Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 14 éve
Én odavagyok érte. Olcsó és jó csere. Nem elkapó TE. Arra kell használni amire képes. Érzékeltetni akartam, hogy nála reménykedni egy mindenes elit TEben, aki majd talán egyszer, az sosem.Köszi épp kérdezni akartam, amott, akkor nem vagy oda érte, Héli miért?sutianapPope-ot leigazoltuk egy évre.vassadiLeo Pápa (Leonard Pope TE) Haley kedvence. Arizonából hordozza magával. A srác bazernyák magas. Jól blokkol futáshoz. Elkapni igazából közepesen tud(na). Csak hát olyan lassú, mint egy daru. Képtelen elszakadni bárkitől. Felugrani sem tud rendesen, így hiába magas. Viszont mivel sosem védekeznek rajta, végszükség esetén (3rd down, EZ, RZ) mindig elkap pár lasztit, amikor a legnagyobb ínség felüti fejét.
Élete meccse a tavalyi Packers elleni Chiefs győzelem (Haley nélkül). A sajtszagúak nem komolyan védekeztek rajta, rosszul tették.
Amolyan örök cserejátékos, futóplayekhez, és trükkös playekhez. Normális, szimpatikus arc emberileg. Edzésen és meccsnapon is odateszi magát, ami tehetségéből fussja. Nem sérülékeny.ulpianus
Haley is látja ezt, nem is akar tőle többet, mint a mit tud. Így mindketten jól járnak, és így a szurkolók is.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Ha hoznak Hélivel némi új színt az O-ba,már örülök..😊Pope-ot leigazoltuk egy évre.vassadiLeo Pápa (Leonard Pope TE) Haley kedvence. Arizonából hordozza magával. A srác bazernyák magas. Jól blokkol futáshoz. Elkapni igazából közepesen tud(na). Csak hát olyan lassú, mint egy daru. Képtelen elszakadni bárkitől. Felugrani sem tud rendesen, így hiába magas. Viszont mivel sosem védekeznek rajta, végszükség esetén (3rd down, EZ, RZ) mindig elkap pár lasztit, amikor a legnagyobb ínség felüti fejét.
Élete meccse a tavalyi Packers elleni Chiefs győzelem (Haley nélkül). A sajtszagúak nem komolyan védekeztek rajta, rosszul tették.
Amolyan örök cserejátékos, futóplayekhez, és trükkös playekhez. Normális, szimpatikus arc emberileg. Edzésen és meccsnapon is odateszi magát, ami tehetségéből fussja. Nem sérülékeny.ulpianus
És kösz az infókat.
több mint 14 éve
Köszi épp kérdezni akartam, amott, akkor nem vagy oda érte, Héli miért?Pope-ot leigazoltuk egy évre.vassadiLeo Pápa (Leonard Pope TE) Haley kedvence. Arizonából hordozza magával. A srác bazernyák magas. Jól blokkol futáshoz. Elkapni igazából közepesen tud(na). Csak hát olyan lassú, mint egy daru. Képtelen elszakadni bárkitől. Felugrani sem tud rendesen, így hiába magas. Viszont mivel sosem védekeznek rajta, végszükség esetén (3rd down, EZ, RZ) mindig elkap pár lasztit, amikor a legnagyobb ínség felüti fejét.
Élete meccse a tavalyi Packers elleni Chiefs győzelem (Haley nélkül). A sajtszagúak nem komolyan védekeztek rajta, rosszul tették.
Amolyan örök cserejátékos, futóplayekhez, és trükkös playekhez. Normális, szimpatikus arc emberileg. Edzésen és meccsnapon is odateszi magát, ami tehetségéből fussja. Nem sérülékeny.ulpianus

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Mi a véleményed egy Kuechly-ért való feltrade-ről? Timmons nem az a leader alkat (ahogy Hightower sem), szerintem jó volna pótolni Warriort ezen tulajdonsága miatt is. Egyébként fasza lett a mock draftod, külön örülök a Matt Daniels picked miatt, akit én is hozzánk vizionáltam korábban.ShilkorRobilluma a mockjában olyan scenario-t írt, hogy feltradelünk Kuechly-ért (a harmadik és hatodik körös pickünket adjuk pluszba a Chargers-nek), második körben behúzzuk Brandon Brooks-t, a negyedikben pedig jön Fangupo. Én alapvetően nem ellenzem a feltrade-et első körben, felőlem felmehetünk Kuechly-ért is, csak kérdés, hogy a többi hiányposztot is meg tudjuk-e utána oldani. Speciel az a forgatókönyv, amit Robi felvetett, jó, bár ha mondjuk a második körös pickünket el tudnánk cserélni két harmadik körösre (vagy minimum egy korai harmadik és negyedik körösre), Brooks-t szerintem még ugyanúgy be tudnánk húzni (de vannak még jó guardok), és az extra harmadik / korai negyedik körös picknek köszönhetően gyakorlatilag olyan lenne, mintha Kuechly-ért nem adtunk volna pluszba semmit (csak egy 6. körös cetli, ahol én pl. Rainey-t vittem, de rá sincs feltétlenül szükség)
Hightowerben is úgymond van azért "leader", bár kétségtelen, hogy ilyen szempontból nem ugyanaz a szint, mint Kuechly (legalábbis amennyire mi tudjuk).
