New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 11 éve
Nem tudom egyesek miért látták úgy,hogy vegyes érzelmeik vannak Brownerről.Hmm, pár dologban nem feltétlenül értek egyet 😊
Osztott képernyőn néztem a meccset, szóval lehet,hogy valami elkerülte a figyelmemet, de láttam 3rd down deflected passzt tőle, runstopot a backfielden(!) és szvsz még az idei bírói gyakorlat szerint sem egyértelmű, az a szerintem gyönyörű 3rd down védekezés amit az endzone-ban csinált.
Idén több ilyen cb játékot is láttam, és nem konzisztens a megítélése. Emellett ugye a labda körül is ott "legyeskedett", a felpattanó labdánál is ott volt,hogy INT legyen belőle.
Revis viszont nem tudom mit csinált. Igaz Sanders nálunk is multipositionből oktatta a védelmet, de azt minden elfogultság nélkül mondom, hogy Revis már nem shutdown corner. Tavaly sem volt az.
Amendola amúgy hová tűnt? Egy darab elit slot receiver és egy újra teljes Gronk kevés lehet. A szélső elkapó játék nem igazán ült. Lafell easy TD-t dropolt a mozdulatsor végén. MÍg pl Manningnek tt vannak a cirkuszi elkapásokat bemutató elkapói, addig a Patriotsnál ilyen WR-t nem igen látni.
Brady pedig újra ihletett formában játszik. Jön a november-december, és a Pats újra csúcsformában?
Meglepő?undisputedly
Browner játéka időnként kifejezetten parádés volt, vele a baj kb az, hogy a következő drive-ban volt vagy három büntetése egymás után (meg egy elkapás róla), amiből pillanatok alatt TD-t szerzett a Broncos. Picit túlpörgött, de ha választani kell, akkor inkább legyen egy ilyen drive, és azt leszámítva játsszon így, ez az, amire írtam
Revisnek nem volt jó meccse, de pont egy fellépéssel ezelőtt nagyon csúnyán oktatott a Bears ellen, ott például teljesen shutdown volt. Most nem, de igazából Sanders ellen senkinek sem ment most, talán csak a végén Butlernek, de hát ő kapott volna róla egy szép TD-t, ha PM nem dobja túl
Amendola szerinte is végre kezd labdát kapni, hihetetlen mennyire nem ment neki eddig (illetve, hogy minden játékára jött a sárga), viszont szerintem idén pont hogy javul a szélső elkapó játék, LaFell ugyanis eddig messze a várakozások felett teljesít. Volt pár nagyon csúnya drop tegnap (asszem vagy öt összesen), de szerencsére Edelman visszatért jó formájához, ez pedig nagyon fontos, mert Gronko és LaFell önmagában még kevés lenne. Viszont ők hárman már ígéretesek, pláne, ha Vereen is megfogja a lasztikat. Ettől még örültem volna, ha egy 2. körös Dobsont pl fel tudunk tenni a szélre meccsenként, és hozzá tud tenni valamit, vagy a 4. körös Boyce, esetleg a tavaly nagyon biztató Thompkins, egyik sem lépte meg azt a szintugrást, amit nagyon reméltem, cserébe LaFell kárpótol. De a nagyobb baj szerintem a futójáték lesz. Igaz, a Broncos ennek megállításában rendkívül jó, szóval lesz ez ennél még jobb
A szezon második felére írtam pár hete, hogy ott általában nagyon jól teljesítünk, valaki öt vereséget jósolt, ami még meglehet persze, de szerintem az elmúlt x évben összesen nem volt ott annyi zacsi. Most nagyon jó formába kerültünk, de brutális a sorsolás, és nagyon fontos, hogy a rájátszásra ne pukkanjunk ki
Ja, amit még akartam. Ayers jó vételnek tűnik, két meccs, két fontos sack, Casillas meg parádés, két gyönyörű védés KR-nél, meg parádésan védte a bal felsőt a mezőnygólnál, így McManus túlságosan helyezni akarta, és a kapufáról kifelé pattant a labda. Hiába na, ilyen egy klasszis kapus, hibára készteti a rúgókat

több mint 11 éve
Egyébként lehet az történt, amit mondtam, és JMD már csak dísz a partvonal mellett, Brady meg esetleg BB hívja a játékokat 😛
több mint 11 éve
Revis viszont nem tudom mit csinált. Igaz Sanders nálunk is multipositionből oktatta a védelmet, de azt minden elfogultság nélkül mondom, hogy Revis már nem shutdown corner. Tavaly sem volt az.Hogy ki a shut down corner és ki nem az, az nyilván erősen szubjektív.
