Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 9 éve
Lehet kár volt felhoznom Mixont mert most nagyon ráakadtunk a témára.De:
több mint egy tucat játékosnak volt családon belüli erőszakos ügye az elmúlt pár évben (már amik kiderültek).
Pl. Suggs, Brandon Marshall (az elkapó), Tyreek Hill, a már említett Ray Rice, AP, Junior Galette, Greg Hardy.
A legtöbb esetről nem készült videó, így nem is lett belőle nagyobb ügy, de ez egyáltalán nem olyan ritka (sajnos), illetve ugyan úgy volt az '50es években is ilyen, mint ma.
Steve Keim (Cards GM): "If Hannibal Lecter ran a 4.3 forty, we’d probably diagnose it as an eating disorder.”
Profit > minden más
Mixon 18 éves alig volt, amikor az eset történt. Azóta semmilyen ügye nem volt (legalábbis nem derült ki). Nem akarom tisztára mosni, de nagyon sokat nyom a latba, hogy készült videó a dologról.
Soha nem lehet már egy ilyen embernek megbocsátani? Nincs esély rá, hogy megváltozzon? 18(!!!) évesen csinált egy kurva nagy baromságot. Megérdemelte volna, ha lecsukják, az nonszensz, hogy csak 1 évre eltiltotta a Sooners, de ne kezeljük már úgy, mint Hernandezt, aki megölt valakit.
Nagyon súlyos sérülései lettek a csajnak, nagyot ütött Mixon, elítélendő és el is ítélem érte.
De AP csak azért kap esélyt azok után, hogy rojtosra verte a kölkét (ami szerintem még durvább is, mint egy random csajt leütni), mert már sikeres volt korábban a ligában?
Lehet ez most sokaknak nem fog tetszeni, de én szurkolok Mixonnak, hogy megmutassa, más ember.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Azért nőt verő, meg komolyabb balhés (késelős, gyilkolós, stb) gyerekből túl sok nem volt így visszagondolva mondjuk az elmúlt 5 év draftjára, aki meg is ragadt a ligában. Utolsó ilyen ami rémlik nekem az Hernandez 7 éve, amit már említettem.És PR szempontból gyakorlatilag csak bukni lehet Mixonon, mert mindig ott lesz a levegőben, hogy mikor kell majd tüzet oltani a faszsága miatt. Ergo nem lehet ő soha első számú RB, mert ha faszság miatt megy tiltóra, akkor mi szoptuk meg, nem csak ő. Tehetség alapján meg ha nem első számú, akkor azt meg egy ilyen gyerek persze szó nélkül elviseli - no way.
Szóval lehet gúnyolódni, hogy pszichiáter szakképesítés, de ez nem atomfizika, az emberi viselkedés az beza nem olyan bonyolult, csak érteni kell a működési mechanizmusokat, és Mixonnál tisztán látszik, hogy legalább 1-2 év, mire esély lenne arra, hogy ez a viselkedés változzon, de annak nem a nagy ZS+népszerűség az útja, hanem a heti foglalkozások. Szóval akár rasszista, akár diszkriminatív köcsög vagyok, attól még Mixon egy hulladék és némi enyje-bejnye Ballard vagy Pagano részéről ezen érdemben nem változtat. De szerintem mindent elmond, hogy Bellichickék is leszedték a boardról, pedig ők azért elég kemény kezűek.
