New York Giants
50 feliratkozó
több mint 9 éve
Hát a dolgok jelen állása szerint a PO már gyakorlatilag mindkettőnknek elég valószínű, ezért ha Ti is eljuttok odáig meg mi is akkor a PO-ban Arlingtonban találkozunk.Nem beszéltünk szerencséről szerintem, de én azt simán tartom, hogy ez a 11-1es mérleg erősebb csapatot mutat, mint amik valójában vagytok. Aztán persze rá lehet erre cáfolni könnyedén a POban is.Sziasztok !Megnéztem ezt a Dallas-Vikings meccset és hát finoman szólva se a Cowboys dominált a meccsen.. összességében szerintem egyértelműen a Vikingsnak kellett volna nyernie, simán megfogták az egekig magasztalt dallasi offense-t, más kérdés hogy ezzel az agyonsérült támadófallal a minnesotai offense sem működik/működött. Meggyőződésem, h normális esetben a Vikings lenne a legnagyobb favorit idén, de így lassan kezd elmenni nekik a szezon és persze nekünk se volt ez rossz eredmény, mert a wild card helyért ők még mindig komoly tényezők (voltak).hát igen! összefoglaló alapján a spec team fumblit kiegészülve az ordas bírói bakival a végén már nem bírta el a Vikes..
A Dallas ezzel valószínű behúzza a csoportot és a kiemelést az első körben, de megmondom őszintén hogy én nagyon meglepődnék, ha ez a csapat SB-ba tudna jutni, hiába vezetik az NFL-t jelenleg..
Szesze
a Dallasnak meg tényleg valahogy túl jól sül eddig minden ez nem szokott kitartani...! bár ha úgy nézem mi sem panaszkodhatunk eddig hogy pechünk lenne a meccsek végén!😊
yooker
Ez egy meccs volt a sok közül. A szezonnyitó kivételével meg talán a PIT ez volt az első meccs amit nem domináltunk. Nekünk a Net Pts 105, a legtöbb a ligában. Szerintem itt szó sincs szerencséről, maximum arról lehet vitatkozni, hogy 11-1-el vagy 10-2-vel állhatnánk.
100yard
Szesze
több mint 9 éve
Nem beszéltünk szerencséről szerintem, de én azt simán tartom, hogy ez a 11-1es mérleg erősebb csapatot mutat, mint amik valójában vagytok. Aztán persze rá lehet erre cáfolni könnyedén a POban is.Sziasztok !Megnéztem ezt a Dallas-Vikings meccset és hát finoman szólva se a Cowboys dominált a meccsen.. összességében szerintem egyértelműen a Vikingsnak kellett volna nyernie, simán megfogták az egekig magasztalt dallasi offense-t, más kérdés hogy ezzel az agyonsérült támadófallal a minnesotai offense sem működik/működött. Meggyőződésem, h normális esetben a Vikings lenne a legnagyobb favorit idén, de így lassan kezd elmenni nekik a szezon és persze nekünk se volt ez rossz eredmény, mert a wild card helyért ők még mindig komoly tényezők (voltak).hát igen! összefoglaló alapján a spec team fumblit kiegészülve az ordas bírói bakival a végén már nem bírta el a Vikes..
A Dallas ezzel valószínű behúzza a csoportot és a kiemelést az első körben, de megmondom őszintén hogy én nagyon meglepődnék, ha ez a csapat SB-ba tudna jutni, hiába vezetik az NFL-t jelenleg..
Szesze
a Dallasnak meg tényleg valahogy túl jól sül eddig minden ez nem szokott kitartani...! bár ha úgy nézem mi sem panaszkodhatunk eddig hogy pechünk lenne a meccsek végén!😊
yooker
Ez egy meccs volt a sok közül. A szezonnyitó kivételével meg talán a PIT ez volt az első meccs amit nem domináltunk. Nekünk a Net Pts 105, a legtöbb a ligában. Szerintem itt szó sincs szerencséről, maximum arról lehet vitatkozni, hogy 11-1-el vagy 10-2-vel állhatnánk.
