New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
...Sobri Jóska
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
2007-ben ok nélkül beléjük kötöttek, olvass jobban utána, ne állítólag-ozz.Belegondolni is rossz, hogy ha Timmyt már a drafton behúzzuk, és azóta Patrióta, akkor ez az egész most meg se történik, Hernandez megtér, és a kövtkező SB-t együtt nyernék egykori irányítójával.
Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!
János 7,24
több mint 12 éve
Azt tudtátok, hogy Hernandeznek, és Tebownak 2007-ben közös kocsmai balhéja volt?
Aaron lenyomott egy biztonsági embert, akinek a bántalmazás következtében beszakadt a dobhártyája.
Tim pedig megpróbálta szavakkal rendezni a konfliktust.
Az egész állítólag úgy kezdődött, hogy Hernandez nem akarta kifizetni a megrendelt ALKOHOLMENTES italokat.
több mint 12 éve
Baylesst linkelni a trollkodás csimborasszója

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
több mint 12 éve
Ugyanakkor az ily módon pórul járt csapatok számára a következő drafton adnék egy kompenzációs picket, mert úgy vélem ennyi járna nekik a szokásosnál nagyobb kockázatvállalásért.Red StarÖnkéntes kockázatvállalás, sérülékeny játékost draftolni is az még sem jár comp. pick-el. Nem csak lustaságból lehet egy játékos bust, ez ilyen biznisz.
több mint 12 éve
megvan ketteske, meg a Zabriskie Point is?sportsillustrated.cnn.com/nfl/news/20130701/aaron-hernandez-murder-case-suspect-florida.ap/?xid=si_nfl
www.bostonglobe.com/metro/2013/07/01/ernest-wallace-returning-massachusetts-face-accessory-charge-patriots-aaron-hernandez-murder-case/ACizCttHARkEElRdBLIG1L/story.html

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Sokkal értelmesebb lenne például az érintett játékosok szerződésébe belevenni, hogy semmiféle kapcsolatot nem tarthat egyetlen utcai bandával sem. A szerződés ezen pontjának megsértése járjon automatikusan a szerződés azonnali felbontásával méghozzá olyan formában, hogy ebben az esetben a játékos a még hátralévő garantált összegektől is essen el.Red StarA szerződésekben feltételezem, hogy most is vannak ilyen záradékok. A Pats legalábbis már nyilvánosságra hozta, hogy nem fizeti ki Hörni hátralevő garantáltjait, pedig ezeknek a tételeknek a zöméért elvileg már "megdolgozott" (roster bónusz, aláírási bónusz, ha rosteren van adott időpillanatban, stb.).


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
A UCLA szagértőasszony nem mondott sem át sem bét a tetkókra, viszont annyit mondott hogy poteciális célpontot sikerült csinálni H.ből. akit mán érdemes levadászni a Cripsnek, akár Bloodos, akárnem. No tessék, ezért kockás a vetés.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Kicsit túl van ez lihegve sztem. Ha olyan bűntényt követtél el ami nem fér bele a csapatod elveibe bűnhődjél és kész. Bűnhődik hörni is és aki ilyet csinál bűnhődni is fog. A magán életébwn meg mindenki csináljon amit akar, csak nyìlvánosan ne felejtse el h a csapatát képviseli. A volt cards lb aki kinyìrta a nőjét majd magát mivel jobb? Sztem nem sokkal. Az ilyen tipusú játékosok szerződésének megreformálását viszont szorgalmaznám én is...peachchiefs
több mint 12 éve
Az a jó ezen a fórumon, hogy néha már csak a sör/bor (+ kinek mi a mérge) hiányzik a "virtuális asztalokról". Bármely topik képes egészen átszellemülni "kultúrkocsma" érzésbe... ez - szerintem - mindenképpen erény. 😊Na bazd, amikor azt a kérdést megláttam, hogy lehet-e egy zsidó antiszemita, akkor felröhögtem. Én értékelem, hogyha pörög a topic, de azért ez már egy picit off 😀WyattPedig a bandaháborúk, meg a különféle izmusok kifejtésétől ez már igazán kis lépés volt. 😀Jan
több mint 12 éve
Kicsit túl van ez lihegve sztem. Ha olyan bűntényt követtél el ami nem fér bele a csapatod elveibe bűnhődjél és kész. Bűnhődik hörni is és aki ilyet csinál bűnhődni is fog. A magán életébwn meg mindenki csináljon amit akar, csak nyìlvánosan ne felejtse el h a csapatát képviseli. A volt cards lb aki kinyìrta a nőjét majd magát mivel jobb? Sztem nem sokkal. Az ilyen tipusú játékosok szerződésének megreformálását viszont szorgalmaznám én is...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
De mit értünk kapcsolaton? Ha most te lehúztál 23 évet X városban (mákod van mert általános, közép, egyetem a közelben volt) és a haverok egyike másika bandatag, akkor most ne is találkozz velük soha többé? Ha beszélsz Miguel-el, aki másnap lelő valakit, akkor neked is meszeltek?
