New Orleans Saints [NO]

Alapítás

1967

Liga

NFC

Divízió

S

Város

New Orleans, Louisiana

Stadion

Mercedes-Benz Superdome

Weboldal

https://www.neworleanssaints.com/

Tulajdonos

Gayle Benson

Főedző

Sean Payton

OC

Pete Carmichael

DC

Dennis Allen

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 1 - 2009 (XLIV.)
NFC Championship győzelmek száma: 1 - 2009
Divíziógyőzelmek száma: 8 – 1991, 2000 (NFC West), 2006, 2009, 2011, 2017, 2018, 2019 (NFC South)
Playoff szereplések száma: 13 – 1987, 1990, 1991, 1992, 2000, 2006, 2009, 2010, 2011, 2013, 2017, 2018, 2019

TÖRTÉNELEM

Az az ötlet, hogy New Orleans profi futballcsapatnak adjon otthont, a louisianai Tulane Egyetemen végzett David Dixon üzletemberhez köthető.
Dixon nem volt akkora hal, hogy álma megvalósítását egyedül véghezvigye, a csillagok szerencsés együttállása is szükségeltetett ahhoz, hogy New Orleans csapathoz jusson. Az 1960-as évek közepén járunk, amikor az NFL és az AFL közötti ádáz rivalizálás során szentségtöréssel ért fel az, amikor először igazolt az AFL-ből az NFL-be játékos, konkrétan a Budapesten született Pete Gogolak. A háttérben ekkortájt kezdődtek el a végül egyesülésbe torkolló tárgyalások a rivális ligák között, azonban a frigyhez vezető utat keresztezték az Egyesült Államokban érvényben lévő trösztellenes szabályok.
Pete Rozelle NFL-főbiztos hosszú regnálása alatt nem véletlenül vált az NFL a világ egyik legsikeresebb sportszervezetévé, holmi szövetségi jogszabályok sem állhatták útját. Rozelle számára kapóra jöttek Dixon franchisealapítási törekvései, és pillanatok alatt a képbe került Hale Boggs is, aki mily meglepő, a trösztellenes szabályokra befolyással bíró Képviselőház tagja volt, természetesen Louisianaból. A képlet tehát nem volt bonyolult, a háttérben mindenki támogatott mindenkit, a krónikák viszont csak arról emlékeznek, hogy Pete Rozelle 1966. november elsején, stílusosan Mindenszentek napján New Orleans-ba utazott, hogy egy új, sorrendben a 16. NFL-franchise létrejöttét adja hírül.
John W. Mecom Jr., egy fiatal olajmágnás vált a csapat többségi tulajdonosává, majd 1967. januárjában nyilvánosságra hozták a Csapat nevét: a katolikusukkal zsúfolt város lakosai örömmel vehették tudomásul, hogy a vasárnapi mise után a Szentekért szoríthatnak. A névadásra hatással lehetett a "When the Saints Go Marching In" című örökzöld jazzsláger is.

Még 1966 végén kinevezték a Rams egykori elkapóját, Tom Fearst vezetőedzőnek. A keret feltöltése gyorsan haladt, a kicker Paige Cothren volt az első igazolás, az expanziós drafton választottak 42 játékost, majd az NFL játékosbörzéjén is özönlöttek a hadra fogható fiatalok a csapathoz. A Saints első draftolt játékosa Les Kelley (FB, Alabama) volt az 1967-es draft első körében.

A Szentek a futballt rögtön egy azóta is álló rekorddal indították, ugyanis az első előszezonjuk során 5 győzelmet és egy vereséget számoltak (expanziós csapat az első előszezonját soha nem abszolválta ennél jobb mérleggel).
A Csapat első tétmérkőzése is álomszerűen kezdődött, 1967. szeptember 17-én, a Tulane Stadiumban a Rams ellen nyolcvanezer szurkoló őrjöngése mellett az újonc John Gilliam (running back) a kezdőrúgást a saját 6 yardosáról indulva hordta vissza az ellenfél end zone-jába. A mérkőzés végére a Rams igazolta a papírformát és 27-13-ra nyert.
Az első szezon 3 győzelem és 11 vereség mellett ért véget a Szentek számára.
(Pro Bowl: Dave Withshell, CB)
Az ezt követő néhány éves időszak legnagyobb sztárja Dan Abramowicz (WR) volt, 1969-ben a legtöbb elkapása volt a Ligában és posztjának legjobbjává választották.
(Pro Bowl 1968: Dave Rowe, DT)
(Pro Bowl 1969: Tony Baker RB, Tom Dempsey K, Jake Kupp G, Andy Livingston RB)
(All-Decade Team: Jim Taylor (FB), Doug Atkins (DE))

1970-ig a hangzatos Capitol Division és a Century Division vendégeként próbáltak felfelé araszolni a Szentek (1968:4-9-1, 1969: 5-9). 1970-ben aztán az NFC Westbe kerültek. Az új divízió finoman fogalmazva nem hozott szerencsét, Fearst már a szezon közepén kirúgták, mivel az addigi 7 meccsből csak egyet nyert meg a csapat (a helyére J.D. Roberts érkezett). 2  győzelem mellett 11 vereség és 1 döntetlent sikerült végül kipréselni a fiúkból, azonban a kettőből az egyik győzelem mellett muszáj elidőznünk. A Detroit Lions elleni találkozón történt ugyanis, hogy másodpercekkel a meccs lefújása előtt egy ponttal vezetett a michigani csapat, és hiába birtokolta a labdát a Saints, azzal nehéz bármit is kezdeni 63 yardra az ellenfél célterületétől. Ekkor az a Tom Dempsey állt a labda mögé, aki kicker létére a rúgó lábán ujjak nélkül született és egy speciális cipőben játszott. Elrúgta. Bement. Még ma, évtizedekkel később is az ő neve olvasható a rekordok könyvében, amikor a tétmérkőzésen legtávolabbról értékesített mezőnygólhoz lapozunk, csak 1998-ban iratkozott mellé a denveri Jason Elam szintén 63 yardos találattal (szőrszálhasogató statisztikusok szeretnek lábjegyzetben kitérni arra, hogy míg Dempsey a tengerszinthez közeli településen rúgott, addig Elam segítségére volt az 1600 méteren fekvő Denver magaslati levegője is).
A Lions linebackere, Wayne Walker így beszélt erről a momentumról később: ”Nem Tom Dempsey rúgta azt a gólt. Isten volt az.”