Ahogy írtam is, ott már teljesen mindegy volt, melyik safety-t viszem; azért esett a választásom Daniels-re, hogy végre a Duke-ról is draftoljanak valakit 😊 (bár lehet, hogy Höri vitte volna Mr. Irrelevantként).
több mint 14 éve
Pope-ot leigazoltuk egy évre.vassadiLeo Pápa (Leonard Pope TE) Haley kedvence. Arizonából hordozza magával. A srác bazernyák magas. Jól blokkol futáshoz. Elkapni igazából közepesen tud(na). Csak hát olyan lassú, mint egy daru. Képtelen elszakadni bárkitől. Felugrani sem tud rendesen, így hiába magas. Viszont mivel sosem védekeznek rajta, végszükség esetén (3rd down, EZ, RZ) mindig elkap pár lasztit, amikor a legnagyobb ínség felüti fejét.
Élete meccse a tavalyi Packers elleni Chiefs győzelem (Haley nélkül). A sajtszagúak nem komolyan védekeztek rajta, rosszul tették.
Amolyan örök cserejátékos, futóplayekhez, és trükkös playekhez. Normális, szimpatikus arc emberileg. Edzésen és meccsnapon is odateszi magát, ami tehetségéből fussja. Nem sérülékeny.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
Mi a véleményed egy Kuechly-ért való feltrade-ről? Timmons nem az a leader alkat (ahogy Hightower sem), szerintem jó volna pótolni Warriort ezen tulajdonsága miatt is. Egyébként fasza lett a mock draftod, külön örülök a Matt Daniels picked miatt, akit én is hozzánk vizionáltam korábban.Nekem ez nagyon tetszetős...Fangupo addigra már kiment, de Martin mögé nem kell még egy NT.
Igaz én sutinap 6. körös választottját húznám Round 6 (193)-Hebron Fangupo NT, BYU-ről Rainey RB helyett, mivel tavaly húzott Batch-et még nem is láttuk sérülés végett.
Továbbá nem vagyok egy Magastorony fan, Luke Kuechly szeretném ha már ILB poszt. (Bár ő kimegy valószínű előbb illetve Dont'a 3-4 ben szerepelt eddig is) vagy egy másik kedvenc David DeCastro bár elég sok jó OG lesz az idei drafton úgyhogy 1 kört lehet nem kellene rádobni, bármennyire is legnagyobb tehetség a posztján.
3. körben örülnék Martinnak nagyon....nagy fogásnak érzem a srácot bárhova is kerül.Darth
Úgy mentem neki, hogy nem húzok RB-t, mert a mostani állomány szerintem is megfelel, de 6/24-nél Rainey BPA volt, IRL jóval hamarabb ki fog menni. Linthicum jöhetett volna még szóba, de bíztam benne, hogy a hetedik kör végén is elérhető lesz még, és be is jött. Rainey teljesen más stílus, mint a többiek, ahogy írtam is, remekül kiegészítené a jelenlegi RB corps-t.
Az első körös jelöltek közül egyedül Hightower maradt bent, tradelni nem lehetett a játékban, így őt vittem. Ha DeCastro IRL bent lenne 1/24-nél, nálam egyértelmű pick, viszont elképzelhető, hogy a poszt mélysége miatt Colberték későbbre hagynák a guard picket. Bár DeCastro ott olyan value, hogy gyakorlatilag bűn nem elvinni. De nem lesz bent. (Nagy valószínűséggel.)vassadi
több mint 14 éve
Pope-ot leigazoltuk egy évre.
több mint 14 éve
Nekem ez nagyon tetszetős...Fangupo addigra már kiment, de Martin mögé nem kell még egy NT.
