Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
 www.profootballbusiness.com/2012/09/kapcsolat-az-elkoltott-penzmennyiseg-es.html

Ki gondolta volna, hogy kb annyit költött a Jags mint a Patriots? Miközben a bevételek azért köszönő viszonyban sem állnak. Ez a capspace dolog kicsit félrevezető tud lenni ezek szerint. Nagy respect Weavernek, hogy állta a számlát, és búúúúúú az idiótáknak, akik ilyen szarul költötték el a pénzt. Ja nem, pozitívan gondolkodunk! Szóval: búúú, hogy lassan (vagy előre meg nem határozható jövőbeni pillanatban) megtérülő inveszticiókkal erősítették a csapatot. 😉Húsrágó
Én mindig mondtam, hogy nem skót az öreg. Mondjuk 2008ban olyan sok pénzt dobott ki az ablakon mert úgy tűnt eljött a mi időnk(FAk, Harvey pénze, JDR és Garrard új zsíros szerződése), és cserébe azóta is rebuilding van...

Más: Immár 3 ex-Jaguár neve van fent a Hall of Fame jelöltek bő listáján(127 ember)

Boselli, és tavaly már jelölt Jimmy Smith mellé Keenan McCardell csatlakozott.
Kíváncsi vagyok ki lesz az első igazi Hall of Famerünk: Boselli, Fred vagy ha így folytatja még pár évig MJD(Torry Holt lesz az 1. aki játszott is itt, de nem a nálunk mutatott játék miatt kerül Cantonba....)?
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
 www.profootballbusiness.com/2012/09/kapcsolat-az-elkoltott-penzmennyiseg-es.html

Ki gondolta volna, hogy kb annyit költött a Jags mint a Patriots? Miközben a bevételek azért köszönő viszonyban sem állnak. Ez a capspace dolog kicsit félrevezető tud lenni ezek szerint. Nagy respect Weavernek, hogy állta a számlát, és búúúúúú az idiótáknak, akik ilyen szarul költötték el a pénzt. Ja nem, pozitívan gondolkodunk! Szóval: búúú, hogy lassan (vagy előre meg nem határozható jövőbeni pillanatban) megtérülő inveszticiókkal erősítették a csapatot. 😉
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Breaking: Vasárnap fogjuk utoljára viselni egy darabig a teal mezeket. A Bears elleni meccstől kezdve a Jags már feketében játszik otthon!!!!
 www.bigcatcountry.com/2012/9/27/3418958/jaguars-black-uniform-debut
iktriad
the team is still expected to get completely brand new and re-designed Nike jerseys for the 2013 season, which will likely be debuted to the public in April of next year.

Na erre várok én nagyon 😉
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Breaking: Vasárnap fogjuk utoljára viselni egy darabig a teal mezeket. A Bears elleni meccstől kezdve a Jags már feketében játszik otthon!!!!
 www.bigcatcountry.com/2012/9/27/3418958/jaguars-black-uniform-debut

Injury report:
Robinson ma sem edzett és Alulu limitélt volt. Viszont Britton, Bradfield, Lane és Jennings teljes értéküen edzett. Ez azt suggalja, hogy mind a 4 játszani fognak! 😊
 www.bigcatcountry.com/nfl-injury-report-jacksonville-jaguars/2012/9/27/3418866/jaguars-bengals-injury-report
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Elég jó hírek jöttek ma a Jags háza tájáról.
Rutland, Owens és Robinson is átmert az agyrázkódás teszten. Owens és Rutland teljes értékűen edzett, Robinson azonban nem (neki ez idén a 2. volt - gondolom ezért kímélik).

Injury report:
 www.bigcatcountry.com/nfl-injury-report-jacksonville-jaguars/2012/9/26/3413432/jaguars-bengals-injury-report
Remek fejlemények vannak: Jennings, Bradfield és Austen Lane is teljes értékűen edzett! Még Britton is limitált volt, szóval kezdünk felgyógyulni. Remélem Bradfield lesz Whimper helyén vasárnap. Jennings pedig MJD válláról venne le némi terhet, plusz egy jó elkapó térne vissza vele.

