Jacksonville Jaguars
29 feliratkozó
több mint 13 éve
MSW jó helyre került, egyetlen gond, hogy Szöszinek előbb Lewisszal kellene összeszoknia, utána jöhet csak "Mr. ingyé' van"HúsrágóMSW érkeztével (főleg ha bizonyítaná, hogy még mindig veszélyes célpont) Lewisra is kevesebb figyelem fog összpontosulni, amiu segíthet.
MSW szerződése idény végén lejár (Mármint a Rams szerződés, merthogy újat nem kapott tőlünk most), szóval ő nem biztos hogy itt lesz jövőre. Ahhoz produkálnia kell.GM Genenél semmi sem biztos (pl az sem hogy ő marad-e jövöre GM...), de Egnew sanszai, tekintve hogy Marcedesnek is idén gondjai vannak, elég jók. iktriadKorai még Lewist temetni: sérült volt, új a QB. Képességei nem változtak meg a zsírcsatakos szerződése hatására sem. Tud Ő még szép dolgokat, csak szokjon össze Szöszkével. Ebből az offenseből MJD mögött egyértelműen övé a második hely!
Korai még a találgatás, de ha top5 pickben kap egy elkapót a Szöszke, akkor második pick erre a célra megy? Mr. Superstar WR, Mike Thomas, J. Hill, Mr Ingyé Van, Lewis így azért már lesz kinek dobálni... lehet, hogy csak azért fanyalgok, mert nem láttam még Egnew-t játszani, de volna még hol foltozgatni a gárdát.Húsrágó
N-Drewnak igaza van abban, hogy Miller most nagyon cut közelébe kerül. Ebben az évben kellett volna már valamit produkálnia. Az az 1 TD a Saints ellen a sok drop és sérülés mellett kevés. Ha kitesszük, nincs 2. számú TE Lewis mögött (Potter inkább blokkolásért van tartva). Tehát lenne/lesz helye egy Egnew kaliberű TEnek.
Bár egy corner, egy DE(bár azt inkább FAről kéne, inkább ne draftoljunk pass rushert, ahhoz nem ért a front office sok-sok év óta, se Shack Harris, se Gene nem jó ebben - ellenben Roth, Chick, Kampman és Mincey mind egészen hatásosak - és mindegyikük FAként került ide...) és egy OL (mondjuk G) kéne a következő offseasonben, az első számú prioritás jövőre Blaine felfegyverzése lesz. A számok nem hazudnak. Utolsó az offense, és utolsó a pass offense 6 meccs után. Így nem lehet meccseket nyerni, még jónak számító Dvel és futójátékkal sem, mint az elmúlt 5 meccs is bizonyítja. Tehát nálam simán belefér egy Jeffery/Blackmon- Egnew első két kör a jövő évi drafton.
több mint 13 éve
GM Genenél semmi sem biztos (pl az sem hogy ő marad-e jövöre GM...), de Egnew sanszai, tekintve hogy Marcedesnek is idén gondjai vannak, elég jók. iktriadKorai még Lewist temetni: sérült volt, új a QB. Képességei nem változtak meg a zsírcsatakos szerződése hatására sem. Tud Ő még szép dolgokat, csak szokjon össze Szöszkével. Ebből az offenseből MJD mögött egyértelműen övé a második hely!
Korai még a találgatás, de ha top5 pickben kap egy elkapót a Szöszke, akkor második pick erre a célra megy? Mr. Superstar WR, Mike Thomas, J. Hill, Mr Ingyé Van, Lewis így azért már lesz kinek dobálni... lehet, hogy csak azért fanyalgok, mert nem láttam még Egnew-t játszani, de volna még hol foltozgatni a gárdát.
