NFL mérkőzés beharangozók - Wild Card vasárnap

A Wild Card kör másik két találkozója kerül megrendezésre a mai estén.

NFL mérkőzés beharangozók - Wild Card vasárnap

Baltimore Ravens – Indianapolis Colts, magyar idő szerint 19:00, M&T Bank Stadium (Sport 2)

Nyilván mind a négy wild card meccsben van valami különleges, de a közös múltra és felfokozott érzelmi hangulatra való tekintettel nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Ravens – Colts párosítás még ezek közül is Chuck Pagnokiemelkedik. Chuck Pagano négy évig dolgozott Baltimore-ban, tavaly már a teljes védelem koordinálásáért ő volt a felelős, innen szerződött egy éve a Coltshoz főedzőnek. Szeptemberben azonban leukémiával diagnosztizálták a szakembert, ebből szerencsére a franchise óriási támogatásával sikeresen felépült, a vasárnapi meccsen pedig már az Ő irányítása alatt futnak ki Luckék, ennél nagyobb motivációra tehát nincs szükség a vendégeknél. A Hollóknál is muszáj megemlíteni az emóciókat, Ray Lewis jövendőbeli Hall of Famer linebacker a héten jelentette be, hogy ez az utolsó éve, a playoff után visszavonul. A már most legendás 52-esért tehát szintén fokozott erővel küzdhetnek csapattársai, a tricepsz szakadásból visszatérni kívánó játékossal együtt indulnak majd harcba a Super Bowlért.
Lewis visszatérésén kívül Terrell Suggs és Bernard Pollard (utóbbi játéka kérdéses) is lendíthet az idén gyengélkedő defense-en, 2002 óta most végeztek a legrosszabb helyen az engedett yardok tekintetében (17.-ek lettek, akkor 22.), azonban a hosszú idő után először újra együtt játszó trió képes lehet a hagyományosan kemény Ravens védelem szebb napjait felidézni. A már említett Pollardon kívül Tandon Doss (WR) és Jah Reid (G) pályára lépése ütközhet még akadályba, hiányzásuk azonban „nem annyira” súlyos veszteség, hisz előbbi mindössze 7 elkapást ért el az alapszakaszban, guard poszton pedig a folyamatos sérülések miatt többen is Ray Lewiskezdő terhelést kaptak, Yanda átellenes oldalán így a két csere, Harewood és Williams sem lenne megilletődve, ha a kezdőben kapna helyet.
Jóval nehezebb helyzetben van sérüléseket tekintve a vendégcsapat, az elsősorban támadófalat és front-sevent érintő problémák könnyen a meccsbe kerülhetnek. Samson Satele center ugyan visszatér bokaproblémái után, Winston Justice jobb oldali tackle és A.Q. Shipley csere center játéka még nem tisztázott, sőt, múlt heti agyrázkódása miatt Joe Reitz biztosan kihagyja a találkozót, helyettese Jeff Linkenbach lesz a bal oldali guard poszton. Az egyébként is gyengécske futás ellen védelem Ray Rice ellen is hosszú este elé nézhet, a Lawrence Guy – Martin Tavaseu – Cory Redding védőfalból mindössze Redding stabil kezdő, ő viszont éppen sérülésből tér vissza, mint ahogy a mögöttük dolgozó linebackerek szinte összes valamire való tagja is. Tom Zbikowski safety pont az ellenféltől érkezett a nyáron, játékára hiába lenne szükség Flacco rövid passzai esetén, nagy eséllyel Joe LeFeged kezd majd a helyén.
A keretek egészségi állapota mellet a legtöbb match-up is hazaiaknak kedvez, de nem elég ezzel megbirkózniuk a Colts játékosainak, fejben is fel kell nőniük a feladathoz. A Ravens veteránjai rájátszáson belül is nagy tapasztalattal rendelkeznek, sokuknak utolsó lehetősége, hogy Super Bowlt nyerjenek, így szerintem elhanyagolható tényező, hogy utolsó öt alapszakaszbeli meccsükből mindössze egyet nyertek meg. Pont az ellenkezője a helyzet az idény egyik meglepetéscsapatánál, a rengeteg újoncot soraiban tudó Indianapolisban a játékosok java élete eddigi legfontosabb meccsére készül, nagy kérdés, hogy mennyire tudnak felülkerekedniük ezen. Ha Lucknak lesz elég ideje, ha megfelelően tudnak blokkolni az utolsó épségben maradt futónak, az újonc Vick Ballardnak és ha megfelelő mennyiségű labdát/pontot szerez a védelem akkor meccsben maradhatnak Pagano fiai, de látjuk, hogy elég sok a „ha”... Mindenesetre a fent említett edzőn kívül jelenleg nem sokan ismerik jobban a Ray Lewis vezette hazai védelmet, így igen parázs találkozóra van kilátás, a fogadóirodák szerint 7 pontos favorit a Ravens.