több mint 12 éve
Na bazd, amikor azt a kérdést megláttam, hogy lehet-e egy zsidó antiszemita, akkor felröhögtem. Én értékelem, hogyha pörög a topic, de azért ez már egy picit off 😀WyattPedig a bandaháborúk, meg a különféle izmusok kifejtésétől ez már igazán kis lépés volt. 😀
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
Tévedsz. Szívesen ki is fejteném bővebben, hogy miért, de abban viszont tökéletesen igazad van, hogy ez offtopik, így téma ejtve.Annyiban tök jó hogy leírtad, mert pl a fasizmus és a nácizmus közötti különbséget és sosem értettem igazán. Azt tudtam, hogy a náci a nemzetiszocialista párt nevéből lett, de ennek az ideológiának van valami hivatalos neve is, nem? Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?JanKét okból sem jó, hogy leírta. Egyrészt mert baromira offtopic, másrészt szvsz nem is jók a definíciók és az összehasonlítások sem. A fasizmus ideológiailag egy korporatívista államfelfogás, és bár vannak természetesen érintkezési pontok a nácizmussal - nemzetiszocializmussal -, de szinte ugyanannyi érintkezési pontot lehetne találni pl. a lenini kommunizmussal - proletárdiktatúrával - kapcsolatban is. A konzervatívizmussal kapcsolatban sincs szerintem igaza, idehaza legalább annyira "nincs helyén" ez a fogalom sem, mint ahogy pl. a liberalizmus, de ebbe végképp nem akarok már belemenni.peterk2005
A Hernandez ügyhöz annyit, hogy baromira nem örülnék neki ha a liga most a fürdővízzel kiöntené a gyereket is. Egyetlen hidegvérű gyilkos - a dolgok jelen állása szerint valószínűsíthetően az - ne állhasson útjába a hasonlóan kilátástalan környezetből kitörni akaró tehetségeknek. Elmebeteg ötletnek tartom, hogy nagyítóval átvizsgálják a draftra jelentkezők tetoválásait és elmeszeljék azt akin bandajelet találnak. Sokkal értelmesebb lenne például az érintett játékosok szerződésébe belevenni, hogy semmiféle kapcsolatot nem tarthat egyetlen utcai bandával sem. A szerződés ezen pontjának megsértése járjon automatikusan a szerződés azonnali felbontásával méghozzá olyan formában, hogy ebben az esetben a játékos a még hátralévő garantált összegektől is essen el. Ugyanakkor az ily módon pórul járt csapatok számára a következő drafton adnék egy kompenzációs picket, mert úgy vélem ennyi járna nekik a szokásosnál nagyobb kockázatvállalásért.

