NFL meccsbeharangozók - 15. hét
Öt csapat is bebiztosíthatja a helyét a rájátszásba a mai játéknapon.
Chicago Bears - Green Bay Packers
2016. december 18. 19:00, Soldier Field, Chicago
A liga legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal bíró rivalizálásának következő fejezetére kerül sor a mai napon a Soldier Fielden. A Packers jelenleg 7-6-os mérleggel üldözi a Detroit Lionst a Minnesotával karöltve az NFC North trónjáért folytatott küzdelemben, Rodgerséknek három csoportmeccsük van hátra, azaz még jól is végződhet a szezon közepén elúszni látszó szezon. Ehhez persze le kell győzni a csalódást keltően 3-10-zel álló Chicagot. Ha azt nézzük, hogy a Packers egy 3 meccses győzelmi szériában van - s legutóbb imponáló győzelmet aratott Mike McCarthy együttese a Seahawks felett - ez abszolút papírformának tekintendő. Mindkét csapat háza táján komoly gondot okoznak a sérülések. A Bearsnél gyakorlatilag a fél kezdő már IR listán van, hozzájuk csatlakozott a tegnapi nap folyamán Marquess Wilson elkapó. Eddie Royal elkapó továbbra sem bevethető lábujj sérülése miatt, s kevés esély mutatkozik Eddie Goldman NT játékára is. Viszont 4 meccses eltiltását letöltvén visszatérhet Alshon Jeffery a csapatba. A Packérsnél biztosan kihagyja a mai mérkőzést a remek szezont futó pass rusher Nick Perry és James Starks futó is, rajtuk kívül pedig jó páran kérdéses besorolást kaptak. Többek közt a vádli sérüléssel bajlódó Aaron Rodgers is, de a Packers drukkerek megnyugodhatnak, a 12-es vállalni fogja a játékot. A teljesség igénye nélkül Randall Cobb (WR, boka), Blake Martinez (LB, térd), Damarious Randall (CB, ágyék), JC Tretter (C, térd), Aaron Ripkowski (FB, hát) kaptak még kérdéses státuszt azok közül, akik jelentősebb játékidőt a pályán szoktak tölteni, közülük tán Martinez és Tretter játéka tűnik valóban kérdésesnek.
A Packers a Redskins elleni kiütéses vereség óta rátalált régi önmagára, főleg a védelem teljesítménye vett 180 fokos fordulatot, az elmúlt 3 meccsen 13,14 és 10 pontot engedtek, ami elit teljesítmény. Ehhez jött még hozzá Rodgersék kiváló produktuma a Seattle ellen, aligha kétséges, hogy ha ezt a formát át tudják menteni a sajtfejűek a mai napra, akkor megnyerik a mérkőzést. Persze ehhez a Bearsnek is lesz egy-két szava. John Fox munkásságáról kevés pozitívat lehet elmondani, de azt mindenképp, hogy egy motivált chicagoi csapatot láthatnak a Bears drukkerek hétről-hétre. A mai találkozónak azonban lesz még egy főszereplője a két csapaton kívül: az időjárás. Green Bayben hozzászokhattak már a Packers játékosai, hogy így december tájékán gyakran 0°C fok alá esik a hőmérséklet, nos az előrejelzések szerint a 0 ma is stimmelni fog, csupán Celsiusról át kell váltani Fahrenheitre. Ez azt jelenti, hogy kezdéskor -18°C várható, ami wind chillel -25°C foknak lesz érezhető. A Bears lassan 100 éves történetének leghidegebb hazai mérkőzésének ígérkezik a mai csörte, ahol így a futójáték még hangsúlyosabb szerepet kaphat. Az a futójáték, amelyben a Bears tulajdonképpen nem számít rossznak, bár Dowell Loggains támadókoordinátor néha érthetetlenül kevés labdát ad a roppant veszélyes Jordan Howard kezébe. A rookie futó így is csupán 31 yardra van az 1000 yardos szezontól. A Bears futójátékának egyik kulcsa a guard Josh Sitton, aki először fog pályára lépni volt kenyéradója ellen. A Packers korrektül védekezik futás ellen, meccsenként csupán 96 yardot adnak fel, átlagban 4 yardot engednek cipelésenként, ami jó teljesítménynek mondható, két héttel ezelőtt Lamar Millert például 22 yardon tartották 14 futásból. A másik oldalon Ty Montgomeryt már hivatalosan is átkeresztelték running backnek, aki Christine Micheallel együtt osztozik Starks hiányában a snapeken. A két csapat első idei mérkőzésén (A Packers nyert 26-10-re) Montgomery ráadásul nem csak futóként tündökölt, hanem eredeti szakmájában elkapóként is eredményes volt, 10 elkapásból 66 yardot hozott össze. A mai napon is kulcsszerep hárulhat rá, hiszen a Packers