1971-ben a második helyen választhatott a Saints a drafton, ahol lecsaptak az Ole Miss irányítójára, Archie Manningre. Az újonc játéka nem okozott csalódást a debütáló évében. A Saints ugyan csak 4-8-2-es szezonra volt képes, de 2 meglepetésgyőzelmet is arattak (a Rams, valamint a szezon végén a Super Bowl IV-en diadalmaskodó Cowboys ellen).
Hiába volt reménykeltő Manning bemutatkozó éve, 1972-ben ötös vereségsorozattal kezdték a szezont, így a következő évben Roberts helyét John North vehette át. Az új edző a következő két évben 5-9-es mérleget mutatott fel.
1975-ben a Tulane Stadiumból átköltöztek a Szentek a Superdomeba, amely abban az időben a világ legnagyobb ilyen jellegű fedett építménye volt. A nyitómeccsen a Bengals nem udvariaskodott és cipóra verte a hazaiakat (0-21), majd 6 meccs után North repült és a szezon végéig Ernie Hefferle látta el a vezetőedzői teendőket.
1976-ban a Szentek úgy vélték, hogy eljött az ideje egy olyan edző igazolásának, aki a legmagasabb szinten is komoly eredményekkel rendelkezik, így az a Hank Stram lett a HC, akit korábban az Év Edzőjévé is választottak és Super Bowlt is nyert a Kansas City élén.
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Stram is alaposan befürdött New Orleansban, 50% közelébe ő se volt képes a csapatot felemelni (1976: 4-10, 1977: 3-11). Igaz, az első évében végig kénytelen volt nélkülözni Manninget, aki egy könyökműtét után lábadozott. 1977. december 11-e után még Stram legnagyobb csodálói se marasztalták a később Hall of Fame-be választott edzőt. E napon történt meg az a csúfság, hogy 26 vereség után a Tampa Bay Buccaneers megszerezte az első győzelmét az NFL-ben, naná hogy a Saints ellen.

Bő egy évtizednyi kudarchalmozás után halovány örömöt is szerzett a sokat próbált szurkolóknak a Csapat: az azt megelőzően San Franciscoban dolgozó Dick Nolant nevezték ki Stram utódjául, és az 1978-as szezonban 7 győzelemig jutottak, Archie Manning 3416 passzolt yardja és 17 touchdownja pedig azt jelentette, hogy a Sporting News és a United Press International is az NFC legértékesebb játékosának (MVP) választotta az irányítót.
(Pro Bowl: Archie Manning)
A rákövetkező esztendő még jobban sikerült, de az addigi legjobb szezon (8-8) se volt elég a rájátszáshoz.
1979-ben a draft első körének 11. helyén Russell Erxlebenre esett a franchise választása, aki történetesen rúgójátékos volt, a mai napig nem választottak ilyen előkelő helyen e poszton szereplő játékost, mint a texasit. Erxlebenre azzal büszkélkedhetett, hogy az NCAA történetének leghosszabb mezőnygól-kísérletét értékesítette (67 yard). New Orleansban azzal számoltak, hogy punterként és kickerként is alkalmazzák, amivel 1 rosterhelyet spórolhatnak. A játékos élete első profi meccsén az Atlanta ellen hosszabbításban punthoz készült, de a labdát rosszul adták fel neki, amit miután megszelídített, megpróbálta elpasszolni. A kísérletből interception lett, amivel az ellenfél védője rögtön be is gyalogolt az end zoneba. E momentum tömören értékelte is a Saints választását, Erxleben 5 átlagos szezon után el is köszönt Louisianatól.
(Pro Bowl: Wes Chandler WR, Henry Childs TE, Archie Manning, Chuck Muncie RB, Tommy Myers S)
(All-Decade Team: Garo Yepremian)

A nyolcvanas éveket a Saints olyan csapatként kezdhette, amely szezonról szezonra javuló formát mutatott és joggal várták Louisianaban, hogy szeretett csapatukat végre az alapszakaszt követően is láthassák tétmérkőzésen játszani. A felfokozott várakozásoknak köszönhetően (ha lehet) még nagyobbnak tűnt az a pofon, amelyet 1980-ban a Szentek kaptak. 12, nem elírás, tizenkettő vereséggel kezdték a szezont. Nolantől elköszöntek, a hátralévő 4 meccsre Dick Stanfel kapott mandátumot, amelyből egyet csak megnyert a Csapat. Ekkor jött divatba a hazai szurkolók körében a papírzacskó, mint fejviselet és erre az időszakra datálható az Aints gúnynév keletkezése is.

1981-től lassú fejlődésnek indult az alakulat, Bum Phillips érkezett a vezetőedzői posztra, aki korábban a Houston Oilersnél szerzett hasonló tapasztalatokat. Áprilisban a Saints választhatott először azon a drafton, amely előtt a 28 NFL csapat menedzsere közül 26 úgy gondolta, hogy a legjobb újoncjátékos a North Carolina védője, Lawrence Taylor. A Saints a kisebb halmazba tartozott, így - először a Szentek történelme során - Heisman-győztes játékost draftoltak George Rogers személyében (South Carolina, RB). Nem volt kifejezetten rossz választás, de amíg Lawrence Taylor később a Giantsben kis túlzással új dimenziókba emelte a védőjátékot, addig Rogers karrierje főleg a sérülései miatt nem teljesedhetett ki. Azért újoncként hatalmas évet repesztett, 1600 futott yardja bőven elég volt ahhoz, hogy az első Év Újonc Támadója legyen a Szentek közül, a Pro Bowlon is részt vehetett. Egyéb komolyabb programja úgy sem akadt a csapatával az alapszakaszt követően (4-12). Ezután a jobb sorsra érdemes Manninget elcserélték és leigazolták a helyére Ken Stablert, a draft negyedik körében pedig lecsaptak a később minden idők egyik legjobb rúgójaként elhíresült Morten Andersenre. A sztrájk miatt csonkán alakult szezonban további két csapattal holtversenyben 4-5-tel finiseltek a new orleansiak az NFC-ben, azonban az a lehetőség, hogy végre rájátszásba jussanak, elveszett a szövevényes tie-break szabályok labirintusában.
(Pro Bowl: George Rogers)
1983-ra jött ki a maximum az akkori garnitúrából, az alapszakasz utolsó találkozója előtt egy győzelemre voltak a rájátszástól (8-7), amit a Rams ellen, hazai pályán kellett volna megszerezni. Ha 7 másodperccel hamarabb ér véget a meccs, sikerült is volna a küldetés, de egy 42 yardos mezőnygóllal a vendégek elcsenték a diadalt.
(Pro Bowl: Rickey Jackson)

