NCAA Div 1-A - Összefoglaló - 2. hét

Két hét elteltével már valamivel tisztábban láthatjuk az erőviszonyokat, egyes csapatok reményei tovatűntek, másoké viszont épp most kezdenek el erősödni. A forduló nagy találkozóinak történéseit bemutatva és elemezve (illetve a többit megemlítve) sok tanulság vonható le. Elöljáróban két dolgot említenék meg: az egyik, hogy a kiemelt mérkőzések közül kettőt saját szemmel is láthattam, ezekbe ha némi szubjektivitás kerül, elnézést (így talán jobb is, mint a száraz tényeken alapuló összefoglalók – csillaggal jelölöm majd). A másik, hogy tényleg hihetetlen volt, ami egyes stadionokban történt, és ezt nem csak az NCAA iránti rajongásom mondatja velem. Aki kicsit ráérez erre a légkörre, fantasztikus élményekben lehet része. Na az ömlengés részről ennyit, nézzük meg miről is beszélek!

LSU Tigers – Virginia Tech Hokies* 48:7
A hét csúcsrangadója a 2. helyen kiemelt LSU találkozója volt a forduló előtt 9. VT-vel. Számításunk, miszerint kiélezett és szoros mérkőzés lesz, nem jött be, a Tigrisek levadászták a Pulykákat. Bár kezdés előtt a virginiai mészárlás áldozatainak tiszteletére a louisianai zenekar még ellenfelük indulóját játszotta (soha de soha nem volt még ilyen korábban), a továbbiakban nem volt könyörület. Az LSU védelme felvehetné a versenyt akár NFL-csapatokkal is, a passz elleni védekezésükről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az embernek a meccseiket látva az az ember érzése, mintha a defense legalább 12-13 emberből állna. Az irányító Flynn (illetve a másodéves futó Keiland Willams) által vezetett támadósor se vallott szégyent, sőt. 598 yard, 6 TD a Virginia Tech ellen, Frank Beamer edző 1987-es bajnoki győzelme óta ilyen nagy arányban még nem verték meg a VT-t…

Michigan Wolverines – Oregon Ducks 7:39
Történelmi eseményeknek lehettek szemtanúi a Wolverines stadionjába ellátogatók is, de valószínűleg a többség erről lemondott volna, újra… Dennis Dixon (QB) karriercsúcsot jelentő 4 Touchdownnal vette ki a részét a sikerből, a Kacsák nem egyszerűen legyőzték a náluk jóval erősebbnek tartott Michigant, teljesen lealázták őket. A fake-liberty statue playből elért TD és az, hogy már a szünetben 25 ponttal vezettek, valami óriási meglepetés (ez a szó a Wolvsnál lassan kezdi elveszíteni jelentőségét). Hogy mi történt a szezon előtt bajnokesélyesnek titulált csapattal, lehetetlen megmondani. Egy érdekes okot találhatunk: Bo Schembechler halála. Aki azt hiszi megőrültünk, annak megmagyarázzuk miért. A 32 pontos vereséghez hasonlóra legutóbb 1968-ban, Schembechler főedzővé kinevezése előtt egy évvel volt példa (50-14 az Ohio State-nek). Tavaly novemberben eltávozott közülünk, az azóta lejátszott mind a négy meccsét elvesztette a Michigan… Ez, és a két egymás utáni otthoni vereség négy évtizede történt meg utoljára, ezért is nehéz megbarátkoznia a szurkolóiknak a tudattal, hogy 2 hét után a Big Ten sereghajtója szeretett egyetemük (és az egyetlen nyeretlen is)… Ha mindez még nem lenne elég, a végzős sztárirányító Chad Henne harcképtelenné vált, kérdéses a játéka a Notre Dame ellen.

Georgia Bulldogs – South Carolina Gamecocks 12:16
Nagyszerű mérkőzés, igazi „SEC-es csemege” volt Bulldogok és a Harcikakasok összetalálkozása. Utóbbi edzője, Steve Spurrier már eddig is a Georgia mumusának számított (főleg még floridai regnálása alatt, 12 alkalomból 11-szer az ő csapata került ki győztesen, beleértve például egy otthoni, 52-17-es zakót), és ezután sem fogják szeretni a Bulldogs szimpatizánsok. A játék tulajdonképpen kiegyenlített volt, a leheletnyivel jobb dél-karolinai védelem döntött. Spurrier nyilatkozta a lefújást követően, hogy „Egy mocskos mérkőzést nyertünk meg” és ez teljesen igaz. Nem mondható, hogy a támadójátékok impotensek voltak, egyszerűen a védelmek nyújtottak fantasztikus teljesítményt, Cory Boyd első negyedben elért 9 yardos TD-je volt az egyetlen 6 pontos akció a játékidő során. A kiemelt georgiai közellenség 2001 után újra egy Gamecocks edző, ugyanis legutóbb Touchdown nélküli ebben az évben maradt a Dawgs, bizonyos Lou Holtz miatt…