kedvező mismatchet láthat Montgomery és a Bears coverageban gyenge belső linebackere, John Timu párharcaiban. A Bears közepesen védekezik futás ellen, ám ha Eddie Goldman nem tud pályára lépni az érzékeny veszteség lehet a Chicago számára ebből a szempontból. A Packersnek roppant fontos lesz, hogy az egyébként kiváló támadófal miképp tudja megvédeni a sérülése miatt valószínűleg limitáltabb mozgású Aaron Rodgerst. A Bears pass rush a jobbak közé tartozik a ligában, főleg ha a rookie Leonard Floyd játszik. Az idei draft 9. helyén kiválasztott edge rusherrel kapcsolatban rengeteg aggály volt, de a játékával hamar elcsitította a kétkedőket, s már 7 sacknél jár idén. Többek közt Aaron Rodgerst is földrevitte már a két csapat első mérkőzésén, sőt a kipattanó labdából TD-t is szerzett. Rodgers és elkapó személyzete hozzászokhatott már a hidegebb időjáráshoz, a Bears ráadásul fiatal és nem feltétlenül top tehetségű játékosok sorát vonultatja fel a secondaryben. Davante Adams a tavalyi csalódást keltő szezonja után, idén remekül teljesít, a harmadéves játékos a Bears elleni első meccsen 100+ yarddal és 2 TD-vel zárt, és már nem kell sok neki, hogy átlépje az 1000 yardos álomhatárt. Akárcsak Jordy Nelsonnak sem, aki Rodgers elsőszámú célpontja a red zoneban, a súlyos térdsérülésből visszatérő játékos 12 TD-t jegyez 2016-ban. Nelsont minden bizonnyal Tracy Porter fogja elsősorban követni, míg Adams és Randall Cobb örzője két UDFA cornerback Bryce Callahan és az előző játékhéten pick6-et jegyző Crevon LeBlanc lesznek. A másik oldalon szintén egy California államból származó játékos, Matt Barkley kezében van a staféta bot. Az egykori USC sztár kiválóan teljesített eddigi 3 kezdő meccsén, s többen is nagyon kíváncsian várják, hogy ezt extrém időjárási körülmények közt is képes-e újfent prezentálni. Barkley minden olyan pozitív tulajdonságát felvonultatta az elmúlt hetekben, ami miatt anno még 1/1-es prospectnek is prognosztizálták junior éve után. Alshon Jeffery visszatérésével pedig kevesebb labdát kell ráadásul Josh Bellamy felé továbbítania, ami jó jel lehet a Bears drukkereknek. Személy szerint én azt várom, hogy Randall meg fogja oldani Jeffery semlegesítését, akinek puszta jelenlétéből azonban profitálhat a Chicago, különösen Cameron Meredith, aki maximálisan élni tudott a sérülések által felkínált lehetőséggel.
Összességében az időjárásnak köszönhetően egy különleges hangulatú, a régi időket idéző mérkőzésre van kilátás, ahol kizárólag a Packersnek van vesztenivalója. A Bears ezzel szemben tét nélkül léphet pályára, ahol egy bravúrral "szeretett" riválisát golyózhatja ki az idei PO-ból. Az örökméreget tekintve 94-93-6-ra egyelőre a Bears vezet, ám az utóbbi években nagy Packers fölény tapasztalható. Aaron Rodgersék zsinórban 6 meccset nyertek meg a Soldier Fielden, komoly meglepetés lenne azért, ha megszakadna ez a sorozat.
Houston Texans - Jacksonville Jaguars
2016. december 18. 19:00, NRG Stadium, Houston
Nagyon fontos csoportrangadót nyert múlt héten a Texans a Colts otthonában, amivel egy lépést tett az AFC South trónjának megvédéséért. Tehetett volna egy nagy lépést is, ha a Titans nem veri meg a Broncost, a mai napon Mariotáék a liga egyik legstabilabb futballt bemutató és legeredményesebb Chiefs vendégei lesznek, azaz ha a Texans hozná a papírformát, akkor könnyen 1 mérkőzéses előnnyel fordulhatnának az utolsó két körre, ráadásul eddig 4-0 a divízión belüli mérleg, ami messze jobb, mint a Titansé. A soros ellenfél a Jaguars totálisan széthullott, sorozatban 8 zakó, 2-11-es mérleg, rossz minden. Gondok azért akadnak Houstonban, ugyanis kihagyja a mérkőzést Jeff Allen G (agyrázkódás), CJ Fiedorowicz TE (agyrázkódás), Whitney Mercilus OLB (hát), John Simon OLB (mellkas) és Don Jones S (betegség), ráadásul a héten Braxton Miller elkapót sérült listára tették. A Jaguarsnál is meghatározó játékosok csücsülnek az IR listán, ma biztosan nem játszik Allen Hurns elkapó (hamstring) és Denard Robinson futó (boka).
