New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
beazonosították Hernandezt egy a gyilkosság előtt pár órával készült felvételen, melyen rajta kívül a Lloyd és a másik két gyanúsított látható a bérelt autóban

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Én csodálkoznék, ha az sms-ek hívásforgalmi adatai mellett a tartalmát is tárolná a szolgáltató. De simán lehet, hogy tévedek.Nem teszik hozzáférhetetlenné az SMS-eket. A szolgáltató tárolja őket. Nálunk fél évre visszamenőleg, szerintem az amiknál hosszabb ideig is (amilyen paranoiásak).BurkusMondjuk a telefonon/kártyán tárolt szöveges üzeneteket és képeket így lehet, hogy hozzáférhetetlenné tették.Hát ezek sem Nobel díjasok, de ez még mindig elfogadhatóbb, mint azt gondolni, hogy ha tönkreteszem a telefont, akkor nem tudják kit hívtam róla. És ha Hörni benne volt, akkor volt egy felsőoktatásba járó is köztük. 😊zinedine5Az emberek többsége Magyarországon azt sem fogja fel, hogy az IMEI számok alapján lazán meg lehet állapítani, h milyen PIN kártyákat használtak az adott mobilban és így le lehet nyomozni az összes létező hívást, amit arról a mobilról produkáltak, akár előfizetésesen, akár "kártyáson" nyomultak.GyulusMobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?zinedine5
DoM
Ettől függetlenül ez az ember egy idióta. Ha köze van hozzá azért, ha nincs köze hozzá akkor meg a haverjai miatt.Boston
Do your job
több mint 12 éve
Nem teszik hozzáférhetetlenné az SMS-eket. A szolgáltató tárolja őket. Nálunk fél évre visszamenőleg, szerintem az amiknál hosszabb ideig is (amilyen paranoiásak).Mondjuk a telefonon/kártyán tárolt szöveges üzeneteket és képeket így lehet, hogy hozzáférhetetlenné tették.Hát ezek sem Nobel díjasok, de ez még mindig elfogadhatóbb, mint azt gondolni, hogy ha tönkreteszem a telefont, akkor nem tudják kit hívtam róla. És ha Hörni benne volt, akkor volt egy felsőoktatásba járó is köztük. 😊zinedine5Az emberek többsége Magyarországon azt sem fogja fel, hogy az IMEI számok alapján lazán meg lehet állapítani, h milyen PIN kártyákat használtak az adott mobilban és így le lehet nyomozni az összes létező hívást, amit arról a mobilról produkáltak, akár előfizetésesen, akár "kártyáson" nyomultak.GyulusMobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?zinedine5
DoM
Ettől függetlenül ez az ember egy idióta. Ha köze van hozzá azért, ha nincs köze hozzá akkor meg a haverjai miatt.Boston
több mint 12 éve
Bozton plucc egy! Így van simán lehet fotó, hang bármi. Nyu Hernyák lehet mégis ismerte a fószert, és ő már ezzel, mint látjuk jobban bajban van, mint a két noném. Namármost, hacsak járt a házában meg van egy fotója róla a telójában, mégha nem is csinált semmit érezheti úgy, vagy adhatták neki azt a tanácsot, hogy rezeteljen, merugyanis az egzakt bizonyíték több, mint egy tanúvallomás. Smivel ő a celeb ezért rajta van a nyomás, persze ott vót egy csomó muki megaza pecces rikoi, izé Hernandez, a többire nem emlékszem.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Mondjuk a telefonon/kártyán tárolt szöveges üzeneteket és képeket így lehet, hogy hozzáférhetetlenné tették.Hát ezek sem Nobel díjasok, de ez még mindig elfogadhatóbb, mint azt gondolni, hogy ha tönkreteszem a telefont, akkor nem tudják kit hívtam róla. És ha Hörni benne volt, akkor volt egy felsőoktatásba járó is köztük. 😊zinedine5Az emberek többsége Magyarországon azt sem fogja fel, hogy az IMEI számok alapján lazán meg lehet állapítani, h milyen PIN kártyákat használtak az adott mobilban és így le lehet nyomozni az összes létező hívást, amit arról a mobilról produkáltak, akár előfizetésesen, akár "kártyáson" nyomultak.GyulusMobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?zinedine5
DoM
Ettől függetlenül ez az ember egy idióta. Ha köze van hozzá azért, ha nincs köze hozzá akkor meg a haverjai miatt.