Volt ma 1 practice squad mozgás. Kiraktuk Mike Mohamedet és jött Jerrell Harris, egy UDFA rookie az Alabamáról. A Falconsnál volt a preseasonban.
A pedigréje nem rossz:
Harris notched 145 tackles (97 solo), 16 tackles for loss, four forced fumbles, and three recovered fumbles as a senior on Alabama's defense. As a junior, Harris picked up 130 tackles, three interceptions and two sacks for the Crimson tide.
Elkerülte a figyelmemet, de Lee Barbizasz sincs már a Jags practice squadjában, cseré jótt a magyaros nevű Austin Pasztor, egy UDFA rookie OL a Virginiáról.

Még valami, kiosztották a Wk alakalmával szokásos game ballokat. Offenseben MJD és Shorts, Dben Poz, és STben(dobpergést kérek, ugyanis nem Anger hanem) Prosinski kapta. 😊

Ha már Anger szóba került, puntolt yard átlagban vezeti az AFCt és összetettben 2. a Saintes Thomas Morstead mögött, úgy hogy neki volt eddig (holtversenyben) a legtöbb puntja (19).
Több mint biztató kezdet.
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
https://static.www.nfl.com/image/upload/f_auto,q_auto,dpr_2.0/league/r9llxmbto8ktuqanwiq5
NFL.com | Official Site of the National Football League
The official source for NFL news, video highlights, fantasy football, game-day coverage, schedules, stats, scores and more.


MJD lehet a hét futója
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Colts elleni snapcountok:
OFFENSE (59 snaps)

RB: Maurice Jones-Drew 57, Greg Jones 26, Montell Owens 10, Jalen Parmele 2.
MJD kicsit le van terhelve....
TE: Marcedes Lewis 55, Zach Potter 20.
2 TEvel nyomjuk a meccseket , az egyik csak általában blokkol.,. Bár manapság Marcedes is azt teszi főleg... Jövőre kerítsünk egy épkézláb 2. TEt.
WR: Justin Blackmon 47, Kevin Elliott 40, Cecil Shorts 19, Mike Thomas 14, Laurent Robinson 5.
Blackmon 47 snapoből hozta ki az 1 elkapását (és dporjait) szép. Mondjuk a MJD TDjénél ő adta a kulcsblokkot. Reggie Willams biztos megkönnyezte, ha van tvje a sitten/a kéróban ahol ő és Matt Jones tengetik napjainkat (mindig azzal húztak minket, hogy Williams szar, de blokkolni legalább tud... Kár hogy Top 10es pickektől nem ezt várja az ember.)

O-lineról nincs infó, bár sanszos, hogy a kezdők -Monroe, a remek Brewster(steal volt UDFAként!) , Meester, Uche és a liga legszarabb RTje- végigjátszotta a Colts meccset.

DEFENSE (80 snaps)

DL: Andre Branch 76, Tyson Alualu 55, Jeremy Mincey 75, D’Anthony Smith 21, Terrence Knighton 59, C.J. Mosley 24, Aaron Morgan 10.
Elég gáz, hogy Mincey és Branch nem tudtak sackeket összehozni ez ellen a tré Colts O-fal ellen, bár volt legalább pár QB hit.

LB: Paul Posluszny 80, Russell Allen 59, Kyle Bosworth 22, Julian Stanford 11.
A snapcountból lehet látni, hogy gyakorlatilag 2 LBvel játszunk 3 helyett(4-2-5)...
Brandon II Marshall 3 meccs alatt játszott 1 azaz egy D snapet. Miért is draftoltuk az 5. körben(hogy ő legyen Session cseréje aki nagyon sokat játszik mostanában. Ja nem.)?...

