New York Giants
50 feliratkozó
több mint 9 éve
Ez a rádió lehallgatás hatalmas bullshit. Ha csak ennyi lenne a dolog, akkor már rég lenne egy külön embere erre a csapatoknak... Másrészt nem mintha a védelem hirtelen a semmiből javult volna fel, egész meccsen beton volt a csapat, 1 játékot leszámítva. Manning fejhallgatója elromlott, és gondolom megunták, hogy OBJ-nek kellett hívnia a play-eket amiket az edző a fülébe súgott. Nonszensz, pláne hogy az ilyen tech cuccokat álltalában az NFL ellenőrzi v. biztosítja a csapatoknak, ergo magukat kellene vizsgálniuk, hogy miért próbálták szabotálni a csapatot. Egy pénzbünti még oké, de hogy ebből ekkora herce-hurcát csináljanak...
több mint 9 éve
picit azért mást mondott sztem. azt mondta, hogy ő ebben nem nyilatkozik, és tudomása szerint már vizsgálják és kezelik az ügyet. legalábbis sztem ez azt jelent:Nézd meg, Stephen Jones rögtön mondta, hogy a Dallas NEM KÉR vizsgálatot.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.Eleg savanyú lehet a szőlő ott Dallasban
krisz0621
😕
balintbaba
Kicsit nézz szét, tájlékozódj, mielőtt ítélkezel, bocs.
Charlie Firpo
"we don't comment on things like that (whether the team contacted the league), but it's obvious to everybody what happened, and my understanding is it's being looked into and handled."
bár az tény, hogy később hozzátette, hogy nem befolyásolta ez az eredményt (főleg mert az a drive int-tel végződött).
közben látom írtál. hát azt a ligának vhogy be kell bizonyítani, hogy ha valóban így volt.
www.nj.com/giants/index.ssf/2016/12/walkietalkiegate_nfl_looking_into_giants_use_of_ha.html#incart_river_index
itt is elemzik a helyzetet. sztem ez a lényeg benne:
"According to the rulebook, if the intercom systems have been shut down on both sidelines due to the equity rule, "all coaches' headsets must be removed, and radio communications from the sidelines to the field must be conducted by walkie-talkie only." But there is no rule stating teams can use a walkie-talkie if only their coach-to-field communications break down."
de ugye itt az intercom system az főleg arra vonatkozik, hogy a lenti edzők a fenti edzőkkel beszélnek (sztem.) és épp ezért írják a végén, hogy arról nincsen szabály, ha az edző a bent lévő játékossal veszíti el csupán a kontaktot.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
dystnow.com/2016/12/15/new-york-giants-nfl-investigation-rule-violations-vs-dallas-cowboys/igen, pontosan. vmi 4-5 playig nem működött a fejében, ezért walkie-n mondták be a playeket. ami elvileg még mindig szabálytalan, és vszeg jön is pénzbüntetés nekünk, a patsnek meg elveszik pár draft pickjét. de az, hogy lehallgassuk a playhívásokat hmmm. hírcsárdára való sztem.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.
krisz0621Én úgy látom, csak illegális rádiózás volt, amikor Eli volt fent. Tán elromlott a bukója.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.köszönjük. már ha ez így volt.
krisz0621
csebi
Charlie Firpo
csebi
Nem is ezzel van gond, hanem azzal, ha akkor rádiózott a bajúszos, amikor már látható vá vált a védelem reakciója.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 9 éve
Nézd meg, Stephen Jones rögtön mondta, hogy a Dallas NEM KÉR vizsgálatot.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.Eleg savanyú lehet a szőlő ott Dallasban
krisz0621
😕
balintbaba
Kicsit nézz szét, tájlékozódj, mielőtt ítélkezel, bocs.