100yard
több mint 9 éve
Megnéztem ezt a Dallas-Vikings meccset és hát finoman szólva se a Cowboys dominált a meccsen.. összességében szerintem egyértelműen a Vikingsnak kellett volna nyernie, simán megfogták az egekig magasztalt dallasi offense-t, más kérdés hogy ezzel az agyonsérült támadófallal a minnesotai offense sem működik/működött. Meggyőződésem, h normális esetben a Vikings lenne a legnagyobb favorit idén, de így lassan kezd elmenni nekik a szezon és persze nekünk se volt ez rossz eredmény, mert a wild card helyért ők még mindig komoly tényezők (voltak).Én meg azt néztem, hogy a fumblitis járvány eppen jókor kapta el őket.
A Dallas ezzel valószínű behúzza a csoportot és a kiemelést az első körben, de megmondom őszintén hogy én nagyon meglepődnék, ha ez a csapat SB-ba tudna jutni, hiába vezetik az NFL-t jelenleg..
Szesze
A Vikes és a saját Def-ünk között sincs már akkora különbség, mint a szezon elején, az Off-unk pedig jobb, kezdek bizakodni a jövő heti meccsünk kapcsán.
több mint 9 éve
Sziasztok !Megnéztem ezt a Dallas-Vikings meccset és hát finoman szólva se a Cowboys dominált a meccsen.. összességében szerintem egyértelműen a Vikingsnak kellett volna nyernie, simán megfogták az egekig magasztalt dallasi offense-t, más kérdés hogy ezzel az agyonsérült támadófallal a minnesotai offense sem működik/működött. Meggyőződésem, h normális esetben a Vikings lenne a legnagyobb favorit idén, de így lassan kezd elmenni nekik a szezon és persze nekünk se volt ez rossz eredmény, mert a wild card helyért ők még mindig komoly tényezők (voltak).hát igen! összefoglaló alapján a spec team fumblit kiegészülve az ordas bírói bakival a végén már nem bírta el a Vikes..
A Dallas ezzel valószínű behúzza a csoportot és a kiemelést az első körben, de megmondom őszintén hogy én nagyon meglepődnék, ha ez a csapat SB-ba tudna jutni, hiába vezetik az NFL-t jelenleg..
Szesze
a Dallasnak meg tényleg valahogy túl jól sül eddig minden ez nem szokott kitartani...! bár ha úgy nézem mi sem panaszkodhatunk eddig hogy pechünk lenne a meccsek végén!😊
yooker
Ez egy meccs volt a sok közül. A szezonnyitó kivételével meg talán a PIT ez volt az első meccs amit nem domináltunk. Nekünk a Net Pts 105, a legtöbb a ligában. Szerintem itt szó sincs szerencséről, maximum arról lehet vitatkozni, hogy 11-1-el vagy 10-2-vel állhatnánk.
több mint 9 éve
Megnéztem ezt a Dallas-Vikings meccset és hát finoman szólva se a Cowboys dominált a meccsen.. összességében szerintem egyértelműen a Vikingsnak kellett volna nyernie, simán megfogták az egekig magasztalt dallasi offense-t, más kérdés hogy ezzel az agyonsérült támadófallal a minnesotai offense sem működik/működött. Meggyőződésem, h normális esetben a Vikings lenne a legnagyobb favorit idén, de így lassan kezd elmenni nekik a szezon és persze nekünk se volt ez rossz eredmény, mert a wild card helyért ők még mindig komoly tényezők (voltak).hát igen! összefoglaló alapján a spec team fumblit kiegészülve az ordas bírói bakival a végén már nem bírta el a Vikes..
A Dallas ezzel valószínű behúzza a csoportot és a kiemelést az első körben, de megmondom őszintén hogy én nagyon meglepődnék, ha ez a csapat SB-ba tudna jutni, hiába vezetik az NFL-t jelenleg..