undisputedly
Mivel NFL-ről van szó, ezért a statisztikák mellett nagy szerepe van egy játékos hype-jának is. Ez utóbbi pedig nem a statisztikákkal függ össze, hanem azzal, h ki mit alkot a kulcsszituációkban. Az átlag NFL néző (mint amilyen én is vagyok) nem ért annyira a defense play-hívásokhoz, szisztémákhoz, stb. h tudja, minden egyes playnél (de legalább 80%-ban), h az adott CB-nek mi volt a feladata az adott playben. Zónázott? Embert fogott? Miért nem volt a WR árnyéka akkor amikor kellett volna?! Ja, hogy más volt a feladata- az más.
Szal ez szubjektív szerintem.
Én arra emlékszem, h tavaly, amíg egészséges volt, mekkora hype-ja volt Talibnak, h levédekezte Grahamat, Julio Jones, meg még kb. 3 elit WR-t. Igen, voltak jó meccsei, voltak ragyogó megmozdulásai...de amikor megnéztem a bünti statisztikát, talán első helyen volt Talib a defensive holdingok szerzésében is, meg volt néhány DPI-je. Ezek ugye mind 1st down-t érő büntik. Egy 1st down azért nagyon fontos, mert nagyon nem mindegy hogy 5/10/15 yarddal előrébbről ismételheti meg pl. a 3. és sokat az offense vagy kapnak újabb 4 lehetőséget arra, h megtegyenek 10 yardot.
Ha pedig Revist nézzük, azért TB és és a pats-es TE-k/WR-ek jó néhányszor a bolondját járatták vele az évek során, akkor is amikor vitathatatlanul elit volt. Elég csak Moss egy kezes elkapására gondolni, vagy arra 45-3-as mérkőzésre, amikor a teljes Jets secondary a poklot járta meg. Azt sem tudták leginkább, h hol van a labda. ...és ki tudja még hány ilyen play volt.
Hibázni tehát hibázott mindig ő is.
Amire ki akarok lyukadni. az az, h szerintem nem attól lesz valaki elit CB/shut down CB, h nem lehet róla elkapást/TD-t csinálni. Főleg az idei évtől nem, amikor két simitásért is zászló jár.
A kérdés szerintem az, h ki az aki a kulcsszituációkban nem hibázik. Nem szeretnék senkinek szomorú emlékeket felidézni (nekem 7 éve a szemem előtt lebeg ez a kép-_- -_- -_- ) de Asante Samuel, a sztár CB kiejtette a kezéből azt a labdát, ami a perfect season-t és SB győzelmet jelentett volna a Patsnek.INT helyett 4. kísérlet lett ha jól emlékszem. Abból meg 1st down és TD.
Az tehát, h Revis az a shut down corner-e, mint régen az majd akkor derül ki, amikor döntő pillanatokban ő csinálja meg a playt. (néhány hete milyen szép forced fumble-je volt!)
Ha a rájátszásbeli mérkőzéseink utolsó pillanatában ő üti ki az ellenfél elkapójának kezéből a labdát a 4. negyed végén, 4. kísérletnél és ő tartja 10-20-30 yardon az ellenfelek első számú elkapóit., akkor továbbra is az lesz. Tök mindegy, hogy PM-től 438 yardot szedett be a védelem és ebből mennyi volt Revis-é.
