Tampa Bay Buccaneers
Ha nem tudsz különbséget tenni a két dolog között, az nem az én hibám, mondjuk nyilván a szemedben mégis az lesz, mert szerintem nem volt olyan év, hogy valamivel ne próbálkoztál volna be az irányomba, nem tudom, miért ez a kitüntetett szeretet, de köszönömNem keresgetek olvasd vissza miket írtál az elmúlt pár hétben.
Wyatt
Elkezdesz személyeskedni és a másikon kérsz számon dolgokat.
Trófeaként vágtál be screenshotot Broncos szurkolóktól.
Ha valaki nem ért veled egyet akkor nekiugrassz ilyenből is volt bőven.
Mivel a Pats részlegen is te vagy a legaktívabb és legagresszívabb ezért nem olyan nehéz kitalálni miért pont veled volt a legtöbb vitám.
Innentől kezdve pedig a mondanivalód további része igazából tárgytalan, mivel továbbra sem zavar, ha valaki mást tart a legjobbnak, szimplán azt vetettem fel, hogy vajon azok után, hogy eljött a liga történetének legrosszabb győzelmi mutatójával álló csapathoz, amely 13 éve nem volt PO-ban, 18 éve nem nyert ott meccset, nem BB az edzője | (1. kísérlet Fournette, 2. kísérlet Fournett, 3. és hosszúra oldd meg) | , idegenben játszik playoffmeccseket, nyer a csapata Brees ellen dome-ban, Rodgers ellen tundrán, hogy akkor vajon milyen kifogások jönnek majd, amivel degradálni akarják az elmúlt 20 év teljesítményét, mert hiába minden, mindig jön valaki valamivel, hogy akkor is csak egy mákos mókus, akinek csalnak, vagy ő csal, vagy csak a védelem miatt nyer, amúgy lófaszt sem csinált, etc.Most is leírod téged az nem zavar ha valaki nem tartja Brady-t GOAT-nak, DE durcás kisgyerek módjára vagdalkozol és kötekszel.
Wyatt
Nem kellene kiforgatni az írásomat.
Leírtam már sokszor, hogy TB jó, de ha valaki azt mondja lehet nem ő legjobb, neked az olyan, mint a bikának a vörös posztó!
Innentől kezdve pedig a mondanivalód további része igazából tárgytalan, mivel továbbra sem zavar, ha valaki mást tart a legjobbnak, szimplán azt vetettem fel, hogy vajon azok után, hogy eljött a liga történetének legrosszabb győzelmi mutatójával álló csapathoz, amely 13 éve nem volt PO-ban, 18 éve nem nyert ott meccsetÚgy azért nehéz PO meccset nyerni ha be se jutsz oda! 😀
Wyatt
Szerkesztette: Isti81
Továbbá az sem lenne baj, ha megpróbálnánk gondolkodni, amikor kb ötvenedik alkalomra is leírom, hogy nem az zavar, ha valaki nem tartja GOAT-nak (tessék, megvolt a kettő, csak hogy legyen egy hsz, amire igaz az állításod), hanem azt nem értem, hogy mit kellene még csinálnia az embernek, hogy ne az legyen minden nagy győzelem után az első dolga valakinek, hogy szépen elfárad a Patriots/Bucs-topicba, és elkezdi magyarázni, hogy lófaszt, csak szerencséje volt, jó védelme, jó edzője, csalt, és a többi.
Ha nem tudsz különbséget tenni a két dolog között, az nem az én hibám, mondjuk nyilván a szemedben mégis az lesz, mert szerintem nem volt olyan év, hogy valamivel ne próbálkoztál volna be az irányomba, nem tudom, miért ez a kitüntetett szeretet, de köszönöm
Innentől kezdve pedig a mondanivalód további része igazából tárgytalan, mivel továbbra sem zavar, ha valaki mást tart a legjobbnak, szimplán azt vetettem fel, hogy vajon azok után, hogy eljött a liga történetének legrosszabb győzelmi mutatójával álló csapathoz, amely 13 éve nem volt PO-ban, 18 éve nem nyert ott meccset, nem BB az edzője | (1. kísérlet Fournette, 2. kísérlet Fournett, 3. és hosszúra oldd meg) | , idegenben játszik playoffmeccseket, nyer a csapata Brees ellen dome-ban, Rodgers ellen tundrán, hogy akkor vajon milyen kifogások jönnek majd, amivel degradálni akarják az elmúlt 20 év teljesítményét, mert hiába minden, mindig jön valaki valamivel, hogy akkor is csak egy mákos mókus, akinek csalnak, vagy ő csal, vagy csak a védelem miatt nyer, amúgy lófaszt sem csinált, etc.
Remélem, így negyvenhetedik nekifutásra sikerült átmennie a lényegnek, de ha nem, én akkor is megpróbálok nagy nehezen nyugodtan aludni ettől még.
Üdv

Az NFL csapatsport, arról nem beszélve , hogy egy bonyolult stratégiai játék ahol ha jó vagy az nem elég, az csak az alap. Az edzők szerepe a játékra és az eredményre legalább olyan hatással van, mint az F1-ben milyen autót kapsz. Csapatsportként a csapatársak minősége sem mindegy. Bradynek egész karrierje alatt szerencséje volt ebben is . Azok akikkel általában összehasonlítják, Montana jó csapat volt körülötte és az edzői kar is hasonlóan jó volt. Manning és Rodgers már nem ilyen szerencsés! Ők megszokták azt, néha még az sem elég ha jól játszanak(ez azért Montana és Brady esetében ritkán nem szokott elég lenni), mert akkor vereség a vége. Nekik mindig úgy kell/kellett egy meccshez hozzáállni, muszáj ma jónak lennem, mert különben kikapunk és így ugye könnyebb hibázni is. Rodgers és Manning is jó esetben átlagos vezetőedzőkkel dolgozott. Dungy-t én speciel nagyra tartom, de azért az sem véletlen, hogy a Tampa azután lett bajnok, hogy eljött onnan, pedig Gruden, hát ő abból a bajnoki címből él még ma is.
Brady-nek és szerintem Montaná-nak is bár őt nem sokat láttam játszani, nekik azért elég volt az, kimegyünk a meccsre, de ha véletlen nem megy jól akkor vannak remek edzők és jó védelem! Ilyen biztonsági hálóval azért könnyebb játszani, mint azzal a teherrel , hogy minden rajtad múlik. Szerintem Manning és akár Rodgers(mondjuk ARod azért ritkán fordít nagy hátrányból, de akkor sem hiszem, hogy azért mert fejben gyenge lenne) semmivel sem gyengébb fejben mint Brady vagy Montana volt. Az alapszakasz és a rájátszás között nem az a legfőbb különbség, hogy kikapsz és csomagolsz. Az ellenfelek minősége ott már többségénél jó edzői kar van , jó formában lévő játékosokkal. Mit kell kitalálni ezeknek a csapatoknak? Egy szem Manning-et és Rodgers-t minél jobban ki kell venni a játékból és már van is esély a győzelemre.
Manning nagyon sok GW drive-ot vezetett csak ugye utána jött az ellenfél és a védelem asszisztált a fordításhoz.
Szerkesztette: Isti81
Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Tudjuk igen. Ezekből a számokból nekem ez úgy tűnik Brady a Steelers elleni 2. meccsen tett hozzá a győzelemhez egyértelműen. A másik Steelers elleni meccsen pedig csereirányító számokat hozott. A másik három meccsen ott már nyilván komolyabban részt vett a meccsekben, de sikerült 8 db INTet összehoznia 6 TD mellett.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
Mesélj még, miért Brady érdemei ezek a győzelmek. Pont a GB elleni meccsen látszott az, h az oldalvonal mellett Arians van és nem BB és stábja. Nem emlékszem még ilyen re, hogy Brady 7 play alatt elbukjon egy meccset 18 pontos előnyből, persze szerencséje volt és Tampa D és a GB O kisegítette. Nem az volt számomra a hihetetlen, hogy még lett esélye a GB-nek azért arra is volt némi sansz, pár perc alatt sikerült őket visszahozni a meccsbe.
at Steelers 115 passing yards 0 TD / 0 INT
at Steelers 207 passing yards 2 TD / 0 INT
at Chargers 280 passing yards 2 TD / 3 INT
at Chiefs 348 passing yards 1 TD / 2 INT
at Packers 280 passing yards 3 TD / 3 INT
Nem kell senkinek nagy mágiát keresni abban, hogy Brady a "gyenge" Tampát választotta. A Tampa O Winstonnal is jó volt. És ugye Brady mellett jött Gronk, AB és a draftrol Wirfs is. És ez egy fiatal keret volt akik még tovább fejlődtek. A védelem már tavaly is jó volt. Idénre pedig elit egység lett.
Tök jó, hogy részt veszel egy ilyen megváltó erejű beszélgetésben.Egyszer igen, az NFC champben bukott első helyről, vagyis 9 komolyan vehető évéből 4x első kiemelt volt. A maradék 5 lehetőségből 2x más kiverte előtte a 1st seedest, arról gondolom nem ő tehet. Egyszer meg megcsinálta. A Chiefses időszakát megmondom őszintén nem néztem EDIT: 93-ban volt lehetősége AFC döntőben de bukott a 1st seed Bills ellen, 94-ben nem találkozott 1sr seeddel.De lehet a 1st seed megakadályozta Montanát, hogy továbbjusson. Nem arról szól a stat, hogy a bajnoki győzelmek éveiben éppen 1st seed volt vagy sem, hanem pont arról, mikor nem az ő csapata volt a jani, akkor is elő kell lépni ha akkora kecskeforma a QB. Ezt mutatja meg ez a stat, hogy a nem legerősebb CSAPATTAL mire jutottak a zsenik a legerősebbek ellen.Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Montana 3 SB winjénél mindig NFC 1st seed volt, szóval ott nehéz is lett volna.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
www.sfchronicle.com/49ers/article/49ers-playoff-history-as-the-top-seed-in-the-14957655.php
Willie Parker
topin
Btw sztem misztikum, h az a Niners tele volt szupersztárokkal, egyszer tervezem összeszedni.
Willie Parker
Kár, hogy amikor Montana játszott, akkor nem hogy Tuck rule nem volt (99) -nem beszélve a mai remek szabályokról-, hanem Lawrence Taylor miután egész meccsen ütött vert, egyszer csak megjött a vakról és szilánkosra tört, de előtte mindenképpen megfenyegette még a családodat is a pálya széléről.
Mindenki hisztizett Harrisontól... Amit ő művelt egy meccsen és fizette a büntiket az a napi belépő tekintélyteremtés volt az első negyed 3. percéig, Atwatertől, Lott-tól, Bruce Smithtől, LT-től, Samurait sem kellett félteni.
Szerencsére Reggie White megkegyelmezett az irányítóknak, de az akkori szabályok szerint járt el, és sokszor járt el a szabályok szerint. 7 irányító szervezett agyrázkódást, vagy vesztette el valahogy a sisakját egy-egy ütésétől mondjuk 198 sack alatt ez nem is olyan sok.
A roughing the passer -Officials approach kb. 8 alkalommal változott 20 év alatt. 77 és 2000 között a head slap tiltás, és a nyilvánvaló sérülésokozás, az un barbár megmozdulások tiltása (na mint gumiszabály) került bele. Azért kezdték 77-ben szigorítani, mert az öreg Deacon Jones és Butkus a sebességhiányt egyre szigorúbb büntivel kompenzálták és néhány "halott maradt utánuk".
