Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
2 hónapja
Grat a playoff eléréséhez Srácok.Érzései nekem is vannak, ojasfélék mikor májlicirus videjőklipben valami bontógojón lóbálózik, azzal a kitétellel, hogyközbe kapott egy borosüveget ès abba kell szarnia, demindenáron..
Jó érzéseim vannak, ez nem oneanddone lesz a playoffban.
Sok sikert!🤝
gerappa
Rokenró!Steelers

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
2 hónapja
2 hónapja
Most ismétli a 📺 a győzés 😊
2 hónapja
Grat a playoff eléréséhez Srácok. Jó érzéseim vannak, ez nem oneanddone lesz a playoffban.
Sok sikert!🤝
2 hónapja
Bocs hogy beleszólok, de nem ugyanarról beszéltek.Nem tudom az objektív részt nem érted, minthogy a Packers döntőben utoljára 2010-ben volt az nálam 15 évnek hazudható már, vagy a szubjektív résszel van gondod? Tehát, hogy mondjuk ezen 15 év alatt (leírom hátha úgy könnyebb tehát 2010 óta, ahol ha jól rémlik együtt SB-ozott a 2 csapat) a Packers pontosan ugyan annyi újbóli SB részvételt hozott össze mint a Steelers pedig vélhetően jobb irányítóhelyzete volt. Big Ben jó éveit nézve még mondjuk csak kicsivel de BB hanyaglása és visszavonulása után szintekkel jobb (itt is segítek, AR MVP évei vagy Love is vélhetően veri az elmúlt évek bármelyik Steelers QB-ját már).Aha az 5 vs 12 majdnem ugyan az ismét szép csúsztatás😊Hát én kívánom a GB -nek hogy a következő 15-20 évben mindig jusson PO ba és ott essen ki egyből. Have Fun a konzisztenciával! Fura mód a cikkben a nincsen szó a szuper koordinátor választásokról meg a szuper pozíciós edzőkről amiben Mike vastagon benne van, vagy esetleg a draftról.Köszönjük, 15 éve tart nálunk is, pedig a vizsgált időszakot nézve jobb QB állománya volt a csapatunknak.
Razi
alatriste
Razi
alatriste
"Hát én kívánom a GB -nek hogy a következő 15-20 évben mindig jusson PO ba és ott essen ki egyből."
Ez nem azt jelenti, hogy ne nyerjen SB-t, hanem szó szerint, első meccsen kiesés. Mert Tomlin ezt csinálja 2017.01.15-óta. Akkor nyert utoljára PO meccset. Azóta csak vereség.
"Köszönjük, 15 éve tart nálunk is..."
A SB mentes időszak igen, de PO -ból első meccsen kizúgás az nálatok nem 15 éve tart, hanem 1 éve, előtte div.round volt, meg konf. döntők.
Nem arról van szó, hogy itt mindenki hülye, mert nincs QB, de mégis kétévente gyűrűt várunk Tomlintól.
Mi itt mást várunk : 1db PO győzelmet, bárki ellen, bármilyen játékkal, mindegy hogyan... és ezt 9 éve várjuk. (8 év 11 hónap és 20 nap, pontosan)
És ne értsd félre, én nem kívánok a GB-nek ilyen szériát, csak hogy el tudd helyezni, ezalatt az idő alatt amíg mi 1 PO győzelemre várunk, a GB 2 konf.döntőt játszott.
Tomlinnak volt azóta egy egészen elképesztő éve. Amikor Ben a 2. meccsen egész szezonra kiesett, és a hátralevő 14 meccset lehozta 8-6-ra. Olyan irányítókkal mint Mason Rudolph. és az élő legenda: Duck Hodges.
Ezt most vicc nélkül mondom, abban az évben a Coach of the Year csont nélkül az övé kellett volna legyen, mert ezt a teljesítményt egyetlen aktív HC-ból sem nézem ki.
De közben voltak olyan döntései, hogy úgy gondolta jó ötlet Matt Canadat kinevezni OC-nak, aki azzal írt történelmet, hogy kb 80 (!) év óta az első steelers coach, akit szezon közben vágtak ki. Ebből sejtheted mennyire volt jó szakember.
Szóval igen, ilyen sok év alatt nem volt negatív szezon, ez tény.
9 éve minden PO meccset elveszítünk, ez is tény.
Megoszlanak a vélemények, hogy ki melyiket tartja fontosabbnak. De ha te azt írod, hogy "Tomlin az etalon" ne lepődj meg, hogy itt vannak akik erre felhorkannak.
2 hónapja
Fogadtam a Ravensre egy húszassal, ennél többet nem tudok hozzátenni.A pénzt buktam
Tükörsimán zúgunk ki: vagy az alapszakaszban már, v a PO-ból.
Aztán lépjünk tovább.
Ugyanaz a szar gyomorkeserű érzés, mint mindig.
Willie Parker
2 hónapja
HehAkkor haladjunk, kérem.
