Heti körkép - 1. hét

Az első hét hét csoportösszefoglalója.

Heti körkép - 1. hét

Megkezdődött a szezon, megkezdődik a heti beszámolók sora is. Ebben a részben az NFC South, az NFC West, az NFC North, és a komplett AFC.

 

 AFC North:

Az elit:
Egy forduló alapján nehéz pontosan megítélni, hogy mely csapat mire lehet jó az idényben, 1most mégis kísérletet teszünk rá, bár nyilvánvalóan az első benyomások egy hónap és újabb találkozók alapján hol kisebb, hol nagyobb mértékben változni fognak. Ami kijelenthető, hogy jelenleg az Amerikai főcsoport (AFC) északi divíziójában messze a Baltimore Ravens tűnik a legerősebbnek. A Hollók viszont olyannyira kiváló teljesítményt nyújtottak, hogy jelenleg az AFC egyik nagy esélyesének lehet tekinteni őket. A Ravens évek óta a küszöbön áll az igazi kiugró siker tekintetében, a védelem idényről idényre készen áll arra, hogy a legnagyobb színpadon is megmérettesse magát, de most úgy tűnik, a támadósor is fellépett. Rendkívül ötletes, változatos játékokat hívtak, s mindezek egy olyan csapat ellen „ültek”, amely az előző szezonban a rájátszásban szerepelt, s most minimum jónak és playoff-esélyesnek tartották a szakértők, ráadásul a Cincinnati Bengals csoportrivális, azaz tulajdonképpen egy rangadón sikerült erődemonstrációt tartani a 44-13-as sikerrel.
Az korábban is jellemző volt a Ravens-re, hogy egy-egy meccsen jól megy a támadók szekere, de aztán a következőn rendre totális homály volt szinte az egész összecsapás. Hogy ez most is így lesz-e, előre nem lehet tudni, de saját benyomásom alapján nem fellángolásnak tűnt a hétfő esti teljesítmény, mert rendkívül összeszedett volt a Joe Flacco irányította egység. Mindenkinek megvolt a maga helye és a rá kijátszott playe. Ha a Ravens továbbra is ilyen kiváló és kreatív támadójátékot tud mutatni, akkor az egyik legkiegyensúlyozottabb és ezáltal a legveszélyesebb csapat lesz a ligában.

Az átlagos:
Ebbe a klategóriába két csapat sorolnék: a fentebb említett Cincinnati Bengals-t és a denpitPittsburgh Steelers-t. Előbbi ugyan kiütéses vereséget szenvedett, azonban az lehetett az ember érzése, hogy elsősorban a Ravens kiváló játéka eredményezte a nagy különbséget, s nem az, hogy a Bengals gyenge csapat lenne. Tavaly a Bengals rendkívül fiatal és tehetséges keretével az idény meglepetéscsapata volt pozitív értelemben, de éppúgy sokan féltették idén őket az idei erősebb menetrendtől, mint ahogy 2007-es fellángolása után a Browns-t, s az első teljesítménye alapján jogos az aggodalom. Erősen kétséges, hogy ezúttal is olyan kiváló mérleget tud-e produkálni Marvin Lewis együttese, mint egy éve. Ami fontos, hogy egy esetleges visszaesés se eredményezzen olyan változ(tat)ásokat, mint az pár éve a Browns-nál történt, hogy a sokadik újjáépítésbe is belekezdtek. A jövő a Bengalsé, mert a Ravens keretében nincs már sok domináns év, ez nyilvánvaló, ha rápillantunk Ed Reed és Ray Lewis életkorára, míg a Cicák tele vannak fiatal, rendkívül tehetséges és ambiciózus játékosokkal.
A Steelers teljesen más eset. A fiatalítás útjára lépett Kohászok az immár Peyton Manning vezette Denver Broncos vendégeként maradt alul 31-19-re. Ez önmagában belefér kategória lenne, azonban a mutatott játék a labda mindkét oldalán rémisztő volt. A védelem a második félidőben hol szó szerint, hol átvitt értelemben, de pályán sem volt. De itt legalább van még fejlődési lehetőség azt figyelembe véve, hogy Ryan Clark free safety (FS) és James Harrison külső linebacker (OLB) személyében két Pro Bowler hiányzott a kezdőből. Ami viszont még nagyobb fejtörést okozott a csapat szurkolóinak, az az új támadó séma, amit Todd Haley új támadó koordinátor első tétmeccsén mutatott a csapat. Egyrészt Ben Roethlisbergert a sérülések elkerülése végett érezhetően korlátozzák az eddig legnagyobb fegyverében, azaz hogy kirohangáljon a zsebből, másrészt az egész meccs folyamán egyetlen egy igazi mély passzt engedett el a liga talán leggyorsabb elkapója, Mike Wallace felé. Továbbá az első félidőben látott futás, futás, passz játékhívás ritka egysíkú és kiszámítható volt, azaz számos kérdés vetődött fel a támadójátékkal kapcsolatban. Hogy a Denverben látott produkció és stratégia Peyton Manning padon tartásának szólt, vagy valóban ilyen irányba akar elmenni a Steelers, arra a következő fordulók adnak választ. Mindenesetre ez nagyon karcsú teljesítmény volt, mert ez akkor működhetne, ha menne a futás, csakhogy egymérföldes magasságban a 3 yardos átlagot sem érte el a csapat, miközben két legnagyobb kincsének erényét szinte kivette a játékelemek közül ez a stratégia.

