New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Hát akkor a Brady for MVP dolog is le van rendezve. Korábban az volt a menő, hogy ha nem tudták kinek adni, akkor PM-nek adták. Szerintem ezt Rodgers örökölte tőle. De persze, ahogy Wyatt kolléga kifejtette, lehet, hogy idén is PM lesz az.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mondjuk mindentől függetlenül én ezt az évek óta tartó Hightower alábecslést (de most már legalább nem fikázást) nem értem. De ez az én bajom

Viszont egyetértek, ez a csapat attól is nagyszerű, hogy csapatként jó 😊
Bár vannak elit játékosok (Brady azért még így is eléggé harcban volt az MVP-címért; Develin a fullbackek között, Edelman a slot receiverek között egyaránt minimum top 3-as, Gronk a legjobb tight end, Hightower az LB-k, Butler a CB-k, DMC a safety között van a legszűkebb elitben), de az a legjobb, hogy a rendszer működik.

A rendszer, ami elbírja, hogy a liga történetének talán legjobb irányítója négy meccsre kiesik, és hoz egy 3–1-et úgy, hogy a negyedik meccsen már konkrétan nem maradt harmadik számú, újonc irányító sem. Ami elbírja, hogy az első számú elkapó a szezon első felében nem teljes értékűen játszik, ami elbírja minden idők talán legjobb tight endjének a hiányát, aminek belefért az előtte évben kb All-Pro szinten játszó LB-k elengedése/sérülései.

Emlékszem, valamelyik régi Maddennel amikor játszottam, néztem, hogy lehet az, hogy a háromszoros bajnoknál egy csomó tök átlagos, vagy átlag alatti értékű ember van, és alig akad egy-két kiemelkedőre értékelt. Akkor mindenhonnan az jött, hogy mert csapatként jó a Patriots. Még egészen a közelmúltban, amikor Robi próbálta valamelyik évben megmagyarázni, hogy itt bizony a Patriots le lesz váltva az élről, mert sokkal több a tehetség a Miamiban, akkor is negatívként jött le, hogy itt a rendszer a jó, meg csapatként vagyunk jók.

De aztán én elengedtem ezt a témát, az sem érdekelt, ha Bradyt lefitymálták, sőt, én úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, hogyan nyerünk, nem kell, hogy ő nyerjen meg minden meccset, bőven elég, ha vezeti a csapatot, és egyszer-egyszer a védelem vagy a futójáték nyer „helyette”. Aztán ha azt mondják, hogy megnyerte neki a csapat a negyediket, nem érdekel, csak legyen meg – meglett. És bár a negyedik negyedben, amikor azt mondtam 3. és 14-nél, hogy akkor most mutasd meg, hogy nem csak én tartalak a legnagyobbnak, hanem tényleg az is vagy, és mondtam, hogy lássunk valami csodát, akkor fantasztikusan teljesítve győzelemre vezette a csapatát, én lehet, hogy mégis inkább Edelmannek adtam volna az MVP-címet, vagy Butlernek, de ez egyáltalán nem számított, csak, hogy nyert a csapat.

Kicsit elkalandoztam, de a lényeg, hogy abszolút nem bosszant, ha egy ilyen szavazáson egy Patriots-játékos sincs például az év csapatában | (mondjuk az meglepett, hogy nem PM lett az első csapat irányítója 😀) | , cserében az év csapatát úgy hogy hívják, hogy New England Patriots 😊

több mint 9 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Másrészt pont az BB (koordinátorok, edzők, elemzők) egyik legnagyobb erénye, hogy nem feltétlenül a legtehetségesebb játékosokból állít össze 15 éve versenyképes csapatot, illetve találja meg ezen játékosok megfelelő helyét a pályán, mint egy puzzle-ban.

Ui: Hightowert én eléggé túlértékeltnek tartom az idei teljesítménye után.
zinedine5
Igen.
Én ezt a "sikertelenséget" kifejezetten pozitívnak gondolom. Valahol visszaigazolja "a csapat az első" felfogást, amit BB hirdet és elvár mindenkitől. Nem tudom, hogy előfordult-e már, hogy a Liga legjobb mérlegű csapatából senki nem lett AllPro. (Slater-é ilyen szempontból nem számít, tök új kategóriában kapta.)

Ui: HT egy árva szavazatot kapott, tudjuk be a két safety-jének (egy idényben azért ritka, mint a fehér holló).