A mérkőzés kulcsa egy Texans meccs kapcsán továbbra is a futójáték hatékonysága. A Colts ellen majd' 200 yardot haladtak a földön, s összességében is a liga élmezőnyébe tartozó futójátékot tudnak felmutatni. A Jags átlagban 26 pontot kap, amihez jócskán hozzátesz a támadósor, a védelem ennél jóval korrektebb teljesítményt nyújt. 113 futott yardot engednek mérkőzésenként, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jaguars ellen próbálkoznak az ellenfelek az egyik legtöbbször a földön, a 3,9-es yard/carry átlag már sokkal pofásabbnak néz ki. Passz ellen sem rossz az egység, az eddigi 13 mérkőzésen felmutatott 3 interception viszont elképesztően vérszegény teljesítmény. Brock Osweilert mondjuk könnyű belekergetni a hibába, a Texans nagy reményekkel érkező irányítója finoman szólva sem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Többek közt ezért is a Houston 7-6-os mérlegének egyik fő alapja a védelem, amelyből azért meghatározó játékosok hiányoznak majd a mai napon. Mind futás, mind passz ellen korrektül teljesít az egység, stabilan 20 pont környékén tartják az ellenfeleket, amely ebben a csoportban elég lehet az üdvözüléshez. A Jaguars támadósora a szezon egyik legnagyobb csalódása, a tavaly kiválóan szereplő egység húzóemberei egy terített betlit mutatnak be idén, és semmi nem utal arra, hogy a mai napon Blake Bortlesék egy 2015-öt idéző teljesítménnyel rukkolnak elő.
Országos 1-es a mérkőzés, s nem érezni sem az erőt, sem a motivációt a Jacksonville-ben, hogy meglepetést okozzanak, így véleményem szerint egy alacsony színvonalú mérkőzésen idei 6. hazai győzelmét aratja majd a Houston.
Buffalo Bills - Cleveland Browns
2016. december 18. 19:00, New Era Field, Orchard Park
Clevelandben még mindig az első győzelmet keresik, a Bills pedig próbálja majd elkerülni a blamát a Barnák ellen, az egyre távolabbnak tűnő playoff szereplés reményében. Erre minden esély megvan hisz a meccs egyértelmű esélyese a Buffalo. Ez lesz a 20. alapszakasz találkozójuk, amit eddig 11-8-ra vezet a Browns. A clevelandi futás elleni védelem 31. a ligában, ezért a Billsnek és LeSean McCoynak, aki a szezon eddigi legrosszabb teljesítményét hozta a Steelers ellen, mindenféleképpen ki kell ezt használnia, és ezzel már a meccs elejétől irányíthatják a találkozót. Ha mégsem sikerülne a földön támadni, Tyrod Taylornak még megvan az esélye, hisz Browns passz elleni védelme sincs a toppon, bár a rookie CB Briean-Boddy Calhoun hétről-hétre javuló tendenciát mutat. Egyértelműen a meccs párharca a Sammy Watkins vs Joe Haden kettősé lesz. Haden még mindig elég inkonzisztens, bár a pass rush hiányában elég nehéz dolga van, Watkins pedig eddig egy sérülésektől teli szezonnal a háta mögött próbál majd helyt állni az egykori Pro Bowler corner ellen. Ha már pass rush, a Barnák front7 alakulata múlthéten mintha feltámadt volna és négyszer is sackelni tudták Andy Daltont, ami azért is nagy szó, hisz akkor csapatszinten álltak 17 sackkel. Cam Erving szezonja eddig finoman szólva sem mondható pozitívnak és Marcell Dareus személyében most sem tűnik sétagaloppnak a másodéves center dolga. Dareus igen csak limitálhatja középen Crowell és Johnson futásait, valamint Robert Griffin III számára is okozhat kellemetlen pillanatokat. Griffin zsinórban másodszor öltözhet majd be mint a Browns kezdő irányítója, aki a múltheti visszatérése alkalmából pocsék döntéseket hozott. A plusz egy hét edzés remélhetőleg javulást hoz majd, és Pryorral és Colemannel is jobban megértik egymást. Egyik oldalon sincs tele a sérültlista, a Browns oldalán egyedül Dominique Alexander játéka kérdéses, a Bills részéről pedig Lerentee McCray és Cordy Glenn az, akik nem léphetnek pályára. A Bills 10 pontos favoritnak számít, és a Barnáknak csak úgy lesz esélye, ha már korán pontokat tudnak szerezni, és a védelemnek sikerül néhány fontos momentumot generálni.
Baltimore Ravens - Philadelphia Eagles
2016. december 18. 19:00, M&T Bank Stadium, Baltimore
Kansas City Chiefs - Tennessee Titans
2016. december 18. 19:00, Arrowhead Stadium, Kansas City
Nem tűnik egy szexi összecsapásnak, de a 15. játékhét egyik komoly rangadóját játssza a Chiefs és a Titans. A Főnökök múlt csütörtökön legyőzték a Raiderst, ezzel átvették a vezetést az AFC Eastben, a Titans pedig a Broncost verte, ezzel alapos meglepetést okozott, és továbbra sem mondtak le arról Mike Mularkey fiai, hogy 2008 óta először ott legyenek a playoffban. A Titans egész szezonban az egyik legegészségesebb csapat volt, ma sincs másképp, csupán a tartalék LB Sean Spence nem tud beöltözni, a lábfej sérüléssel bajlódó Jurrell Casey védőfalember ellenben játékra kész. A Chiefsnél már vannak gondok: a Raiders ellen Achilles sérülést szenvedett a védelem vezér Derrick Johnson linebacker, akit már IR-re is rakott a gárda. Rajta kívül Phillip Gaines cornerback maródi, Justin Houston pedig beteg volt a héten, de a jelek szerint játszani fog.
