NFL mérkőzés beharangozók - 6. hét - TNF

Írta: vassadi — 2012. október 11., 00:50

A 6. fordulóban a Titans és a Steelers találkozója nyitja meg a mérkőzések sorát.

NFL mérkőzés beharangozók - 6. hét - TNF

Tennessee Titans - Pittsburgh Steelers, magyar idő szerint péntek 02:20, LP Field (TV: Sport 2)

Egyik csapat sem úgy kezdte a 2012-es szezont, mint ahogy azt előzetesen várni lehetett. A tavaly 9-7-es mérleggel a playoffról épphogy lemaradó Titans egy hosszabbításban kiharcolt győzelem mellett négy sima vereséget szenvedett el, míg az AFC északi divíziójának első helyére pályázó Steelers két idegenbeli botlása miatt korán lépéshátrányba került csoportriválisaival, a Ravens-szel és a Bengals-szal szemben.

A hazaiak kezdő irányítója, Jake Locker nem épült fel vállsérüléséből, így akárcsak a Vikings ellen, ezúttal is Matt Hasselbeck kezébe kerül a karmesteri pálca. A rutinos, tavaly még alapembernek számító QB vezérletével sem tudott feljavulni a Titans támadóegysége, bár a problémák fő forrását a futójáték eredménytelensége jelenti. Chris Johnson továbbra sem találja formáját, a Texans ellen ugyan 141 yarddal segítette csapatát, a másik négy találkozón azonban összesen 69 yardot ért el. Tovább rontja Mike Munchak alakulatának helyzetét, hogy a második számú running back, Javon Ringer térdsérülés miatt hosszabb időre kidőlt a sorból, így Johnson tehermentesítését is nehezebb lesz megoldani. A Steelers védelme a szezon eddigi szakaszában korántsem a tőle megszokott, ligaelit színvonalon teljesített, ráadásul most két fontos láncszem, Troy Polamalu és LaMarr Woodley is hiányozni fog, akik a hétvégi, Eagles ellen megnyert meccsen szenvedtek sérülést. A Dick LeBeau által koordinált egység a mérkőzések elején viszonylag jól tartotta magát mind futás, mind passz ellen, a második félidőre viszont rendre látványosan elfáradtak a védők, és mostani ellenfelük is elsősorban ennek kihasználásával érhet el eredményt. Ehhez azonban a titánok offense-ének sokáig kell a pályán maradnia, melynek alapfeltétele, hogy hatékonyan működjön a futás.

A futójátékukra az acélvárosiak sem lehetnek büszkék, az első három fordulóban teljesen tehetetlennek bizonyultak, amikor a földön próbáltak haladni, hétvégén azonban visszatért Rashard Mendenhall, és a keresztszalag-szakadásból felépülő running backnek köszönhetően újra életjeleket mutatott a csapat futások során. A pittsburghi offense elsődleges fegyvere azonban a passzjáték, Ben Roethlisberger és társai pedig meglehetősen kedvező matchup elé néznek, elvégre passz elleni védekezés terén a liga egyik leggyengébbje a Jerry Gray irányította defense. Rossz hír a hazaiak számára, hogy míg a védőik nem jeleskednek az irányítók siettetésében, addig a Steelers támadófala javuló tendenciát mutat pass protectionben (a legutóbbi két meccsen összesen 1 sacket engedtek), a skill posztok felhozatalát tekintve pedig irigylésre méltó helyzetben vannak a kohászok, így a papírforma alapján minden adott a légiparádéhoz. Ahhoz azonban, hogy a Todd Haley-féle támadógépezet igazán hatékonyan üzemeljen, a földön is eredményesen kell termelniük a yardokat, a Tennessee - egyik kulcsemberét, a linebacker Colin McCarthy-t alighanem nélkülözni kénytelen - védelme ellen pedig kiderül, hogy a múlt heti teljesítmény csak kisebb fellángolás volt-e, vagy valóban elindult a javulás útján a Steelers futójátéka.

Sorozatban az ötödik olyan szezon az idei, amikor a két csapat megmérkőzik egymással az alapszakaszban. Az előző négy összecsapásból hármat a Steelers nyert meg, ugyanakkor a Titans 1997-es Nashville-be költözése óta kilencszer találkoztak Tennessee-ben, és hét alkalommal is a hazaiak vonulhattak le győztesként a pályáról. Jelen helyzetben a titánok számára létfontosságú lenne a győzelem, és Mike Tomlin együttese sem engedhet meg magának egy botlást, ha le akarja dolgozni hátrányát az AFC North-ban.

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 11 éve
Bocsánat, de mikor kerülnek fel a következő forduló kérdései a tippjátékban?