De elképzelem azt a pillanatot is, amikor valaki a 90-es években Steve Atwaternek elmagyarázza, hogy de Steve ez helmet to helmet volt. ... "és?! majd kihordja lábon a köcsög, vagy nem".
Montananak egy szerencséje volt, hogy minden idők egyik legjobb és mindenképpen legrettegettebb védője Ronnie Lott csapattársa volt... meccs közben akarta amputáltatni az ujját.
Na hát ilyen idők voltak azok ... és Butkus, Tatum, Lambert, Blount, Nighttrain még veszettebbek voltak...
Nagyszerű játékos Brady, de más korszakban játszott ő egy más játékot.
"Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. "
De azért újrakezdted 😉
"Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában."
Szóval az a több ezer másik játékos, akik hétről-hétről hajtanak-hajtottak, sokuk évente több verést kapva, mint Brady egész pályaja során, azoknak nem volt 'kimagasló versenyszelleme, akaratereje, elhivatottsága', ezért nem nyertek akár egyszer se bajnokságot.... xD
ZERO_L
Szerkesztette: ender1112
Egyszer igen, az NFC champben bukott első helyről, vagyis 9 komolyan vehető évéből 4x első kiemelt volt. A maradék 5 lehetőségből 2x más kiverte előtte a 1st seedest, arról gondolom nem ő tehet. Egyszer meg megcsinálta. A Chiefses időszakát megmondom őszintén nem néztem EDIT: 93-ban volt lehetősége AFC döntőben de bukott a 1st seed Bills ellen, 94-ben nem találkozott 1sr seeddel.De lehet a 1st seed megakadályozta Montanát, hogy továbbjusson. Nem arról szól a stat, hogy a bajnoki győzelmek éveiben éppen 1st seed volt vagy sem, hanem pont arról, mikor nem az ő csapata volt a jani, akkor is elő kell lépni ha akkora kecskeforma a QB. Ezt mutatja meg ez a stat, hogy a nem legerősebb CSAPATTAL mire jutottak a zsenik a legerősebbek ellen.Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Montana 3 SB winjénél mindig NFC 1st seed volt, szóval ott nehéz is lett volna.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
www.sfchronicle.com/49ers/article/49ers-playoff-history-as-the-top-seed-in-the-14957655.php
Willie Parker
topin
Btw sztem misztikum, h az a Niners tele volt szupersztárokkal, egyszer tervezem összeszedni.
Szerkesztette: Willie Parker
Egy elképesztően tehetséges játékosnàl elég a HOF-hoz hogy egyszer SB-t játszik vagy nyerni is kellene?Jared Allen csont nélkül lesz HoF pl
Konkrétan Davidre gondolok, hogy ha nem jön össze a Chiefs ellen attól még lehet esélye?
Persze nem egyből, mert azzal sincs baj, ha évekig parkoltatják, mint mondjuk Barbert, de hogy legalább a szűk körig eljuthat?