Nagy kérdés, hogy a futás ellen nem túlságosan kiemelkedően védekező Chiefs Johnson hiányát miként éli meg. DJ Alexander és Ramik Wilson párosára hárul majd a pálya közepének őrzése, ami nem lesz könnyű feladat a Titans támadósora ellen. A remek támadófal és ennek következtében a Murray vezette futójáték ugyanis liga elit színvonalat képvisel, ráadásul Marcus Mariota ténylegesen franchise quarterbackként funkcionál. A Chiefs védelme azonban nem véletlenül top egység, playmakereket tudnak felvonultatni a védőfalban, a pash rushereknél és a secondaryben is. A Chiefs igazi ereje azonban a konzisztencia. A labda mindhárom oldalán végtelenül stabil játékot nyújtanak hétről-hétre, s mindig meg van náluk az a játékos, aki képes extrát nyújtani. Ez mostanában legtöbbször Tyreek Hill. A rookie elkapó igazi halálos fegyverré vált, akitől az összes védelmi és speciális egység koordinátornak zabszem van a ..... A Titans védelme remekül helytállt a Broncos ellen, de nem tartozik a legjobb egységek közé. Nem szabad szó nélkül elmenni az időjárás mellett. -12 fok vagy még annál is alacsonyabb hőmérséklet várható, ami döntő faktor lehet, s még inkább a futójáték kerülhet előtérbe. Ebben talán egy picit erősebbnek látom ugyan a Titanst, de több mérkőzést eldöntésére képes játékossal rendelkezik a Chiefs, ráadásul hazai pályán játszanak, így véleményem szerint egy kevés pontos mérkőzésen, ha szűken is, de a Kansas nyeri a találkozót.
New York Giants - Detroit Lions
2016. december 18. 19:00, MetLife Stadium, East Rutherford (TV: Sport2, ÉLŐ)
A kivételesen erős hét óriási kínálatból is kiemelkedik ez a mérkőzés, az NFC két, talán legjobb formájában lévő csapata küzdhet meg a rájátszásba jutásért. A Giants a legutóbbi SNF alkalmával 10-7-re győzte le a Cowboyst, a legutóbbi nyolc meccséből csak egyet veszített el és igen előkelő pozícióból készülhet a wild card körbe jutásra. A detroitiak kisebb meglepetésre vezetik az NFC északi csoportját, sorozatban hatodik győzelmüket szerezhetik meg ezen a vasárnapon, ami biztos nem lesz egyszerű, tekintve, hogy idén csak szoros meccseket tudnak játszani, negyedik negyedes fordítások tömkelegét bemutatva. A hazaiaknál csak a műtéte után lábadozó Jason Pierre-Paul nem léphet pályára, limitáltan készült Shane Veeren (RB, agyrázkódás), Keenan Robinson (LB, váll) és Nat Berhe (S, agyrázkódás), így az ő játékuk kérdéses. Jó hír viszont az Óriások szurkolóinak, hogy a támadófal legjobb embere visszatérhet, hisz Justin Pugh (LG) térde már játékra alkalmas állapotba került, ezzel érezhetően feljavulhat az offense. A Lions már nincs ennyire szerencsés helyzetben, Travis Swanson (C, agyrázkódás) biztosan nem játszik, Theo Riddick (RB) csuklója sem jött rendbe, de további öt kezdőjátékos is csak limitáltan készült, így az ő játékukról csak a mérkőzés előtt születhet döntés. Fontos megemlíteni még, hogy a múltheti Bears elleni győzelem első negyedében Matthew Stafford dobókezének középső ujja kificamodott és egy ínszalag is elszakadt benne, ezután két interceptiont is dobott (ebből egyet TD-re vittek vissza). Egy ilyen sérülés elég makacs, nem egy hét alatt jön rendbe, de ahogy pl. a győztes driveban is tette azt legutóbb, speciális kesztyűben lehet vele jól játszani – noha profi pályafutása alatt nem sok jó meccset hozott le, ahol végig kesztyűben kellett teljesítenie.
