New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
Annyira nem lehet rózsás a helyzet, ha most hétvégén sem játszik még. Egy ilyen sérülésnek réges-rég meg kellett volna gyógyulnia.GRAFIHa csak a sérülését nézzük, akkor persze, de ha az azt követő újabb törés(eke)t, elfertőződést, műtéteket, akkor az sem lepett volna meg, ha még a 7. fordulóban sem játszik

több mint 12 éve
Annyira nem lehet rózsás a helyzet, ha most hétvégén sem játszik még. Egy ilyen sérülésnek réges-rég meg kellett volna gyógyulnia.
több mint 12 éve
Gronk állapotáról próbál aktuális hírekkel szolgálni a weei.com blogja, de igazából csak a korábbi karműtétekre utal vissza, de itt legalább volt számomra újdonság: a csapatorvos műtötte meg eredetileg Gronk karját; azzal a szándékkal, hogy a PO-ban már tudjon játszani - a történet innentől ismert, a rögzítésnél újratört, majd elfertőződött, amit csak további műtétekkel lehetett kezelni. Idegek is sérülhettek stb. Most James Andrews lett külsősként konzultációra hívva, hogy játszhat-e már Gronk, mert a bizalom megrendült a csapatorvos (Gill) irányába a cikk sugalmazása szerint.Még azt is állítják, hogy a kart hagyni kellett volna, hogy magától gyógyuljon meg, a rögzítőlemezek csak rontottak a helyzeten rövid és hosszútávon is.
A cikk nagy része utólagos okoskodásnak tűnik, nem tudom mekkora része "tényszerű" "orvosi vélemény". A TC óta nem követtem a Gronk-ügyet, ezért nekem volt benne újdonság.
több mint 12 éve
Remélem jövőre mehetünk Londonba egy jó kis Patriots - Jaguars meccsre!KollegaJaguarst várod az első helyre a csoportjukban vagy minket az utolsóra a miénkben? 😉
több mint 12 éve
Remélem jövőre mehetünk Londonba egy jó kis Patriots - Jaguars meccsre!
We are all PATRIOTS!
több mint 12 éve
És Kelly nem edzett..ajjajjgordonAz ajjaj ráér péntekig. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
És Kelly nem edzett..ajjajj
több mint 12 éve
bocsi "DoM" !
több mint 12 éve
Leigazoltuk DT Andre Neblett-t. Infot akartam szerezni a Panthers topicban róla.de Dom megelőzőtt! 😀
több mint 12 éve
Fredo
205
Akkor ez is a megoldódott rejtélyek sorát gyarapítja. Köszi. Tényleg nem látszik embörnek a képen.az alsó 30-asnál az nem kamera, hanem Amendola, csekkoltam gamepass-enSpigolehet, de ő a fenti 30-asnál vanEdelman ilyet is tud 😊SpigoSzerintem az vagy nagyon pici WR vagy a kamera... 😊FredoA képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?Fredo😀
kettőzzük asszem Atkinst és a bal oldali 30-asnál is két WR van.Spigo
Van 5 falember, Brady, Bolden és 3 WR. Ez 10.zinedine5
több mint 12 éve
az alsó 30-asnál az nem kamera, hanem Amendola, csekkoltam gamepass-enlehet, de ő a fenti 30-asnál vanEdelman ilyet is tud 😊SpigoSzerintem az vagy nagyon pici WR vagy a kamera... 😊FredoA képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?Fredo😀
kettőzzük asszem Atkinst és a bal oldali 30-asnál is két WR van.Spigo
Van 5 falember, Brady, Bolden és 3 WR. Ez 10.zinedine5
több mint 12 éve
lehet, de ő a fenti 30-asnál vanEdelman ilyet is tud 😊SpigoSzerintem az vagy nagyon pici WR vagy a kamera... 😊FredoA képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?Fredo😀
kettőzzük asszem Atkinst és a bal oldali 30-asnál is két WR van.Spigo
Van 5 falember, Brady, Bolden és 3 WR. Ez 10.