Ha a kulcsplayeket nem csinálja meg...akkor sajnos tényleg jogos az állítás, h már nem az mint régen.
több mint 11 éve
Nem tudom egyesek miért látták úgy,hogy vegyes érzelmeik vannak Brownerről.Brownerrel kapcsolatban teljesen egyetértek. Nagyon jól játszik, fontos játékokat csinál meg. (A DPI - szerintem - vicc volt.) Tegnap az egyik nagy különbséget jelentette, hogy a Denver védelme mit kezdett Gronkowski-val, illetve Browner mit engedett Julius Thomas-nak. Semmit.
Osztott képernyőn néztem a meccset, szóval lehet,hogy valami elkerülte a figyelmemet, de láttam 3rd down deflected passzt tőle, runstopot a backfielden(!) és szvsz még az idei bírói gyakorlat szerint sem egyértelmű, az a szerintem gyönyörű 3rd down védekezés amit az endzone-ban csinált.
Idén több ilyen cb játékot is láttam, és nem konzisztens a megítélése. Emellett ugye a labda körül is ott "legyeskedett", a felpattanó labdánál is ott volt,hogy INT legyen belőle.
Revis viszont nem tudom mit csinált. Igaz Sanders nálunk is multipositionből oktatta a védelmet, de azt minden elfogultság nélkül mondom, hogy Revis már nem shutdown corner. Tavaly sem volt az.
Amendola amúgy hová tűnt? Egy darab elit slot receiver és egy újra teljes Gronk kevés lehet. A szélső elkapó játék nem igazán ült. Lafell easy TD-t dropolt a mozdulatsor végén. MÍg pl Manningnek tt vannak a cirkuszi elkapásokat bemutató elkapói, addig a Patriotsnál ilyen WR-t nem igen látni.
Brady pedig újra ihletett formában játszik. Jön a november-december, és a Pats újra csúcsformában?
Meglepő?undisputedly
Revis azt csinálja, amit kérnek tőle (meg az egész védelemtől).Elkapás lehet, de nagy játék és/vagy YAC nem. A Ligában utolsóként tegnap engedtek először 40+ yard-os passzt.
Stílusában, felfogásában hasonlít az idei Pats védelem a Seahawks-éhoz, annyira alacsony pontátlag (szóval, annyira jó teljesítmény) még nincs. Valószínűleg a gyengébb pass rush az egyik oka.
Amendola nem tűnt el sehova, illetve most kezd előbújni a homályból, tegnap azért volt végre két kulcs elkapása. Tavaly szeptember óta ilyen nem fordult vele elő. LaFell eddig nem droppolt, most gyorsan kettőt is, de utána javított becsülettel. Ha cirkuszi elkapást szeretnél látni, akkor Gronk egykezese javasolt produkció.😊
Az a meglepő, hogy JMD még mindig OC!😀
De jó lenne egy ilyen sima meccs az AFC döntőben is. 😀Manning ellen nincs sima meccs. Én még 43-21-nél is markolatig be voltam...😊
A csapat képes ezek alapján bármire.Demecs
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
De jó lenne egy ilyen sima meccs az AFC döntőben is. 😀 A csapat képes ezek alapján bármire.
több mint 11 éve
Találtam egy képet megint.. 😀 Most pofátlan lenne a Broncos topicba betenni:A meccsről:
Az O# majdnem tökéletes munkát végzett..Amennyiben nem lettek volna a csúnya dropok, akkor talán még nagyobb különbség is lehetett volna..Futást egy kicsit jobban meg kell támogatni FB és TE játékkal, mert Gray tehetséges fiúnak látszik..Brady for Presdident, Gronk UFÓ, JE11 tökös csávó, a fal végre összeállt..Lafell néha elejt, de végre van egy magas célpont..Szép csapatmunka volt szinte az összes támadás..