Kifejezetten parázs csatát várhatunk a Giants D vs. Lions O küzdelemtől, hisz előbbi a legkonzisztensebb védelem az egész ligában, míg utóbbi a legtöbb playmakert felvonultató támadósor, öt különböző játékos is legalább 40 elkapással rendelkezik, Stafford pedig már-már MVP formában irányítja őket. A szokásostól egy fokkal nehezebb helyzetben vannak a vendégek, hisz nem csak Stafford ujja sérült, Zenner és Ebron sincs 100%-os állapotban, így „csak” a Tate-Boldin-Jones WR-sorra lehet komolyabban támaszkodni. A Giants oldalán a Landon Collins és Janoris Jenkins által vezetett secondary hiába van bombaformában a passzok ellen (is), az azért figyelmeztető előjel lehet, hogy az eddig négy vereségükből három is erős passzjátékkal rendelkező ellenfél ellen jött össze (Redskins, Packers, Steelers). A felállásokat megfordítva egyértelmű a Giants célja, Pugh visszatérésével stabilizálna a játékukat, a szokásos 3-4 pontszerző drive mellett meghosszabbítani a punttal végződő támadásokat is, megbízhatóbb futójáték, hogy a védelem is a lehető legtöbbet tudjon pihenni. A Darius Slay vs. OBJ párharc mindenképp magas színvonalú összecsapás lesz a pálya egyik oldalán, a többi matchup szintén kiegyenlített lehet, de nem feltétlenül a jó formában lévő játékosoknak köszönhetően. DeAndre Levy hosszú idő után ismét bevethető, az LB sor azonban még vele együtt is a legsebezhetőbb pontnak tűnik a vendég védelemben, így Will Tye és/vagy Larry Donnell is fontos szerepet kaphat ezen a mérkőzésen.
A Lions október óta nem engedett 20 pontnál többet aktuális ellenfelének, az ő védelmük is kifejezetten jól játszik általában, most viszont az időjárással is számolniuk kell, két és fél hónapja nem léptek pályára a szabad ég alatt. A fogadóirodáknál 4.5 ponttal a Giants számít esélyesebbnek, az over/undert viszont nem véletlenül csak 40 pontra lőtték be, könnyen előfordulhat, hogy a támadósorok csak szenvedni fognak, így a speciális csapatrészek fontossága is előtérbe kerülhetnek, az egyik oldalon Brad Wing (P) a másikon pedig Matt Prater (K) van ligaelit formában, a szoros mérkőzés tehát garantált.
Minnesota Vikings - Indianapolis Colts
2016. december 18. 19:00, US Bank Stadium, Minneapolis
Kiélezett küzdelemre van kilátás az NFL legújabb stadionjában ebben a fordulóban. Mind a Vikings, mind a Colts küzd még a rájátszás helyek valamelyikéért, ugyanakkor egyik oldalon sem fér már bele a verség. A múlt héten a Colts egy hatalmas csoportrangadót vesztett el odahaza a Texans ellen, míg a Vikings két verség után végre nyerni tudott Jacksonville-ben.
Hiányzókat tekintve nem fog pályára lépni Brandon Fusco (G), Harrison Smith (S), Laquon Treadwell (WR) és Trae Waynes a hazaiaknál, a vendégeknél pedig Denzelle Good (T), Arthur Jones (DT), Donte Moncrief (WR) és Joseph Raitz (T) lesz biztosan maródi. Továbbá kérdéses besorolást kapott Mackensie Alexander (CB), Joe Berger (C) és Matt Asiata (RB) a Vikings oldaláról és TJ Green (S), Dwayne Allen (TE), Phillip Dorsett (WR) és Zach Kerr (DE) a Colts részéről. A hírek alapján azonban Berger és Asiata is játszani fog majd.
A mérkőzés a nagy tét mellett egyértelműen Adrian Peterson visszatéréséről fog szólni. A néhány éve még MVP-t szerző futó a második hét után fog újra pályára lépni, sőt a hírek szerint ő lesz a kezdő. Kellett már a visszatérése a Minnesotának, mint egy falat kenyér, hisz a csapat a liga legrosszabbul futó gárdája mindössze 73 yarddal meccsenként. Kérdés tud-e ezen a statisztikán egyedül Peterson javítani? Peterson kétség kívül a liga egyik legjobb futója még mindig, akin kevésbé látszik meg az idő vasfoga, mint több 30 év fölött RB-n, azonban a csapat támadófalán egészen elképesztő sérüléshullám ül idén. Ezúttal az idei évben szinte egyedül stabil pontként említhető Fusco nem lesz bevethető agyrázkódás miatt, akinek a helyét a jobb oldali guard poszton az utolsó két mérkőzést kihagyó Berger veheti majd át visszatérőként, míg center poszton maradni fog Easton beugróként. Ha nehezen áll össze a kép, nem kell aggódni, a probléma nem az önök készülékében van. Egy szó, mint száz most majd kiderül, hogy valóban a McKinnon - Asiata kettős volt gyenge idén és Peterson visszatérésével újra helyre áll majd a hazaiak futójátéka, vagy valóban a fal idei kálváriája a hiba forrása.
A másik oldalon két potenciális pro bowler játékos összecsapását lesz érdemes első sorban figyelni. A TY Hilton - Xavier Rhodes párharc győztesének kiléte akár meccseldöntő fontosságú is lehet. Rhodes már nem egy nagy nevű elkapót vett le idén a pályáról, Hilton viszont úton van karrierje legjobb éve felé, amihez már csak 142 yardot kell elérnie. Hiltonon kívül azonban több használható elkapója sem lesz elérhető Lucknak, aki így minden bizonnyal többször fogja majd ma is keresni a labdával a Gore - Doyle kettőst Moncrief biztos és Allen, valamint Dorsett vélhető hiánya miatt.