több mint 12 éve
Edelman ilyet is tud 😊Szerintem az vagy nagyon pici WR vagy a kamera... 😊FredoA képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?Fredo😀
kettőzzük asszem Atkinst és a bal oldali 30-asnál is két WR van.Spigo
több mint 12 éve
Fredo
205
Szerintem az vagy nagyon pici WR vagy a kamera... 😊A képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?Fredo😀
kettőzzük asszem Atkinst és a bal oldali 30-asnál is két WR van.Spigo
több mint 12 éve
A képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?Fredo😀
kettőzzük asszem Atkinst és a bal oldali 30-asnál is két WR van.
több mint 12 éve
Na igen, de egész meccsen ez volt jellemző. És Amendola és Edelman középre futásai teljesen más dolgok, mint a fal mellőli (TE) vagy mögüli (RB) route-ok ás igazából erre szerettem volna kihegyezni. Csak elvittél a susnyásba 😀Leírva igaz, de mégse nagyon játssza senki sem ezt. 😊 Ilyenkor jellemzően a két oldalon, mélységében próbálják meg széthúzni a védelmet, és a rövid-közép-hosszú passz variációból kihozni valamit, mindig a szél felé, hogy megálljon az óra. Kevesebb időt visz el többször 4 downból 10-10 yard oldalra - még ha csak 3./4. kísérletre is sikerül -, mint 1 esetleges középen szerzett 20-30 yard.Ez a kép nem igazán releváns, mert 35mp volt hátra, időkérés nélkül, és TD kellett. Ilyen helyzetben akkor is feladják a pálya közepét a védelmek, ha egész meccsen egyébként tömték. Passzolni se lett volna sok értelme oda - főleg nem első downra -, mert egy sikeres passz levesz 20 mp-et az órából.peterk2005A 35mp jogos, de
1. egy 20 yardos TE elkapás + spike és még van hátra 10-12mp 27 yardról, hogy dobjunk 2-t.
2. legalább az egyik safety-nek figyelnie kell a pálya közepét, azaz egy védővel kevesebb a szélen védekezésbenSpigo
Amúgy se volt sok jelentősége. Abban a borzalom időben nullához konvergált már az esélye a sikernek. A komplett drive-ban nem ment a passz, Brady 5-6 passzából - ami az utolsót kivéve mind elég jól az elkapóhoz ment - egy kivételével mindet elejtették. Csak futással és sárga zászlóval ment előre addig is a játék.peterk2005
több mint 12 éve
Leírva igaz, de mégse nagyon játssza senki sem ezt. 😊 Ilyenkor jellemzően a két oldalon, mélységében próbálják meg széthúzni a védelmet, és a rövid-közép-hosszú passz variációból kihozni valamit, mindig a szél felé, hogy megálljon az óra. Kevesebb időt visz el többször 4 downból 10-10 yard oldalra - még ha csak 3./4. kísérletre is sikerül -, mint 1 esetleges középen szerzett 20-30 yard.Ez a kép nem igazán releváns, mert 35mp volt hátra, időkérés nélkül, és TD kellett. Ilyen helyzetben akkor is feladják a pálya közepét a védelmek, ha egész meccsen egyébként tömték. Passzolni se lett volna sok értelme oda - főleg nem első downra -, mert egy sikeres passz levesz 20 mp-et az órából.peterk2005A 35mp jogos, de
1. egy 20 yardos TE elkapás + spike és még van hátra 10-12mp 27 yardról, hogy dobjunk 2-t.
2. legalább az egyik safety-nek figyelnie kell a pálya közepét, azaz egy védővel kevesebb a szélen védekezésbenSpigo
Amúgy se volt sok jelentősége. Abban a borzalom időben nullához konvergált már az esélye a sikernek. A komplett drive-ban nem ment a passz, Brady 5-6 passzából - ami az utolsót kivéve mind elég jól az elkapóhoz ment - egy kivételével mindet elejtették. Csak futással és sárga zászlóval ment előre addig is a játék.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Fredo
205
A képen csak én látok 10 NE játékost? Vak vagyok vagy mi?