zolkoo
De lehet a 1st seed megakadályozta Montanát, hogy továbbjusson. Nem arról szól a stat, hogy a bajnoki győzelmek éveiben éppen 1st seed volt vagy sem, hanem pont arról, mikor nem az ő csapata volt a jani, akkor is elő kell lépni ha akkora kecskeforma a QB. Ezt mutatja meg ez a stat, hogy a nem legerősebb CSAPATTAL mire jutottak a zsenik a legerősebbek ellen.Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Montana 3 SB winjénél mindig NFC 1st seed volt, szóval ott nehéz is lett volna.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
www.sfchronicle.com/49ers/article/49ers-playoff-history-as-the-top-seed-in-the-14957655.php
Willie Parker
Első kiemeltként nem tudod az első kiemeltet megverni (ha magadat nem ejted ki, mint majdnem Brady a Bucs-ot😇), ezért hülye stat.Oszt ez Bradynél mikor volt mentség bármire? 😀Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Montana 3 SB winjénél mindig NFC 1st seed volt, szóval ott nehéz is lett volna.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
www.sfchronicle.com/49ers/article/49ers-playoff-history-as-the-top-seed-in-the-14957655.php
Willie Parker
Wyatt
Másrészt 20 év alatt sok minden összejöhet számszakilag
Oszt ez Bradynél mikor volt mentség bármire? 😀Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Montana 3 SB winjénél mindig NFC 1st seed volt, szóval ott nehéz is lett volna.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
www.sfchronicle.com/49ers/article/49ers-playoff-history-as-the-top-seed-in-the-14957655.php
Willie Parker

Én nem akarom újra kezdeni a vitát mert úgy látszik sokan még nem érettek meg erre. Amúgy is tartom 10-15 év múlva majd amikor Mahomes-Reid páros vagy Lawrence-Meyer vagy insert any QB+HC, hozzák or not azokat amit Bradyék, sokkal reálisabban lehet majd ítéletet mondani. Lehet Brady nem lesz más csak az első fecske, aki megmutatta kimagasló versenyszellemmel, akaraterővel, elhivatottsággal meddig lehet eljutni ebben a ligában.Montana 3 SB winjénél mindig NFC 1st seed volt, szóval ott nehéz is lett volna.
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |
ZERO_L
www.sfchronicle.com/49ers/article/49ers-playoff-history-as-the-top-seed-in-the-14957655.php
Szerkesztette: Willie Parker
De azért ezt a funfact-et betenném mert éppen szembejött:
Tom Brady has now beaten 5 #1 seeds on the road including:
— Patriots 7th Ring (@Patriots7thRing) January 24, 2021
‘01 Steelers (13-3)
‘04 Steelers (15-1)
‘06 Chargers (14-2)
‘18 Chiefs (12-4)
‘20 Packers (13-3)
Joe Montana did this once.
‘88 Bears (12-4)
Peyton Manning did this never.
tudom csapatsport meg minden, de azért elég vicces amikor azzal jönnek egyesek, hogy "jaj könnyű abban a gyengeszar afc eastben lepofozni mindenkit aztán meg első kiemeltként nyerni 1 komoly meccset a SB-ért"
| igen-igen az első meccsen Bledsoe bejött irányítani... legyen 4,5 😀 |

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
Ettől függetlenül nem neki fogok drukkolni, mert a én nem a rekordhalmozókat kedvelem, hanem elsősorban a lecsúszott, lesajnált, de feltámadó csapatokat, mint pl Bills, Browns, Lions stb. (lassan a Bears is ebbe a kategóriába tartozik 😕). Természetesen csak addig, amíg nem lesznek sztárcsapat. Akkor "leveszem róluk a kezem"...😊Szóval a Tampa > KC? Szerintem nekik nem szóltak 😊
Ettől még nyerjen a KC! 😊
csi77
Why so serious?
Ettől függetlenül nem neki fogok drukkolni, mert a én nem a rekordhalmozókat kedvelem, hanem elsősorban a lecsúszott, lesajnált, de feltámadó csapatokat, mint pl Bills, Browns, Lions stb. (lassan a Bears is ebbe a kategóriába tartozik 😕). Természetesen csak addig, amíg nem lesznek sztárcsapat. Akkor "leveszem róluk a kezem"...😊
Brady, azzal, hogy idegenben (ez volt az egyik ellenérvem ellene, hogy alig játszott idegenben PO-ban) 3-at nyert (még ha az utolsó kettőn nem feltétlenül brillírozott), nekem befogta a számat. Abban szinte biztos voltam, hogy a Redskins, de még a NO is meglesz nekik, pedig a szakmai oldalakat és az előző két meccset figyelembe véve nem nekik állt a zászló. A GB-ben jobban bíztam, de sejtettem, hogy a védelmük nem lesz elég jó, hogy megállítsák. Az egyetlen csapattal játszik, akik megállíthatják, de én max 52-48 % ban érzem csak esélyesebbnek a KC-t.
