Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 6 éve
Minden rosszindulatú hozzászólás megérdemelt, kurva gáz ez a Steelers. Gyorsan megnézem majd a sajtótájékoztatót, ahol a nagy lőcs elmondja, hogy jobbnak kell lennünk, meg fejlődnünk kell, meg a hasonló bullshitek. Igazából nem is kellene felhúznom magam, bár az fáj, hogy a szokásos első fordulós és a szokásos bostoni játékunk otvozetenel is kiábrándítóbb teljesítményt tettünk le az asztalra. A védelemre meg kevésbé vagyok kibukva, ott csak a secondary volt gyalázatos, de az nagyon. Edmunds...ahogy a 3.negyedben egy hosszú labdánál próbált szerelni, már kabaréba illett.Én annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy számomra rosszindulat és negatív kritika között azért bőven van különbség. A negatív kritika nagyon hasznos tud lenni,sőt kifejezetten építő jellegánek gondolom,ha mgefelelő heyen, időben és módon fogalmazódik meg. A rosszindulatú megjegyzés viszont ettől nagyon távol áll.
Az offense ami bosszantó volt. 3-4 emberrel is nyomást tudtak generálni, és közben persze 7db-vel esélytelenek voltunk, főleg pontos labdák hiányában. Na és persze az elkapók sem villogtak...főleg Moncrief tűnt teljesen indiszponáltnak. Futás persze alig alig, és ezek a 3.kísérletek 😱 És mit akartunk 3.negyedben az 1 yardos vonalról...FG???!!!
Elképesztően könnyű ellenfél vagyunk a Peccnek, tényleg ráférne már az amerikai főműsoridős sportkozvetitesekre, ha nem Roethlisbergert meg Trubisky-t kellene nézniük...
Klaci79
Én sosem mentem más csapatok topikjaiba elmondani, hogy mennyire szarok voltak. elég baj az az adott csapat szurkolóinak. Pedig azért futott itt 0-16 a Lions vagy a Browns is.
A meccsre visszatérve siralomház volt az egész és legkevésbé a D miatt, mindamellett, hogy ott is megvoltak a hibák bőven. Én a hibai fő okát viszont Butlerben látom a D részéről. Egyszerűen nem képes felnőni a feladatához.
Az O viszont minden szinten katasztrófa. Play hívás és kivitelezés siralmas. Moncriefot soha többé nem akarom meglátni a pályán-bár biztosan nagyon elégedett volt vele az edzői stáb, mert 10 alkalommal is célba lett véve. 3 elkapás 7 yard a produktuma. Megfogható kulcs labdákat ejtett el zsinórban.
Roethlisberger....szavakat sem érdemes rá fecsérelni. Tragédia. A hosszú labdái egészen kriminálisak. Futtattuk Washingtont a nagy büdös semmiért. Esküszöm, ha ezt a produkcót Rudi hozza a le a Pecc ellen semmit nem szólok, bár lehet, hogy Rudi néhány labdája Washington kezében kötött volna ki. Egyszerűen annyira rossz volt nézni. Tudom, hogy állandóan azt hangoztatja, hogy még évek vannak benne, de szerintem nincsenek és sokkal boldogabb lennék, ha jövőre Rudi játszana QB1-et. Azt gondolom, hogy akármi is lesz ennek a szezonnak a vége, negatív szezon vagy SB győzelem, le kéne tenni a lantot , vagy le kéne vele tetetni.
több mint 6 éve
Ha csak egy hazai törzsszurkoló (láz) álma lett volna éveken át, hogy nálunk minden csapatrész elit, főként a FO, akkor nem tartana itt a csapat. Sajnos kint is elhitték ezt, pedig az edzői stáb, élén Tomlinnal évek óta nem képes átlépni a saját árnyékát, nem csak BB játszadozik velük meccsről meccsre, hanem az összes komoly ellenfél a fontos meccseken.
Kifogást persze mindig lehet találni, hogy az elit csapat éppen miért kapott ki (bár természetesen jobbak voltunk az ellenfélnél).
