Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 13 éve
DJ, Dorsey, Lewis, Berry, Gilberry mind nagyot játszottak, de még Vrabel is villant párat a védők közül.azon gondolkodom, hogy gilberry-ből nem lehetne-e csinálni valami OLB-t?
Charles sérült térdének nem tett jót a meccs. kétszer lent maradt, a végén nem is küldték már be. Pedig most kell majd igazán Jamaal. Bowe és Moeaki is jól teljesített ,bár Bowe dropot kezdésnek egy csúnyát. Meg aztán utána még egyet de az kint is volt, későn is jött, rossz passz volt nagyon. Ne is számít dropnak, csak mondom.
Chambers végre mutatott pár elkapást. Nem értem miért kellett neki könyörögni ehhez majdnem egész szezonban, hogy játsszon ne sírjon.
Shaun Smith megint fent volt TD Goal line helyzetben és jól blokkolt. Jones meg is csinálta a TD-t. Aki egyébként átlépte a 10ezer futott yardot ma. Nem semmi.
A ST pedig néha megint borzalom szar munkát végez labdaszerzésben, de a visszahordás már jobb.ulpianus
bár így nickelben endben sem rossz
és ha jövőre jön valami top olb akkor meg felesleges is lenne
mert azért ő ilyen szituációkban aranyat tud érni
amúgy charles jelenlegi átlaga 6.4 ami ha így maradna a végére akkor ligarekord lenne
gyanítom nem fog
de akkor sem lesz rossz
viszont az ST borzalom szar munkát végez labdaszerzésben dolgot nem tudom értelmezni
😊
több mint 13 éve
Ja és a W-L 9-5, pozitív mérlegű szezon, yeeaah 😀 .
több mint 13 éve
Nyertünk. Ez a lényeg. És igazából nem játszottunk rosszul ,de volt már jobb is. Csak a Rams ellen ez is elég volt. Eleinte magunkat szívattuk, akkor voltak gondok. De egy negyedet mindig adunk az ellenfeleknek valamiért. És ez leginkább vagy az első vagy az utolsó negyed. De igazából a játék minden elemében jobbak voltunk. Még Cassel is normális volt, bár semmi extra, kivéve pár jó futást. De a futás meg a védelem nyerte a meccset.DJ, Dorsey, Lewis, Berry, Gilberry mind nagyot játszottak, de még Vrabel is villant párat a védők közül.
Charles sérült térdének nem tett jót a meccs. kétszer lent maradt, a végén nem is küldték már be. Pedig most kell majd igazán Jamaal. Bowe és Moeaki is jól teljesített ,bár Bowe dropot kezdésnek egy csúnyát. Meg aztán utána még egyet de az kint is volt, későn is jött, rossz passz volt nagyon. Ne is számít dropnak, csak mondom.
Chambers végre mutatott pár elkapást. Nem értem miért kellett neki könyörögni ehhez majdnem egész szezonban, hogy játsszon ne sírjon.
Shaun Smith megint fent volt TD Goal line helyzetben és jól blokkolt. Jones meg is csinálta a TD-t. Aki egyébként átlépte a 10ezer futott yardot ma. Nem semmi.
A ST pedig néha megint borzalom szar munkát végez labdaszerzésben, de a visszahordás már jobb.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
remélem Cassel rendbe jön és játszik, mert a backup QB-k ellen az idén csak szívunk 😉DiamondsHead44Ez nem jött be 😊 . Mi pedig egy győzelemmel beljebb vagyunk. Úgy érzem, nagy izgalmak elé nézünk még :cool: .
több mint 13 éve
remélem Cassel rendbe jön és játszik, mert a backup QB-k ellen az idén csak szívunk 😉
STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 13 éve
Igen nyerhetünk minden meccset is akár, az egyértelmű PO. A Raiders azért csak akkor számít, ha végig nyer mostantól, és aztán minket is ütnek otthon. Nem fognak. Nekik a 9-7 mindenkinek is elég lehetne, de sztem ez nagyon esélytelen forgatókönyv.A Dolts már inkább nyerhet. Nekik a lényeg, hogy velünk egyenlő mérlegük legyen. Szal egyel többet nyerjenek mostantól, mint mi, akkor egál. Persze akár többel is elhúzhatnak, de ez elég lenne. Ez azért kevésbé fantazmagória. Simán jobb esélye van, mint hogy mi háromból hármat nyerünk. Inkább nekik is az van, mint eddig, hogy magukat ne verjék meg, az már nem fér bele még egyszer.