weedÉs a pofozógép:
Csak a szokásos. Minden év az újjáépítés jegyében. Én elhiszem, hogy Colt McCoy bebizonyította, hogy nem alkalmas hosszútávon egy franchise vezetésére, de ez nem indok, hogy egy újoncot bedobjanak a mélyvízbe, mert ezzel csak leépítik az önbizalmát, amivel akár tönkretehetik a pályáját is. Tekintve, hogy a Philadelphia Eagles irányítója, Michel Vick is rendkívül indiszponált volt, ezt a meccset megnyer(het)ték volna a Barnák, ha nem az újonc Brandon Weeden dobálja a lasztit náluk, hanem McCoy, aki nagy valószínűséggel 33 százalékos hatékonyságnál és a még Weedenre nézve hízelgő 4 eladott labdánál csak jobb lehetett volna… Őszintén szólva ebben a gárdában alig 1-2 győzelmet látni…

 

Gergelics József (Soldados) 

 

AFC South

Miami Dolphins @ Houston Texans 10 - 30

Nagyobb izgulás nélkül, de kicsit rozsdásan kezdve, behúzta első mérkőzését a Super Bowlt megcélzó Texans, amely 0-3-as első negyed után 24 ponttal a másodikban gyakorlatilag lerendezte a nagy kérdéseket. A védelem nem kapott touchdownt, a delfinek punt után találtak utat a célterület felé, a 275 bekapott totál yard impresszív kezdés még a nem sokra tartott Miami ellen is.
Az említett 24-0-s időszakban 3 labdát szereztek az újonc Tannehilltől, főként felpattanó labdákból, a nagy emberek remekül ugrottak be a passz sávokba. Különösen JJ Watt, wattakinek mind2 INT előtt sikerült játékba avatkozni, a másfél sacket jegyző DE-nél semmi nyoma sem volt nyári könyökbajainak.
Sorrendben Johnathan Joseph, Brian Cushing majd Kareem Jackson jelentkezett interception-nel, majd Daniel Thomas fumble-je jutott el Danieal Manning kezébe, tálcán kínálva az alkalmakat a pontszerzésre.
A hazai passzjáték flottul ment, Schaub egészségesnek látszik, nem véletlen írtak alá vele még 4 évre a vezetők. André Johnson 119 yardot kapott el a Schaub 266-jából, arra egyelőre nem kaptunk választ, hogy melyik WR fog felnőni mellé.
Arian Foster nem termelte a yardokat a megszokott módon, de 2 touchdwon-ja miatt így is hatékony résztvevője volt a sikernek. Az már kevésbé bíztató, hogy a liga legjobb cserefutói közt számon tartott Ben Tate 6 yarddal utd csak elszámolni.
A Texans történetének 2. legmagasabb nézőszámával rendezett meccsén adták át az AFC South tavalyi győztesének járó zászlót. Egy komolyabb sérülés érte a gárdát, Tim Dobbins nyakbántalmak miatt idő előtt vonult az öltözőbe.
Komikus jelenetből se volt hiány, a beugró játékvezető, Don King Texas-nak nevezte a hazai gárdát az egyik ítélete során.
Legközelebb a Jaguars lesz az ellenfél, kötelező a győzelem ha komolyan gondolják nagy céljaikat Kubiakék.


