Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 10 éve
deleted account
1 758
Hát ha ezzel akar félelmet kelteni BB az ellenfélben, akkor nem sokkal szorult több ott fent bele mint nagyon nagyra becsült elődjébe, Terry Bátyóba. Azért a túl oldalt is vannak orvosok, és tudják, hogy lófilé sem lesz a kezdésből.Big Ben játszani fog. Azt mondták már most hétvégén játszani tudott volna, ha playoff meccsről van szó. A Colts meccsig meg még 3 hét van, és van közte egy bye weekjük is.Azért remélem, az ilyen baromságokat magad sem hiszed el. Levált a porc a térdében. Lépne hármat, menekülni (futni) nem tudna, a második ütés után menne is az öltözőbe. Mindezt úgy, hogy a meccs előtt – amin ő elmondása szerint játszott volna, ha annyira kell – pár nappal műtötték. Nem kitakarították a térdét.
peterk2005
Arról nem is beszélve, nincs az a hülye edző, aki pályára engedi, mert egy rossz mozdulat, és szétmegy az egész térde. Az megint egy más tészta, hogy Big Ben nyilván azt nyilatkozza, hogy bizony bármikor tudna játszani, ezzel is a frászt hozva az ellenfelekre, akik azon tanakodhatnak, vajon melyik irányítója készüljenek, vajon a liga egyik legjobbjára, vagy a kupac kaka helyettesére.
De a meccsig lévő néhány hét már elég lehet a felépülésre, tippem szerint ellenünk fog visszatérni egyébként, vagy a Browns ellen. A Browns ellen valószínűleg hagyják Jonest abban az esetben, ha a következő hetekben azért egy közepes, game manager szintet hoz, mert nem túl acélosak a Barnák.
Egyébként nem hiszem, hogy további 3-4 hétnél többet pihenne, de a porc (főleg a leválás) nagyon mocsok dolog, szóval ha jó szokása szerint megint visszaerőlteti magát edzésre ás meccsre BB, bőven benne van, hogy ismét lesérül.
Stez
Amúgy tényleg abban lehet bízni, hogy azért a kor már őt is utolérte, és nem bírja már úgy a sérült játékot, mint tette azt 5-6 éve, és ha kezd is ellenünk, akkor is limitált lesz a performansza - ami persze még mindig bőven elég lehet, hogy legyalázza a védelmünket.
több mint 10 éve
Big Ben játszani fog. Azt mondták már most hétvégén játszani tudott volna, ha playoff meccsről van szó. A Colts meccsig meg még 3 hét van, és van közte egy bye weekjük is.Azért remélem, az ilyen baromságokat magad sem hiszed el. Levált a porc a térdében. Lépne hármat, menekülni (futni) nem tudna, a második ütés után menne is az öltözőbe. Mindezt úgy, hogy a meccs előtt – amin ő elmondása szerint játszott volna, ha annyira kell – pár nappal műtötték. Nem kitakarították a térdét.
peterk2005
Arról nem is beszélve, nincs az a hülye edző, aki pályára engedi, mert egy rossz mozdulat, és szétmegy az egész térde. Az megint egy más tészta, hogy Big Ben nyilván azt nyilatkozza, hogy bizony bármikor tudna játszani, ezzel is a frászt hozva az ellenfelekre, akik azon tanakodhatnak, vajon melyik irányítója készüljenek, vajon a liga egyik legjobbjára, vagy a kupac kaka helyettesére.
De a meccsig lévő néhány hét már elég lehet a felépülésre, tippem szerint ellenünk fog visszatérni egyébként, vagy a Browns ellen. A Browns ellen valószínűleg hagyják Jonest abban az esetben, ha a következő hetekben azért egy közepes, game manager szintet hoz, mert nem túl acélosak a Barnák.