Ja és persze a Denver, de hát ezen gondolkozni sem lehet. Nekik egész más céljaik vannak egy ideje.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
az ilyen vereségeket szeretemnem kellett izgulni, fejünket a falba verni, hogy 1-2 ponttal vagy valami kritikus hibával kaptunk ki
mint pl. a texans vagy a raiders ellen
😊
amúgy az edzői stáb eléggé benne van az egész dologban
ilyen gameplan-t hívni kb. azt jelentette, hogy kikapni jöttünk ide és nem akarunk semmit
hát ennyi
innen nyerni kell minden meccsünket
és ha az nem is jön be...hát reménykedni a többiek buktájában
😊
több mint 13 éve
Nem beáldozta. Vagyis csak az utolsó negyed vége felé éreztem, hogy rájött, itt ma nem terem babér. akart egy FG-t, de aztán nem jött be semmi, ez sem, és akkor kezet fogott, mert Turner túljárt az eszén ma nagyon. És akkor térdelt, ott már értelmetlen lett volna bármi. De ez szokás, például a Cards is térdelt a meccs végén asszem kettőt is, mert ott már kár emberkedni. Ez így szokás, íratlan szabály, tényleg ritka hogy valaki ne tartsa be. Mint például JMD az első Denver meccsünkön. Ezért nem fogott kezet vele Haley, de ez nagyon ritka. Inkább elismeri az ember, hogy vesztett, a másik meg nem kínozza tovább. Itt már nem volt mit tenni végül.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Azért én nem gondoltam volna, hogy ezt a meccset ilyen könnyen beáldozza Haley, független attól, hogy a Chargers tényleg jobb. Minimális próbálkozás az elején, aztán kész. Na mindegy, jövő héten meglátjuk, jó tette-e.
több mint 13 éve
Sima alázás volt ez a meccs, de a legfurcsább, mintha ez senkit zavart volna igazából. Mintha Haley azt mondta volna: megszívtuk, de nem érdekel. Fura. 😐ender1112Nem ez a meccs a mi nagy esélyünk. A Chargers jobb csapat mindenki tudta. Ha felszívják magukat, hozzák a legjobb POra készült playbookot, és koncentráltan játszanak ,akkor a mi kis friss épülő csapatunknak semmi esélye. Ezt láthattuk. Egyszerűen jobbak ennyivel. Talén kicsit több yard bennünk maradt, mert szerencsénk sem volt, az tény. De akkor lett volna max 31-7 de nagy mákkal 31-10. Ennél több semmi körülmények közt.
El kell fogadni és menni tovább az igazi esélyünk felé. Nem lesz álom és habkönnyű vége a szezonnak, hanem harcolni kell tovább. Akkor harcolni kell. Ez van. Még mindig a mi kezünkben a sorsunk, amíg nyerünk, a Dolts a fejére is állhat meg bárki, akkor is mi megyünk rájátszásba.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Sima alázás volt ez a meccs, de a legfurcsább, mintha ez senkit zavart volna igazából. Mintha Haley azt mondta volna: megszívtuk, de nem érdekel. Fura. 😐
több mint 13 éve
charles hosszabítás faszacroyle fasza
már csak nyerni kellene
😊
amihez azért passzolni is kellene, a csak futást felejtsük el
ja és a szerződések
hali és carr szerződése is lejár
több mint 13 éve
Akit érdekel, egy érdektelen rookie TOP 10 lista, megnézhető, Berry van rajta tőlünk. Ahány lista, annyi sorrend, de legalább egy mondat erejéig indokolják is, szal pár perc szórakozás garantált.Szerintem nagyjából rendben van a lista.