New England Patriots @ Tennessee Titans 34 - 13

Ez volt a két csapat első találkozója az emlékezetes 2009. októberi 59-0-s kiütés óta, de eredményesség szempontjából sokkal nincsenek vele előrébb a nashville-iek. Hiába törték be Tom Brady orrát, passzolni így is tudott az ellenfél QB. Ez volt a Titans egyetlen sack-je a cj0kmeccsen, a tavasszal igazolt Kamerion Wimbley követte el. Nem úszta meg ilyen könnyen Jake Locker, aki most debütált kezdőként az NFL-ben. Kétszer sackelték, és két labdát is loptak tőle, Dont'a Hightower ráadásul touchdownt is ünnepelhetett egy 6 yardos fumble után, ha már a debütánsoknál tartunk, és Chandler Jones-nak is volt sack-je.
Nagy volt a különbség a futók közt is, de nem a Titans javára. Stevan Ridley 125 yarddal terhelte meg a védelmet, míg Chris Johnson 11 kísérletből 4 yardot tudott összefurikázni Wilforkék ellen.
Nem volt boldog pillanat a másik fumble sem. Patrick Chung visszafutása során Locker belesérült a szerelési kísérletbe, kicsivel odébb pedig Nate Washington is megsebesült. A harmadik negyedben ők ketten hozták össze a Tennessee egyetlen touchdown-ját. Matt Hasselbeck állt be természetesen csereként, de a hírek szerint vasárnap már újra bevethető lesz a tavalyi első körös quarterback.
Kicsit a játékvezetőkre is neheztelhetnek a hazai drukkerek, három olyan eset is volt az end zone-on belül, ami gyanús volt defensive pass interference szempontjából, de mindből a Patriots jött ki jól, Tavon Wilson például picket fogott.
Colin McCarty (MLB) jobb lába megsérült az ütközet folyamán, de elmondása szerint a Chargers ellen rendben lesz.
A következő héten már Kenny Britt is játszhat, ő pedig sokat dobhat a támadójátékon a túl sokat nem mutató San Diego ellen. Az AFC címvédő ellen még elnézhető a vereség, de ha meglepetést akar okozni mérlegével a Titans, vasárnap már meg kéne szerezni az első győzelmet. Munchak elmondta, hogy Chris Johnson marad a kezdő, ami borítékolható volt, hiszen rajta kívül Harpernek 1, Reynaudnak 2 labdát adtak összesen, de hogy hosszú távon visszanyeri-e formáját a running back, erősen kétséges ezzel együtt is.


Jacksonville Jaguars @ Minnesota Vikings 23 - 26 (OT)

Nem bírt a félig sérült Adrian Petersonnal a Jaguars, két touchdownnal is jelentkezett a Vikings ikonja, aki ezen meccs után már a klub történetének legtöbb yard-ját futó játékosa lett. Ő valamint az újonc kicker, Blair Walsh volt a mérkőzés hőse. Már épp elhitték a jaguárok, hogy megvan a győzelem mikor Walsh 55-ről kiegyenlített és hosszabbításra mentette a találkozót.
Nem lett volna ez így ha Marcedes Lewis touchdown-ja után 10-0-ra alakítja az állást Josh shortsScobee, de a JAX rúgója hibázott az extra pontnál, Matt Kalilba lőtte a bőrt, így az 1/3-as választott emlékezetesen nyitott. Ezt még sikerült kijavítani, hiszen 20 másodperccel a vége előtt Blaine Gabbert 39 yardos TD passzal találta meg Cecil Shorts-ot, ami után Justin Blackmon két pontosával lett 3 pont a vendégek előnye. Walsh azonban betalált, majd betalált újra és ezzel tavaly már nyert volna a Vikes, de az új OT szabály értelmében a Jaguars is támadhatott egyet, Gabberték azonban lőtávolba se jutottak, így a lilák örülhettek.
Mike Mularkey, a nemrégiben kinevezett vezetőedzőa '80-as években még játékosként szerepelt Minnesotában, most pedig edzőként húzott egy merészet, amikor 15-20-as állásnál a 2 percen belül puntoltatott Angerrel, de a 3-and-Out miatt neki lett igaza és a védelme megcsinálta a lehetőséget Gabbertéknek.
Két olyan csapat ez, amelynek nem sok sikerélmény jutott tavaly, ezért is lett volna kulcsfontosságú a győzelem a Jax számára. Blaine Gabbert a legjobb meccsét és a legjobb drive-ját játszotta ezen a délutánon (ami még mindig csak 260 yardot jelent!), de a két másodéves QB közül Christian Ponder lehetett elégedettebb. Mindketten elvesztettek egy fumble-t, a Jax 7, a Vikes 3 ponttal bűnhődött miatta.
Adrian Peterson volt a sztár tehát, hiába volt ott a pályán egy másik klasszis, Maurice Jones-Drew személyében. A Jax korán elveszítette Rashad Jennings-t, így a felelősség az edzőtábort kihagyó MJD-re került, 77 yardja azonban messze van a jótól. Jennings sérülése az edző szerint nem súlyos, de a Houston ellen nem fog játszani. Furcsának tűnhet, hogy Jared Allent lényegében sikerült kikapcsolni, pedig 3 O.falember is kidőlt meccs közben, és a vasárnapi felállás sem tisztázott egyelőre.
Az biztos, hogy a Jaguars-nak a legjobb felállásban is nehéz lenne a mai Texans-t legyűrni.


