NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Jacksonville Jaguars

29 feliratkozó

több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 357 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Tebow hiszti mögött szerintem nyugodtan lehetne fejleszteni a háttérben a defenset és egy fiatal irányítót.DC
Szerinted ki tudna Jacksonvilleben a Tebow hiszti mellett nyugodtan dolgozni? Megmondom, senki.
több mint 11 éve
DC Houston Texans 1 241 — Texans fan
Azért az a 3. körös rookie sem mindegy mivel tette padra 😊

dehogynem lenne vesztenivalójuk. Egy rookie QB-ban ott a lehetőség, hogy jó QB lesz, Tebowban nincs. Jó játékos abban amit képvisel, de az nem irányító. Végképp nem franchise QB, márpedig aki hosszútávra tervez, az franchise QB-t keres. Tebow 1-1 szezonra, átmeneti időszakra jó, de csak olyan csapatba, ami alapvetően is olyan QB-ra épített eddig, vagy akar ezután, aki nem pocket passer. fetomy
Rookie QB-t egyébként is lehet draftolni, és fejleszteni a kezdő QB mögött (Tebow). Egy Russel Wilsonra jut 50 John Skelton, szóval abban bízni, hogy a késöbbi körökben majd rögtön kezdőt draftolnak, nem egy jó ötlet (idén sajnos az első körben sincs tuti kezdő, mint mondjuk tavaly Luck vagy RG3).
Az említett FA QB-k meg megbuktak saját csapatuknál. Smitht évekig bustnak tartották, volt 1 jó éve, ami nagyban köszönhető Harbaughnak, de elvesztette a posztját a backuppal szemben, mert mindenki tudja, hogy limitált képességei vannak. Flynn meg aztán semmit nem tett le az asztalra.
Az, hogy Tebow idejövetele akadályozná más játékosok fejlődését szerintem elég bután hangzik.
Az se értem most miért mindegyikötök valami nagyon futás központú option rendszerbe gondolkodik. Köbe van vésve, hogy ezt kell játszani Tebow-al? Egy jó edző biztos össze tudna állítani egy jó kis playbookot, amibe azért passzjáték is akad bőven.
A Tebow hiszti mögött szerintem nyugodtan lehetne fejleszteni a háttérben a defenset és egy fiatal irányítót.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 357 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A nap szomorú staja:
The Jaguars have made more roster transactions (95) than they have scored points at home at EverBank Field in 2012 (94 points).

I will type this again, but make it bold: THE JAGUARS MADE MORE ROSTER MOVES THAN THEY SCORED POINTS IN FRONT OF THE HOME CROWD IN 2012.
És hogy válaszoljak DC kérdéseire:

1. Elvesztünk minimum egy évet, plusz nem lehet majd nyugodtan dolgozni a Tebowt övező őrület miatt, ami nálunk alapban insane módban van, úgy hogy eddig nem játszott itt. Arról nem is beszélve, hogy Timmy mekkora problémát jelentene Blackmon és Shorts (= a csapat valódi jövője) fejlődésében.
2. Brayben vagy Glennonban (de még talán Dysertben, Barkleyban és Wilsonban is)sokkal nagyobb potenciált látok mint Timmyben.
3. Tavasszal mikor volt rá lehetősége, elutasított minket és elment New Yorkba. Ne akarjon most idekönyörögni magát(a "Timmy itt játszik 2013ban" dolog nagyon úgy tűnik hogy az ügynöke által terjesztett pletyka - ő meg gondolom csak Timmy beleegyezésvel tesz ilyet), mert a Jetses kaland(nagyon, nagyon, nagyon, nagyon) nem jött össze.
4. (és a legfontosabb) Ki jön ide GMnek, ha a nagyfőnök osztja igazából a lapokat és nem ő?
több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
DC teljesen jól összefoglalta a lényeget, de lenne 2 kérdésem a "Tebow-t a Jax-ba"-szkeptikusokhoz:
1. Hogy tud rosszul elsülni ha ő lesz itt a QB?
2. Mi olyan valós opció van, ami bizonyosan jobb/sikeresebb, mint ez a lehetőség?Sobri Jóska
Szerintem a postom pontosan a két kérdésedre adja meg a választ. Már a saját véleményem szerint persze. De akkor pontonként röviden újra összefoglalva:

1. Úgy, hogy a Jags nem egy Tebow stílusú QB-ra épített csapat. Még a Denvernél is sokkal kevésbé az, évek óta passz offense-re készülnek. Az elkapó potenciál ezért ugyanúgy - vagy még inkább jobban - kihasználatlan maradna, mint a Szöszi esetén, futásból pedig sokkal többet nem tudnának termelni, mint egy egészséges MJD-vel amúgy is termelnek. Emiatt, még ha az offseasonban rá is szabnák valamennyire TT-re az offense-t (megfelelő falemberekkel, TE/FB beszerzéssel), akkor is, a denveri 20 pont körüli offense-nél jobbat nem tudnának összekalapálni. És a Jags védelme nem olyan jó, mint a tavalyi denveri, nem tudná az ellenfelet ez alatt tartani.
2. Erre is próbáltam választ adni: Én rámennék Smith-re a Ninersnél. Vagy Flynn-re a Seahawks-nál. Smith már bizonyított, ideális korban van, Flynn pedig ígéretesen mutatkozott be, és azok után, ahogy Russell játszik, sokat nem jelent, hogy nem ő lett a kezdő. Egyik QB sem jelentene anyagilag sem sokkal nagyobb rizikót, mert mindkettőnek bőven 10 milla alatti, 2 éves contractja van csak, amit át kéne venni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Azért az a 3. körös rookie sem mindegy mivel tette padra 😊

dehogynem lenne vesztenivalójuk. Egy rookie QB-ban ott a lehetőség, hogy jó QB lesz, Tebowban nincs. Jó játékos abban amit képvisel, de az nem irányító. Végképp nem franchise QB, márpedig aki hosszútávra tervez, az franchise QB-t keres. Tebow 1-1 szezonra, átmeneti időszakra jó, de csak olyan csapatba, ami alapvetően is olyan QB-ra épített eddig, vagy akar ezután, aki nem pocket passer.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Vesztenivalója nincs (most nem mint Jets szurkoló írom ezt) a Jags-nek Tebow-al, mert sztem olyan FA QB sem lesz, aki illene a peterk által vázolt offense sémába, de aztán lehet nézünk nagyot, hogy berántjátok Genot vagy Barkley-t. 😀Beki
Alex esetleg, bár ő sem arról híres, hogy gyenge csapatot a hátára vesz. Marad Vick, T-Jax, VY, Campbell (mind scrambling). Flynn? 3. körös rookie padra tette.Amadeus91
Háát Timmyvel ezek alapján nem lenne veszítenivalójuk, de szegény iktriad tuti kitér a hitéből, ha ezt olvassa. 😀
több mint 11 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
Vesztenivalója nincs (most nem mint Jets szurkoló írom ezt) a Jags-nek Tebow-al, mert sztem olyan FA QB sem lesz, aki illene a peterk által vázolt offense sémába, de aztán lehet nézünk nagyot, hogy berántjátok Genot vagy Barkley-t. 😀Beki
Alex esetleg, bár ő sem arról híres, hogy gyenge csapatot a hátára vesz. Marad Vick, T-Jax, VY, Campbell (mind scrambling). Flynn? 3. körös rookie padra tette.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Vesztenivalója nincs (most nem mint Jets szurkoló írom ezt) a Jags-nek Tebow-al, mert sztem olyan FA QB sem lesz, aki illene a peterk által vázolt offense sémába, de aztán lehet nézünk nagyot, hogy berántjátok Genot vagy Barkley-t. 😀
több mint 11 éve
senkise Jacksonville Jaguars 60
Boldog Karácsonyi Ünnepeket a Jax fanoknak!
Ezekben a nehéz időkben egy dolognak örüljünk: olyan tulajunk van Khanban, aki remélem nem lesz rest felrázni a Jaguarst ebből a helyzetből. A tavalyi év legjobb igazolása volt szerintem az Owner. 😀 Offseasonban kiderül milyen fából is faragták.