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 9 éve
igen, pontosan. vmi 4-5 playig nem működött a fejében, ezért walkie-n mondták be a playeket. ami elvileg még mindig szabálytalan, és vszeg jön is pénzbüntetés nekünk, a patsnek meg elveszik pár draft pickjét. de az, hogy lehallgassuk a playhívásokat hmmm. hírcsárdára való sztem.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.
krisz0621Én úgy látom, csak illegális rádiózás volt, amikor Eli volt fent. Tán elromlott a bukója.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.köszönjük. már ha ez így volt.
krisz0621
csebi
Charlie Firpo
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.Eleg savanyú lehet a szőlő ott Dallasban
krisz0621
😕
https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 9 éve
Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.
krisz0621
Én úgy látom, csak illegális rádiózás volt, amikor Eli volt fent. Tán elromlott a bukója.Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.köszönjük. már ha ez így volt.
krisz0621
csebi
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 9 éve
Állítólag azért is vizsgálódik az NFL, mert a Giantsnek sikerült lehallgatnia a 'Boys playhívásait a negyedik negyedben! Ha ez így volt grat nektek.köszönjük. már ha ez így volt.
krisz0621
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
Ennek a Beatty-nek van a legfaszább ügynöke vlsz, mert úgy rémlik mikor kivágták egy valag halott pénzt is kapott, ezt pedig utána még megfejelte a mostani szerződéssel, amiért elég hogy a ST-ben párszor pályára lépett. Ha Magyarországon lennénk tuti azt gondolnám hogy 'visszaoszt' a managernek vagy vlm hasonló. 😊
több mint 9 éve
Beatty-nél sajna félrement a játékerejének a felmérése, ráadásul olyan szerződést kapott amelyben annyi a garantált, h ne érje meg kitenni, különben szvsz már nem lenne a csapatnál. A hajrához érkezve pedig nem rossz dolog ha a gyengébben teljesítő játékosainkat megpróbáljuk felrázni és nem a földbe döngölni őket. Most már nem lesznek nagy átszervezések, ebből az alapanyagból kell alkotni, majd a szezon után el lehet számolni a lelkiismerettel.
több mint 9 éve
Megvan az NFL következő megoldatlan relytéje Jeff Fisher után. Mike Sullivan kijelentette 'flowers' a mi emberünk.Igaz ezt pont tudjuk több mint 1 éve hogy faszság(bár sokan még mindig a technikáját csiszolgatnák egy nagy picsán rúgás helyett) Magyarán egy esélyünk van a javulásra, ha valaki lerúgja, vagy elintézi hogy sérültet jelentsen és bárki is játszik majd a helyén elég ha csak átengedi az ellent, de holding nélkül legalább, így esélye lesz Eli-nak eldobni 10yard büntetés nélkül. A vége előbb-utóbb pont az lesz mint Fisher ügyében, őt is el fogják zavarni, de legalább addig is bukjunk rajta. Nem az a gond hogy most ez van, hiszen ezt előre pontosan megmondtuk, nagy valószínűséggel erre számítottunk tőle reálisan...A baj hogy nem a megoldást keressük, hanem görcsösen ragaszkodunk a problémához. A szezon múlhat rajta. Nem értem.Egyelőre nincs mit tenni, ő van és kész. Azt hogy ki mit nyilatkozik, tök mind1, ahogy éppen Fisher esetében is mindegy volt, h a kirúgása előtt kapott szerződéshosszabbítást.. ha lesz jobb le lesz cserélve, de egyelőre nincs. (inkább Beatty visszahozatala a kérdés itt számomra..)
ozibozi
több mint 9 éve
Megvan az NFL következő megoldatlan relytéje Jeff Fisher után. Mike Sullivan kijelentette 'flowers' a mi emberünk.Igaz ezt pont tudjuk több mint 1 éve hogy faszság(bár sokan még mindig a technikáját csiszolgatnák egy nagy picsán rúgás helyett) Magyarán egy esélyünk van a javulásra, ha valaki lerúgja, vagy elintézi hogy sérültet jelentsen és bárki is játszik majd a helyén elég ha csak átengedi az ellent, de holding nélkül legalább, így esélye lesz Eli-nak eldobni 10yard büntetés nélkül. A vége előbb-utóbb pont az lesz mint Fisher ügyében, őt is el fogják zavarni, de legalább addig is bukjunk rajta. Nem az a gond hogy most ez van, hiszen ezt előre pontosan megmondtuk, nagy valószínűséggel erre számítottunk tőle reálisan...A baj hogy nem a megoldást keressük, hanem görcsösen ragaszkodunk a problémához. A szezon múlhat rajta. Nem értem.