"17: a Browns ekkora troll üzemmódba kapcsol, de megoldjuk vmi iszonyat cripplefight révén W
18: alamizsna W
10-7, PO
Wild Cardon 50-50 meccs lesz, most nem engedhetjük meg a csúnya kikapást, zabszem a segglyukban segít
Div-ben kellene már egy upset W, majd januárban megmondom, h milyen a forma."
Willie Parker
2 hónapja
Ki mit josol a szezonra?hat ez majdnem bejott...megnezzuk a jovo hetet hogy lesz e ketharmad
10/7
Div 2. Hely
Elso korben kiesunk
xtaki
2 hónapja
Ja és a jelenlegi AFC első Denver O-ja meg nagyjából egy épkézláb drive-ot nem tud NIX-szel összehozni. De mögötte van egy brutál védelem, ami támaszt ad és nyerték a meccseiket.Ja én csak azt írtam le, hogy lehet örülni a győzelmenk, de azért csak összefostuk magunkat a Browns ellen, és a Ravens ellen is kellett az, hogy Lamar sérült plusz a meccs közben lesérült egy csomó Ravens játékos, köztük Hamilton akinek a kidőlése után ég és föld volt a Ravens defense, és csak utána tudtunk haladni.Hát az Én szobámban biztos nem. 😀Aki meg a vereségnek örült volna azt Én nem értem, de nem is foglalkozok vele. (mondom és ismétlem ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok az edzői stábbal, de erről ne most)Ezek az emberek, akik a vereségnek örültek volna itt vannak velünk a szobában?
Klemó
tenorx
Lehet rosszul fogalmaztam, de aki a győzelem után azzal foglalkozik, hogy Tomlin hogy nem lesz seggberúgva az igazából nekem ezt jelenti, de lehet, hogy csak annyi PC módra, hogy "nem örül a győzelemnek"....
Klemó
És a secondary gyakorlatilag nem tudott levédekezni egyetlen pass attemptet se úgy, hogy nem nagyon voltak blitzek.
Szóval ez messze volt a jótól amire lehet mondani, hogy standard is the standard.
tenorx
Ezt csak azért, mert ja távolt volt a tökéletestől ezt adom, de ha ott kiemeled Hamilton hiányát, akkor Elliott hiányát is emeld mellé nálunk. Amióta ő nincs van fejetlenség középen nálunk is. De ilyen ez a foci. Kiesik egy-egy ember és változik a széljárás. Pl. Lions. Kiesik Laporta és a falból emberek és nem tudják azt az energikus O játékot játszani.
Szóval nagyjából sehol nincs kolbászból a kerítés
2 hónapja
a szerencse az szerencse.....es forgando, most epp felenk mutatta szebbik arcat.Ja én csak azt írtam le, hogy lehet örülni a győzelmenk, de azért csak összefostuk magunkat a Browns ellen, és a Ravens ellen is kellett az, hogy Lamar sérült plusz a meccs közben lesérült egy csomó Ravens játékos, köztük Hamilton akinek a kidőlése után ég és föld volt a Ravens defense, és csak utána tudtunk haladni.Hát az Én szobámban biztos nem. 😀Aki meg a vereségnek örült volna azt Én nem értem, de nem is foglalkozok vele. (mondom és ismétlem ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok az edzői stábbal, de erről ne most)Ezek az emberek, akik a vereségnek örültek volna itt vannak velünk a szobában?
Klemó
tenorx
Lehet rosszul fogalmaztam, de aki a győzelem után azzal foglalkozik, hogy Tomlin hogy nem lesz seggberúgva az igazából nekem ezt jelenti, de lehet, hogy csak annyi PC módra, hogy "nem örül a győzelemnek"....
Klemó
És a secondary gyakorlatilag nem tudott levédekezni egyetlen pass attemptet se úgy, hogy nem nagyon voltak blitzek.
Szóval ez messze volt a jótól amire lehet mondani, hogy standard is the standard.
tenorx
2 hónapja
Ja én csak azt írtam le, hogy lehet örülni a győzelmenk, de azért csak összefostuk magunkat a Browns ellen, és a Ravens ellen is kellett az, hogy Lamar sérült plusz a meccs közben lesérült egy csomó Ravens játékos, köztük Hamilton akinek a kidőlése után ég és föld volt a Ravens defense, és csak utána tudtunk haladni.Hát az Én szobámban biztos nem. 😀Aki meg a vereségnek örült volna azt Én nem értem, de nem is foglalkozok vele. (mondom és ismétlem ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok az edzői stábbal, de erről ne most)Ezek az emberek, akik a vereségnek örültek volna itt vannak velünk a szobában?
Klemó
tenorx
Lehet rosszul fogalmaztam, de aki a győzelem után azzal foglalkozik, hogy Tomlin hogy nem lesz seggberúgva az igazából nekem ezt jelenti, de lehet, hogy csak annyi PC módra, hogy "nem örül a győzelemnek"....
Klemó
És a secondary gyakorlatilag nem tudott levédekezni egyetlen pass attemptet se úgy, hogy nem nagyon voltak blitzek.
Szóval ez messze volt a jótól amire lehet mondani, hogy standard is the standard.