Indianapolis Colts @ Chicago Bears 21 - 41

Ideális esetben Andrew Luckról szólt volna ez a mérkőzés, de a Cutler-Marshall páros ellopta a show-t az 1/1-es elől. Gyenge kezdés után 333 yardig jutott a QB és 119-ig az elkapó, más klasszist képviseltek, mint amit az Indianapolis fel tudott mutatni a védelemben és Forte is összekombinált 120 yardot. Az elmúlt két idényben egyszer sem tudott a Bears ennyi pontot termelni, nagy kritika ez a Colts átalakulóban lévő védelme számára, de annyira nem is meglepő, mint elsőre tűnik. Ahhoz képest, hogy 12 yardos Mathis sackkel indult az idény, és 3-and-Out után a 2. védekező drive-ban picksix került a Colts D statisztikai lapjára, csalódás lehet, hogy 20 pontos verés lett a vége. A Pat Angerer helyére bekerülő Jerrell Freeman a CFL-en keresztül jutott el egy NFL csapat end zone-jába.
Luck 309 yard-ja nem rossz, de egy fumble mellé 3 pick volt a termése, amiből kettőt Tim Jennings kapott el, a Colts drukkerek régi ismerőse. Sikerélményként az Avery-nek adott TD luckpassz is felhozható, illetve a 3 beszívott sack-nél is többre lehetett számítani, de ez így sem egészséges. Austin Collie nem vállalta a játékot, így Reggie Wayne-re jutott hatalmas teher. Kilenc elkapásból 135 yardot haladt előre a veterán receiver, hatalmas segítséget nyújtva a rookie-nak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a meccs nayobbik felében Charles Tillman a lábát kúrálta, így meg kellett variálni a medvék CB rotációját. A Colts számára könnyebb lett volna az élet, ha Brian Urlacher nem tér vissza térdsérüléséből, de az augusztusban egyáltalán nem edző kapitány vállalta a játékot.
LaVon Brazill nem kezdett túl jól. A visszahordás javulását várták volna tőle, de csak egy labdavesztést tud emlékezetes momentumként felhozni. A másik újonc WR, T.Y. Hilton be sem öltözött az összecsapásra.
Dwight Freeney már az első negyedben kiszállt a harcból, bokasérülése hetekre kivonhatja a játékból. Winston Justice agyrázkódás miatt járt hasonlóképpen. Helyüket Jerry Hughes illetve Jeff Linkenbach vette át.
A következő ellenfél a Minnesota, amely bizonyította, hogy nagyjából ugyanazt tudja, mint a Jacksonville, az Indianapolis pedig nem akar utolsó lenni a csoportban és a ligában sem, szóval az ilyen meccseket muszáj nekik behúzni, ahol reális győzelmi esélyük van. A Bears ellen nem sok volt, Luck hazai debütálása viszont nagy esemény lehet a franchise történetében, egy győzelem igazán emlékezetessé teheti.

 

NFC North

Minnesota Vikings

+ Adrian Peterson a leggyorsabban felépülő élőlény ACL szakadás után. A 2 TD-t szerző apklasszis immár a Vikings történetének legtöbb yard-ját is jegyzi beelőzve Robert Smith-t. 74 meccs alatt 6836 yard került be AP neve mellé.
+ Matt Kalil a védőfalban is megállja a helyét. A USC-ben 7 rúgást blokkoló támadó már a profiknál is letette a névjegyét a műfajban.
+ Blair Walsh clutch volt újoncként, 55 yardról is betalált döntő helyzetben, majd a ráadásban sem remegett meg a lába.
+ Ponder nem adta el a labdát. Fumble-je viszont volt.

- Blaine Gabbert még sose passzolt annyi yardot, mint itt.
- Csúnyán megették Shorts TD-jét a végén, amire majdnem ráfáztak. 20 másodperccel a vége előtt 39 yardról touchdownt kapni nem túl bíztató.
- Jared Allen egyáltalán nem avatkozott játékba.

Chicago Bears

41-21 vs Colts

+ A Cutler-Marshall páros olajozottan működik, legszebb denveri napjaikat idézték.
beast+ Michael Bush 2 touchdownnal mutatott rá, hogy miért hozták.
+ Forté 80 yardot futott, 40-et elkapott.
+ Tim Jennings két picket is fogott, a védelem 4, a speciális csapat pedig 1 labdát szerzett.
+ Urlacher újra bevethető, igaz még elmarad korábbi formájától.

- Cutler borzalmasan kezdett, a picksix-xel tarkított első negyedben 1.8 volt a passer rating-je.
- Reggie Wayne remekül játszott, pedig egy idő után nyilvánvaló volt, hogy Luck főleg őt akarja célbavenni.
- Azon rövid idő alatt míg Freeney pályán volt, eléggé megszorongatták Mathis-szel a támadófalat.
- Charles Tillmannak a Packers ellen is pihennie kell, annyira megsérült a lába, pech, hogy csak 4 nap van pihenni.