több mint 9 éve
igen, még akkor is PO-ba vártam őket, a legjobban alulteljesítő csapat idén saját erejükhöz képest, azt vártam tőlük, mint a GB-től, h magukhoz térnek amikorra kell majd, de nem jött össze. Ettől még továbbra is veszélyesek bárkire, de ha simán szarrá veri őket a Skins akkor el fogok hallgatni 😊 (egyébként a félreértések elkerülése végett én is esélyesebbnek tartom a Was-t, de nem markánsan)látom ezt a Carolina dolgot nehezen tudod elengedni 😊( PO esélyesnek is tartottad őket még pár hete mikor már bőven le voltak maradva) persze 1 meccsen felvillanhat még valami a tavalyi formából de csodálkoznék ha egyáltalán csak megszorítanák a Skinst...nem írtam, h esélyesebb a Carolina, de veled ellentétben koránt sem tartom esélytelennek (ráadásul MNF lesz), de ez majd kiderül a meccsen. A sorsolás meg nekem pont azt mutatja, h nem nagyon van olyan meccs egyik csapatnak sem amit biztosra vehet, a riválisok pedig nem hibázhatnak már. Az h egy-egy meccsre lebontva esélyesebb valamivel pl a WAS vagy a GB az adott ellenfelénél nem jelenti azt, h nagyobb esélye van mindhárom ilyet behúzni, mint hogy belebukik valamelyikbe.Jó hagyjuk, nem azért körmöltem ezt le, hogy aztán megkapjam, hogy de itt bármi megeshet, és úgysem úgy lesz ahogy most logikus lenne az adott formák és sorsolás alapján.neked írtam, mert ezzel a résszel absz nem értettem egyet:Ezt most nekem mondtad, aki az egészet levezette? Mert akkor köszi, tudom 😀jó, de ha a GB és a Tampa is csak 9-7 akkor máris bent vagyunk egy 10-6-talPersze hogy nem fix, ezaz NFL... Viszont maradjunk a realitás talaján. A Bears sima W, és a Carolina D legnagyobb kriptonitja a paszjáték, amiben pedig nem sok jobb csapat van a Washingtonnál.SzeszeHa valaki nagyon unatkozna: www.espn.com/nfl/playoffs/machinenálam eleve egyáltalán nem fix, h a Redskins mindkét következő meccsét automatikusan behúzza majd, a Tampa sztem inkább lesz 9-7, mint 10-6 és azért a GB-nek sem automatikus az a 3 győzelem..
gyurczi
Awesome88
A Tampa már inkább bukhat, de papíron mind2 meccsen ők az esélyesek. Viszont Brees és Cam miatt itt inkább van esély a 9-7-re amit írtál.
A GreenBay-t meg ha láttad az elmúlt meccseken játszani, akkor 1,5 meccset már fixen be lehet nekik írni, minden Peterson visszatérésén, és a Lions-on múlik. Ott nem is vettem automatikusnak a 3 W, csak 2őt 😊
Awesome88
Szesze
Én csak igyekeztem a realitás talaján maradni, és persze nem bízni semmit a szerencsére, hogy majd a Skins kikap a Bears-től, v. hogy a feltámadó Packers-t, akik lemészárolták a Hawks-t, majd megállítja a Vikings a Lambo-n. Végső soron én csak annyit akartam ebből kihozni, amit le is írtam, hogy jelenleg kb.70% az esélyünk arra, hogy kiessünk 10-6-al. Viszont erről nincs is értelme vitatkozni, mert a csapat baszik rá és inkább összeszed még 2 W, hogy ne legyen értelme itt számolgatni 😀
Awesome88
"Ha reálisan nézem, akkor a 10-6 nem lesz elég. Egyedül akkor mennénk tovább 10-6-al, ha azaz egy győzelem pont a legerősebb, Skins ellen jönne össze. És még akkor is vernie kéne a Dallasnak a Lions-t, a Lions-nak pedig a Green Bay-t a végén. Ez túl karcos lenne. Ha kikapnánk a Ditroit-tól és a Washingtontól is, akkor már semmi esélyünk nem lenne, hiszen a GreenBay eleve előttünk van X esetén, és a Tampa is, az ellenfelek erőssége miatt".