And now for something completely different:
Mennyire alkalmas szerintetek a jelenlegi roster egy teljesen új filozófia befogadására? Gondolok én 3-4 Defense-re, régi arcok - új pozíciókban.
Alualu DE, Mosley -NT, Branch OLB, Babin OLB, Mathis FS, Poz ILB, Owens RB
több mint 11 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
szerintem jelen állapotában akkora mélységben van a Jax franchise, hogy Tebow megszerzése még a legrosszabb esetben is nullszaldóra jönne ki. Van olyan ellenérv, hogy 2 év alatt 2 csapatban került körön kívülre. Ez szerintem nem igaz. Denverben jött Elway és ilyen "területfoglaló kutya" stílusban kirakta Tebow-t és megszerezte presztízsből PM-t (más kérdés, hogy bejött). De annak a biznisznek sokkal inkább hatalom megszilárdító szerepe volt, Elway nyomatékosította, hogy ki a Boss. A Jets-nél történtek pedig nem jelentenek releváns indokot arra, hogy Tebow miért lenne rossz a Jax számára. Elég megnézni a szakmai munkát a Jets-nél, azt ahogy minden téren széthullott a franchise 1 szezon alatt.
Ha csak a mezeladásokat felpörgeti, akkor már megérte.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
Tebow-t olyan csapatnak lenne érdemes kipróbálni, akik amúgy is rebuilding előtt állnak. Például a Philly ha már szóba jött. peterk2005
Tebow-t bárkinek érdemes kipróbálnia, de ez a Jax topic, itt arra kell érv vagy ellenérv, miért lenne jó, ha idejönne, vagy nem jönne. És nem Tebow szemszögéből, szempontjait figyelembe véve, hanem a Jax-ét.
DC teljesen jól összefoglalta a lényeget, de lenne 2 kérdésem a "Tebow-t a Jax-ba"-szkeptikusokhoz:
1. Hogy tud rosszul elsülni ha ő lesz itt a QB?
2. Mi olyan valós opció van, ami bizonyosan jobb/sikeresebb, mint ez a lehetőség?

több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem vagyok Tebow fan, de sokan azok, és nem látom mit veszíthetne a Jags vele.DC
Az elmúlt évek csapat-építését. A Jags elindult egy úton, passz-hangsúlyos csapatot próbálnak építeni. Az egy dolog, hogy pont a legfontosabbat, a QB-t még nem sikerült hozzá megtalálni, de eszerint draftoltak, eszerint ügyködtek az FA piacon. Ha most irányt váltanak, kezdhetik elölről, tök felesleges volt akkor pl. Blackmon-t idehozni. Ugyanúgy járnak mint a Denver, akik draftoltál Brandon Marshallt, odavitték Brandon Lloyd-ot, majd mikor mindkettő odébbált, mert nem találta a helyét, akkor draftolták Demaryus Thomas-t és Eric Decker-t. Minek? Nézd meg mit produkálnak az említettek - egytől egyig, Marshalltól Deckerig - idén egy passzoló QB-val és mit produkáltak Tebow-al.
Tebow-nak nem ilyen elkapók kellenek, mert drágák, és nem tudja őket kihasználni. Neki egy futás támogatásban brutális fal kell, a két oldalra 1-1 speedster, hogy a ritka dobásait elereszthesse, és slotwr helyett inkább két méretes TE, vagy esetleg RB/FB felállás, és nyomni az option playt. Mindehhez alapos átalakításra szorulna a Jags offense.

Eközben pedig Henne azért megmutatja, hogy ha lenne itt egy jó QB, akkor ez a roster tudna jó passzjátékot hozni, főleg MJD támogatásával. A védelemre viszont ráférne némi ránsfelvarrás, mert pl. nincs passrush, ami ma az egyik legfontosabb (és ezért nem is olcsó) faktor.

Én ezért ahelyett, hogy nekiállnék valami teljesen másnak, inkább passer QB-t keresnék. Ha nem a draftról, akkor megpróbálnám elhozni pl. Smith-t a Frisco-tól, Flynn-t a Seattle-től, stb. A draftról meg elhoznám a legjobb passrusher DE-OLB-t, hoznék elit safety-t, stb., és csinálnék egy durva defense-t.