több mint 9 éve
Meg szerencse, hogy itt mindenki doktori és pszichiáter-szakképesítéssel rendelkezik. Mert az amúgy elmúlt tíz évben draftolt, hasonlóan balhés, ám de mégis sikeres karriert befutó játékosok példája az smafu.Kibaszott rasszista Pinyők vagytok, tolódjatok. 8-(
több mint 9 éve
Nem is baj, hogy így van. Azért faszság és faszság között van különbség. A fiatalkori faszság az a McAfee féle kanálisban úszkálás, a lerészegedve ökörködés, a social media-ba nyomott hülyeség, a füvezés és hasonlók. Megengedő leszek, még egy DUI is az. De még akár egy részeg boyfight is, ha az tényleg nem lép túl a boyfight szintjén, nem késelnek/lövöldöznek stb.Ez a srác fél pillanat alatt eljutott addig, hogy úgy leüt egy nőt, hogy az percekre kiterül, majd zsebretett kézzel, higgadtan elsétál. Itt nem arról van szó, hogy valakinek egy pillanatra lekapcsolták a villanyt, hanem ez street gang szocializáció. Ebből sajnos nem lehet kinőni olyan egyszerűen, hogy van egy keményebb kezű edzője, GM-je. Ha a főiskolán - ahol sokkal inkább kiszakad a környezetéből, mint később, profiként - nem változott meg, akkor nagy a sansz, hogy nem is fog. A social media korában ez egy ketyegő bomba, nem éri meg a kockázatot. Nem csodálkozom, hogy a pletykák szerint sok NFL csapat boardjáról lekerült a gyerek.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Szerintem kimegy, de ha nem, rohadtul nem lep meg. Van a füvezés, amire manapság sok csapat baszik magasról, meg apróbb balhék, egyetemi eltiltások, de van egy-egy téma, amire sokan kapnak.Ilyen példaul, ha a balhéban nő vagy gyerek szerepel. Ezzel el tudják vágni magukat egy életre sokan. AP-t megmentette az, hogy előtte ő szétalázta sok-sok-sok évig a ligát, így kapott második lehetőséget, de Rice-nak például már nem volt elég, hogy előtte mit alakított.
Emiatt el tudom képzelni, hogy Mixon szépen csúszik majd, láttam én már sokkal nagyobb meglepetést is ennél. Azt is el tudom képzelni, hogyha 5. körben ott lesz, Ballard még ott sem húzza be.
több mint 9 éve
Mixont?Na vájál, egy nő legyen ribanc, ez a minimum. x-DSzerinted lecsúszik 5. körig? Meg nem tudom mondani miért, de nagyon olyan érzésem van, hogy 3. vagy 4. körben kiviszik. Ott kihúznád?
Amúgy meg, kiforgattad a szavaim. Én egy szóval nem mondtam, hogy biztosan kinövi. Azt mondtam, bőven benne van, hogy kinövi.
Nagyon nem ugyanaz. Ha meg fasz, akkor szólunk Patnek, aki bekúrja a csatornába, na puff. Én itt nem arról beszélek, hogy majd kiszedjük a drafton második körben, de ha egy ötödik körrel mondjuk elhozzuk, nálam bőven király. Nekem a tehetség a lényeg, mert most az biztos, azt ismerem, tudom.
Azt nem tudom, fasz lesz-e, mert bőven benne van, hogy igen, de az is, hogy nem. Én igenis bízom a vezetőségben, ha egy ilyen csókát elhoz, tudja, mire vállalkozik és készül rá, hogy kezelje ezt az illetőt.
Ha gyökér, kirakjuk a nudliba. Az elmúlt évek csodahúzásait tekintve bőven telibe kakkantom, ha egy ötödik-hatodik körre azt mondjuk, hogy ezt buktuk. Én olyan ember vagyok, aki imád kockáztatni, úgy vallom, kockázat nélkül nincs győzelem.
És most nyilván mérlegelem Mixon esetleges draftolását, hogy mit nyerhetünk, és mit veszíthetünk. És szerintem sokkal többet nyerhetünk. Ez a Colts legalábbis szerintem, mert esélytelenek nyugalmával megyünk a szezonnak, nincsenek nagy elvárások, nem kell fosni, hogy Mixon majd beleköp a bajnokesélyes csapat levesébe, és emiatt szétesünk.
Ilyen téren pedig... Többet nyerhetünk, mint veszíthetünk.
Stez
dugo93
Most fogadok veled bármiben, hogy 2.napon legkésőbb elviszik. De ha Fournette-McCaffrey tényleg kimenne top10-ben, akkor szerintem 1.ben kimegy. Ettől függetlenül lehet egy óriási parasztvakítás a Panthers részéről meg a csapatok részéről, hogy nagyon mennének idén a futók az 1.ben.
