New York Giants
50 feliratkozó
több mint 11 éve
Legfőképp egy cover safety-re van szükségünk, szóval simán benn hagyhatjuk Landon Collins-t is. Nem szabad ráizgulni egy játékosra, mert nagyot tud koppanni az ember. Olyan szintű Scherff mánia volt, amit kicsit már indokolatlannak tartottam és szinte röhögtem + elképzeltem pár ember fejét mikor kihúzta őt a Redskins😀 Hogy most hogyan értékelnek majdnemhogy lényegtelen, ilyenkor mindenki 0-ról indul. Ebből a pickből ennyit lehetett kihozni. Nem egy ultrabrutál class ez, ha pedig nem tudsz kit húzni, akkor válaszd az általad legjobbnak tartott támadó vagy védő falembert. Hosszú távon gondolkodunk, először guard vagy tackle lesz és egy vagy két év után lesz ő az új LT. Addig Beatty simán elkaristol, csak egy rossz éve volt, azon kívül helytállt. Látszik a tudatos munka a támadófallal és ez jó. Idén már nem szabad rosszul teljesítenünk ezen a poszton.Asbeenálam max OL mánia volt (mondjuk az is erős túlzás) és közülük Scherff tűnt a legjobbnak. Te indokolatlannak tartottad az OL húzást első körben végig, ennek ellenére mégis ez történt, úgyh a te fejedet is megnézhetted mikor kihúztuk Flowerst 😉
több mint 11 éve
Nekem csak annyi fenntartásom van, hogy még fejlesztésre szorul. Néhány szagértő szerint 9. pickkel nem választanak olyat akivel még meló van. gyurczimondjuk mivel idén még így is úgy is Beatty lesz az LT (legalább is nagyon vszínű..), így ez nem akkora gond
több mint 11 éve
Nekem csak annyi fenntartásom van, hogy még fejlesztésre szorul. Néhány szagértő szerint 9. pickkel nem választanak olyat akivel még meló van. Sztem ezt a picket egyébként nem kell nagyon védeni. Collins nem az, akit gyilkossági üggyel hoztak kapcsolatba és ezért csúszik?gyurcziŐ La'el Collins
több mint 11 éve
Legfőképp egy cover safety-re van szükségünk, szóval simán benn hagyhatjuk Landon Collins-t is. Nem szabad ráizgulni egy játékosra, mert nagyot tud koppanni az ember. Olyan szintű Scherff mánia volt, amit kicsit már indokolatlannak tartottam és szinte röhögtem + elképzeltem pár ember fejét mikor kihúzta őt a Redskins😀 Hogy most hogyan értékelnek majdnemhogy lényegtelen, ilyenkor mindenki 0-ról indul. Ebből a pickből ennyit lehetett kihozni. Nem egy ultrabrutál class ez, ha pedig nem tudsz kit húzni, akkor válaszd az általad legjobbnak tartott támadó vagy védő falembert. Hosszú távon gondolkodunk, először guard vagy tackle lesz és egy vagy két év után lesz ő az új LT. Addig Beatty simán elkaristol, csak egy rossz éve volt, azon kívül helytállt. Látszik a tudatos munka a támadófallal és ez jó. Idén már nem szabad rosszul teljesítenünk ezen a poszton.
több mint 11 éve
Nekem csak annyi fenntartásom van, hogy még fejlesztésre szorul. Néhány szagértő szerint 9. pickkel nem választanak olyat akivel még meló van. Sztem ezt a picket egyébként nem kell nagyon védeni. Collins nem az, akit gyilkossági üggyel hoztak kapcsolatba és ezért csúszik?
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 11 éve
2. körben mit gondoltok ki jön? L. Collins ha bent lesz muszáj lenne őt választani nem?yookerattól függ.. ha lesz még bent jó DL ember akkor annak jobban örülnék második körben
kicsit jobban megnézve, h kik vannak bent vszínű mégis Collins lenne a legjobb választás, kérdés bent lesz-e még..
több mint 11 éve
2. körben mit gondoltok ki jön? L. Collins ha bent lesz muszáj lenne őt választani nem?yookerpont ugyanerre gondoltam, mikor megláttam, hogy benn van még...
több mint 11 éve
2. körben mit gondoltok ki jön? L. Collins ha bent lesz muszáj lenne őt választani nem?
több mint 11 éve
Van olyan szakerto aki szerint A+ draftunk,ugyh nem foglalkoznek ezekkel inkabb!Szuksegunk volt OL erositesre,es mivel Scherff nem volt elerheto,ezert valasztottuk a kovetkezot.Flowers jobb lehet mint Scherff,bar sztem kell majd neki ido...Jo pick ez,nem tudom hogy lehetett volna tobbet kihozni az elso korbol.Remelem DT a kovetkezo pick.GerixEgyetertek, de kik vagyunk mi, hogy igazunk legyen. Az NFL.com szakertoi osztalyoztak a pickeket es 27 csapat kapott jobb osztalyzatot nalunk. @)
www.nfl.com/news/story/0ap3000000489141/article/2015-nfl-draft-day-1-quicksnap-grades-for-afc-teams
Mi C+-t kaptunk, csakugy, mint a Skins es a Broncos. Ha figyelembe vesszuk, hogy a Billsnek es a Seahawksnak nem volt elso korose, akkor tisztan latszik, hogy szerintuk nem draftolt nalunk roszabbul senki.
Innen uzenem, kedves Bryan Fischer, ugorj le a legkozelebbi hidrol.:# :# :#lotus86
több mint 11 éve
lassan csak rendben lesz ez a fal!a 3. korai körös draft ő + Geoff S. sajnos nem tudtuk kihúzni 1/9-re a nekünk legfontosabb embert, de jó választás ő is!
a bajom most csak annyi hogy így idén nem alakulhat ki még egy "végleges" OL felállás hanem jövőre valszeg újra lesz variálva megint minden ha tényleg igaz hogy Beatty helyére kerül Flowers...
Höriék viszont egyértelműen guardnak mondták mondjuk nem franchise LT-nek ez azért érdekes...
sztem is idén a Beatty-Geoff S-Richburgh-Flowers-Pugh felállást kellene megpróbálni elsőre...!
de nagyon úgy néz ki akkor hogy Pughés Flowers fordítva lesz!
több mint 11 éve
Sajnos a Skins elvitte Scherff-et, de én örülök h maradtunk az OL erősítés mellett így is, ezek szerint Reese-ék is ebben látták a fő problémát nem csak én.. Pugh pedig szinte biztos, h nem fog maradni RT-ben ezek után, bár az is igaz, h Flowerst egyértelműen franchise LT-nek húztuk, így legkésőbb 1 év múlva Beatty-t fogja váltani (amire szükség is volt..) Aki ezt a picket B-nél gyengébbre értékeli az sztem nem ért hozzá.. ha az nfl.com-nál dolgozik, ha nem. Teljesen logikus lépés, mostantól jöhet a D fejlesztése, nyilván elsősorban a fal és safety poszton.
több mint 11 éve
Jo pick ez,nem tudom hogy lehetett volna tobbet kihozni az elso korbol.Remelem DT a kovetkezo pick.GerixEgyetertek, de kik vagyunk mi, hogy igazunk legyen. Az NFL.com szakertoi osztalyoztak a pickeket es 27 csapat kapott jobb osztalyzatot nalunk. @)
Mi C+-t kaptunk, csakugy, mint a Skins es a Broncos. Ha figyelembe vesszuk, hogy a Billsnek es a Seahawksnak nem volt elso korose, akkor tisztan latszik, hogy szerintuk nem draftolt nalunk roszabbul senki.
Innen uzenem, kedves Bryan Fischer, ugorj le a legkozelebbi hidrol.:# :# :#
több mint 11 éve
Jo pick ez,nem tudom hogy lehetett volna tobbet kihozni az elso korbol.Remelem DT a kovetkezo pick.
több mint 11 éve
Nincs ügynöke, az apja tartja kordàban. Vlsz a jòfiú kategòria.😊
több mint 11 éve
Igazából kb ennyit lehetett kihozni ebből a pickből. Hosszú távon remélem ő lesz majd a LT, de Beatty-ben egy év még mindenképp van. Azon sem lepődnék meg hogyha újoncként guard lenne, de az is benne van h az első hetekben még csere lesz. Nálam Pugh tackle, ott helytállt, én nem nyúlnék hozzá. Max sérüléshullám után lenne guard. Holnap pedig jöhet a védelem.
több mint 11 éve
állítólag attól féltek, hogy a Rams feljön Flowersért...Dan Graziano @DanGrazianoESPN 14 p14 perccel ezelőtt
Coughlin said Giants were worried Rams might trade up to take Flowers ahead of them.
több mint 11 éve
GM Jerry Reese on Flowers: Highest guy on our board. A lot of things to like about him. #GiantsDraftHa ez igaz, akkor Pugh megy guardba, Flowers pedig RT. A jovendo left tackle-det nem akarod guardkent jatszatni evekig hacsak nem ment el az eszed.
The #Giants projection long-term for Flowers is as a left tackle
Jerry Reese hopes this is the end of all the O-line talk #Giantsozibozi
Miutan SKins vitte Scherffet, Jets Williamst (Loooooool es fuuuuj) a Falcons pedig Beasly-t Flowers maradt a logikus valasztas (Peatet nagyon nem akartam). Esetleg Dupree johetett volna, de nem panaszkodom, vedjuk meg Eli-t, 2. es 3. korben pedig D-line es Safety (Preston Smith es Cody Prewitt) es en beadom magamnak az aranylovest. 😀😀😀
több mint 11 éve
TC szerint Pugh megy be Guardba,
több mint 11 éve
GM Jerry Reese on Flowers: Highest guy on our board. A lot of things to like about him. #GiantsDraftThe #Giants projection long-term for Flowers is as a left tackle
Jerry Reese hopes this is the end of all the O-line talk #Giants
több mint 11 éve
Mike Mayock mockja is kijottremélem most is talál!
www.nfl.com/draft/2015/mock-drafts/mike-mayock/270801
Erre a mockra azert erdemes odafigyelni, eleg nagy a talalati arany. O volt anno az egyetlen, aki Pught nekunk tippelte pl.lotus86
több mint 11 éve
Mike Mayock mockja is kijottErre a mockra azert erdemes odafigyelni, eleg nagy a talalati arany. O volt anno az egyetlen, aki Pught nekunk tippelte pl.
több mint 11 éve
Draft játék
több mint 11 éve
Első-második körös picktől elvárják, hogy azonnali erősítést jelentsen a csapat számára. Csiszolatlan gyémántok és meglepetés teljesítények minden évben akadnak. Az hogy gyenge a felhozatal, kb csak annyit jelent, hogy nincsenek igazi kiugró tehetségek, akikre egy GM könnyen rábólintana első körben. Ettől függetlenül biztos lesz ezen a drafton is pár safety aki hosszú és sikeres karriert futnak be, csak kell nekik mondjuk némi idő mire elérik a teljes potenciáljukat. Bízni kell a scouting departmentben. 😊ezen totál ki vagyok hogy pont most bénázunk a safety posszttal amikor (állítólag) ilyen 00 az egész class! nem tudom mennyire jellemző az hogy 1-1 poszt ennyire lyukas legyen egy évben de nem nagyon emlékszem ilyenre hogy első 2 körben ne is lenne érdemes húzni egy adott posztraLehet, hogy van kereslet, de kínálat nincs nagyon. Randallt tartják általánosan a legjobb prospectnek, de a szerelés neki sem a fortéja. Az is elég beszédes, hogy pár helyen Eric Rowet és Shaq Thompsont is a legjobbak közé sorolják (az egyik corner, a másik lb). Egyszerűen nem éri meg magasan draftolni safetyt.gyeekahhoz túl sok csapatnál van safety need sztemSzeszeSztem az Oline, Dline húzást nem kell majd magyarázni, nehéz lesz belekötni. Ha S-t akarnak, bízni kell a letrade-ben. Wr húzásnál ha a két top játékos lecsúszik, nem gondolnám akkora melléfogàsnak. Aztán majd megint jól meglepődünk.gyurcziIdén olyan gyér a safety felhozatal, hogy simán lecsúszhat a második körig, egészen a Giantsig a "legjobb".gyeek
senkit!remélem mindenki nagyon benézi és nekünk van valami jó kmis kiszemeltünk mert különben bajok lesznek....yooker
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
Azért Collins-ból simán lehet jó játékos az itt ellene irányuló hadjárat ellenére is. Vannak még páran akiktől azért lehetett szép dolgokat látni, de tény nem valami erős ez a safety névsor. Ezért kell majd újra a bivaly pass rush és az h a cornerbackjeink is egészségesek maradjanak.