2 hónapja
Hát az Én szobámban biztos nem. 😀Aki meg a vereségnek örült volna azt Én nem értem, de nem is foglalkozok vele. (mondom és ismétlem ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok az edzői stábbal, de erről ne most)Ezek az emberek, akik a vereségnek örültek volna itt vannak velünk a szobában?
Klemó
tenorx
Lehet rosszul fogalmaztam, de aki a győzelem után azzal foglalkozik, hogy Tomlin hogy nem lesz seggberúgva az igazából nekem ezt jelenti, de lehet, hogy csak annyi PC módra, hogy "nem örül a győzelemnek"....
2 hónapja
Aki meg a vereségnek örült volna azt Én nem értem, de nem is foglalkozok vele. (mondom és ismétlem ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok az edzői stábbal, de erről ne most)Ezek az emberek, akik a vereségnek örültek volna itt vannak velünk a szobában?
Klemó
2 hónapja
Általában azért egyet szoktam érteni veled, de azért ha megnézed ezek a nevek egyáltalán nem rosszak. Nálunk sem kezdő a kis Heyward, Wilson, Anderson vagy Austin, de a többiek igenis meghatározó játékosok lennének máshol is. És szerintem nagyon örülne a Ravens egy Herbig pick-nek, vagy bárhol lenne helye egy Bentonnak, de Washingtonnak is. Ezek az urak viszont még rendkívül kevés ideje vannak az NFL-ben, így semmiképp nem írnám le őket. Ráadásul az egész NFL-ben a legfontosabb, hogy ne 22 jó focistád legyen, hanem 23.-24. vagy 50. is.Itt azért nagyon sok névnek még viccértéke sincsen bocsi😕 Ezeknek a neveknek más csapatokban a pad sem jut, és ha nem haragszol itt mindketten tudjuk miről beszélek nem fejteném ki.Annyi de annyi irányítót engedtünk már el. Annyi meg annyi Tomlin szerelemgyereket draftoltunk már mellé, akik összesen nem játszottam 5 meccset sem, hogy nem hinném, hogy ez nekünk Mike al összejöhet. Ezt valahol érzi ő is ezért hoz ide veteránokat és ezért sem kedvelem mert a csapat idejét rabolja, rombolja. Nem szeretnék újabb évet adni Rodgersnek nem szeretnék még egy Russel Wilson projektet. Fiatalokat szeretnék látni akik beválnak nem vagyok telhetetlen legyen 2-3 aki megragad a rosteren és legyen 2-3 évente olyan aki valóban jó is a posztján de itt most semmi sem mutat ebbe az irányba, Jönnek a 30+ os játékosok és az 1 éves szerződések.Biztosan a kedvedbe akarnak járni már évek óta 😀
Az edzőről meg már annyian írtunk annyiszor, hogy nem is említeném. Azt a rohadt káros gyakorlatot, hogy mindig a szertárosban látjuk meg a megváltót szenvedünk velük éveket. Embertelen.
Razi
2025
Derrick Harmon - Defensive Tackle - Round 1
Jack Sawyer - Linebacker - Round 4
Yahya Black - Defensive End - Round 5
2024
Troy Fautanu – Offensive Tackle – Round 1
Zach Frazier – Center – Round 2
Payton Wilson – Linebacker – Round 3
Mason McCormick – Guard – Round 4
2023
Joey Porter Jr. - Cornerback - Round 2
Keeanu Benton - Defensive Lineman - Second Round
Darnell Washington - Tight End - Third Round
Nick Herbig - Linebacker - Fourth Round
Spencer Anderson - Offensive Lineman - Seventh Round
2022
Calvin Austin III - Wide Receiver - Fourth Round
Connor Heyward - Tight End/Fullback - Sixth Round
Csak szigorúan akik a csapatnál vannak még és komolyabb a szerepük is.
Továbbmegyek még csak azt sem gondolom az elmúlt időszakban, hogy Tomlin szerelemgyerekek jöttek volna. Ez még korábban jellemző volt, de mára Khan vezetése mellett teljesen megváltozott.
Én azzal sem teljesen értek egyet, hogy sok QB-t elengedtünk volna. Amikor lehetett, jött Pickett, de tényleg szerencsére semmi feltréd nem volt. Nem látok évek óta olyan QB-t, akit nagyon lehetett volna hozni. Mondjuk Dart eddig nem néz ki rosszul, de még nagyon kicsi a minta. De beleugorhattunk volna egy Richardson féle szituációba is. Aztán évekre tönkremegy minden.
Klaci79
Félreértés ne essék én is örülök a győzelemnek mégha nálam ez egy olyan győzelem is volt amit inkább úgy neveznék nem kaptunk ki. A negativitás annak szól, hogy ezzel a meccsel elodáztuk a változásokat és minden marad így mert a roncsderbin az ellenfél játékosa hibázott. Nah de abbahagyom a fröcsögést jöjjön a texans és mutassa meg a stáb és a keret valójában mennyit ér.
Razi
A meccsről leírtam hosszabban a véleményemet. Nálam meghatározó az, hogy 4&1-et az endzone előtt hagytunk bent a kevés idő miatt, vagy hogy a Ravens úgy szerez TD-t, hogy a két oldalról egyszerre ütötték meg és ezért nem került a zsákba. Ebben a két szituációban minimum 10 pontot hagytunk benne.