Oklahoma Sooners – Miami Hurricanes 51:13
Pontokban, látványos jelenetekben nem volt hiány Oklahomában, a végeredmény azonban kicsit egyoldalúra sikeredett. A szebb napokat is megélt Miami képtelen volt megállítani a QB Sam Badford által vezetett „telepeskaravánt”. A két csapat ritkán játszik egymással, utoljára a ’80-as évek közepén találkoztak (Az említett irányítózseni ekkor volt 2 hónapos!) Az elsőéves Bradford, akinek ez volt a 2. meccse az egyetemen, lenyűgözően szerepelt: 25 átadásából 19 jó lett, összesen 205 yard és 5 TD(!) kerülhetett fel a neve mellé. Ilyen hamar iskolarekordot beállítani, ez a nem semmi… A másik térfélen viszont épp ez a poszt az egyik legégetőbb kérdés, így is a szezon előtti utolsó pillanatokban dőlt el pillanatnyilag a kérdés, ami azóta újra nyitottá vált, se Freeman (kezdésnél 10-ből 2, egy 1st down…), se Wright nem hozta az elvárhatót, és rajtuk kívül is lesz még dolga Randy Shannon főedzőnek bőven. Az Oklahoma ezzel a szép sikerrel végleg feliratkozott a „USC-kihívóinak” képzeletbeli listájára, pár jóslat már LSU-OU döntőt prognosztizál…

Wake Forest Demon Deacons – Nebraska Cornhuskers* 17-20:
Személyes kedvencünk a tavaly elképesztő idényt produkáló, idén egyelőre csak fekete lóként számon tartott Deacons, amely újra egy nála esélyesebb, erősebb gárdával találkozott, és újra – ha csak egy hajszállal is – kikapott. Mindent elárul a Wake Forest és a Nebraska közti különbségről, hogy a ’Huskers 36 éve nem lépett pályára olyan „kis” (mindössze 32 ezres…) stadiumban, mint a winston-salemi Groves Stadium… A nagy, 1165 mérföldes távolság ellenére rengeteg fanatikus jött el és buzdított értük, ezért az Arizona State-től érkezett („igazolt”) irányító, Sam Keller otthonosan érezhette magát. Ez statisztikáin is meglátszik, bár egyelőre még többször megremeg a keze, amire a WF védelem jól ráérzett. A vendégeknek 100%-ig egyenértékű ellenfele volt a kiscsapat, csak a szerencse (ezt külön több helyen is kiemelték) választotta el őket a bravúrtól. Ha nemcsak Fortuna kedvében keressük az okokat, még két dolog róható fel: a QB Skinner másodévesként, jóval nagyobb teher alatt érthetetlen módon sokkal magabiztosabb volt, mint eddig ebben az évben – talán most közrejátszott sérülése is -, cseréje Hodges se az igazi, illetve a támadófal szélen nagy lyukak tátonganak. De érzésünk szerint a WF jobb, a Nebraska pedig gyengébb a jóslatoknál, utóbbiaknak igen figyelniük kell a jó erőkből álló Missouri (Mizzou) Tigersre.


Sajnos minden találkozó rövid áttekintésére nincs lehetőség, ezért csak néhány mondatot szánhatunk a többire, csoportonként rendszerezve:

ACC:
Magabiztos diadalt aratva a Georgia Tech és a Boston College is bejelentkezett a konferenciaelsőségért, mely versenyfutásból úgy tűnik gyorsan kiszállt a North Carolina szégyenteljes blamája miatt. A Clemson, a Florida State és a Maryland nyögvenyelősen nyert gyenge elsőosztályú ellenfele ellenében, az egyetlen „ACC-közi” mérkőzésen pedig simán felülmúlta a Cavaliers a Blue Devilst.

