Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 8 éve
Szerintem Toub fog jönni egyébként. Már tavaly is őt pletykálták Ballard kapcsán, őt azért jól ismeri Kansasből. Jelen pillanatban nemigen látom másnak az esélyét. Reich? Hát, nem tudom.Viszont Ballard helyében kontráznék egyet.igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛Az a durva, hogy ha túllépek azon, hogy 1 évünk elúszott, akkor hosszú távon bennem is ez fogalmazódott meg. Ha belegondolok, hogy alá is írhatott volna hozzánk, miközben ugyanez az ember marad, én meg évekig naívan abban a tévképzetben élek, hogy megváltozott, akkor a hátam borsódzik.
Black_Adder
Esküszöm most értettem meg a Tebow rajongók lelkiállapotát. Bár Manning esetében én is voltam már hasonló lelkiállapotban 2011-ben. Akkor is szívesebben elfogadtam volna még 5 év superbowl nélküliséget Manning-el, mint 5 évet, Superbowl-al, Manning nélkül. De az azért más volt, mert tudtam, hogy valószínűleg Manningnek is az a jó, ha keres magának egy másik, contender csapatot. És így is lett szerencsére.
De ez most ... bármit inkább elfogadok - beleértve akár 20 év Browns szintű szenvedést is -, mint, hogy azt kelljen éreznem, hogy azt a csapatot, amit szeretek, azt egy pondró irányítja. Irsay személyiségét sem egyszerű elviselni, de ő mégiscsak egy owner, ő a biznisz része, kívül van a szurkolói fogalom körömön. Meg, hát ő inkább bolond, mint gennyedék, az mégis más. De egy ilyen ember HC-ként? Pagano is felb*szta bennem néha az ideget amikor a vége felé az oldalvonalnál mutogatták, de az teljesen más volt. MJD-től elhánynám magam ahányszor mutatnák Colts mezben.
Azt hiszem most lettem igazi denveri 😊 Már a JMD utálatom is teljesen csapat-konform. 😀
peterk2005
Mivel a következő HC nem felel a játékoskeretért, azt a GM irányítja (FA, draft stb), és vélhetően "interim" HC kerül kinevezésre, mivel a jobb, komoly jelöltek már elkeltek, én meglépném, hogy hozok egy szakmailag -és nem prdig Chip Kelly szinten roster management terén- boom or bust edzőt, valaki fiatal, kreatív, diszciplinált edzőt, megjátszanám azt 20-30%-ot, hogy LA Rams 2.0 lesz a vele a csapat, mint hogy egy leszerepelt de seasoned veteránt hozzak. Mondjuk egy egyetemi "nagy reménységet".
undisputedly
Tény, hogy lemaradtunk mindenkiről, ezek után valószínűleg rövid távra nézelődünk (hogy jövőre elhozhassuk BB-t, miután visszavonul, majd kicseszve a New Englanddel, egy héttel később aláír a Coltshoz, hét gyűrűt nyerve Luckkal.
több mint 8 éve
Viszont Ballard helyében kontráznék egyet.igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛Az a durva, hogy ha túllépek azon, hogy 1 évünk elúszott, akkor hosszú távon bennem is ez fogalmazódott meg. Ha belegondolok, hogy alá is írhatott volna hozzánk, miközben ugyanez az ember marad, én meg évekig naívan abban a tévképzetben élek, hogy megváltozott, akkor a hátam borsódzik.
Black_Adder
Esküszöm most értettem meg a Tebow rajongók lelkiállapotát. Bár Manning esetében én is voltam már hasonló lelkiállapotban 2011-ben. Akkor is szívesebben elfogadtam volna még 5 év superbowl nélküliséget Manning-el, mint 5 évet, Superbowl-al, Manning nélkül. De az azért más volt, mert tudtam, hogy valószínűleg Manningnek is az a jó, ha keres magának egy másik, contender csapatot. És így is lett szerencsére.