Tebow-t olyan csapatnak lenne érdemes kipróbálni, akik amúgy is rebuilding előtt állnak. Például a Philly.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 326 — Ajmo Vatreni
... nem látom mit veszíthetne a Jags vele. Ha beválik, akkor nagyon sokat nyerhetnek. Amennyiben a helyi hős eredményes tudna lenni a csapattal, akkor biztos fellendülne a franchise. Ha meg nem válik be, akkor mi van? Majd lecserélik a rookie QBre az idény felébe, azt addig eladnak egy csomó mezt és jegyet, ez a legrosszabb scenarioDC
Nagy +1. Nincs olyan QB aki megérné ott ahol húz a Jags, így meg egy próbát simán megér.
több mint 11 éve
DC Houston Texans 1 241 — Texans fan
Miért kéne ehhez Tebow? Mit tud? Szerintem ezt látta már az egész liga 😊silent7939
Mármint arra gondolsz, amikor átvette az irányítást az 1-4-es Broncosba és utána a playoffig jutottak, ahol kiverték a Steelerst?
Mert én az idei évet nem számítanám. Az hogy 2 meccsenként kap 2 snapet valami wildcates hülyeségben az alapján senkit sem lehet megítélni.
Nem vagyok Tebow fan, de sokan azok, és nem látom mit veszíthetne a Jags vele. Ha beválik, akkor nagyon sokat nyerhetnek. Amennyiben a helyi hős eredményes tudna lenni a csapattal, akkor biztos fellendülne a franchise. Ha meg nem válik be, akkor mi van? Majd lecserélik a rookie QBre az idény felébe, azt addig eladnak egy csomó mezt és jegyet, ez a legrosszabb scenario
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Nem akarok vészmadár lenni, de ugye Babin esetében is mikor az Eagles kitette, rögtön záporoztak is a hírek, hogy ez Khan döntése lesz.

Nah most több nevesebb NFL szakértő is lehozta, hogy Khan imádja Tebow-t és a játékát, valóban olcsó is lenne, alacsony fizuval és nem akartok valszeg QB-t húzni első körben, így nehéz elképzelni, hogy a helyi srác nem jaguár lesz. :/
több mint 11 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Egy biztos, ha egyszer Tebow Jags lesz, akkor nincs jobb alkalom rá, mint a jövő év, mert nem fog semmibe se kerülni (ugye arról szólnak a hírek, hogy a Jats elengedi) és valószínűleg nem lesz 1/2-re olyan irányító, akit érdemes draftolni. Helyette majd a 2.-3. körben jön egy kicsit nyers QB, akinek úgyis padoznia kell egy darabig, nem mindegy, hogy Henne vagy Tebow mögött teszi ezt?
Addig legalább felpezsdül az élet kicsit, mennek a jegy és mezeladások, és ki tudja, még be is válhat...
Ami viszont nagy hiba lenne, idehozni Tebowt és tight-end-tailback-wild-card-option-full-back maszlagot próbálni vele játszani, mint a Jets tette. Játszon QB-t, lássa meg mindenki mit tud, közben draftból lehet fejleszteni védelmet és egy fiatal irányítót.DC

Miért kéne ehhez Tebow? Mit tud? Szerintem ezt látta már az egész liga 😊
több mint 11 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 511 — Bowl Winner
Elviszitek a gyakorlásra használt fiainkat!!😕

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 11 éve
DC Houston Texans 1 241 — Texans fan
Egy biztos, ha egyszer Tebow Jags lesz, akkor nincs jobb alkalom rá, mint a jövő év, mert nem fog semmibe se kerülni (ugye arról szólnak a hírek, hogy a Jats elengedi) és valószínűleg nem lesz 1/2-re olyan irányító, akit érdemes draftolni. Helyette majd a 2.-3. körben jön egy kicsit nyers QB, akinek úgyis padoznia kell egy darabig, nem mindegy, hogy Henne vagy Tebow mögött teszi ezt?
Addig legalább felpezsdül az élet kicsit, mennek a jegy és mezeladások, és ki tudja, még be is válhat...
Ami viszont nagy hiba lenne, idehozni Tebowt és tight-end-tailback-wild-card-option-full-back maszlagot próbálni vele játszani, mint a Jets tette. Játszon QB-t, lássa meg mindenki mit tud, közben draftból lehet fejleszteni védelmet és egy fiatal irányítót.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 357 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Shorts, Jennings és Greg II Jones -> IR. Idén sem lesz 1000 yardos WRünk(hacsak Alkesznek nem lesz egy újabb 220 yardos meccse....). 😕 Jennings meg könnyen lehet hogy ezzel el is búcsúzott a Jagstől. Kár érte, mert nagyon önzetlen, jó gyerek volt, de idén sajna nagyon nem élt a lehetőségeivel.

Jerrell Jacksont (Ex-Missouri WR) felhoztuk a practice squadból, plusz waiverről jött az OG Mark Asper és a TE Allen Reisner.