A következő évben azzal próbálkozott a menedzsment, hogy a draft feláldozása árán szerezzen olyan játékosokat, akik a végső lökést megadhatják a hőn áhított rájátszás felé, ám az élet nem igazolta ezeket az elképzeléseket.
(Pro Bowl: Rickey Jackson, Bruce Clark DE, Brian Hansen P)

Kardinális hatást gyakorolt a franchise további életére az, hogy 1985-ben Mecom eladta a tulajdonrészét egy helyi autókereskedőnek, Tom Bensonnak. Még 1985-ben történt, hogy egy hatos vereségszéria után Phillips bedobta a törölközőt, a szezon végéig a fia, Wade vette át a szerepét.
(Pro Bowl: Rickey Jackson, Morten Andersen)

1986. kulcsfontosságú volt a Szentek életében: Benson Jim Finksre bízta a menedzseri teendőket, a vezetőedzővé pedig Jim Morát emelte. Már az első közös évben is fejlődést mutattak (7-9), de 1987-ben már nem volt kecmec, new orleansi mértékkel aranykor kezdődött, színre lépett a Dome Patrol.
(Pro Bowl: Rickey Jackson, Morten Andersen, Rueben Mayes RB)

E legendává érett és külön névvel illetett linebackersort fél évtized során, a fű alatt építette föl a Saints. Még 1981-ben, az 51. helyen draftolták Rickey Jacksont, majd hozzá csatlakozott a következő években Vaughan Johnson és Pat Swilling. Végül Sam Mills érkezett Jim Mora társaságában a USFL-ből és 1992-ig tengernyi, a brutális védekező futballért rajongó hívet szereztek a Saintsnek.
1987-ben, a franchise 20. szezonjában az akkor bivalyerős NFC-ben a Szentek elérték az első pozitív mérlegű szezont és először jutottak a rájátszásba (12-3). Jim Mora szintén első Szentként az Év Edzője lett, ám az első rájátszásbeli meccsüket elvesztették a Minnesota ellen.
(Pro Bowl: Morten Andersen, Hoby Brenner TE, Brad Edelman G, Rueben Mayes, Sam Mills, Dave Waymer CB)

A következő 5 évben összesen háromszor jutott el a Csapat a rájátszásig, de az első körben (általában az offense gyengesége miatt) mindig kapituláltak.

A Dome Patrolt mégis a legmagasabb szinten jegyzi az utókor: a négy védő összesen 18 alkalommal képviselte New Orleanst a Pro Bowlon, 1992-ben pedig - a Liga történelmében először, és azóta is utoljára - őket érte az az elismerés, hogy egy csapatból egyszerre 4 linebacker utazhatott a Pro Bowlra.
A Szentek 1991-ben és 1992-ben az egész NFL-ben a legkevesebb pontot kapták, 1991-ben a legtöbb turnovert harcolták ki, 1992-ben a legtöbb sacket érték el. 1987-től összesen 27 mérkőzésen tudták legalább 10 vagy annál kevesebb ponton tartani az ellenfelet, 5 alkalommal pedig egy pontot se tudott elérni az aktuális ellenfél. A legrangosabb egyéni elismerésben Pat Swilling részesült, 1991-ben tizenhét sacket halmozott fel és az Év Védőjévé választották.
A védelem mellett ezen időszakból Rueben Mayes draftolása érdemel még szót 1986-ból, a running back a 3. körben kelt el, innen követelve ki magának az Év Újonca címet 1300 megtett yarddal. Nagyjából ez is volt a futó legjobb éve, mivel állandóan sérülések kínozták. Ám kiválóan egészítette ki őt az Dalton Hilliard, akit szintén az 1986-os drafton láncolt magához a Saints, az 1989-es szezon után pedig ő is a Pro Bowlra utazhatott. 
(Pro Bowl 1988: Morten Andersen, Sam Mills, Eric Martin WR)
(Pro Bowl 1989: Pat Swilling, Vaughan Johnson, Dalton Hilliard)
(Pro Bowl 1990: Pat Swilling, Vaughan Johnson, Morten Andersen)
(Pro Bowl 1991: Pat Swilling, Vaughan Johnson, Sam Mills, Bennie Thompson ST)
(Pro Bowl 1992: Pat Swilling, Vaughan Johnson, Sam Mills, Rickey Jackson, Morten Andersen, Joel Hilgenberg C)
(All-Decade Team: Morten Andersen (K))