De ez most ... bármit inkább elfogadok - beleértve akár 20 év Browns szintű szenvedést is -, mint, hogy azt kelljen éreznem, hogy azt a csapatot, amit szeretek, azt egy pondró irányítja. Irsay személyiségét sem egyszerű elviselni, de ő mégiscsak egy owner, ő a biznisz része, kívül van a szurkolói fogalom körömön. Meg, hát ő inkább bolond, mint gennyedék, az mégis más. De egy ilyen ember HC-ként? Pagano is felb*szta bennem néha az ideget amikor a vége felé az oldalvonalnál mutogatták, de az teljesen más volt. MJD-től elhánynám magam ahányszor mutatnák Colts mezben.
Azt hiszem most lettem igazi denveri 😊 Már a JMD utálatom is teljesen csapat-konform. 😀
peterk2005
Mivel a következő HC nem felel a játékoskeretért, azt a GM irányítja (FA, draft stb), és vélhetően "interim" HC kerül kinevezésre, mivel a jobb, komoly jelöltek már elkeltek, én meglépném, hogy hozok egy szakmailag -és nem prdig Chip Kelly szinten roster management terén- boom or bust edzőt, valaki fiatal, kreatív, diszciplinált edzőt, megjátszanám azt 20-30%-ot, hogy LA Rams 2.0 lesz a vele a csapat, mint hogy egy leszerepelt de seasoned veteránt hozzak. Mondjuk egy egyetemi "nagy reménységet".
több mint 8 éve
Ha már Grudent sikerül visszacsábítani próbálkozzatok Dungyval, egész jól bírta a SB hajszát, hátha megirigyelte a hangulatot 😛 😉
több mint 8 éve
Mocsai az akadémia mellett nem tudja elmenedzselni az Indianapolist. Viszont Vranjest mondjuk meg lehetne próbálni elcsábítani, az MKSZ bizalma megrendült benne. Most talán olcsón elhozhatnánk.Mocsait sem felejteném ki a sorból.Jack Del Rio?Egyébként azért jó pár pikáns név kószál szabadon.Csank János?????
– Chuck Pagano
– Jim Caldwell
– Carlo Ancelotti
– Egervári Sándor
– Sir Alex Ferguson
– Josh McDaniels (Ballard felhívhatná, hátha az esti alvás után meggoldolta magát)
– Jeff Fisher
– Conte a nyártól (?)
– Bernd Storck
– Kemény Dénes
– Benedek Tibor
– Alex Guerrero (Ne mondjátok, hogy nem érne meg egy próbát?)
Stez
Farky
Szurgent Lajos?
iktriad
PEEtör
több mint 8 éve
Mocsait sem felejteném ki a sorból.Jack Del Rio?Egyébként azért jó pár pikáns név kószál szabadon.Csank János?????
– Chuck Pagano
– Jim Caldwell
– Carlo Ancelotti
– Egervári Sándor
– Sir Alex Ferguson
– Josh McDaniels (Ballard felhívhatná, hátha az esti alvás után meggoldolta magát)
– Jeff Fisher
– Conte a nyártól (?)
– Bernd Storck
– Kemény Dénes
– Benedek Tibor
– Alex Guerrero (Ne mondjátok, hogy nem érne meg egy próbát?)
Stez
Farky
Szurgent Lajos?
iktriad
több mint 8 éve
Na elvileg 5-től Ballard sajtótájékoztatót tartHungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 8 éve
According to NFL Network's Mike Garafolo, Josh McDaniels' assistants, including DC Matt Eberflus, signed contracts with the Colts and are expected to remain with Indianapolistwitter.com/MikeGarafolo/status/961046553145364485Ezt honnan?Lehet, hogy Belicsek küldte ide JMD-t, hogy ál-alkut kössön a Coltscal, foglalja le őket és ejtse át őket, kibaszva ezzel a franchise-zal úgy 2 évre. A hazugságot és ármányt leplezendő, beáldoztak 1-2 pozíciós edzőt is Patriotsból, hogy úgy tűnjön, mintha összerakná a stábját. Aztán a kinevezés előtt gyorsan visszalépett Bostonba, mintha mi sem történt volna.A pozíciós edzők is maradnak Bostonban.
Tökéletes terv.