Do your job
több mint 12 éve
Melyik egyetemen múlik ennek ismeretén a felvételi? :pHát ezek sem Nobel díjasok, de ez még mindig elfogadhatóbb, mint azt gondolni, hogy ha tönkreteszem a telefont, akkor nem tudják kit hívtam róla. És ha Hörni benne volt, akkor volt egy felsőoktatásba járó is köztük. 😊zinedine5Az emberek többsége Magyarországon azt sem fogja fel, hogy az IMEI számok alapján lazán meg lehet állapítani, h milyen PIN kártyákat használtak az adott mobilban és így le lehet nyomozni az összes létező hívást, amit arról a mobilról produkáltak, akár előfizetésesen, akár "kártyáson" nyomultak.GyulusMobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?zinedine5
DoM
Sokan az sem fogják fel amúgy, hogy kikapcsolt állapotban is ugyanúgy lenyomozható a telefon, ha az akksi a helyén van

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Hát ezek sem Nobel díjasok, de ez még mindig elfogadhatóbb, mint azt gondolni, hogy ha tönkreteszem a telefont, akkor nem tudják kit hívtam róla. És ha Hörni benne volt, akkor volt egy felsőoktatásba járó is köztük. 😊Az emberek többsége Magyarországon azt sem fogja fel, hogy az IMEI számok alapján lazán meg lehet állapítani, h milyen PIN kártyákat használtak az adott mobilban és így le lehet nyomozni az összes létező hívást, amit arról a mobilról produkáltak, akár előfizetésesen, akár "kártyáson" nyomultak.GyulusMobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?zinedine5
DoM
több mint 12 éve
... jómagam csak akkor kezdek majd pánikolni, amikor begyanúsítják.Gyulus!
Akár mint gyilkos, akár mint felbújtót/bűnsegédet/bűnpártolót... vagy épp mondjuk az eljárás akadályozása miatt. Még a legutóbbiért is simán ültetnek amcsiban.
Addig minden csak pletyka, uborkaszezon van, totál rákattant az egész média.
Szvsz a két haverja csinált valami bődületes hülyeséget... de miért lettek volna olyan hülyék, hogy 1 km-re a házától hagyják a holtestet, mellette Hörni autójával... mondjuk a praxisomban láttam durvább marhaságokat is😀Gyulus
Neked legyen igazad!!!!
több mint 12 éve
Az emberek többsége Magyarországon azt sem fogja fel, hogy az IMEI számok alapján lazán meg lehet állapítani, h milyen PIN kártyákat használtak az adott mobilban és így le lehet nyomozni az összes létező hívást, amit arról a mobilról produkáltak, akár előfizetésesen, akár "kártyáson" nyomultak.Mobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?zinedine5
DoM
több mint 12 éve
Mobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.Ehhez mennyire kell agyhalottnak lenni?
DoM
több mint 12 éve
... jómagam csak akkor kezdek majd pánikolni, amikor begyanúsítják.Akár mint gyilkos, akár mint felbújtót/bűnsegédet/bűnpártolót... vagy épp mondjuk az eljárás akadályozása miatt. Még a legutóbbiért is simán ültetnek amcsiban.
Addig minden csak pletyka, uborkaszezon van, totál rákattant az egész média.
Szvsz a két haverja csinált valami bődületes hülyeséget... de miért lettek volna olyan hülyék, hogy 1 km-re a házától hagyják a holtestet, mellette Hörni autójával... mondjuk a praxisomban láttam durvább marhaságokat is😀
több mint 12 éve
hát ez naon király!!! 😕(((((NO ARREST IMMINENT in murder investigation involving Aaron Hernandez. All other reports (currently) "absolutely untrue," per state policeViszont a házban található biztonsági kamerák felvételeit szándékosan tönkretették. Bravó Hernandez. Mobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.