Egyébként nem hiszem, hogy további 3-4 hétnél többet pihenne, de a porc (főleg a leválás) nagyon mocsok dolog, szóval ha jó szokása szerint megint visszaerőlteti magát edzésre ás meccsre BB, bőven benne van, hogy ismét lesérül.
több mint 10 éve
Ott se. Verje ki őket a ravens. Mi meg a ravenst. Pont olyan jól állnak, mint mi, esélyesek.Jah, a Steelers / Pats elegendő ha a PO-ban jön velünk szemben ... 😀Minnesota ellen se sok az esély, bár ott se az offense szokott nyerni.Én a vikes meccsen jó esélyt adok magunknak 😊 Pont az ilyen jó csapatokat tudjuk megfogni, nem a Steelers/Pats féléket.
szg2
peterk2005
bobi0092
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 10 éve
Indianapolis W 2,05 - Kansas City W 1,60Big Ben játszani fog. Azt mondták már most hétvégén játszani tudott volna, ha playoff meccsről van szó. A Colts meccsig meg még 3 hét van, és van közte egy bye weekjük is.Az jó, akkor addig még rásérülhet 😊 chiefs ellen meg visszajöttünk 27 mínuszról is 😊
peterk2005
Sajnos Aaront annyian szidják, hogy pont ellenünk tutira felszívja magát, L(embó).
Minnesota ellen se sok az esély, bár ott se az offense szokott nyerni.
De kellett volna az a texasi meccs...
A hazai pálya miatt jobb az oddsunk KC ellen?
szg2
több mint 10 éve
Jah, a Steelers / Pats elegendő ha a PO-ban jön velünk szemben ... 😀Minnesota ellen se sok az esély, bár ott se az offense szokott nyerni.Én a vikes meccsen jó esélyt adok magunknak 😊 Pont az ilyen jó csapatokat tudjuk megfogni, nem a Steelers/Pats féléket.
szg2
peterk2005
több mint 10 éve
Minnesota ellen se sok az esély, bár ott se az offense szokott nyerni.Én a vikes meccsen jó esélyt adok magunknak 😊 Pont az ilyen jó csapatokat tudjuk megfogni, nem a Steelers/Pats féléket.
szg2

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Big Ben játszani fog. Azt mondták már most hétvégén játszani tudott volna, ha playoff meccsről van szó. A Colts meccsig meg még 3 hét van, és van közte egy bye weekjük is.Az jó, akkor addig még rásérülhet 😊 chiefs ellen meg visszajöttünk 27 mínuszról is 😊
peterk2005
Sajnos Aaront annyian szidják, hogy pont ellenünk tutira felszívja magát, L(embó).
Minnesota ellen se sok az esély, bár ott se az offense szokott nyerni.
De kellett volna az a texasi meccs...
A hazai pálya miatt jobb az oddsunk KC ellen?
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 10 éve
Big Ben játszani fog. Azt mondták már most hétvégén játszani tudott volna, ha playoff meccsről van szó. A Colts meccsig meg még 3 hét van, és van közte egy bye weekjük is.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
jó de mindenki azt mondja h jön az elit sleeters O.én bevallom h nem olvastam injury reportot, vagy csak én bizakodom abban h bigben mindig kétszer annyit hagy ki mint amit jósolnak mert annyira roncs már szegény, vagy ti nem ismeritek benjamin rehabilitációs történetét.
ha nincs big ben akkor konkrétan hulla az offense, be kell rakni 7 embert a boxba. aztan nyerjen az erősebb. ha kell csinálni egy driveban 5-6 third downt az nem jones asztala
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
Moncrief állítólag szerdától edzésbe áll.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Nekünk az a tuti bukó, ha átlagnál jobb offense jön szembe. Ha annál gyengébb, akkor mindegy milyen a defense-ük, meccset tudunk játszani. Emiatt Steelers fix L, Packers inkább L, Chiefs fiftififti, a Titanst ütjük ismét.a következő 4-ből egyet nyerünk, maximum kettőt.lehet ez WLWW simán.
nem is ez a lényeg, hanem a többi csoportellenfél meccsei 😀
Höri
Bigben-től sok minden függ, meg, hogy ezt a brutális KC runblokkot meg tudjuk-e fogni
Miska84

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
deleted account
1 758
Értem, szóval Luck annyira drága, hogy ala vissza a jövőbe, az előző négy év D-jét is elnyomta a fizetése - azért itt akkor viszont egyértelmű a helyzet : Monnyon Le Lákk!!www.stampedeblue.com/2016/10/24/13388306/this-year-s-colts-defense-is-one-of-the-worst-in-franchise-historynem igaz h nem értetek!