Most meg kiemeled azt a két meccset (CHI-WAS és GB-MIN) aminek valóban nem sok esélye van, h kedvezően alakuljon (bár koránt sem lehetetlen egyik sem amúgy..) és nagyvonalúan elmész egy WAS-CAR és egy DET-GB mellett, amik szintén elegendők lennének 10-6 esetén, akármelyik meccset is nyernénk, h megelőzzük őket.
Szesze
A lényeg, 10-6-al nem sok esélyünk lesz PO-ba jutni, reménykedni persze lehet, de inkább ne bízzuk a többi csapatra a dolgot.
(Egyébként azon felül, hogy esély persze mindig van, hogy látod a Carolina-t esélyesebbnek, mint a Skins-t? Cousins olyan simán szétdobálja azt a bűnrossz secondary-t, hogy csoda lenne ha 10 ponton belül végeznének)
Awesome88
Szesze
yooker
több mint 9 éve
Szerintem még bőven van potenciál az O-ban, tényleg csak az a kérdés, hogy képesek lesznek-e szintet lépni. Mondjuk mikor, ha nem a PO-ban ennyi év után? Az alapszakasz végéig nem lesz nagy változás, egyedül Pugh visszatérése jelenthet majd lényeges javulást a pass prot. terén. Aztán majd ha sikerül a rájátszásba jutni, meglátjuk, hogy az mennyire villanyozza fel a támadóegységet, Manning-et, és McAdoo-t, aki eddig nem húzott elő túl sok kártyát abból a tarsolyból.O en mar hetek ota megkezdtem az aggodast, csak most materializalodott hozzaszolas kepeben 😀 mondjuk ugy, hogy megint nem tetszik a DL, meg igazabol a sec sem. Es akarmennyire nem szarnyal Elisha, azert mocsok nehez lenneez elég fontos ! nem is kellene szárnyalnia csak megdobni amit kell..
Wyatt
sajnos kevés a hosszú passz ( persze kevesebbet is hívunk) és ha ezeket még el is szúrjuk az nagyon nem jó...i!Itt 1-2 passz összejönne neki akkor lehetne valami áttörés... Személy szerit én nem adtam még fel hogy ő javulni fog ide a végére
remélem február elejéig fogunk itt látni ! 😉
yooker
több mint 9 éve
O en mar hetek ota megkezdtem az aggodast, csak most materializalodott hozzaszolas kepeben 😀 mondjuk ugy, hogy megint nem tetszik a DL, meg igazabol a sec sem. Es akarmennyire nem szarnyal Elisha, azert mocsok nehez lenneez elég fontos ! nem is kellene szárnyalnia csak megdobni amit kell..
Wyatt
sajnos kevés a hosszú passz ( persze kevesebbet is hívunk) és ha ezeket még el is szúrjuk az nagyon nem jó...i!Itt 1-2 passz összejönne neki akkor lehetne valami áttörés... Személy szerit én nem adtam még fel hogy ő javulni fog ide a végére
remélem február elejéig fogunk itt látni ! 😉
több mint 9 éve
látom ezt a Carolina dolgot nehezen tudod elengedni 😊( PO esélyesnek is tartottad őket még pár hete mikor már bőven le voltak maradva) persze 1 meccsen felvillanhat még valami a tavalyi formából de csodálkoznék ha egyáltalán csak megszorítanák a Skinst...nem írtam, h esélyesebb a Carolina, de veled ellentétben koránt sem tartom esélytelennek (ráadásul MNF lesz), de ez majd kiderül a meccsen. A sorsolás meg nekem pont azt mutatja, h nem nagyon van olyan meccs egyik csapatnak sem amit biztosra vehet, a riválisok pedig nem hibázhatnak már. Az h egy-egy meccsre lebontva esélyesebb valamivel pl a WAS vagy a GB az adott ellenfelénél nem jelenti azt, h nagyobb esélye van mindhárom ilyet behúzni, mint hogy belebukik valamelyikbe.Jó hagyjuk, nem azért körmöltem ezt le, hogy aztán megkapjam, hogy de itt bármi megeshet, és úgysem úgy lesz ahogy most logikus lenne az adott formák és sorsolás alapján.neked írtam, mert ezzel a résszel absz nem értettem egyet:Ezt most nekem mondtad, aki az egészet levezette? Mert akkor köszi, tudom 😀jó, de ha a GB és a Tampa is csak 9-7 akkor máris bent vagyunk egy 10-6-talPersze hogy nem fix, ezaz NFL... Viszont maradjunk a realitás talaján. A Bears sima W, és a Carolina D legnagyobb kriptonitja a paszjáték, amiben pedig nem sok jobb csapat van a Washingtonnál.SzeszeHa valaki nagyon unatkozna: www.espn.com/nfl/playoffs/machinenálam eleve egyáltalán nem fix, h a Redskins mindkét következő meccsét automatikusan behúzza majd, a Tampa sztem inkább lesz 9-7, mint 10-6 és azért a GB-nek sem automatikus az a 3 győzelem..
