NAGYPÁLYÁSOK - új HBO sorozat az amerikai futball világáról

Nagy összecsapások a pályán és az életben. Bomba nők és szuper járgányok, medencék és bulik. Egy új HBO-sorozat, amely az amerikai futball kemény és férfias világába kalauzolja a nézőt. Ez a Nagypályások, melynek főszereplője napjaink egyik legnagyobb hollywoodi akciósztárja, Dwayne „The Rock” Johnson.

NAGYPÁLYÁSOK - új HBO sorozat az amerikai futball világáról

Az esztendő egyik legjobban várt sorozata a Nagypályások. Egyfelől mert Hollywood Sziklája magasodik benne, aki a 193 centiméteres termetével elhomályosítja a napot, márpedig Miamiban ez meglehetősen ritka dolog. A fickó már 2002-ben egyike volt a húsz legnépszerűbb előadóművésznek, már amennyire a pankráció felfogható annak. Mára viszont teljesen beérett, az új évezred Stalloné-ja és Schwarzeneggere lett egy személyben, sikerfilmek sorában szerepel. (Pain & Gain, Halálos iramban 7.) Most éppen a Törésvonal című katasztrófafilmje a sláger, aligha véletlen, hogy az HBO mozicsatorna ehhez igazította a Nagypályások bemutatóját. Ráadásul ez az első igazi sorozata az óriásnak!

Azért is várják sokan a szériát, mert a 2004-es Playmakers – A pálya királyai óta ez az első, amely az amerikaiak nemzeti sportjáról, az amerikai fociról szól. Az ESPN sportcsatorna akkor darázsfészekbe nyúlt, amikor túlontúl reálisan mutatta be egy profi focicsapat gyötrelmeit, és olyan problémákat feszegetett (teljesítményfokozó szerek használata, testi-lelki sérülések, homoszexualitás kérdése stb), amik nem tetszettek a Nemzeti Futball Ligának. Olyannyira nem, hogy meg is fúrták a második évadot.

Az HBO mozicsatornát mindez nem befolyásolta a témaválasztásban. Mindig is híres arról, hogy felvállalja a kényes témákat, kimondja és bemutatja a problémákat. Ez így lesz a Nagypályások esetében is. Ráadásul a tévésorozatok történetében először a csatorna még a Liga hozzájárulását sem kérte ki a NFL csapatok nevének, illetve logójának használatához. Sőt,az NFL-nek semmiféle érdekeltsége sincs a sorozatban. A dolog pikantériája, hogy az HBO dokumentumfilm-sorozata, a Hard Knocks viszont éppen az NFL-lel együttműködve készül.

A Nagypályások középpontjában néhány profi, illetve egykori játékos, valamint sportújságíró, játékosügynök és menedzser áll. Spencer Strasmore (Dwayne „The Rock” Johnson), a visszavonult szupersztár játékos-menedzserként próbálja megvetni lábát a civil életben. A hozzá tartozó játékosok között van a szeszélyes elkapó, Ricky (John David Washington), aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt a karrierje és a magánélete között. Azután ott van Charles (Omar Benson Miller), az egykori védő, akinek nehezen megy a beilleszkedés a civil életbe. Az újonc Vernon (Donovan Carter) pedig bár sok pontot hoz, állandó anyagi nehézségekkel küzd. Spencer sok segítséget kap a sportügynök Jasontől (Troy Garity), illetve a pénzügyi tanácsadó Joe-tól (Rob Corddry). Igyekszik is, hogy jövedelmező üzleteket bonyolítson le, miközben próbálja megvédeni a többieket attól, hogy elkövessék ugyanazokat a hibákat, amiket ő.

A Miamiban forgatott sorozat nemcsak szórakoztató, de hiteles is egyben. Erről a forgatókönyvet jegyző Steve Levinson (Törtetők) gondoskodik. Segítségére volt ebben, hogy számos egykori és mai sztár hozzájárult ahhoz, hogy beleszőjék pályafutásuk főbb fordulatait a történetbe. Több szerepben a profi játékosok és sportriporterek önmagukat alakítják. De a főbb szereplők között is találunk vérbeli profikat. Itt van mindjárt a Ricky játszó John David Washington, akiről senkinek sem ugrik be, hogy a fekete bőrű színészlegenda, Denzel Washington fia. Az újonc Vernont alakító Donovan Carter is húzónév a pályán. És persze ott Dwayne Johnson, aki mielőtt a profi birkózok Sziklájává vált, a Miami Egyetem csapatában kergette a labdát, mígnem egy sérülés ketté nem törte az ígéretesen induló focikarrierjét.

Az alkotóknak a Nagypályások az első közös „gyermekük”, de keresztül-kasul már számos projektben, köztük HBO-sorozatokban is dolgoztak együtt. Johnson és a producer Mark Wahlberg a Pain & Gainből ismerik egymást, míg a pilotrendező Peter Berggel Az Amazonas kincsét forgatta. A rendező már akkor megmondta, hogy valami mocorog benne! „The Rock az akcióhősök új típusát képviseli. Nem tartozik a könnyen beskatulyázható akciószínészek közé. És az a készsége, hogy kockázatot vállal, új és még újabb dolgokat próbál ki és tanul meg, mindig meglepetést okoz számomra.” Ékes példája ennek a Nagypályások, amelynek első része június 22-től az HBO GO-n regisztráció nélkül megtekinthető!

(HBO)


Hozzászólások

több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 24
De csinos elírás a paint and gain 😊)

több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 241 — No es importante
Javítva, köszi


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Szamár Atlanta Falcons 9 — Falcons fan
Én várom nagyon. Olyannak tűnik, mint az Entourage, azt pedig imádtam. Az NFL pedig tökéletes körítés, még ha nem is konkrétan a pályán zajló dolgokról szól.
több mint 8 éve
Kollega New England Patriots 2 — We Got Everything
Ha van olyan producer, aki sokat tud a football világáról, az biztosan Mark Wahlberg.

We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
Igen, valóban olyan, mint az Entourage. Én is szerettem azt a sorozatot, de itt a témaválasztás is közel áll a szívemhez!