D#: Végre az van amit látni szeretnék..Harapós, agresszív, ütő, vágó gépezet..Okos, fifikás secondary, sok változatossággal, kártya keveréssel..Ütős LB sor, stabil mammutok elöl futás ellen..Egy nagyon jó DE hiányzik elölről nekem egy egészséges Chandler Jones mellé, s simán Top 5-10-es védelem ez..Lehet, hogy nincs ezer sack, és QB hit, de konzisztensen játszanak, agresszívan ütnek, zúznak és a RZ-ban lehúzzák a rolót..A Denver 4 4. kísérletéből egy sem sikerült..No comment..Nagyot játszott Ninko, Arrington, Ayers, Butler, a büntető yardok ellenére is Browner., Chung, DMC...Jó volt látni, hogy mennyire akarnak, s mennyire összeszedettek, a liga legjobb támadógépezete ellen..
Jó önbizalom növelő meccs volt. Most két hét pihi. Kell is.Regenerálódjanak, töltődjenek..Aztán jön kemény 4 meccs..De, ha Manning támadógépezetét meg tudtuk oldani, akkor talán bárkit..Ki tudja mi lesz még idén? De az biztos, hogy ez a mai nap nagyon jól sikerült. A liga "legerősebb" csapatát így megverni, mindig öröm! Köszönjük fiúk!!!
GóPecc!!!
😀
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 11 éve
Milyen finoman csúsztatsz.. Egyszerűbb lett volna ha azt írod,hogy nem nyert SB-t,mert ugye ha nem játszunk wild card meccset akkor a 3 nyert meccs a SB-t jelent,így pl 2011-ben valóban csak két meccset nyert a PO-ban is és a legkevésbé rajta múlt,hogy a SB-t elvesztettük. Btw mintha most már azt is írtad volna,hogy idén TB már az alapszakaszban sem tud teljesíteni,nem?El lehet mondani, hogy Brady soha nem ég ki csak lassan "melegszik" be 😛 Gisellnek szólni kéne, hogy tartsa a tüzet benne 😀dandeAzért megismétlem, hogy az elmúlt években se az alapszakaszban jött elő a chokerség, kvázi tét nélküli meccsen. (Tudom, hazai pálya. Sokat számított a 2007-es Giantsnek is, vagy a Ravensnek, ésatöbbi.)
Ebben a csoportban a PO stabilan meg van, és ahogy vannak meccsek, melyek szarul sikerednek, úgy olyanok is vannak, ahol minden bejön.
De ezek nem változtatnak azon, hogy bár a PO-t hozzuk évről évre, ott már elfogy a tudomány.
Jó volt látni, ahogy Collins felnőtt a feladathoz.A kiégett Brady fasza alapszakasz irányító még mindig.
A kiégett Brady milyet sprintelt az endzone túlsó sarkába a punt return TD után... 😀Egon
Ahol simán belefér, ha 1-2 meccsen betlizik.
De az, hogy a PO-ban meg folyamatosan, és képtelen 3(4) meccset lehozni győztesen, az szomorú tény.Sobri Jóska
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 11 éve
Nem tudom egyesek miért látták úgy,hogy vegyes érzelmeik vannak Brownerről. Osztott képernyőn néztem a meccset, szóval lehet,hogy valami elkerülte a figyelmemet, de láttam 3rd down deflected passzt tőle, runstopot a backfielden(!) és szvsz még az idei bírói gyakorlat szerint sem egyértelmű, az a szerintem gyönyörű 3rd down védekezés amit az endzone-ban csinált.
Idén több ilyen cb játékot is láttam, és nem konzisztens a megítélése. Emellett ugye a labda körül is ott "legyeskedett", a felpattanó labdánál is ott volt,hogy INT legyen belőle.
Revis viszont nem tudom mit csinált. Igaz Sanders nálunk is multipositionből oktatta a védelmet, de azt minden elfogultság nélkül mondom, hogy Revis már nem shutdown corner. Tavaly sem volt az.
Amendola amúgy hová tűnt? Egy darab elit slot receiver és egy újra teljes Gronk kevés lehet. A szélső elkapó játék nem igazán ült. Lafell easy TD-t dropolt a mozdulatsor végén. MÍg pl Manningnek tt vannak a cirkuszi elkapásokat bemutató elkapói, addig a Patriotsnál ilyen WR-t nem igen látni.
Brady pedig újra ihletett formában játszik. Jön a november-december, és a Pats újra csúcsformában?
