New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 11 éve
Ja, azt hittem kinti 9-kor lesz. (mondjuk ja, akkor nem 21-et írt volna baggio). Kijárna Kraft-nak két bajnoki cím egy évben 😊Az egyik 21-kor kezdődik, a másik 2.30-kor. Az elsőnek jó eséllyel vége 23-ra, de éjfélre tuti, mindkét meccs Kaliforniában lesz, 160 km-re egymástól, az azért nem egy leküzdhetetlen távolság ahhoz, hogy akár mindkettőn részt vegyen 😊Volt már róla szó, hogy vasárnap meglehet Kraft első soccerbajnoki címe is? Az általa szintén tulajdonolt New England Revolution bejutott az MLS döntőjébe, vasárnap 21-kor találkoznak az LA Galaxy-valbaggioA Green Bay elleni meccsen mondta a kommentátor (az eredeti). Kíváncsi leszek Kraft Papa melyikre megy majd 😊winston
Amúgy, szerintem, hogy ha csak egyet kellene választani, akkor inkább a döntőre menne, mi még játszunk eleget (remélhetőleg döntőt szintén^^)Wyatt
több mint 11 éve
Az egyik 21-kor kezdődik, a másik 2.30-kor. Az elsőnek jó eséllyel vége 23-ra, de éjfélre tuti, mindkét meccs Kaliforniában lesz, 160 km-re egymástól, az azért nem egy leküzdhetetlen távolság ahhoz, hogy akár mindkettőn részt vegyen 😊Volt már róla szó, hogy vasárnap meglehet Kraft első soccerbajnoki címe is? Az általa szintén tulajdonolt New England Revolution bejutott az MLS döntőjébe, vasárnap 21-kor találkoznak az LA Galaxy-valbaggioA Green Bay elleni meccsen mondta a kommentátor (az eredeti). Kíváncsi leszek Kraft Papa melyikre megy majd 😊winston
Amúgy, szerintem, hogy ha csak egyet kellene választani, akkor inkább a döntőre menne, mi még játszunk eleget (remélhetőleg döntőt szintén^^)

több mint 11 éve
Volt már róla szó, hogy vasárnap meglehet Kraft első soccerbajnoki címe is? Az általa szintén tulajdonolt New England Revolution bejutott az MLS döntőjébe, vasárnap 21-kor találkoznak az LA Galaxy-valbaggioA Green Bay elleni meccsen mondta a kommentátor (az eredeti). Kíváncsi leszek Kraft Papa melyikre megy majd 😊
több mint 11 éve
Volt már róla szó, hogy vasárnap meglehet Kraft első soccerbajnoki címe is? Az általa szintén tulajdonolt New England Revolution bejutott az MLS döntőjébe, vasárnap 21-kor találkoznak az LA Galaxy-val

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
a maradék 4 meccsünkből a jetstől félek a legkevésbé, iszonyat miket össze nem bénáznak...az SD jó formában vár minket, ha nyernek ellenünk még akár a csoportgyőzelem is összejöhet nekik, kepeszteni fognak ezerrel
buf, mia otthon azért nem okozhat gondot
több mint 11 éve
Meg kell fogni a futásukat, mert Geno még mindig nem tud dobni. 😀az AFC #1 kiemelése továbbra is a Pats kezében, ehhez a következő 4 meccset nyerni kellBruschi85Én leginkább a Jets elleni meccstől tartok. Idegenben piszok nehéz meccs lesz, főleg, mert Rexy valószínűleg mindent meg fog azért tenni, hogy beleköpjön a levesünkbe és ellenünk aratott győzelemmel búcsúzzon New Yorktól.ervinator
Nem lesz gond velük...30+ pontos meccsünk lesz ellenük, még idegenben is. Már az egész banda temeti az idényt meg az edzőt. Lehet nem is ezekkel a QB-kal vágnak neki jövőre.