Willis
Burkus
PEEtör
Jerry Schuplinski esetében is ezt olvastam, de nem találom, hogy hol. Ott azonban írták, hogy ő jóban van Caserioval is, ezért nem biztos, de valószínű, hogy marad.
Burkus
Én ezt olvastam, ez pont a szöges ellentéte.
több mint 8 éve
Jack Del Rio?Egyébként azért jó pár pikáns név kószál szabadon.Csank János?????
– Chuck Pagano
– Jim Caldwell
– Carlo Ancelotti
– Egervári Sándor
– Sir Alex Ferguson
– Josh McDaniels (Ballard felhívhatná, hátha az esti alvás után meggoldolta magát)
– Jeff Fisher
– Conte a nyártól (?)
– Bernd Storck
– Kemény Dénes
– Benedek Tibor
– Alex Guerrero (Ne mondjátok, hogy nem érne meg egy próbát?)
Stez
Farky
Szurgent Lajos?
több mint 8 éve
Én ismét csak BB korai éveit tudom felhozni, mi lett volna, ha a Brownsos karrierje után eltemetik? Nem lehet tudni, hogy egy edző nem lesz-e jobb fit valahova máshova.ez is egy klasszikus tévhit az nfl-ben, BB abszolút nem bukott meg a Browns-nál, a '94-es 11-5 és Wild Card-győzelem utáni évben azért esett szét alatta a csapat, mert a tulajdonos Modell szétbomlasztotta, hogy könnyebb legyen a már régóta tervezett baltimore-i költözködést véghezvinni
PEEtör
ennek köze nincs JMD denveri ámokfutásához

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Egyébként azért jó pár pikáns név kószál szabadon.Csank János?????
– Chuck Pagano
– Jim Caldwell
– Carlo Ancelotti
– Egervári Sándor
– Sir Alex Ferguson
– Josh McDaniels (Ballard felhívhatná, hátha az esti alvás után meggoldolta magát)
– Jeff Fisher
– Conte a nyártól (?)
– Bernd Storck
– Kemény Dénes
– Benedek Tibor
– Alex Guerrero (Ne mondjátok, hogy nem érne meg egy próbát?)
Stez
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 8 éve
Ezt honnan?Lehet, hogy Belicsek küldte ide JMD-t, hogy ál-alkut kössön a Coltscal, foglalja le őket és ejtse át őket, kibaszva ezzel a franchise-zal úgy 2 évre. A hazugságot és ármányt leplezendő, beáldoztak 1-2 pozíciós edzőt is Patriotsból, hogy úgy tűnjön, mintha összerakná a stábját. Aztán a kinevezés előtt gyorsan visszalépett Bostonba, mintha mi sem történt volna.A pozíciós edzők is maradnak Bostonban.
Tökéletes terv.
Willis
Burkus
PEEtör
Jerry Schuplinski esetében is ezt olvastam, de nem találom, hogy hol. Ott azonban írták, hogy ő jóban van Caserioval is, ezért nem biztos, de valószínű, hogy marad.
több mint 8 éve
Egyébként azért jó pár pikáns név kószál szabadon.– Chuck Pagano
– Jim Caldwell
– Carlo Ancelotti
– Egervári Sándor
– Sir Alex Ferguson
– Josh McDaniels (Ballard felhívhatná, hátha az esti alvás után meggoldolta magát)
– Jeff Fisher
– Conte a nyártól (?)
– Bernd Storck
– Kemény Dénes
– Benedek Tibor
– Alex Guerrero (Ne mondjátok, hogy nem érne meg egy próbát?)
több mint 8 éve
Ezt honnan?Lehet, hogy Belicsek küldte ide JMD-t, hogy ál-alkut kössön a Coltscal, foglalja le őket és ejtse át őket, kibaszva ezzel a franchise-zal úgy 2 évre. A hazugságot és ármányt leplezendő, beáldoztak 1-2 pozíciós edzőt is Patriotsból, hogy úgy tűnjön, mintha összerakná a stábját. Aztán a kinevezés előtt gyorsan visszalépett Bostonba, mintha mi sem történt volna.A pozíciós edzők is maradnak Bostonban.