Szóval én ebben a győzelemben tudok hinni...ami egyedül zavar, hogy a Texans passrush és a Ravensé ég és föld, szóval ott még nehezebb lesz és csak DK-el leszünk jobbak.
2 hónapja
Azt hittem nem látok jól mit írtál. De haló, fejtsd már ki, hogy kik azok sokan, akik máshol padot sem látnának? De tényleg, de komolyan. Ismered te az ellenfelek kereteit? Nem mondom, persze van köztük olyan, aki kevéssé tesz hozzá, és még az is meglehet, hogy egy-egy ember máshova nem férne be, de hogy sok?Itt azért nagyon sok névnek még viccértéke sincsen bocsi😕 Ezeknek a neveknek más csapatokban a pad sem jut, és ha nem haragszol itt mindketten tudjuk miről beszélek nem fejteném ki.Annyi de annyi irányítót engedtünk már el. Annyi meg annyi Tomlin szerelemgyereket draftoltunk már mellé, akik összesen nem játszottam 5 meccset sem, hogy nem hinném, hogy ez nekünk Mike al összejöhet. Ezt valahol érzi ő is ezért hoz ide veteránokat és ezért sem kedvelem mert a csapat idejét rabolja, rombolja. Nem szeretnék újabb évet adni Rodgersnek nem szeretnék még egy Russel Wilson projektet. Fiatalokat szeretnék látni akik beválnak nem vagyok telhetetlen legyen 2-3 aki megragad a rosteren és legyen 2-3 évente olyan aki valóban jó is a posztján de itt most semmi sem mutat ebbe az irányba, Jönnek a 30+ os játékosok és az 1 éves szerződések.Biztosan a kedvedbe akarnak járni már évek óta 😀
Az edzőről meg már annyian írtunk annyiszor, hogy nem is említeném. Azt a rohadt káros gyakorlatot, hogy mindig a szertárosban látjuk meg a megváltót szenvedünk velük éveket. Embertelen.
Razi
2025
Derrick Harmon - Defensive Tackle - Round 1
Jack Sawyer - Linebacker - Round 4
Yahya Black - Defensive End - Round 5
2024
Troy Fautanu – Offensive Tackle – Round 1
Zach Frazier – Center – Round 2
Payton Wilson – Linebacker – Round 3
Mason McCormick – Guard – Round 4
2023
Joey Porter Jr. - Cornerback - Round 2
Keeanu Benton - Defensive Lineman - Second Round
Darnell Washington - Tight End - Third Round
Nick Herbig - Linebacker - Fourth Round
Spencer Anderson - Offensive Lineman - Seventh Round
2022
Calvin Austin III - Wide Receiver - Fourth Round
Connor Heyward - Tight End/Fullback - Sixth Round
Csak szigorúan akik a csapatnál vannak még és komolyabb a szerepük is.
Továbbmegyek még csak azt sem gondolom az elmúlt időszakban, hogy Tomlin szerelemgyerekek jöttek volna. Ez még korábban jellemző volt, de mára Khan vezetése mellett teljesen megváltozott.
Én azzal sem teljesen értek egyet, hogy sok QB-t elengedtünk volna. Amikor lehetett, jött Pickett, de tényleg szerencsére semmi feltréd nem volt. Nem látok évek óta olyan QB-t, akit nagyon lehetett volna hozni. Mondjuk Dart eddig nem néz ki rosszul, de még nagyon kicsi a minta. De beleugorhattunk volna egy Richardson féle szituációba is. Aztán évekre tönkremegy minden.
Klaci79
Félreértés ne essék én is örülök a győzelemnek mégha nálam ez egy olyan győzelem is volt amit inkább úgy neveznék nem kaptunk ki. A negativitás annak szól, hogy ezzel a meccsel elodáztuk a változásokat és minden marad így mert a roncsderbin az ellenfél játékosa hibázott. Nah de abbahagyom a fröcsögést jöjjön a texans és mutassa meg a stáb és a keret valójában mennyit ér.
Razi
Szerény véleményem az, hogy a csapatok többsége összetenné a kezét, ha ilyen draftolt játékosai lennének. Mindezt pedig úgy, hogy a draft order második felében vagyunk folyamatosan.
Szerkesztette: Klemó
2 hónapja
Jajj, hát én most annyira szarok mindenre és annyira jól esett végre üvöltözni a meccs végén, hogy le se tudom írni. Baszok én a secondaryre, hogy Queen fogta Flowerst, hogy a Varnyak is megérdemelték volna, inkább csak vigyorgok, mint kezdő buzi a nudista strandon!