több mint 11 éve
az AFC #1 kiemelése továbbra is a Pats kezében, ehhez a következő 4 meccset nyerni kellBruschi85Én leginkább a Jets elleni meccstől tartok. Idegenben piszok nehéz meccs lesz, főleg, mert Rexy valószínűleg mindent meg fog azért tenni, hogy beleköpjön a levesünkbe és ellenünk aratott győzelemmel búcsúzzon New Yorktól.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
Érdekes 13. forduló volt, ugye 3 Hálaadás napi meccsel kezdve, meglepő eredményekkel, Packers megérdemelten nyert, jobban játszottak, náluk volt többször a momentum, de ez abszolút vállalható vereség Pats részről, idegenben a Lambeu-n, ki lehet kapni, főleg zsinórban 7 győzelem után.Hiányoltam a stabil futójátékot, Vereen-t, a pass rush-t és az O# fal stabilitását, tetszett az RZ D#, G-Force, LaFell játéka, de az AFC #1 kiemelése továbbra is a Pats kezében, ehhez a következő 4 meccset nyerni kell, feltéve, ha a Denver nem botlik, a Bolts ellen rögtön lehet is javítani, fel van adva a lecke, hiába állnak 5-1-el otthon.


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 11 éve
Az olyan vitákat én is szeretem, amiből érdemes/lehet konklúziót levonni, de felesleges vitát generálni viszont felesleges. És ez véleményem szerint az volt. Na de részemről le is van zárva a téma 😊Jobban szeretek vitatkozni, mint népszerű lenni.Sobri, alapvetően bírom a postjaidat. Igazad van abban, hogy nem csak a mondandó lényegére lehet reagálni, de Te most kiemeltél egy (némi túlzással) irreleváns részletet Burkus irományából, majd - a szövegkörnyezetből ítélve - kötekedően reagáltál rá ezzel újabb fölösleges vitát generálva. Egyébként igazad van, szerintem sincs sok értelme annak amit Burkus ezzel kapcsolatban írt, mert abból, hogy egy csapat az első félidőben kap 3 pontos még nem következtethetünk arra, hogy a második félidőben is csak 3-at kap. Illetve megtehetjük, de butaság. Ettől függetlenül nem szerencsés ebben a formában reagálni ezekre a hsz-ekre. Talán ezért sem vagy annyira népszerű. Off vége 😊nDRoJelen esetben arra utaltam - sajnos számodra nem érthető módon - hogy mily' baromság az első félidőben kapott pontokat megszorozni kettővel, és így végeredményt feltételezni.Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊DeXIsmét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
gordonnak meg annyit, hogy valóban nem ez volt a lényeg, de gondolom nem csak a lényeghez lehet hozzászólni, hanem ahhoz is, ami ilyen szemetszúróan baromság.
És jól gondolom.Sobri Jóska
Sőt, vitát generálni is szeretek.
Leginkább élvezetesnek, szórakoztatónak tartom.
Sőt, hiszek a vitában.
Soha nem zárkóztam el előle, és miattam még egy vitának se kellett véget érnie.
Értelemszerűen feleslegesnek se tartom.
Nem félni kell a vitától, hanem megtanulni hasznosítani.Sobri Jóska
több mint 11 éve
Jobban szeretek vitatkozni, mint népszerű lenni.Sobri, alapvetően bírom a postjaidat. Igazad van abban, hogy nem csak a mondandó lényegére lehet reagálni, de Te most kiemeltél egy (némi túlzással) irreleváns részletet Burkus irományából, majd - a szövegkörnyezetből ítélve - kötekedően reagáltál rá ezzel újabb fölösleges vitát generálva. Egyébként igazad van, szerintem sincs sok értelme annak amit Burkus ezzel kapcsolatban írt, mert abból, hogy egy csapat az első félidőben kap 3 pontos még nem következtethetünk arra, hogy a második félidőben is csak 3-at kap. Illetve megtehetjük, de butaság. Ettől függetlenül nem szerencsés ebben a formában reagálni ezekre a hsz-ekre. Talán ezért sem vagy annyira népszerű. Off vége 😊nDRoJelen esetben arra utaltam - sajnos számodra nem érthető módon - hogy mily' baromság az első félidőben kapott pontokat megszorozni kettővel, és így végeredményt feltételezni.Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊DeXIsmét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
gordonnak meg annyit, hogy valóban nem ez volt a lényeg, de gondolom nem csak a lényeghez lehet hozzászólni, hanem ahhoz is, ami ilyen szemetszúróan baromság.
