„nfc south”

Összesen: 15

Május óta (6.) - NFC South

2016. július 22., 21:22

Az NFC déli részén nem unatkoztak az utóbbi hónapokban.

Atlanta Falcons1. Devin Hester azt nyilatkozta a lábujjáról, hogy 75%-os állapotban van, 5 hónappal a műtétje után sem kezdhetett még el vele futni. Azt sem lehet még pontosan tudni, hogy az edzőtáborra rendbe jön-e.2. Egy másik Devin keresztnevű WR, Fuller viszont elvileg fel fog épülni a térdhajlí...

Lovie megy, Payton marad

2016. január 7., 13:42

Egy-egy meglepő döntés az NFC South-ban két különböző okból.

Míg hosszas tanakodás után a New Orleans főedzője, Sean Payton a vezetőséggel egyeztetve jelenlegi munkaadója, a Saints mellett tette le a névjegyét, a Tampa Bay HC Lovie Smith-t a Buccaneers mindössze két szezon után bocsájtotta el. A Saints-nél a sokat kritizált GM, Mickey Loomis státusza sem vált...

NFL visszaszámlálás - 31-32.

Írta: Rajna — 2015. augusztus 10., 03:27

Elindult az előszezon, elindul visszaszámlálásunk is. Az NFL rajtjáig minden egyes csapat terítékre kerül, a tavalyi fordított erősorrend alapján. Az első részben tehát a tavalyi szezon két legrosszabbul teljesítő együttesén a sor.

32. TAMPA BAY BUCCANEERS Várható kezdőcsapat: QB: Jameis Winston - az idei 1/1-es helye az edzőtábor elején biztossá vált a kezdőcsapatban. Sokat várnak tőle, de gyakori rizikós és pontatlan passzai miatt várhatóan nem lesz könnyű a beilleszkedése. RB: Doug Martin - nem rosszak a hírek az edzőtáb...

NFLzárkóztató 4.

Írta: Höri — 2015. június 20., 00:20

Itt a vége, fuss el véle, mindent tudunk!

Tampa Bay Buccaneers   1. Nagyon boldogok Jameis Winston fejlődésével. Az 1/1-es QB igen gyorsan megtanulta Dirk Koetter rendszerét, és komfortosan hívja a játékokat. Jason Licht QB azt is elárulta, hogy vissza kell fogni Winstont a játékok áthívásával kapcsolatban, mivel a társai nem haladnak oly...

War Room 26. adás

Van futball, van podcast.

Előszezon-formában kezdtük a podcastelést, Höri gyorsan beszedett egy sérülést, így ki kellett vonni a találkozóból, így a gárda becsületét Empty Taxi, Gabokocka és MarioAna mentette meg. A téma az AFC déli és az NFC déli csapatainak jelenlegi problémái és reményeik a szezonra. Letöltési link

NFL mérkőzés beharangozók – 2013/8. hét – TNF

Írta: shawnka — 2013. október 24., 13:55

Déli rangadóval kezdődik a 8. játékhét.

Carolina Panthers (3-3) – Tampa Bay Buccaneers (0-6), magyar idő szerint péntek 2:30, Raymond James Stadium Tavaly úgy néztük a két Tampa-Carolinát, hogy igazi déli pontháborút vártunk, ami helyett kaptunk kettő védelmek által meghatározott meccset és ugyanennyi tampai győzelmet. A holtszezonban a...

Mi lesz veled, Atlanta?

Írta: shawnka — 2013. szeptember 27., 03:52

Falcons helyzetértékelő "sólyom" szemmel.

Hiába köszönheti az atlantai franchise a Mike Smith-Thomas Dimitroff duónak a Falcons történelmének legsikeresebb 5 évét, ha ez az 5 év mindössze egyetlen egy NFC konferenciadöntőt ért. A Falconsnál évek óta azt hangoztatja Arthur Blank, a tulajdonos, maga Dimitroff, az általános igazgató, de a játé...

18. Tampa Bay Buccaneers

Írta: shawnka — 2013. augusztus 17., 07:21

Az örök ígéret.