Szesze
a Dallasnak meg tényleg valahogy túl jól sül eddig minden ez nem szokott kitartani...! bár ha úgy nézem mi sem panaszkodhatunk eddig hogy pechünk lenne a meccsek végén!😊
több mint 9 éve
Megnéztem ezt a Dallas-Vikings meccset és hát finoman szólva se a Cowboys dominált a meccsen.. összességében szerintem egyértelműen a Vikingsnak kellett volna nyernie, simán megfogták az egekig magasztalt dallasi offense-t, más kérdés hogy ezzel az agyonsérült támadófallal a minnesotai offense sem működik/működött. Meggyőződésem, h normális esetben a Vikings lenne a legnagyobb favorit idén, de így lassan kezd elmenni nekik a szezon és persze nekünk se volt ez rossz eredmény, mert a wild card helyért ők még mindig komoly tényezők (voltak). A Dallas ezzel valószínű behúzza a csoportot és a kiemelést az első körben, de megmondom őszintén hogy én nagyon meglepődnék, ha ez a csapat SB-ba tudna jutni, hiába vezetik az NFL-t jelenleg..
több mint 9 éve
estére mit vártok? megszoríthatja a Vikes a Dallast?Remélem, nem...
sztem nem nagyon...
yooker

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 9 éve
estére mit vártok? megszoríthatja a Vikes a Dallast?sztem nem nagyon...
több mint 9 éve
Collins lett a hónap védőjátékosa az NFC-ben 😀Landon Collins is the first safety in Giants franchise history to win Defensive Player of the Month!
Taz
több mint 9 éve
Collins lett a hónap védőjátékosa az NFC-ben 😀
több mint 9 éve
most látom a jó hírt :Ezt aláírhatom valahol? Cserébe szurkolok nektek a Lions és a Cowboys ellen! 😀
underdogok vagyunk vasárnap ( 6 ponttal ) 😊
szerk.: de most valamiért úgy érzem ezt a meccset "elengedjük"... sokkal fontosabb a Steelersnek!A Lions és Dallasra megyünk rá inkább!
beragadunk az elején aztán szépen lecsordogál! de ne legyen igazam persze!
yooker
több mint 9 éve
most látom a jó hírt :underdogok vagyunk vasárnap ( 6 ponttal ) 😊
szerk.: de most valamiért úgy érzem ezt a meccset "elengedjük"... sokkal fontosabb a Steelersnek!A Lions és Dallasra megyünk rá inkább!
beragadunk az elején aztán szépen lecsordogál! de ne legyen igazam persze!
Szerkesztette: yooker
több mint 9 éve
Hart ha nem is valtotta meg a vilagot, hetrol hetre jol teljesit. A pff is offense oldalon ot hozta ki legjobbnak a browns ellen. Sztem o marad a RT.Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.A lényeg, hogy mindenképpen kell egy kezdőember a falba. Ha csak egy játékost hozunk FA-ról, akkor az remélhetőleg egy épkézláb támadófalember lesz, a center-en kívül bármelyik posztra. Pugh és Flowers helye nincs veszélyben így az 5-ből 3 poszt be van töltve. Jerry, Newhouse és Hart is ott lesznek, ők megoldanák a csere kérdést, és a fennmaradó 1 betöltetlen lyukat - bár utóbbi eddig nem váltotta meg a világot, hiába a sok kieső.
Asbee
Nem kell egy elit szupersztár, de azért bőven lehetne erősíteni ezen az egységen. A draftot hanyagolnám ebből a szempontból, hiszen az utóbbi években megjósolhatatlan, hogy kiből lesz bust. Lásd Tunsil-t, v. Flowers-t is, aki bár nem bust, de hogy kapitális reach, az biztos. Ráadásul az idei OL class nem tűnik valami fényesnek...
Awesome88
több mint 9 éve
A védelem erejét az is mutatja, hogy az elmúlt 4 hétből, 3szor is nálunk kötött ki az "NFC hét védője" cím, kétszer Collins, most pedig JPP által. És a kimaradó héten is volt esélye a szuper safety-nek, csak akkor Pats verés volt. 😊
több mint 9 éve
Közös meccsnézés vasárnap???