gyurczi
Awesome88
A Tampa már inkább bukhat, de papíron mind2 meccsen ők az esélyesek. Viszont Brees és Cam miatt itt inkább van esély a 9-7-re amit írtál.
A GreenBay-t meg ha láttad az elmúlt meccseken játszani, akkor 1,5 meccset már fixen be lehet nekik írni, minden Peterson visszatérésén, és a Lions-on múlik. Ott nem is vettem automatikusnak a 3 W, csak 2őt 😊
Awesome88
Szesze
Én csak igyekeztem a realitás talaján maradni, és persze nem bízni semmit a szerencsére, hogy majd a Skins kikap a Bears-től, v. hogy a feltámadó Packers-t, akik lemészárolták a Hawks-t, majd megállítja a Vikings a Lambo-n. Végső soron én csak annyit akartam ebből kihozni, amit le is írtam, hogy jelenleg kb.70% az esélyünk arra, hogy kiessünk 10-6-al. Viszont erről nincs is értelme vitatkozni, mert a csapat baszik rá és inkább összeszed még 2 W, hogy ne legyen értelme itt számolgatni 😀
Awesome88
"Ha reálisan nézem, akkor a 10-6 nem lesz elég. Egyedül akkor mennénk tovább 10-6-al, ha azaz egy győzelem pont a legerősebb, Skins ellen jönne össze. És még akkor is vernie kéne a Dallasnak a Lions-t, a Lions-nak pedig a Green Bay-t a végén. Ez túl karcos lenne. Ha kikapnánk a Ditroit-tól és a Washingtontól is, akkor már semmi esélyünk nem lenne, hiszen a GreenBay eleve előttünk van X esetén, és a Tampa is, az ellenfelek erőssége miatt".
Most meg kiemeled azt a két meccset (CHI-WAS és GB-MIN) aminek valóban nem sok esélye van, h kedvezően alakuljon (bár koránt sem lehetetlen egyik sem amúgy..) és nagyvonalúan elmész egy WAS-CAR és egy DET-GB mellett, amik szintén elegendők lennének 10-6 esetén, akármelyik meccset is nyernénk, h megelőzzük őket.
Szesze
A lényeg, 10-6-al nem sok esélyünk lesz PO-ba jutni, reménykedni persze lehet, de inkább ne bízzuk a többi csapatra a dolgot.