A Vikings defense még mindig előkelő helyen tanyázik a meccsenkénti engedett pontok tekintetében és a legjobb játékosuk visszatérésével joggal bízhatnak abban, hogy a támadósor is hozzá tud majd tenni a győzelem elérése érdekében. A túloldalon továbbra is tart a Luck függőség. A fal egyáltalán nem életbiztosítás, ma ráadásul egy piszkosul kemény védelem néz majd farkasszemet Luckkal, ahol a defense minden szintjén játszanak klasszisok. Ugyanakkor egy ilyen irányító, mint Luck lehet, hogy jobban ki tudja majd használni, hogy Harrison Smith továbbra sem bevethető, mint ahogyan múlt héten tette azt Bortles. A mérkőzésen a tét óriási lesz, egy kiemelkedő minnesotai védelem csap össze egy hasonlóan erős indianapolisi támadósorral, és visszatér Adrian Peterson, aki talán az utolsó reménysugár a Vikingek számára, hogy felélesszék a támadójátékot, és beindítsák a PO hajrát.
Cincinnati Bengals - Pittsburgh Steelers
2016. december 18. 19:00, Paul Brown Stadium, Cincinnati
Pittsburghben foggal-körömmel küzdenek a rájátszás helyért és jelenleg wild card helyen csücsülnek, a Bengals pedig egy eléggé kiábrándító szezont tudhat maga mögött, Marvin Lewis pedig lehet a munkájáért küzd. Pont ezért pikáns összecsapás várható a két divízióriválistól. Legutóbb a 2. héten találkoztak egymással és akkor 24-16-ra a Steelers győzedelmeskedett. A Bengals védelme átlagosan 119 yardot enged a földön, ez pedig jó hír Le’Veon Bellnek aki az elmúlt négy meccsen mindig 100 yard fölé jutott, valamint múlthéten a Bills ellen karriercsúcsnak számító 236 yardos performanszt mutatott be. A Steelers passzjátéka is működőképes lehet, Antonio Brown már 11 elkapott TD-nél jár és az eddigi Bengals elleni meccseken sem tudták tartani a védők. Andy Daltonnak a Cleveland ellen nagyszerű napja volt, Tyler Eiferttel kétszer is megtalálták az endzone-t, és bár a héten már lehetett hallani AJ Green visszatéréséről is, jelenleg doubtful besorolást kapott. Green hiányában az újonc Tyler Boyd egyre több szerephez jutott, és most is érdemes lesz figyelni rá valamint William Gay cornerback párharcára. A Bengals a héten kirúgta rúgóját, Mike Nugentet, egész éves rossz teljesítménye miatt helyére Randy Bullockot claimelték, hátha ő magabiztosabb formát hoz. Egyik csapatnál sincs sok sérült, a Steelers oldalán Darius Heyward-Baynek valamint Shamarko Thomasnak kell kihagynia a mérkőzést, míg a Bengals részéről Wallace Gilberry doubtful, CJ Uzomah, Derron Smith és James Wright pedig questionable besorolást kapott. A Pittsburgh csapata tűnik az esélyesebbnek, de mivel konferencia találkozóról beszélünk, valamint a Bengals szinte biztos, hogy szeretne borsot törni a rivális orra alá, egy elég szoros mérkőzés várható.
Arizona Cardinals - New Orleans Saints
2016. december 18. 22:05, University of Phoenix Stadium, Glendale
Két csalódást keltő csapat mérkőzik meg a sivatagban, mindkét gárda öt győzelmet tudott összekaparni 14 hét alatt, és hivatalosan még a Saintsnek és a Cardinalsnak is van esélye a rájátszásra, de ez kisebb, mint 1%. A hazaiak egy monszunokkal tarkított mérkőzésen kaptak ki Miamiban, míg a Saints több, mint egy évtized után nem tudott TD-t szerezni a Bucs ellen, 16-11-re kaptak ki.
A vendégek támadósora egyébként komoly mélyrepülésben van, az előző két fordulóban mindössze egyetlen TD-t tudtak szerezni, az is egy 1 yardos fullback futás volt. Cserébe a Detroit és a Tampa Bay ellen is háromszor adták el a labdát, a védelem pedig több, mint 35 percet volt a pályán. Most sem lesz könnyebb dolguk, hiszen a liga egyik legjobb passzvédelmével kell szembenézni, de bizakodásra adhat okot, hogy Tannehill 3 TD passzt is kiosztott ellenük egy héttel ezelőtt. Breesnek egyértelműen azt az oldalt kell támadnia, ahol nem Patrick Peterson van, ugyanis az utóbbi hetekben Marcus Cooper és Justin Bethel sem játszik kiemelkedően. Sérülések terén szerencsésnek mondható a csapat, Michael Thomas (WR) és Mark Ingram (RB) is bevethető állapotban van, a védelemből Delvin Breaux (CB) és Stephone Anthony (LB) fog hiányozni, a támadósorból pedig Terron Armstead (LT) került IR-re, a helyén Tony Hills kezdhet. Kérdéses besorolást Daniel Lasco (RB), Max Unger (C), Shiloh Keo (S), és Craig Robertson (LB) kapott.