2 hónapja
Itt azért nagyon sok névnek még viccértéke sincsen bocsi😕 Ezeknek a neveknek más csapatokban a pad sem jut, és ha nem haragszol itt mindketten tudjuk miről beszélek nem fejteném ki.Annyi de annyi irányítót engedtünk már el. Annyi meg annyi Tomlin szerelemgyereket draftoltunk már mellé, akik összesen nem játszottam 5 meccset sem, hogy nem hinném, hogy ez nekünk Mike al összejöhet. Ezt valahol érzi ő is ezért hoz ide veteránokat és ezért sem kedvelem mert a csapat idejét rabolja, rombolja. Nem szeretnék újabb évet adni Rodgersnek nem szeretnék még egy Russel Wilson projektet. Fiatalokat szeretnék látni akik beválnak nem vagyok telhetetlen legyen 2-3 aki megragad a rosteren és legyen 2-3 évente olyan aki valóban jó is a posztján de itt most semmi sem mutat ebbe az irányba, Jönnek a 30+ os játékosok és az 1 éves szerződések.Biztosan a kedvedbe akarnak járni már évek óta 😀
Az edzőről meg már annyian írtunk annyiszor, hogy nem is említeném. Azt a rohadt káros gyakorlatot, hogy mindig a szertárosban látjuk meg a megváltót szenvedünk velük éveket. Embertelen.
Razi
2025
Derrick Harmon - Defensive Tackle - Round 1
Jack Sawyer - Linebacker - Round 4
Yahya Black - Defensive End - Round 5
2024
Troy Fautanu – Offensive Tackle – Round 1
Zach Frazier – Center – Round 2
Payton Wilson – Linebacker – Round 3
Mason McCormick – Guard – Round 4
2023
Joey Porter Jr. - Cornerback - Round 2
Keeanu Benton - Defensive Lineman - Second Round
Darnell Washington - Tight End - Third Round
Nick Herbig - Linebacker - Fourth Round
Spencer Anderson - Offensive Lineman - Seventh Round
2022
Calvin Austin III - Wide Receiver - Fourth Round
Connor Heyward - Tight End/Fullback - Sixth Round
Csak szigorúan akik a csapatnál vannak még és komolyabb a szerepük is.
Továbbmegyek még csak azt sem gondolom az elmúlt időszakban, hogy Tomlin szerelemgyerekek jöttek volna. Ez még korábban jellemző volt, de mára Khan vezetése mellett teljesen megváltozott.
Én azzal sem teljesen értek egyet, hogy sok QB-t elengedtünk volna. Amikor lehetett, jött Pickett, de tényleg szerencsére semmi feltréd nem volt. Nem látok évek óta olyan QB-t, akit nagyon lehetett volna hozni. Mondjuk Dart eddig nem néz ki rosszul, de még nagyon kicsi a minta. De beleugorhattunk volna egy Richardson féle szituációba is. Aztán évekre tönkremegy minden.
Klaci79
Félreértés ne essék én is örülök a győzelemnek mégha nálam ez egy olyan győzelem is volt amit inkább úgy neveznék nem kaptunk ki. A negativitás annak szól, hogy ezzel a meccsel elodáztuk a változásokat és minden marad így mert a roncsderbin az ellenfél játékosa hibázott. Nah de abbahagyom a fröcsögést jöjjön a texans és mutassa meg a stáb és a keret valójában mennyit ér.
2 hónapja
staff only pic.twitter.com/0HEk46haud
— Pittsburgh Steelers (@steelers) January 5, 2026
2 hónapja
Annyi de annyi irányítót engedtünk már el. Annyi meg annyi Tomlin szerelemgyereket draftoltunk már mellé, akik összesen nem játszottam 5 meccset sem, hogy nem hinném, hogy ez nekünk Mike al összejöhet. Ezt valahol érzi ő is ezért hoz ide veteránokat és ezért sem kedvelem mert a csapat idejét rabolja, rombolja. Nem szeretnék újabb évet adni Rodgersnek nem szeretnék még egy Russel Wilson projektet. Fiatalokat szeretnék látni akik beválnak nem vagyok telhetetlen legyen 2-3 aki megragad a rosteren és legyen 2-3 évente olyan aki valóban jó is a posztján de itt most semmi sem mutat ebbe az irányba, Jönnek a 30+ os játékosok és az 1 éves szerződések.Biztosan a kedvedbe akarnak járni már évek óta 😀
Az edzőről meg már annyian írtunk annyiszor, hogy nem is említeném. Azt a rohadt káros gyakorlatot, hogy mindig a szertárosban látjuk meg a megváltót szenvedünk velük éveket. Embertelen.
Razi
2025
Derrick Harmon - Defensive Tackle - Round 1
Jack Sawyer - Linebacker - Round 4
Yahya Black - Defensive End - Round 5
2024
Troy Fautanu – Offensive Tackle – Round 1
Zach Frazier – Center – Round 2
Payton Wilson – Linebacker – Round 3
Mason McCormick – Guard – Round 4
2023
Joey Porter Jr. - Cornerback - Round 2
Keeanu Benton - Defensive Lineman - Second Round
Darnell Washington - Tight End - Third Round
Nick Herbig - Linebacker - Fourth Round
Spencer Anderson - Offensive Lineman - Seventh Round
2022
Calvin Austin III - Wide Receiver - Fourth Round
Connor Heyward - Tight End/Fullback - Sixth Round
Csak szigorúan akik a csapatnál vannak még és komolyabb a szerepük is.