több mint 12 éve
A 35mp jogos, deViszont ebből a képből az is látszik, hogy mennyire hiányzott egy elkapó TE és elkapni képes RB. A pálya közepén nincs ember. Mindenki a számokon kívül van. A Bengals (nagyon helyesen) egész este nem törődött a pálya közepével, mert nem is kellett neki.SpigoEz a kép nem igazán releváns, mert 35mp volt hátra, időkérés nélkül, és TD kellett. Ilyen helyzetben akkor is feladják a pálya közepét a védelmek, ha egész meccsen egyébként tömték. Passzolni se lett volna sok értelme oda - főleg nem első downra -, mert egy sikeres passz levesz 20 mp-et az órából.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne probléma a TE hiány. Mégha nem is úgy, hogy a pálya közepét ne próbálta volna MJD/TB megjátszani. Ment oda passz bőven a meccs során Edelman-nak, Amendola-nak, stb.peterk2005
1. egy 20 yardos TE elkapás + spike és még van hátra 10-12mp 27 yardról, hogy dobjunk 2-t.
2. legalább az egyik safety-nek figyelnie kell a pálya közepét, azaz egy védővel kevesebb a szélen védekezésben
több mint 12 éve
A 2012-es év lezárult, rendelkezésre áll egy rakás adat.Nincs igazad. Egy fan topicban elég fura "matekozni", de ha már így közelítetted meg, akkor matematikailag (statisztikailag) az 1 darabos minta összevetése az 5-6 darabos mintával valóban hibás. De egy 70-80-as mintát egy 20-as mintával igenis össze lehet vetni. Sőt, még következtetéseket is lehet levonni anélkül, hogy akár statisztikai akár módszertani hibát vétenénk. Lehet persze hibás is az összevetés, de az biztos, hogy nem a számosság miatt lesz önmagában hibás.
Azt a 2011-es évvel összehasonlítani egy lehetőség.
De a folyamatban lévő 2013-as évvel, ahol még a meccsek fele se zajlott le súlyos metodikai hiba.
Mintha a nyitódrive alapján, ami TD-vel zárul prognosztizálnád, hogy általános meccsenkénti 8.1 labdabirtoklással számolva 57 pontunk lesz a végén. Igen ember, így vélem, ahogy írtam, pont ezért írtam le.Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Viszont ebből a képből az is látszik, hogy mennyire hiányzott egy elkapó TE és elkapni képes RB. A pálya közepén nincs ember. Mindenki a számokon kívül van. A Bengals (nagyon helyesen) egész este nem törődött a pálya közepével, mert nem is kellett neki.SpigoEz a kép nem igazán releváns, mert 35mp volt hátra, időkérés nélkül, és TD kellett. Ilyen helyzetben akkor is feladják a pálya közepét a védelmek, ha egész meccsen egyébként tömték. Passzolni se lett volna sok értelme oda - főleg nem első downra -, mert egy sikeres passz levesz 20 mp-et az órából.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne probléma a TE hiány. Mégha nem is úgy, hogy a pálya közepét ne próbálta volna MJD/TB megjátszani. Ment oda passz bőven a meccs során Edelman-nak, Amendola-nak, stb.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Szerintem 5 meccset összehasonlítani 16-al orbitális faszság, ja.Két következtetést tudok levonni ebből az adatból:
Sobri Jóska
2012-ben sokat futott a csapat a red zone-ban -> liga szinten is kiemelkedő arányban értek el TD-t.
2013-ban nagyon keveset fut a csapat a red zone-ban -> liga szinten is feltűnően alacsony arányban értek el TD-t.
A pats.hura írt cikk elején meg is jegyeztem, hogy "Még csak öt fordulót játszottak le az alapszakaszből, tehát a mostani bajnokságra vonatkozó statisztikák esetében még nem áll rendelkezésre megfelelő minta, de a New England Patriots támadójátékának hatékonysága a red zone-on belül ennek ellenére is említést érdemel."