Illetve Ballard mondta a legjobban múlt héten: "at this time of the year, everybody lies"
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 9 éve
Na vájál, egy nő legyen ribanc, ez a minimum. x-DSzerinted lecsúszik 5. körig? Meg nem tudom mondani miért, de nagyon olyan érzésem van, hogy 3. vagy 4. körben kiviszik. Ott kihúznád?
Amúgy meg, kiforgattad a szavaim. Én egy szóval nem mondtam, hogy biztosan kinövi. Azt mondtam, bőven benne van, hogy kinövi.
Nagyon nem ugyanaz. Ha meg fasz, akkor szólunk Patnek, aki bekúrja a csatornába, na puff. Én itt nem arról beszélek, hogy majd kiszedjük a drafton második körben, de ha egy ötödik körrel mondjuk elhozzuk, nálam bőven király. Nekem a tehetség a lényeg, mert most az biztos, azt ismerem, tudom.
Azt nem tudom, fasz lesz-e, mert bőven benne van, hogy igen, de az is, hogy nem. Én igenis bízom a vezetőségben, ha egy ilyen csókát elhoz, tudja, mire vállalkozik és készül rá, hogy kezelje ezt az illetőt.
Ha gyökér, kirakjuk a nudliba. Az elmúlt évek csodahúzásait tekintve bőven telibe kakkantom, ha egy ötödik-hatodik körre azt mondjuk, hogy ezt buktuk. Én olyan ember vagyok, aki imád kockáztatni, úgy vallom, kockázat nélkül nincs győzelem.
És most nyilván mérlegelem Mixon esetleges draftolását, hogy mit nyerhetünk, és mit veszíthetünk. És szerintem sokkal többet nyerhetünk. Ez a Colts legalábbis szerintem, mert esélytelenek nyugalmával megyünk a szezonnak, nincsenek nagy elvárások, nem kell fosni, hogy Mixon majd beleköp a bajnokesélyes csapat levesébe, és emiatt szétesünk.
Ilyen téren pedig... Többet nyerhetünk, mint veszíthetünk.
Stez
több mint 9 éve
Na vájál, egy nő legyen ribanc, ez a minimum. x-DAmúgy meg, kiforgattad a szavaim. Én egy szóval nem mondtam, hogy biztosan kinövi. Azt mondtam, bőven benne van, hogy kinövi.
Nagyon nem ugyanaz. Ha meg fasz, akkor szólunk Patnek, aki bekúrja a csatornába, na puff. Én itt nem arról beszélek, hogy majd kiszedjük a drafton második körben, de ha egy ötödik körrel mondjuk elhozzuk, nálam bőven király. Nekem a tehetség a lényeg, mert most az biztos, azt ismerem, tudom.
Azt nem tudom, fasz lesz-e, mert bőven benne van, hogy igen, de az is, hogy nem. Én igenis bízom a vezetőségben, ha egy ilyen csókát elhoz, tudja, mire vállalkozik és készül rá, hogy kezelje ezt az illetőt.
Ha gyökér, kirakjuk a nudliba. Az elmúlt évek csodahúzásait tekintve bőven telibe kakkantom, ha egy ötödik-hatodik körre azt mondjuk, hogy ezt buktuk. Én olyan ember vagyok, aki imád kockáztatni, úgy vallom, kockázat nélkül nincs győzelem.
És most nyilván mérlegelem Mixon esetleges draftolását, hogy mit nyerhetünk, és mit veszíthetünk. És szerintem sokkal többet nyerhetünk. Ez a Colts legalábbis szerintem, mert esélytelenek nyugalmával megyünk a szezonnak, nincsenek nagy elvárások, nem kell fosni, hogy Mixon majd beleköp a bajnokesélyes csapat levesébe, és emiatt szétesünk.
Ilyen téren pedig... Többet nyerhetünk, mint veszíthetünk.