Igaz én sutinap 6. körös választottját húznám Round 6 (193)-Hebron Fangupo NT, BYU-ről Rainey RB helyett, mivel tavaly húzott Batch-et még nem is láttuk sérülés végett.
Továbbá nem vagyok egy Magastorony fan, Luke Kuechly szeretném ha már ILB poszt. (Bár ő kimegy valószínű előbb illetve Dont'a 3-4 ben szerepelt eddig is) vagy egy másik kedvenc David DeCastro bár elég sok jó OG lesz az idei drafton úgyhogy 1 kört lehet nem kellene rádobni, bármennyire is legnagyobb tehetség a posztján.
3. körben örülnék Martinnak nagyon....nagy fogásnak érzem a srácot bárhova is kerül.Darth
Úgy mentem neki, hogy nem húzok RB-t, mert a mostani állomány szerintem is megfelel, de 6/24-nél Rainey BPA volt, IRL jóval hamarabb ki fog menni. Linthicum jöhetett volna még szóba, de bíztam benne, hogy a hetedik kör végén is elérhető lesz még, és be is jött. Rainey teljesen más stílus, mint a többiek, ahogy írtam is, remekül kiegészítené a jelenlegi RB corps-t.
Az első körös jelöltek közül egyedül Hightower maradt bent, tradelni nem lehetett a játékban, így őt vittem. Ha DeCastro IRL bent lenne 1/24-nél, nálam egyértelmű pick, viszont elképzelhető, hogy a poszt mélysége miatt Colberték későbbre hagynák a guard picket. Bár DeCastro ott olyan value, hogy gyakorlatilag bűn nem elvinni. De nem lesz bent. (Nagy valószínűséggel.)
több mint 14 éve
Az a baj, hogy Kuechly meg DeCastro is majdnem biztos, hogy kimennek előttünk, kb 99%. Van, ahol mindketten top10esként szerepelnek, úgyhogy rájuk nincs nagy esélyünk.Én nagyon örülnék Hightowernek, majdnem olyan jó lenne, mint lett volna Rolando McClain 😉 Egy a biztos, jók ezek az alabamai LBk 😀
több mint 14 éve
A tegnapi mock draft game eredménye:Nekem ez nagyon tetszetős...
1/24. - Dont'a Hightower, ILB (Alabama)
Gondolkoztam azon, hogy Fleenerrel vagy Hillel felkavarom az állóvizet, de végül maradtam az evidens picknél.
2/24. - Brandon Brooks, OG (Miami-Ohio)
Zeitler majdnem lecsúszott eddig, de Brooks-szal is elégedett vagyok. Akár az első naptól kezdő lehet.
3/24. - Mike Martin, DT (Michigan)
Nem kellett sokat gondolkodnom ezen a picken, egyértelmű steal.
4/24. - T.Y. Hilton, WR (Florida International)
Negyedikre is egy olyan játékos, aki iránt igencsak érdeklődnek Tomlinék. Hilton slot receiver, de sebessége miatt Wallace-hoz hasonlóan életveszélyes mélységi célpont lehet. És ha ők ketten egyszerre lennének a pályán... Egyúttal ezzel a pickkel bebiztosíthatjuk magunkat, hogy Wallace elvesztése esetén (ha pl. jövőre UFA-ként távozik) se maradjunk deep threat nélkül.
5/24. - Matt McCants, OT (UAB)
Jóféle project OT, ötödik körben stealnek is tekinthető.
6/24. - Chris Rainey, RB (Florida)
Negyedik körben még vihettem volna Tomlinék nagy kedvencét, Peadet, de helyette megkapják Rainey-t, aki jó kis szituációs RB. Jól kap el, visszahordásoknál is veszélyes, teljesen más stílus, mint a többi futónk, így jól kiegészítheti a mostani running back állományt. Mellesleg ezzel megvan a szokásos Gator pick, igaz most nem az OL-be.
7/24. - Brian Linthicum, TE (Michigan State)
Hátsó körös tight end kellett, Linthicum itt gyakorlatilag steal.
7/33. - Brian Walsh, K (Georgia)
Kell a konkurencia Suishamnek, az idei class legjobbja pont megfelel.
7/39. - Matt Daniels, SS (Duke)
Korábban nem tudtam értéknek megfelelő safety-t húzni, itt pedig már tulajdonképpen mindegy volt, kit választok. Special teamernek elmegy, úgyis Mundy áll be, akár Troy, akár Clark helyére kell beugrani. Jövőre jöhet a minőségi utánpótlás, akár első körben is.