Aki másnak vermet ás, az sírásó.
több mint 12 éve
A Boston Globe is a patriots.com PFW íróihoz csatlakozott a "Ballard mozgása még nincs rendben" népszerű témában.
több mint 12 éve
végre valakiAnnyiban tök jó hogy leírtad, mert pl a fasizmus és a nácizmus közötti különbséget és sosem értettem igazán. Azt tudtam, hogy a náci a nemzetiszocialista párt nevéből lett, de ennek az ideológiának van valami hivatalos neve is, nem? Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?JanKét okból sem jó, hogy leírta. Egyrészt mert baromira offtopic, másrészt szvsz nem is jók a definíciók és az összehasonlítások sem. A fasizmus ideológiailag egy korporatívista államfelfogás, és bár vannak természetesen érintkezési pontok a nácizmussal - nemzetiszocializmussal -, de szinte ugyanannyi érintkezési pontot lehetne találni pl. a lenini kommunizmussal - proletárdiktatúrával - kapcsolatban is. A konzervatívizmussal kapcsolatban sincs szerintem igaza, idehaza legalább annyira "nincs helyén" ez a fogalom sem, mint ahogy pl. a liberalizmus, de ebbe végképp nem akarok már belemenni.
peterk2005
több mint 12 éve
Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?JanKeress rá: Bobby Fischer
Várom már a vaskeresztes zászlókat a HFL meccseken...😀
több mint 12 éve
u.i.: Apropró, Hörni. Tudja valaki a szerződésének részleteit? Mit jelent a kivágása dead money szempontból? (A jelenlegi állapot érdekel. Gondolom a Pats majd megpróbál ezt-azt jóváíratni, de kíváncsi vagyok a pillanatnyi állapotra.)2014-ben 7.5 millió dollár - ez a 12.5 millió aláírási pénzének a maradék összege - a tényleges dead money. Kérdéses, hogy amire elkezdődik a 2014-es league year lesz-e ítélet amivel a kézben meg lehet próbálni kivezetni a könyvből ezt az összeget. Idén ha jól emlékszem kb. 4 millió dollár. Most 9.2 millióval vannak a sapka alatt, tehát van mit átmenteni jövő évre. Szükség is lesz rá, mert Wilfork és Mankins is 10 millió feletti cap charge-ot fog felmutatni gyenge pozíciós értékük ellenére. Mayo is már 7.6 milliót fog érni.
több mint 12 éve
Annyiban tök jó hogy leírtad, mert pl a fasizmus és a nácizmus közötti különbséget és sosem értettem igazán. Azt tudtam, hogy a náci a nemzetiszocialista párt nevéből lett, de ennek az ideológiának van valami hivatalos neve is, nem? Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?JanKét okból sem jó, hogy leírta. Egyrészt mert baromira offtopic, másrészt szvsz nem is jók a definíciók és az összehasonlítások sem. A fasizmus ideológiailag egy korporatívista államfelfogás, és bár vannak természetesen érintkezési pontok a nácizmussal - nemzetiszocializmussal -, de szinte ugyanannyi érintkezési pontot lehetne találni pl. a lenini kommunizmussal - proletárdiktatúrával - kapcsolatban is. A konzervatívizmussal kapcsolatban sincs szerintem igaza, idehaza legalább annyira "nincs helyén" ez a fogalom sem, mint ahogy pl. a liberalizmus, de ebbe végképp nem akarok már belemenni.
(Ha már megkérdezted: antiszemita zsidó egyébként természetesen létezik. Például Benjamin Freedman. Cionista világösszeesküvésben hívő körökben imádják is a palit rendesen.😊)
Egyébként Sobrinak igaza van, miért is ne írhatnánk ettől még le mindannyian az "elméleteinket". Ettől fórum egy fórum. Mondjuk, arra azért vigyázzunk, hogy Hörni becenevét helyesen írjuk, nehogy véletlenül Höri legyen belőle, mert a végén még a Sport TV cutolja kedvenc kommentátorunkat. 😀
u.i.: Apropró, Hörni. Tudja valaki a szerződésének részleteit? Mit jelent a kivágása dead money szempontból? (A jelenlegi állapot érdekel. Gondolom a Pats majd megpróbál ezt-azt jóváíratni, de kíváncsi vagyok a pillanatnyi állapotra.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Na bazd, amikor azt a kérdést megláttam, hogy lehet-e egy zsidó antiszemita, akkor felröhögtem. Én értékelem, hogyha pörög a topic, de azért ez már egy picit off 😀

több mint 12 éve
De messze tudtok menni az alaptémától! 😊)) Egyébként a történelemben ismertté vált legnagyobb antiszemiták közül sokan zsidó származásúak (pld. Lovas István).Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?JanLehetni lehet, csak sok haszna nem származik belőle.Sobri Jóska
több mint 12 éve
Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?JanLehetni lehet, csak sok haszna nem származik belőle.