több mint 13 éve
MSW jó helyre került, egyetlen gond, hogy Szöszinek előbb Lewisszal kellene összeszoknia, utána jöhet csak "Mr. ingyé' van"
több mint 13 éve
Köszi, bíztató 😀nem igazan ert nalunk semmit...rossz volt nezni amit muvelt...nalunk ugye foleg a man cover kepessegeire derult feny, de amikor zonaba vilt akkor se nyujtott seemmi jot...2 rookie es egy ps playa siman kiszoritotta a keretbol...RolniA hírek szerint a Jags leigazolta a practice squadba a Raiders tavalyi 5. körös pickjét, a DB Walter McFaddent. iktriadgondolom gyors mint a villám, de mást ki tudtál róla deríteni?Húsrágó
több mint 13 éve
GM Genenél semmi sem biztos (pl az sem hogy ő marad-e jövöre GM...), de Egnew sanszai, tekintve hogy Marcedesnek is idén gondjai vannak, elég jók. Ha a jags elől választ jövőre, és még bent lesz a 2. kör elején, szerintem jó eséllyel itt köthet ki.Mivel Miller kidőlése (Spoiler - Lesz Egnew draft jövőre) után csak 2 TEnk maradt, ezért leigazoltuk a Cowboys practice squadból Martin Ruckert. Mellesleg ő is mint Gabbert és Egnew a Missourira járt. A Browns draftolta még a 4. körben '08ban. Azóta megfordult a Philyben és a Dallasban is.Egnew draftra nem tennék azért nagy összegeket, ismerve Jags draftolási stratégiáját (ki mondta volna, hogy idén Gabbert, tavaly Alualu lesz első körös Jaguár; illetve második körben se idén, se tavaly nem választott csapat). Nem azt mondom, hogy Egnew biztos 1-2 kör egyike, de szerintem a class egyik legjobb TE-je, és tény, Gabbert miatt ráakar majd mozdulni nagyon Jax, de azért ezt még ne vegyük készpénznek. De tény, nem fogunk meglepődni, ha itt köt ki és én még örülni is fogok neki.Deny
Sok vizet eddig nem zavart profiként: http://www.nfl.com/player/martinrucker/308/profileiktriad
Amúgy Rucker érkezésével már 3 ex-Missouris van az 53as keretben. (A másik kettő Kevin Rutland és természetesen Sunshine).
Közben eldőlt, MSW a 15ös mezben fog játszani nálunk idén. 2007 (illetve '08 mert draftolásának évében IRen volt végig) óta már a 4. különböző mezszámot viseli. (81,11,10 ,és most 15)
több mint 13 éve
Mivel Miller kidőlése (Spoiler - Lesz Egnew draft jövőre) után csak 2 TEnk maradt, ezért leigazoltuk a Cowboys practice squadból Martin Ruckert. Mellesleg ő is mint Gabbert és Egnew a Missourira járt. A Browns draftolta még a 4. körben '08ban. Azóta megfordult a Philyben és a Dallasban is.Egnew draftra nem tennék azért nagy összegeket, ismerve Jags draftolási stratégiáját (ki mondta volna, hogy idén Gabbert, tavaly Alualu lesz első körös Jaguár; illetve második körben se idén, se tavaly nem választott csapat). Nem azt mondom, hogy Egnew biztos 1-2 kör egyike, de szerintem a class egyik legjobb TE-je, és tény, Gabbert miatt ráakar majd mozdulni nagyon Jax, de azért ezt még ne vegyük készpénznek. De tény, nem fogunk meglepődni, ha itt köt ki és én még örülni is fogok neki.
Sok vizet eddig nem zavart profiként: http://www.nfl.com/player/martinrucker/308/profileiktriad
több mint 13 éve
Garrard sérüléséről és ügynökének elég nevetséges mai nyilatkozatáról ezt a Kuharsky cikket tudom ajánlani:Játékosügynök sztereotípia... hiányzik neki a pénze. Sajnálom Garrard-ot, őt nem. Savanyú az a szőlő Mr. Irby-nek... de, ha ekkora ökörségeket nyilatkozik, David-nek nem csak új csapatot kéne találnia magának...
http://espn.go.com/blog/afcsouth/post/_/id/29521/david-garrards-agent-looking-sillyiktriad
több mint 13 éve
Leszarom ki mit mond a képességeit illetően... MSW újra nálunk, Fuck Yeah!!! 😀MSW visszajövetelében még az is remek, hogy az idei fizetését teljes egészében a Rams állja. 😊 Végül is, ha kicsit nehézkesen is, de elég olcsón hoztuk vissza...Mondjuk új mezszámot kell választania. Az itt viselt 81es(Osgood) és a 11es(immár Gabberté), valamint a Ramsben hordott 10es (Scobee) szám már foglalt.
Egy UCF playa ment, egy régi-új jött, úgy tűnik kettő nem fér el a keretben 😀
Austen Lane és Zach Miller... Larry Hart jut eszembe... meg a jövő évi cut.
Imádom az "Utolsó cserkész" c. filmet, de csalódtam benne... hazugság, hogy a profi futballban nyilvánosak a sérülések... 😉 , legalábbis Garrard apró kis eü. "problémája" elég jól el lett titkolva, még akkor is, ha csapat híján szabadügynök volt :/N-Drew
Lane és Miller jövöre visszajön TCre ez biztos. De mindkettőjüknek nehéz lesz jövőre. Szerintem lesz TE draft(khm Egnew) vagy igazolás, és Lane jelenleg az 5. legjobb DE Mincey, Kampman, Chick és Roth mögött...