Most már az is kiderült, hogy még egyetemi évei alatt is volt egy ilyen ügy, ahol kikérdezték a zsaruk...Habi
abcnews.go.com/US/aaron-hernandez-destroyed-home-security-system-phone-sources/story?id=19445131#.UcNO5TvjeSq
Police are back at Hernandez's home Thursday with a warrant based on evidence that he destroyed the home security system, which included video surveillance, intentionally. Hernandez also handed over his cell phone to investigators, and it was "in pieces." Additionally, authorities want to know why a house-cleaning team was hired to "scrub" the 23-year-old's mansion on Monday. One police official says Hernandez isn't a suspect, but he "has not been ruled out" and is "definitely not in the clear." The tight end sure isn't painting a pretty picture by destroying what could be deemed as evidence.DoM
asszem vége a karrierjének 😕
több mint 12 éve
NO ARREST IMMINENT in murder investigation involving Aaron Hernandez. All other reports (currently) "absolutely untrue," per state policeViszont a házban található biztonsági kamerák felvételeit szándékosan tönkretették. Bravó Hernandez. Mobilokat is próbáltak megsemmisíteni, dehát a hívásadatok meglesznek a szolgáltatónál.
Most már az is kiderült, hogy még egyetemi évei alatt is volt egy ilyen ügy, ahol kikérdezték a zsaruk...Habi
abcnews.go.com/US/aaron-hernandez-destroyed-home-security-system-phone-sources/story?id=19445131#.UcNO5TvjeSq
Police are back at Hernandez's home Thursday with a warrant based on evidence that he destroyed the home security system, which included video surveillance, intentionally. Hernandez also handed over his cell phone to investigators, and it was "in pieces." Additionally, authorities want to know why a house-cleaning team was hired to "scrub" the 23-year-old's mansion on Monday. One police official says Hernandez isn't a suspect, but he "has not been ruled out" and is "definitely not in the clear." The tight end sure isn't painting a pretty picture by destroying what could be deemed as evidence.
több mint 12 éve
NO ARREST IMMINENT in murder investigation involving Aaron Hernandez. All other reports (currently) "absolutely untrue," per state policeMost már az is kiderült, hogy még egyetemi évei alatt is volt egy ilyen ügy, ahol kikérdezték a zsaruk...


JT Daniels fan
több mint 12 éve
jjncaaHa empty egy nap késéssel beírt hsz-e nincs, valószínűleg én sem szólok a dupláért, de így nagyon nyilvánvaló volt. Szóval empty a hibás. 😛
több mint 12 éve
Hearing via law enforcement source that Aaron Hernandez will be arrested in connection with the North Attleborough murderbocs dom az előzőért, esküszöm még vissza is olvastam, csak mikor magamban morogtam, hogy miért nem olvas vissza empty, akkor átugrottam a legfrissebb komment felett 😊

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Legyünk populisták egy kicsit, hátha sikerül bekerülni valami bulvárlapba. 😛Eközben Bostonban:

Patriots újoncok látogatóban egy gyermekkórházban
több mint 12 éve
Nincs ennek a felsorolásnak/ Vick és sorstársai/egy olyan csórógyerek beszabadul a cukorkaboltba fílingje?Az biztos, hogy nem értem meg, mi mehet végbe egy ilyen ember lelkében, mármint gyerekkorában a "lesz-e kaja" kérdésről a "hány ferrarit vegyek" probléma lesz. De pont kívülről azt gondolnám, hogy nagyon értékeli az új helyzetét, illetvemég inkább fél attól, hogy ezt elveszítheti. Nyilván van ugyanakkor egy "én érinthetetlen vagyok" szemlélete, csak azért, mert gazdag.
Arra gondolok, hogy a hirtelen rájuk szakadt nagy dohánnyal nem tudtak mit kezdeni?Hiszen, korábban a nincshez jobban hozzá voltak szokva, mint a vanhoz.laccoo74
Hörniről írják, hogy elég balhés gyerekkora volt, bandatagságot is emlegetnek a mostani eset kapcsán. Ugyanakkor a csapattársai szerint pont, hogy menekült ebből a közegből, és egyértelműen bűnözőnek írják le a barátait. Szóval lehet tényleg visszanyúlt a múlt, vagy egyszerűen csak egy hülye/rossz döntés/ember. Bízom benne, hogy ártatlan, de eléggé bűzlik már a sztori, és három nap után nem hanzik túl jól az a mondat, hogy "not ruled out as a suspect".