Detroit Lions

27-23 vs Rams

+ Kevin Smith nagyon clutch volt az utolsó 8 percben szerzett 2 TD-vel.
+ksmith Stafford nem omlott össze amatőr hibái után, és győztes támadást tudott vezetni a végén. 355 yardja is elit.
+ Calvin Johnson 111 yarddal mutatott rá, hogy nem felejtett sokat a nyáron, 18 yardos elkapással alapozta meg Kevin Smith győztes touchdown-ját, az utolsó játékban két embert lefoglalva.
+ Steven Jacksont 53 yardot tartani korrekt munka.

- A Rams 4 emberes vagy kevesebb fős nyomással is sakkban tartotta eleinte Staffordot, aki csak az utolsó 2 drive-ra tért magához, igaz akkor nem hibázott (9/9)
- Bill Bentley agyrázkódás miatt nem tudta befejezni a pályán a meccset.
- Titus Young megint nem bírt magával. Most Janoris Jenkins-t kellett mindenképp lefejelnie.
- Volt némi csetepaté a meccs végén is, Avril szerelése miatt Bradfordon, de a játékvezetők megfékezték az indulatokat.

Green Bay Packers

22-30 vs 49ers

+ Rodgers-nek nem volt túl jó napja, de így is 300 yard fölé jutott, és TD/INT mérlege is cmiiipozitív maradt (2-1).
+ Randall Cobb 75 yardos punt utáni touchdownnal jelezte veszélyességét a ligának ezen a szezonnyitón is.
+ Clay Matthews sack-je után puntolni kellett a Frisco-nak és a defense megadta az esélyt a támadóknak, hogy hosszabbításra mentsék a találkozót.

- 10 büntetést fújtak rá a sajtfejűekre, azok után, hogy tavaly holtversenyben a leginkább fair csapat voltak 4.8 zászlóval átlagosan.
- Cedric Benson 9 futásból 18 yardot tett meg. Egyelőre nem nagy erősítés a Bengals-ban 1000 yard fölé jutó tailback.
- Mikor feljött a Packers 8 pontos különbségre a meccs végén és egyenlítő drive-ot vezényelhettek volna, Rodgers eladta a labdát. Néhány perccel később, hasonló állásnál 3. kísérletre Brooks sackelte Rodgers-t, a negyedikre előredobott labda pedig hosszú volt Nelsonnak.
- Remekül ment a futás a Niners-nek, a forduló 2. legjobb átlagával meneteltek Gore-ék.

 

Herczeg Ádám (Höri) 

 

NFC South

Atlanta Falcons @ Kansas City Chiefs 40-24
A Falcons újfajta támadóstratégiával lépett pályára Chiefs vendégeként és mindent Ryanegybevetve könnyed győzelmet aratott a Matt Cassel vezette hazai csapat ellen. Matt Ryan nagyszerű teljesítményt nyújtott, Julio Jonest, Roddy White-ot és Tony Gonzalezt is tömte jobbnál jobb labdákkal, hármójuk közülük is leginkább a másodéves elkapó játéka emelkedett ki. Jones nagyon impresszív volt, a legtöbb esetben könnyedén szakadt el emberétől, és az elkapások után is hozta a yardokat. A védelem az első félidőben elég ingatag lábakon állt, Casselnek annyi ideje volt passzolni amennyit nem szégyellt, így ekkor még szoros volt az összecsapás. A második félidőben azonban összekapták magukat Weatherspoonék, hibákba hajszolva az ekkor már jóval tanácstalanabb irányítót, aki két alkalommal is eladta a labdát, így nem foroghatott veszélyben a vendéggyőzelem. Meg kell említeni, hogy Brent Grimes Achilles-szakadást szenvedett, ami igen érzékenyen érintheti a Falcons védelmét, pláne ha nem lesz érzékelhető javulás passrush terén. A jövő héten a Broncos lesz Mike Smith együttesének vendége, nehezebbnek ígérkező összecsapásra számíthatnak Ryanék, azonban hazai környezetben így is ők számítanak a mérkőzés esélyeseinek.

Washington Redskins @ New Orleans Saints 40-32
Robert Griffin III bemutatkozott az NFL-ben és ennek Drew Brees és kompániája látta kárát. Brees és GriffinA Washington remek gameplannel, sok futással, rövid passzokkal majd jó pillanatokban megeresztett mélységi passzokkal teljesen szétszedte Spagnuolo újonnan összeálló védelmét. Erre azért valahol lehetett számítani, a furcsa az volt, hogy támadók is igencsak szezon eleji formát mutattak. A támadófal nem volt az igazi, futójátékot alig hívott a New Orleans, Brees sem volt élete formájában, ráadásul az elkapói is inkább a labdák elejtésében, mintsem az elkapásokban jeleskedtek. Ez így együttesen igen soknak bizonyult a Redskins gyakorlatilag végig kontrollálta a meccset, a Saints futott az eredmény után és egy hitehagyott, kapkodó csapat benyomását keltette Sean Payton nélkül. Az, hogy ez egyszeri alkalom volt, vagy az egész szezon során jellemző lesz rájuk komoly kérdés, lehet hogy a főedző eltiltásával többet buktak a Szentek, mintha a játékosok maradtak volna partvonalon kívül. Mindenestre nincs sok idejük össszekapni magukat, mert vasárnap a szintén vereséggel rajtoló Panthers vendégei lesznek, és amelyik csapat két vereséggel kezd, igen komoly hátrányba kerül rögtön a szezon elején.