David Johnson sorozatban 14. 100 scrimmage yardos meccsére készül, amivel NFL rekorder lenne, és erre minden esély megvan, hiszen a Saints nem az elit védelméről ismert. A fiatal futó MVP formában játszik, könnyedén 2000 scrimmage yard fölött zárhat, de rajta kívül egyedül Larry Fitzgerald az egyetlen biztos pont az offense-ben. Palmernek ráadásul eggyel kevesebb célpontja lesz, mivel Michael Floydot kirúgta a csapat, miután ittas vezetés miatt letartóztatták a hét elején. Így a future-HOF másik oldalán minden bizonnyal JJ Nelson kaphat szerepet, aki múlt héten két játékból két TD-t szerzett. A botrányos támadófal tovább gyengült, a bal oldali tackle-ként jól játszó DJ Humphries agyrázkódás miatt biztosan kihagyja a találkozót, kérdéses besorolást pedig John Brown (WR), Marcus Cooper (CB) és Jermaine Gresham (TE) kapott, de elvileg mindenki bevethető.
Yardok tekintetében a liga legjobb támadósora találkozik a liga legjobb védelmével, így mindenképpen több érdekes matchup-ot láthatunk, a Cardinalsnál visszatér Tyrann Mathieu a védelembe, míg a vendégeknél Tim Hightower futó először tér vissza Arizonába. Mivel rájátszásról egyik csapat esetében sem beszélhetünk, a két csapat szurkolóin kívül leginkább a fantasy fociban jól teljesítő játékosok miatt lehet érdemes bekapcsolódni, a meccset pedig az döntheti el, hogy melyik csapat támadósora hibázik kevesebbet.
Atlanta Falcons - San Francisco 49ers
2016. december 18. 22:05, Georgia Dome, Atlanta
Denver Broncos - New England Patriots
2016. december 18. 22:25, Sports Authority Field at Mile High, Denver (TV: Sport2, ÉLŐ)
A utóbbi években számos alkalommal összefutott ez a két csapat akár a rájátszásban, akár az alapszakaszban és most is az AFC élvonalába tartozik mindkét gárda. Formákat tekintve a Pats áll jobban, 4-meccses győzelmi szériában vannak, míg a Denver a múlt héten a Titans ellen kapott ki.
Rátérve a sérülésekre, a Broncosból hiányozni fog Brandon Marshall (ILB, térdhajlító), Todd Davis (ILB, mellkas) játéka pedig kérdéses. A New Englandnél Danny Amendola (WR, boka) a biztos hiányzó, kérdéses a játéka Martellus Bennettnek (TE, boka), Malcolm Butlernek (CB, csípő), Jordan Richardsnak (S, térd), Elandon Robertsnek (LB, térdhajlító), Eric Rowe-nak (CB, térdhajlító), Matt Slaternek (WR, lábfej) és Dont'a Hightowernek (LB, térd).
Várhatóan sok LeGarrette Blount futást tartalmazó gameplannel készül az egykori Broncos-HC, Josh McDaniels, elvégre a földön sokkal könnyebben verhető a hazai védelem, pláne akkor ha Marshall mellett Davis sem játszik, azaz csere ILB-párossal állnak ki a vadlovak. Persze rendkívül izgalmasnak látszik az MVP-formában játszó Tom Brady összecsapása a liga legjobb passz elleni védelmével. Brady a labdáival Julian Edelmant, Chris Hogant, Martellus Bennettet és James White-ot veheti legtöbbször célba. A labda túloldalán adott Trevor Siemian és a szokásos Emmanuel Sanders - Demaryius Thomas kettős, valamint egy diszfunkcionális futójáték az újonc Devontae Booker vezetésével. A vendégek védelme futás ellen a liga élvonalába tartozik, passz ellen viszont csak a középmezőnybe, ennek megfelelően célszerű lenne a levegőben támadni Gary Kubiakéknak.
A meccs inkább a Broncosnak fontos, hiszen egy meccs hátrányban vannak a wild card helyért történő csatában a Miami Dolphins-szal szemben, míg a Pats relatíve kényelmes előnnyel vezeti a csoportját pont a Phins előtt. A matchupokat tekintve talán a New England az esélyesebb, de ne feledjük azt a tényt, hogy a legutóbbi 3 Denverben lejátszott találkozójukat a Broncos nyerte.
San Diego Chargers - Oakland Raiders
2016. december 18. 22:25, Qualcomm Stadium, San Diego
Idegenben elszenvedett vereségből jön mindkét csapat a kaliforniai rangadóra, a Chargers a Pantherstől kapott ki, a Raiderst pedig a Chiefs intézte el a Csütörtök Esti Rangadó keretében.
A vendégek nem számíthatnak ma Shilique Calhounra (LB, térd), Karl Josephre (S, lábujj) és Stacy McGeere (DT, boka). Kérdéses besorolást kapott Amari Cooper (WR, váll), Michael Crabtree (WR, ujj), Darius Latham (DT, boka), Kelechi Osemele (G/T, térd), Perry Riley (LB, térdhajlító) és Malcolm Smith (LB, térdhajlító). A Chargersnél nem játszik ma Melvin Gordon (RB, csípő) és Craig Mager mai játéka sem valószínű (CB, váll), kérdéses besorolást kapott Orlando Franklin (G, borda) és Jeremy Butler (WR, boka).
