Jacksonville Jaguars
32 feliratkozó
több mint 13 éve
Mivel anyira szar ez a csapat hogy már a győzelemnek se tudok örülni én itt végeztem és talán csak a draft körül térek vissza sok sikert (szenvedést).m-bryoErre csak ez tud lenni a reakcióm:

Igen nem játszottunk jól. De csak mondom, kb ugyanilyen rosszak voltunk pl. 2007ben is az első meccseken. Emlékeim szerint 11-5 és playoff lett a vége. Persze, nem hiszem hogy idén ebből PO lesz, de akkor is, hosszú még a szezon, és most megvan az 1. W, ami beindíthat pozitív folyamatokat.
több mint 13 éve
Mivel anyira szar ez a csapat hogy már a győzelemnek se tudok örülni én itt végeztem és talán csak a draft körül térek vissza sok sikert (szenvedést).
több mint 13 éve
Gene Smith tud ezekről?Két idézet:
Nwaneri szerint Szöszi ezt mondta a huddleban a társaknak a 80 yardos TD előtt:
"We're going to fuckin' score right here. Let's go!"
És ami a legjobb: A TDt eredményező play kódneve: "pot". Komolyan! Hát a Colts beszívta az tény, szóval találó a névválasztás. 😊
több mint 13 éve
Az első teljesen végignézett Jaguars meccs után az a benyomásom támadt, hogy nem túl kellemes dolog Jax szurkolónak lenni.Magam is így voltam vele, de (ma szerencsére) minden meccs legalább 60 percig tart.
Leginkább Ford Fairlane Zuzu Petalsról mondott gondolatai jutottak eszembe, miszerint "enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas".Sobri Jóska
több mint 13 éve
Az első teljesen végignézett Jaguars meccs után az a benyomásom támadt, hogy nem túl kellemes dolog Jax szurkolónak lenni. Leginkább Ford Fairlane Zuzu Petalsról mondott gondolatai jutottak eszembe, miszerint "enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas".
több mint 13 éve
Most értem haza, csak az összefoglalót láttam. Szép dolog, hogy győztünk, de látom nem változott sok minden tavaly óta. MoJo egy állat, Gabbert meg nagyon nem. Sack nuku, védelem továbbra is messze van a tavalyi formájától. Sajnos. Mindegy a W az W, akkor is, ha nem meggyőző. Statok alapján az a legfeltűnőbb, hogy mennyire pontatlan Sunshine. Másodévesen ennyi rutinnal ennél 100x többet kéne mutatnia. Ez így egyre cinkesebb. Szerintem a többi kezdő másodéves QB-k mindegyike eljutott már 300 yard közeli meccsig rajta kívül.A secondaryn azért sokszor látszott, Cox és Mathis van fenn. Ha Smith visszatér lehet hogy emiatt az egység miatt nem kell annyit aggódni.
Főleg, ha mellérakjuk Luck "számait" ordító a különbség... Persze mi a toszt várjunk egy Smith által draftolt QB-től. Elvégre ő a falemberek draftolásához ért csak, és ők is elég ergyák.N-Drew
Bár az, hogy ma se csináltunk 1 sacket se aggasztó (2 van 3 meccsből, 1 se DEtől...)
Aki nem látta - a game winner:
több mint 13 éve
Most értem haza, csak az összefoglalót láttam. Szép dolog, hogy győztünk, de látom nem változott sok minden tavaly óta. MoJo egy állat, Gabbert meg nagyon nem. Sack nuku, védelem továbbra is messze van a tavalyi formájától. Sajnos. Mindegy a W az W, akkor is, ha nem meggyőző. Statok alapján az a legfeltűnőbb, hogy mennyire pontatlan Sunshine. Másodévesen ennyi rutinnal ennél 100x többet kéne mutatnia. Ez így egyre cinkesebb. Szerintem a többi kezdő másodéves QB-k mindegyike eljutott már 300 yard közeli meccsig rajta kívül. Főleg, ha mellérakjuk Luck "számait" ordító a különbség... Persze mi a toszt várjunk egy Smith által draftolt QB-től. Elvégre ő a falemberek draftolásához ért csak, és ők is elég ergyák.