Carolina Panthers @ Tampa Bay Buccaneers 10-16
Győzelemmel mutatkozott be Greg Schiano a Bucs kispadján, Josh Freeman pedig úgy tűnik maga mögött tudta a tavalyi turnoverrekel teli idényt és sokkal jobban vigyázott a labdára. Ez volt a mérkőzés kulcsa, hiszen a második félidőben, amikor a Panthers a maga javára fordíthatta volna az összecsapást, mindig elkövettek valami hibát, így gyakorlatilag a Bucs kezébe adva mérkőzést. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen olyat láthattunk az első félidőben, amire tavaly nem nagyon volt példa, a Tampa védelme gyakorlatilag lenullázta a sokra hivatott Panthers offense-t, így még úgy is magabiztos előnnyel vonulhattak a Beasonnagyszünetre, hogy két alkalommal is csak mezőnygólt tudott elérni a hazai csapat az endzone közvetlen közeléből. A második félidőben erre majdnem ráfizettek, mert ekkora valamelyest összekapta magát a vendégcsapat, a visszatért Jon Beason által vezérelt védelem könnyedén tartotta a pálya szélén Josh Freemanéket, azonban a korábban említett hibák (blokkolt punt, két interception) megakadályozta a vendégeket abban, hogy megfordíthassák a mérkőzést. Ezen a hétvégén a Tampa a címvédő Giants vendége lesz, a Panthers pedig a Saints-t fogadja, nehezen megjósolható összecsapás lesz mindkettő, a Bucsnak a győzelemhez ezúttal már nem lesz elég egy félidőnyi jó játék, a Panthersnek pedig rá kéne találni a futójátékra és minimalizálni a hibákat.

Kocsis Gábor (gabokocka)

 

NFC West

St. Louis Rams @ Detroit Lions – 23 - 27

Mindenki sima vereségre számított a vendégektől, de elég nagyot néztünk. Igaz a győzelem Finnegannem lett meg, de szépen helytállt a védelem Stafford és társai ellen. Ez leginkább a labdaszerzésekben mutatkozott meg. Két intercetiont is a saját redzonejukban szereztek (Janoris Jenkins és JoLonn Dunbar), egyet pedig a Lions térfelén, amit Cortland Finnegan TD-ra vissza is vitt. Látszott, hogy a védekező fal közepén hiányosak, de a két szélen Long és Quinn (utóbbi a csapa egyetlen sackjét szerezte) igyekezett siettetni Staffordot.
Támadó oldalon nincs új a nap alatt. Steven Jackson vállára pakolni a terhet, de őt a Lions szépen levédekezte egész meccsen. A támadófalból ketten is kiestek a találkozó során Scott Wells lábtörést szenvedett, így ő sérült listára (IR-re) került, valamint a Roger Saffold egy szerencsétlen ütközés során Fejsérülést (agyrázkódást) szenvedett. A fal közepe elég gyenge volt. A Lions mind három sackje DT-től származik. Sam Bradford teljesen átlagos teljesítményt nyújtott és volt egy szép TD átadása Brandon Gibsonnak. Danny Amendola visszatért a kedvenc célpont szerepkörhöz öt elkapásból szerzett 70 yardot.
Kellemes meglepetés volt a Rams, de sokat kell még fejlődniük. Jó úton halad Jeff Fisher és csapata.

San Francisco 49ers @ Green Bay Packers – 30 - 22

A tavalyi konferencia döntős nem viccel. Jó nagy skalpot gyűjtöttek a nyitó héten a Packers legyőzésével. A védelem elit. Aaron Rodgerst és a Packers támadóit két TD-on tartani kevés csapatnak sikerül, főleg a Lambeau Fielden. Az irányítónak csak két 20 yard feletti sikeres Bowmanpassza volt, mivel sokszor volt nyomás alatt, vagy nem talált üres célpontot, így maradtak a rövid passzok. Természetesen a futást is gyakorlatilag nullán tartották. Bensonnak volt kilenc futása (18 yard) és Rodgers szaladt öt alkalommal (27 yard). NaVorro Bowmant ha eddig még nem tartották olyan jónak, mint Patrick Willist akkor mostantól fogják. 11 szerelés és egy interception. Aldon Smith is ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta megszerezve első sackjét a szezonban.
A támadórepertoár csak bővült Manningham és Moss érkezésével. Alex Smith ezt ki is használta szépen osztogatta a labdákat. Moss és Vernon Davis kapott el TD-t, Michael Crabtree „csak” a legtöbb elkapást (7) és yardot (76) érte el. A futás hatékony volt. Frank Gore 112 yardot futott, közte egy 23 yardos TD-t is. Kendall Hunter is kapott lehetőséget 9 futásból ért el 41 yardot.
Említést érdemel David Akers is, aki az első félidő vége előtt NFL rekordot beállító 63 yardos FG-t értékesített, úgy hogy a labda felpattant a keresztlécről és úgy huppant be. Megjegyezném, hogy Akers 37 éves és nyitott stadionban rúgta ezt fantasztikus mezőnygólt.
Ezen a meccsen megmutatta a 49ers, hogy idén is számolni kell velük a végjátékban.

