NCAA Div 1-A - Összefoglaló - 2. hét

Már a profi liga világában is zajlanak az események, mi azonban ígéretünkhöz híven nem feledkezünk meg az egyetemiről fociról sem. Fantasztikus meccsekben ezúttal sem volt hiány!

Két hét elteltével már valamivel tisztábban láthatjuk az erőviszonyokat, egyes csapatok reményei tovatűntek, másoké viszont épp most kezdenek el erősödni. A forduló nagy találkozóinak történéseit bemutatva és elemezve (illetve a többit megemlítve) sok tanulság vonható le. Elöljáróban két dolgot említenék meg: az egyik, hogy a kiemelt mérkőzések közül kettőt saját szemmel is láthattam, ezekbe ha némi szubjektivitás kerül, elnézést (így talán jobb is, mint a száraz tényeken alapuló összefoglalók – csillaggal jelölöm majd). A másik, hogy tényleg hihetetlen volt, ami egyes stadionokban történt, és ezt nem csak az NCAA iránti rajongásom mondatja velem. Aki kicsit ráérez erre a légkörre, fantasztikus élményekben lehet része. Na az ömlengés részről ennyit, nézzük meg miről is beszélek!



LSU Tigers – Virginia Tech Hokies* 48:7
A hét csúcsrangadója a 2. helyen kiemelt LSU találkozója volt a forduló előtt 9. VT-vel. Számításunk, miszerint kiélezett és szoros mérkőzés lesz, nem jött be, a Tigrisek levadászták a Pulykákat. Bár kezdés előtt a virginiai mészárlás áldozatainak tiszteletére a louisianai zenekar még ellenfelük indulóját játszotta (soha de soha nem volt még ilyen korábban), a továbbiakban nem volt könyörület. Az LSU védelme felvehetné a versenyt akár NFL-csapatokkal is, a passz elleni védekezésükről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az embernek a meccseiket látva az az ember érzése, mintha a defense legalább 12-13 emberből állna. Az irányító Flynn (illetve a másodéves futó Keiland Willams) által vezetett támadósor se vallott szégyent, sőt. 598 yard, 6 TD a Virginia Tech ellen, Frank Beamer edző 1987-es bajnoki győzelme óta ilyen nagy arányban még nem verték meg a VT-t…

Michigan Wolverines – Oregon Ducks 7:39
Történelmi eseményeknek lehettek szemtanúi a Wolverines stadionjába ellátogatók is, de valószínűleg a többség erről lemondott volna, újra… Dennis Dixon (QB) karriercsúcsot jelentő 4 Touchdownnal vette ki a részét a sikerből, a Kacsák nem egyszerűen legyőzték a náluk jóval erősebbnek tartott Michigant, teljesen lealázták őket. A fake-liberty statue playből elért TD és az, hogy már a szünetben 25 ponttal vezettek, valami óriási meglepetés (ez a szó a Wolvsnál lassan kezdi elveszíteni jelentőségét). Hogy mi történt a szezon előtt bajnokesélyesnek titulált csapattal, lehetetlen megmondani. Egy érdekes okot találhatunk: Bo Schembechler halála. Aki azt hiszi megőrültünk, annak megmagyarázzuk miért. A 32 pontos vereséghez hasonlóra legutóbb 1968-ban, Schembechler főedzővé kinevezése előtt egy évvel volt példa (50-14 az Ohio State-nek). Tavaly novemberben eltávozott közülünk, az azóta lejátszott mind a négy meccsét elvesztette a Michigan… Ez, és a két egymás utáni otthoni vereség négy évtizede történt meg utoljára, ezért is nehéz megbarátkoznia a szurkolóiknak a tudattal, hogy 2 hét után a Big Ten sereghajtója szeretett egyetemük (és az egyetlen nyeretlen is)… Ha mindez még nem lenne elég, a végzős sztárirányító Chad Henne harcképtelenné vált, kérdéses a játéka a Notre Dame ellen.