Azt gondolom, TB azzal, hogy bevállalta a csapatváltást, amit SB-be juttatott, igazolta a kétkedőket. Ő a GOAT
Ettől még nyerjen a KC! 😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png

Mar aggodtam, hogy valamilyen formaban nem a JAX FO erdeme, hogy a Tampa dontobe jutott 😊Meg hogy a Jaguars nem tud draftolni az első körben :oJa, ha (valahogy) nyerne a Bucs, 3 első körös Jags draft pick nyerhetne gyűrűt egyszerre! (+Jaydon Mickens).
Wyatt
Hey, Jaguars. Those top-10 picks paid off. Byron Leftwich, Blaine Gabbert and Leonard Fournette are going to the Super Bowl.
— Pete Prisco (@PriscoCBS) January 24, 2021
Leftynek egyébként már van egy SB gyűrűje játékosként a Steelersszel.
iktriad
(JK)
Meg hogy a Jaguars nem tud draftolni az első körben :oJa, ha (valahogy) nyerne a Bucs, 3 első körös Jags draft pick nyerhetne gyűrűt egyszerre! (+Jaydon Mickens).
Wyatt
Hey, Jaguars. Those top-10 picks paid off. Byron Leftwich, Blaine Gabbert and Leonard Fournette are going to the Super Bowl.
— Pete Prisco (@PriscoCBS) January 24, 2021
Leftynek egyébként már van egy SB gyűrűje játékosként a Steelersszel.
LOLOLOLOLOLOLOLOLOL - látom már Szöszi is uszik a swagben. Az a caption. LOLeddig ebbe bele sem gondoltam, hogy Szöszinak is leeshet egy gyűrű még a végén.
iktriad
Szerkesztette: iktriad
elismerem Stefanski eredményét, de amíg nem verték ki a Steelerst nálam simán Floresé volt a nagyobb teljesítmény, a Browns kerete már tavaly is simán PO kaliber volt, míg a Miami ettől szerintem messze van mégis ott voltak a bejutás küszöbénBtw, azzal a csapattal az éppen PO vs amit Flores csinált az elmúlt két évben (0–16 helyett 5 W, most meg majdnem PO), nem lepődnék meg, ha rá is menne azért néhány voks.Stefanski lesz azBe is baszna.Egyértelmű! Figyeld meg, év edzője lesz.És a szomorú, hogy bármi is lesz, ebből a szezonból mindenkinek az fog eszébe jutni, hogy Tom Brady.Persze, mert te annak örülnél, ha végre Arians is megfelelően el lenne ismerve, és nem lopná el a dicsfényt előle az a kiégett kókler 😉
Gyurma Pappa
LordTamas
Gyurma Pappa
Kinszenvedes volt tegnap a Tampa playhivasait nezni.
Azokhoz kepest a Packers egy jol megkomponalt gepezet volt.
Raadasul azok a futasok...jajj...
Solymi
peach
Wyatt
Ne kavarjatok meg, na!Nyilván. De attól még megérdemelné. Engedte kibontakozni Bradyt, mert BB majd húsz évig visszafogta. Képzeld el, mi lett volna ha nem!Stefanski lesz azBe is baszna.Egyértelmű! Figyeld meg, év edzője lesz.És a szomorú, hogy bármi is lesz, ebből a szezonból mindenkinek az fog eszébe jutni, hogy Tom Brady.Persze, mert te annak örülnél, ha végre Arians is megfelelően el lenne ismerve, és nem lopná el a dicsfényt előle az a kiégett kókler 😉
Gyurma Pappa
LordTamas
Gyurma Pappa
Kinszenvedes volt tegnap a Tampa playhivasait nezni.
Azokhoz kepest a Packers egy jol megkomponalt gepezet volt.
Raadasul azok a futasok...jajj...
Solymi
peach
Gyurma Pappa
Arians a HC, ő hív mindent is!
Ja nem, az Brady, mert Arians csak hátradől és nézi. Brédit az év edzőjének!