Szerk: lehet az egész Belichick húzása, hogy elterelje a Tebow mániáról az ügyet... 😊
több mint 12 éve
Érdekes, valahogy egy Brady, Manning vagy Rodgers soha nem keveredik ilyen ügybe... Számomra egyébként teljesen érthetetlen, hogy ezek az emberek, mint Vick, Pacman, Ray Lewis, vagy, ha igaz Hernandez, miután jobban élnek, több pénzt keresnek, mint azt valaha elképzelték volna, ünnepelt sztárok és azt csinálják, amit szeretnek, miért nem tudnak örülni az életnek csak úgy simán. Azt világos, hogy a gettó, meg a szegénység sok esetben együtt jár a veszéllyel, hogy rossz körökbe keveredik az ember, de azt hinném, ha egyszer kikerültem onnan, biztos nagyon-nagyon vigyáznék magamra, nehogy bármi balhém legyen, és elveszítsem azt, amit elértem.Nincs ennek a felsorolásnak/ Vick és sorstársai/egy olyan csórógyerek beszabadul a cukorkaboltba fílingje?
Egyelőre él az ártatlanság vélelme, remélem nem lesz semmi probléma Hörnivel. De ha legkisebb összefüggés bebizonyosodik, azt is remélem, hogy Belichick úgy vágja ki, hogy a lába nem éri a földet. Nem való ilyen eset a Pats szellemiségéhez.LordTamas
Arra gondolok, hogy a hirtelen rájuk szakadt nagy dohánnyal nem tudtak mit kezdeni?Hiszen, korábban a nincshez jobban hozzá voltak szokva, mint a vanhoz.
több mint 12 éve
Érdekes, valahogy egy Brady, Manning vagy Rodgers soha nem keveredik ilyen ügybe... Számomra egyébként teljesen érthetetlen, hogy ezek az emberek, mint Vick, Pacman, Ray Lewis, vagy, ha igaz Hernandez, miután jobban élnek, több pénzt keresnek, mint azt valaha elképzelték volna, ünnepelt sztárok és azt csinálják, amit szeretnek, miért nem tudnak örülni az életnek csak úgy simán. Azt világos, hogy a gettó, meg a szegénység sok esetben együtt jár a veszéllyel, hogy rossz körökbe keveredik az ember, de azt hinném, ha egyszer kikerültem onnan, biztos nagyon-nagyon vigyáznék magamra, nehogy bármi balhém legyen, és elveszítsem azt, amit elértem.Ha mondjuk neadj isten nyernél a lottón, neked is gyorsan lenne egy slepped, akik tutti tudják mit kezdjenek a pénzeddel, és bármi történik azér biztos téged találnak meg, merugy szarnak bajnak nincs gazdája. Ugy ha voltak is, a leírás szerint még van két noném, ők úgy csak úgy voltak.........
Egyelőre él az ártatlanság vélelme, remélem nem lesz semmi probléma Hörnivel. De ha legkisebb összefüggés bebizonyosodik, azt is remélem, hogy Belichick úgy vágja ki, hogy a lába nem éri a földet. Nem való ilyen eset a Pats szellemiségéhez.LordTamas

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Érdekes, valahogy egy Brady, Manning vagy Rodgers soha nem keveredik ilyen ügybe... Számomra egyébként teljesen érthetetlen, hogy ezek az emberek, mint Vick, Pacman, Ray Lewis, vagy, ha igaz Hernandez, miután jobban élnek, több pénzt keresnek, mint azt valaha elképzelték volna, ünnepelt sztárok és azt csinálják, amit szeretnek, miért nem tudnak örülni az életnek csak úgy simán. Azt világos, hogy a gettó, meg a szegénység sok esetben együtt jár a veszéllyel, hogy rossz körökbe keveredik az ember, de azt hinném, ha egyszer kikerültem onnan, biztos nagyon-nagyon vigyáznék magamra, nehogy bármi balhém legyen, és elveszítsem azt, amit elértem.Egy rossz környékről nem lehet úgy kikerülni, hogy ne légy vkinek az adósa, márpedig utána benyújtják a számlát akár hová is vetődik az ember...