Továbbmegyek még csak azt sem gondolom az elmúlt időszakban, hogy Tomlin szerelemgyerekek jöttek volna. Ez még korábban jellemző volt, de mára Khan vezetése mellett teljesen megváltozott.
Én azzal sem teljesen értek egyet, hogy sok QB-t elengedtünk volna. Amikor lehetett, jött Pickett, de tényleg szerencsére semmi feltréd nem volt. Nem látok évek óta olyan QB-t, akit nagyon lehetett volna hozni. Mondjuk Dart eddig nem néz ki rosszul, de még nagyon kicsi a minta. De beleugorhattunk volna egy Richardson féle szituációba is. Aztán évekre tönkremegy minden.
2 hónapja
Nos...én bevallom, hajlamos vagyok eléggé túlreagálni a Steelers mérkőzéseit. Pozitív, de negatív irányba is. Miközben nem tudok egy rakás dolgot, hogyan működik a valóságban.Alapvetően azért én Tomlint egy nagyszerű HC-nek tartom. A játékosok imádják, ez nem is kérdés. Ha éles meccs van, nem lehet leírni a Steelers-t és ez szerintem sokat jelent.
Tomlinnak úgy kellett levezényelni egy generációváltást, lassan kettőt, hogy nem volt negatív idénye. Hogy ez jó vagy rossz, számomra nem kérdés. Nem Tomlin hozza meg azokat a döntéseket, hogy engedjünk el egy szezont és tankoljunk. Szerintem ez tiszteletreméltó hozzáállás, de az NFL-ben egy nagyon nehéz út is egyben. A drafton való nagyobb kockáztatással, több szerencsével lehet ebből is eredményes és folyamatosan sikeres csapatot építeni, de az biztos, hogy nem ez a könnyű út.
2003 óta nem volt negatív mérlege a csapatnak. A következő 2012-ben a Chiefs volt, de ugye kb a közelünkben nincs senki.
Sokszor, sokan leírtuk már, hogy így nehéz, mert a biztosan legjobb játékosok jó eséllyel kimennek a draft első részében, ugyanakkor persze lehetne szerencsésen később is mondjuk frencsi QB-t hozni. Nekünk nem sikerült, de ettől még nekem semmi bajom nincs azzal, hogy minden évben Tomlin és a FO megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a keretből.
Abban is van valami, ha valaki azt mondja adjuk el az értékeket és jöjjön egy 4-13, aztán kezdjük az építkezést, de a Steelersnek látványosan ne ez az útja és könnyen lehet, hogy ezt az utat Tomlin képviseli a legjobban az egész NFL-ben.
Ami a tegnapi meccset illeti, a fanyalgóknak:
Ezt a meccset a Steelersnek nem az utolsó pillanatos kihagyott FG-al kellett volna megnyernie. Volt bőven esély az első félidő végén is és ha igazán komplett lenne a csapat, a 3. negyedben kb 17-10-re kellett volna vezetünk és ehhez meg is volt mindenünk, csak ott ragadtunk 1 yardon.
De még azt is mondom, hogy a Ravens 2. TD-jénél csak Isten vezethette Jacksont, miközben ketten két oldalról próbálták sackelni és csak azért nem sikerült, mert egyszerre érte oda. Ha csak az egyik oldalról jön a sack, a földön van LJ és nem TD-t dob.
Szóval bármennyire is szedett-vedett volt a csapat, benyomásilag, pontosan azt vették elő, amit tudnak és akár egy tökéletes mérkőzést is játszhattak volna a legnagyobb rivális ellen.
Megint hatalmas kommunikációs hibákat sikerült összehozni, főleg a pálya közepén a LB és a S között, de amennyire gyengélkedett ez a részlege a gárdának, annyira meglepően erős volt az O a várakozásokhoz képest.
A meccs egy szakaszában kiírták, hogy csak Austinnak volt 28 elkapása idén, mindenki más 10 alatt a WR-ek közül. És így azért nem könnyű játszani. Nem lebecsülve MWS-t, nem lebecsülve Thielent, azért itt bizony nagyon lemaradtunk az elithez képest.
És ettől lesz még szebb ez a győzelem. Rodgers számomra elképesztő. Én még nem láttam Steelers szinten ilyen teljesítményt. a prímet time Roethlisberger persze jobb volt, de Rodges olyan dolgokat tud, amiket mióta én nézem ezt a csapatot, soha senki. Sajnos olyan öreg majdnem mint én és ez ebben a sportban nem előny. És persze simán lehet, hogy erre már most rámegy a csapat. De ennek a csapatnak már nem lenne szabad csak AR-en múlnia. És ameddig a front 7 fel tud lépni teljesítménnyel, ameddig a futójáték fel tud lépni, addig nincs olyan meccs, ami eldőlt volna. Mert igen, 4-5 csapat is simán jobb, mint a Steelers, de pont van 1-2 olyan dolog, ami meglepő, amit jó nézni, stb.
Ott vannak persze a negatívumok is...de én ennek az eredménynek kibebaszottúl tudok örülni, mert most úgy érzem, hogy önmagunkat is le tudtuk győzni és tényleg nem csak azt láttam, hogy egy kihagyott FG-on múlt, hanem okosabb játékkal, okosabb time managementel sok pontot hozhattunk volna még...