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Na jó, azért ne keverjük már a szezont a fazonnal. Azért az hogy "jó hogy fiatalon fasz", az nem determinálja, hogy kinövi. Viselkedés pszichológiai szempontból azért elhanyagolható azon esetek száma (összes ilyen esethez viszonyítva), ahol fiatalon valaki normális, utána meg nőket ver, késel, öl, ilyesmi. Ennek mindig ott vannak az előjelei a fiatal viselkedésben, környezetben.Mindegy, hogy normális ember lesz-e vagy sem. Én kívánom, hogy minden ilyen fiatalból az legyen, Mixonból is. De ennek a helyes módja és sorrendje az lenne, hogy előbb a társadalmi szociális háló megoldja a rehabot, aztán ha az sikerül, akkor focizik NFL csapatban, lesz belőle role model és milliomos, nem pedig fordítva.Ez mind szép és jó, sőt, alapesetben igaz is. Csak ugye általánosságban. De igazából azért egy rahedli példát tudsz mondani akár az előző évekből is, hogy egy egyetemen óriási faszkalap azért összeszedi magát a profik között. Most elég akárcsak Mathieu-re gondolni, de Winstonnak is volt momentán egy könyvnyi gyökérsége.
Szóval engem szurkolóként nem érdekel, hogy az idő esetleg megnevelheti-e vagy sem Mixont. Megnézve a videót az esetről, ez a gyerek jelen pillanatban nem közszereplés kompatibilis. Egy normális lelkületű ember nem üt le így egy másik embert. Nemcsak nőt, de férfit sem. Ennek a gyereknek rehabon/elvonón/pszichiáternél/börtönben/stb. a helye, nem NFL csapatban. (Hogy hol, azt döntse el a szakértő.) Megjegyzem, ezekkel a kölykökkel a hirtelen rájuk szakadó valagnyi pénz és a sztárság gyakrabban tesz rosszat, mint jót. Úgyhogy már csak ezért sem ebben a sorrendben kéne velük foglalkozni..
www.youtube.com/watch?v=RoTXImRJS2k
peterk2005
Simán benne van, hogy Mixon folytatja az állatkodást, de én továbbra is úgy vélem, hogy azért az előny, hogy tényleg fiatalon buziskodott, bőven benne van a pakliban, hogy megjön az esze, hisz még most is csak 20 éves. Persze, ehhez nyilván kell egy Belichick, vagy valami állat, aki erősen fogja, odapirít – nem véletlen, hogy Matyőt rögtön a draft után betámadta Peterson, összeköltöztek, és teljesen eltűnt a balhé az életéből. Fontos, kik vesznek körül, fontos, ki segít, az nagy előny, ha egyből kapsz egy ilyen mentor.
Pagano nem tudná megfogni Mixont, viszont Ballard az a karakter, akiről viszont úgy vélem, hogy nagyon rendbe tudna szedni egy ilyen embert. Ballard a kemény részét intézi, és azért azt meg megjegyzem, hogy Pagano tényleg egy rohadt fos edző, de mondjuk azért azt az oldalát is nézem, hogy igenis imádják a játékosai, és ő ezen a „szeretlek, imádlak, ápolom a lelked”-féle stílusban tudja, mit kell mondani.
Úgy vélem, a lényeg a környezet, és Mixon itt jó helyen lenne. Ballard a seggében lógna, mert tudja, hogy szükséges.
Stez
Tehát az, hogy ha fiatalon fasz valaki az jobb, mert kinőheti az kb olyan kijelentés, hogy jó, ha egy nő fiatalon ribanc, mert utána hűséges feleség lesz belőle. Nem jellemző, sőt, inkább a cáfolat irányába mutat a statisztika, mivel az alapvető viselkedési minták, érzelmi fejlettség, stb. az fiatal korban programozódik be, és korral előre haladva egyre nehezebben átprogramozható. Főleg - ahogy azt peterk is említette - ha egy valag pénzt és média figyelmet tolsz elé, mert ezzel is csak erősíted, hogy jól csinálta, hisz sok pénze és népszerűsége van, tehát baszhatod az átnevelésedet. Márpedig NFL játékosként ez megkerülhetetlen.
több mint 9 éve
Mindegy, hogy normális ember lesz-e vagy sem. Én kívánom, hogy minden ilyen fiatalból az legyen, Mixonból is. De ennek a helyes módja és sorrendje az lenne, hogy előbb a társadalmi szociális háló megoldja a rehabot, aztán ha az sikerül, akkor focizik NFL csapatban, lesz belőle role model és milliomos, nem pedig fordítva.Ez mind szép és jó, sőt, alapesetben igaz is. Csak ugye általánosságban. De igazából azért egy rahedli példát tudsz mondani akár az előző évekből is, hogy egy egyetemen óriási faszkalap azért összeszedi magát a profik között. Most elég akárcsak Mathieu-re gondolni, de Winstonnak is volt momentán egy könyvnyi gyökérsége.