7/41. - Brad Smelley, FB/TE (Alabama)
Itt a fullback, akit sokan hiányoltak. Smelley hasonló típusú játékos, mint Johnson, blokkolni tud, elkapásoknál viszont nem igazán számolhatunk vele. Utóbbi annyival jobb, hogy egy ideje már nálunk van, és van rutinja az NFL-ben, de ha Smelley beválik, Johnson elküldésével kb. 1 milliót spórolhatunk a capen.vassadi
Igaz én sutinap 6. körös választottját húznám Round 6 (193)-Hebron Fangupo NT, BYU-ről Rainey RB helyett, mivel tavaly húzott Batch-et még nem is láttuk sérülés végett.
Továbbá nem vagyok egy Magastorony fan, Luke Kuechly szeretném ha már ILB poszt. (Bár ő kimegy valószínű előbb illetve Dont'a 3-4 ben szerepelt eddig is) vagy egy másik kedvenc David DeCastro bár elég sok jó OG lesz az idei drafton úgyhogy 1 kört lehet nem kellene rádobni, bármennyire is legnagyobb tehetség a posztján.
3. körben örülnék Martinnak nagyon....nagy fogásnak érzem a srácot bárhova is kerül.
több mint 14 éve
Hát ha nem tetszik nekik Worilds játéka simán kinézem belőlük, hogy meglepnek mindenkit és húznak egy OLBt, mivel elég jó az idei pass rusher felhozatal (pont, mint tavaly a 3-4 DE).Érthető lenne, ha hoznának egy OLB-t, mert Worilds eddig tényleg nem mutatott sokat, de ilyen needek mellett első körben nem engedhetünk meg magunknak egy OLB-t. Sőt, én még annak sem örülnék, ha középső körökben húznánk erre a posztra. Chris Carter szinte nem is játszott még, Worilds-szel és vele pedig megvan a depth is.
Mondjuk túlságosan nem örülnék neki.tenorx
Azt esetleg el tudom képzelni, hogy Smith távozása miatt a harmadik napon draftolunk egy DE-t, vagy ha Ziggy NT-ként való szerepeltetése mellett döntenek, azt mondom, még az 1. körös DE pick is megléphető (és akkor így az NT draft kilőve).
több mint 14 éve
Hát ha nem tetszik nekik Worilds játéka simán kinézem belőlük, hogy meglepnek mindenkit és húznak egy OLBt, mivel elég jó az idei pass rusher felhozatal (pont, mint tavaly a 3-4 DE).Mondjuk túlságosan nem örülnék neki.
több mint 14 éve
A mai látogatóink között egy FA és három draft prospect szerepel. Egyikük a szabadügynök tight end, Leonard Pope, aki Arizonában és a Chiefs-nél is volt Haley játékosa, valamint a draft prospecteknél is van egy TE, Michael Egnew. Én személy szerint bíztam benne, hogy Tomlinék őt is megnézik (a Mizzou pro day-en elvileg nem volt tőlünk senki), bár Saunders négymeccses eltiltása miatt egy 3-4. körös picket talán nem éri meg feláldozni erre a posztra. De az egyértelmű, hogy akarnak hozni tight endet. A másik két prospect Akiem Hicks (hátsó körös DE), akinek a látogatását már korábban megerősítették, illetve a USC-s Nick Perry. Utóbbi érdekes, mert 1. körös várományos, 3-4-ben OLB lenne, de a többi need mellett szerintem semmiképpen sem fér bele, hogy 1/24-nél OLB-t húzzunk.
több mint 14 éve
A Cal belső linebackere, Mychal Kendricks a héten vizitre jön a csapathoz.
több mint 14 éve
Oh, kösz, nem tudtam, aszittem Steelers vonatkozás.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Peter King azt írta twitteren, hogy we'll miss you Mike Wallace. Ez most mi.... hangulatkeltés?kishasziNem. Mike Wallace egy híres TV-s újságíró volt és tegnap meghalt.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Peter King azt írta twitteren, hogy we'll miss you Mike Wallace. Ez most mi.... hangulatkeltés?