És jól gondolom.Sobri Jóska
Sőt, vitát generálni is szeretek.
Leginkább élvezetesnek, szórakoztatónak tartom.
Sőt, hiszek a vitában.
Soha nem zárkóztam el előle, és miattam még egy vitának se kellett véget érnie.
Értelemszerűen feleslegesnek se tartom.
Nem félni kell a vitától, hanem megtanulni hasznosítani.
több mint 11 éve
Sobri, alapvetően bírom a postjaidat. Igazad van abban, hogy nem csak a mondandó lényegére lehet reagálni, de Te most kiemeltél egy (némi túlzással) irreleváns részletet Burkus irományából, majd - a szövegkörnyezetből ítélve - kötekedően reagáltál rá ezzel újabb fölösleges vitát generálva. Egyébként igazad van, szerintem sincs sok értelme annak amit Burkus ezzel kapcsolatban írt, mert abból, hogy egy csapat az első félidőben kap 3 pontos még nem következtethetünk arra, hogy a második félidőben is csak 3-at kap. Illetve megtehetjük, de butaság. Ettől függetlenül nem szerencsés ebben a formában reagálni ezekre a hsz-ekre. Talán ezért sem vagy annyira népszerű. Off vége 😊Jelen esetben arra utaltam - sajnos számodra nem érthető módon - hogy mily' baromság az első félidőben kapott pontokat megszorozni kettővel, és így végeredményt feltételezni.Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊DeXIsmét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
gordonnak meg annyit, hogy valóban nem ez volt a lényeg, de gondolom nem csak a lényeghez lehet hozzászólni, hanem ahhoz is, ami ilyen szemetszúróan baromság.
És jól gondolom.Sobri Jóska
több mint 11 éve
Nem hittem volna, hogy ez valaha valakinél bekövetkezik – és nem is te lettél volna az első számú gondolatom anno –, de bassza meg, te olyan szinten kibaszottul idegesítő vagy, hogy inkább némítalak a picsába.

több mint 11 éve
2007-ben sajna nem játszottunk SB-t, ez talán elkerülte eddig a figyelmed. A Kóc verte 2007-ben a Macikat a SB-ban, 2011-ben pedig a GB verte a Kohászokat. Úgyhogy egyik évben sem következhetett be olyan eredmény, amit feltételezel - részvétel hiányában. Legalább pontosan tanulj meg fogalmazni, ha már nem érted mások hozzászólását. (Ahogy kivettem, a csendes többség megértette, amire gondoltam.)BurkusLehet egy párhuzamos univerzumban igazad van, de bizony 2007-ben is és 2011-ben is a Giants ellen veszítettük el a SB-t.
Az anomáliát feltételezhetően az okozza, hogy ebben a sportban az idényt nem a naptári lejátszott februári SB alapján datálják.
Igy pl feltételezhetően 2015 februárjában a 2014-es év bajnokát avatják a 48. SB-on.
több mint 11 éve
Nézd betyár, Veled nem érdemes vitába szállni, Neked érvelni, mert az észérvek leperegnek rólad. Annak örülök, hogy virsli/sam manír már lekopott Rólad. Az extrapoláció fogalmát meg nem én fogom neked megmagyarázni, ha eddig nem értetted meg.Minden bizonnyal....ParadSECJelen esetben arra utaltam - sajnos számodra nem érthető módon - hogy mily' baromság az első félidőben kapott pontokat megszorozni kettővel, és így végeredményt feltételezni.Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊DeXIsmét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
gordonnak meg annyit, hogy valóban nem ez volt a lényeg, de gondolom nem csak a lényeghez lehet hozzászólni, hanem ahhoz is, ami ilyen szemetszúróan baromság.