Egy ésszerű magyarázat lehet a csapat támadójátékának "pontszegénységére". Biztosan ez okozta a problémát? Nem, de ettől még ez egy valószínű forgatókönyv.
több mint 12 éve
Ezért bíztam abban, hogy Sudfeld beválik és sajnálom, hogy nem kapta meg a lehetőséget a bizonyításra. Nem hiszem, hogy a preseason után hirtelen elfelejtett játszani-elkapni, ugyanúgy meg kellett volna kapnia a lehetőséget mint Thompkinsnak és Dobsonnak, hogy levetkőzze a lámpalázat. Egyébként a Jetsben sem játszott.Igen én nekem is pont ez jutott eszembe hogy hol a TE. Csak kéne igazolni valakit, mert félek Gronk nem lesz elég..pasztoybAmikor Brady "nem vette észre" a teljesen üres Dobsont és az ellenkező irányba dobja a labdát, mint amerre Dobson kitört az útvonal futásának a végén:Viszont ebből a képből az is látszik, hogy mennyire hiányzott egy elkapó TE és elkapni képes RB. A pálya közepén nincs ember. Mindenki a számokon kívül van. A Bengals (nagyon helyesen) egész este nem törődött a pálya közepével, mert nem is kellett neki.
A dobás pillanata, amikor Brady beleáll a dobásba és elhatározza, hogy hova is szálljon a laszti. Dobson azért maradt tök üres, mert a safety nem követte befelé, mert a védő látta, hogy a labda a másik irányba száll.
www.footballsfuture.com/phpBB2/viewtopic.php?p=16926062#16926062DoM
Kicsit fordítottja a helyzet annak, mint amikor meg csak TE és Welker játékaink voltak a pálya közepén és az ellennek a szélével nem kellett törődnie.Spigo
több mint 12 éve
Dobtok egy hátast. Nyerni fogunk vasárnap, méghozzá brilliáns játékkal.Én egyszer Instagrammról tudtam meg egy meccs eredményét. MINDENT lehideoltam facebookon, erre... El kell költözni egy erdőbe.
AZ elmúlt években mindig a fontos meccsekre (szerintem azért ez most az) összekapta magát a csapat!
(nfl.com küldött egy emailt 2 órája lestem rá véletlen, amiből kiderült a NYJ-ATL meccs eredménye, 5 éve nem volt ilyen, mindig meg tudtam úszni az ilyet, grrrrr)NB2
több mint 12 éve
Szerintem 5 meccset összehasonlítani 16-al orbitális faszság, ja.Jézusom, ez milyen hülye megközelítés...ez statisztika ember, ezek elemzésre szolgálnak, tendenciákra, hibákra, fejlesztendő területekre mutatnak.., hogy lehet idekeverni egy világháborút??? !!!Tök jó, és logikus, hogy 5 meccs statisztikáit hasonlítjátok össze 16 meccsével.DoM
Ha ugyanannyi meccsről lenne szó, még valami korrekt következtetés is kijöhetne belőle.
Bár igaz, majdnem lement az alapszakasz meccseinek harmada, végtére is...
Pl. ha a 2. világháborút ilyen módon elemzitek, akkor a németek nyertek.
Vagy 1954-ben mi lettünk a világbajnokok gurulósfociban.
Vagy múlt héten bedobtam kosárban 4 hárompontos kisérletből hármat. Akkor 20-ból biztos bedobnék 15-öt. Az meg ugye NBA szint. Írok is nekik. (Azt majd nem mondom el, hogy a végén 6 ment be összesen.)Sobri Jóska
ennyi erővel szerinted a félidei elemzések is tök feleslegesek mert még hátravan a meccs fele...gordon
Félidei elemzés az félidőben van, nem az első play után.
Ráadásul egy folyamatot feltérképezni, kielemezni teljesen más, mint mobil adatokat statikusként elemezni.
Az elemezhető, hogy önmagában a 2013-as év adatai mit jelentenek, de összevetni a 2012-es évével hiba.
A 2012-es év lezárult, rendelkezésre áll egy rakás adat.
Azt a 2011-es évvel összehasonlítani egy lehetőség.
De a folyamatban lévő 2013-as évvel, ahol még a meccsek fele se zajlott le súlyos metodikai hiba.
Mintha a nyitódrive alapján, ami TD-vel zárul prognosztizálnád, hogy általános meccsenkénti 8.1 labdabirtoklással számolva 57 pontunk lesz a végén.
Igen ember, így vélem, ahogy írtam, pont ezért írtam le.

DoM