Most meg kezdődjön a tánc 😊
2 hónapja
Annyi de annyi irányítót engedtünk már el. Annyi meg annyi Tomlin szerelemgyereket draftoltunk már mellé, akik összesen nem játszottam 5 meccset sem, hogy nem hinném, hogy ez nekünk Mike al összejöhet. Ezt valahol érzi ő is ezért hoz ide veteránokat és ezért sem kedvelem mert a csapat idejét rabolja, rombolja. Nem szeretnék újabb évet adni Rodgersnek nem szeretnék még egy Russel Wilson projektet. Fiatalokat szeretnék látni akik beválnak nem vagyok telhetetlen legyen 2-3 aki megragad a rosteren és legyen 2-3 évente olyan aki valóban jó is a posztján de itt most semmi sem mutat ebbe az irányba, Jönnek a 30+ os játékosok és az 1 éves szerződések.Az edzőről meg már annyian írtunk annyiszor, hogy nem is említeném. Azt a rohadt káros gyakorlatot, hogy mindig a szertárosban látjuk meg a megváltót szenvedünk velük éveket. Embertelen.
2 hónapja

Tetra arkák, megajaktok, fijjaim!
eszta feleségem lőtte rólam munkábamenet - ha nemláccana épp kiszítta belőlem az életet a révenszmeccs, annyira akkóttam, hogy Boswélián törlik föl másodszorra a meccset, hogy ennyire tudok csak örülni.
Zombikámi üdvözöllek tikteket a sztílerszlétben!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
2 hónapja
Oszinten, miota neztek vasas meccset? Miota itt van AR?Mert szar minden, hogy kókler Tomlin nem nyer gyűrűt a playoff mezőny leggyengébb irányítójátékával. 😕Volt ez a do or die meccs a szezonert, otthon, olyan epic vegjatekkal amit reg lattam mindez egy osi rivalis ellen ennek ellenere nem latom azt az extazist ami pl engem elert😀Spoiler nelkul most ertem a vegere, oregedtem vagy 10 evet. Azert ez a hangulat ami ebben a topicban van 1-2 kiveteltol eltekitnve legalabb olyan megdobbento mint a 4. Negyed😀Miért?
JéBé
tenorx
JéBé
alatriste
Leirom en nalam miert nincs extazis sem a meccsel kapcsolatban, sem a jovovel es a jelneben sem, ami nagyreszt tomlinnak koszonheto.
Az en szamomra kinszenvedes a meccseink es az elvezeti resze majdnem nulla. Persze ehhez hozza kell tenni hogy megertem ha barkinek az eredmeny mindent felulir. Ha nyer a csapat es kozben szar es a jatek is szar akkor nalam nincs feloldozas erte. Valakinel lehet es nem is banom. Az eredmeny meg relativ es igen amikor RW-al is a PO-ert kuzdesz az becsulendo es a padlo reszet elfogadja mindenki. Errol hogy jon letre a padlo irtam mar es nem csak tomlin hanem filozofia az egesz csapat reszerol. A cel a minden evben es leheto legtovabb kuzdeni a PO-ert. De sajnos ez a maximum is. Idaig azert kb nem varazslat ( maga a tomlin bowl az csak neki sikerul ), utana mar kellene a QB is persze es a leheto legjobb keret. Volt neki ilyen csapata is es azzal is pont ez volt a maximuma, miota tomlin a Fonok. Viszont amivel meg lehet a tobbiek fole noni az a fantasztikus munka es szanjatok 20 percet a vasas fantasztikus edzoi munkairol.
Megertem ha vannak a melyben levo csapatok akiknek ez sikernek szamitana, nekem nem az. Es tomlinnal ez lesz. Persze idonkent mint iden mikor felkavarodott a mezony meg ki is johet a lepes es drukkolni fogok es remelem ha maskeppen nem akkor igy lovagol el a naplementebe. Ha SB lenne belole akkor is szeretnem ha menne, mert nem szeretnek 20 evet varni megint egy felfordult evre, mert erobol / tudasbol nem megy.