Meglepő?
több mint 11 éve
Gratulálok a csapatnak,nagyszerű teljesítmény volt. Azért néhány dologgal nem értek egyet: Butler játéka sztem nagyon vegyes volt,azért Sanders néha nagyon beültette a hintába (igaz jó párszor Revist is és Butler mégiscsak egy UDFA). Az O-fal az első félidőben szinte hibátlan volt ,a 2.-ban azonban-főleg középen- rengetegszer simán átjöttek rajta,ebből egy csomó incomplete meg int. grounding volt.Akkor azért már közel sem volt olyan jó.Még egy dolog: Welkert borzasztóan sajnálom,pocsék szezonja van és tegnap is óriásit kapott.Hiába ellenfél már,rossz epizódszereplőnek látni.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 11 éve
Jó cikk, persze emellett a legnagyobb tisztelet Manningnek:www.coldhardfootballfacts.com/content/no-debate-facts-show-tom-brady-better-than-peyton-manning/31873/
Az elmúlt két meccsén Brady úgy játszott, mint 2007-ben a legjobb formájában. Ha dropokat és a szándékos eldobásokat leszámítjuk, közel tökéletes, amellett, hogy nincs futójátékunk sem.
Hihetetlen, hogy egy hónap mit jelent...
több mint 11 éve
El lehet mondani, hogy Brady soha nem ég ki csak lassan "melegszik" be 😛 Gisellnek szólni kéne, hogy tartsa a tüzet benne 😀dandeAzért megismétlem, hogy az elmúlt években se az alapszakaszban jött elő a chokerség, kvázi tét nélküli meccsen. (Tudom, hazai pálya. Sokat számított a 2007-es Giantsnek is, vagy a Ravensnek, ésatöbbi.)
Ebben a csoportban a PO stabilan meg van, és ahogy vannak meccsek, melyek szarul sikerednek, úgy olyanok is vannak, ahol minden bejön.
De ezek nem változtatnak azon, hogy bár a PO-t hozzuk évről évre, ott már elfogy a tudomány.
Jó volt látni, ahogy Collins felnőtt a feladathoz.A kiégett Brady fasza alapszakasz irányító még mindig.
A kiégett Brady milyet sprintelt az endzone túlsó sarkába a punt return TD után... 😀Egon
Ahol simán belefér, ha 1-2 meccsen betlizik.
De az, hogy a PO-ban meg folyamatosan, és képtelen 3(4) meccset lehozni győztesen, az szomorú tény.
több mint 11 éve
Igen, felvillant a felirat most is, és Manning arcán látszott is, hogy el is hiszi. Én ilyen frusztráltnak még sosem láttam, BB megint meglepte azzal, hogy most a passzokat engedtük, kivéve a red zone közelében.Sipiz01Ha komolyabban rámegyünk a blitzre, csúnyán megbüntetett volna. Inkább a célpontokra mentünk rá. Máskor azért erősen sírnánk a 438 yard miatt. Mondjuk, ha szemét akarok lenni, azt mondanám, hogy egy komolyabb irányító ellen ebből még baj lehet 😉
We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
ez egy nagy W volt tegnap, meglepően jók voltunk futás ellen kivételesen,pedig Hillman az előző meccseken hozta nekik a yardokat szépen 😛az Offense jó volt, kár volt a Lafell droppért az end zoneban a meccs elején az is nagy játék volt, JMD-t rühellem, de el kell ismerni összekapta magát az elmúlt hetekben játékhívások tekintetében. O-fal teljesen rendben volt szinte egész meccsen, Ware,Miller párost kivették a játékból a srácok, középen Stork is jól állja a sarat, e tekintetben nagyon soakt javultunk az év elejéhez képest. A D tetszett,agresszívak,kemények voltak a skacok,ütöttek rendesen így kell ezt 😛
Browner játékában mindig is benne lesznek a zászlók, de én úgy vagyok vele mind1 is ha a következő playekben lezúzza a TE-t, meg a WR-t kell az ilyen fizikális corner,DPI véleményes volt szerintem. Butler jó volt tegnap nagyon, meglepően jó 😛
Egy erős csapatot ruháztunk meg szóval jár a pacsi a srácoknak, jöhet a bye week és aztán ismét írtó kemény meccsek jönnek.