DB: Rashean Mathis 80, Dawan Landry 80, Dwight Lowery 80, Aaron Ross 49, Derek Cox 47, Will Middleton 27, Chris Prosinski 16, Mike Harris 5, Kevin Rutland 1.
A felszabaduló LB snapeket a DBk kapják. Ezért van Prosinski is fent annyit, mindenki legnagyobb örömére (már aki éppen az aktuális ellenfélnek drukkol... Gyerünk Chris, kapd össze magad!)
Mathis végéigjátszotta a meccset és jól. Ha nem sérül le, és így tud játszani, kapjon egy új 3 éves szerződést Cox mellett! Derek meg remélem hamarosan szintén végig tudja játszani a meccseket.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Robinson annyira nem érint, Elliott jónak tűnt, plusz legalább Shorts és Thomas is nagyobb szerepet kap Alkesz mellett.Maka
Mondjuk Robinson azon kevés WRek egyike volt, aki eddig elég jó volt regiularban. De igazad van, remélem Elliott pótolni tudja.
És Shorts megérdemli, hogy ne csak a 60. percben vegyük elő.
Robinson annyira nem érint, Elliott jónak tűnt, plusz legalább Shorts és Thomas is nagyobb szerepet kap Alkesz mellett.Maka
nem mintha számítana, de Robinson volt a Magas elkapóHúsrágó
Kevin Elliott is 6' 3" magas, szóval nem gond.


Ne aggódj! 😉 Az ilyen sérülés az egyik legkellemetlenebb, még ha elsőre nem is tűnik olyan vészesnek. Ha túl korán tér vissza úgy rásérülhet, hogy egész szezonra kiesik. Tekintve, hogy szerencsétlen Session visszatérése sajnos elég valószínűtlen, jobb is ha megvárják míg Daryl teljesen felépül. Szerintem ez bye week utánra várható, de sokkal többet fogunk érni vele 100%-osan.
N-Drew
Egyelőre nagyon hiányzik, mert Kyle "Icecold..." Bosworth eléggé gyengus a helyén sajna.
Ha már pihentetés, sansztos, hogy Britton is max a bye után jöhet vissza. Remélem Bradfield vasárnap már lesz, mert Michael Johnson vagy Dunlap megeszi reggelire Whimpert, Gabbertből meg fogpiszkálót csinál...

Azért megjegyzem, az év végén FAvé váló embereink gyorsan apasztják az árukat, Darylt kivéve.
Jennings most erősen dolgozik MJD új szerződésén(!), Britton megint sérült és ráadásul már "csak" LG.
Coxnak is volt baja a kedvenc hamstringjével (viszont a hátsó 4es azért nem volt rossz vele, sőt).
Zach Millerről gyakorlatilag lemondtuk.
Greg Jones egyre többet van használva, ennek azért örülök, mert hatalmas benga állat, akivel talán csak Chuch Norris találkozna egy sötét utcán.
Mathis mondjuk szépen dolgozik egy új szerződésért, csak hát ő se lesz fiatalabb.
Knighton se nem jó, se nem rossz, aminél mindenki többre számított a súlyát látva. Éedekes lesz a követekző offseason.
több mint 13 éve
N-Drew Jacksonville Jaguars 516 — Jaguars fan
Daryl úgy tűnik a Bengals meccset is kihagyja (komolyan kezdek már aggódni miatta).iktriad
Ne aggódj! 😉 Az ilyen sérülés az egyik legkellemetlenebb, még ha elsőre nem is tűnik olyan vészesnek. Ha túl korán tér vissza úgy rásérülhet, hogy egész szezonra kiesik. Tekintve, hogy szerencsétlen Session visszatérése sajnos elég valószínűtlen, jobb is ha megvárják míg Daryl teljesen felépül. Szerintem ez bye week utánra várható, de sokkal többet fogunk érni vele 100%-osan.