1993. két tekintetben mérföldkő New Orleansban.
Az akkori játékosbörze első körében mindenképpen egy tacklet szerettek volna választani, és a 8. helyen két kiválóság is elérhető volt: Lincoln Kennedy és Willie Roaf. Kennedyt a Saints játékos-megfigyelői magasabbra taksálták, de Jim Mora két ok miatt mégis Roaf mellett döntött: közelebb élt New Orleanshoz és a holtszezonban sorra kerülő programokon biztosabban lehetett a részvételére számítani, másrészt még élénken élt bennük az állandó küszködés Craig Heyward súlyproblémáival, akitől pont akkor szabadultak meg. Kennedy és Roaf közül előbbit hízásra hajlamosabbnak ítélték, így a Saints történetében először louisianai egyetemről választott játékost a draft első körében. Nem bánták meg: Roaf posztjának legjobb játékosa volt több mint egy évtizeden keresztül, futásblokkolásban is jeleskedett, de az irányító megóvásában etalonná vált. 2001-ig szolgálta a csapatot, összesen 7 alkalommal szerepelt a Pro Bowlon. Rickey Jackson után a második olyan Saints-játékossá vált végül, akit főként azért a teljesítményéért választattak a Hírességek Csarnokába, amelyet New Orleansban produkált.
Szintén 1993-ban indult a Dome Patrolt alkotó játékosok elpárolgása a Szentektől, akik először a középmezőnybe szürkültek vissza, és 1996-ban már csak 3 győzelemre futotta az erejükből.
(Pro Bowl 1993: Rickey Jackson, Renaldo Turnbull LB, Tyrone Hughes ST)
(Pro Bowl 1994: Wayne Martin DE, Willie Roaf)
(Pro Bowl 1995: Eric Allen CB, Willie Roaf)
(Pro Bowl 1996: Willie Roaf)

Mora lemondott, de a helyére kevesebb hozzáértő személyt lehetett volna találni, mint a játékosként és edzőként is Super Bowlt nyerő Mike Ditkát. Aztán egeret szültek a hegyek. Következett két 6-10-es szezon, majd Ditka 19-re lapot húzott és tető alá hozta az NFL történetének egyik legfurcsább cseréjét. Nem lövünk le nagy poént azzal, ha elkotyogjuk, hogy a csere eredményességét tekintve később a legbutább tranzakciók toplistáján is előkelő helyen szerepelt.
Ditka az 1999-es draft összes Saintset illető jogát, plusz a 2000-es draft első és harmadik körét áldozta fel azért, hogy megszerezze a drafton a Heisman-győztes RB-t, Ricky Williamst. Ditka esküdözött, hogy így akár a Super Bowlig is menetelhet a csapat, a higgadtabb szakértők viszont úgy vélték, hogy nincs az a játékos, aki ilyen ellenértéket érne. Pedig már akkor berreghetett volna a csapatvezetők vészjelzője, amikor a draft előtti közös vacsorán Williams elkotyogta, hogy az ő kedvenc sportja igazából a baseball.
Az ESPN magazin címlapján Ditka vőlegénynek, Williams menyasszonynak öltözve jelent meg, alatta Jóban-rosszban címmel. A menyasszony újoncként sérülésekkel bajlódott, Ditka viszont már nem edzőként élte meg az első házassági évfordulót, mert a 3-13-as szezont követően Benson kirúgott mindenkit, akit csak lehetett.
(Pro Bowl 1997: Willie Roaf)
(Pro Bowl 1998: Willie Roaf, Joe Johnson DE)
(Pro Bowl 1999: Willie Roaf)
(All-Decade Team: Willie Roaf (T), Morten Andersen (K), Mel Gray (KR))

2000-ben új GM (Randy Mueller) és edző (a Steelers defenzív koordinátora, Jim Haslett) érkezett a csapathoz, és nagyrészt szabadügynökök felhasználásával (pl. Joe Horn, Jeff Blake, Andrew Glover, Fred Thomas) komoly frissítést hajtottak végre a kereten. Az új offenzív koordinátor Mike McCarthy Ricky Williams futásaira építve hatékony West Coast offense alapjait tette le. Az első négy meccsen egy győzelem mellett háromszor is elverték a Szenteket, de utána sorban hatszor nyertek, a Kansas Cityben csak csereként alkalmazott Joe Horn pedig szupersztárrá emelkedett. Az alapszakasz végére Blake és Williams is sérülésekkel bajlódott, de Haslett elővette a cilinderből az addig teljesen rutintalan Aaron Brookst, aki képes volt olyan szinten helyettesíteni Blake-et, hogy a Saints rájátszásbeli reményei ne ússzanak el (10-6). A 8 év után újra rájátszó Szentek a bajnoki címvédő Rams ellen próbálták megszerezni az első győzelmüket a playoffban, és a kísérletüket siker koronázta. A következő körben a Minnesota kiütötte őket, de így is komolyan túlteljesítették az elvárásokat. Haslett az Év Edzője lett és 5 játékos is mehetett a Pro Bowlra: (az 1340 elkapott yarddal franchise-rekordot felállító) Joe Horn, Willie Roaf, Joe Johnson (Comeback Player of the Year), LaRoi Glover és Keith Mitchell.
(Executive of the Year: Randy Mueller)

A 2001-es drafton kisebb meglepetést keltett, amikor a Ricky Williamsért hatalmas áldozatot hozó Saints az első körben megint running backet választott (Deuce McAllister). Még egy emlékezetes holtszezonbeli esemény kiált említésért: Joe Horn mellé leigazolták Albert Connellt, akit később nem hétköznapi körülmények között volt kénytelen elhagyni a Csapatot és a Ligát: 4000 dollárt lopott McAllistertől az öltözőben.
A kezdő irányítóvá Aaron Brooks lépett elő, de közel sem nyújtott olyan játékot, mint beugróként egy évvel korábban. Az egyik legtöbb labdát eladó irányítóként ”ünnepelhették” őt, de a támadófal se tudta az előző évi teljesítményét megismételni, összesen 50 sacket eresztettek Brooks-ra. A 7 győzelem társaságában elszenvedett 9 vereség visszalépés volt, csak a safety Sammy Knight szerzett egyértelmű elismerést azzal, hogy posztjának legjobbjává választották a szezon végén.
(Pro Bowl: Sammy Knight, Joe Horn, LaRoi Glover)