több mint 13 éve
Mularkey és Khan (nagy és a kicsi, az egyébként baromi jó fej, Tony) a meccs után. Megvan az 1. www.jaguars.com/media-gallery/videos/Exclusive-Post-game-locker-room/ee37db2e-9195-463d-8927-c865fff21879
Ja és a W miatt visszaraktam a régi avatart. 😊
több mint 13 éve
Ennek a W-nek lehet örülni, de azért valljuk be, hogy hosszútávon elnézve Gabbertet inkább sírni támadna kedvem, ha Ő a jövő. 😊Growing pains. Az egész offense olyan volt, hogy futunk, futunk néha lesz 1 passz, azt annyi. Sajnos túlságosan is futásorientáltak vagyunk még mindig.
Ugye szezon előtt, meg a PS tündöklés után egyelőre kibaszott szar, nagy fejlődést nem is mutat, most az, hogy egy slantet az üresen futó WR-nek odatolt, az nem nagy dolog.
Továbbra sem látom benne a franchise QB-t. MoJo meg hiába viszi a hátán a csapatot, az nem elég a W-hez a legtöbbször.Stez
Ettől függetlenül persze volt Gabbertnek pár homálya.
több mint 13 éve
Ennek a W-nek lehet örülni, de azért valljuk be, hogy hosszútávon elnézve Gabbertet inkább sírni támadna kedvem, ha Ő a jövő. 😊Ugye szezon előtt, meg a PS tündöklés után egyelőre kibaszott szar, nagy fejlődést nem is mutat, most az, hogy egy slantet az üresen futó WR-nek odatolt, az nem nagy dolog.
Továbbra sem látom benne a franchise QB-t. MoJo meg hiába viszi a hátán a csapatot, az nem elég a W-hez a legtöbbször.
több mint 13 éve
Adhatna neki több labdát/ lehetne fent több snapnél is.Delonso_Shortsot a negyedik negyed utolsó percére tartogatjuk. 😊
több mint 13 éve
Adhatna neki több labdát/ lehetne fent több snapnél is.
több mint 13 éve
Nem tudom, hogy, de megnyertük. És szöszinek megvan a kedvenc last minute célpontja Shorts személyében!Mellesleg a TD passza nagyobb volt(80), mint ammenyit szöszi addig 59 perc alatt összedobált(75)...
MJD - na ilyenekkel lehet a front officeból több pénz kiszedni.
MJD beérte OJ Simpsont (is) totál TDkben és megelőzte Fredet is, legtöbb futott TDben.
A defense már mutat életjeleket, de azért még messze van a tavalyitól. Remélem jövő héten már Daryl is visszatérhet. Kéne a Bengals O ellen.
Ja és Gabbert 3-0ra áll a Coltsal szemben.
Owens és Robinson sérült meg, lehet mindkettőjüknek agyrázkódása van...
Mindkettőjüknek megvan az 1. W (Khan & Mularkey)
több mint 13 éve
Ha már fogadás a téma, akkor leírom, hogyha a hazai csapat kap 3 pontos hendikeppet, az azt jelenti Vegasban, hogy a két csapatot pont ugyanakkora erőre lövik be, és a hazai pálya miatt ítélnek egy field goalnyi különbséget.Makatavaly ajándékba kapták Luckot Weavertől, ideje lenne kiszámlázni a dolgot 😊
több mint 13 éve
Ha már fogadás a téma, akkor leírom, hogyha a hazai csapat kap 3 pontos hendikeppet, az azt jelenti Vegasban, hogy a két csapatot pont ugyanakkora erőre lövik be, és a hazai pálya miatt ítélnek egy field goalnyi különbséget.
you don't even know what you like and you don't like
több mint 13 éve
challengegames.nfl.com/pickem/experts?nfl_week=3Szerintem is nyer.
Warren Sapp szerint nyer a Jags 😊Húsrágó
A Bwin szerint pont annyi esélye van erre (2.4 az odds) mint Bengalsnak a Redskins ellen.