több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Robinson annyira nem érint, Elliott jónak tűnt, plusz legalább Shorts és Thomas is nagyobb szerepet kap Alkesz mellett.Maka
nem mintha számítana, de Robinson volt a Magas elkapó
több mint 13 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 783
Robinson annyira nem érint, Elliott jónak tűnt, plusz legalább Shorts és Thomas is nagyobb szerepet kap Alkesz mellett.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Daryl úgy tűnik a Bengals meccset is kihagyja (komolyan kezdek már aggódni miatta).
Bradfield, Britton és Jennings valószínű fog edzeni szerdán, aztán meglátják, ki tud belőlük majd játszani vasárnap.
Rutland, Owens és Robinson mind agyrázkódást szenvedetek, ami azt jelenti, hogy sanszos, hogy őket is nélkülözni kell vasárnap...
több mint 13 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 783
Engem csak az érdekel, hogy ha ugyanolyan érzések kavarognak bennetek, és ugyanaz a duma jön vereség és győzelem után is, akkor miért szurkoltok a csapatnak? Miért nézitek a sportot?

Persze, én is látom a szart, de nem azért fórumozok, hogy szanaszét fikázzuk a csapatot (egy győztes meccs után), hanem kapaszkodjunk abba a kevés pozitívumba amink van, és reménykedjünk a sikerekben. Szorri vagyok.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Btw, jelenleg olyan mérlegünk van, mint a Patsnek, vagy a Steelersnek, brühühühühü.Maka
Indokoltnak látod, hogy a heti bowl.hu-s Power Rankingben beelőzze őket a Jags? 😉
Húsrágó
Pats-t nem, de Steelerst simán.

Sobri Jóska
Megvárom Höri mit hoz ki. Mondjuk még nem láttam idén a Steelerst, úgyhogy nem vagyok mérvadó.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Győzelem után érdemes lelépni a bandwagonról! Classic!
Maka
Fejtsd ki kérlek, ha rám (is) célzol!
Húsrágó
Nem rád, hanem m-bryora.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Btw, jelenleg olyan mérlegünk van, mint a Patsnek, vagy a Steelersnek, brühühühühü.Maka
Indokoltnak látod, hogy a heti bowl.hu-s Power Rankingben beelőzze őket a Jags? 😉
Húsrágó
Pats-t nem, de Steelerst simán.

több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Gabbert QB ratingje 90 felé közelít, végül is csak olyan játékosoknál jobb ebben a kategóriában, mint Peyton Manning, Andrew Luck, Drew Brees vagy Michael Vick.Maka
😀 😀 😀

Úgy érted, hogy egy Gabbert - Luck vagy Brees csere felajánlása most lenne időszerű? Manninghez túlságosan ragaszkodik Elway, azt kár erőltetni, Vick meg Vick 😉

Emlékszel-e, hogy 2010 november közepén Garrard QB ratingje 104,9-volt, megelőzve Big Bent, PM-et, Bradyt és Drew Breest, Riverst is (helyesebben csak Vick volt előtte). Aztán Garrard lemaradt a rájátszásról.



Btw, jelenleg olyan mérlegünk van, mint a Patsnek, vagy a Steelersnek, brühühühühü.Maka
Indokoltnak látod, hogy a heti bowl.hu-s Power Rankingben beelőzze őket a Jags? 😉
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Végre egy kis optimizmus. Szóval nem csak én látom tealben a világot ma.
Btw, jelenleg olyan mérlegünk van, mint a Patsnek, vagy a Steelersnek, brühühühühü.
Maka
És jobb a mérlegünk, mint a Saintsé. 😊iktriad
Jax PO, már mondtam 😉
Szépen össze fog állni a végére ez a csapat, és mivel az első meccs elött felszálltam a bandwagonra öröm volt látni amikor végre elindult. 😊
Egyébként ha abból indulunk ki, hogy a Pats, Ravens, Houston és egy random West-es csapat (Denver?) lesz a 4 csoportgyőztes, akkor nehéz mondani még 2 (egy?) csapatot az AFC-ből amelyik tuti Wild Card lesz. (Steelers? Bengals? Buffalo? Jets? West-ből valaki? ehh) És szerintem 9-7-el is be lehet majd jutni a sok körbeverés miatt.