Csak mellesleg a ravens es a helyzete : twin | ( csak mielott felre ertenenk egymast a ravens most a legrosszabb fajtajat hozza ennek az egesznek, mert tobbre lenne hivatott de a plafon mindig erkezik. Ez a KB evevel hasonlithato) |
2 hónapja
A lenéző stílust nem az utcáról vettem fel, az első reakciód után mentem tovább a letaposott ösvényen. Ez utóbbival semmi problémám nekem se szóval én is visszatérek a betonozott útra. .)A leírom hátha könnyebb szókapcsolatot nem ki kimagyazáznod köszönöm. Én úgy értam hogy még a 12 PO wint is elcserélném az 5 re és akkor nem lenne bajom Tomlinnal ez ilyen egyszerű. Azmeg, hogy a GB nek 15 éve jobb a játékosállomány egész egyszerűen nem igaz tudom nem állított senki ilyet csak erre implikált ez az egész. A kultúrált vitával nincsen bajom csak ez rossz irányba indult.Nemár....nézz már rá hogy reagáltál pikirt módon Te is. Ez nem volt lenézés a Te részedről sem, node Balázs részéről méginkább. Szeretné érteni mire gondolsz és szerintem sem írtad le. Gondolom az a baj, hogy elengednéd Te is a sok PO-ba jutást, vagy a pozitív szezont egy azaz egy gyűrűért cserébe még 2010 után. De lehet nem, majd kijavítasz.Szerintem erre a lenéző stílusra itt nincsen szükség javaslom picit hátrébb az agarakkal. Szívem joga nem kedvelni Tomlint és szívem joga nem egyetérteni veled és a cikkeddel. Te sokminden vagy csak objekív nem az írásod sem az, azmeghogy szubjekítve szerinted a csapatodnak több SB -t kellett volna játszania az egyéni meglátás.Nem tudom az objektív részt nem érted, minthogy a Packers döntőben utoljára 2010-ben volt az nálam 15 évnek hazudható már, vagy a szubjektív résszel van gondod? Tehát, hogy mondjuk ezen 15 év alatt (leírom hátha úgy könnyebb tehát 2010 óta, ahol ha jól rémlik együtt SB-ozott a 2 csapat) a Packers pontosan ugyan annyi újbóli SB részvételt hozott össze mint a Steelers pedig vélhetően jobb irányítóhelyzete volt. Big Ben jó éveit nézve még mondjuk csak kicsivel de BB hanyaglása és visszavonulása után szintekkel jobb (itt is segítek, AR MVP évei vagy Love is vélhetően veri az elmúlt évek bármelyik Steelers QB-ját már).Aha az 5 vs 12 majdnem ugyan az ismét szép csúsztatás😊Köszönjük, 15 éve tart nálunk is, pedig a vizsgált időszakot nézve jobb QB állománya volt a csapatunknak.Hát én kívánom a GB -nek hogy a következő 15-20 évben mindig jusson PO ba és ott essen ki egyből. Have Fun a konzisztenciával! Fura mód a cikkben a nincsen szó a szuper koordinátor választásokról meg a szuper pozíciós edzőkről amiben Mike vastagon benne van, vagy esetleg a draftról.Komolyan itt senki nem tud örülni semminek? Ha nyerünk az is baj ha nem az is. Itt csak akkor lenne boldogság ha Tomlint kirúgnák. Megnézném hogy új edzővel hasonló QB felhozatallal 3-4 győzelmes szezonnal milyen kedve lenne mindenkinek.fuzovelkifele.com/2026/01/mike-tomlin-az-etalon/
Vadmókus
alatriste
Razi
alatriste
Razi
alatriste
Razi
Klemó
Razi
Keretől nem beszéltem. Az extrém bonyolult is lenne és én se gondolnám erősebbnek a GB-t. De csak az elmúlt 15 év QB(!) állományát igen. Én szerettem Big Bent de amikor primeon volt is AR azért egy fél polccal fölötte volt. Voltak évek amikor nem, de nem is ez a vita érdemi része szóval mondjuk azt, hogy a BB erős évek és AR GB-i erős évek közel egál. Azonban 19-20-21 körül már BB sem volt az aki korábban és akkor még a Packersnél MVP formájú Rodgers játszott. BB után meg a Pickett, Wilson stb sornál is úgy gondolom, hogy az utolsó zöld-sárgás AR évek is jobbak voltak, azóta pedig Love is már egy jobb irányító mint Wilsonék vagy a 42 éves főnök.
Csupán ennyit állítottam.
A SB-ba jutás meg tény, hogy 15 éve ugyan annyi a 2 csapatnál. Erre a 2010-es években mindkét gárdának reális esélyei voltak és nem jött újabb, azóta azonban (BB hanyatlás óta) a Steelersnek szerintem egyszer sem volt esélye - ezt taglaltam a cikkben is. Mert ennyire rossz irányítókkal nem lehet odajutni. Isten lássa lelkem nem sokan tartják kevesebbre Hurts mint én de még ő is előrébb van mint a Picket-Trubisky-Wilson-42 éves AR. A keret pedig - szerintem itt se rossz de azért nem a SB-ba jutó Eagles szint. Skill sorokban biztos. Falban sem, pedig ez egy nem rossz fal - mielőtt még 😊.
Tudom, hogy sok PIT drukker várja Tomlin leváltását. Megértem. Én - nem Steelers szurkolóként - szeretem és örülnék ha akkor váltanák le, ha látjuk egyszer, hogy egy top10 körüli QB-ja van ÉS azzal se ment SB-ba 2-3 próbálkozás után. A utcáról idesodort szeméttel elért PO jutásai pedig ha kontextusba helyezzük szerintem óriási eredmények.
Várom én is azt a bizonyos irányítót, nem kedvez az eljövetelének a folyton 20+ -adik pick, de pl Dartot is 25.-en választották ki. Ő se az új Mahomes de izgalmas srác, ilyenből kellene ide is egy, mert kedvelem a Steelerst.

Liverpool Fc