A Cardinals (2.45) az Eagles vagy a Titans (2.7) a Lions ellen esélytelenebb.
több mint 13 éve
Hát, ha valamikor, akkor most lehet esélyetek egyébként, mert a jelek szerint sem Satele, sem Reitz, sem Justice nem lesz ott az oline-ban, így minden, csak nem impresszív lesz a helyzet az LT-től eltekintve.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Mincey és Branch próbálkozik, de egyelőre nem sok sikerrel. Mondjuk Minceytől ma sokat várok. Branchnek (és Lanenek) megint a legjobb OL jut Castonzo személyében.Én rátennék egy közepesebb összeget, hogy Avril itt köt ki nyáron. Nem mintha ezzel sokkal előrébb lennének, de legalább drága lesz.BazzaniIdeje lenne egy picket összehozni a védelemnek.MakaHa Lucky nyom mellé 4TD passzot is, akkor deal. 😊
Amúgy megnézve az első két meccseteket, a passrush továbbra sem igazán akar menni. Kéne már találnotok valami Pierre-Paul féle rookie gyöngyszemet az egyik drafton. Ha máshogy nem, a nagy számok törvénye alapján már véletlenségből is beeshet egy ilyen. 😊
(Vagy vigyétek Freeneyt 😊 Bár ő azért major név, nem hiszem, hogy divízió riváloshoz menne, ha választhat majd.)peterk2005
több mint 13 éve
Én rátennék egy közepesebb összeget, hogy Avril itt köt ki nyáron. Nem mintha ezzel sokkal előrébb lennének, de legalább drága lesz.Ideje lenne egy picket összehozni a védelemnek.MakaHa Lucky nyom mellé 4TD passzot is, akkor deal. 😊
Amúgy megnézve az első két meccseteket, a passrush továbbra sem igazán akar menni. Kéne már találnotok valami Pierre-Paul féle rookie gyöngyszemet az egyik drafton. Ha máshogy nem, a nagy számok törvénye alapján már véletlenségből is beeshet egy ilyen. 😊
(Vagy vigyétek Freeneyt 😊 Bár ő azért major név, nem hiszem, hogy divízió riváloshoz menne, ha választhat majd.)peterk2005
több mint 13 éve
Ideje lenne egy picket összehozni a védelemnek.MakaHa Lucky nyom mellé 4TD passzot is, akkor deal. 😊
Amúgy megnézve az első két meccseteket, a passrush továbbra sem igazán akar menni. Kéne már találnotok valami Pierre-Paul féle rookie gyöngyszemet az egyik drafton. Ha máshogy nem, a nagy számok törvénye alapján már véletlenségből is beeshet egy ilyen. 😊
(Vagy vigyétek Freeneyt 😊 Bár ő azért major név, nem hiszem, hogy divízió riváloshoz menne, ha választhat majd.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
challengegames.nfl.com/pickem/experts?nfl_week=3Ez csak 1 tökös tipp a részéről.
Warren Sapp szerint nyer a Jags 😊Húsrágó
több mint 13 éve
Ideje lenne egy picket összehozni a védelemnek.MakaMathis egész jó a rookie QBk ellen. Emlékeztek még 2009ben hogy lekapta az akkor újonc Sacho legelső passzát a Jets elleni 1. playnél? Derek pedig anno élete első regular NFL meccsén Indyben, az első negyedben picket szedett Manningtől.
Bízom abban, hogy vagy ő vagy Cox összehoz legalább 1 picket.
Draft 2013(lehet holnap már aktuális lesz a dolog... 0-3 esetén nem sok esélyt látok még a wildcardra se, ez esetben a szezon már szeptemberben megy a levesbe...)
Gene scoutot küldött a következő meccsekre Chris Steuber értesülése szerint:
Florida State - Clemson
Georga - Vanderbilt
Notre Dame - Michigan
több mint 13 éve
Speciális szurkolói ösztönzés Gabbert-nek a hivatalos oldalról:"Let's hope injuries are behind us and we can move forward. We just need Blaine to perform. If he doesn't he'll have another glute injury off my left boot!" 😀