Georgia Bulldogs – South Carolina Gamecocks 12:16
Nagyszerű mérkőzés, igazi „SEC-es csemege” volt Bulldogok és a Harcikakasok összetalálkozása. Utóbbi edzője, Steve Spurrier már eddig is a Georgia mumusának számított (főleg még floridai regnálása alatt, 12 alkalomból 11-szer az ő csapata került ki győztesen, beleértve például egy otthoni, 52-17-es zakót), és ezután sem fogják szeretni a Bulldogs szimpatizánsok. A játék tulajdonképpen kiegyenlített volt, a leheletnyivel jobb dél-karolinai védelem döntött. Spurrier nyilatkozta a lefújást követően, hogy „Egy mocskos mérkőzést nyertünk meg” és ez teljesen igaz. Nem mondható, hogy a támadójátékok impotensek voltak, egyszerűen a védelmek nyújtottak fantasztikus teljesítményt, Cory Boyd első negyedben elért 9 yardos TD-je volt az egyetlen 6 pontos akció a játékidő során. A kiemelt georgiai közellenség 2001 után újra egy Gamecocks edző, ugyanis legutóbb Touchdown nélküli ebben az évben maradt a Dawgs, bizonyos Lou Holtz miatt…

Oklahoma Sooners – Miami Hurricanes 51:13
Pontokban, látványos jelenetekben nem volt hiány Oklahomában, a végeredmény azonban kicsit egyoldalúra sikeredett. A szebb napokat is megélt Miami képtelen volt megállítani a QB Sam Badford által vezetett „telepeskaravánt”. A két csapat ritkán játszik egymással, utoljára a ’80-as évek közepén találkoztak (Az említett irányítózseni ekkor volt 2 hónapos!) Az elsőéves Bradford, akinek ez volt a 2. meccse az egyetemen, lenyűgözően szerepelt: 25 átadásából 19 jó lett, összesen 205 yard és 5 TD(!) kerülhetett fel a neve mellé. Ilyen hamar iskolarekordot beállítani, ez a nem semmi… A másik térfélen viszont épp ez a poszt az egyik legégetőbb kérdés, így is a szezon előtti utolsó pillanatokban dőlt el pillanatnyilag a kérdés, ami azóta újra nyitottá vált, se Freeman (kezdésnél 10-ből 2, egy 1st down…), se Wright nem hozta az elvárhatót, és rajtuk kívül is lesz még dolga Randy Shannon főedzőnek bőven. Az Oklahoma ezzel a szép sikerrel végleg feliratkozott a „USC-kihívóinak” képzeletbeli listájára, pár jóslat már LSU-OU döntőt prognosztizál…

Wake Forest Demon Deacons – Nebraska Cornhuskers* 17-20:
Személyes kedvencünk a tavaly elképesztő idényt produkáló, idén egyelőre csak fekete lóként számon tartott Deacons, amely újra egy nála esélyesebb, erősebb gárdával találkozott, és újra – ha csak egy hajszállal is – kikapott. Mindent elárul a Wake Forest és a Nebraska közti különbségről, hogy a ’Huskers 36 éve nem lépett pályára olyan „kis” (mindössze 32 ezres…) stadiumban, mint a winston-salemi Groves Stadium… A nagy, 1165 mérföldes távolság ellenére rengeteg fanatikus jött el és buzdított értük, ezért az Arizona State-től érkezett („igazolt”) irányító, Sam Keller otthonosan érezhette magát. Ez statisztikáin is meglátszik, bár egyelőre még többször megremeg a keze, amire a WF védelem jól ráérzett. A vendégeknek 100%-ig egyenértékű ellenfele volt a kiscsapat, csak a szerencse (ezt külön több helyen is kiemelték) választotta el őket a bravúrtól. Ha nemcsak Fortuna kedvében keressük az okokat, még két dolog róható fel: a QB Skinner másodévesként, jóval nagyobb teher alatt érthetetlen módon sokkal magabiztosabb volt, mint eddig ebben az évben – talán most közrejátszott sérülése is -, cseréje Hodges se az igazi, illetve a támadófal szélen nagy lyukak tátonganak. De érzésünk szerint a WF jobb, a Nebraska pedig gyengébb a jóslatoknál, utóbbiaknak igen figyelniük kell a jó erőkből álló Missouri (Mizzou) Tigersre.


Sajnos minden találkozó rövid áttekintésére nincs lehetőség, ezért csak néhány mondatot szánhatunk a többire, csoportonként rendszerezve:

ACC:
Magabiztos diadalt aratva a Georgia Tech és a Boston College is bejelentkezett a konferenciaelsőségért, mely versenyfutásból úgy tűnik gyorsan kiszállt a North Carolina szégyenteljes blamája miatt. A Clemson, a Florida State és a Maryland nyögvenyelősen nyert gyenge elsőosztályú ellenfele ellenében, az egyetlen „ACC-közi” mérkőzésen pedig simán felülmúlta a Cavaliers a Blue Devilst.