több mint 9 éve
8-3! Draft és FA ilyenkor? Túl sok volt így PO nélkül! Megszoktátok! 😀
több mint 9 éve
Mondjuk a 32dik helyen nem biztos, hogy bennt lesz, de ha a Pats választ előttünk, akkor tök mindegy, nem!?😁😂Cam Robinson-t eltudnám képzelni az első körben 😀Egyetértek, de sztem meglesz a korai körös OT draft is, sztem simán benne van akár első körben is, persze nyilván csak akkor ha lesz olyan kaliber az adott ponton. De ezekről még tényleg korai beszélni, mert rengeteg a bizonytalan pont még.Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.A lényeg, hogy mindenképpen kell egy kezdőember a falba. Ha csak egy játékost hozunk FA-ról, akkor az remélhetőleg egy épkézláb támadófalember lesz, a center-en kívül bármelyik posztra. Pugh és Flowers helye nincs veszélyben így az 5-ből 3 poszt be van töltve. Jerry, Newhouse és Hart is ott lesznek, ők megoldanák a csere kérdést, és a fennmaradó 1 betöltetlen lyukat - bár utóbbi eddig nem váltotta meg a világot, hiába a sok kieső.
Asbee
Nem kell egy elit szupersztár, de azért bőven lehetne erősíteni ezen az egységen. A draftot hanyagolnám ebből a szempontból, hiszen az utóbbi években megjósolhatatlan, hogy kiből lesz bust. Lásd Tunsil-t, v. Flowers-t is, aki bár nem bust, de hogy kapitális reach, az biztos. Ráadásul az idei OL class nem tűnik valami fényesnek...
Awesome88
Szesze
Taz
Szerkesztette: nagir

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 9 éve
Cam Robinson-t eltudnám képzelni az első körben 😀Egyetértek, de sztem meglesz a korai körös OT draft is, sztem simán benne van akár első körben is, persze nyilván csak akkor ha lesz olyan kaliber az adott ponton. De ezekről még tényleg korai beszélni, mert rengeteg a bizonytalan pont még.Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.A lényeg, hogy mindenképpen kell egy kezdőember a falba. Ha csak egy játékost hozunk FA-ról, akkor az remélhetőleg egy épkézláb támadófalember lesz, a center-en kívül bármelyik posztra. Pugh és Flowers helye nincs veszélyben így az 5-ből 3 poszt be van töltve. Jerry, Newhouse és Hart is ott lesznek, ők megoldanák a csere kérdést, és a fennmaradó 1 betöltetlen lyukat - bár utóbbi eddig nem váltotta meg a világot, hiába a sok kieső.
Asbee
Nem kell egy elit szupersztár, de azért bőven lehetne erősíteni ezen az egységen. A draftot hanyagolnám ebből a szempontból, hiszen az utóbbi években megjósolhatatlan, hogy kiből lesz bust. Lásd Tunsil-t, v. Flowers-t is, aki bár nem bust, de hogy kapitális reach, az biztos. Ráadásul az idei OL class nem tűnik valami fényesnek...
Awesome88
Szesze
több mint 9 éve
Egy biztos, mindannyian abban bízunk, hogy jó hátul fogunk draftolniEgyetértek, de sztem meglesz a korai körös OT draft is, sztem simán benne van akár első körben is, persze nyilván csak akkor ha lesz olyan kaliber az adott ponton. De ezekről még tényleg korai beszélni, mert rengeteg a bizonytalan pont még.Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.A lényeg, hogy mindenképpen kell egy kezdőember a falba. Ha csak egy játékost hozunk FA-ról, akkor az remélhetőleg egy épkézláb támadófalember lesz, a center-en kívül bármelyik posztra. Pugh és Flowers helye nincs veszélyben így az 5-ből 3 poszt be van töltve. Jerry, Newhouse és Hart is ott lesznek, ők megoldanák a csere kérdést, és a fennmaradó 1 betöltetlen lyukat - bár utóbbi eddig nem váltotta meg a világot, hiába a sok kieső.
Asbee
Nem kell egy elit szupersztár, de azért bőven lehetne erősíteni ezen az egységen. A draftot hanyagolnám ebből a szempontból, hiszen az utóbbi években megjósolhatatlan, hogy kiből lesz bust. Lásd Tunsil-t, v. Flowers-t is, aki bár nem bust, de hogy kapitális reach, az biztos. Ráadásul az idei OL class nem tűnik valami fényesnek...