2002-ben az NFL-ben változtattak a divíziókon, és ez a módosítás a Szenteket is érintette: az NFC Westet elhagyva az újonnan létrejövő NFC Southba nyertek besorolást, a Panthers, a Falcons és a Buccaneers társaságában. Márciusában Ricky Williamst elcserélték két első körös draftjogra (Miami). A drafton több ígéretes játékosra is szert tettek (Donte Stallworth, Charles Grant, LeCharles Bentley), Randy Mueller GM-et pedig Micky Loomis váltotta. A szezont magabiztosan kezdték, a Washington ellen a louisianai kötődésű Michael Lewis hordott vissza az NFL történetében hetedikként egy meccsen puntból és kickoffból is TD-t. A Saints már 6-1-es mérleggel is állt, azonban Brooks válla megsérült. Haslett ennek ellenére játszatta, a szurkolók hiába követelték a "We want Jake!” kántálásával a hazai meccsek során azt, hogy a cserepadról Jake Delhomme kapjon lehetőséget. Brooks az utolsó hat meccsén mindössze 47%-os pontossággal passzolt, csak 6 touchdownt és 5 interceptiont dobott, valamint 6 fumble is köthető volt a nevéhez. A 6-1 után elkeserítő 9-7-tel és rájátszás nélkül ért véget a szezon a Szentek számára. Legfeljebb az szolgálhatott a szurkolók számára sovány vigaszul, hogy a szezon későbbi bajnokát (Tampa Bay) két alkalommal is legyőzték. Hasonlót korábban csak a Redskins tudott végrehajtani a Cowboys ellenében.
Michael Lewis NFL-rekordot állított fel azzal, hogy az év során összesen 2432 yardot hordott vissza puntból és kickoffból, posztján a liga legjobbjának választották.
(Pro Bowl: Deuce McAllister, Joe Horn, Michael Lewis és Fred McAfee).

A 2003-as drafton a Saintsnek az első körben két lehetősége is volt választani, azonban a két jogot feláldozták azért, hogy az Arizona által birtokolt hatodik helyről Johnathan Sullivant (DT) szerezzék meg. A játékos hatalmas bust lett később, pályafutása során pontosan másfél sacket tudott a neve mellé íratni. Az egyszerűsítésre hajlamosak az évtized első felének sikertelenségét Williams és Sullivan draftolásának körülményeivel szeretik magyarázni, nem minden alap nélkül.
Az első öt mérkőzéséből a Saints négyet vesztett el. Ezek közül a legmegalázóbb ruhát az országos közvetítésnek köszönhetően széles nyilvánosság előtt a Coltstól kapták, amelynek színeiben a New Orleans-ban született Peyton Manning 6 TD-t dobott. A szezon további részében a csorbát valamennyire kiköszörülték, az ESPN közvetítette azt a decemberi találkozót, amikor Brooks karriercsúcsnyi 5 TD-t passzolt a Giants ellen. Az ötből négyet Joe Horn kapott el (klubcsúcs). Szintén nagy visszhangot kiváltó esemény volt, amikor ugyanebben a hónapban a Jacksonville ellen 7 pontos hátránynál az utolsó másodpercekben 75 yardos, 3 lateral (hátrafelé dobott) passzból ért el TD-t a Saints. Jellemző, hogy mégsem következett hosszabbítás, mert az extra pontot érő rúgást az amúgy megbízható kickernek számító John Carney mellédurrantotta.
A 8-8-cal abszolvált idény McAllistertől volt hangos, aki a franchise második olyan játékosává emelkedett, aki 1600 yardot futott, az összességében elért 2000 yardja pedig klubcsúcs.
(Pro Bowl: Deuce McAllister, LeCharles Bentley)

A következő évi drafton a Csapathoz került többek között Will Smith (DE), Devery Henderson (WR) és az abban az évben az NCAA-ből érkező fiatalok közül a legmagasabbra taksált fullback, Mike Karney is.
Az idény első kétharmadában nagyon hektikus csapat benyomását keltették, csak a legnagyobb hazárdjátékosoknak jutott eszükbe ekkortájt a Szentek meccseire fogadni. Októberben még tűzoltásként egy csere útján megszerezték a cornerback Mike McKenziet a Green Baytől. December első hetében 4-8-as mérlege is volt már a csapatnak, azonban az utolsó 4 meccsüket (közte hármat a divízió-riválisok ellen) megnyerték. 8 győzelemmel és 8 vereséggel ebben a szezonban az NFC-ben rájátszásba lehetett jutni, de a Szenteken kívül még két gárda is így zárt, és a tie-break szabályok most sem New Orleans mellett álltak.
(Pro Bowl: Joe Horn, Mitch Berger)

2005 mind a Saints, mind New Orleans életében a legszomorúbb esztendő. A drafton Jammal Brown (T) érkezését lehet kiemelni, de az év augusztusa után a futballnál fajsúlyosabb kérdések kerültek előtérbe: a Katrina hurrikán okozta csapás a város létét veszélyeztette. Lélekben egész Amerika a Szenteknek szurkolt, amikor első meccsükön a leradírozott várost képviselve 23-20-ra verték idegenben a Panthers-t. Mivel a Superdome komoly károkat szenvedett és New Orleans sem állt készen arra, hogy sportrendezvénynek adjon otthont, a Saintsnek az idény során 3 különböző ”hazai” stadionja is volt (Giants Stadium, Alamodome, Tiger Stadium). Az acélosnak nem mondható keretre a mostoha körülmények nem hatottak jól. A szezon végéig összejött tizenhárom vereség közül több olyan is akadt, amely után Benson rögtön kiadta volna Haslett útját, de a San Antonioba való költözéssel is kacérkodó tulajdonos jól érzékelte azt, hogy addig, amíg a csapat körülményei nem rendeződnek, nincs értelme radikális lépések meghozatalának.
(Pro Bowl: LeCharles Bentley)