több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Győzelem után érdemes lelépni a bandwagonról! Classic!
Maka
Fejtsd ki kérlek, ha rám (is) célzol!
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Ettől függetlenül persze volt Gabbertnek pár homálya. iktriad
Te bolondozol? 59 perc totál 0 teljesítmény, egyetlen 20 yardot hozó játékot leszámítva. Amikor Gabbert passzolhatott zsinorban 3.szor, akkor utána punt következett...Húsrágó
Szöszi megirigyelte Timmy tavalyi sikereit, ezért idén őt másolja. Nem sok mindent mutat a 4. negyedig, aztán az utolsó percben lecsap. 3ból 2 meccsen volt game winningnek tünő TDje.
iktriad
Na ez a Tebows párhuzam nekem is beugrott, de nem mertem már a jelenlétedben ezzel előhozakodni, azt hittem egy ilyen párhuzam kiverné Nálad a biztosítékot 😀
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Végre egy kis optimizmus. Szóval nem csak én látom tealben a világot ma.
Btw, jelenleg olyan mérlegünk van, mint a Patsnek, vagy a Steelersnek, brühühühühü.
Maka
És jobb a mérlegünk, mint a Saintsé. 😊
több mint 13 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 783
Győzelem után érdemes lelépni a bandwagonról! Classic!

Ha azt veszem, akkor kikaptunk a sokak által liga legjobb csapatának tartott Texanstól, illetve attól a Vikingstól, akiket 1, majdnem megvertünk; 2, az eddigi legjobb csapatnak tartott Friscot verték agyon. Ez így nem olyan rossz, én továbbra is tartom, hogy benne van a 3-2 a bye weekig.

Gabbert QB ratingje 90 felé közelít, végül is csak olyan játékosoknál jobb ebben a kategóriában, mint Peyton Manning, Andrew Luck, Drew Brees vagy Michael Vick. Persze, ebben oroszlánérdeme van a két nagy Shorts passznak, de ezek is a játék részei. Picket 3 meccs alatt nem dobott, mellé összekapart 4 touchdownt - ha szenved is időnként, nem az a lényeg, hogy clutch? Ha nincs a Vikings csodarúgása, akkor 2-1-gyel állunk, ezt se felejtsétek el.

Btw, jelenleg olyan mérlegünk van, mint a Patsnek, vagy a Steelersnek, brühühühühü.

MoJo külön dimenzió volt, de vártunk is egy ilyen meccset, bizonyítsa csak be, hogy ez az ő csapata, aztán ha fosul megy neki, majd Szöszkén lesz a teher.

Erősebb csapat nálunk a Bengals, de abszolút nyerhető meccs lesz.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ettől függetlenül persze volt Gabbertnek pár homálya. iktriad
Te bolondozol? 59 perc totál 0 teljesítmény, egyetlen 20 yardot hozó játékot leszámítva. Amikor Gabbert passzolhatott zsinorban 3.szor, akkor utána punt következett...Húsrágó
Szöszi megirigyelte Timmy tavalyi sikereit, ezért idén őt másolja. Nem sok mindent mutat a 4. negyedig, aztán az utolsó percben lecsap. 3ból 2 meccsen volt game winningnek tünő TDje.

MJD a Jags offenzív yardjainak 44%-át hozza (355 yard a 805-ből).
Tényleg kár lenne ennek a srácnak a zsebébe kicsit több pénzt rakni... valóban bármilyen közepes RB képes erre, meg ugye a passzorientált a liga, meg Gabbert sokat fejlődött... 3 meccs alatt 468 yardot passzolt Szöszi, ennél többet passzolt Eli Manning 1 meccs alatt...Húsrágó
Ebben Bratkowski playcallingja és pár drop is benne van. Plusz ha MJD hatékony, akkor igenis használjuk őt.
De tényleg ki kéne egyenlíteni a passz és fuás mértékét, és ezért nem csak szöszi a felelős.