Néhány számadat a védelemről. A valaha volt legrosszabb. Jó hír hogy amikor utoljára ilyen volt, következő évben jött freeney es dungy. Mindig a pozitív oldalt nézd 😊
szg2
nincs pénz a liga történetének legdrágább játékosa mellett védelmet építeni 😀
Miska84
több mint 10 éve
www.stampedeblue.com/2016/10/24/13388306/this-year-s-colts-defense-is-one-of-the-worst-in-franchise-historynem igaz h nem értetek!
Néhány számadat a védelemről. A valaha volt legrosszabb. Jó hír hogy amikor utoljára ilyen volt, következő évben jött freeney es dungy. Mindig a pozitív oldalt nézd 😊
szg2
nincs pénz a liga történetének legdrágább játékosa mellett védelmet építeni 😀
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
www.stampedeblue.com/2016/10/24/13388306/this-year-s-colts-defense-is-one-of-the-worst-in-franchise-historyNéhány számadat a védelemről. A valaha volt legrosszabb. Jó hír hogy amikor utoljára ilyen volt, következő évben jött freeney es dungy. Mindig a pozitív oldalt nézd 😊
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 10 éve
A mi védelmünk? Ez nem kérdés, zászlórúdra húzzuk a teljes KC-támadófalat, a futókkal együtt.a következő 4-ből egyet nyerünk, maximum kettőt.lehet ez WLWW simán.
nem is ez a lényeg, hanem a többi csoportellenfél meccsei 😀
Höri
Bigben-től sok minden függ, meg, hogy ezt a brutális KC runblokkot meg tudjuk-e fogni
Miska84
(Nem.)
több mint 10 éve
a következő 4-ből egyet nyerünk, maximum kettőt.lehet ez WLWW simán.
nem is ez a lényeg, hanem a többi csoportellenfél meccsei 😀
Höri
Bigben-től sok minden függ, meg, hogy ezt a brutális KC runblokkot meg tudjuk-e fogni
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
a következő 4-ből egyet nyerünk, maximum kettőt.nem is ez a lényeg, hanem a többi csoportellenfél meccsei 😀
több mint 10 éve
deleted account
1 758
Azért ha már rangsor, akkor ne feledkezzünk meg erről a gyöngyszemről 😉Rohadt messze van a beteljesüléstől.jah, szóval a következő szint az a Most Ridiculous Player? 😀Majdnem szezon fele, és amit eddig mindenki (vagy legalább is sok ember) úgy érzett, hogy Luck szintet lépett, az másnak is feltűnt, plusz azért a számok is valami hasonlót mutatnak :Majd akkor lép szintet, ha végre szőke lesz, megnöveszti a haját és csillagharcossá változik.
www.stampedeblue.com/2016/10/23/13374690/andrew-luck-is-playing-at-an-mvp-level-so-far-this-year-for-the-colts
coltman
Stez
coltman
Luck --> Horváth Áronrodzsersz --> Lakatos Tombrédi ---> Kolompár „Songoku” Péjtonmenning
Stez
Szerkesztette: deleted account
több mint 10 éve
Rohadt messze van a beteljesüléstől.jah, szóval a következő szint az a Most Ridiculous Player? 😀Majdnem szezon fele, és amit eddig mindenki (vagy legalább is sok ember) úgy érzett, hogy Luck szintet lépett, az másnak is feltűnt, plusz azért a számok is valami hasonlót mutatnak :Majd akkor lép szintet, ha végre szőke lesz, megnöveszti a haját és csillagharcossá változik.
www.stampedeblue.com/2016/10/23/13374690/andrew-luck-is-playing-at-an-mvp-level-so-far-this-year-for-the-colts
coltman
Stez
coltman
Luck --> Horváth Áronrodzsersz --> Lakatos Tombrédi ---> Kolompár „Songoku” Péjtonmenning
több mint 10 éve
deleted account
1 758
jah, szóval a következő szint az a Most Ridiculous Player? 😀Majdnem szezon fele, és amit eddig mindenki (vagy legalább is sok ember) úgy érzett, hogy Luck szintet lépett, az másnak is feltűnt, plusz azért a számok is valami hasonlót mutatnak :Majd akkor lép szintet, ha végre szőke lesz, megnöveszti a haját és csillagharcossá változik.