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
pofás, Washér plussz pont meg Raineyér egy fél, vártam a Bamától tőled 😉 de inkább Chapman-ra raktam volna, hogy behúzod.sutianaptenorx is Chapmant mondta a harmadik körös pick előtt. Szerintem még 4/24-nél is elérhető lett volna, de Bama ide vagy oda, így, hogy 3/24-nél bent volt Martin, nem gondolkodtam.
több mint 14 éve
pofás, Washér plussz pont meg Raineyér egy fél, vártam a Bamától tőled 😉 de inkább Chapman-ra raktam volna, hogy behúzod.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
A tegnapi mock draft game eredménye:1/24. - Dont'a Hightower, ILB (Alabama)
Gondolkoztam azon, hogy Fleenerrel vagy Hillel felkavarom az állóvizet, de végül maradtam az evidens picknél.
2/24. - Brandon Brooks, OG (Miami-Ohio)
Zeitler majdnem lecsúszott eddig, de Brooks-szal is elégedett vagyok. Akár az első naptól kezdő lehet.
3/24. - Mike Martin, DT (Michigan)
Nem kellett sokat gondolkodnom ezen a picken, egyértelmű steal.
4/24. - T.Y. Hilton, WR (Florida International)
Negyedikre is egy olyan játékos, aki iránt igencsak érdeklődnek Tomlinék. Hilton slot receiver, de sebessége miatt Wallace-hoz hasonlóan életveszélyes mélységi célpont lehet. És ha ők ketten egyszerre lennének a pályán... Egyúttal ezzel a pickkel bebiztosíthatjuk magunkat, hogy Wallace elvesztése esetén (ha pl. jövőre UFA-ként távozik) se maradjunk deep threat nélkül.
5/24. - Matt McCants, OT (UAB)
Jóféle project OT, ötödik körben stealnek is tekinthető.
6/24. - Chris Rainey, RB (Florida)
Negyedik körben még vihettem volna Tomlinék nagy kedvencét, Peadet, de helyette megkapják Rainey-t, aki jó kis szituációs RB. Jól kap el, visszahordásoknál is veszélyes, teljesen más stílus, mint a többi futónk, így jól kiegészítheti a mostani running back állományt. Mellesleg ezzel megvan a szokásos Gator pick, igaz most nem az OL-be.
7/24. - Brian Linthicum, TE (Michigan State)
Hátsó körös tight end kellett, Linthicum itt gyakorlatilag steal.
7/33. - Brian Walsh, K (Georgia)
Kell a konkurencia Suishamnek, az idei class legjobbja pont megfelel.
7/39. - Matt Daniels, SS (Duke)
Korábban nem tudtam értéknek megfelelő safety-t húzni, itt pedig már tulajdonképpen mindegy volt, kit választok. Special teamernek elmegy, úgyis Mundy áll be, akár Troy, akár Clark helyére kell beugrani. Jövőre jöhet a minőségi utánpótlás, akár első körben is.
7/41. - Brad Smelley, FB/TE (Alabama)
Itt a fullback, akit sokan hiányoltak. Smelley hasonló típusú játékos, mint Johnson, blokkolni tud, elkapásoknál viszont nem igazán számolhatunk vele. Utóbbi annyival jobb, hogy egy ideje már nálunk van, és van rutinja az NFL-ben, de ha Smelley beválik, Johnson elküldésével kb. 1 milliót spórolhatunk a capen.
több mint 14 éve
Lehet, hogy ez csak egy munkaanyag ami kiszivárgott, én a steelersunivers.com-on leltem rá az egyik fórumozónál. Ha nem valós elnézést a félretájékoztatásért.polamaluNekem picit gyanús a Lionsnál 4SNF, 2MNF + a Thanksgiving meccs.
Ja és a hálaadás napi meccs miatt nem kezdünk otthon, itt meg igen.
több mint 14 éve
Lehet, hogy ez csak egy munkaanyag ami kiszivárgott, én a steelersunivers.com-on leltem rá az egyik fórumozónál. Ha nem valós elnézést a félretájékoztatásért.
több mint 14 éve
Az alapszakasz menetrend.Ez nem fake?
http://eaglesstats2012.blogspot.ca/2012/04/full-nfl-2012-regular-season-schedule.html?m=1polamalu
Én úgy tudtam, hogy április közepén lesz menetrend.
több mint 14 éve
Az alapszakasz menetrend.Ez marhaság...nem hivatalos....de ami rosszabb, h nem is igaz....4 hazai meccs egy csapatnak zsinórban???
http://eaglesstats2012.blogspot.ca/2012/04/full-nfl-2012-regular-season-schedule.html?m=1polamalu
Fake...

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 14 éve
Az alapszakasz menetrend.http://eaglesstats2012.blogspot.ca/2012/04/full-nfl-2012-regular-season-schedule.html?m=1