Szóval engem szurkolóként nem érdekel, hogy az idő esetleg megnevelheti-e vagy sem Mixont. Megnézve a videót az esetről, ez a gyerek jelen pillanatban nem közszereplés kompatibilis. Egy normális lelkületű ember nem üt le így egy másik embert. Nemcsak nőt, de férfit sem. Ennek a gyereknek rehabon/elvonón/pszichiáternél/börtönben/stb. a helye, nem NFL csapatban. (Hogy hol, azt döntse el a szakértő.) Megjegyzem, ezekkel a kölykökkel a hirtelen rájuk szakadó valagnyi pénz és a sztárság gyakrabban tesz rosszat, mint jót. Úgyhogy már csak ezért sem ebben a sorrendben kéne velük foglalkozni..
www.youtube.com/watch?v=RoTXImRJS2k
peterk2005
Simán benne van, hogy Mixon folytatja az állatkodást, de én továbbra is úgy vélem, hogy azért az előny, hogy tényleg fiatalon buziskodott, bőven benne van a pakliban, hogy megjön az esze, hisz még most is csak 20 éves. Persze, ehhez nyilván kell egy Belichick, vagy valami állat, aki erősen fogja, odapirít – nem véletlen, hogy Matyőt rögtön a draft után betámadta Peterson, összeköltöztek, és teljesen eltűnt a balhé az életéből. Fontos, kik vesznek körül, fontos, ki segít, az nagy előny, ha egyből kapsz egy ilyen mentor.
Pagano nem tudná megfogni Mixont, viszont Ballard az a karakter, akiről viszont úgy vélem, hogy nagyon rendbe tudna szedni egy ilyen embert. Ballard a kemény részét intézi, és azért azt meg megjegyzem, hogy Pagano tényleg egy rohadt fos edző, de mondjuk azért azt az oldalát is nézem, hogy igenis imádják a játékosai, és ő ezen a „szeretlek, imádlak, ápolom a lelked”-féle stílusban tudja, mit kell mondani.
Úgy vélem, a lényeg a környezet, és Mixon itt jó helyen lenne. Ballard a seggében lógna, mert tudja, hogy szükséges.
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Kicsit más kávéház, de értem. Legyen one in a million.Valakinek annak is kell lennie 😀Ray Lewis says hello.
Engem nem a hülyeség, hanem a hülyeség minősége zavar. Az, ha marcsizik, vagy ittasan vezet, esetleg elköt egy kocsit - az is faszság, de az azért még orvosolható. Alkesz, az is kiheverhető. De ha valaki nőt ver, meg nemi erőszakba keveredik, esetleg gyilkosságba (lásd Hernandez), nos az ennyire sötét parasztokból sosem lesz normális ember, főleg ha még utána a milliókat odatolod az ölébe - egyszerűen ez olyan, mintha kiskanállal próbálnál erdőtüzet oltani, sosem lesz sikeres eset. Szóval tehetségét osztom, de pl 7 éve hasonló csávó volt Hernandez, tehetség első kör, Pats negyedikben elvitte, a többit tudjuk. Ha más nem abból jó lenne tanulni, és nem belelépni egy hasonlóba.
coltman
empty taxi
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Mindegy, hogy normális ember lesz-e vagy sem. Én kívánom, hogy minden ilyen fiatalból az legyen, Mixonból is. De ennek a helyes módja és sorrendje az lenne, hogy előbb a társadalmi szociális háló megoldja a rehabot, aztán ha az sikerül, akkor focizik NFL csapatban, lesz belőle role model és milliomos, nem pedig fordítva.KÖSZÖNÖM, 100%-ig egyetértek!