Bajban lehet az eddig kitűnően teljesítő Bolts secondary, gyakorlatilag a szezon eleji keretből egyedül Casey Hayward maradt meg hírmondónak, mellette a draftolatlan újonc, Trevor Williams fog kezdeni, ez Amari Cooper és Michael Crabtree ellen sokba kerülhet, még úgyis, hogy mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak. Latavius Murrayre leginkább a red zone-ban vár feladat, mezőnyben kifejezetten jól tart futás ellen a Bolts D. A túloldalt pedg leginkább Philip Riversre kell készülni. A legendás 17-es szépen szórja szét a labdáit Tyrell Williams, Dontrelle Inman, Travis Benjamin, Antonio Gates és Hunter Henry között. Futás ellen a liga egyik leggyengébb védelme a Raidersé, a gond az, hogy Gordon hiányában Kenneth Farrow és Ronnie Hillman maradt a 2 egészséges futó, ami azért behatárolja a lehetőségeket.
A meccs esélyese az Oakland, matchupok terén jobban állnak és Jack Del Rio Mike McCoy-jal ellentétben rendre jól meccsel ebben a szezonban. A párharc állása 62-50-2 a Raidersnek és a 2 csapat legutóbbi 3 összecsapásán is a fosztogatók győztek.
Dallas Cowboys - Tampa Bay Buccaneers
2016. december 19. 2:30, AT&T Stadium, Arlington (TV: Sport2, ÉLŐ)
Sorozatban második Vasárnap Esti Rangadójára készül a Dallas Cowboys, ezúttal a 8-5-el álló Tampa Bay Buccaneers látogat Arlingtonba. A vendégek szép csendben, sorozatban öt meccset nyertek és utolérték az NFC South élén az Atlanta Falconst, jelenleg wild-card pozícióban készülnek arra, hogy 2002 óta a legjobb sorozatukat produkálják. Hazai oldalon ezúttal sincs változás, miszerint rengeteg kisebb-nagyobb sérülés hátráltatja a felkészülést, Chaz Green (OT, hát) IR listára került, de Morris Claiborne (CB, ágyék) és DeMarcus Lawrence (DE, hát) sem játszhat ezen a mérkőzésen. A további tíz limitáltan készülő játékos egyelőre kérdéses besorolást kapott, de feltehetőleg mindannyian beöltözhetnek, így Tyron Smith (OT, hát), Dez Bryant (WR, hát), Sean Lee (OLB, térd) és JJ Wilcox (SS, comb) is. A Bucs ezzel szemben rendkívül egészségesnek számít az év ezen szakaszában, mindössze Sealver Siliga (DT, vádli), Lavonte David (LB, térd-ín) és Chris Conte (S, mellkas) került fel az injury reportokra, az ő játékuk így hivatalosan kérdéses, de a nagyobb meglepetés az lenne, ha nem vállalnák az éjszakai ütközetet.
Dak Prescott az előző SNF alatt profi karrierje leggyengébb meccsét produkálva másodszor is vereséget szenvedett a Giants ellen, a kezdő egyértelműen ő maradt, könnyű dolga azonban a floridaiak védelme ellen sem lesz. Az elmúlt három meccsen egyszer sem passzolt 200 yard felett, a legutóbbi két meccsen pedig úgy szereztek összesen 24 pontot, hogy 24 harmadik kísérletből mindössze 2-t(!) sikerült megoldani. A kulcs nyilván az lesz, hogy visszataláljon a szezon közepén mutatott formájához, „ne úgy játsszon, mint egy újonc”, hisz a Bucs védelme a yardokat tekintve inkább a középmezőnybe tartozik, de jól zavarják meg az ellenfelek irányítóit, 29 sacket és 11 interceptiont szereztek eddig. Jameis Winston esetében is ez lesz a legfontosabb, általában akkor tudnak nyerni, ha nem adja el (sokszor) a labdát, a Cowboys védői pedig ebből a szempontból nem tartoznak az élmezőnyhöz, mindössze négy alkalommal tudták elcsenni az ellenfél irányítójának passzát. A támadóktól egyébként is nehéz lenne elvárni, hogy egyedül nyerjék meg a meccset, az elmúlt négy meccsen mindössze hat TD-t szereztek és a Winston-Evans kapcsolatot leszámítva nem sok veszélyt jelentenek papíron.
Történelmileg elég jól megy a Cowboysnak a tampaiak ellen, 13-4-re vezetik a párharcot, bár tavaly 10-6-ra kikaptak, ezúttal is ők a favoritok. A Buccaneers védői mindössze 12.8 pontot engednek átlagban a 10. játékhét óta, ha ezt ezúttal is sikerül tartani, akkor Winstonéknak már „csak” két TD drive kell, hogy sok év után újra elérhető közelségbe kerüljön az utószezon, így aki teheti, annak érdemes lesz fennmaradni erre az összecsapásra is.