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 469 — Ajmo Vatreni
Brady szerencsére csak második csapatos lett az All-Pro-választáson 😊

Első csapat:
Special Teamer: Matthew Slater

Második csapat:
Quarterback: Tom Brady
Right Tackle: Marcus Cannon
LB: Dont'a Hightower
CB: Malcolm Butler
S: Devin McCourty
ST: Nate Ebner

Grat nekik 😊 Gronk nyilván első csapatos lett volna, ha nem esik ki 😊
Wyatt
Én is pont ezt néztem.

Egyrészt fura, hogy csak egy ST játékosunk van a legjobb 28 között, (azonban nem tudnék nyugodt szívvel egy játékost sem lecserélni az AP listájáról).

Másrészt pont az BB (koordinátorok, edzők, elemzők) egyik legnagyobb erénye, hogy nem feltétlenül a legtehetségesebb játékosokból állít össze 15 éve versenyképes csapatot, illetve találja meg ezen játékosok megfelelő helyét a pályán, mint egy puzzle-ban.

Ui: Hightowert én eléggé túlértékeltnek tartom az idei teljesítménye után.
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Brady szerencsére csak második csapatos lett az All-Pro-választáson 😊

Első csapat:
Special Teamer: Matthew Slater

Második csapat:
Quarterback: Tom Brady
Right Tackle: Marcus Cannon
LB: Dont'a Hightower
CB: Malcolm Butler
S: Devin McCourty
ST: Nate Ebner

Grat nekik 😊 Gronk nyilván első csapatos lett volna, ha nem esik ki 😊

több mint 9 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nemrég tettem be egy képet a Pats topicba, amin Earnie Adams tartja a kezében az utolsó Seahawks playt. Nyilván sokat elemezte ehhez a Seahawks offenset, hányszor játsszák ezt ilyen szituációban, ebben a felállásban ...stb. Butler is nyilatkozta, hogy tudta, mi fog jönni, mert felkészítették és gyakorolták.
winston
A SB utáni filmben volt egy rövidebb részlet Ernie-vel. Szerintem az a zseniális igazán benne, hogy egy mondatban (három szóban) meg tudta fogalmazni, hogy mi legyen a Pats Off. stratégiájának az alapja: Vedd ki a játékból a hetvenkettest!

Az ég tudja mennyi elemzés, tapasztalat, tudás kell egy komplett game plan kidolgozásához, de amikor ezt az egész irdatlan információt képes vagy egy hatékony mondatba átfordítani. Na, akkor lettél elit előnygyáros.

(Igazából nagyon kíváncsi lennék arra, hogy a volt Pats koordinátorok sikertelenségében mennyire játszik szerepet Adams hiánya.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 078 — situational football
<3

Wyatt
Jules nagy pillanatainál (szerencsére volt pár az utóbbi években 😀) mindig ez a jelenet ugrik be 😊

 www.youtube.com/watch?v=YFeZsWj9WFs

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Castleai01 New England Patriots 1 643 — Patriots fan
Ez a rész hatalmas...
"Szegény csóka már félúton van Kamcsatka felé, fogalma sincs hol van..." 😀

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Wahahamonszterblokk hálómájámikólin
 www.patriots.com/video/2017/01/04/german-announcers-call-patriots-huge-block-springs-edelman-free-77-yard-td

Szerkesztette: Wyatt

több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Zolak sosem a visszafogott stílusáról volt híres! 😊

Bár a Saints elleni Thompkins TD elkapásnál előadott őrületét nehezen tudja felülmúlni. 😀

 www.youtube.com/watch?v=iBJqYb25PyQ
tomi-tomi
Van egy másik videó erről a játékról amiben mutatják Rob Ryan arcát, amikor meglátja a TD-t. Na az priceless!

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Hehe, mit dobott fel a Youtube:

A riporter, a Másik Csávó Akinek Négy Gyűrűje van 😊

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 345 — Patriots fan
 youtu.be/6F-GH28dL3g

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 9 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Zolak sosem a visszafogott stílusáról volt híres! 😊