Azzal hogy idén jobban rászóltak a bírókra a DPI és a holdingok miatt csak több zászlót dobálnak, de ugyanolyan inkonzisztensen mint tavaly, szal a változásoknak sok értelmét nem látom és csak megölik a jó defense munkát.
több mint 11 éve
Sok mindent nem tudok mondani a meccsről, aki látta az tudja, aki nem látta nézze meg 😊 Ward barátunk azért megint megpróbálta "semlegesíteni" Gronkot.Volt néhány érdekes (jó és rossz hívás egyaránt) a mérkőzésen.
A másik észrevételem: Értem, hogy tolni kell a passzjátékot és a támadójátékot, de Browner DPI-je után Hillman TD-jánál olyan támadóholding volt DMC-n, hogy "öröm" volt nézni. Ezekre is lehetne sárgát dobni 😊nDRo
A DMC-s no call-t én block in the back-nek adnám. A holding feltételi nem valósultak meg, ahhoz túl mozgékony volt DMC, h holdingolják...viszont, miután DMC megindult a labda felé, akkor "elég nagy segítséget" kapott hátulról, ahhoz h pont lemaradjon a labdavivőről és pont ne tudja megcsinálni a tackl-et. Ezért ugye pont ugyanúgy 10 yard bünti járt volna, mint az OH-ért.
Browner DPI-je meg az idei szabályértelmezés szerint tök jogos volt - szerintem.
Mielőtt az offense-ből bárki hozzáért volna a labdához fogta az elkapó hátát. Nem volt nagy, szerintem minimálisan volt korlátozó. Tavaly szerintem ez egy gyönyörű védekezés lett volna mellesleg. Idei szabályértelmezésnél teljesen jogos volt a DPI hívás miatta (szerintem sokan kapjuk fel a fejünket, h milyen apró hülyeségekre repül a zászló idén).
Hogy melyik szabályértelmezés jobb?! Nekem a tavalyi jobban tetszett...bár nekem tavaly is nagyon inkonzisztensnek tűntek passzjátékoknál a defensive holding-ok és DPI-ok megítélése (csakúgy mint a fal szélén lévő offense holdingokon is sokszor túllendültek a sporik...ugye ezek azok a holdingok, amelyek egy külső pass rush/blitz lehetőségét akadályozzák meg).
Én úgy gondolom ezek apró szakmai hibák, amik nem ellenünk szóltak és nem befolyásolták a mérkőzést. A lényeg a fantasztikus játék, a győzelem és a sok remek egyéni teljesítmény. Szenzációs eredményt produkáltak a srácok és nagyon jó ellenfél ellen!
több mint 11 éve
Köszi 😊 Ez csak egy példa, nem volt nekem bajom a tegnapi játékvezetéssel. Én úgy alapvetően DEF buzi vagyok, szóval nekem ezek más meccsen is nagyon fájnak. Akkor is fáj amikor ezzel a mi javunkra ítélnek. Rossz irányba halad ezzel a liga 😕Sok mindent nem tudok mondani a meccsről, aki látta az tudja, aki nem látta nézze meg 😊 Ward barátunk azért megint megpróbálta "semlegesíteni" Gronkot.Először is gratula (meg a múlt hetiért is, bár az szarabb érzés volt), nagyon fontos meccset nyertetek meg! A bírózást viszont talán nem kéne.......csi77
A másik észrevételem: Értem, hogy tolni kell a passzjátékot és a támadójátékot, de Browner DPI-je után Hillman TD-jánál olyan támadóholding volt DMC-n, hogy "öröm" volt nézni. Ezekre is lehetne sárgát dobni 😊nDRo
több mint 11 éve
Sok mindent nem tudok mondani a meccsről, aki látta az tudja, aki nem látta nézze meg 😊 Ward barátunk azért megint megpróbálta "semlegesíteni" Gronkot.Először is gratula (meg a múlt hetiért is, bár az szarabb érzés volt), nagyon fontos meccset nyertetek meg! A bírózást viszont talán nem kéne.......