2006 alapos nagytakarítással kezdődött, Haslett munkáját megköszönték, és még januárban bejelentették, hogy a Csapat 14. edzője az előző években a Cowboys passzjátékát restauráló Sean Payton lett. A franchise történetének egyik legjelentősebb szabadügynök igazolása volt, amikor a sérülésből felépülő Drew Brees (irányító) elfogadta a Szentek szerződésajánlatát. Hiába tátongtak lyukak a védelmen, hiába volt már egy kiváló running back a keretben (McAllister), Payton a drafton lecsapott az egyetemi futball történetének egyik legeredményesebb futójára, a Heisman-győztes Reggie Bushra. Szintén ekkor csatlakozott a kerethez Roman Harper (S), Jahri Evans (G) és hetedik körben választott, hatalmas meglepetés Marques Colston (WR) is. Bentleyt a Browns elvitte a free agency keretében, helyére érkezett Jeff Faine (C), de ezen a tavaszon érkezett Scott Fujita, Hollis Thomas, Scott Shanle, Billy Miller és Mark Campbell is. Egyszóval az előző évi kezdőcsapat fele kicserélődött. Az első két idegenbeli meccsét megnyerte a csapat (először a franchise történetében), majd szeptember 25-én, amikor az első New Orleansban rendezett tétmérkőzésüket játszották 2004 óta, hatalmas népünnepély mellett fogadták az addig veretlen Falconst. Az eksztázisban lévő játékosok 23-3 lépték le a vendégeket (utoljára 1998-ban a Buccaneerst tudta ilyen kevés ponton tartani a Saints). Ahogy zajlottak a szezon eseményei, a lufi kidurranását váró szemlélőknek be kellett látniuk, hogy Payton tarthatatlan támadójátékot szervezett, amellyel a liga legjobbjainak is számolnia kellett. Jó időbe telt, mire az ellenfelek védelme fel tudott készülni arra, hogy Brees rövidpasszos játéka mellett komoly veszélyt jelentett az egyszerre pályán lévő két RB is. Brees a Cincinnati elleni vereség alkalmával 510 yardot passzolt (klubcsúcs, a 6. legtöbb passzolt yard egy meccsen az NFL történetében). A szezon első felében szenvedő Reggie Bush a San Francisco ellen 4 TD-t ért el, amellyel Joe Horn rekordját állította be. A Szentek 10-6-tal zárták az alapszakaszt, majd az NFC divíziójának rájátszásában megszerezték a franchise történetének második rájátszásbeli győzelmét a Philadelphia ellen. Végül az NFC döntőjében a Bears ellen véreztek el, de így is a valaha volt legjobb idénnyel ajándékozták meg a szurkolókat.
Brees az NFC MVP-je lett. Sean Payton teljesen megérdemelten besöpörte az Év Edzője díjat.
(Pro Bowl: Drew Brees, Jammal Brown, Will Smith)

E menetelés után a szakértők körében konszenzus alakult ki azt illetően, hogy ha a Szentek tovább akarnak lépni, akkor a középszerű védelmüket kell megerősíteniük. Erre irányuló erőfeszítéseket tettek is 2007 tavaszán, de az ekkor érkező védők (Brian Simmons, Jason David, Kevin Kaesviharn) a posztjukon diplomatikusan szólva távol álltak az elittől. Payton úgy vélhette, hogy ezekkel az átlagos játékosokkal mindent megtett a védelemért, és a drafton az első öt játékosból összesen négyet a támadóegységbe hoztak (többek között a Tennessee elkapóját, Robert Meachemet). Az egyre gyengébb lábú Carney-t elengedték és a rendkívüli erős rúgásairól elhíresült Olindo Maret hozták a helyére. Az előző szezon sikereinek Joe Horn nem tudott aktív részese lenni sérülései miatt, a veterán játékos fizetését szerette volna a menedzsment a teljesítményével arányba hozni, amit Horn elutasított, így elküldték. Helyére David Patten érkezett.
A Super Bowl-esélyesként elkönyvelt Szentek kiábrándítóan kezdték az idényt, sorban négy vereséget könyvelhettek el. McAllister kidőlt az egész szezonra, Bush erőfutóként csődöt mondott. A holtszezonban érkező védők közül csak Jason David tudta magát a kezdőbe verekedni, de a korábban zónát védekező csapatban sikereket elérő cornerback képtelen volt az emberfogást védekező Saints-ben eredményt felmutatni, hétről hétre passzolták szét az oldalán a csapatot. Brees a 4 vesztes meccsen 9 interceptiont dobott, gyakran a támadófal gyengeségét igyekezett kompenzálni a meggondolatlanul eldobott labdákkal. Az első körben draftolt Meachem pályára sem lépett, Mare pedig kulcshelyzetekben halmozta a hibákat.
A következő négy meccsét azonban megnyerte a Saints, Brees tavalyi önmaga volt (a maradék 12 meccsen összesen 27 TD-t és csak 9 interceptiont dobott), és úgy tűnt, hogy kezd összeállni a csapat. A józanabbak viszont a 9. meccsen már láthatták, hogy a támadósor nem lesz képes kompenzálni a védelem hibáit, az addig nyeretlen Rams a Superdomeban ütötte ki a Szenteket. A rájátszásra a matematikai esély az utolsó mérkőzésig megvolt, de a sérülésekkel tűzdelt gárda 2007-ben nem képviselt akkora játékerőt, amely playoffot érdemelt volna (7-9).
Brees nem bírta ki ezt a szezont sem rekord nélkül, 440 sikeres passzt könyvelhetett el (NFL-csúcs). A draftolatlan újonc futó, Pierre Thomas a Bears elleni mérkőzésen 100 yard felett futott és kapott el, ilyenre korábban nem volt példa a csapat történetében.
(Pro Bowlra egy játékost sem hívtak be a csapatból, az 1980-as 1-15-ös szezon óta először.)