(Egyébként azon felül, hogy esély persze mindig van, hogy látod a Carolina-t esélyesebbnek, mint a Skins-t? Cousins olyan simán szétdobálja azt a bűnrossz secondary-t, hogy csoda lenne ha 10 ponton belül végeznének)
Awesome88
Szesze
több mint 9 éve
nem írtam, h esélyesebb a Carolina, de veled ellentétben koránt sem tartom esélytelennek (ráadásul MNF lesz), de ez majd kiderül a meccsen. A sorsolás meg nekem pont azt mutatja, h nem nagyon van olyan meccs egyik csapatnak sem amit biztosra vehet, a riválisok pedig nem hibázhatnak már. Az h egy-egy meccsre lebontva esélyesebb valamivel pl a WAS vagy a GB az adott ellenfelénél nem jelenti azt, h nagyobb esélye van mindhárom ilyet behúzni, mint hogy belebukik valamelyikbe.Jó hagyjuk, nem azért körmöltem ezt le, hogy aztán megkapjam, hogy de itt bármi megeshet, és úgysem úgy lesz ahogy most logikus lenne az adott formák és sorsolás alapján.neked írtam, mert ezzel a résszel absz nem értettem egyet:Ezt most nekem mondtad, aki az egészet levezette? Mert akkor köszi, tudom 😀jó, de ha a GB és a Tampa is csak 9-7 akkor máris bent vagyunk egy 10-6-talPersze hogy nem fix, ezaz NFL... Viszont maradjunk a realitás talaján. A Bears sima W, és a Carolina D legnagyobb kriptonitja a paszjáték, amiben pedig nem sok jobb csapat van a Washingtonnál.SzeszeHa valaki nagyon unatkozna: www.espn.com/nfl/playoffs/machinenálam eleve egyáltalán nem fix, h a Redskins mindkét következő meccsét automatikusan behúzza majd, a Tampa sztem inkább lesz 9-7, mint 10-6 és azért a GB-nek sem automatikus az a 3 győzelem..
gyurczi
Awesome88
A Tampa már inkább bukhat, de papíron mind2 meccsen ők az esélyesek. Viszont Brees és Cam miatt itt inkább van esély a 9-7-re amit írtál.
A GreenBay-t meg ha láttad az elmúlt meccseken játszani, akkor 1,5 meccset már fixen be lehet nekik írni, minden Peterson visszatérésén, és a Lions-on múlik. Ott nem is vettem automatikusnak a 3 W, csak 2őt 😊
Awesome88
Szesze
Én csak igyekeztem a realitás talaján maradni, és persze nem bízni semmit a szerencsére, hogy majd a Skins kikap a Bears-től, v. hogy a feltámadó Packers-t, akik lemészárolták a Hawks-t, majd megállítja a Vikings a Lambo-n. Végső soron én csak annyit akartam ebből kihozni, amit le is írtam, hogy jelenleg kb.70% az esélyünk arra, hogy kiessünk 10-6-al. Viszont erről nincs is értelme vitatkozni, mert a csapat baszik rá és inkább összeszed még 2 W, hogy ne legyen értelme itt számolgatni 😀
Awesome88
"Ha reálisan nézem, akkor a 10-6 nem lesz elég. Egyedül akkor mennénk tovább 10-6-al, ha azaz egy győzelem pont a legerősebb, Skins ellen jönne össze. És még akkor is vernie kéne a Dallasnak a Lions-t, a Lions-nak pedig a Green Bay-t a végén. Ez túl karcos lenne. Ha kikapnánk a Ditroit-tól és a Washingtontól is, akkor már semmi esélyünk nem lenne, hiszen a GreenBay eleve előttünk van X esetén, és a Tampa is, az ellenfelek erőssége miatt".
Most meg kiemeled azt a két meccset (CHI-WAS és GB-MIN) aminek valóban nem sok esélye van, h kedvezően alakuljon (bár koránt sem lehetetlen egyik sem amúgy..) és nagyvonalúan elmész egy WAS-CAR és egy DET-GB mellett, amik szintén elegendők lennének 10-6 esetén, akármelyik meccset is nyernénk, h megelőzzük őket.
Szesze
A lényeg, 10-6-al nem sok esélyünk lesz PO-ba jutni, reménykedni persze lehet, de inkább ne bízzuk a többi csapatra a dolgot.
(Egyébként azon felül, hogy esély persze mindig van, hogy látod a Carolina-t esélyesebbnek, mint a Skins-t? Cousins olyan simán szétdobálja azt a bűnrossz secondary-t, hogy csoda lenne ha 10 ponton belül végeznének)
Awesome88
több mint 9 éve
Wing lett az NFC Special Teams Player of the WeekAkarod mondani Here Wing goes 😀
Here We Go 😀
Klaci79
Carolinában meg azért van pass rush gazdagon, bár a Skins OL a jobbak közül való, ill. a sec is meccsről-meccsre rutinosabb, a gond ink a coachinggal volt az elmúlt hetekben szvsz.