Bár a Saints elleni Thompkins TD elkapásnál előadott őrületét nehezen tudja felülmúlni. 😀

 www.youtube.com/watch?v=iBJqYb25PyQ

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Há' nem tom, hogy kell ilyen videót beilleszteni, de mindenki nézze meg:
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/15870274_10154639188281263_923400621267091456_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=coMyvKtHL08Q7kNvwFI1qgE&_nc_oc=AdolUZ8fs-YGAuO4vz5sCzKaSK7q8elPu3g8u9AjmKqXe_Me5ThId39QjlMobZa5lhk&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=-O6maKpkCESJnEF17GRh0w&_nc_ss=7a389&oh=00_Af1Tefn11FKJx4E0iJQfGc8Pqrh5wBcNAcyUV7fwhQXK5Q&oe=69DC5EFD
1,2 Mio. Aufrufe · 2.399 Reaktionen | Julian Edelman caught a short Tom Brady pass and raced 77 yards for a TD. What sprung him? One HUGE block by Michael Floyd. 💪 | NFL
Julian Edelman caught a short Tom Brady pass and raced 77 yards for a TD. What sprung him? One HUGE block by Michael Floyd. 💪

Commentary by Bob Socci and the former Patriots quarterback Scott Zolak

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Akkor már ide is
Wyatt
És kit rúgtatok ki érte?
...
Kampman
Akkor már említsük meg, hogy '97-ben Parcells egy super bowl után állt fel (igaz azt elbuktuk). De mondjuk számomra elég nagy rejtély, hogy ez két ember hogy bírt együtt dolgozni négy évig. Sanszos, hogy mind a kettő akkor őszült meg 😊

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
kyobalu
Edelman 30.
Gronk 2.
Bennett 8. (TE-ben nem lettünk volna rosszak, ha Gronk végig bírja – akkor tuti ő marad az 1.)
Blount 31.
Solder 8.
Mason 18.
Andrews 22.
Malcom Brown 36.
Flowers 33. (Chandler Jones 7.)

több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 270 — NFL bracket champion '26
PFF all-pro csapatában többen is benne vannak az első-második csapatban | (Brady, Develin, Cannon, Hightower, Butler, McCourty) |

 www.profootballfocus.com/pro-2016-pff-all-pro-team/
winston

Az azért kemény, hogy Brady 1., Develin. 2. , Cannon 10., HT. 13., Butler 5., DMC pedig 4. a posztján a ligában az idei PFF staitisztikák alapján. 😉
kyobalu
Miért? Solder amúgy jobb helyen van, mint Cannon
Wyatt
Solderre nem találtam adatot ebben a listában.. 😕
kyobalu
8.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 804
Akkor már ide is
Wyatt
És kit rúgtatok ki érte?

több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
PFF all-pro csapatában többen is benne vannak az első-második csapatban | (Brady, Develin, Cannon, Hightower, Butler, McCourty) |

 www.profootballfocus.com/pro-2016-pff-all-pro-team/
winston

Az azért kemény, hogy Brady 1., Develin. 2. , Cannon 10., HT. 13., Butler 5., DMC pedig 4. a posztján a ligában az idei PFF staitisztikák alapján. 😉
kyobalu
Miért? Solder amúgy jobb helyen van, mint Cannon
Wyatt
Solderre nem találtam adatot ebben a listában.. 😕

Ward egy paraszt.. 😉

winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
PFF all-pro csapatában többen is benne vannak az első-második csapatban | (Brady, Develin, Cannon, Hightower, Butler, McCourty) |

 www.profootballfocus.com/pro-2016-pff-all-pro-team/

Szerkesztette: winston
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
most már kerüljön be!
 twitter.com/nflnetwork/status/816459091711180800
ZERO_L
Valamikor Tajuan volt a legnagyobb. Peyton Manning még ma is csuklik, ha meghallja ezt a nevet 😊
Kollega
Manning-nek nem volt nála hatékonyabb elkapója! Kilenc elkapás - három gyűrű. 😊
tomi-tomi
Egyszer még a Chiefsben is megszívatta PO meccsen. De ott egy másik volt patrióta tovább rugdosta a Coltsot.

Amúgy ő is négyszer játszott döntőben, '97-ben a Green Bay elleni vereségben is benne volt.

Ha valakinek van helye Cantonban, szerintem neki van.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Spigo New England Patriots 1 236 — Patriots GM
Van még egy díjazottja a csapatnak:

 twitter.com/MikeReiss/status/816636778182541312
Gogo
és mennyire jófej volt már a csapat 😊
https://a.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2017%2F0104%2Fr168300_1296x729_16-9.jpg
Matthew Slater, Jackie Slater first father-son combo to win Bart Starr Award
Patriots special teams captain Matt Slater has been named recipient of the 2017 Bart Starr Award, given to the NFL player who best exemplifies character and leadership on and off the field.