Garrard sérüléséről és ügynökének elég nevetséges mai nyilatkozatáról ezt a Kuharsky cikket tudom ajánlani:
http://espn.go.com/blog/afcsouth/post/_/id/29521/david-garrards-agent-looking-silly
több mint 13 éve
Leszarom ki mit mond a képességeit illetően... MSW újra nálunk, Fuck Yeah!!! 😀Egy UCF playa ment, egy régi-új jött, úgy tűnik kettő nem fér el a keretben 😀
Austen Lane és Zach Miller... Larry Hart jut eszembe... meg a jövő évi cut.
Imádom az "Utolsó cserkész" c. filmet, de csalódtam benne... hazugság, hogy a profi futballban nyilvánosak a sérülések... 😉 , legalábbis Garrard apró kis eü. "problémája" elég jól el lett titkolva, még akkor is, ha csapat híján szabadügynök volt :/
több mint 13 éve
Zach Miller, Lane és Isaac IRre került. MSW érkezésére csak ennyit tudok reagálni - Olly olly oxynfreeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!! Rosszabb már csak nem lesz tőle a WR részleg. Ja Jamar Newsome ment a practice squadból. Két UCFes WRt nem bír el a keret. 😊
Mivel Miller kidőlése (Spoiler - Lesz Egnew draft jövőre) után csak 2 TEnk maradt, ezért leigazoltuk a Cowboys practice squadból Martin Ruckert. Mellesleg ő is mint Gabbert és Egnew a Missourira járt. A Browns draftolta még a 4. körben '08ban. Azóta megfordult a Philyben és a Dallasban is.
Sok vizet eddig nem zavart profiként: http://www.nfl.com/player/martinrucker/308/profile
Tehát összefoglalva a mai mozgásokat.,
Visszajött MSW, TJ Heath felkerült a P squadból, és Rucker.
IRen: Rod Isaac, Zach 'Oups I'm injured again' Miller és Austen Lane 😕
P squaba jött McFadden, ment Newsome. Még ide jön egy ember.
több mint 13 éve
Austan Lane-->IRés az ő helyére jön majd MSW.
Lane-t sajnálom, viszont örülök, hogy MSW visszajött, remélem Gabbert jobban fog passzolni ezek után, mert sztem még mindig túl sok labdát szór el
több mint 13 éve
iktriad: vélemény arról, hogy Mike Sims-Walker csapat nélküli jelenleg?Szerk: nem csapatnélküli már.... 😛
Ugyanitt: Zach Miller, TE --> IR
több mint 13 éve
nem igazan ert nalunk semmit...rossz volt nezni amit muvelt...nalunk ugye foleg a man cover kepessegeire derult feny, de amikor zonaba vilt akkor se nyujtott seemmi jot...2 rookie es egy ps playa siman kiszoritotta a keretbol...A hírek szerint a Jags leigazolta a practice squadba a Raiders tavalyi 5. körös pickjét, a DB Walter McFaddent. iktriadgondolom gyors mint a villám, de mást ki tudtál róla deríteni?Húsrágó
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 13 éve
A hírek szerint a Jags leigazolta a practice squadba a Raiders tavalyi 5. körös pickjét, a DB Walter McFaddent. iktriadgondolom gyors mint a villám, de mást ki tudtál róla deríteni?
több mint 13 éve
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d82337019/article/jaguars-coach-del-rio-defends-decision-to-go-for-field-goal?module=HP11_content_streamvagy csak nagyon reménykedett egy Mathis picksixben 😊
csak Warren Sapp véleményére hívnám fel a figyelmet:
"Should Be Fired. Kicking a FG Down 17-10! (hash)Idiot."npetiii
több mint 13 éve
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d82337019/article/jaguars-coach-del-rio-defends-decision-to-go-for-field-goal?module=HP11_content_streamcsak Warren Sapp véleményére hívnám fel a figyelmet:
"Should Be Fired. Kicking a FG Down 17-10! (hash)Idiot."
több mint 13 éve
ennyit a találgatásokról...
több mint 13 éve
Gene Smith épp most mondta hétfői rádióshowjában, hogy a Jaguars nem fog senki eltradelni a deadlineig, és nagy valószínűség szerint nem is fog tradelni senkiért sem.
több mint 13 éve
Hm... Megvan ki helyett jön MCFadden. Az UDFA rookie CB T. J. Heath(A Jacksonville egyetemről 😊 ) lett aktiválva a practice squadból. Remélem, csak valameylik DB sérült meg, és ez nem egy esetleges Mathis trade előszele....Update: Rod Isaac lehet, hogy IRra megy. Tegnap megsérült (hamstring).
