Seattle Seahawks - Denver Broncos
10 napja
A coaching overrated, mindig tanul az emberOK!Nem értek egyet.Nézd már meg hogy milyen alapanyag van a keze alatt.Még szarabb mint tavaly volt.Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítasz az edzőnek.Na meg van ugye az ellenfél,akinek ugyanaz a célja az este folyamán mint a mieinknek - általánosan. Ha olyan fasza csapatunk lenne - tehát minden hozzáértő fantáziát látna benne - akkor kicsivel nagyobb oddsot adnának arra hogy SB-t játszunk mint jelen pillanatban.A futásvédelem, meg a routefutás kifaszázása, blokkolási sémák kialakítása ezek szerint nem a dolga 😊Egyébként kérdezem itt most sok Denver szurkolót, mi a vélemény payton edzőről?A tavalyi év után én meghosszabbítottam a bizalmi faktoromat következő két évre. Eddig a romokon kellett dolgoznia. Tavaly Wilsonka, idén a hullapénze, sehol irányító, elkótyavetyélt rengeteg draftcetli és tehetséghiány. Nem varrnék semmit a nyakába eddig. Eleve becsülöm, hogy beleült ebbe. Hosszú lesz még, mire a Manning utáni pusztulatot felélesztik. Én bírom a palit. Teszi a dolgát.
KB23
Zalán
Nem az a baj, hogy 1. meccsen szar, hanem az, hogy pont ugyanúgy szar, mint tavaly.
Helmut Zimmer
Foresz
Helmut Zimmer
Tepper takarodj!
10 napja
Egy edző akkor is csak 15-20%-kal tudja megemelni egy csapat teljesítményét...ja ja mindenki szemben jön az autópályán.Az is lehet, hogy nincs hozzá megfelelő emberanyaga. Kiürült a roster. Se pénz. Se draft, se tehetség. Nyilván egy jó csapathoz kell egy jó edző, de jó játékosok nélkül max az elmélet fog működni. Vagy tán az említett játékelemek 31 csapatnál mind működnek? Csak én nézek a fiókban Broncos meccset?A futásvédelem, meg a routefutás kifaszázása, blokkolási sémák kialakítása ezek szerint nem a dolga 😊Egyébként kérdezem itt most sok Denver szurkolót, mi a vélemény payton edzőről?A tavalyi év után én meghosszabbítottam a bizalmi faktoromat következő két évre. Eddig a romokon kellett dolgoznia. Tavaly Wilsonka, idén a hullapénze, sehol irányító, elkótyavetyélt rengeteg draftcetli és tehetséghiány. Nem varrnék semmit a nyakába eddig. Eleve becsülöm, hogy beleült ebbe. Hosszú lesz még, mire a Manning utáni pusztulatot felélesztik. Én bírom a palit. Teszi a dolgát.
KB23
Zalán
Nem az a baj, hogy 1. meccsen szar, hanem az, hogy pont ugyanúgy szar, mint tavaly.
Helmut Zimmer
Zalán
Helmut Zimmer
Most van egy egyenlőre olyan elveszett QB mint Wilson, csak ő még rookie.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
10 napja
OK!Nem értek egyet.Nézd már meg hogy milyen alapanyag van a keze alatt.Még szarabb mint tavaly volt.Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítasz az edzőnek.Na meg van ugye az ellenfél,akinek ugyanaz a célja az este folyamán mint a mieinknek - általánosan. Ha olyan fasza csapatunk lenne - tehát minden hozzáértő fantáziát látna benne - akkor kicsivel nagyobb oddsot adnának arra hogy SB-t játszunk mint jelen pillanatban.A futásvédelem, meg a routefutás kifaszázása, blokkolási sémák kialakítása ezek szerint nem a dolga 😊Egyébként kérdezem itt most sok Denver szurkolót, mi a vélemény payton edzőről?A tavalyi év után én meghosszabbítottam a bizalmi faktoromat következő két évre. Eddig a romokon kellett dolgoznia. Tavaly Wilsonka, idén a hullapénze, sehol irányító, elkótyavetyélt rengeteg draftcetli és tehetséghiány. Nem varrnék semmit a nyakába eddig. Eleve becsülöm, hogy beleült ebbe. Hosszú lesz még, mire a Manning utáni pusztulatot felélesztik. Én bírom a palit. Teszi a dolgát.
KB23
Zalán
Nem az a baj, hogy 1. meccsen szar, hanem az, hogy pont ugyanúgy szar, mint tavaly.