És egy kis kedvcsináló video (amit érdemes azonnal teljes képernyős üzemmódba kapcsolni sztem) a KC miért is nyeri meg a Superbowlt témában. 😊
http://www.chiefscoalition.com/Chiefs/chiefs-video/3134-got-to-love-the-2010-kansas-city-chiefs.htmlulpianus
Drukkolok nektek ma este. Szívesen látnálak titeket a PO-ban.
több mint 13 éve
Akit érdekel, egy érdektelen rookie TOP 10 lista, megnézhető, Berry van rajta tőlünk. Ahány lista, annyi sorrend, de legalább egy mondat erejéig indokolják is, szal pár perc szórakozás garantált.És egy kis kedvcsináló video (amit érdemes azonnal teljes képernyős üzemmódba kapcsolni sztem) a KC miért is nyeri meg a Superbowlt témában. 😊
http://www.chiefscoalition.com/Chiefs/chiefs-video/3134-got-to-love-the-2010-kansas-city-chiefs.html
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Cassel nem utazik a csapattól, Mr. - ahogy Ulphi írta - "bedobom fekve is" Croyle kezd.A bedobom fekve részt pont ehh írta. Bár sok hasonlót írtam.
Amúgy Croyle 16 meccsen játszott eddig karrierje során az NFL-ben, 9szer kedzőkétn. Ezalatt: 8 TD, 8 interception, 1631 yard, 57,7% 300 passzből.deny79
És Cassel nem szállt föl az anyahajóról valóban. Érdekességként a Chiefs elutazása után a Giants viszont egy éjszakára megszállt Kansas City szép városában, hogy ne maradjon profi footballcsapat nélkül. 😊
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Cassel nem utazik a csapattól, Mr. - ahogy Ulphi írta - "bedobom fekve is" Croyle kezd.Amúgy Croyle 16 meccsen játszott eddig karrierje során az NFL-ben, 9szer kedzőkétn. Ezalatt: 8 TD, 8 interception, 1631 yard, 57,7% 300 passzből.
több mint 13 éve
Azért aki öt évig TOP HB tud lenni, mázlista is, mert mindenki lesérül, ez ilyen poszt. Vagy egy nagy sérülés viszi le, vagy a sok kicsi megeszi. De ha 5ből négyet tol 4.5 fölött már nagyon megérte.Másik, hogy nem idén lett jó. LJt amikor leváltotta, akkor kapásból ilyen jó lett. ÉS az igazán megdöbbentő az volt, hogy mindenki tudta, hogy elusive back lesz, bár nem a legnagyobb név a drafton, de csak mert középen nem lesz hatékony. Elvileg kicsi is, nem kéne jól futnia, gyakorlatilag meg pont olyan jó, mint egy powerback. Nem tudom hogy csinálja, de tetszik.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Azt kell nézni, hogy ha az idei 6,3-as átlagból egy egész yardot elveszít mondjuk a következő négy év egészében, teljesítményéhez képest még akkor is nagyon pici pénzért fog rohangálni.Ja, bár most, h megnéztem pár RB szerződést azt mondom, h korrekt, de lehet a Chiefs nagy boltot csinált ahogy mondod...RolniSztem ez főleg a Chiefsnek előnyös...RolniHa tudja tartani ezt a szintet, akkor nagyon jó boltot csinált a Chiefs.Döme
Nem öröm ez. 😀
több mint 13 éve
Ja, bár most, h megnéztem pár RB szerződést azt mondom, h korrekt, de lehet a Chiefs nagy boltot csinált ahogy mondod...Ha tudja tartani ezt a szintet, akkor nagyon jó boltot csinált a Chiefs.DömeKorrekt, megérdemelte, nagyon jó idén.tenorxSztem ez főleg a Chiefsnek előnyös...Rolni
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 13 éve
Ha tudja tartani ezt a szintet, akkor nagyon jó boltot csinált a Chiefs.Korrekt, megérdemelte, nagyon jó idén.tenorxSztem ez főleg a Chiefsnek előnyös...Rolni
több mint 13 éve
Korrekt, megérdemelte, nagyon jó idén.tenorxSztem ez főleg a Chiefsnek előnyös...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 13 éve
Korrekt, megérdemelte, nagyon jó idén.