 Kulcsjátékosok: Josh Freeman (QB), Doug Martin (RB), Vincent Jackson (WR), Mike Williams (WR), Carl Nicks (OG), Mason Foster (MLB), Lavonte David (OLB), Darelle Revis (CB), Dashon Goldson (S) Fontos távozók: LeGarrette Blount (RB -> Patriots), Dallas Clark (TE -> Ravens), Jeremy Trueblood (OT -> R...

20. Carolina Panthers

Írta: shawnka — 2013. augusztus 16., 03:33

Végre itt az idő rájátszásról beszélni Észak-Karolinában?

 Kulcsjátékosok: Cam Newton (QB), Steve Smith (WR), Greg Olsen (TE), Charles Johnson (DE), Greg Hardy (DE), Luke Kuechly (MLB), Jon Beason (OLB) Fontos távozók: James Anderson (OLB -> Bears), Sherrod Martin (S -> szabadügynök), Chris Gamble (CB -> visszavonult) Idén draftoltak:14. Star Lotulelei,...

Draft értékelő IV. - NFC South

A Buccaneers, a Falcons, a Panthers és a Saints draftjának értékelése.

Atlanta Falcons 22. Desmond Trufant, CB, Washington Komoly lyuk keletkezett az idei offseasonban CB poszton, ezt hivatott Trufant betömni. Nem biztos, hogy minden áron fel kellett volna jönni érte, azonban rossz picknek semmiképp sem nevezném, sőt… 60. Robert Alford, CB, Southeastern Louisiana A...

NFL mérkőzés beharangozók - 16. hét - MNF

Írta: shawnka — 2012. december 22., 06:08

Szombaton a rendhagyó hétfő esti rangadóval veszi kezdetét a 16. játékhét.

Atlanta Falcons @ Detroit Lions, magyar idő szerint december 23. 2:30, Ford Field (TV: Sport1 HD) Valószínűleg a szezon kezdete előtt az ESPN szakemberei úgy próbálták összeállítani a hétfő (Karácsony miatt esetünkben szombat) esti rangadók idényvégi párosításait, hogy végig kiélezett, fej-fej mell...

NFL mérkőzés beharangozók - 13. hét - TNF

Írta: shawnka — 2012. november 29., 13:32

Csúcsrangadóval indul a 13. játékhét.

New Orleans Saints @ Atlanta Falcons, magyar idő szerint 02:20, Georgia Dome Alig kellett 3 fordulót várni, máris megkapják a szurkolók a visszavágót. Az NFL egyik legnagyobb rivalizálásának első felvonása végig kiélezett és parázs csatát hozott, amit végül az akkor hazai pályán játszó Szentek nyer...

Heti körkép - 5. hét

Az idény eddigi legpontszegényebb fordulójának összefoglalói.

AFC East Buffalo Bills @ 49ers, 3-45 + Leodis McKelvinnek volt két jó visszahordása + Vége van a meccsnek - A támadók két épkézláb támadássorozatot tudtak összehozni, a másodikat interceptionnel lezárva - A védelemmel bárki bármit meg tudott csinálni - Chan Gailey vezetőedző szerint pszichológia...

Heti körkép - 4. hét

A negyedik hét eseményeinek kivonata.

NFC West Három NFC West győzelem született a negyedik héten. Azért nem négy, mert a Seattle és a St. Louis egymás ellen játszott, ahol a hazai Rams legyőzte a Seahawkst. A 49ers nagyon meggyőző játékkal pontot sem engedett a Jetsnek, New Yorkban. A Cardinals már-már hagyományosan hosszabbításos tal...

Heti körkép - 1. hét

Az első hét hét csoportösszefoglalója.

Megkezdődött a szezon, megkezdődik a heti beszámolók sora is. Ebben a részben az NFC South, az NFC West, az NFC North, és a komplett AFC.    AFC North: Az elit: Egy forduló alapján nehéz pontosan megítélni, hogy mely csapat mire lehet jó az idényben, most mégis kísérletet teszünk rá, bár nyilvánva...