Szóval engem szurkolóként nem érdekel, hogy az idő esetleg megnevelheti-e vagy sem Mixont. Megnézve a videót az esetről, ez a gyerek jelen pillanatban nem közszereplés kompatibilis. Egy normális lelkületű ember nem üt le így egy másik embert. Nemcsak nőt, de férfit sem. Ennek a gyereknek rehabon/elvonón/pszichiáternél/börtönben/stb. a helye, nem NFL csapatban. (Hogy hol, azt döntse el a szakértő.) Megjegyzem, ezekkel a kölykökkel a hirtelen rájuk szakadó valagnyi pénz és a sztárság gyakrabban tesz rosszat, mint jót. Úgyhogy már csak ezért sem ebben a sorrendben kéne velük foglalkozni..
www.youtube.com/watch?v=RoTXImRJS2k
peterk2005
több mint 9 éve
Tippem: kitrade az első körből.
több mint 9 éve
Mindegy, hogy normális ember lesz-e vagy sem. Én kívánom, hogy minden ilyen fiatalból az legyen, Mixonból is. De ennek a helyes módja és sorrendje az lenne, hogy előbb a társadalmi szociális háló megoldja a rehabot, aztán ha az sikerül, akkor focizik NFL csapatban, lesz belőle role model és milliomos, nem pedig fordítva.Szóval engem szurkolóként nem érdekel, hogy az idő esetleg megnevelheti-e vagy sem Mixont. Megnézve a videót az esetről, ez a gyerek jelen pillanatban nem közszereplés kompatibilis. Egy normális lelkületű ember nem üt le így egy másik embert. Nemcsak nőt, de férfit sem. Ennek a gyereknek rehabon/elvonón/pszichiáternél/börtönben/stb. a helye, nem NFL csapatban. (Hogy hol, azt döntse el a szakértő.) Megjegyzem, ezekkel a kölykökkel a hirtelen rájuk szakadó valagnyi pénz és a sztárság gyakrabban tesz rosszat, mint jót. Úgyhogy már csak ezért sem ebben a sorrendben kéne velük foglalkozni..
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Hernandez nem bunos, olvasd csak el a massachusettsi torvenyeket. 8-DMondjuk APt sem lehet tisztelni, de mint jatekos, a balheja utan is vitte elore a csapatat. Es o nem 18 evesen volt fasz, Mixon viszont fiatal, a feje lagya benohet. Pofan vert egy not, miart en lenezem momentan, de azert a gyilkossag es e kozott van kulonbseg. Az megint mas sztori, hogy Lewist kimosdattak, de neki benott a feje lagya. Mixonnak miert ne nohetne?
Mert neger, coltman? Mi bajod a feketekkel? hestegrasszista
több mint 9 éve
Valakinek annak is kell lennie 😀Ray Lewis says hello.
Engem nem a hülyeség, hanem a hülyeség minősége zavar. Az, ha marcsizik, vagy ittasan vezet, esetleg elköt egy kocsit - az is faszság, de az azért még orvosolható. Alkesz, az is kiheverhető. De ha valaki nőt ver, meg nemi erőszakba keveredik, esetleg gyilkosságba (lásd Hernandez), nos az ennyire sötét parasztokból sosem lesz normális ember, főleg ha még utána a milliókat odatolod az ölébe - egyszerűen ez olyan, mintha kiskanállal próbálnál erdőtüzet oltani, sosem lesz sikeres eset. Szóval tehetségét osztom, de pl 7 éve hasonló csávó volt Hernandez, tehetség első kör, Pats negyedikben elvitte, a többit tudjuk. Ha más nem abból jó lenne tanulni, és nem belelépni egy hasonlóba.
coltman

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Valakinek annak is kell lennie 😀Engem nem a hülyeség, hanem a hülyeség minősége zavar. Az, ha marcsizik, vagy ittasan vezet, esetleg elköt egy kocsit - az is faszság, de az azért még orvosolható. Alkesz, az is kiheverhető. De ha valaki nőt ver, meg nemi erőszakba keveredik, esetleg gyilkosságba (lásd Hernandez), nos az ennyire sötét parasztokból sosem lesz normális ember, főleg ha még utána a milliókat odatolod az ölébe - egyszerűen ez olyan, mintha kiskanállal próbálnál erdőtüzet oltani, sosem lesz sikeres eset. Szóval tehetségét osztom, de pl 7 éve hasonló csávó volt Hernandez, tehetség első kör, Pats negyedikben elvitte, a többit tudjuk. Ha más nem abból jó lenne tanulni, és nem belelépni egy hasonlóba.
több mint 9 éve
Ez egy rasszista, végtelenül alpári hozzászólás volt, amiből süt a gyűlölet.Szégyelld magad.