több mint 13 éve
Jackpot: Kansas City reached agreement with RB Jamaal Charles on a five-year, $32.5 million deal that includes $13 million guaranteed.
több mint 13 éve
Mindenki olvassa el a heti csoportelemző cikket, megint nagyon jó lett. Mindig az, szerencsénkre Döme kiváló munkát végez.Charles is benne van, hogy mennyire alulértékelt HB. Ami igaz, én is írtam, valaki kapásból le is oltott itt, hogy mit fényezem, nem is nagy szám. Pedig aztán semmi hype-ot nem írtam, csak hogy elit a futójátékunk, különösen Charles. Úgy látszik ez egy ilyen ország. Mindig van aki leszólja a másikat, hiába tesz akármilyen csodás dolgot. (mármint nem engem, hanem Jamaalt)
Charles pedig tényleg olyan rekordot készül megdönteni, amit azt hittek már ebben a modern fociban lehetetlen. Jim Brown (a piszkos tizenkettőben például láthatjuk futni 😊) 1963-as rekordját. Ahol 6,4-es átlagot ért el, és 1000 yard fölötti futásban. Charles most is 6,3 fölött jár, 12 meccs után 1137 yarddal, úgy, hogy egyértelműen nem egyedüli futó.
Thomas Jones visiz a futások másik felét.Aki szintén NFL all time rekordot dönt(ött) meg azzal, hogy soha senki nem futott 5 különböző csapatban 500 yard fölött. 5 csapatban rengetegen játszottak. Nem ez a kulcs. De neki úgy tűnik nem szerencséje van, hanem tényleg kiváló powerback. A mi zone blockingunk is nem épp a downhill runnerekre van kihegyezve, ezért nem is küldjük Jamaal a zúzdába többek közt. És Jones nem tehermentesíti valami rossz átlaggal Charlest ,hanem fut gyönyörűen. 765 yard 4.1-es átlaggal. Sztem legtöbb csapat elfogadna egy ilyen második számú futóteljesítményt.
És a cikkben említett "stretch" futás. Az egyszerűen a két zone blocking futásból a harmadik. Van külső ZB, van belső ZB futóséma (ezeket külön is veszik) és van a stretch, ami annyit jelent, hogy a legszélső blokkoló belső oldalán megy a futás. (Aki lehet a TE is például). Nos, ezt játssza meg a Chiefs. Ez minden évben minden csapatban megy, hogy valamit kitalálnak és aztán vagy megy ,vagy nem. Például a Broncos tavaly bekezdett egy 6-0val, mert iszony módon tolták a screen playeket. De azt utána levédekezték és vége lett a dalnak. Nem ilyen egyszerű, más oka is volt, meg szerencséjük is volt eleinte aztán nem. De ez is benne van. Idén például a Play Actiont tolják. Ami jó futójátékkal párban nagy fegyver tud lenni, ha jól játssza valaki.
Mi meg a strecth-t. Bár nem visszük túlzásba, nehogy valaki azt higgye hogy mindig ez van, vagy hogy Charlesnak meg a csapatnak könnyű dolga van. Mert akkor mindenki ezt játszaná. Nem véletlen nem teszik. ÉS nem azért mert nem ZB fal van, ennyit meg lehet tanulni.
___________________________________________________
Most érdekes lesz, mert a Dolts eléggé jól védekezik is, nemcsak jól támad. Sztem továbbra is meglepetés szinten lenne egy győzelem, de én nem bízok benne. Legalább egy jó negyed kell, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről.
De vannak elemzések a Dolts védelméről illetve a támadásáról a meccs tükrében.
Sérülések tekintetében Cassel szinte biztosan nem játszik, Lewis (rookie FS) és Washington (CB/S csere) pedig valószínűleg igen. A többiek játszanak.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
És aztán ettől mindig elbízza magát ,és elkezd dobni két dologra. Ami mozog, meg ami nem. ulpianusEz aranyköpés gyanús 😀
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...