Tökéletes terv.
Willis
Burkus
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Örülök, hogy a Colts topikban Kemény Dénes és Benedek Tibor élettörténetét kell olvasnom.Térjünk inkább vissza a jogi félórához? 😀 😀 😀
Valaki megoszthatná velünk a Pintér-sztorit is, ha már sztáredzőkről folyik a diskurzus.
Stez
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Próbálom agyamat erőltetni, de nem jut eszembe még egy olyan HC, aki gyakorlatilag GM munkát is végez egyben. De ha még lenne is, eredményesség szintjén BB az egyetlen akinél eredmény is társul ehhez. Ez az 50 évente 1 ember kategóriás csoda/zseni/tehetség, hívjuk aminek akarjuk.Én ismét csak BB korai éveit tudom felhozni, mi lett volna, ha a Brownsos karrierje után eltemetik? Nem lehet tudni, hogy egy edző nem lesz-e jobb fit valahova máshova.Amikor Kemény átvette, akkor neki se volt aranybánya, ő tette azzá, válogatta össze a csapatot, fedezett fel olyanokat, mint pl Biros Peti. Ettől lesz valaki nagy edző. 10+ éven át meg amúgy sincs sehol világsztár dömping, hanem az edző teszi őket azzá. Ettől nagy BB, ugyanez van meg benne, sok poszton nem elit játékosokkal hoznak szinte elit szintet, kiesik valaki és tud hozni a semmiből egy szinte ugyanolyan tudásút. Na ez az, ami viszont JMD-ben szerintem nincs meg, megmutatta a denveri regnációja, és aki esetleg elhitte, hogy kicsit is változott, annak ha más nem, ez az emberi viselkedés pontosan megmutatja, hogy semmit nem változott, ahogy nagy valószínűséggel a szakmai hozzáértése se. Ami nagy valószínűséggel pontosan azt fogja eredményezni, amit Denverben is láttunk - pár év alatt leírja a Patset nullára majd HC-ként. Persze nem ígérem azt, hogy nem lesz igazi színtiszta a kárörömöm, amikor majd ez bekövetkezik, mert de, az lesz.Viszont Benedek keze alatt már nem is volt meg gyakorlatilag az arany-generáció, ahol minden poszton 1, de néhol kettő olyan világklasszis játszott, ami ritkaság számba megy.1 peak nem egyenlő a 10+ év folyamatos sikerrel - 3 olimpia, 2 EB, VB, stb. és akkor még nem említem, hogy '97-2008 között egy fukuokai VB volt az egyetlen, ahonnan érem nélkül jött haza a válogatott, minden más eseményről legalább a bronz mindig jött velünk. Benedek alatt viszont a hirtelen jött siker után csak lefele ment a válogatott. Imádom, zseniális játékos volt, de edzőként nem tudta közelében se hozni azt, amit az elődje.nagy edzők után mindig szívás volt az élet, Sir Alex Ferguson, Kemény Dénes, Phil Jackson, ami így hirtelen eszembe jut - ellenpélda viszont egy se.Kemény Dénes után a szakmailag ugyancsak remek Benedek Tibor VB-t nyert a válogatottal.
coltman
Chargers LT
coltman
kishaszi
coltman
PEEtör
Én Unitednél elég szorosan követtem Sir Alex ténykedését, és ezerszer több volt, mint csak egy manager, pedagógus, pszichológus, szülő, stb. Komplexitásából adódóan volt az, hogy a 80-as évek középszerű Unitedje a 90-es évekre és még utána is 1 évtizedig gyakorlatilag uralta a regnációja alatt Angliát, és ott volt Európa elitjében. Elment, azóta kérdezd meg bármelyik United szurkolót, mi van - káosz és borzalom, még most is, holott Európa egyik legjobb edzője ül ott. Pedig esély ugyanúgy meg volt arra, hogy a hasonló siker folytatódjon, de mégsem - amit nagyrészt sejtettünk is előre.
