Tampa Bay Buccaneers

29 feliratkozó

10 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 435 — Kinek mit intézett a kormánya
Sad noises 😕

Poloska vagyok.
11 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
En szerintem peldaul egyebkent AB semmivel sem jobb Evansnal, foleg, hogy AB-nak hall of famerek dobaltak. Csak szimplan jobban fel volt szopva es jobban kozeppontban volt.
Stez
OFF
Számomra meg AB volt a legjobb 2010 óta 😀 Szerintem meghosszabbította Rotyi karrierjét, mert a vége már nem nézett ki olyan jól, és inkább ő segítette a QB-t klasszis szinten tartani mint fordítva. Sajnálom hogy megbolondult a pali, mert ezzel kukába dobta a longevity-jét is többek között. Illetve megjegyzem, ő nagyon mélyről jött, prospectként is és fizikai felépítésben is. Nem egy Julio, Evans, Hopkins, Adams féle fizikális tökély volt, aki minden CB-t elnyom, hanem rengeteget kellett melóznia a routeokon, technikán, minden apróságon, hogy a legjobb legyen. És akkor a 40yard dash neki asszem valami 4,50 volt. Csoda hogy nem lett UDFA. De nem a története miatt tartom a legjobbnak, hanem mert ő volt az aki bármilyen útvonalat, elkapást meg tudott csinálni, és az is kevésbé számított all pro cb fogja-e, megette reggelire.

Szerk: mondjuk hülye vagyok, AB volt Tampa játékos, úgyhogy nem off

Szerkesztette: Cruyffista
11 hónapja
Stez SMU Mustangs 46 578 — Whoops, looks like something went wrong.
De megis mind kozul Evans adta a legnagyobb stabilitast, hisz alig volt olyan, hogy nem tudott jatszani serules miatt. Es ez fontos, mert ott volt. Ilyen teren Evans kiemelkedik, foleg, hogy a karrierje tobb mint feleben azert eleg rendesen megszenvedett o is a sok fogalmatlan iranyitoval. Hogy ki mennyire jo, nem lehet rangsorolni, akinek Mahomes meg Burrow dobal vagy dobalt evekig, annak azert szerencsesebb a helyzete, meg akkor is ha amugy rossz kubeval is fasza.
Stez
Adom, és ezzel nálam előzi Hopkinst, Michael Thomast, AJ Greent, D. Thomast, de a lentieket más polcnak érzem. Tyreek például nem is nagyon volt sérült, és amikor Miamiba került elkezdett 2000 yard közeli szezonokat termelni, pedig mindenki visszaesést várt, de Mahomes nélkül csak jobb lett. Van közel 1000 futott yardja, rakás futott és return TD-je stb. Chase 5500 yard, 46 TD. 4 szezon alatt kirakta Evans karrierjének felét.

Szóval más polcnak érzem tudásban, teljesítményben pláne hogy Winstonnal, aztán Bradyvel azért lehetett termelni, és most Mayfield sem rossz.
Cruyffista
Ebben nem ertunk egyet, mert szerintem Evans amugy sok sok ideje a liga egyik legalulertekeltebb sztarja, aki valamiert sosem kapta meg azt az elismerest, amit megerdemelt volna. Inkabb fel kellett szopni az OBJ-fele primadonna bohocokat, mikozben Evans het even at kussban turte es hozta a szamokat a fakezubbnel fakezubb iranyitokkal, egy evekig luzer csapatban, ami rajatszast nemigen latott. Aki meg jartatta a pofajat folyamatosan, azt meg divat volt imadni, olyan aprosagok sem tudtak senkit sem zavarni, ha az illeti eloszeretettel verte a noket, meg ketevente uj csapatban volt, mert epp besirt, hogy most nem kap eleg labdat, vagy epp nem eleg jo az iranyitoja.

En szerintem peldaul egyebkent AB semmivel sem jobb Evansnal, foleg, hogy AB-nak hall of famerek dobaltak. Csak szimplan jobban fel volt szopva es jobban kozeppontban volt. De ezert is mondom, hogy teljesen mas stilusu elkapokrol van szo, mas csapatban vannak/voltak, mas tarsakkal, mas dobal nekik, masok az edzok, a korulmenyek, emiatt nem is nagyon szeretem hasonlitgatni a jatekosokat. En egyet tudok, hogy nalam az abszolut unikorn wr Megatron volt es lesz mindig is, szamomra nala tokeletesebb gepezet nem lesz. Szamomra o a valaha volt legjobb es legtisztabb elkapo.

11 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
De megis mind kozul Evans adta a legnagyobb stabilitast, hisz alig volt olyan, hogy nem tudott jatszani serules miatt. Es ez fontos, mert ott volt. Ilyen teren Evans kiemelkedik, foleg, hogy a karrierje tobb mint feleben azert eleg rendesen megszenvedett o is a sok fogalmatlan iranyitoval. Hogy ki mennyire jo, nem lehet rangsorolni, akinek Mahomes meg Burrow dobal vagy dobalt evekig, annak azert szerencsesebb a helyzete, meg akkor is ha amugy rossz kubeval is fasza.
Stez
Adom, és ezzel nálam előzi Hopkinst, Michael Thomast, AJ Greent, D. Thomast, de a lentieket más polcnak érzem. Tyreek például nem is nagyon volt sérült, és amikor Miamiba került elkezdett 2000 yard közeli szezonokat termelni, pedig mindenki visszaesést várt, de Mahomes nélkül csak jobb lett. Van közel 1000 futott yardja, rakás futott és return TD-je stb. Chase 5500 yard, 46 TD. 4 szezon alatt kirakta Evans karrierjének felét.

Szóval más polcnak érzem tudásban, teljesítményben pláne hogy Winstonnal, aztán Bradyvel azért lehetett termelni, és most Mayfield sem rossz.
11 hónapja
Stez SMU Mustangs 46 578 — Whoops, looks like something went wrong.
hat azert randy moss, megatron egyertelmuen jobbak voltak szerintem 😊 nalam larry fitzgerald is, de ez semmit nem vesz el mike evans erdemeibol. fantasztikus jatekos es future hall of famer.
mate93
AB, Julio, Jefferson, Tyreek, Chase
Cruyffista
De megis mind kozul Evans adta a legnagyobb stabilitast, hisz alig volt olyan, hogy nem tudott jatszani serules miatt. Es ez fontos, mert ott volt. Ilyen teren Evans kiemelkedik, foleg, hogy a karrierje tobb mint feleben azert eleg rendesen megszenvedett o is a sok fogalmatlan iranyitoval. Hogy ki mennyire jo, nem lehet rangsorolni, akinek Mahomes meg Burrow dobal vagy dobalt evekig, annak azert szerencsesebb a helyzete, meg akkor is ha amugy rossz kubeval is fasza.

11 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
hat azert randy moss, megatron egyertelmuen jobbak voltak szerintem 😊 nalam larry fitzgerald is, de ez semmit nem vesz el mike evans erdemeibol. fantasztikus jatekos es future hall of famer.
mate93
AB, Julio, Jefferson, Tyreek, Chase
11 hónapja
mate93 New Orleans Saints 464
hat azert randy moss, megatron egyertelmuen jobbak voltak szerintem 😊 nalam larry fitzgerald is, de ez semmit nem vesz el mike evans erdemeibol. fantasztikus jatekos es future hall of famer.
11 hónapja
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 329 — Chalk Dawk fan
Mike Evans a legjobb WR Jerry Rice óta
 x.com/NFL/status/1876014904869802111
prove me wrong

11 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 435 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
11 hónapja
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 329 — Chalk Dawk fan
Amúgy egyre inkább látom azt, hogy a Bucs lesz a #3 seed.
zacknorb
Legyen úgy!

11 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 435 — Kinek mit intézett a kormánya
Amúgy egyre inkább látom azt, hogy a Bucs lesz a #3 seed.

Poloska vagyok.
11 hónapja
Midnight Atlanta Falcons 1 422
Nyugati parton, idegenben ez nagyon szép eredmény, lehet izgulni hogy a Raiders valami csoda folytán | Cousins brainfart | elkapja a Falconst.
mustaine
szerintem nem kell izgulni, a kövi meccsek sima win-ek 😀 rossz volna ha kikapnátok a Saint, Panthers, Cowboys 3-as egyikétől, a nehezén túl vagytok, egyedül a chargerst éreztem olyan "erősnek", hogy esetleg meg verjen titeket, de simán lenyomtátok őket.
11 hónapja
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 329 — Chalk Dawk fan
Nyugati parton, idegenben ez nagyon szép eredmény, lehet izgulni hogy a Raiders valami csoda folytán | Cousins brainfart | elkapja a Falconst.

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 435 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 45 953 — Így remélem megfelelek nektek.....
Csak hogy legyen vmi, 😊Evans lassan visszatèrhet. Az 1000yard sajna várhatóan megszakad.
több mint 1 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 9 436 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Hát ezért az utolsó két meccsért kár 😕

több mint 1 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Oké hogy Evans és Godwin kiesett de miért 3 pontos favorit idegenben a falcons? Mayfield jó formában van, és a csoportgyőzelem úszik kb ha kikaptok.
Seda26
kiemelt rész volt rá az ok, csak a 2 legjobb támadója a csapatnak
alatriste
Oda is b@szott a fantasymnak rendesen Godwin hiánya, a legbiztosabb pontom volt 🫤
több mint 1 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 9 436 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Oké hogy Evans és Godwin kiesett de miért 3 pontos favorit idegenben a falcons? Mayfield jó formában van, és a csoportgyőzelem úszik kb ha kikaptok.
Seda26
kiemelt rész volt rá az ok, csak a 2 legjobb támadója a csapatnak
alatriste
Meg is látszott. A TE-üknek majd a két futójuknak volt a legtöbb elkapásuk a meccsen ...

több mint 1 éve
alatriste Green Bay Packers 11 749 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Oké hogy Evans és Godwin kiesett de miért 3 pontos favorit idegenben a falcons? Mayfield jó formában van, és a csoportgyőzelem úszik kb ha kikaptok.
Seda26
kiemelt rész volt rá az ok, csak a 2 legjobb támadója a csapatnak


Liverpool Fc
több mint 1 éve
Seda26 Pittsburgh Steelers 190
Oké hogy Evans és Godwin kiesett de miért 3 pontos favorit idegenben a falcons? Mayfield jó formában van, és a csoportgyőzelem úszik kb ha kikaptok.
több mint 1 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 395 — Panthers fan
Na ezért nem kezdünk garbage time-ban stat paddingbe

Tepper takarodj!
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 435 — Kinek mit intézett a kormánya
Nabazdmeg, ezzel Evans csúcsszériája a nonstop 1000 yardos szezonokkal is kuka lehet.
Plusz a szezon is.
Godwinnak meg asszem contract éve van.
😕

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 304 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Mike Evans és Chris Godwin elvesztése....na az durva.
Evansnek esélyes hajlító szakadás Godwinak meg törés....

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 435 — Kinek mit intézett a kormánya
Ez eléggé fun to watch volt

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 329 — Chalk Dawk fan
 www.youtube.com/watch?v=SGcExa7lME8 Baker undercover
Drip
Legenda