Mivel 2007-ben közepesről halovány elégségesre romlott a Szentek védelme, elodázhatatlanná vált a csapatrész megerősítésre. Csere útján szert tettek a súlyos sérüléséből felépülő Jonathan Vilmára, és két tehetséges, de korábbi csapatában a cserejátékosok kenyerén élő szabadügynökre csaptak le (Bobby McCray és Randall Gay). A draft első 3 körét védőre áldozták, többek közt a USC kiváló falemberét, Sedrick Ellist hozták Crescent Citybe. Az igazán nagy durranás az addig csendes nyár közepén zengte be a várost, a Giants rosszfiúja, a négyszeres Pro Bowl-résztvevő TE, Jeremy Shockey vette délre az irányt egy csere után.
A Szentek 2008-ban Janus arcát öltötték magukra. Támadásban Brees rendezésében lélegzetelállító jelenetek kerültek hétről-hétre pályára, a szezon végén összesen 5069 passzolt yard állt a neve mellett, amely mindössze 15 yarddal maradt el az örökranglistát eddig megközelíthetetlenül uraló Dan Marino rekordjától. Az offense a szezon végén szerzett touchdownokban és pontokban, megtett yardokban, playenkénti yardokban egyaránt vezette a ligát. A Saints mégsem jutott rájátszásba. Eme ellentmondást három pontban lehetne feloldani. A védelem az erősítések dacára a 2007-es szezont is alulmúlta, a 7. legtöbb pontot kapták. Futás ellen még úgy ahogy működött a gépezet, de passz ellen tehetetlenek voltak. A Csapatot kíméletlenül tizedelték a sérülések, a szezon felében már a kezdő védelem közel fele véglegesen sérültlistára került. Azonban a támadók se úszták meg könnyen, Drew Brees három leghatásosabb fegyvere (Colston, Bush és Shockey) együtt 14 meccset hagyott ki. Ez különösen Busht érintette rosszul, aki lassan kezdett végre ahhoz a szinthez közelíteni, amit egyetemi pályafutása ígért, de a térdműtétét követően az év végére hatástalanná vált.
A legnagyobb gondot viszont az jelentette, hogy Saints nem volt képes a mérkőzéseket befejezni. A 8 elszenvedett vereségük közül két alkalommal is döntő helyzetben hibázott a rúgójátékos, Martin Gramatica (akiről később kiderült, hogy szintén sérülés miatt hanyatlott méreteset a teljesítménye). A New Orleans összesen 5 alkalommal szenvedett 3 vagy annál kevesebb ponttal vereséget.
Drew Brees így is az első Szent lett, akit az Év Támadójának választottak.
(Pro Bowl: Drew Brees, Jammal Brown)

Annak dacára, hogy a Szentek szerezték a legtöbb pontot az NFL 2008-as szezonja során, mégse jutottak a rájátszásba köszönhetően a védelem által engedett 7. legtöbb pontnak. Eljött az idő annak kimondására, hogy nem csak a játékosanyag áll a sikerek útjába, hanem az edzői állomány is, így Sean Payton kénytelen volt nehéz döntést hozni és megválni defensive coordinatorától, a még Dallas-ból magával hozott barátjától, Gary Gibbs-től. Ezután saját bérének egy részéről lemondva elcsábította az agresszív védekezési stílusáról hírhedt Gregg Williamst. A védelem legsebezhetőbb részét, a secondaryt újraszabták, draftolták a Jim Thorpe díjas (legjobb egyetemi DB) Malcolm Jenkinst, leigazolták a rendkívül alulértékelt Jabari Greert, azonban a legnagyobb húzásnak Darren Sharper megszerzése bizonyult, akit ugyan az évtized egyik legjobb safety-jeként tartott számon a focitörténelem, 2009-ben már nem kapkodtak a csapatok a 33 éves védőért.
Sharper meghálálta a bizalmat, és fényes karrierjének egyik legnagyszerűbb évét produkálva villogott Williams blitzorientált védelmében, abban a védelemben, amelynek színvonala kezdte megközelíteni a Saints támadói által felállított mércét. Csak azért nem érhették be Breeséket, mert az offense is szintet lépett és már nem csak a levegőben brillírozott a csapat, hanem a futójátékban is a Liga egyik legjobb teljesítményét nyújtva mondhatta az ellenfeleknek meccsről meccsre: pick your poison!
A New Orleans 2009-ben az első 13 mérkőzésén nem talált legyőzőre, és változatosan demonstrálták, hogy bármilyen helyzetben képesek megtalálni az utat a győzelemhez, többször vonultak le a pályáról 20 pontot meghaladó kiütéssel, de nem egy alkalommal fordítottak 2-3 touchdownnyi hátrányból is. Amennyiben véletlenül Drew Brees-t valahogyan sikerült az ellenfélnek kikapcsolnia a játékból, akkor az előző években megszokottal szakítva a védelem és a futójáték tudott újítani. És nyerni.
Az utolsó három meccsét elvesztette azonban a Saints, és habár így is az NFC élén zárt a csapat, a vészmadarak dalra fakadtak: a Szentek berozsdásodtak és egy csapat se nyert még úgy Super Bowlt, hogy három vereséggel fejezze be az alapszakaszt.
A kételkedők az Arizona elleni meccs első percében még elégedetten bólogattak, amikor a legelső játék során 70 yardos futásból került 7 pontos hátrányba a New Orleans. Három óra múlva már ők is a Saints-hengernek tapsoltak, amikor összesen 31 pontos különbséggel gázoltak át a vendégcsapaton.
Az NFC-döntő mérföldkő volt a franchise életében, csak egyszer jutott a Super Bowlhoz egy lépésnyi távolságba a csapat a története során, és akkor viszonylag könnyű prédaként bánt el velük a Bears. 2010 januárjában a Favre vezette Vikingek szerették volna útját állni The Crescent Citynek, és egy őrült, fordulatos (és később hírhedté váló) mérkőzésen csak hosszabbításban tudták eldönteni a felek, ki is képviselje a főcsoportot a Super Bowlban. Ekkor Garett Hartley, a Szentek rúgója varrta be 40 yardról a field goalt és repítette a Szenteket Floridába. Ez az esemény nem mellékesen arra késztette utólag az NFL döntéshozóit, hogy a rájátszásban megváltoztassák a hosszabbítással végződő meccsek szabályait.
A 44. Super Bowlon az Indianapolis Colts és Peyton Manning szállt szembe édesapjának egykori kenyéradójával. A mérkőzés első félidejét a két évvel korábban már gyűrűt szerző és döntőbeli rutinnal rendelkező Colts dominálta, a 10-6-os félidei előnyük inkább a Szentekre nézve volt hízelgő.
Aztán Sean Payton a döntők történetének egyik legzseniálisabb húzásával visszaadta a labdát és a reményt csapatának. Az ambush kódnévre keresztelt play indította a második félidőt, amikor is a Colts várta, hogy a kezdőrúgás után visszahordhassa a labdát, ehelyett egy meglepetésszerű onside kickkel a Saints megszerezte azt és újra támadhatott. Az azóta Sean Payton-playnek is emlegetett eset után Brees megtáltosodott, az egy félidő alatt szerzett 6 pont után rögtön TD-drive-ot vezetett és a meccs hátralévő részében 18 dobáskísérletéből 17 volt sikeres. A döntő legtöbbet ismételt eseménye mégse az ő nevéhez köthető: a mérkőzésből bő 3 perc volt hátra, amikor a Saints 7 pontos előnyét Peyton Manning próbálta meg ledolgozni, amikor a szintén Louisianaban született Tracy Porter elcsente az irányító passzkísérletét és azzal meg sem állt a Colts gólterületéig. (MVP: Drew Brees)
A Saints a 44. Super Bowlon, történetének 43. évében csúcsra ért, amit New Orleans a Mardi Grass keretében hatalmas parádéval ünnepelt.
(Pro Bowl: Drew Brees, John Stinchcomb, Jahri Evans, Jonathan Goodwin, Jonathan Vilma, Darren Sharper, Roman Harper)
2010-ben a Szenteket is utolérte a bajnoki cím után oly gyakran jelentkező „másnaposság”, egyik héten kikaptak egy utcáról berángatott irányítóval felálló Cardinals ellen, másik héten a szintén erőtlen Clevelandtől szenvedtek vereséget, a következő héten meg a végül nagydöntőig jutó Steelers-t vagy az alapszakasz során az NFC-ben legtöbb győzelemig jutó Falconst győzték le. Nem segített a helyzeten az sem, hogy állítólag Drew Brees a harmadik héten komolyabb térdsérülést szenvedett, de ezt hivatalosan a csapat soha nem ismerte el és az irányító egy meccset se hagyott ki.
Végül holtversenyben így is a főcsoport második legtöbb győzelmét szerezték, de óriási szenzációként rögtön kiestek a rájátszás első fordulójában, ahol a Saints védelme több mint kétszer annyi pontot engedett a Seattle támadóinak, mint amennyit az északnyugati csapat a szezon során átlagosan szerzett. Ez azért is volt meglepetés, mert az arany-feketék védelme ebben a szezonban is jól muzsikált és a 7. legkevesebb pontot engedte az alapszakasz során. A támadók hiába írtak a táblára 36 pontot és Drew Brees hiába szerzett 404 yardot, 41 kapott ponttal januárban nem lehet meccset nyerni.
(Pro Bowl: Drew Brees, Jahri Evans, Carl Nicks, Jonathan Vilma, Roman Harper)