Awesome88
Szesze
több mint 9 éve
Egyetértek, de sztem meglesz a korai körös OT draft is, sztem simán benne van akár első körben is, persze nyilván csak akkor ha lesz olyan kaliber az adott ponton. De ezekről még tényleg korai beszélni, mert rengeteg a bizonytalan pont még.Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.A lényeg, hogy mindenképpen kell egy kezdőember a falba. Ha csak egy játékost hozunk FA-ról, akkor az remélhetőleg egy épkézláb támadófalember lesz, a center-en kívül bármelyik posztra. Pugh és Flowers helye nincs veszélyben így az 5-ből 3 poszt be van töltve. Jerry, Newhouse és Hart is ott lesznek, ők megoldanák a csere kérdést, és a fennmaradó 1 betöltetlen lyukat - bár utóbbi eddig nem váltotta meg a világot, hiába a sok kieső.
Asbee
Nem kell egy elit szupersztár, de azért bőven lehetne erősíteni ezen az egységen. A draftot hanyagolnám ebből a szempontból, hiszen az utóbbi években megjósolhatatlan, hogy kiből lesz bust. Lásd Tunsil-t, v. Flowers-t is, aki bár nem bust, de hogy kapitális reach, az biztos. Ráadásul az idei OL class nem tűnik valami fényesnek...
Awesome88
Szerkesztette: Szesze
több mint 9 éve
Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.A lényeg, hogy mindenképpen kell egy kezdőember a falba. Ha csak egy játékost hozunk FA-ról, akkor az remélhetőleg egy épkézláb támadófalember lesz, a center-en kívül bármelyik posztra. Pugh és Flowers helye nincs veszélyben így az 5-ből 3 poszt be van töltve. Jerry, Newhouse és Hart is ott lesznek, ők megoldanák a csere kérdést, és a fennmaradó 1 betöltetlen lyukat - bár utóbbi eddig nem váltotta meg a világot, hiába a sok kieső.
Asbee
Nem kell egy elit szupersztár, de azért bőven lehetne erősíteni ezen az egységen. A draftot hanyagolnám ebből a szempontból, hiszen az utóbbi években megjósolhatatlan, hogy kiből lesz bust. Lásd Tunsil-t, v. Flowers-t is, aki bár nem bust, de hogy kapitális reach, az biztos. Ráadásul az idei OL class nem tűnik valami fényesnek...
több mint 9 éve
Hetekig korrektül tolta Flowers és olyan játékosok ellen játszott mint Quinn és Suggs. Solari munkája látszik rajta, a technikáján kell még javítani, de az NFL álagot hozza. Esetleg ki lehet próbálni a túloldalon ha egyértelmű upgrade érkezik a vakoldalra, talán RT-ként jobban ki tudja használni az erejét. Akkor Hart lehetne a RG, Jerry pedig a csere ha marad.
több mint 9 éve
Sajnos Flowers sorsa nagyjából eldőlni látszik.. cserének még oké, de nem kezdő szint és akkor az RT és RG posztról nem beszéltünk. Az optimális az lenne, ha igazolnánk is ide és draftolnánk is korai körben, kérdés belefér-e majd, de sztem ez lesz Reese-nél is a prioritás idén.
több mint 9 éve
Mondjuk elkapóból nem valószínű, hogy 6'5" körüli játékos érkezni fog, a 6'2"-6'3" már magasnak számít és a drafton is inkább az AB, OBJ féle WR-ek kezdenek túlsúlyban lenni. Meg persze az is kérdés mi a célunk Cruzzal, mert Lewis szvsz kevés lesz ide. TE-ből nem is tudom milyen stílusú játékosra lenne szükségünk, bár nem bánnám ha jövőre tartanánk egy FB-t is, mert jelenleg nincs senki aki be tudná tölteni a két szerepkört. Tye-ra tavaly azt mondták, hogy a felmérőjén iszonyat jó 40 yardot futott, de nem használjuk ki a gyorsaságát. A 6-8 yardos hook route-okkal találjuk meg főleg. Adams a red zone-ban lehetne király, anno az ő felvételein a seam route-ok voltak királyak amiket Manning is előszeretettel dob a TE-k felé, de idén ezek is elmaradnak. Persze lehet nem jogtalanul. Én egyik tight endünkben sem látom, hogy akkora spíler lenne, de ezt még el tudjuk viselni. A támadófalba egy ember kell, Pugh és Richburg király, Flowers és Hart sorsa pedig jövőre dől majd el, de a 2. naptól kezdve oda is érkezhet valaki a draftról.