Szóval matematikai esély megvan arra, hogy egy olyan komplex mód felépített szerepkört, mint BB képes lesz JMD továbbvinni, de a realitás számomra továbbra is az, hogy ebbe olyan gyorsan fog beletörni a bicskája, ahogy ez történt anno Denverben. Jövőbe nem látok, de a jelenleg rendelkezésre álló tények, trendek számomra egyértelműen azt mutatják, hogy ő bukásra van ítélve Bostonban, csak valami csoda folytán még hisznek abban, hogy mégsem olyan nagy BB árnyéka, mint amilyennek sokan gondolják. Pedig de.
több mint 8 éve
Lehet, hogy Belicsek küldte ide JMD-t, hogy ál-alkut kössön a Coltscal, foglalja le őket és ejtse át őket, kibaszva ezzel a franchise-zal úgy 2 évre. A hazugságot és ármányt leplezendő, beáldoztak 1-2 pozíciós edzőt is Patriotsból, hogy úgy tűnjön, mintha összerakná a stábját. Aztán a kinevezés előtt gyorsan visszalépett Bostonba, mintha mi sem történt volna.A pozíciós edzők is maradnak Bostonban.
Tökéletes terv.
Willis
több mint 8 éve
Örülök, hogy a Colts topikban Kemény Dénes és Benedek Tibor élettörténetét kell olvasnom.Valaki megoszthatná velünk a Pintér-sztorit is, ha már sztáredzőkről folyik a diskurzus.
több mint 8 éve
Én ismét csak BB korai éveit tudom felhozni, mi lett volna, ha a Brownsos karrierje után eltemetik? Nem lehet tudni, hogy egy edző nem lesz-e jobb fit valahova máshova.Amikor Kemény átvette, akkor neki se volt aranybánya, ő tette azzá, válogatta össze a csapatot, fedezett fel olyanokat, mint pl Biros Peti. Ettől lesz valaki nagy edző. 10+ éven át meg amúgy sincs sehol világsztár dömping, hanem az edző teszi őket azzá. Ettől nagy BB, ugyanez van meg benne, sok poszton nem elit játékosokkal hoznak szinte elit szintet, kiesik valaki és tud hozni a semmiből egy szinte ugyanolyan tudásút. Na ez az, ami viszont JMD-ben szerintem nincs meg, megmutatta a denveri regnációja, és aki esetleg elhitte, hogy kicsit is változott, annak ha más nem, ez az emberi viselkedés pontosan megmutatja, hogy semmit nem változott, ahogy nagy valószínűséggel a szakmai hozzáértése se. Ami nagy valószínűséggel pontosan azt fogja eredményezni, amit Denverben is láttunk - pár év alatt leírja a Patset nullára majd HC-ként. Persze nem ígérem azt, hogy nem lesz igazi színtiszta a kárörömöm, amikor majd ez bekövetkezik, mert de, az lesz.Viszont Benedek keze alatt már nem is volt meg gyakorlatilag az arany-generáció, ahol minden poszton 1, de néhol kettő olyan világklasszis játszott, ami ritkaság számba megy.1 peak nem egyenlő a 10+ év folyamatos sikerrel - 3 olimpia, 2 EB, VB, stb. és akkor még nem említem, hogy '97-2008 között egy fukuokai VB volt az egyetlen, ahonnan érem nélkül jött haza a válogatott, minden más eseményről legalább a bronz mindig jött velünk. Benedek alatt viszont a hirtelen jött siker után csak lefele ment a válogatott. Imádom, zseniális játékos volt, de edzőként nem tudta közelében se hozni azt, amit az elődje.nagy edzők után mindig szívás volt az élet, Sir Alex Ferguson, Kemény Dénes, Phil Jackson, ami így hirtelen eszembe jut - ellenpélda viszont egy se.Kemény Dénes után a szakmailag ugyancsak remek Benedek Tibor VB-t nyert a válogatottal.