Plusz azt se szabad elfelejteni, hogy Robinson hamar kidőlt, és eddig ő volt BG kedvenc célpontja. Kevin Elliott mondjuk biztató volt a 2. félidőben, és ezen a héten gondolom sokkal jobban be lesz vonva edzésen, most hogy Robinson (idén 2×...) agyrázkodást szenvedett.

Secondary egész jól muzsikált, amikor a kezdők voltak fent, érződött Mathis és Cox jelenléte. Saftey vonal meg eddig se volt rossz. Sajnos a front7 még mindig elég kevéssé veszélyes az irányitóra.
Luck futásai külön bosszantottak, mistackle sorozatok.Húsrágó
Látszott, hogy Cox és Mathis, és nem Middleton és Ross volt a két kezdő CB. Mathis szerintem nagyon jól játszott, volt egy szabályos pickje, amit elvettek a bírók egy nevetséges DPI címén, és abból a Colts TD csinált...
És persze, hogy Luck gyakran futkározott, ő a legjobb RBjük is egyben.

Viszont a W az W, a többi meg le van kaksizva. MJD-t mindig élmény látni, egy percet se mulasztanék belőle!
Húsrágó
Ez a beszéd.

Mellesleg díjaztam MMék döntését, hogy Brewster kezdett és játszott LGben. Jobban teljesített, mint Herb Taylor a múltkor. Ja és remélem Britton vagy Bradfield előkerül vasárnapig, mert a Benglas D-line azért elég húzós. 11 sackjük van (nekünk még mindig 2...) Geno Atkinsnek és Michael Johnsonnak együtt 7. De a legjobbjuk még így is Dunlap, aki ki fogja nyírni szöszit, ha Whimper lesz még mindig az RT...

2 fun stat:
1. A Bengals legtöbb szoló tacklejét Reggie Nelson mutatta be(16) és 2. totalban Maualuga mögött.
2. A tavaly UDFA rookieként nálunk járó, majd a rosterszükítésnél kitett Arnon Binnsnek több elkapott yardja(157) van mint a mi legjobbunknak (Shorts - 151). Binns ezzel a 3. Green és Andrew Hawkins mögött. Szóval vasárnap Mathiséknek megint lesz dolguk bőven.
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Ettől függetlenül persze volt Gabbertnek pár homálya. iktriad
Te bolondozol? 59 perc totál 0 teljesítmény, egyetlen 20 yardot hozó játékot leszámítva. Amikor Gabbert passzolhatott zsinorban 3.szor, akkor utána punt következett...

MJD a Jags offenzív yardjainak 44%-át hozza (355 yard a 805-ből).
Tényleg kár lenne ennek a srácnak a zsebébe kicsit több pénzt rakni... valóban bármilyen közepes RB képes erre, meg ugye a passzorientált a liga, meg Gabbert sokat fejlődött... 3 meccs alatt 468 yardot passzolt Szöszi, ennél többet passzolt Eli Manning 1 meccs alatt...

Secondary egész jól muzsikált, amikor a kezdők voltak fent, érződött Mathis és Cox jelenléte. Saftey vonal meg eddig se volt rossz. Sajnos a front7 még mindig elég kevéssé veszélyes az irányitóra.
Luck futásai külön bosszantottak, mistackle sorozatok.

Viszont a W az W, a többi meg le van kaksizva. MJD-t mindig élmény látni, egy percet se mulasztanék belőle!
több mint 13 éve
aztec Indianapolis Colts 1 360
Gratulálok a győzelemhez!A 10.héten visszavágunk 😊

A Jégember győz, nem beszél.