Amúgy engem nem zavarna 5-7. körben Mixon. Ami a tudását illeti, simán első körösnek kellene lennie, tehát a pályán nagyon is upgrade. Az meg másik dolog, hogy épp ez az, hogy neki a főbb balhéja nem most volt (igaz, beszélnek itt valami 2016-os dologról is), ami meg épp azt mutatja, hogy fiatalság bolondság, nem nőtt be a feje lágya, kis szarosként hülyeséget csinált.
De azért elég sok esetben láttuk már, hogy felnőnek ezek az idióták, és nyoma sem marad a fiatalkori baromságoknak. De tény, hogy amúgy baromira rossz marketing egy ilyen játékos, főleg Amerikában.
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Hát Mixon kurvára ne jöjjön, aki 20 évesen nemi erőszakba keveredik, de mint kiderült, már páv éve ugyanúgy ütött meg nőt, az nem hiszem, hogy hosszú ideig fogja húzni a ligában a Ray Rice eset után, meg azt se hiszem, hogy pont épp építené a locker roomot. Egy suttyó kis tahó akinek szerintem kurvára nincs helye a profi sportban, ha tehetséges, ha nem.Azért ez eléggé nem szexi lista : www.cbssports.com/college-football/news/rape-victim-to-speak-at-oklahoma-including-controversial-rb-joe-mixon/
Szerkesztette: deleted account
több mint 9 éve
Illetve kiderült az is, hogy nálunk szerepel a boardon Mixon. ha nem lesz később eltiltása a korábbi ügye miatt, akkor tőlem jöhetne, 1/15ön is.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 9 éve
Nagyon helyes 😊
több mint 9 éve
Ballard tegnap azt nyilatkozta, hogy már jó páran hívták az 1/15 miatt. Nem mondta ki, de nagyon úgy néz ki, hogy a Colts is hajlik rá, hogy visszamenjen néhány helyet a drafton.
több mint 9 éve
Na, most olvasom a stampedebluen az okosságot, giants tradel fel velünk olineért és mi azon a helyen hozzuk első körben... kinget! Már az amik is stezt olvassák?Mikor volt utoljára Giants feltrade az első körben? Egyik OL játékos sem ér annyit, h feljebb lépjünk, Jerry Reese pedig nem mozog fel az ilyen játékosokért.
Ez a cikk nagy pech, mert ha bejön, Stez mennybe megy, mi meg 1 évig szívunk. Ha nem jön be, Stez mondhatja, hogy persze, mert eljinxelték a tippecskéjét...
Sajna, jó érveket hoznak king mellett, de akkor is conley lesz! Mi meg 3an isszuk Stez sörét és hintjük az okosságot!
szg2
több mint 9 éve
Kit lep meg, hogy a buta amik az okos engem olvassak... Ballard is engem olvas.
több mint 9 éve
Elolvastam én is a cikket... jól időzített balhé, ápr. 9én volt az eset... basszus, még ki sem hallgatták a gyereket. Remélem nem úszott el az esély..Na, most olvasom a stampedebluen az okosságot, giants tradel fel velünk olineért és mi azon a helyen hozzuk első körben... kinget! Már az amik is stezt olvassák?Gareon Conley accused of rape
Ez a cikk nagy pech, mert ha bejön, Stez mennybe megy, mi meg 1 évig szívunk. Ha nem jön be, Stez mondhatja, hogy persze, mert eljinxelték a tippecskéjét...
Sajna, jó érveket hoznak king mellett, de akkor is conley lesz! Mi meg 3an isszuk Stez sörét és hintjük az okosságot!
szg2
Így igyatok...
Farky
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