Persze, itthon a sok éves “elitezés” után felhúzott orral el lehet andalogni, de remélem a vezetés kint végre belátja, hogy ez így sehova nem vezet, az nem eredmény, ha az amúgy nem túl kemény csoportot nyerjük, vagy a nagy tivális cicákat, hollókat elkapjuk, közben meg a PO környékén a nagyfiúk haza küldenek két tockossal
Ps: most sem a vereség a baj a Pecctől, hanem a szokásos, hogy az ő eléggé megtépázott edzői karuk megint footballt oktat Tomlinnak (sokadik alkalommal is), egy olyan meccsen, ami igazából nem is élet halál kérdés.
több mint 6 éve
Na-na...2011 Ravens-Steelers 35-7 volt asszem..na az sem volt pite nyitánynak. Vagy akkor még nem néztél Steelers meccset?Minden rosszindulatú hozzászólás megérdemelt, kurva gáz ez a Steelers. Gyorsan megnézem majd a sajtótájékoztatót, ahol a nagy lőcs elmondja, hogy jobbnak kell lennünk, meg fejlődnünk kell, meg a hasonló bullshitek. Igazából nem is kellene felhúznom magam, bár az fáj, hogy a szokásos első fordulós és a szokásos bostoni játékunk otvozetenel is kiábrándítóbb teljesítményt tettünk le az asztalra. A védelemre meg kevésbé vagyok kibukva, ott csak a secondary volt gyalázatos, de az nagyon. Edmunds...ahogy a 3.negyedben egy hosszú labdánál próbált szerelni, már kabaréba illett.Engem Tomlin félidős nyilatkozata idegesített fel, mikor azt merte mondani az első félidőre, hogy nincs baj a játékokkal, a sémával, csak a kivitelezésekkel, mikor néha azt se tudtuk hol a laszti.
Az offense ami bosszantó volt. 3-4 emberrel is nyomást tudtak generálni, és közben persze 7db-vel esélytelenek voltunk, főleg pontos labdák hiányában. Na és persze az elkapók sem villogtak...főleg Moncrief tűnt teljesen indiszponáltnak. Futás persze alig alig, és ezek a 3.kísérletek 😱 És mit akartunk 3.negyedben az 1 yardos vonalról...FG???!!!
Elképesztően könnyű ellenfél vagyunk a Peccnek, tényleg ráférne már az amerikai főműsoridős sportkozvetitesekre, ha nem Roethlisbergert meg Trubisky-t kellene nézniük...
Klaci79
Nyilván azt hozzá kell tenni, hogy a másik oldalon minden ment, minden ült, de ugyanakkor azt is, hogy ez a Pats a második félidőben félgőzzel játszott. Egészen szánalmas teljesítményt nyújtottunk, ezen nincs mit szépíteni.
Én még ilyet mióta Steelers meccset nézek nem láttam sem első fordulóban sem máskor. Azt már megszoktam, hogy Tomlin meccsein az látszik, hogy nincs félkészülve a csapat egy-egy periódusban, de hogy végig, az űbergáz.
Elemzést talán hagyjuk, nincs értelme....
Klemó
több mint 6 éve
Minden rosszindulatú hozzászólás megérdemelt, kurva gáz ez a Steelers. Gyorsan megnézem majd a sajtótájékoztatót, ahol a nagy lőcs elmondja, hogy jobbnak kell lennünk, meg fejlődnünk kell, meg a hasonló bullshitek. Igazából nem is kellene felhúznom magam, bár az fáj, hogy a szokásos első fordulós és a szokásos bostoni játékunk otvozetenel is kiábrándítóbb teljesítményt tettünk le az asztalra. A védelemre meg kevésbé vagyok kibukva, ott csak a secondary volt gyalázatos, de az nagyon. Edmunds...ahogy a 3.negyedben egy hosszú labdánál próbált szerelni, már kabaréba illett.Engem Tomlin félidős nyilatkozata idegesített fel, mikor azt merte mondani az első félidőre, hogy nincs baj a játékokkal, a sémával, csak a kivitelezésekkel, mikor néha azt se tudtuk hol a laszti.
Az offense ami bosszantó volt. 3-4 emberrel is nyomást tudtak generálni, és közben persze 7db-vel esélytelenek voltunk, főleg pontos labdák hiányában. Na és persze az elkapók sem villogtak...főleg Moncrief tűnt teljesen indiszponáltnak. Futás persze alig alig, és ezek a 3.kísérletek 😱 És mit akartunk 3.negyedben az 1 yardos vonalról...FG???!!!