www.stampedeblue.com/2016/10/23/13374690/andrew-luck-is-playing-at-an-mvp-level-so-far-this-year-for-the-colts
coltman
Stez
több mint 10 éve
Majdnem szezon fele, és amit eddig mindenki (vagy legalább is sok ember) úgy érzett, hogy Luck szintet lépett, az másnak is feltűnt, plusz azért a számok is valami hasonlót mutatnak :Majd akkor lép szintet, ha végre szőke lesz, megnöveszti a haját és csillagharcossá változik.
www.stampedeblue.com/2016/10/23/13374690/andrew-luck-is-playing-at-an-mvp-level-so-far-this-year-for-the-colts
coltman
több mint 10 éve
Chiefs ellen az a kérdés, hogy Luck tud-e 30+ pontot összehozni, mert akkor nagy esélyünk van, különben kicsi sansz.MVP!
coltman
több mint 10 éve
deleted account
1 758
Chiefs ellen az a kérdés, hogy Luck tud-e 30+ pontot összehozni, mert akkor nagy esélyünk van, különben kicsi sansz.Kikapott a Texans, lehet újra éltetni a PO reményeket, már csak 1,5 meccses a lemaradás 😀a chiefs önmagát is képes megverni (és mindenki mást is)
Ami bizakodásra adhat okot:
Minden divízió meccsünket majd otthon fogjuk játszani.
Ami nem adhat bizakodásra okot:
Chiefs, @Packers, Steelers (Big Ben nélkül is, de addigra visszajön), @Vikings, @Raiders ellenfelek közül ezzel a teljesítménnyel egyértelmű mindegyik L
bobi0092
packers is hullámzó, bár egyértelmű h rodgers rush és/vagy jó secondary nélkül nem lehet limitálni, ő mindig jó, kérdés h mennyire hagyják. nem olyan mint a chiefs aki ellen ha eladsz 4 labdát akkor is nyerhetsz 20-10-re.
steelers big ben nélkül félkarú óriás, láttuk a hétvégénn h ez a jones gyerek ez egy CFL backup szint. ha játszik akkor küldjük ki az ifit, és a felnőttek menjenek edzőtáborba, az hasznosabb
raiders 50-50,
a minnessota szerint is absuolút zacskó, utazzon az ifi, lásd előbb.
Miska84
Packers, lévén Lambeau, nem nagy esélyt adok, főleg hogy egy Falcons elleni zakóból fognak jönni, szóval az megint zacskó.
Steelers ellen tradícionálisan szopni szoktunk, nem hiszem, hogy idén szakítanánk ezen hagyománnyal, főleg, hogy Big Ben addigra vsz lesz.
Oakland megint kicsi esély, mivel ők valószínűleg PO helyekért fognak pofozkodni, mi meg a B-ligás helyezésért - ők sokkal jobban fognak harapni, plusz hazai pálya.
Minnesota - no brainer, bukó.
Én legjobb esetben is 8-8-at várok, de szerintem a 7-9 esélyesebb, mint szezonfinálé - kérdés, hogy a Texans mennyire lesz fos, hogy esetleg ala Seahawks elég lesz a 7-9 is a PO-hoz.
több mint 10 éve
Kikapott a Texans, lehet újra éltetni a PO reményeket, már csak 1,5 meccses a lemaradás 😀a chiefs önmagát is képes megverni (és mindenki mást is)
Ami bizakodásra adhat okot:
Minden divízió meccsünket majd otthon fogjuk játszani.
Ami nem adhat bizakodásra okot:
Chiefs, @Packers, Steelers (Big Ben nélkül is, de addigra visszajön), @Vikings, @Raiders ellenfelek közül ezzel a teljesítménnyel egyértelmű mindegyik L
bobi0092
packers is hullámzó, bár egyértelmű h rodgers rush és/vagy jó secondary nélkül nem lehet limitálni, ő mindig jó, kérdés h mennyire hagyják. nem olyan mint a chiefs aki ellen ha eladsz 4 labdát akkor is nyerhetsz 20-10-re.
steelers big ben nélkül félkarú óriás, láttuk a hétvégénn h ez a jones gyerek ez egy CFL backup szint. ha játszik akkor küldjük ki az ifit, és a felnőttek menjenek edzőtáborba, az hasznosabb
raiders 50-50,
a minnessota szerint is absuolút zacskó, utazzon az ifi, lásd előbb.
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 10 éve
Kikapott a Texans, lehet újra éltetni a PO reményeket, már csak 1,5 meccses a lemaradás 😀Ami bizakodásra adhat okot: