Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

11 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 2 846 — Steelers fan
Közben R.Wilson Giants.
Tisztul a kép.

Mondjuk a Dart draftot nyugodtan elfelejthetjük, mert vagy 6-8 csapatnál olvastam, hogy az elsőben nem, de 2 kör elején már jó lehet.
Jan
Ennél van egy jobb hír is. Russ szerződése felmehet akár 20M-ig is. Ez pedig már erős kompenzációs pick lenne. Még az is lehet, hogy ha mind Russ, mind Fields is a pályán lesz, akkor lehet lesz 3db harmadik-negyedik környéki komp pickünk. Hát már ezért megérte ezt a két srácot 1-1 évig idehozni. Nomeg kitartani Moore mellett.

Az azért bizonyosnak látszik, hogy 4 kompenzácuós pickünk lesz jövőre és csakis a körök a kérdésesek. Nem is emlékszem rá, hogy egynél több lett volna bármelyik évben is, nem hogy 4 és nemhogy ilyen jó helyeken.
Klemó
Nem mellesleg 2026-ban Pittsburgh-ben lesz a draft, jól alakul a buli 😊
kriSTEELan
Az előző napi buli megítélése nagyban függ a másnaptól. 😀

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
11 hónapja
kriSTEELan Pittsburgh Steelers 320
Közben R.Wilson Giants.
Tisztul a kép.

Mondjuk a Dart draftot nyugodtan elfelejthetjük, mert vagy 6-8 csapatnál olvastam, hogy az elsőben nem, de 2 kör elején már jó lehet.
Jan
Ennél van egy jobb hír is. Russ szerződése felmehet akár 20M-ig is. Ez pedig már erős kompenzációs pick lenne. Még az is lehet, hogy ha mind Russ, mind Fields is a pályán lesz, akkor lehet lesz 3db harmadik-negyedik környéki komp pickünk. Hát már ezért megérte ezt a két srácot 1-1 évig idehozni. Nomeg kitartani Moore mellett.

Az azért bizonyosnak látszik, hogy 4 kompenzácuós pickünk lesz jövőre és csakis a körök a kérdésesek. Nem is emlékszem rá, hogy egynél több lett volna bármelyik évben is, nem hogy 4 és nemhogy ilyen jó helyeken.
Klemó
Nem mellesleg 2026-ban Pittsburgh-ben lesz a draft, jól alakul a buli 😊

11 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904

Szerkesztette: Klemó
11 hónapja
astroid Pittsburgh Steelers 690
Közben R.Wilson Giants.
Tisztul a kép.

Mondjuk a Dart draftot nyugodtan elfelejthetjük, mert vagy 6-8 csapatnál olvastam, hogy az elsőben nem, de 2 kör elején már jó lehet.
Jan
Ha Dart-ozni akarnak elviszik az első kör végén lásd Pickett
11 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 559 — Steelers fan
Közben R.Wilson Giants.
Tisztul a kép.

Mondjuk a Dart draftot nyugodtan elfelejthetjük, mert vagy 6-8 csapatnál olvastam, hogy az elsőben nem, de 2 kör elején már jó lehet.
11 hónapja
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 757
Claimed off waivers today: Guard Lecitus Smith.
12 hónapja
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
Már várom mikor jelenik meg Adams, Lazard, vagy esetleg Jordy Nelson!
Razi
Vagy ha már közös pontokat keresünk leginkább reinkarnálják John Khunt!
alatriste
Leslie Kuhnt aktiválják, inkább, ezerszer!
sutianap
Olyan passzokat mint Leslie dob, kevesen. Még a mozgása is van, hogy Benre emlékeztet 😀 És a hamburgere..... Isteni 😀
12 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Már várom mikor jelenik meg Adams, Lazard, vagy esetleg Jordy Nelson!
Razi
Vagy ha már közös pontokat keresünk leginkább reinkarnálják John Khunt!
alatriste
Leslie Kuhnt aktiválják, inkább, ezerszer!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
12 hónapja
alatriste Green Bay Packers 11 862 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Már várom mikor jelenik meg Adams, Lazard, vagy esetleg Jordy Nelson!
Razi
Vagy ha már közös pontokat keresünk leginkább reinkarnálják John Khunt!

Liverpool Fc
12 hónapja
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 757
Már várom mikor jelenik meg Adams, Lazard, vagy esetleg Jordy Nelson!
12 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Florio már azt mondja a Rodgers dealre, hogy "safe bet". Hát erre kíváncsi leszek.
Razi
Én azt mondom, hogy vagy visszavonul, vagy Steelers lesz belőle. A Vikings érthetően előzött nála a Favre múlt és a contender csapat miatt is. Kérdés elhiszi-e azt, hogy itt alkothat-e maradandót, vagyis legalább PO-ba bevezeti-e a csapatot és ott tud-e nyerni velünk. Ha elhsizi, akkor aláír, ha nem, akkor visszavonul.
12 hónapja
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 757
Florio már azt mondja a Rodgers dealre, hogy "safe bet". Hát erre kíváncsi leszek.
12 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Winston aláírt a Giants-hez. Azt gondolom ez nem véletlen. Arod után elhívták Russelt és Winstont is és utóbbit szerződtették is, miután Arod nálunk járt, mert félő volt, hogy végül a Browns elviszi előlük a draft előtt és ott maradnak QB nélkül és top3-ban lehet se Ward, se Sanders nem lesz elhozható.

Kiváncsi leszek, de az az érzésem, hogy a Giants inkább lemondott most Arod-ról pont a Steelers vizit közben/után.
12 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Nah A-Rod ahogy jött már el is ment nincsen deal.
Razi
Schefter: Aaron Rodgers spent about six hours at the Steelers’ training facility today, meeting with their coaches. It was said to be a positive visit, and the two sides will stay in touch.

Pelissero: The #Steelers and Aaron Rodgers have had contract parameters in place for weeks, sources say, and money wasn’t a discussion point during today’s visit. It was a chance for both sides to get to know each other.

Szerkesztette: Cruyffista
12 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Mondjuk ha AR idejön, akkor az O stábnak sincs több kibúvó, mert AR azért érti a játékot, tudja olvasni a védelmeket, és több különböző sémában is tudott jól játszani.
Jan
Ha viszont AR jó lesz, de a WR room lesz diszfunkcionális, az lehet megér egy szezon vége előtti GM menesztést. Metcalf és Pickens routejainak hasonlóságáról már esett elég szó, de 2024-ben DK vertical és horizontal szeparációs scoreja is ligaszinten gyenge, mid WR3-akkal és WR4-ekkel van egy csokorban, meg persze a beles Deebo Samuellel. Miközben Geno volt a legpontosabb deep ball hajigáló.. És összességében is 70+%-kal passzolt 4300 yardot, ennél pontosabban lehetetlen dobálni. Ahhoz képest milyen mélyről kell felépíteni Metcalfot, meglepő számomra, hogy 2. körig ment a sztori.
12 hónapja
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 757
Nah A-Rod ahogy jött már el is ment nincsen deal.
12 hónapja
vfdbfdsn 175
Mondjuk ha AR idejön, akkor az O stábnak sincs több kibúvó, mert AR azért érti a játékot, tudja olvasni a védelmeket, és több különböző sémában is tudott jól játszani.

Nála nem lehet azt mondani, amit Pickett vagy Wilson esetében, hogy azért nem megy az O, mert limitált tudású az irányító. Szóval ilyen szempontból azért megnézném, hogy nézne ki az OL, meg a futás, ha van egy stabil pocket passer QB.
Jan
dehogynincs kibúvó
már öreg, toxikus környezetett teremtett stb😁 kifogást mindig lehet talàlni, az a kérdés elhiszik e
12 hónapja
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 635 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.75761-15/483300157_17855242977392992_499503827387153343_n.jpg?stp=cmp1_dst-jpg_e35_s640x640_tt6&_nc_cat=111&ccb=7-5&_nc_sid=18de74&efg=eyJlZmdfdGFnIjoiQ0xJUFMuYmVzdF9pbWFnZV91cmxnZW4uQzMifQ%3D%3D&_nc_ohc=-Ou30B8YGd4Q7kNvwFfRIlV&_nc_oc=AdrvtT_6_01-KMKJlO2ei98t19obEzz5riK0esyndqFMqTshrZl096n7atVVjbRjX4I&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&_nc_gid=pYKx8MB8gFOQgMRvGCiSUg&_nc_ss=8&oh=00_AfxmLqcj0gY6FTr5qSB3q6m0MWq7HM-1gFDkhLYbiz8qCg&oe=69C11EB3
Bills Nation on Instagram: "Difficulty letting go!! 😂😂😂 . . . . . . . . #steelers #giants #nflmeme #sportmeme #comedy"
109K likes, 1,673 comments - billsnation1 on March 12, 2025: "Difficulty letting go!! 😂😂😂 . . . . . . . . #steelers #giants #nflmeme #sportmeme #comedy".
12 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 967
Márpedig ARod már Pitt-ben van ez biztos 😀
12 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 559 — Steelers fan
Mondjuk ha AR idejön, akkor az O stábnak sincs több kibúvó, mert AR azért érti a játékot, tudja olvasni a védelmeket, és több különböző sémában is tudott jól játszani.

Nála nem lehet azt mondani, amit Pickett vagy Wilson esetében, hogy azért nem megy az O, mert limitált tudású az irányító. Szóval ilyen szempontból azért megnézném, hogy nézne ki az OL, meg a futás, ha van egy stabil pocket passer QB.
12 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 14 054
Elvileg Rodgers a Steelers épületében van, kurva jó bazdmeg.
Inkább mennénk neki egy random rookie QBval.
tenorx
Ellentétes hírek jöttek. Dulac aki.jól értesült írja, hogy közel a deal, más pesig azt, hogy nem. Meglátjuk.
Klemó
Én szurkolok hogy összejöjjön.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
12 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Elvileg Rodgers a Steelers épületében van, kurva jó bazdmeg.
Inkább mennénk neki egy random rookie QBval.
tenorx
Ellentétes hírek jöttek. Dulac aki.jól értesült írja, hogy közel a deal, más pesig azt, hogy nem. Meglátjuk.
12 hónapja
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 757
A-Rod, Metcalf, Pickens és már át is nevezhetjük a várost Toxicity re😊
Hopp, de mindeközben:
 steelersdepot.com/2025/03/reports-aaron-rodgers-visits-steelers-but-no-deal-is-done-or-imminent/

Szerkesztette: Razi
12 hónapja
tenorx 14 114 — fő libsi
Elvileg Rodgers a Steelers épületében van, kurva jó bazdmeg.
Inkább mennénk neki egy random rookie QBval.
12 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
KIjöttek Metcalf számai. Nos. Ez valójában egy 2 éves 60M szerződés 30APY. Ha ott még jó lesz, akkor 20APY 2 éves szerződéssel cserélhető. Ha persze extra elit lesz még 30. életévére is, akkor sem vészes a 2027 sem. Ha pedig rossz lesz, akkor meg kivágható.

Egyébként pedig 2025-re a szerződés CAP friendly is. Mindösszesen 11 millát foglal a CAP-ből.

Ezt vártam és ez megnyugtató. Ennyit pedig azért megér a pali per ma. (szerintem)