San Francisco 49ers [SF]

Alapítás
1946
Liga
NFC
Divízió
W
Város
Santa Clara, California
Stadion
Levi's Stadium

Weboldal
http://www.49ers.com/

Tulajdonos
Jed York
Főedző
Chip Kelly
OC
Curtis Modkins
DC
Jim O'Neil

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 5 – 1981 (XVI.), 1984 (XIX.), 1988 (XXIII.), 1989 (XXIV.), 1994 (XXIX.)
NFC Championship győzelmek száma: 6 - 1981, 1984, 1988, 1989, 1994, 2012
Divíziógyőzelmek száma: 19 - 1970, 1971, 1972, 1981, 1983, 1984, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1992, 1993, 1994, 1995, 1997, 2002, 2011, 2012 (NFC West)
Playoff szereplések száma: 26 - 1949 (AAFC), 1957, 1970, 1971, 1972, 1981, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 2001, 2002, 2011, 2012, 2013 (NFC)

Ahogy kezdődött

A 49ers volt a nagy ligás sportklubok közül a legelső San Francisco történetében.
A csapat 1946-ban csatlakozott a profi futballklubok közé az AAFC (All-America Football Conference) tagjaként, de akkor is, mint már örök másodikként jegyezték őket, ugyanis
nem tudták megfosztani trónjától a domináns Cleveland Brownst.
A változást az 1950-es év hozta, amikor is az AAFC felbomlása után a 49ers, Browns és a Baltimore Colts felvételt nyert az NFL-be.
A 49esek az első pár szezonjukban eléggé küszködtek az új ligában, nem úgy mint a régi ismerősük a Browns, akik viszont megnyerték a bajnokságot rögtön az első évükben, 1950-ben.
1957-ben a gárda végre érezhette a győzelem és siker ízét az NFL-ben. A szezonnyitón elszenvedett vereség után zsinórban három győzelmet arattak a Rams, Bears és Packers ellen,
Mielőtt visszatértek volna a hazai pályára ismét a Bears ellen.
A csapat 17-7-es vesztésre állt, amikor a 9ers tulajdonosa Tony Morabito szívinfarktust kapott és elhunyt. A játékosok a szünetben tudták meg a szörnyű hírt és sírva megtörten mentek ki a második félidőre, ahol szereztek 14 pontot válasz nélkül, így nyertek 21-17-re.

1957. november 3-án a Detroit Lions együttesét fogadták, ezen a mérkőzésen az egyik legnagyobb pass playt láthatta a közönség az NFL történetében.
10 mp-el a vége előtt, 31-27-es Lions vezetésnél QB Y.A Tittle az Oroszlánok 41-esétől egy
Kétségbeesett passzt próbált meg az end zone-ba, amit R. C. Owens kapott el magasra ugorva, és ezzel megszerezte a győzelmet a 49ers gárdájának. A play neve Alley-Oop lett.
A két játékos, akik fedezték Owenst, a későbbiekben a San Francisco edzői lettek.
A csapat 8-4-el fejezte be a szezon, zsinórban nyerve az utolsó 3 mérkőzésüket, így az NFL
Western Division címért ismét az Oroszlánokkal játszhattak, amit elveszítettek, köszönhetően a Lions zseniálisan játszó irányítójának, aki visszahozta a csapatot 27-7-es állásról 31-27-re.

A következő 13 évben a 9ers mindig pozitív mutatókkal zárt, kivéve 1963-at és 1964-et, amikor is összesen 6 győzelmet gyűjtött a csapat.

Ezekben az időkben a Frisco alkalmazni kezdte a shotgun felállást, amit a vezetőedzőjük, Red Hickey fejlesztett ki 1960-ban. Még ebben az évben a gárda az új taktikával verte meg a Baltimore Coltsot, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel az új "fegyverrel".
1961-ben a shotgunnal a 49ers egy gyors 4-1-es kezdést produkált, ám Chicagoban a Bears
Az ellenszerrel állt elő, ugyanis a védelmet feljebb vitte a LOS vonaláig és lerohanta az irányítót. Így 31-0-ás totális győzelmet arattak. Habár ezután csak 3 győzelmet tudtak még összegyűjteni a fiúk, a shotgun bekerült az NFL vérkeringésébe és mai napig használatos.

Az 1963 és 1964-es frusztráló szezon után a 49ers visszatért egy 7-6-1-es mutatóval és QB-jük, John Brodie az egyik legjobb passzere lett a Ligának 3112 yarddal és 30 TD-vel.
1968-ban az új vezetőedző Dick Nolan lett akivel a következő 2 évben nem sikerült javítani a csapat statisztikáin.

Az 50-es, 60-as években a San Francisco leginkább a Million Dollar Backfieldről volt híres. A futószekciót illették ezzel a becenévvel, amelyet az erőteljesebb futónak számító Joe Perry, John Henry Johnson és a korszak legjobb open field runnerének tartott szupersztárja, Hugh McElhenny alkotott. Mára mindhárman tagjai a Hall of Famenek. Szintén kiválónak számított liga szinten a két már említett QB, YA Tittle és John Brodie is.

1970-80

A ’70-es esztendő meghozta San Francisco csapatának az első NFC West divíziógyőztes trófeáját, méghozzá a nagy rivális, az Oakland Raiders legyőzésével.
Ezután következett az NFC döntő, amiben alulmaradtak a Cowboys ellenében egy szoros mérkőzésen. A Pro Bowlra 5 játékos utazott a csapattól. Dick Nolan az Év NFL edzője lett.
1971-ben megnyerték másodszor is az NFC Westet, majd a konferenciadöntőben ismét a Cowboys csapatával találták magukat szembe, azonban ismét alulmaradtak.
1972 ismételten az NFC konferenciadöntőben találta a 49erst, ki más, mint a Dallas Cowboys ellenében. Itt nem adták magukat könnyen, de a 4. negyeded 28-13-al kezdő SF ismét bebizonyította, hogy a Playoff bizony más műfaj. Roger Staubach vezetésével a Cowboys nemcsak felállt, hanem 30-28-ra le is győzte a Super Bowl álmokat dédelgető 49erseket.
Az három vereség a Playoffban annyira megviselte a klubot, hogy az elkövetkezendő 8 évben nem is sikerült még csak a közelébe sem kerülni a PO-nak. A sorozatos gyenge szereplés hatására megvált a klub Dick Nolantól.
A következő 3 évben játékosok jöttek-mentek, de igazából senki sem tudott maradandót alkotni, illetve hozzátenni a régen szebb napokat látott klub játékához. Az évenkénti edzőcsere sem tett jót senkinek. Az egyetlen off-season nyereség, ami ezekben a szűkös években színesítette a palettát, O.J. Simpson megszerzése volt 1978-ban, aki első volt csapaton belül futott yardokban a szezonban. Ennek az időszaknak nem igazán voltak kiemelkedő játékosai a Frisconak, talán egyedül csak Jimmy Johnsont, a csapat cornerbackjét lehet kiemelni.

A változást az új tulajdonos, Eddie J. DeBartolo, és újonnan kinevezett vezetőedzője hozta el, akit Bill Walshnak hívtak.
Bill Walsh első draftpickje Joe Montana, QB lett a Notre Dame egyetemről. Montana paraméterei és karjának erőssége nem tette elit irányítóvá, de Walsh alatt és a rendszerében azzá vált. A gárdához érkezett még ez elkapó Dwight Clark, és a futó Earl Cooper.
1979-ben ismét egy 2-14-es szezonnak „örülhetett” San Francisco lakossága, ám bíztató jelek mutatkoztak. Steve DeBerg 3600 passzolt yarddal, Freddie Solomon pedig 800 elkapott yard zárt. Majd jött 1980… Walsh kezdő QB-ja DeBerg volt, de mind gyakrabban váltogatta Montanával a pályán, ami nem volt megszokott az NFL-ben. A döntő momentum New Orleansban jött el, ahol a nyeretlen Saints 35-7-re állt félidőben. Montana beállt és egy hihetetlen comebackkel hosszabbításban megverték a Szentek csapatát. Innentől Joe Montana és a San Francisco neve örökre egybeforrt.

1980-1990

Mivel az offense összeállt, Walsh a védelemre összpontosított. Eléggé merész és szokatlan módon rookie-kat és még nem bizonyított játékosokat hozott a secondaryhez. Ronnie Lott, Eric Wright és Carlton Williams érkezett, illetve több játékidőt adott Dwight Hicksnek.
Zseniális tradeket hajtott végre: Fred Deanért és Jack Reynoldsért. Az új szerzemények és meglevő régiek segítségével a támadó-és védő alakulat lehengerelte az egész mezőnyt.
Montana rövid-középpasszos játékai és a futás által az időt ellenőrzés alatt tudták tartani, nem sokat engedtek az ellenfélnek belőle.
Ez az út kikövezte a 49ers számára az NFC konferenciadöntőt, ahol régen látott ellenfél, a Dallas Cowboys várt rájuk. Régen a 70-es években ez a dallasiak győzelmével zárult volna, azonban most Joe Montana és Dwight Clark ütötte el őket a Super Bowltól. 4:54-el a mérkőzés vége előtt, 27-21-es Dallas vezetésnél megkezdődött a mindent eldöntő drive. Saját 11 yardos vonalától indulva az ellen 6 yardosáig vezette Montana a csapatát, ahol 3&3-nál az elsődleges receivere fedezve volt, a pass rush közeledett és akkor eldobta a labdát 3 védővel nyakán az end-zone-ba… A többi történelem. Dwight Clark emberfeletti módon megnyúlva a magasban kapta el a labdát. Touchdown! Az extra pont 9ers vezetést jelzett. Ezekután egy fumble recovery jelentette a jegyet a XVI. Super Bowlra, ahol a Cincinnati Bengals képezte akadályt kellett legyűrni. Sikerült.
A 49ers sikere a rövid passzos játékban, és az évtized vitán felüli legjobb irányítójának szereplésével magyarázható. Gyors passzok, futások, és domináns védelem. Montana legjobb célpontja az NFL emblematikus WR-e, Jerry Rice lett.

1984-ben a legjobb mutatóval zárt a csapat a klub történetében (15-1). Ismét Super Bowl szereplők lettek, ahol egyszerűen lenullázták az MVP Dan Marinot és receivereit. Ebben az évben az egész secondary Pro Bowlos lett.

A következő pár év hullámvasúthoz hasonlított ahol hol fent, hol lent volt a team.
De mindig vissza tudtak jönni, mint például a harmadik SB-jukra ami a XXIII volt.
Itt már Joe Montana mögött ott ült Steve Young a kispadon. Ezt az utolsó mérkőzésüket is sikeresen vették, ismét a Bengals csapatát küldve haza vesztesként.
1989-ben Bill Walsh visszavonult, átadva helyét korábbi DC-jének, George Siefertnek.
A 49esek kivasalták az útjukba kerülő ellenfeleket, hogy aztán a Super Bowlon megsemmisítsék a Denver Broncos-t, 55-10-re.

1990-2002

A 90-es évek nem indultak túl jól. A Giants kiütötte a Friscot a PO-ból, Joe Montana könyöksérülése két évre megbénította a csapatot.
1991-ben a helyére lépő Steve Young megsérült a dobó kezén, valamint térdsérülést szenvedett, így kihagyta a szezont. Bár Steve Bonoval 10-6-os mérleggel zártak, lemaradtak a PO-ról az Atlanta Falcons-szal történő összecsapás után.
92-93-ban megpróbálnak visszakapaszkodni az elitbe, de a gyatra védelem csak az NFC bajnoki döntőig engedte őket, ahol ismét a Cowboys semmisítette meg őket.
Időközben visszatér Joe Montana, de a média összeugrasztotta Steve Younggal, aminek következtében Montanát Kansas Citybe tradelték.
A következő szezonra pénzt nem sajnálva erősítik meg a védelmet, free agencyben, illetve a drafton (Bryant Young, Deion Sanders, Gary Plummer), de a vereségekkel kezdtek, a szurkolók pedig követelték George Seifert kirúgását. Bár az Eagles ellen kikaptak, ez volt a fordulópont, ahonnan meg sem álltak és 13-3-as mutatóval nyerték az alapszakaszt, majd zsinórban harmadszor nézett farkasszemet a 49ers és a Cowboys.
Itt nem volt pardon, a Cowboys 38 kapott ponttal a zsebében kullogott haza, ők csak 28-at tudtak szerezni, így a Frisco bejutott az ötödik Super Bowljára. Ott a San Diego Chargers várta őket trónfosztásra, de ezt a san franciscoi öböl partján máshogy gondolták. Steve Young 6 TD passzt adott, SB MVP lett. Az öt Super Bowl siker 14 év alatt a San Francisco 49erst minden idők egyik legnagyobb klubjává tette.

A Frisco 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben ismét bejutott a rájátszásba, ahol mindig a Green Bay Packers állította meg őket. 1998-ban viszont Steve Young csinált egy emlékezetes comebacket, ahol 3 másodperccel a vége előtt adott TD passzt Terrell Owensnek.

1998-ban Eddie DeBartolo-t felfüggesztették korrupció vádjával a csapat tulajdonosi posztjáról. Testvére és annak férje vette át a franchise-t. 1999-ben Steve Young egy vak oldali szerelés miatt visszavonulni kényszerült, így a 9ers erőteljes mélyrepülésbe kezdett.
2002-ben Jeff Garcia (QB) vezetésével felcsillanni látszott a remény, hogy esetleg PO, vagy akár Super Bowl szereplés lehet a vége a szép menetelésnek, de a későbbi SB győztes kijózanító vereséget mért a Kilencesekre. Ez volt a San Francisco 49ers utolsó szereplése a playoffban.

2003

Az 1997-ben Seifertet váltó Steve Mariucci vezetőedző menesztése után Dennis Ericksson lett a csapat következő edzője. A szezon rettenetesen alakult. Sérülések, gyenge támadófal, egyenetlen védőteljesítmény. Dennis Erickssont megtartotta a klub, bár egy negatív szériát produkáltak. Erickssonnal az volt a baj, hogy a fizetési sapkával nem törődött, nagy pénzekért szerződtetett játékosokat, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, rossz draftok, és végül koncepció nélküli csapatépítés. Terrell Owens, a csapat Nr.1 WR-e az Eagles-hez távozott idény végén, miután mindenkivel összerúgta a port, játékosoktól az edzőkig.

2004

Terry Donahuet (GM) és Dennis Erickssont menesztették a 2-14-es mérlegű szezon után. Ilyen mérleggel ezt megelőzően legutóbb 1979-ben zárt a csapat. Ezek után John York kinevezte Mike Nolan-t, a néhai Dick Nolan fiát vezetőedzői posztra. Nolan megjárta az NFL-t, mint DC több csapatnál is szerepelt. Elsőként nekilátott a nagy fizetésű/nem teljesítő játékosok elküldésének. Az eredmény 20M $-os sapka alatti hely lett.

2005

A 2005-ös draft 1/1-es pickje a Friscoé volt, ahol kiválasztották Alex Smith QB-t, a Utah Egyetemről, nem titkolt céllal, hogy franchise QB-t csináljanak belőle és köré építsék fel a csapatot. Sokak szerint Aaron Rodgerst kellett volna választani, aki a drafton a 24. helyig csúszott mielőtt a Green Bay elvitte volna. 2005-ben a 9ers 4-12-vel fejezte be a szereplést, kétszer megverve a rivális St. Louis Rams csapatát.

2006

A 2006-os év végén 7-9-cel zárt a Frisco. Végre remény éledt, hogy ismét visszatér a régi idők fénye egy javuló csapattal. Nem kis része volt ebben Norv Turnernek, aki remek play hívásaival és edzői mentalitásával kivívta a Candlestick Park csodálatát. Alex Smith is megmutatott abból valamit, hogy miért volt 1/1 draft 1 éve. A csapat kiütötte a rájátszásból a Denver Broncost, illetve a Seattle Seahawks csapatát kétszer is legyőzték. Norv Turner a szezon végén San Diegoba távozott HC-nak.

2007

Nagy reményekkel vágott neki az új szezonnak a Negyvenkilencesek alakulata. Ám egy újonc OC-val, aki nemrég még QB edző volt, nem sok jót ígért a szezon, hiába a 2-0-ás kezdés.
A negyedik mérkőzésen a harmadik playben Rocky Bernard, a Seahawks DT-je blokkolás nélkül jutott át a 9ers falon és sackelte Alex Smith. Az irányító a földre rogyott a nagy súly alatt és a jobb vállában súlyos sérülést szenvedett. Ezzel a szezonjának vége szakadt.
A csereirányítók (Trent Dilfer, Chris Weinke, Shaun Hill) sem tudták pozitív irányba vinni a csapat szekerét, így csalódást keltő 5-11-es 2007-en lettek túl.

(...)

A csapat főedzői

Buck Show (1946-1954)
Red Strader (1955)
Frankie Albert (1956-1958)
Red Hickey (1959-1963)
Jack Christiansen (1963-1967)
Dick Nolan (1968-1975)
Monte Clark (1976)
Ken Meyer (1977)
Pete McCulley (1978)
Fred O’Connor (1978)
Bill Walsh (1979-1988)
George Seifert (1989-1996)
Steve Mariucci (1997-2002)
Dennis Erickson (2003-2004)
Mike Nolan (2005-2008)
Mike Singletary (2008-2010)
Jim Tomsula (2010)
Jim Harbaugh (2010-2014)
Jim Tomsula (2015)
Chip Kelly (2016-)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

1969: Leo Nomellini, DT (1950-1963)
1969: Joe Perry, FB (1948-1960, 1963)
1970: Hugh McElhenny, FB (1952-1960)
1971: Y. A. Tittle, QB (1951-1960)
1993: Bill Walsh, főedző (1979-1988)
1994: Jimmy Johnson, CB (1961-1976)
2000: Joe Montana, QB (1979-1992)
2000: Ronnie Lott, S (1981-1990)
2000: Dave Wilcox, LB (1964-1974)
2005: Steve Young, QB (1987-1999)
2008: Fred Dean, DE (1981-1985)
2008: Bob St. Clair, OT (1953-1963)
2010: Jerry Rice, WR (1985-2000)
2011: Richard Dent, DE (1994)


Visszavonultatott mezszámok

8 - Steve Young
12 - John Brodie
16 - Joe Montana
34 - Joe Perry
37 - Jimmy Johnson
39 - Hugh McElhenny
42 - Ronnie Lott
70 - Charlie Krueger
73 - Leo Nomellini
79 - Bob St. Clair
80 - Jerry Rice
87 - Dwight Clark