Big 12:
A Texas az állami derbin egy félideig megszenvedett a TCU-val, de végül felőrölte a Békákat. A másik ilyen texasi rangadó a Texas Tech-é lett (vs UTEP), a Longhorns nagy riválisa, az Aggies egy csodálatos meccsen, háromszori hosszabbítás után nyert, kikapott azonban az ASU-tól a Colorado. Összességében jó hetet zárt a Big 12, mert újabb strigulát húzhatott a győzelem rovatba a Missouri, a Kentucky, a Baylor, a Kansas State, az Oklahoma State és egy Div2-es együttessel szemben a Kansas is. Ez nem jött össze az Iowa Statenek, nekik „sikerült” kikapniuk a Northern Iowától.

Big East:
Második szenzációs hétvégéjén van túl a „Nagy Kelet”, a Syracuse (most is simán kikaptak) kivételével mindegyik csapatuk veretlen! Ennyire nem volt egyszerű a képlet, mind a Marshall, a Middle Tennessee és a Navy jól megnehezítette a West Virginia, a Louisville és a Rutgers dolgát. De aminek kellett - sorrendben: futás-passz-futás – az olajozottan működött, nem lehetett kérdéses a kimenetel. Másodvonalasokat hengerelt a Pittsburgh és a Connecticut, a South Florida és a Cincinnati, főleg az előbbi diadalánál (nagy Auburn-blama) igencsak borult a papírforma.

Big Ten:
A Michiganen kívül azért a többiek ha nehézkesen, de azért gyűjtögetik a skalpokat, az OSU, a Wisconsin, a Michigan State, a Northwestern, az Indiana és a Minnesota („végre”, másodikra hosszabbításban újra egy MAC-es ellen) is viszonylag kis különbséggel győzedelmeskedett. Alázott a Purdue, az Iowa és Illinois védelme ráadásul lehúzta a rolót. A Penn State-ND-ről kicsit lejjebb (a függetleneknél) olvasható néhány szó.

Pac-10:
A USC szabadnapjával előtérbe kerültek a csoport „középcsapatai” is. A Washington nagy sikeréről még nem számoltunk be, melyet a Boise State felett arattak. A seattlei alakulat véget vetett az egyetemi futball leghosszabb, 14 meccses győzelmi sorozatának, ellentmondást nem tűrő módon. A siker kulcsa a redshirted freshman irányító, Jake Locker volt, aki a Huskies legtöbbet passzoló játékosa mellett a legtöbbet futója is lett Chris Petersen, a Broncos edzőjének nagy bánatára. Komoly fegyverténynek számít a UCLA Brigham Young-verése. Csak szenvedett az Arizona és a California, a győzelem azonban meglett, mint a Washington State esetében is.

SEC:
A csoport javarészéről már megemlékeztünk, még hatan maradtak. Simán nyert a Miss State, a címvédő Florida és Tennessee, illetve a SEC-beli rangadón az Alabama győzte le a Vanderbiltet. A végeredmény egy percig sem volt kérdéses, maximum a kimenetel. Terry Grant fantasztikus futójátékával szemben Earl Bennett elkapásai kevésnek bizonyultak, és ezt még meg is fejelte az első félidőben szerzett 70 yardos punt return TD. Az Arkansas pedig rápihenhetett a harmadik heti Arkansas-Alabama csúcstalálkozóra

C-USA, MAC, MWC, Sun Belt, WAC, Függetlenek:
Akinek nem lett volna elég a meccsekből, annak van a tarsolyunkban még pár érdekesség. Az MWC-ben két komoly eredmény is történt, az Air Force lepte meg a Utahot, a Louisiana Tech a Hawaiit, előbbinek győzelem, utóbbinak vereség lett a vége (ha az OT-ben a Tech kétpontosa bejön…). A két új-mexikói egyetem összecsapásából a Lobos került ki újfent nyertesen, a „kiesési rangadón” a Buffalo hatalmas fegyvertényt elérve „verte agyon” a vergődő Templet. Az Army és a Western Kentucky is Div2-es csapatot fektetett kétvállra (hasonlattal élve az Army erősen pontozással, a WKU kórházba küldéssel), nem úgy mint Illinois északi felsőoktatási intézménye (Northern Illinois), mely déltől (Southern Illinois - Div-AA) kapott ki. A végére hagytuk a Notre Dame-Penn State mérkőzést, ami a várható eredménnyel zárult. Jimmy Clausen bemutatkozása a számok ellenére (0 TD, 1 Int) elég jól sikerült, de támadófal „nélkül” az Írek kudarcra vannak ebben az évben kárhoztatva. A Nittany Lions edzőpápája, Joe Paterno pedig olyan mint maga az NCAA: gigantikus, fantasztikus, képes mindig a megújulásra, a csodákra, és senki nem tudja, hogy mi jöhet még ezután…

Horváth Róbert (JJ Tiller)