A Saints 2010-ben szinte változatlan kerettel volt kénytelen a szezonnak futni, a közelgő lockout miatti különleges szabályok miatt bajnokként csak nagyon korlátozott lehetőségei voltak az igazolásra. 2011-ben ehhez képest felpezsdülhetett a keret, Reggie Bush-tól annak hatalmas fizetése miatt megváltak, de a drafton szereztek egy újabb Heismann-győztes RB-t (Mark Ingram).
A már eddig is retteget támadógépezetet mégsem az újonc segített történelmi magasságokba emelni Brees-en kívül, hanem például a Reggie Bush szerepkörének betöltésére elcsábított Darren Sproles. Az NFL egyik legalacsonyabb játékosa már a Chargers színeiben is kitűnt gyorsaságával, de New Orleans-ban sokkal nagyobb szerepet szántak neki, mint Kaliforniában, ami kifizetődő volt: az NFL történetének legtöbb yardját szerezte összesen egy szezonban elkapásból, futásból és visszahordásból.
Valójában Sproles története csak egy azon „csúcsfejezetek” közül, amelyet a Saints támadói a 2011-es szezon során újrafogalmaztak. A kosárlabdázóból lett szupersztár tight end, Jimmy Graham a hall of famer Kellen Winslow több mint 2 évtizedes csúcsát a múltnak átadva ért el 1310 elkapott yardot (amit pár perccel később Rob Gronkowski feledtetett), Drew Brees pedig arról gondoskodott, hogy a szezon után a statisztikusok a legtöbb érdemi, irányítóhoz köthető rekordot kénytelenek legyenek újrafogalmazni. Ennek keretében az egyszer már célba vett Dan Marino rekordja sem menekülhetett, 5476 passzolt yarddal fejezte be az alapszakaszt az irányító.
Összességében a Szentek támadói a minden idők legsikeresebbnek vélt offenzíváját, a Rams-féle The greatest show on turf-t tették zárójelbe, amikor január elsején az utolsó alapszakasz mérkőzés lefújásakor 7474 yarddal (a St. Louis-t majd’ 150 yarddal felülmúlva) hagyták maguk mögött az óévet.
A 2 évvel korábbi végső siker azonban elmaradt, amiért a legtöbben Gregg Williams-t hibáztatták. A korábbi sikerek kovácsa teljesen kiismerhetővé vált azzal, hogy állandóan blitzet hívott. Ez az egysíkú agresszív játék már a 13-3-s alapszakasz során is majdnem megbosszulta magát több alkalommal, de a rájátszás második körében már a kiesést jelentette. A szezon egyik legjobb védelmével felálló San Francisco ellen hiába juttatta előnyhöz Drew Brees a Szenteket két alkalommal is a meccs utolsó 5 perce során, az erősen átlagos képességű irányító, Alex Smith mindkétszer képes volt válaszolni és mattolni Williams védelmét.
(Pro Bowl: Drew Brees, Jahri Evans, Carl Nicks, Jermon Bushrod, Jimmy Graham)

(...)

Visszavonultatott mezszámok

31 - Jim Taylor, FB
81 - Doug Atkins, DE