Todd Bouman meg megy próbajátékra a Raidershez. 😊
több mint 13 éve
A hírek szerint a Jags leigazolta a practice squadba a Raiders tavalyi 5. körös pickjét, a DB Walter McFaddent. Nem tudni egyelőre, ki lesz miatta elküldve onnan. Más: MSWt kitette a Rams, miután Brandon Lloyd ott kötött ki. Nagy összeget ne tegyen rá senki, hogy visszahozzunk, bár gondolom, nem lenne valami drága lépés. Ennyit arról, hogy ő 1. számú WR...
Garrard se megy nagyon sehova, úgy néz ki a háta, amivel TC alatt problémái voltak műtétre szorul. Szóval ha nálunk lenne, nem biztos, hogy sokat tudott volna segíteni idén.
több mint 13 éve
naná, együtt hermonikáztunk a Mackó, párdon Misha gruppetóban 😀"Paul Posluszny was a tackling machine- Hometown kid Paul Posluszny had 16 tackles yesterday. He was all over the field. He looked good all day. He was the biggest bright spot on the Jags defense. It is nice to see a hometown kid play well. " 😉sutianapTótvázsonyi? 😀Húsrágó
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
"Paul Posluszny was a tackling machine- Hometown kid Paul Posluszny had 16 tackles yesterday. He was all over the field. He looked good all day. He was the biggest bright spot on the Jags defense. It is nice to see a hometown kid play well. " 😉sutianapTótvázsonyi? 😀
több mint 13 éve
"Paul Posluszny was a tackling machine- Hometown kid Paul Posluszny had 16 tackles yesterday. He was all over the field. He looked good all day. He was the biggest bright spot on the Jags defense. It is nice to see a hometown kid play well. " 😉
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Rackley kritikával mélyen egyetértek, leggyakrabban úgy lehetett őt látni a visszajátszásokban, hogy térdel és elfutnak mellette, vagy már Ő is Gabbert felé tart 2 lépéssel az embere mögött lemaradva...D azért az első félidőben nem volt az "igazi", a goal line szituációt leszámítva, amikor FG-on tartották a Steelerst (előtte meg benézték a nagy játékot)... utána már jól dolgoztak.
Lewis jól blokkolt? Nekem inkább Jones blokkjai tetszettek elsősorban, amennyire én meg tudom ítélni, nagyon szépen dolgozott. Továbbra is tartom: Lewist és Gabbertet közös szobába!!!
Passrush egyértelműen jól fest, főleg a nevekhez képest. Rothnak kinéz egy 8+ sack körüli szezon és Chicket se féltem. Kampmannt ne temessük még, járókeret szinte még a padnak van támasztva! Kb a bye week után lesz hatékony, amikor már senkisem számít rá!
több mint 13 éve
Remek tömör összefoglaló a BCC-n(látszik, hogy nem Alfie írta...).http://www.bigcatcountry.com/2011/10/16/2494432/strong-second-half-performance-not-enough-in-17-13-loss-to-steelers
Ezekkel maximálisan egyetértek
Positives:
- Cameron Bradfield played very well at left tackle and could have a legitimate future with the Jaguars. (És a srác össze volt törve a meccs után, mert szerinte gyengén játszott. Szerintem nagyon jól helyt állt. Egyébként 2 órával a meccs előtt tudta meg, hogy kezd!)
- John Chick gets off the line extremely fast and beat Max Starks on two crucial 3rd down plays that both resulted in sacks. (Nem kell draftolni small school sztárokat Gene - elég figyelni arra, kit dob ki a Colts. 😊 Szerintem nagy potenciál van Chickben!)
- Nick Harris isn't terrible (Sőt!)
- Greg Jones > LaMarr Woodley (Woodley megpróbált a meccs közben összeakaszkodni vele. Én nem tenném a helyében. Greg Jones brutális felépítésű játékos)
Negatives:
- Will Rackley isn't ready to be a starting player in the NFL yet. He gets beat often and was responsible for a crucial sack on the final drive. (újabb GM Gene small school bust, vagy csak túl korán lett bedobva a mély vízbe?)
- If that's a healthy Aaron Kampman, then he has lost all burst off the line. The Jaguars should just stick with Chick and Mincey on pass rushing downs. (Sajnos Kampman non-factor volt a meccsen. Remélem jövő héten már jobb lesz)
- Cecil Shorts is probably done returning punts. He allows the ball to bounce far too often.(itt az ideje, hogy Thomas visszatérjen, mint punt returner.)
Az FTU osztályzatai a meccsről:
http://jacksonville.com/sports/columnists/gene-frenette/2011-10-16/story/steelers-17-jaguars-13-grading-jaguars
Ja, bár Brandon Lloyd nem lesz jaguár, egy másik Bronco WR még lehet. Eddie Royal is tradet kért a Denver front officetól (Timmy ennyire népszerű lenne az elkapói körében? 😊 ). Egy hátsó körös picket én beáldoznék rá GM Gene helyében...