Egyelőre él az ártatlanság vélelme, remélem nem lesz semmi probléma Hörnivel. De ha legkisebb összefüggés bebizonyosodik, azt is remélem, hogy Belichick úgy vágja ki, hogy a lába nem éri a földet. Nem való ilyen eset a Pats szellemiségéhez.LordTamas
több mint 12 éve
Érdekes, valahogy egy Brady, Manning vagy Rodgers soha nem keveredik ilyen ügybe... Számomra egyébként teljesen érthetetlen, hogy ezek az emberek, mint Vick, Pacman, Ray Lewis, vagy, ha igaz Hernandez, miután jobban élnek, több pénzt keresnek, mint azt valaha elképzelték volna, ünnepelt sztárok és azt csinálják, amit szeretnek, miért nem tudnak örülni az életnek csak úgy simán. Azt világos, hogy a gettó, meg a szegénység sok esetben együtt jár a veszéllyel, hogy rossz körökbe keveredik az ember, de azt hinném, ha egyszer kikerültem onnan, biztos nagyon-nagyon vigyáznék magamra, nehogy bármi balhém legyen, és elveszítsem azt, amit elértem.Egyelőre él az ártatlanság vélelme, remélem nem lesz semmi probléma Hörnivel. De ha legkisebb összefüggés bebizonyosodik, azt is remélem, hogy Belichick úgy vágja ki, hogy a lába nem éri a földet. Nem való ilyen eset a Pats szellemiségéhez.
több mint 12 éve
Állítólag, némi thc tartalmú tudatmódosító szer a kulcs az ügyben.A rendőrség vizsgálja a Hernandez ház biztonsági kameráinak felvételeit.
A játékos pillanatnyilag NEM gyanúsított.
több mint 12 éve
"The case was voluntarily withdrawn on June 17, but a lawyer representing Bradley told NFL.com the case has not been resolved, and he refiled a new complaint Wednesday. He said the first complaint was withdrawn because of an error in the filing."Volt bizony, most polgári peres eljárás lesz abból is...wowwowTök mindegy mi a nyomozás végeredménye. Ha Hernandeznek a legkisebb félnivalója is lehet az ügyben - ami azért a fenti cikkből valószínűsíthető -, akkor az nagyon visszaüthet a csapatra. Ebből a cikkből azért egyértelműen az jön le, h vmit tudnia kell az ügyről.
LAW SOURCE: Aaron Hernandez was driver of a vehicle Odin LLoyd and 2 others in. Lloyd found dead one mile from Hernandez home. (...) Homicide victim Odin Lloyd sent text to a friend that included a reference to Aaron Hernandez. (...) 4 men together in vehicle. Only 3 return to Aaron Hernandez's home. Odin Lloyd NOT one of themjjncaa
Mindjárt itt a szezon, ő meg járkálhat majd tanúmeghallgatásokra. A média ráadásul nagyon rácuppant a témára, tuti ráutaznak erre és egy csomó felesleges, gusztustalan cikket fognak megjelentetni😕
Nem éppen optimális a felkészülés szempontjából....
Amúgy mintha neki lett volna február környékén vmi lövöldözése Miami-ban. Vagy rosszul olvastam?Rule
www.nfl.com/news/story/0ap1000000213516/article/lawsuit-alleges-aaron-hernandez-shot-man-in-florida
Nem áll jól a szénája, akkor sem ha mind2 ügyben ártatlan lenne.Pari
estire kiderül, hogy beborule

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Volt bizony, most polgári peres eljárás lesz abból is...wowwowTök mindegy mi a nyomozás végeredménye. Ha Hernandeznek a legkisebb félnivalója is lehet az ügyben - ami azért a fenti cikkből valószínűsíthető -, akkor az nagyon visszaüthet a csapatra. Ebből a cikkből azért egyértelműen az jön le, h vmit tudnia kell az ügyről.
LAW SOURCE: Aaron Hernandez was driver of a vehicle Odin LLoyd and 2 others in. Lloyd found dead one mile from Hernandez home. (...) Homicide victim Odin Lloyd sent text to a friend that included a reference to Aaron Hernandez. (...) 4 men together in vehicle. Only 3 return to Aaron Hernandez's home. Odin Lloyd NOT one of themjjncaa
Mindjárt itt a szezon, ő meg járkálhat majd tanúmeghallgatásokra. A média ráadásul nagyon rácuppant a témára, tuti ráutaznak erre és egy csomó felesleges, gusztustalan cikket fognak megjelentetni😕
Nem éppen optimális a felkészülés szempontjából....
Amúgy mintha neki lett volna február környékén vmi lövöldözése Miami-ban. Vagy rosszul olvastam?Rule
Nem áll jól a szénája, akkor sem ha mind2 ügyben ártatlan lenne.