikor folyamatosan szoptunk egy irányítóért. Abban nektek van rutinotok, meglehetősen nagyebből is látszik hogy mennyire nem nagy kunszt a fiú, ha nélküle is 11-5öt nyom a gárda 😊 😉
Wyatt
JSanyo
Mondjuk az a keret egy éve 16–0 volt, szóval Brady egy 5 győzelmet hozzápakolt volna azért 😊

több mint 8 éve
Ez rendben is van, biztosan lesz szopóidőszak. Csak az kicsit furán jön ki, hogy egy csapat folyamatosan bajnokesélyes és állandóan PO-résztvevő, egészen addig, amíg ki nem jön egy korszakos irányító, aztán akkor hogy hogy nem az egész keret tol egy terített betlit, és utána megint folyamatosan PO.Akkor ma sem kapok választ az általam felvetett "érdek-elméleti" dilemmára...kár, mert nagyon jól hangzik a szándékos szopás amúgy 😊
Wyatt