Helmut Zimmer
Foresz
10 napja
VJ mi a faszomat őrjön mikor végre megcsináljuk a stoppot?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 napja
jaja néztem én is. de majd 5 foruló múlva nézzük meg, moretti 😉Közben Jimbo oktatjó, hát a népnevelés nem megy itt 😀 főleg a koppányi szellemiségű ak-val 😀Azért nem mert nálunk is, és a Denvernél is a műfaj hatalmas művészei írnak, és alkotnak. Ezt minden évben eljátszuk. Aztán meg létezik ennek az inverze a 6. héten 4- 2- nél a "mindenkit megcsinálunk" prófétái.OK!!!444!!!!NÉGY!!nem!te is mint veterán néző lehetnél elegánsabb, első meccs, mindenki azt várja, hogy letermel a csapata 40 pontot és úgy játszik, mint a Pecc meg KC szerelemgyereke. 😊annyira imádom, amikor veterán NFL rajongók a szezon 15 percéig eltemetik a csapatot és a stábot!gondolom nem én voltam a címzett hanem ti. Jimmy? ő nyúlta le Erint tőled nem? szar ügy a péniszirigység 😛Jól megmondták neked. Majd Garoppolo megvigasztal. 😛huhogó faszok!?
Helmut Zimmer
petey
akdestroyer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
nálunk meg dívik mindenszarizmus vallása, Sanyi meg Lincs maga a patás ördög.
5 év múlva is ez lesz. mi meg mint a 2 öreg a muppet showban csak röhögünk.
petey
Helmut Zimmer
10 napja
Közben Jimbo oktatRaiderst tegyük hozzá, sport értéke nem sokkal több mint a broncos oktatása 😀
Helmut Zimmer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 napja
Közben Jimbo oktatjó, hát a népnevelés nem megy itt 😀 főleg a koppányi szellemiségű ak-val 😀Azért nem mert nálunk is, és a Denvernél is a műfaj hatalmas művészei írnak, és alkotnak. Ezt minden évben eljátszuk. Aztán meg létezik ennek az inverze a 6. héten 4- 2- nél a "mindenkit megcsinálunk" prófétái.OK!!!444!!!!NÉGY!!nem!te is mint veterán néző lehetnél elegánsabb, első meccs, mindenki azt várja, hogy letermel a csapata 40 pontot és úgy játszik, mint a Pecc meg KC szerelemgyereke. 😊annyira imádom, amikor veterán NFL rajongók a szezon 15 percéig eltemetik a csapatot és a stábot!gondolom nem én voltam a címzett hanem ti. Jimmy? ő nyúlta le Erint tőled nem? szar ügy a péniszirigység 😛Jól megmondták neked. Majd Garoppolo megvigasztal. 😛huhogó faszok!?
Helmut Zimmer
petey
akdestroyer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
nálunk meg dívik mindenszarizmus vallása, Sanyi meg Lincs maga a patás ördög.
5 év múlva is ez lesz. mi meg mint a 2 öreg a muppet showban csak röhögünk.
petey
10 napja
KB23
665
Azért becsokizik amikor látja, hogy a fal összeomlik és dob ahove épp látAzért ér oda a secondary, mert kurva szar ez a gyerek. Sok köze nincs a nyomásnak hozzá szvsz.Amúgy csak így zárójelben jegyzem meg, hogy nincs túl nagy pressure Nixen, megint nem érúnk oda, közben pedig Darrel Taylor ma a Bearsben 2 sack, 1 fumble.Pont annyi nyomás van rajta hogy a secindary odaerjen az elkapora
Hanni
KB23
Hanni
10 napja
jó, hát a népnevelés nem megy itt 😀 főleg a koppányi szellemiségű ak-val 😀Azért nem mert nálunk is, és a Denvernél is a műfaj hatalmas művészei írnak, és alkotnak. Ezt minden évben eljátszuk. Aztán meg létezik ennek az inverze a 6. héten 4- 2- nél a "mindenkit megcsinálunk" prófétái.OK!!!444!!!!NÉGY!!nem!te is mint veterán néző lehetnél elegánsabb, első meccs, mindenki azt várja, hogy letermel a csapata 40 pontot és úgy játszik, mint a Pecc meg KC szerelemgyereke. 😊annyira imádom, amikor veterán NFL rajongók a szezon 15 percéig eltemetik a csapatot és a stábot!gondolom nem én voltam a címzett hanem ti. Jimmy? ő nyúlta le Erint tőled nem? szar ügy a péniszirigység 😛Jól megmondták neked. Majd Garoppolo megvigasztal. 😛huhogó faszok!?
Helmut Zimmer
petey
akdestroyer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
nálunk meg dívik mindenszarizmus vallása, Sanyi meg Lincs maga a patás ördög.
5 év múlva is ez lesz. mi meg mint a 2 öreg a muppet showban csak röhögünk.