Asper a Bills 6. körös pickje volt idén Oregonból, a Bills TC végén rakta ki, a Vikings szedte fel, de nem játszott az NFLben.

Reisner Iowa nevelés, UDFAként került tavaly a ligába, a Vikingsban 2 év alatt 10 meccset játszott, 2 elkapása volt.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 357 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
MJD státusz vasárnapra: "pretty questionable". Mindenki döntse el, hogy ez mit jelent. Szerintem azt, hogy idén már nem játszik.

QB: Tebow, HC: Josh McDaniels, és mindenki boldog.
Majd a győztes SB után a Jax fanok is. 😊
Addig meg:
Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben.
Hós, 12:6Sobri Jóska
Köszi de nem(a kisgyerek meg különösen nem való HCnek, ez mindenki látta a denveri ténykedése alatt.. Viszont ajánlom ezt figyelmedbe:

-- When I saw Jaguars owner Shad Khan at Sunday's Patriots-Jaguars game, I asked him if he was really considering bringing the gimmick known as "TO" Tebow -- get it? -- to Jacksonville. Of course, I told him how stupid that would be. Khan kind of waved it off, but didn't shoot it down. ESPN reported Sunday night that Tebow to the Jaguars was a "virtual certainty" and said there would be an open quarterback competition. From what I've been told, Tebow would be brought in as a fullback/H-back/specialty player -- not as a QB -- if he were to come to Jacksonville. The feeling from most inside the organization is that he isn't capable of being a starting quarterback. Khan laughed me off when I mentioned it to him, so we will see. But I would imagine that the Jaguars would explore Tebow if he is let go by the Jets. As far as the notion he would help sell tickets, maybe Tampa Bay should get him. They have more problems with ticket sales than Jacksonville, which hasn't had a blackout in three years. One more thing, if the Jaguars are going to fire general manager Gene Smith, which is almost a certainty, does this mean Khan would be making a football decision? If so, that's a bad idea. How do you saddle a new GM with the news that Tebow is coming?
Forrás:  www.cbssports.com/nfl/blog/pete-prisco/21449631/monday-musings-time-to-question-kaepernick-move-for-49ers-

Itt pedig a "letargikus" Jags fanbase látható. Mondtam már, hogy ímádom Jaxson DeVille-t? 😀
több mint 11 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 755
Nagyon bírom, hogy a kulcsjátékosiank fele agyrázkódással padozik és hagyja/hagyta ki az egész szezont.

Shortnak így nem lesz meg az 1000 yard, bár a 14 meccs/979 is elég emberes.

Blackmon is egy korrekt első évet hozott össze így a végére, ők ketten jelenthetnek valami pozitív jövőt a csapatnak, mert ezeket a statokat gyakorlatilag senkinek nem kellő, kuka QB-k mellett kaparták össze.

Nagyobb aggódalom, hogy szerintem MJD soha többet nem lesz a régi. Titkon reménykedem benne, hogy a sérüléséből már rég felépült, csupán nem akarjuk megölni a semmiért, és inkább a jövő szezonra tartogatjuk. Lenne benne ráció, ám gondolom ezt legalálisan nem csinálhatnánk meg. Szerintem ő durvább concern, mint a QB probléma (nem reflektálva a nevetséges Tevow rumorokra, amik a ligába kerülése óta keringenek, ám 1%-nál nagyobb esélye soha nem volt), és az is kiderült, hogy Jennings sem lesz más egy backupnál. Nagy kár, hogy lehet, hogy egy darab futó sem kel el idén a draft első körében, pedig ha Geno kimegy, én lehet, hogy futót draftoltam volna - fogunk is a későbbi körökben, erre mérget lehet venni.

A védelem összerázódott az év végére. Mathistől érdemes lesz könnyes búcsút venni, az átlagosnál jobb elkapók úgy verték meg, mint a büdös szart, ráadásul állandó PI veszély a pályán, mivel a labda helyett csak az ellenfélt nézi. Cox viszont lassan elit cornerback státuszba kerül, mindenképp meg kell tartanunk. A két safety és Poz is elég biztos, a többiek közül talán Mincey az egyetlen, akit sajnálnék - Babinra visszatérünk a jövő szezon elején. Daryl is zsákbamacska, talán ezért is lenne logikus egy Jones-draft (ismétlem: ha Geno kiment).

Scobee és Anger talán a legmegbízhatóbb páros az egész ligában, legalább ezen a téren nem kell szenvednünk.

Persze, van még egy meccsünk, de az már tényleg nem oszt, nem szoroz (mondjuk én már az előző 6-ra is így ültem le (ha leültem)), egyedül a jövő évi szezon lebeg előttem. Mularkey-ért nem fogok krokodilkönnyeket hullajtani, bár a fosból megpróbált simán szart kreálni. Gene-nek nincs maradása, úgyhogy mindenképp izgalmas/mozgalmas offseason lesz.

A rájátszásba jutás jövőre is neccesnek tűnik, de ha már elindulunk a jó úton, azt már hatalmas örömmel fogom megélni.

Boldog karácsonyt srácok!

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
QB: Tebow, HC: Josh McDaniels, és mindenki boldog.
Majd a győztes SB után a Jax fanok is. 😊
Addig meg:
Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben.
Hós, 12:6

több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 357 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Végül, de nem utolsósorban: Kellemes karácsonyi ünnepeket mindenkinek!
N-Drew
Hatalmas +1 mindenre ami írtál.

Ja és csatlakozva az előttem szólóhoz mindenkinek (Jaguars és hazai football fannak) boldog, békés, nyugodt karácsonyt kívánok!
több mint 11 éve
N-Drew Jacksonville Jaguars 516 — Jaguars fan
Én elégedett vagyok az eredménnyel. 1TD-vel kapni ki, amikor zongorázni lehet a különbséget a két csapat között, abszolút vállalható. 2 INT, 3 sack is tisztességes teljesítmény. JB-nek jutott egy TD, nálam ez is javít az összképen 😉

Tebow ügy: igyekeztem magamba tartani, amit egyszer már írtam. Ha Khan szereti Tebowt, mert pl látta a PO meccsen a Steelers ellen, akkor ez egy olyan pillanat, amikor ide lehet hozni, ki lehet próbálni nagyobb veszteség nékül.
Miért?
Mert draftról a 3. kör vagy még későbbre prognosztizált QB a kiszemelt, akinek minimum 1 év kell, hogy szokja az NFL. Arra az egy évre meg kb tökmindegy, hogy Szöszi, Henne, Tebow az irányító. Ha Tebow felsül, akkor sincs semmi, mert Henne és Gabbert se fogja jövőre SB-ba vezetni a csapatot. Hogy 4-6 győzelmet Tebow, Henne, Gabbert vagy a védelem szállítja, hát lényeges az? Utána pedig be lehet vetni azt középső vagy hátsó körös szerzeményt, vagy hozni egy veteránt, vagy a rákövetkező draftról felrántani egy Félistent.
Ha lesz, de nem biztos, hogy lesz, új HC, akkor vele persze kibaszás, hogy kész helyzet elé állítják. De biztos akad olyan edző, aki Tebow-val is el tud képzelni egy NFL offenset (még QB poszton is). És ha nem jött be kísérlet, akkor az új HC-t is el lehet küldeni, és hozni egy rátermett ürgét.
A másik lehetőség, hogy tényleg RB-t faragnak belőle, akiben mindig ott a trükkös játék esélye. MJD - Tebow futópáros nem olyan rossz.(Jenningsnél biztos jobb)

Szorri vagyok, a nép ellensége, de én csípem Tebowt.Húsrágó
Kezdem a végéről, MJD mögött van RB. Owens. Mondjuk lassan meg kell találni Mojo utódját, de az nem Timmy lesz. Abba meg bele se kezdek, meddig lehet Jacksonvilleben Timmyvel RBt játszani. Nem sokáig (ezért is alapból hibás már a gondolat is, hogy idejöjjön).

Aztán, hiába nyert tavaly PO meccset - 3 év alatt a 2 csapat akar tőle megszabadulni, és mikor végre leültették a borzalmas Sanchezt, nem hozzá fordultak, hanem az 'absolute beginner' McElroyhoz. Ez mindet elmond arról, hogy miket produkálhatott QBként edzéseken.

Plusz végre van 2 normális elkapónk, akiknek normális QB kéne. Ha Hennevel és Gabbertel ilyen szezont produkál Alkesz és Shorts képzeld mit tudnának, ha egy közepesnél jobb QB dobálna nekik(Sullivant minden áron itt kell tartani, mint WR edző!). Most hozzunk egy futásorientált, spread optionös QBt, amikor évek óta a futást szeretnénk legalább 50%ra vagy alá lenyomni, és végre megvannak az elkapók is hozzá, annyi mellényúlás után?

Azt meg már meg sem említem, hogy milyen GM jönne ide, akinek le kell nyelnie Khan balfaszságait. Shao maga mondta, hogy ő csak lelkes laikus, aki nem ért annyira a futballhoz. Maradjon is ennek, és bízza a szakmai döntéseket profikra (=ne Genere).

Ha jön új írányító, akkor lehetőleg ne egy 1 éves csoda legyen az. Jó lenne, ha ezt is Khan is belátná, mielőtt túl nagy kárt csinál.

iktriad
A kiemelt részben ott a lényeg. Ez nem arról szól, hogy szeretjük-e Tebow-t, vagy sem. Ik abszolút ellene van, nekem személy szerint semmi bajom vele, a mai világban a többség szemében furának ható életfelfogását, meg a hatalmas szívét kifejezetten értékelem. Van hite és tartása a srácnak, ezért tudta elérni azt, amit. A hype-ról szerintem nem ő tehet, önmagát adja. Viszont én is azt mondom, hogy ez a hajó már elment, az látható, hogy Tim-ből sosem lesz 4-5 ezer yard/szezonos QB, márpedig nálunk ő nem játszhatna mást, csakis irányítót. Szent tehén lenne. Ugyanakkor a média-hype miatt legalább annyi embert "űzne ki" a stadionból, mint amennyit behozna, úgyhogy a jegy/mezeladás-mizéria sem állja meg a helyét. Nagyon más gyékényen árulnak ugyan, de idézze fel mindenki, hogy mennyien a gatyájukba élveztek, mikor jött a "nagy fehér reménység" Blaine Gabbert és végre meglett a "középszar" Garrard utódja. A végeredményt ismerjük. Na kb. egy-két év vergődés után, ugyanaz történne Tim-mel is, ha nem jönnének az eredmények, mint Gabbert-el. Ugyanis már középtávon sem a játékosok neve viszi be a szurkolókat a stadionba, hanem a győzelmek, de legalábbis a siker (mondjuk PO) reális esélye. Viszont Tebow-nál mindig maradna egy pont annyira népes tábor, aki még csőd esetén sem volna hajlandó belátni, hogy a kedvence jó ember, de hosszabb távon nem lesz a mai NFL-ben sikeres QB. Mindenért a csapat lenne a hibás és ezt a minket eddig is ajnározó média örömmel közvetítené/(felül)reprezentálná. Kösz, de ez nem hiányzik!
Ha a Khan-klán ezt meglépi akkor magára vessen, de nem fogom tudni eldönteni, hogy szimplán hülyék, vagy valami nagyon csúnya szándék húzódik meg a háttérben... mindenkinek a fantáziájára/háttérismeretére bízom, hogy kitalálja mire is gondolok pontosan.
Henne közepes QB, sokszor hibázik, de sajnos Gabbert-nél valóban sokkal jobb. Jelen helyzetben vele mennék neki a jövő szezonnak, van épp elég egyéb gond más posztokon. Ettől még jöhet egy QB a draftról, de nem bánnám, ha padozna minimum egy évet.
Ami Húsrágó felvetését illeti, én nem tudom elképzelni, hogy amennyiben szezon végén elzavarják Mularkey-t, plusz jó eséllyel kb. az egész coaching staff-ot, akadna egy újabb mazochista, aki most majd Tebow-val próbálkozik, oszt' ha nem jön be, ők is húznak, mint a vadlibák egy év után... ez a csapat nem engedheti meg magának, hogy két évet megint elcsesszen a (jó eséllyel) nagy semmire! Teszem hozzá, hogy szerintem Mularkey (és a stábja) könnyen lehet, hogy magától felállna, ha most meg Tebow-ból kéne főnöki utasításra franchise irányítót faragnia, miután a Gabbert-projekt befuccsolt.
Tudatos építkezés kell, egy új, lehetőleg már máshol bizonyított és sikerorientált GM-el, aki szabad kezet kap, a tulaj pedig nem dumál bele a melójába, és nem varrja a nyakába a ballasztot. Khan ugyanis szimplán üzletember és valóban nem ért a focihoz. Részemről ennyit a témáról, majd, ha valós hírek lesznek visszatérünk rá.