Big 12:
A Texas az állami derbin egy félideig megszenvedett a TCU-val, de végül felőrölte a Békákat. A másik ilyen texasi rangadó a Texas Tech-é lett (vs UTEP), a Longhorns nagy riválisa, az Aggies egy csodálatos meccsen, háromszori hosszabbítás után nyert, kikapott azonban az ASU-tól a Colorado. Összességében jó hetet zárt a Big 12, mert újabb strigulát húzhatott a győzelem rovatba a Missouri, a Kentucky, a Baylor, a Kansas State, az Oklahoma State és egy Div2-es együttessel szemben a Kansas is. Ez nem jött össze az Iowa Statenek, nekik „sikerült” kikapniuk a Northern Iowától.

Big East:
Második szenzációs hétvégéjén van túl a „Nagy Kelet”, a Syracuse (most is simán kikaptak) kivételével mindegyik csapatuk veretlen! Ennyire nem volt egyszerű a képlet, mind a Marshall, a Middle Tennessee és a Navy jól megnehezítette a West Virginia, a Louisville és a Rutgers dolgát. De aminek kellett - sorrendben: futás-passz-futás – az olajozottan működött, nem lehetett kérdéses a kimenetel. Másodvonalasokat hengerelt a Pittsburgh és a Connecticut, a South Florida és a Cincinnati, főleg az előbbi diadalánál (nagy Auburn-blama) igencsak borult a papírforma.

Big Ten:
A Michiganen kívül azért a többiek ha nehézkesen, de azért gyűjtögetik a skalpokat, az OSU, a Wisconsin, a Michigan State, a Northwestern, az Indiana és a Minnesota („végre”, másodikra hosszabbításban újra egy MAC-es ellen) is viszonylag kis különbséggel győzedelmeskedett. Alázott a Purdue, az Iowa és Illinois védelme ráadásul lehúzta a rolót. A Penn State-ND-ről kicsit lejjebb (a függetleneknél) olvasható néhány szó.



Pac-10:
A USC szabadnapjával előtérbe kerültek a csoport „középcsapatai” is. A Washington nagy sikeréről még nem számoltunk be, melyet a Boise State felett arattak. A seattlei alakulat véget vetett az egyetemi futball leghosszabb, 14 meccses győzelmi sorozatának, ellentmondást nem tűrő módon. A siker kulcsa a redshirted freshman irányító, Jake Locker volt, aki a Huskies legtöbbet passzoló játékosa mellett a legtöbbet futója is lett Chris Petersen, a Broncos edzőjének nagy bánatára. Komoly fegyverténynek számít a UCLA Brigham Young-verése. Csak szenvedett az Arizona és a California, a győzelem azonban meglett, mint a Washington State esetében is.

SEC:
A csoport javarészéről már megemlékeztünk, még hatan maradtak. Simán nyert a Miss State, a címvédő Florida és Tennessee, illetve a SEC-beli rangadón az Alabama győzte le a Vanderbiltet. A végeredmény egy percig sem volt kérdéses, maximum a kimenetel. Terry Grant fantasztikus futójátékával szemben Earl Bennett elkapásai kevésnek bizonyultak, és ezt még meg is fejelte az első félidőben szerzett 70 yardos punt return TD. Az Arkansas pedig rápihenhetett a harmadik heti Arkansas-Alabama csúcstalálkozóra

C-USA, MAC, MWC, Sun Belt, WAC, Függetlenek:
Akinek nem lett volna elég a meccsekből, annak van a tarsolyunkban még pár érdekesség. Az MWC-ben két komoly eredmény is történt, az Air Force lepte meg a Utahot, a Louisiana Tech a Hawaiit, előbbinek győzelem, utóbbinak vereség lett a vége (ha az OT-ben a Tech kétpontosa bejön…). A két új-mexikói egyetem összecsapásából a Lobos került ki újfent nyertesen, a „kiesési rangadón” a Buffalo hatalmas fegyvertényt elérve „verte agyon” a vergődő Templet. Az Army és a Western Kentucky is Div2-es csapatot fektetett kétvállra (hasonlattal élve az Army erősen pontozással, a WKU kórházba küldéssel), nem úgy mint Illinois északi felsőoktatási intézménye (Northern Illinois), mely déltől (Southern Illinois - Div-AA) kapott ki. A végére hagytuk a Notre Dame-Penn State mérkőzést, ami a várható eredménnyel zárult. Jimmy Clausen bemutatkozása a számok ellenére (0 TD, 1 Int) elég jól sikerült, de támadófal „nélkül” az Írek kudarcra vannak ebben az évben kárhoztatva. A Nittany Lions edzőpápája, Joe Paterno pedig olyan mint maga az NCAA: gigantikus, fantasztikus, képes mindig a megújulásra, a csodákra, és senki nem tudja, hogy mi jöhet még ezután…

Horváth Róbert (JJ Tiller)