10 napja
akdestroyer
4 685
Ha pizzázol, és minőségre mesz jap.www.nosalty.hu/recept/hazi-feher-kenyer-13Atbodnad a receptet? Próbálkoztunk nehannyal de valahogy nem jött ki a dologélesztő, sokszor kihagyok heteket 2 közöttÉlesztő a vagy kovászos kenyér?pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
Negritis, a vajda
KB23
így nem akarok kovásszal szarakodni
Negritis, a vajda
KB23
Pluhár Lacit ismered?nem, kéne?
akdestroyer
Negritis, a vajda
Keress rá tiktokon vagy facen, "süssünk otthon pizzát" néven visz csatornákat.
Szerintem még neked a nemhivatalos paradicsomszósszal felkent pizzapápának is tudna újat mutatni a témában.
10 napja
Nem értek egyet.Nézd már meg hogy milyen alapanyag van a keze alatt.Még szarabb mint tavaly volt.Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítasz az edzőnek.Na meg van ugye az ellenfél,akinek ugyanaz a célja az este folyamán mint a mieinknek - általánosan. Ha olyan fasza csapatunk lenne - tehát minden hozzáértő fantáziát látna benne - akkor kicsivel nagyobb oddsot adnának arra hogy SB-t játszunk mint jelen pillanatban.A futásvédelem, meg a routefutás kifaszázása, blokkolási sémák kialakítása ezek szerint nem a dolga 😊Egyébként kérdezem itt most sok Denver szurkolót, mi a vélemény payton edzőről?A tavalyi év után én meghosszabbítottam a bizalmi faktoromat következő két évre. Eddig a romokon kellett dolgoznia. Tavaly Wilsonka, idén a hullapénze, sehol irányító, elkótyavetyélt rengeteg draftcetli és tehetséghiány. Nem varrnék semmit a nyakába eddig. Eleve becsülöm, hogy beleült ebbe. Hosszú lesz még, mire a Manning utáni pusztulatot felélesztik. Én bírom a palit. Teszi a dolgát.
KB23
Zalán
Nem az a baj, hogy 1. meccsen szar, hanem az, hogy pont ugyanúgy szar, mint tavaly.
Helmut Zimmer
10 napja
..ja ja mindenki szemben jön az autópályán.Az is lehet, hogy nincs hozzá megfelelő emberanyaga. Kiürült a roster. Se pénz. Se draft, se tehetség. Nyilván egy jó csapathoz kell egy jó edző, de jó játékosok nélkül max az elmélet fog működni. Vagy tán az említett játékelemek 31 csapatnál mind működnek? Csak én nézek a fiókban Broncos meccset?A futásvédelem, meg a routefutás kifaszázása, blokkolási sémák kialakítása ezek szerint nem a dolga 😊Egyébként kérdezem itt most sok Denver szurkolót, mi a vélemény payton edzőről?A tavalyi év után én meghosszabbítottam a bizalmi faktoromat következő két évre. Eddig a romokon kellett dolgoznia. Tavaly Wilsonka, idén a hullapénze, sehol irányító, elkótyavetyélt rengeteg draftcetli és tehetséghiány. Nem varrnék semmit a nyakába eddig. Eleve becsülöm, hogy beleült ebbe. Hosszú lesz még, mire a Manning utáni pusztulatot felélesztik. Én bírom a palit. Teszi a dolgát.
KB23
Zalán
Nem az a baj, hogy 1. meccsen szar, hanem az, hogy pont ugyanúgy szar, mint tavaly.
Helmut Zimmer
Zalán
10 napja
Azért ér oda a secondary, mert kurva szar ez a gyerek. Sok köze nincs a nyomásnak hozzá szvsz.Amúgy csak így zárójelben jegyzem meg, hogy nincs túl nagy pressure Nixen, megint nem érúnk oda, közben pedig Darrel Taylor ma a Bearsben 2 sack, 1 fumble.Pont annyi nyomás van rajta hogy a secindary odaerjen az elkapora
Hanni
KB23
10 napja
KB23
665
Belőlem szép lassan kiolte a rajongást. Amikor primadonna lett ott valahogy elvesztett. Több szerénység és alázat kellett volna nekiAzért nem mert nálunk is, és a Denvernél is a műfaj hatalmas művészei írnak, és alkotnak. Ezt minden évben eljátszuk. Aztán meg létezik ennek az inverze a 6. héten 4- 2- nél a "mindenkit megcsinálunk" prófétái.Én meg a RW egyház utolsó Jedije vagyok, és igen, számomra ő a goat.
Helmut Zimmer
Én bevállalom.
És ön?
Igen vagy nem?
akdestroyer
10 napja
www.nosalty.hu/recept/hazi-feher-kenyer-13Atbodnad a receptet? Próbálkoztunk nehannyal de valahogy nem jött ki a dologélesztő, sokszor kihagyok heteket 2 közöttÉlesztő a vagy kovászos kenyér?pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
Negritis, a vajda
KB23
így nem akarok kovásszal szarakodni
Negritis, a vajda
KB23
Pluhár Lacit ismered?nem, kéne?
akdestroyer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 napja
Az is lehet, hogy nincs hozzá megfelelő emberanyaga. Kiürült a roster. Se pénz. Se draft, se tehetség. Nyilván egy jó csapathoz kell egy jó edző, de jó játékosok nélkül max az elmélet fog működni. Vagy tán az említett játékelemek 31 csapatnál mind működnek? Csak én nézek a fiókban Broncos meccset?A futásvédelem, meg a routefutás kifaszázása, blokkolási sémák kialakítása ezek szerint nem a dolga 😊Egyébként kérdezem itt most sok Denver szurkolót, mi a vélemény payton edzőről?A tavalyi év után én meghosszabbítottam a bizalmi faktoromat következő két évre. Eddig a romokon kellett dolgoznia. Tavaly Wilsonka, idén a hullapénze, sehol irányító, elkótyavetyélt rengeteg draftcetli és tehetséghiány. Nem varrnék semmit a nyakába eddig. Eleve becsülöm, hogy beleült ebbe. Hosszú lesz még, mire a Manning utáni pusztulatot felélesztik. Én bírom a palit. Teszi a dolgát.
KB23
Zalán
Nem az a baj, hogy 1. meccsen szar, hanem az, hogy pont ugyanúgy szar, mint tavaly.
Helmut Zimmer
!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
10 napja
akdestroyer
4 685
Azért nem mert nálunk is, és a Denvernél is a műfaj hatalmas művészei írnak, és alkotnak. Ezt minden évben eljátszuk. Aztán meg létezik ennek az inverze a 6. héten 4- 2- nél a "mindenkit megcsinálunk" prófétái.Én meg a RW egyház utolsó Jedije vagyok, és igen, számomra ő a goat.
Helmut Zimmer
Én bevállalom.
És ön?
Igen vagy nem?
10 napja
KB23
665
Amúgy csak így zárójelben jegyzem meg, hogy nincs túl nagy pressure Nixen, megint nem érúnk oda, közben pedig Darrel Taylor ma a Bearsben 2 sack, 1 fumble.Pont annyi nyomás van rajta hogy a secindary odaerjen az elkapora
Hanni
10 napja
Amúgy csak így zárójelben jegyzem meg, hogy nincs túl nagy pressure Nixen, megint nem érúnk oda, közben pedig Darrel Taylor ma a Bearsben 2 sack, 1 fumble.
10 napja
akdestroyer
4 685
Pluhár Lacit ismered?pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
Negritis, a vajda
10 napja
KB23
665
Atbodnad a receptet? Próbálkoztunk nehannyal de valahogy nem jött ki a dologélesztő, sokszor kihagyok heteket 2 közöttÉlesztő a vagy kovászos kenyér?pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
Negritis, a vajda
KB23
így nem akarok kovásszal szarakodni
Negritis, a vajda
10 napja
Azért nem mert nálunk is, és a Denvernél is a műfaj hatalmas művészei írnak, és alkotnak. Ezt minden évben eljátszuk. Aztán meg létezik ennek az inverze a 6. héten 4- 2- nél a "mindenkit megcsinálunk" prófétái.OK!!!444!!!!NÉGY!!nem!te is mint veterán néző lehetnél elegánsabb, első meccs, mindenki azt várja, hogy letermel a csapata 40 pontot és úgy játszik, mint a Pecc meg KC szerelemgyereke. 😊annyira imádom, amikor veterán NFL rajongók a szezon 15 percéig eltemetik a csapatot és a stábot!gondolom nem én voltam a címzett hanem ti. Jimmy? ő nyúlta le Erint tőled nem? szar ügy a péniszirigység 😛Jól megmondták neked. Majd Garoppolo megvigasztal. 😛huhogó faszok!?
Helmut Zimmer
petey
akdestroyer
petey
Helmut Zimmer
petey
Helmut Zimmer
petey
10 napja
élesztő, sokszor kihagyok heteket 2 közöttÉlesztő a vagy kovászos kenyér?pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
Negritis, a vajda
KB23
így nem akarok kovásszal szarakodni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 napja
KB23
665
Élesztő a vagy kovászos kenyér?pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
Negritis, a vajda
10 napja
pont azért csinálok kevesebbet hogy friss legyen 😊Nagyobbat kell csinálni+rendelni, és akkor ilyesmi nem fordulhat elő.mondanék valami szépet de inkább nem 😀kéne inkább menni aludni, de olyan dög meleg van hogy esélytelenSüss egy pizzát
Negritis, a vajda
Zalán
tegnap mondjuk csináltam kenyeret, ma meg rendeltem pizzát
de mind2 elfogyott már
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
holnap megint kenyeret sütök 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!