Elképesztően könnyű ellenfél vagyunk a Peccnek, tényleg ráférne már az amerikai főműsoridős sportkozvetitesekre, ha nem Roethlisbergert meg Trubisky-t kellene nézniük...
Klaci79
Nyilván azt hozzá kell tenni, hogy a másik oldalon minden ment, minden ült, de ugyanakkor azt is, hogy ez a Pats a második félidőben félgőzzel játszott. Egészen szánalmas teljesítményt nyújtottunk, ezen nincs mit szépíteni.
Én még ilyet mióta Steelers meccset nézek nem láttam sem első fordulóban sem máskor. Azt már megszoktam, hogy Tomlin meccsein az látszik, hogy nincs félkészülve a csapat egy-egy periódusban, de hogy végig, az űbergáz.
Amit még kiemelnék. Elmegy az első számú WR-ed és mit játszol? Hát igen, biztonságit az első számú TE-t sokszor használva. Ohhhhh wait.....vazze....McDonald felé írd és mond nem ment labda az elsőben....és csak a végén valamikor a szemetes időben....nem is értettem.
Szerkesztette: Klemó
több mint 6 éve
És ha még ez a fos nem lett volna elég, de megsérül Haden, JuJu, Watt és Pouncey is.
több mint 6 éve
Minden rosszindulatú hozzászólás megérdemelt, kurva gáz ez a Steelers. Gyorsan megnézem majd a sajtótájékoztatót, ahol a nagy lőcs elmondja, hogy jobbnak kell lennünk, meg fejlődnünk kell, meg a hasonló bullshitek. Igazából nem is kellene felhúznom magam, bár az fáj, hogy a szokásos első fordulós és a szokásos bostoni játékunk otvozetenel is kiábrándítóbb teljesítményt tettünk le az asztalra. A védelemre meg kevésbé vagyok kibukva, ott csak a secondary volt gyalázatos, de az nagyon. Edmunds...ahogy a 3.negyedben egy hosszú labdánál próbált szerelni, már kabaréba illett. Az offense ami bosszantó volt. 3-4 emberrel is nyomást tudtak generálni, és közben persze 7db-vel esélytelenek voltunk, főleg pontos labdák hiányában. Na és persze az elkapók sem villogtak...főleg Moncrief tűnt teljesen indiszponáltnak. Futás persze alig alig, és ezek a 3.kísérletek 😱 És mit akartunk 3.negyedben az 1 yardos vonalról...FG???!!!
Elképesztően könnyű ellenfél vagyunk a Peccnek, tényleg ráférne már az amerikai főműsoridős sportkozvetitesekre, ha nem Roethlisbergert meg Trubisky-t kellene nézniük...
Szerkesztette: Klaci79
több mint 6 éve
Montcriefet ki kell rakni a kezdőből. A D is hozhatna már 1-2 nagy játékot. Ha nem ezeknél a buziknál játszana, a Gordont már 100 évre eltiltották volnaOhh de bájos hsz lett ez
no flacco

több mint 6 éve
Nyilváán, nagyon jól megy minden, csak nyílt színen megy a szenvedés. De nem a te hibád, okold a Patset. Nem érdemeltek főműsor időt.
több mint 6 éve
csukjátok be a boltot, kurvagázGratulálok, ehhez a " rendkívül magas" színvonalú hozzászóláshoz.
Szivacs
több mint 6 éve
csukjátok be a boltot, kurvagázKöszönjük!
Szivacs
több mint 6 éve
A ti 3 pontotok is az volt. Tiétek a liga legszarabb qbja
több mint 6 éve
csukjátok be a boltot, kurvagáz
több mint 6 éve
Montcriefet ki kell rakni a kezdőből. A D is hozhatna már 1-2 nagy játékot. Ha nem ezeknél a buziknál játszana, a Gordont már 100 évre eltiltották volna
több mint 6 éve
Végtelenül szánalmas ez az offense...ez a playcalling, Ratyi is...és olyan érzésem van, mintha igazából nem is aggódnánk. Komolyan nem tudom, hogy sírni kellene vagy nevetni...mondjuk összességében kb erre számítottam, de mégis rossz a kilátástalanság. Na majd jövő héten...