Varga Kristóf (kristof)


Washington Redskins – Seattle Seahawks, magyar idő szerint 22:30, FedEx Field (Sport 2)

Tavaly fordult elő először az NFL történetében, hogy két, újonc irányítóval rendelkező csapat játszik egymás ellen rájátszásban. Idén megismétlődik ez amikor a Russell Wilson vezette Seahawks látogat a Robert Griffin III irányította Redskins otthonába.
Mind a két csapat a szezon második felében állt össze. A Washington hét meccs óta nem talált legyőzőre, amibe beletartozik az alapszakasz utolsó találkozója is a Dallas ellen aminek megnyerésével jutottak be a rájátszásba. A Seattle a legutóbbi nyolc meccsből hetet megnyert, de a Dolphins elleni vereség is november 25-én volt. Tehát Alfred Morrisa decembert hibátlanul teljesítették a csapatok.
A Washington a legjobb futóegységet tudhatja magáénak az egész NFL-t tekintve. A hatodik körös újonc Alfred Morris 1613 yardjával a második legtöbbet yardot érte el Adrian Peterson után. A futójátékot erősíti az irányító Robert Griffin III is, aki 815 yardot tett bele a közösbe. Ezt az egységet hivatott megállítani a Seahawks védelme, akiknek inkább a passzok levédekezése az erősségük. Brandon Browner négy meccses eltiltás után tér vissza, így erősítve a hátsó alakzatot és lehetővé téve Kam Chancellor számára, hogy többet legyen line of scrimmage-en a Redskins futójáték megállításának érdekében. A Washington támadófalában a Dallas elleni találkozón megsérült a bal oldali guard Kory Lichtensteiger, akinek játéka kérdéses. Ha nem tud pályára lépni a helyét az újonc Josh LeRibeus veheti át. A Seahawks második legfontosabb feladata a futás megállítása után, hogy nyomás alá helyezzék Griffint, akinek 102-es passer ratingje volt az alapszakasz végén. Elkapói közül mindenki bevethető, így a Pierre Garcon, Santana Moss, Leonard Hankerson és Josh Morgan négyes igyekszik gondot okozni az ellenfél secondary-nek. A pass rush a védelem egyik gyenge pontja és már az alapszakasz során sem volt igazán megfelelő az irányító siettetése.
A Seattle támadó alakulatát is újonc irányító vezeti. A draft harmadik körében kiválasztott Russell Wilson is esélyes az Év Újonca címre. Az edzőtáborban megszerezte a kezdő posztot Matt Flynn elől és december végére a csapat vezérévé vált, remek teljesítményt mutatva. Végül 3118 passzolt yarddal végzet és a 26 passzolt TD-Marshawn Lynchjával beállította Peyton Manning újonc rekordját is. Természetesen ez a fejlődés köszönhető a futójátéknak is. Marshawn Lynch 1590 yardja Peterson és Morris mögött a harmadik legtöbb az idei alapszakaszban. Wilson volt a második legtöbb futott yardot elérő játékos a csapatban a maga 489 yardjával. A Redskins védelme 21 interceptiont szerzett az alapszakasz során és ezekből 12-t, amikor öt vagy több védőt küldtek blitzelni. Azonban Wilson a szezon második felében nagyon jól játszott nagy nyomás alatt is. A Washington defense vezére az örökifjú London Fletcher, aki a csapat legtöbb szerelését (139) és interceptionjét (5) szerezte. Nehéz lesz nyomást gyakorolni Wilsonon, ugyanis a támadófal (főleg a bal oldali tackle, Russell Okung) remek munkát végez az irányító megvédésében, de ha esetleg átjutnának a védők a támadófalon akkor a fiatal játékos képes kimozgással időt nyerni és pontosan passzolni az elkapóinak. Az elkapók közül Sidney Rice és Goden Tate a két első számú, de Doug Baldwin és Zach Miller is reális opciók a passzjátékban.
A Redskins 1999 óta nem játszott haza mérkőzést a rájátszásban tehát borítékolható a remek hangulat a FedEx Fielden. A Seahawks idegenbeli mérlege 3-5, de a szezon második felében idegenben is tudtak nyerni.
A két csapat majdnem ugyanolyan játékerőt képvisel. Az egyetlen különbség, hogy a Washington védelme papíron gyengébb a Seattle-i egységnél, ami akár el is döntheti a mérkőzést. Remek találkozónak ígérkezik a Wild Card forduló utolsó összecsapása.

Kiss Ferenc (Fucu)


Hozzászólások

több mint 11 éve
sapka Washington Commanders 15 — sapka
"Redskins 1999 óta nem volt rájátszásban"
csak 2005-ben, ahol a második körben búcsúzott Seattleből 20-10-zel
meg 2007-ben, amikor a (na hol?) a Seattle otthonában búcsúzott, mikor is a végén Collins 2 interceptionnel 14 pontot ajándékozott az ellenfélnek, ezzel mentve 35-14-re az állást
végülis ezt tekinthetjük semminek is...

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 11 éve
"Redskins 1999 óta nem volt rájátszásban"
csak 2005-ben, ahol a második körben búcsúzott Seattleből 20-10-zel
meg 2007-ben, amikor a (na hol?) a Seattle otthonában búcsúzott, mikor is a végén Collins 2 interceptionnel 14 pontot ajándékozott az ellenfélnek, ezzel mentve 35-14-re az állást
végülis ezt tekinthetjük semminek is...sapka
szerintem arra gondolt, hogy a Redskins '99 óta nem játszott PO-meccset a FedExen


több mint 11 éve
blase 1
live stream valaki linket tud dobni?