Seattle Seahawks @ Arizona Cardinals – 16 – 20

Igazi csoportrangadó volt ez a találkozó, felfűtött hangulat, kakaskodás és izgalmak a végjátékig.
A Cardinals kezdő irányítója (John Skelton) lesérült a záró játékrészben, de Kevin Kolb Robertssikeres driveot vezetve a győztes pontokat feltette a táblára. A passzjáték volt inkább előnyben, mivel a futójátékot teljesen lenullázta a vendégek védelme. A hazaiak két TD-ját LaRod Stephens-Howling (1 yardos futás) és Andre Roberts (hat yardos elkapás) szerezték. A Cards védelme az egész találkozón jól játszott. Kiemelendő a két belső linebackert (Paris Lenon és Daryl Washington), akik együtt 19 szerelést és három sacket szereztek. A Seahawks védelme a mérkőzés első félidejében nem tudott nyomást gyakorolni az irányítóra, de a második játékrészben ez jobban múködött, igaz csak egy sacket szereztek Chris Clemons révén. Azonban az erős front7 játéknak köszönhetően a futásokat teljesen megfogták. A támadók eléggé döcögtek. Marshawn Lynch összesen 85 yardot futott, de pontot nem tudott szerezni. Russell Wilson nem kockáztatott (153 passzolt 20 futott yard, 1 INT), de sokat volt nyomás alatt, így nem igazán tudott kibontakozni. Azonban megszerezte profi pályafutása első TD-ját egy Sidney Ricenak adott 10 yardos átadását követően A falban ismét megsérült Russell Okung, de ez már nem megy meglepetés számba. A vendégeknek a találkozó végén volt lehetősége a győzelemre, de a hazaiak defense-e hősiesen védekezte ki a támadásokat.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

AFC West

Egy forduló után még "kicsit" korai nagy következtetéseket levonni, de azért minden csapatnál vannak olyan momentumok, amiknek örülni lehet, és olyan problémák is, melyek mielőbbi megoldásért kiáltanak. Vegyük ezeket sorra!

Denver Broncos:

+ Manning egészségesnek tűnik, bíztatóan mozgott, meg tudta csinálni a dobásokat, fejben pedig még a műtőasztalon fekve, altatás közben is jobb az NFL irányítók 80%-ánál.
+ A támadófal sokkal összeszedettebbnek tűnt, mint tavaly, igaz, hogy a Steelers oldalán hiányzott Harrison, de így is megfelelően sikerült tartani a zsebet az esetek nagy részében
+ Az utolsó két Steelers drive során a védelem összehozott 3 sacket, egy kikényszerített fumble-t és egy interception visszahordást

Manning

- A védelem összességében nem volt rossz, de inkább csak a meccs egyes szakaszaiban működött minden. A secondary a 4. negyedet leszámítva nem remekelt, a LB-sor passz ellen nagyon sebezhető, volt bőven elrontott szerelés is, és a pass rush sem volt folyamatosan megbízható
- a labdabirtoklásban komoly hátrányban volt a csapat, sokszor nem sikerült megállítani a 3rd down kísérleteknél a Steelers támadóit, összesen 11 db 3. kísérletet csinált meg a Pittsburgh, ezzel limitálva Manning pályán töltött idejét
- stabilabb, állandóbb futójáték kellene, részben Manning kímélése, részben az óra kontrollálása miatt

Kansas City Chiefs:
+ nagyon komoly fegyverarzenál akad a támadók oldalán, Charles és Moeaki felépülése, Boss leigazolása és a megmaradó Bowe – Breaston – Baldwin elkapó-trió szinte végtelen számú lehetőséget rejt magában
+ tavaly ilyenkorra már nagyjából véget is ért a csapat szezonja, hiszen Berry, Charles és Moeaki is a sérültlistán pihent, idén eddig nagy név tartósan nem esett ki
+ a védelem futás ellen jól dolgozott, Ryan futásait leszámítva a 3 yardos átlagot sem érték el a Falcons futói