coltman
Chargers LT
coltman
kishaszi
coltman
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Amikor Kemény átvette, akkor neki se volt aranybánya, ő tette azzá, válogatta össze a csapatot, fedezett fel olyanokat, mint pl Biros Peti. Ettől lesz valaki nagy edző. 10+ éven át meg amúgy sincs sehol világsztár dömping, hanem az edző teszi őket azzá. Ettől nagy BB, ugyanez van meg benne, sok poszton nem elit játékosokkal hoznak szinte elit szintet, kiesik valaki és tud hozni a semmiből egy szinte ugyanolyan tudásút. Na ez az, ami viszont JMD-ben szerintem nincs meg, megmutatta a denveri regnációja, és aki esetleg elhitte, hogy kicsit is változott, annak ha más nem, ez az emberi viselkedés pontosan megmutatja, hogy semmit nem változott, ahogy nagy valószínűséggel a szakmai hozzáértése se. Ami nagy valószínűséggel pontosan azt fogja eredményezni, amit Denverben is láttunk - pár év alatt leírja a Patset nullára majd HC-ként. Persze nem ígérem azt, hogy nem lesz igazi színtiszta a kárörömöm, amikor majd ez bekövetkezik, mert de, az lesz.Viszont Benedek keze alatt már nem is volt meg gyakorlatilag az arany-generáció, ahol minden poszton 1, de néhol kettő olyan világklasszis játszott, ami ritkaság számba megy.1 peak nem egyenlő a 10+ év folyamatos sikerrel - 3 olimpia, 2 EB, VB, stb. és akkor még nem említem, hogy '97-2008 között egy fukuokai VB volt az egyetlen, ahonnan érem nélkül jött haza a válogatott, minden más eseményről legalább a bronz mindig jött velünk. Benedek alatt viszont a hirtelen jött siker után csak lefele ment a válogatott. Imádom, zseniális játékos volt, de edzőként nem tudta közelében se hozni azt, amit az elődje.nagy edzők után mindig szívás volt az élet, Sir Alex Ferguson, Kemény Dénes, Phil Jackson, ami így hirtelen eszembe jut - ellenpélda viszont egy se.Kemény Dénes után a szakmailag ugyancsak remek Benedek Tibor VB-t nyert a válogatottal.
coltman
Chargers LT
coltman
kishaszi
Szerkesztette: deleted account
több mint 8 éve
Viszont Benedek keze alatt már nem is volt meg gyakorlatilag az arany-generáció, ahol minden poszton 1, de néhol kettő olyan világklasszis játszott, ami ritkaság számba megy.1 peak nem egyenlő a 10+ év folyamatos sikerrel - 3 olimpia, 2 EB, VB, stb. és akkor még nem említem, hogy '97-2008 között egy fukuokai VB volt az egyetlen, ahonnan érem nélkül jött haza a válogatott, minden más eseményről legalább a bronz mindig jött velünk. Benedek alatt viszont a hirtelen jött siker után csak lefele ment a válogatott. Imádom, zseniális játékos volt, de edzőként nem tudta közelében se hozni azt, amit az elődje.nagy edzők után mindig szívás volt az élet, Sir Alex Ferguson, Kemény Dénes, Phil Jackson, ami így hirtelen eszembe jut - ellenpélda viszont egy se.Kemény Dénes után a szakmailag ugyancsak remek Benedek Tibor VB-t nyert a válogatottal.
coltman
Chargers LT
coltman
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 8 éve
deleted account
1 758
1 peak nem egyenlő a 10+ év folyamatos sikerrel - 3 olimpia, 2 EB, VB, stb. és akkor még nem említem, hogy '97-2008 között egy fukuokai VB volt az egyetlen, ahonnan érem nélkül jött haza a válogatott, minden más eseményről legalább a bronz mindig jött velünk. Benedek alatt viszont a hirtelen jött siker után csak lefele ment a válogatott. Imádom, zseniális játékos volt, de edzőként nem tudta közelében se hozni azt, amit az elődje.nagy edzők után mindig szívás volt az élet, Sir Alex Ferguson, Kemény Dénes, Phil Jackson, ami így hirtelen eszembe jut - ellenpélda viszont egy se.Kemény Dénes után a szakmailag ugyancsak remek Benedek Tibor VB-t nyert a válogatottal.
coltman
Chargers LT
Ergo ha jövőre JMD mondjuk megnyeri a SB-t (nem fogja, SB hangover, és sok más miatt sem), de 3 év alatt a Pats oda jut, hogy csoport harmadik - nem hiszem hogy Bostonban sikerként élik majd meg.
több mint 8 éve
Hozzáteszem én nem hiszek a"tipikus pecces mentalitásban", mert ilyen nincs, ezért is nem kap AK like-ot.Off:
Én az egyéni magatartásban hiszek. Az okait nem tudom, meg nem az én dolgom. Tanácsokat nem adok kéretlenül.