több mint 6 éve
Hát, jó ez a Patriots.
több mint 6 éve
www.reddit.com/r/nflstreams/comments/d1hwgo/game_thread_pittsburgh_steelers_new_england/ meccs nezeshez linkek...
több mint 6 éve
Na, ha már nem sokára meccs, akkor egy pár kérés: ne legyen kulcs sérülésünk, szerezzünk legalább 20 pontot, 30-nál többet sokkal többet ne kapjunk és csaljon a Pats, hogy tudjam sajnáltatni magam.+Bush tarolja le Bradyt! 😁
Szokol
több mint 6 éve
Na, ha már nem sokára meccs, akkor egy pár kérés: ne legyen kulcs sérülésünk, szerezzünk legalább 20 pontot, 30-nál többet sokkal többet ne kapjunk és csaljon a Pats, hogy tudjam sajnáltatni magam.
több mint 6 éve
Ez szimpla terelés.Nem rajtam múlik.Ha nálad nem sért erkölcsöt, akkor rohadt nagy baj van veled.Az nem erkölcsöt sért, hanem érdeket.Ha értelmezhetetlen az erkölcs, akkor töröljük el az üzleti életből az ipari kémkedés kriminalizáltságát.Pontosan. Mert nem becsületre, hanem profitra gyúrnak.Szerintem az összes felsorolt az 😊A Pats egy becsület nélküli franchise. Simán megszervezték, ebben biztos vagyok. Sajnálom a szurkolóit, legalábbis a normálisakat.A Google becsület nélküli cég? Az Apple? A Wallmart, Facebook, General Motors, Henkel, Rakuten, Mondelez, Toyota?
bcsarli
Sobri Jóska
bcsarli
Tudom, a Steelers topicban ez szentségtörés és eretnek gondolat és piszkálja a fanok önérzetét, de az üzletben értelmezhetetlen az erkölcs, ahogy pl. a gyereknevelés, vagy a szülőkről szól gondoskodás viszonylatában az anyagi haszonszerzés.
Sobri Jóska
kishaszi
Úgyhogy maradhat.
Sobri Jóska
kishaszi
De mint írtam, a milliárdos üzletek világában az erkölcs nem értelmezhető dolog.
Sobri Jóska
Az ipari kémkedés lopás, vagy az a célja. Innentől értelmezhető az üzletben az erkölcs. Aki szerint meg nem, attól én egy gombóc fagyit nem fogadnék el.
...és nem, a cél nem szentesíti az eszközt.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
mint írtam,Nem rajtam múlik.Ha nálad nem sért erkölcsöt, akkor rohadt nagy baj van veled.Az nem erkölcsöt sért, hanem érdeket.Ha értelmezhetetlen az erkölcs, akkor töröljük el az üzleti életből az ipari kémkedés kriminalizáltságát.Pontosan. Mert nem becsületre, hanem profitra gyúrnak.Szerintem az összes felsorolt az 😊A Pats egy becsület nélküli franchise. Simán megszervezték, ebben biztos vagyok. Sajnálom a szurkolóit, legalábbis a normálisakat.A Google becsület nélküli cég? Az Apple? A Wallmart, Facebook, General Motors, Henkel, Rakuten, Mondelez, Toyota?
bcsarli
Sobri Jóska
bcsarli
Tudom, a Steelers topicban ez szentségtörés és eretnek gondolat és piszkálja a fanok önérzetét, de az üzletben értelmezhetetlen az erkölcs, ahogy pl. a gyereknevelés, vagy a szülőkről szól gondoskodás viszonylatában az anyagi haszonszerzés.
Sobri Jóska
kishaszi
Úgyhogy maradhat.
Sobri Jóska
kishaszi
De mint írtam, a milliárdos üzletek világában az erkölcs nem értelmezhető dolog.