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
O en mar hetek ota megkezdtem az aggodast, csak most materializalodott hozzaszolas kepeben 😀 mondjuk ugy, hogy megint nem tetszik a DL, meg igazabol a sec sem. Es akarmennyire nem szarnyal Elisha, azert mocsok nehez lenne

több mint 9 éve
Hol lehet aláírni a 11–6-os szezonotokat? 😀És igen, menetrend szerint befutott az első aggódó pats fan!
Behoztátok a tippemet, de aztán a WC-körnél tényleg ne tovább, mert még a végén megint bajnokok találtok lenni 😀
Wyatt
Azért az SB-be vezető úton vár majd még rátok egy Steelers is, de egye fene, most aláírom a Tom vs Eli 3.0-t
több mint 9 éve
Hol lehet aláírni a 11–6-os szezonotokat? 😀 Behoztátok a tippemet, de aztán a WC-körnél tényleg ne tovább, mert még a végén megint bajnokok találtok lenni 😀

több mint 9 éve
Jó hagyjuk, nem azért körmöltem ezt le, hogy aztán megkapjam, hogy de itt bármi megeshet, és úgysem úgy lesz ahogy most logikus lenne az adott formák és sorsolás alapján.neked írtam, mert ezzel a résszel absz nem értettem egyet:Ezt most nekem mondtad, aki az egészet levezette? Mert akkor köszi, tudom 😀jó, de ha a GB és a Tampa is csak 9-7 akkor máris bent vagyunk egy 10-6-talPersze hogy nem fix, ezaz NFL... Viszont maradjunk a realitás talaján. A Bears sima W, és a Carolina D legnagyobb kriptonitja a paszjáték, amiben pedig nem sok jobb csapat van a Washingtonnál.SzeszeHa valaki nagyon unatkozna: www.espn.com/nfl/playoffs/machinenálam eleve egyáltalán nem fix, h a Redskins mindkét következő meccsét automatikusan behúzza majd, a Tampa sztem inkább lesz 9-7, mint 10-6 és azért a GB-nek sem automatikus az a 3 győzelem..
gyurczi
Awesome88
A Tampa már inkább bukhat, de papíron mind2 meccsen ők az esélyesek. Viszont Brees és Cam miatt itt inkább van esély a 9-7-re amit írtál.
A GreenBay-t meg ha láttad az elmúlt meccseken játszani, akkor 1,5 meccset már fixen be lehet nekik írni, minden Peterson visszatérésén, és a Lions-on múlik. Ott nem is vettem automatikusnak a 3 W, csak 2őt 😊
Awesome88
Szesze
Én csak igyekeztem a realitás talaján maradni, és persze nem bízni semmit a szerencsére, hogy majd a Skins kikap a Bears-től, v. hogy a feltámadó Packers-t, akik lemészárolták a Hawks-t, majd megállítja a Vikings a Lambo-n. Végső soron én csak annyit akartam ebből kihozni, amit le is írtam, hogy jelenleg kb.70% az esélyünk arra, hogy kiessünk 10-6-al. Viszont erről nincs is értelme vitatkozni, mert a csapat baszik rá és inkább összeszed még 2 W, hogy ne legyen értelme itt számolgatni 😀
Awesome88
"Ha reálisan nézem, akkor a 10-6 nem lesz elég. Egyedül akkor mennénk tovább 10-6-al, ha azaz egy győzelem pont a legerősebb, Skins ellen jönne össze. És még akkor is vernie kéne a Dallasnak a Lions-t, a Lions-nak pedig a Green Bay-t a végén. Ez túl karcos lenne. Ha kikapnánk a Ditroit-tól és a Washingtontól is, akkor már semmi esélyünk nem lenne, hiszen a GreenBay eleve előttünk van X esetén, és a Tampa is, az ellenfelek erőssége miatt".