Helmut Zimmer
8 hónapja az az álmom, hogy Helm belájkolja az egyik kommentemet, mert szerintem az a zenit, amit ember ezen az NFL fórumon elérhet.
Bazdmeg, 1 soron múlt.... 😕
Na mingyá megyek a hox topicba aztán kinyilatkoztatok valami random faszságot, hátha bejön.
Szerkesztette: akdestroyer
több mint 8 éve
nagy edzők után mindig szívás volt az élet, Sir Alex Ferguson, Kemény Dénes, Phil Jackson, ami így hirtelen eszembe jut - ellenpélda viszont egy se.Kemény Dénes után a szakmailag ugyancsak remek Benedek Tibor VB-t nyert a válogatottal.
coltman
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 8 éve
-hello Josh, helyet foglalnál? Felteszek neked egy kérdést, amin még gondolkodhatsz a mai nap!Bocsi, nem akarok beleszólni a nagyok dolgába, de a nagy SB őrületben senki sem olvasta azokat a híreket Reis, Schefter, Hannable tollából hétvégén, hogy egyáltalán nem biztos a JMD Colts házasság? Hogy igazából ezt Ballarad szeretné jobban, s JMD még mindig kéreti magát, mert nem biztos a dolgában?Azért halló, ne gondolj már gyökér amatőrnek mindenkit. 8-D
Értem én, hogy most mindenki JMD vérét venné, de nem lehet, hogy a Colts jelentette be ezt az edzősdit túl korán?
Ha megegyeztek a felek, volt kézfogás, akkor egyértelmű, hogy JMD sara és etikátlan döntés..Úgy gondolom, hogy nem igazán kell HC állást keresnie a jövőben a Pats-en kívűl.
De mi van, ha ezt a Colts és Ballard kapkodta el? Főleg úgy, hogy fenti nagy amerikánus NFL szakik ezt rebesgették a hétvégén?
kyobalu
Ha McDanielset a Colts bejelentette, akkor McDaniels le is okézta az állást, ez nem kérdés. Az más dolog, hogy az aláírás nem került fel a szerződésre, így hivatalosan valóban nem volt a Colts HC-ja még.
Hidd el, a felek megegyeztek. És ha ez nem így lenne egyébként, akkor már kivétel nélkül mindenhol azt olvashatnád, hogy JMD élőben a világ összes sajtóorgánumának hápogná, hogy a Colts átbaszta, mert kurvára nem mondott igent az állásra, ezek a hülyék meg a kisujjukból kiszopátk, hogy de, mégis.
Az is egyértelmű jel, hogy a Super Bowl után rögtön aláírt JMD összes kiszemelt koordinátora, segédje. Egyrészt ha tudták volna, hogy ez még egyáltalán nincs lezsírozva, akkor szerintem nem egy még várt volna ezzel. Másrészt, nyilván azért kapták meg a szerződésüket, mert JMD és Ballard már egymás kezébe csapott.
A baj valószínűleg az volt, hogy vérszerződést nem kötöttek, meg hát jóparaszt módjára nem köptek egymás tenyerébe. Ez hiba. Az a megegyezés két legfőbb eleme!
Stez
-Igen mista Kraft
-szóval megegyeztél a drogossal egy hosszútávúban, de valyon meddig lesz ő tulaj, azt is megkérdezted?
-nem mista Kraft
-akkó gondolkozz micimackó, se Jerry, se Mara, se Rooney

Aki nem hiszi, annak utánajárnak