És jól gondolom.Sobri Jóska
Az okfejtés pedig arra vonatkozott, hogy jó volt a D half-time adjusment, mert a 23 pont és az 5 pontszerző drive leolvadt háromra és egyre (hatra és kettőre, ha a kihagyott FG-t hozzászámolom.) Meg arra, hogy ha ebben nem következett volna be a D oldalán változás, akkor a GB O hozta volna a szokásos teljesítményét (38,5 pontos O átlaggal ment neki a meccsnek.) Mindez arra vonatkozott, hogy sokak véleményével ellentétben én a D első félidei teljesítményével nem voltam elégedett. (RZ védekezés ide vagy oda.)
2007-ben sajna nem játszottunk SB-t, ez talán elkerülte eddig a figyelmed. A Kóc verte 2007-ben a Macikat a SB-ban, 2011-ben pedig a GB verte a Kohászokat. Úgyhogy egyik évben sem következhetett be olyan eredmény, amit feltételezel - részvétel hiányában. Legalább pontosan tanulj meg fogalmazni, ha már nem érted mások hozzászólását. (Ahogy kivettem, a csendes többség megértette, amire gondoltam.)
több mint 11 éve
hát már nem azért, de ez a feltételezés tényleg baromság 😀 nem értek egyet sokmindenben sobrival de ebben most kivételesen egyetértek vele...

több mint 11 éve
Minden bizonnyal....Jelen esetben arra utaltam - sajnos számodra nem érthető módon - hogy mily' baromság az első félidőben kapott pontokat megszorozni kettővel, és így végeredményt feltételezni.Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊DeXIsmét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
gordonnak meg annyit, hogy valóban nem ez volt a lényeg, de gondolom nem csak a lényeghez lehet hozzászólni, hanem ahhoz is, ami ilyen szemetszúróan baromság.
És jól gondolom.Sobri Jóska
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
Jelen esetben arra utaltam - sajnos számodra nem érthető módon - hogy mily' baromság az első félidőben kapott pontokat megszorozni kettővel, és így végeredményt feltételezni.Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊DeXIsmét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
gordonnak meg annyit, hogy valóban nem ez volt a lényeg, de gondolom nem csak a lényeghez lehet hozzászólni, hanem ahhoz is, ami ilyen szemetszúróan baromság.
És jól gondolom.
több mint 11 éve
Hagyd, direkt csinálja. Ekkora idióta csak rájátszással lehet valaki, hogy mindíg mindenből azt hozza ki, hogy a csapat/brady szar, blablabla....unalmas b.rom.. 😊Ismét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.gordonA védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
több mint 11 éve
Ismét megragadtad a lényeget. Gratulàlok.A védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.Sobri Jóska
több mint 11 éve
A védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez BurkusAkkor neked feltételehetően jó hír, hogy 2007-ben a SB-on feltételezésekre alapozva nyertünk, hisz csak 3 pontot kaptunk az első félidőben, és akkor feltételezhetően 14-6 a végeredmény.
Sőt, 2011-ben is mi lettünk feltételezhtően a bajnokok, hisz a félidőben 10-9 ide, akkor a végén feltételezhetően 20-18.