A másik észrevételem: Értem, hogy tolni kell a passzjátékot és a támadójátékot, de Browner DPI-je után Hillman TD-jánál olyan támadóholding volt DMC-n, hogy "öröm" volt nézni. Ezekre is lehetne sárgát dobni 😊nDRo
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
Sok mindent nem tudok mondani a meccsről, aki látta az tudja, aki nem látta nézze meg 😊 Ward barátunk azért megint megpróbálta "semlegesíteni" Gronkot. A másik észrevételem: Értem, hogy tolni kell a passzjátékot és a támadójátékot, de Browner DPI-je után Hillman TD-jánál olyan támadóholding volt DMC-n, hogy "öröm" volt nézni. Ezekre is lehetne sárgát dobni 😊
több mint 11 éve
Jó volt látni, ahogy Collins felnőtt a feladathoz.A kiégett Brady milyet sprintelt az endzone túlsó sarkába a punt return TD után... 😀
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 11 éve
Igen, felvillant a felirat most is, és Manning arcán látszott is, hogy el is hiszi. Én ilyen frusztráltnak még sosem láttam, BB megint meglepte azzal, hogy most a passzokat engedtük, kivéve a red zone közelében.Ilyenkor mindig felötlik bennem az a szurkolói kiírás (talán a 2003-as AFC döntőből), hogy "This Is Not Peyton's Place" 😊CsabiiiÉs ma is mutattak egy ilyen kiírást!NB2
több mint 11 éve
Nem kommenteltem még, mert az albérlet másik szobájában van a kisTV, hajnalban meg már csak belopóztam az asszony mellé, de ez nagyon pofás egy meccs volt. Nem számítottam W-re, pláne nem ilyen formában. Amint átvettük a vezetést, végig kézben tartottuk a meccset. Kellett ez nagyon, már csak azért is mert most indult be a bitang menet, amire megyünk vissza a bye után és a Miami is formába lendült.
több mint 11 éve
El lehet mondani, hogy Brady soha nem ég ki csak lassan "melegszik" be 😛 Gisellnek szólni kéne, hogy tartsa a tüzet benne 😀
több mint 11 éve
Külön öröm volt nézni GRONK egykezesét Ward ellen. Eszméletlenül nagy elkapás volt.
több mint 11 éve
Jó mulatság volt. Reméltem, hogy Julian két vacak meccs után nagyot alakít, hát, azt hiszem megtette 😊Esetleg még akkor lehetett volna jobb, ha Brady nem tökéletes passzát is elkapja, és három TD-t szerez, de így is pöpec. Gronko egykezese, te jó ég... Amúgy is állat, Browner miatt nagyon vegyesek az érzéseim, de inkább pozitív, Butler viszont egészen parádés dolgokat mutat már második meccse, pedig nagyon fostam tőle. Sandersszel nem tudtunk mit kezdeni, de szerencsére ez is belefér. Nagyon jó volt látni, hogy a D már a meccs elején keményen odatette magát, besegített a special team is, hogy belelendüljenek a támadók, a fal az első félidőben kb parádés volt, bár futás a várakozásoknak megfelelően nem volt, de annak nagyon örültem, hogy mi sem engedtünk, pedig azt csak remélni tudtam. Nekem úgy tűnt, kicsit beáldozzuk a pass rusht a futás elleni D oltárán, végül is összejött, ha úgy nézzük. A 4. kísérletek kivédekezése nagyon nagy plusz, de úgy egyben kiváló meccs volt, bár én még 43–21-nél sem néztem felszabadultan az összecsapást. Remélem ez a tűz és lelkesedés a védelemben kitart, és a támadók is így hozzák magukat a következő meccseken is.

több mint 11 éve
Ilyenkor mindig felötlik bennem az a szurkolói kiírás (talán a 2003-as AFC döntőből), hogy "This Is Not Peyton's Place" 😊CsabiiiÉs ma is mutattak egy ilyen kiírást!