Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 11 éve
Legyen igazad, de ha csak a számokat nézzük akkor az a helyes amit én írtam. Egyébként volt már rá eset idén, hogy valakinek, talán Ravens egyel több győzelme volt, de mégis a 2. helyen állt.polamaluMindenképpen a Bengals fogja vezetni a csoportot, mert a jobb százalék számít, nem a több W. Egyébként minden annyira mellettünk szól (MNF, LeBeau's D# vs rookie QB, 2x egymás után nem szoktunk betlizni), hogy ebből még baj is lehet, ha ezt elhiszik a srácok és csak a mezeket küldik ki a pályára. Remélem Tomlin ezt nem hagyja és koncentrálni fogunk az elejétől.
több mint 11 éve
Legyen igazad, de ha csak a számokat nézzük akkor az a helyes amit én írtam. Egyébként volt már rá eset idén, hogy valakinek, talán Ravens egyel több győzelme volt, de mégis a 2. helyen állt.
több mint 11 éve
Hát nem lennénk élen, mert a Cinci a döntetlennel, jobb mérleget produkálna.Én úgy emlékszem, hogy a 7 győzelem többet nyom, de ez a legkevesebb...
Nekünk lenne 0,636 a Cincié 0,650.
A többi stimmel.polamalu
több mint 11 éve
Hát nem lennénk élen, mert a Cinci a döntetlennel, jobb mérleget produkálna. Nekünk lenne 0,636 a Cincié 0,650.
A többi stimmel.
több mint 11 éve
Engem nem érdekel a hogyan, de ma nyerni kell. Nagyon fontos lenne a 7-4 a bye előtt.HaggansAnnál is inkább, mert rögtön megint a csoport élén lennénk. Ráadásul a bye week után végre visszatérnek a fontos hiányzók és bizony a jövő héten bőven lesz mit nézni is. A Bengals az egyre jobb Texans-hoz látogat, a Browns az otthon mindig veszélyes Atlantához. A Ravens pedig a Saints otthonában játszik, ahol a tegnapi vereség után biztosan összekapják magukat.
Úgyhogy ma nyerni kell mindenáron, hogy aztán PO-ról beszélhessünk.
több mint 11 éve
Engem nem érdekel a hogyan, de ma nyerni kell. Nagyon fontos lenne a 7-4 a bye előtt.
több mint 11 éve
Josh Mauro PS-ből a Cardinals 53-ba...Klaci79basssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Josh Mauro PS-ből a Cardinals 53-ba...
több mint 11 éve
Az amúgy sem túl jó formában lévő Titans offense-ből úgy tűnik agyrázkódás miatt hiányozni fog a legeredményesebb célpont, a TE Delanie Walker. Limitáltan edzett a kezdő NT Sammie Hill, a RB Dexter McCluster és Leon Washington, valamint az egyik kezdő CB Blidi Wreh-Wilson.
több mint 11 éve
Csak az összefoglalót láttam a csütörtöki meccsből, de ez a két bírói ítélet pont elég is lehetett ebben a csatában....de mondom nem néztem, így lehet nem osztott szorzott, csak szar volt látni, főleg az utóbbit...
több mint 11 éve
McLendon sem játszhat a Titans ellen, McCullers kezd helyette.vassadiNa erre piszkosul kíváncsi leszek. Összességében eddig nem csalódtam a srácban.
több mint 11 éve
McLendon sem játszhat a Titans ellen, McCullers kezd helyette.
több mint 11 éve
Na ezt nem találtam én 😊....nagyon köszönöm a segítséget!!OFF:olyan mint egy fantasy, csak minden héten új csapatot indíthatsz...
Tudnátok nekem segíteni abban, hogy az NFL.com-on a perfect challange nevű játék miről is szól poontosan és legfőképp ingyenes-e?
Előre is köszi!
ONHaggans
amúgy ingyenes és van pénzjutalom is...
a jobb felső sarokban találhatod a szabályokat és a díjakat isKlaci79
több mint 11 éve
OFF:olyan mint egy fantasy, csak minden héten új csapatot indíthatsz...
Tudnátok nekem segíteni abban, hogy az NFL.com-on a perfect challange nevű játék miről is szól poontosan és legfőképp ingyenes-e?
Előre is köszi!
ONHaggans
amúgy ingyenes és van pénzjutalom is...
a jobb felső sarokban találhatod a szabályokat és a díjakat is
több mint 11 éve
OFF:Tudnátok nekem segíteni abban, hogy az NFL.com-on a perfect challange nevű játék miről is szól poontosan és legfőképp ingyenes-e?
Előre is köszi!
ON
több mint 11 éve
Mostanában nem voltam net közelben, nem tudtam megnézni az utolsó két meccsünket. Az érdekelne, hogy McCullers játszott-e, és ha igen, mit mutatott? Illetve ha nem játszott, akkor ki volt a NT?JanJátszott, de nem volt észrevehető sem pozitív, sem negatív értelemben. Ez viszont reálisan nézve a lehető legnagyobb pozitívum, hogy abban a kevés snapben, amiben fent van (kb 5-10), nem lóg ki lefelé. Ennél több nem várható (el) tőle idén.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Biztos. 😊ValószínűpolamaluA Steelers 2014 Walter Payton Man of the Year díj idei győztese William Gay. A díjat azok a játékosok kaphatják akik a pályán nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a pályán kívül a jótékonykodásban is kimagaslót nyújtanak az adott évben. A családon belüli erőszak ellen kampányolt magas fokon a játékos.polamaluAkkor ő lesz a jelöltünk az NFL Walter Payton díjra is tőlünk?Haggans

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Mostanában nem voltam net közelben, nem tudtam megnézni az utolsó két meccsünket. Az érdekelne, hogy McCullers játszott-e, és ha igen, mit mutatott? Illetve ha nem játszott, akkor ki volt a NT?JanBe volt öltözve, de semmi maradandó 😕 Szigorúan statisztikailag
több mint 11 éve
ValószínűA Steelers 2014 Walter Payton Man of the Year díj idei győztese William Gay. A díjat azok a játékosok kaphatják akik a pályán nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a pályán kívül a jótékonykodásban is kimagaslót nyújtanak az adott évben. A családon belüli erőszak ellen kampányolt magas fokon a játékos.polamaluAkkor ő lesz a jelöltünk az NFL Walter Payton díjra is tőlünk?Haggans
több mint 11 éve
Mostanában nem voltam net közelben, nem tudtam megnézni az utolsó két meccsünket. Az érdekelne, hogy McCullers játszott-e, és ha igen, mit mutatott? Illetve ha nem játszott, akkor ki volt a NT?
több mint 11 éve
A Steelers 2014 Walter Payton Man of the Year díj idei győztese William Gay. A díjat azok a játékosok kaphatják akik a pályán nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a pályán kívül a jótékonykodásban is kimagaslót nyújtanak az adott évben. A családon belüli erőszak ellen kampányolt magas fokon a játékos.polamaluAkkor ő lesz a jelöltünk az NFL Walter Payton díjra is tőlünk?
több mint 11 éve
A Steelers 2014 Walter Payton Man of the Year díj idei győztese William Gay. A díjat azok a játékosok kaphatják akik a pályán nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a pályán kívül a jótékonykodásban is kimagaslót nyújtanak az adott évben. A családon belüli erőszak ellen kampányolt magas fokon a játékos.
több mint 11 éve
Holmes-t waivelte a Bears. Mostanában nincs WR needünk...
több mint 11 éve
Pola, Béla és Ike nem játszik hétfőn