Lovie megy, Payton marad

2016. január 7., 13:42

Egy-egy meglepő döntés az NFC South-ban két különböző okból.

Míg hosszas tanakodás után a New Orleans főedzője, Sean Payton a vezetőséggel egyeztetve jelenlegi munkaadója, a Saints mellett tette le a névjegyét, a Tampa Bay HC Lovie Smith-t a Buccaneers mindössze két szezon után bocsájtotta el. A Saints-nél a sokat kritizált GM, Mickey Loomis státusza sem változik, sőt nagy eséllyel még a liga legrosszabb védelmét koordináló, DC-nek idény közben kinevezett Dennis Allen is megtarthatja állását.

A Bucs-nál nem voltak ilyen elnézőek, Smith kirúgását egyértelműen a gyenge védelem okozta, a D# guru hírében álló szakembertől kimondva-kimondatlanul többet vártak el ezen a téren. Ezt alátámaszthatja az is, hogy valószínűleg házon belül oldja meg a TB az utódlását, az eddigi támadókoordinátor, Dirk Koetter előléptetésével.

Nem NFC, hanem az AFC South-hoz kapcsolódó fontos hír, hogy a Colts és a Jaguars is megvált közben DC-jétől, Greg Manusky-től és Bob Babich-től.


Hozzászólások

több mint 8 éve
Zajlanak az események ugy látom!