Cassel
- Cassel a legnagyobb kerékkötője ennek a támadóalakulatnak, mintha egy minden egyes elemében Forma 1-re tervezett autóba belepakolnának egy Trabant – motort. Az elkapók sokszor megmentik, de 3 eladott labdával nem lehet meccset nyerni egy jó csapat ellen
- A védelemből sokan hiányoztak, ami rá is nyomta a bélyegét a játékra, Hali hiányában pass rush sem nagyon volt, a secondary pedig Flowers és Lewis nélkül képtelen volt felvenni a tempót a Ryan – Jones – White trióval
- Sikerült „belenézni” egy 77 yardos kickoff visszahordásba, Succop kihagyott egy mezőnygólt, szóval a speciális csapatrészen is van még mit csiszolni

Oakland Raiders:
+ Palmer az előszezonhoz képest sokkal otthonosabbnak tűnt a west coast offense keretei között, nem szórt el labdát
+ A front seven rettentő fizikális, nagyon kellemetlen ellenük játszani, a futást teljesen elvették a Chargers arzenáljából
+ A saját célterülethez közeledve még inkább megnehezítik az ellenfél dolgát, 5 alkalommal fogták meg a San Diego támadásait mezőnygólon
McFadden
- Darren McFadden nem az a játékos, akit 28 alkalommal lehet játékba hozni egy meccsen, illetve lehet, ha nem 16 meccses az alapszakasz, vagy ha nem számítanak rá mind a 16 meccsen…
- A kritikus időszakokban sok volt a hiba, a fegyelmezetlenség, ami büntetésekben és elejtett labdákban is megnyilvánult
- a támadójáték igen sematikus volt, ennyire nem lehet a HB-passzokra és a rövid átadásokra építeni

San Diego Chargers:
+ bár nem ment jól a csapatnak, sikerült nyerni, ez a plusz tavaly igen sokszor hiányzott
+ a secondary ígéretesnek tűnik, Jammer a tavalyi borzasztó szezonja után jó formában van, és Bigby is bíztatóan illeszkedett be a rendszerbe
+ Kaeding sérülés után visszatérve sem vesztett a magabiztosságából, 5/5 mezőnygól mutatója megér egy kalaplengetést
+ bár Gaither sérülése miatt szedett-vedett volt a támadófal bal oldala, nagyjából sikerült megvédeni Rivers-t, nyomás ugyan volt rajta, de csak 1 alkalommal vitték földre az irányítót a Raiders védői

Rivers
- a red zone hatékonyág borzasztó volt, 5 látogatásból csak 1 végződött TD-vel, pedig hatékonyabb játékkal sokkal korábban le lehetett volna zárni ezt a meccset
- Vincent Jackson rettentően hiányzik ebből a csapatból, egyelőre nem látni azt az elkapót, aki képes állandó veszélyt jelenteni a passzjátékban
- a futójáték szinte nem létezett, a Ronnie Brown – Brinkley – McClain trió 17 futásból büszke 22 yardot volt képes összelapátolni, ami a „nagyanyám is otthonkában” – kategória. Ha Mathews visszatérése sem segít a dolgon, akkor komoly terveket idén sem kell szövögetni

Somoskövi Gergely (somoskovig)

 

AFC East

Podcast: https://dl.dropbox.com/u/105023051/afceast1.mp3

Rajnai Gergely (Rajna)


Hozzászólások

több mint 11 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 10 — Anthony Richardson fan
Fucu: "A vendégeknek a találkozó végén volt lehetősége a győzelemre, de a hazaiak defense-e hősiesen védekezte ki a támadásokat." Így is meg lehet fogalmazni Bevell és a WR-eink bénázását... 😀 Na jó, a Cards def is hős volt. 😊

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 11 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 9 — Panthers fan
Jó volt ez Rajna, többnyire szépen, összeszedetten mondtad el a gondolataidat. Egyetlen kritikai észrevétel, hogy kicsit tömörebben fogalmazhatnál, mert gyakran nyúltak a mondataid, mint a rétestészta, anélkül, hogy új gondolat szóba került volna. De összességében tényleg tetszett.

Perception is reality.
több mint 11 éve
Dögi New England Patriots 2
Hát a Podcast lehetne hangosabb egy "kicsit" fullon van minden és így is fülelnem kell...(csak észrevétel)



több mint 11 éve
Buffalo Bill Buffalo Bills 1 — karsaijanos@gmail.com
nem lehet hallani!!!
több mint 11 éve
Dögi New England Patriots 2
Csak nekem hal meg 1,5-2 percenként?



több mint 11 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 9 — Panthers fan
Ja igen, a hangot tényleg fel kellett tekerni 😊

Perception is reality.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 8 — Nega Scott
OK, akkor a következőnél maxra tolom a mikrofont, én jól hallottam, sorry. Meg akkor, kurtítunk a dolgon, mondjuk a nagy körmondatoknak elsősorban technikai okai voltak, mert akkor nézegettem a jegyzeteimet, hogy mire kéne rátérni, de remélem ebben javulok majd és lerövidül a dolog.