több mint 11 éve
Én is megnéztem újra és újra az a véleményem, hogy nem játszottunk jól az első félidőben és a bírók mindent megtettek annak érdekében, hogy meccset befolyásoló módon tévedjenek. A Rodgers javára az elején 3&8-nál megítélt téves döntés után indultak meg és csinálták meg az első TD-t, amivel vezettek 13:0-ra. A védelem pedig az első öt labdabirtoklásból pontot kapott, hiába a kiváló RZ védekezés, a mezőnyben vertek minket. (Ráadásul a RZ D sikere legalább annyira múlt a dropokon, mint a védelem játékán.) Meglepő volt ez azért is, mert a Lacyvel kapcsolatos kezdeti kapkodást követően sikerült limitálni (illetve Lacy megsérült) és a TE játék hagyott maga után kívánnivalókat. Amikor pedig 1,30-al a vége előtt TD-t csináltunk, mondtam is, hogy ez rossz time management, rengeted idő ez egy Rodgers-offense-nek. A szép, hogy ők is láthatóan egy FG-ban bíztak és abban, hogy sikerül a távolságot felvinni 5 pontra, nem 9-re... Nemcsak a Revis-DMC játék volt csúnya, de előtte a Starks-féle elkapás is védelem betlijén múlt.A félidei elemzés végre egyszer kiváló volt a D oldalán, amit igazol, hogy a kitűnő GB O hazai pályán összesen 3 pontot csinált a második félidőben (és kihagytak egy FG-t.) Ezzel szemben az O végig gyengélkedett, nem hittem, hogy a GB D, különösen a D-line ennyire uralni fogja a LOS-t. Az pedig már 2007 óta jól látszik, hogy ha hátrányból kell visszajönni jó csapat ellen, akkor a playcalling és TB is átvált panic üzemmódra. (Ne tessék emlegetni a tavalyi Denver-meccset, az az üdítő statisztikai kivétel volt.) A középen erőltetett futások (amikor látszik, hogy az egyébként nem is megy) a védjegyei ennek a szitunak. TB első 6 passza 5 elkapónak ment, utána átváltott a szokott panic módra : Gronk 7 elkapás/12 target, Edelman 7/10 és még talán LaFell. A többiek - Vereen 1/2, Hómanó és Wright 1/1 ! - nem kaptak szerepet, Dolánál meg néha az az érzésem, hogy TB ki akarja pöckölni a csapatból, ezért küld felé ilyen reménytelen passzokat. Wright limitált szerepét sem értem, a srác idén 24/27 statisztikát virít és 2010-11-ben a legkeményebben akkor ment az O, amikor dupla TE felállásokkal operáltunk a Gronk-Hörni párossal. Miért ejtettük ezt? A rossz O-játéknak pedig nyilván alapvető eleme volt a nem bevált gameplan és az ebből eredően panic üzemmódú, reménytelenül egysíkú és kiszámítható hívások.
A védelem az első félidőben 23 pontot kapott, ami nagyon sok - 46 pontos végeredményt feltételez - de összességében a 26 pont elfogadható lenne. (Igaz, ez lehetett volna kb. 37 pont is a két droppolt TD-t és a kihagyott FG-t számolva.) 21 pont azonban kevés lesz az O-től bárkivel szemben a rájátszásban.
Jó meccs volt, izgalmas volt, meg is nyerhettük volna, de nem volt jó a csapat. Remélem, a Bolts meglesz - ellenük hagyományosan menni szokott és most leszálló ágban vannak - aztán a három csoportmeccset is hozni kell, mert anélkül nem lesz meg a 1st seed és úgy tűnik, igenis sokat számít a hazai pálya a Patsnek.
több mint 11 éve
Hát, srácok, megnéztem a meccset, jó volt. Azt gondolom, hogy hoztatok egy hét meccses győzelmi sorozatot, megvertétek a legnagyobb konferencia riválisokat, meg minket is (😕 ), legtöbbször simán. Most kikaptatok egy olyan ellenféltől idegenben 5 ponttal, akikkel 4 évente találkoztok és legalább olyan formában vannak, mint ti (Áron szerintem most a NO 1. irányító), szar időben, na bumm. Semmivel nem vagytok messzebb az AFC 1. helyétől, mit egy hete.......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
Beteszem ide is 😀Jófejek a játékosaitok 😊
Ha Ha Clinton-Dix @haha_cd6 · 14 h 14 órával ezelőtt
I will never try and hit @RobGronkowski up high again. #RESPECT #soreJayB