Sobri Jóska
igen, sokan tisztában vagyunk a neres vagyis patrióta erkölccsel 😂A ner negligalja az ilyet...mint a pariots, mert a cél szentesíti a dolgokat, ha valami szerint patrióta az ember ...Ha nálad nem sért erkölcsöt, akkor rohadt nagy baj van veled.Az nem erkölcsöt sért, hanem érdeket.Ha értelmezhetetlen az erkölcs, akkor töröljük el az üzleti életből az ipari kémkedés kriminalizáltságát.Pontosan. Mert nem becsületre, hanem profitra gyúrnak.Szerintem az összes felsorolt az 😊A Pats egy becsület nélküli franchise. Simán megszervezték, ebben biztos vagyok. Sajnálom a szurkolóit, legalábbis a normálisakat.A Google becsület nélküli cég? Az Apple? A Wallmart, Facebook, General Motors, Henkel, Rakuten, Mondelez, Toyota?
bcsarli
Sobri Jóska
bcsarli
Tudom, a Steelers topicban ez szentségtörés és eretnek gondolat és piszkálja a fanok önérzetét, de az üzletben értelmezhetetlen az erkölcs, ahogy pl. a gyereknevelés, vagy a szülőkről szól gondoskodás viszonylatában az anyagi haszonszerzés.
Sobri Jóska
kishaszi
Úgyhogy maradhat.
Sobri Jóska
kishaszi
Vaspor
több mint 6 éve
Nem rajtam múlik.Ha nálad nem sért erkölcsöt, akkor rohadt nagy baj van veled.Az nem erkölcsöt sért, hanem érdeket.Ha értelmezhetetlen az erkölcs, akkor töröljük el az üzleti életből az ipari kémkedés kriminalizáltságát.Pontosan. Mert nem becsületre, hanem profitra gyúrnak.Szerintem az összes felsorolt az 😊A Pats egy becsület nélküli franchise. Simán megszervezték, ebben biztos vagyok. Sajnálom a szurkolóit, legalábbis a normálisakat.A Google becsület nélküli cég? Az Apple? A Wallmart, Facebook, General Motors, Henkel, Rakuten, Mondelez, Toyota?
bcsarli
Sobri Jóska
bcsarli
Tudom, a Steelers topicban ez szentségtörés és eretnek gondolat és piszkálja a fanok önérzetét, de az üzletben értelmezhetetlen az erkölcs, ahogy pl. a gyereknevelés, vagy a szülőkről szól gondoskodás viszonylatában az anyagi haszonszerzés.
Sobri Jóska
kishaszi
Úgyhogy maradhat.
Sobri Jóska
kishaszi
De mint írtam, a milliárdos üzletek világában az erkölcs nem értelmezhető dolog.
több mint 6 éve
A ner negligalja az ilyet...mint a pariots, mert a cél szentesíti a dolgokat, ha valami szerint patrióta az ember ...Ha nálad nem sért erkölcsöt, akkor rohadt nagy baj van veled.Az nem erkölcsöt sért, hanem érdeket.Ha értelmezhetetlen az erkölcs, akkor töröljük el az üzleti életből az ipari kémkedés kriminalizáltságát.Pontosan. Mert nem becsületre, hanem profitra gyúrnak.Szerintem az összes felsorolt az 😊A Pats egy becsület nélküli franchise. Simán megszervezték, ebben biztos vagyok. Sajnálom a szurkolóit, legalábbis a normálisakat.A Google becsület nélküli cég? Az Apple? A Wallmart, Facebook, General Motors, Henkel, Rakuten, Mondelez, Toyota?
bcsarli
Sobri Jóska
bcsarli
Tudom, a Steelers topicban ez szentségtörés és eretnek gondolat és piszkálja a fanok önérzetét, de az üzletben értelmezhetetlen az erkölcs, ahogy pl. a gyereknevelés, vagy a szülőkről szól gondoskodás viszonylatában az anyagi haszonszerzés.
Sobri Jóska
kishaszi
Úgyhogy maradhat.
Sobri Jóska
kishaszi
több mint 6 éve
Ha nálad nem sért erkölcsöt, akkor rohadt nagy baj van veled.Az nem erkölcsöt sért, hanem érdeket.Ha értelmezhetetlen az erkölcs, akkor töröljük el az üzleti életből az ipari kémkedés kriminalizáltságát.Pontosan. Mert nem becsületre, hanem profitra gyúrnak.Szerintem az összes felsorolt az 😊A Pats egy becsület nélküli franchise. Simán megszervezték, ebben biztos vagyok. Sajnálom a szurkolóit, legalábbis a normálisakat.A Google becsület nélküli cég? Az Apple? A Wallmart, Facebook, General Motors, Henkel, Rakuten, Mondelez, Toyota?