New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 11 éve
Imitheking New England Patriots 1 919
Külön öröm volt nézni GRONK egykezesét Ward ellen. Eszméletlenül nagy elkapás volt.
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Jó mulatság volt. Reméltem, hogy Julian két vacak meccs után nagyot alakít, hát, azt hiszem megtette 😊
Esetleg még akkor lehetett volna jobb, ha Brady nem tökéletes passzát is elkapja, és három TD-t szerez, de így is pöpec. Gronko egykezese, te jó ég... Amúgy is állat, Browner miatt nagyon vegyesek az érzéseim, de inkább pozitív, Butler viszont egészen parádés dolgokat mutat már második meccse, pedig nagyon fostam tőle. Sandersszel nem tudtunk mit kezdeni, de szerencsére ez is belefér. Nagyon jó volt látni, hogy a D már a meccs elején keményen odatette magát, besegített a special team is, hogy belelendüljenek a támadók, a fal az első félidőben kb parádés volt, bár futás a várakozásoknak megfelelően nem volt, de annak nagyon örültem, hogy mi sem engedtünk, pedig azt csak remélni tudtam. Nekem úgy tűnt, kicsit beáldozzuk a pass rusht a futás elleni D oltárán, végül is összejött, ha úgy nézzük. A 4. kísérletek kivédekezése nagyon nagy plusz, de úgy egyben kiváló meccs volt, bár én még 43–21-nél sem néztem felszabadultan az összecsapást. Remélem ez a tűz és lelkesedés a védelemben kitart, és a támadók is így hozzák magukat a következő meccseken is.

több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 28 470 — nabege2@yahoo.com
Ilyenkor mindig felötlik bennem az a szurkolói kiírás (talán a 2003-as AFC döntőből), hogy "This Is Not Peyton's Place" 😊Csabiii
És ma is mutattak egy ilyen kiírást!
több mint 11 éve
Csabiii New England Patriots 198
Nem tudom eldönteni, hogy Dennard-nak ennyire makacs a vállsérülése, vagy csak pusztán 6. számú CB-vé degradálódott. Szó volt róla a héten, hogy ha minden jól megy, akkor Butler nem nagyon lát pályát PM ellen, ehhez képest elég sokat volt fent. Sőt, ha azt vesszük, hogy Arrington a slot CB, Browner pedig általában Mr. Júliussal foglalatoskodott, akkor Butler gyakorlatilag CB#2-ben tolta a meccs nagy részét, míg Ryan csak az 5. volt a sorban.

Mindenesetre óriási meccs volt, és hatalmas gratula a CSAPAT-nak! Egy bivalyerős Broncos-t vertek ma meg a srácok, amihez azért néhol kellett egy kis szerencse is.

Ilyenkor mindig felötlik bennem az a szurkolói kiírás (talán a 2003-as AFC döntőből), hogy "This Is Not Peyton's Place" 😊
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 28 470 — nabege2@yahoo.com
Egyetértek, fantasztikus győzelem volt (bár voltak hibák).
De azért vicces volt mennyire nem ment a futás senkinek😊 talán nekünk itt a végén kezdett valami látszani...
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 182 — situational football
ez egy nagybetűs CSAPAT győzelem volt

a hibák ellenére is csak SZUPERLATÍVUSZOKBAN lehet beszélni a csapat teljesítményéről



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
Váó! 😊
több mint 11 éve
Sinisa New England Patriots 3 174 — Gràcies Pep!
DE ki lesz Ninkon kívűl?zinedine5
Easley. Rámegyünk a futás elleni D-re. A DB-k meg oldják meg valahogyWyatt
Érdekes, hogy Moore nem aktív igy sem...

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 11 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Esetleg több lesz a 3-4 és Hightower meg Ayers kap OLB snapeket

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
DE ki lesz Ninkon kívűl?zinedine5
Easley. Rámegyünk a futás elleni D-re. A DB-k meg oldják meg valahogy

több mint 11 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
WR-t soha többé ne draftoljunk... CB-t se. Milyen jó lenne most egy DE mélység.
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
DE ki lesz Ninkon kívűl?
több mint 11 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Úgy néz ki mégsem lesz havas meccs, elállt a havazás.ervinator
Ebből

ezt hozták össze:

(3 óra alatt)

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
"Alfonzo Dennard is OUT.. Casillas and Branch are ACTIVE"
(Loyko, twitter)

Itt az összes inaktív:
WR Aaron Dobson
RB James White
CB Alfonzo Dennard
OL Jordan Devey
OL Cameron Fleming
DE Zach Moore
DE Chandler Jones

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 036
Úgy néz ki mégsem lesz havas meccs, elállt a havazás.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 28 470 — nabege2@yahoo.com
Nyilván sejtettem, hogy lesz meccs, csak poén volt 😊
viszont a SD mi a rákot csinál? MIA-SD 20-0! a félidőben!
több mint 11 éve
manuszka86 New England Patriots 2 609 — Patriots fan
jó kis meccs lesz ez pláne ilyen időben már alig várom 😀

több mint 11 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 891 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
https://vine.co/assets/images/meta/vine_screencap-0b4ef888c2882624abcca774862cde77.png
Vine
The entertainment network where videos and personalities get really big, really fast. Download Vine to watch videos, remixes and trends before they blow up.


ejha

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 11 éve
polonic New England Patriots 444 — Patriots fan
gyihá

 www.nfl.com/gamecenter/2009101810/2009/REG6/titans@patriots#menu=gameinfo%7CcontentId%3A09000d5d8138672c&tab=recapzinedine5
Ugyanezt várom ma is 😀

Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!

My favourite ring is the next one
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante


legalább nem a két qb "egymás elleni" (bahh...) csatájáról fog kizárólag szólni a mérkőzés


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
gyihá

https://static.www.nfl.com/league/apps/web/global/outlines/TEN
Tennessee Titans at New England Patriots 2009 REG 6 - Game Center | Official Site of the National Football League
The official source for NFL news, video highlights, fantasy football, game-day coverage, schedules, stats, scores and more.
több mint 11 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 036
Lesz egyáltalán meccs?😊NB2
Ha jól tudom (de javítsanak ki ha tévedek), de csak a villámlás miatt szokták tolni az időpontot.zsotyi
Így van, amíg nincs villám, addig lehet bármilyen időjárás.

Héten újranéztem a Snow Bowlt és a tavalyi alapszakaszbeli meccsünket a Broncos ellen. Mivel hó már van és mindkettőben hosszabbítás után nyertünk, így alighanem most is nyerünk és sanszos, hogy hosszabbításban 😛

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
Feribali New England Patriots 48
Lesz egyáltalán meccs?😊NB2
Ha jól tudom (de javítsanak ki ha tévedek), de csak a villámlás miatt szokták tolni az időpontot.zsotyi
Ha tavaly a Lions @ Eagles-t megtartották, akkor szerintem a hó nem akadály. 😊
több mint 11 éve
zsemlezs New England Patriots Ole Miss Rebels 175
Lesz egyáltalán meccs?😊NB2
Ha jól tudom (de javítsanak ki ha tévedek), de csak a villámlás miatt szokták tolni az időpontot.

több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 28 470 — nabege2@yahoo.com
Lesz egyáltalán meccs?😊