„div1”

Összesen: 7

Programajánló 2017 - X. hét

Írta: Höri — 2017. május 26., 16:06

Két hét van hátra az alapszakaszból, de többen már most befejezik azt.

Szombatra nehezedik a hétvégi súlyt, négy különböző meccs közül választhatunk - feltéve hogy nyitottak vagyunk egy szerbiai kirándulásra. Kragujevacban a szerb címvédő és egyben Európa egyik top25-ös csapata fogadja a Budapest Cowbells-t, de sajnos már a továbbjutás reménye nélkül. A magyarországi ö...

Indul a magyar idény!

Írta: Höri — 2017. március 23., 14:41

Hétvégén útjára indul a tojáslabda, egy történelmi idény kezdeteként.

A magyar amerikai futball bajnokság eddig 13 kiírása során először fogja a szezont folyamatos tévé közvetítés végigkísérni. A DigiSport jóvoltából 10 alapszakasz mérkőzést izgulhatunk végig a képernyők előtt a HFL-ből, és rögtön kettőt a nyitó fordulóból. A kiemelt ligában idén is hat csapat szerep...

Programajánló - július 9-10.

Írta: Höri — 2016. július 5., 22:25

Két mérkőzés maradt a 2016-os idényből hátra: bajnokot avatnak a második és a harmadik vonalban is!

Szombaton a divízió2 döntőjét rendezik Székesfehérváron, ahol a helyi Enthroners és a Budapest Eagles csap össze, vagyis két hibátlan mérleggel bíró gárda. Másnap egy osztállyal feljebb a Dunaújváros Gorillaz a tavalyi évhez hasonlóan ismét ott lesz a Div1 fináléjában, ráadásul most rendezőként, és...

Programajánló - június 11-12.

Írta: Höri — 2016. június 9., 11:17

Nagyon sok dolgunk van!

Miután a HFL és a Div2 alapszakasza befejeződött, a középső ligában is elérkeztünk az utolsó játéknapokhoz, ami egy továbbjutó helyről és a kiemelésekről dönt. Előzetest az MAFSZ.org-on lehet olvasni, amit facebookon is megosztanak. Eközben már a HFL döntőre el lehet kezdeni a szervezést, ahol Misk...

Programajánló - 07.11.

Írta: Höri — 2015. július 9., 23:27

Páros döntő a másod- és harmadosztályból, szombaton Budapesten. Az utolsó futball-hétvége ebben az idényben.

Duna Bowl és Pannon Bowl:   Részletek az MAFSZ honlapján.    

Programajánló - 06.27/28.

Írta: Höri — 2015. június 25., 16:55

Ezen a hétvégén a Div1 és a Div2 elődöntőire érdemes kilátogatni, ha jó futballt akarunk látni.

Párosítások a képen, további infók az MAFSZ honlapján.   A korábbi találkozókról itt lehet a videókat megtekinteni.

Magyar bajnokság 2015

Ezen a tavaszon az amerikai futball átköltözik a képernyőről a zöld gyepre Magyarországon és immár a részleteket is lehet tudni. Hungarian Football League A legmagasabb osztályban 7 csapat szerepel, 6 alapszakaszi meccset játszanak, így minden csapat találkozik minden ellenféllel. Az alapszakaszt...