Most meg kiemeled azt a két meccset (CHI-WAS és GB-MIN) aminek valóban nem sok esélye van, h kedvezően alakuljon (bár koránt sem lehetetlen egyik sem amúgy..) és nagyvonalúan elmész egy WAS-CAR és egy DET-GB mellett, amik szintén elegendők lennének 10-6 esetén, akármelyik meccset is nyernénk, h megelőzzük őket.
Szesze
A lényeg, 10-6-al nem sok esélyünk lesz PO-ba jutni, reménykedni persze lehet, de inkább ne bízzuk a többi csapatra a dolgot.
(Egyébként azon felül, hogy esély persze mindig van, hogy látod a Carolina-t esélyesebbnek, mint a Skins-t? Cousins olyan simán szétdobálja azt a bűnrossz secondary-t, hogy csoda lenne ha 10 ponton belül végeznének)
több mint 9 éve
neked írtam, mert ezzel a résszel absz nem értettem egyet:Ezt most nekem mondtad, aki az egészet levezette? Mert akkor köszi, tudom 😀jó, de ha a GB és a Tampa is csak 9-7 akkor máris bent vagyunk egy 10-6-talPersze hogy nem fix, ezaz NFL... Viszont maradjunk a realitás talaján. A Bears sima W, és a Carolina D legnagyobb kriptonitja a paszjáték, amiben pedig nem sok jobb csapat van a Washingtonnál.SzeszeHa valaki nagyon unatkozna: www.espn.com/nfl/playoffs/machinenálam eleve egyáltalán nem fix, h a Redskins mindkét következő meccsét automatikusan behúzza majd, a Tampa sztem inkább lesz 9-7, mint 10-6 és azért a GB-nek sem automatikus az a 3 győzelem..
gyurczi
Awesome88
A Tampa már inkább bukhat, de papíron mind2 meccsen ők az esélyesek. Viszont Brees és Cam miatt itt inkább van esély a 9-7-re amit írtál.
A GreenBay-t meg ha láttad az elmúlt meccseken játszani, akkor 1,5 meccset már fixen be lehet nekik írni, minden Peterson visszatérésén, és a Lions-on múlik. Ott nem is vettem automatikusnak a 3 W, csak 2őt 😊
Awesome88
Szesze
Én csak igyekeztem a realitás talaján maradni, és persze nem bízni semmit a szerencsére, hogy majd a Skins kikap a Bears-től, v. hogy a feltámadó Packers-t, akik lemészárolták a Hawks-t, majd megállítja a Vikings a Lambo-n. Végső soron én csak annyit akartam ebből kihozni, amit le is írtam, hogy jelenleg kb.70% az esélyünk arra, hogy kiessünk 10-6-al. Viszont erről nincs is értelme vitatkozni, mert a csapat baszik rá és inkább összeszed még 2 W, hogy ne legyen értelme itt számolgatni 😀
Awesome88
"Ha reálisan nézem, akkor a 10-6 nem lesz elég. Egyedül akkor mennénk tovább 10-6-al, ha azaz egy győzelem pont a legerősebb, Skins ellen jönne össze. És még akkor is vernie kéne a Dallasnak a Lions-t, a Lions-nak pedig a Green Bay-t a végén. Ez túl karcos lenne. Ha kikapnánk a Ditroit-tól és a Washingtontól is, akkor már semmi esélyünk nem lenne, hiszen a GreenBay eleve előttünk van X esetén, és a Tampa is, az ellenfelek erőssége miatt".
Most meg kiemeled azt a két meccset (CHI-WAS és GB-MIN) aminek valóban nem sok esélye van, h kedvezően alakuljon (bár koránt sem lehetetlen egyik sem amúgy..) és nagyvonalúan elmész egy WAS-CAR és egy DET-GB mellett, amik szintén elegendők lennének 10-6 esetén, akármelyik meccset is nyernénk, h megelőzzük őket.
több mint 9 éve
A hagyományos fociból kiragadnék egy idézetet, akárhogy is alakúl a vége baszok én rá mert vertük a Dallast oda-vissza.Ennek mindenki örül, ezt elhiheted, de ezek után még nagyobb csalódás lenne, ha nem lenne meg a rájátszás.
Palesz76