több mint 12 éve
Elvileg igen, mert hivatalosan a szemiták nem csak a zsidók, hanem egy elég sokféle népet magában foglaló nyelvcsalád... Vagy utálhatja a saját fajtáját és akkor szűkebb értelemben véve is antiszemita. 😀 (bocs, hogy csak így belekontárkodtam)Annyiban tök jó hogy leírtad, mert pl a fasizmus és a nácizmus közötti különbséget és sosem értettem igazán. Azt tudtam, hogy a náci a nemzetiszocialista párt nevéből lett, de ennek az ideológiának van valami hivatalos neve is, nem?És akkor ottvan az 1%, Hells Angels, Outlaws, Mongols meg a többi jóarcú motoros tesó, akiknél szintén nem jellemző (egy csapaton belül) a bőrszínek változatossága, se a tisztes adófizető magatartás.Alapvetően gond az, hogy az emberek döntő többségének totális téveszméi vannak azokról a fogalmakról amiket rendszeresen használ. A napjainkban gyakran emlegetett politikai izmusok közül talán csak a konzervativizmusról kialakított elképzelések fedik úgy-ahogy a szó eredeti jelentését, Itt most nem térnék ki bővebben a konzervatív hagyománytisztelet és a Fidesz rendszerszintű unortodox politikája közötti ellentmondásra, lévén az egyik ideológiai alap, a másik pedig gyakorlati módszer, ám azt azért megjegyzem, hogy ha egy párt gyakorlata folyamatosan és döntően eltér a nyilvánosan magáénak vallott ideológiától, akkor annak a pártnak valójában semmi köze sincs az adott ideológiához.
Csak ennek rittyentenek egy kis romantikus felhangot a motor miatt "born free" meg minden, de valójában ugyanolyan bűnözők, mint akik kocsival járnak.Jan
Alig akad ember ebben az országban, aki legalább hozzávetőleg pontosan tudná definiálni a liberalizmus, kommunizmus, fasizmus vagy a nácizmus ideológiáját. Gyakran tesznek egyenlőséget ezek között, holott ezek pl. 3 gyökeresen eltérő csoportba sorolhatók, hasonlóság csupán a fasizmus és nácizmus között van. Ezeket viszont gyakran teljesen eltérőnek ítélik meg, noha a különbség mindössze annyi, hogy a nácizmus rasszista alapon vall fasiszta ideológiát. A náci idegen ellenséget, azaz bűnbakot jelöl meg minden baj forrásaként pl. cigány, zsidó, arab, mexikói, a fasiszta viszont ezt az ellenségképet megtalálja saját etnikumán belül, pl. munkanélküliek, bankárok, nyugdíjasok, egyetemisták, de lehetnek akár a cukorbetegek, vagy a szőke nők is. A fasizmus alapvetően a lecsúszó középosztály ideológiája, amely nem érti, de tulajdonképpen nem is akarja érteni lecsúszásának okát, pusztán védelmet keres az elkerülhetetlen történelmi változásokkal szemben, egyben elszenvedett veszteségeiért kárpótlást a bűnbakká nyilvánítottak terhére. Éppen ezért mind a fasiszta, mind a náci ideológiát a világ bármely népe alkalmazhatja. Azt inkább csodának kellene tekintenünk ha nem lennének néger, zsidó vagy éppen cigány fasiszták és nácik.Red Star
Másik régóta bennem motoszkáló kérdés: zsidó is lehet antiszemita?Jan
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson