Indul a magyar idény!

Írta: Höri — 2017. március 23., 14:41

Hétvégén útjára indul a tojáslabda, egy történelmi idény kezdeteként.

Indul a magyar idény!

A magyar amerikai futball bajnokság eddig 13 kiírása során először fogja a szezont folyamatos tévé közvetítés végigkísérni. A DigiSport jóvoltából 10 alapszakasz mérkőzést izgulhatunk végig a képernyők előtt a HFL-ből, és rögtön kettőt a nyitó fordulóból.

A kiemelt ligában idén is hat csapat szerepel, tavalyhoz képest egy eltéréssel. A Nyíregyháza Tigers helyét a 2016-os divízió1 bajnoka, a Dunaújváros Gorillaz veszi át, akik a nyitómeccsen azt a Budapest Wolves-t fogadják, akik idén is szerepelnek párhuzamosan az osztrák divízió1-ben. A címvédő Miskolc Steelers szintén tévés meccsen debütál, a bajnoki döntő "visszavágóján" a Budapest Cowbells látogat majd Felsőzsolcára. A mezőnyt az Eger Heroes és a tengerentúli edzővel erősítő Győr Sharks teszi teljessé.

A divízió1-be idén csak 5 csapat nevezett. A tavalyi döntőben alulmaradó Gladiators mellett a Miskolc Renegades és a Cowbells2 jelenti az állandóságot, melléjük került fel a div2-t megnyerő Budapest Eagles és az osztályozón sikerrel járó új powerhouse, a Fehérvár Enthroners.

Igazi nagyüzem lesz ugyanakkor a div2-ben, ahová több csapat nevezett, mint a felső két osztályba összesen. A 12 csapatot keleti és nyugati konferenciára osztották, ahonnan 4-4 gárda fog bejutni a playoffba. Nyugaton a Boda Troopers és a Szombathely Crushers maradt, és további négy olyan gárda csatlakozott hozzájuk, akik tavaly egy ligával feljebb versenyeztek. A Szekszárd Bad Bones, a Budapest Titans, az Újpest Bulldogs és a Tatabánya Mustangs által megerősödött mezőny már az alapszakaszban komoly izgalmakat hozhat. Keleten több a fekete ló. A Nyíregyháza új lapot kezdett és a többiekhez hasonlóan inkább a fiatalokra épít idén. Itt fog szerepelni a Gladiators és az Eagles második csapata egyaránt, valamint a kiscsapatként is kompetitív Dabas Sparks - Jászberény Wolverines páros. Új jelenség, hogy a Rebels Oldboys is nevezett, akiknek a nevéből ki lehet találni, hogy mi miatt számítanak kakukktojásnak.

Indul tehát a nagyüzem, ami július közepéig minden hétvégén futballt biztosít a számunkra az amerikai holtszezonban is! Mindenkit bíztatunk, hogy minél több meccsre látogasson ki, akkor is, ha eddig nem tette vagy legalább próbálja be a tévés közvetítést, mert megéri!