Stan Jones emlékére

Stan Jones 1931. november 24-én, a gazdasági világválság kell??s közepén látta meg a napvilágot a pennsylvaniai Altoonában. A család kés??bb továbbállt Harrisburgbe, amikor Jones apja, aki egy telefontársaságnál dolgozott, ott kapott munkát, a fiú pedig utóbb a pár ezer lelket számláló Lemoyne-ban járta ki a középiskolát. Stan már ekkor megalapozta egyedülálló sportpályafutását. Állítólag már gimnáziumi freshmanként lelkes látogatója volt az edz??teremnek és onnantól fogva évente több kilónyi izmot pakolt magára a súlyzók szorgalmas emelgetésével. Egyre impozánsabb fizikai adottságaiból adódóan nem volt véletlen, hogy a futball mellett szép sikereket ért el súlylökésben, kalapács- és diszkoszvetésben is. A labda mindkét oldalán els??rangú tehetségnek számító Jones a középiskola elvégzését követ??en a University of Maryland tanult tovább és az egyetem futballcsapatát trenírozó legendás Jim Tatum útmutatásával páratlan sikerek részese lehetett. A Terps Stan Jones sophomore évében 9-0-ás mérleggel zárt, majd a Sugar Bowlban 28-13 arányú gy??zelmet aratva leckéztette meg az addig szintén veretlen, azonban a meccs el??tt még nemzeti bajnoknak is kikiáltott Tennessee-t. Két évvel kés??bb Tatum tanítványai megint veretlenül masíroztak végig az alapszakaszon és ezúttal ??ket választották bajnoknak, csakhogy – sors furcsa fintoraként - a szezonzáró Orange Bowlban kénytelenek voltak fejet hajtani az Oklahoma el??tt.
 

1953-as senior évét követ??en Jones már nem csupán a konferencia legjobbjai közé verekedte be magát, de egyöntet?? All-American lett, továbbá kiérdemelte a legjobb falembernek ítélt Knute Rockne Memorial Trophy-t. (Egyetemi karrierje további elismerésképpen 1977-ben beválasztották az ACC létrejöttének 25 éves jubileuma alkalmából összeállított álomcsapatba, 2000-ben pedig a College Football Hall of Fame-be.) A remek játékos utolsóéves produkcióját látva a Chicago Bears vezet??sége már biztos lehetett abban, hogy jó lóra (akarom mondani Tekn??sre) tett, mid??n az 1953-as draft 5. körében – tudván akkor, hogy egy évig még nem állhat rendelkezésükre - Stan Jones-t húzta be.
 

Az újonc az 1954-es College All-Star mérk??zést követ??en csatlakozott a Medvékhez, akik a 1940-es évek nagyjainak visszavonulását követ?? átfogó generációváltás kell??s közepén voltak. Az el??z?? évben Halasék megérezték az egykori legendák hiányát és csupán szerény három gy??zelemre futotta erejükb??l, ám Jones els?? idényében újra az élmen??k közé küzdötték fel magukat. A drámai javulásból természetesen a zöldfül?? falember is kivette a részét, igaz a szakmai stáb nem lehetett maradéktalanul elégedett produkciójával, hiszen a következ?? szezonra az offensive tackle pozícióból – melyhez végeredményben túl alacsonynak bizonyult – eggyel beljebb sorolták és onnantól kezdve guardként játszatták. Stan Jones ezen a jószerivel obskurus poszton évr??l-évre igazolta, hogy helye van a liga elitjében, 1955-1956-ban, valamint 1959-1960-ban, azaz összesen négy ízben lett All-NFL, 1955 és 1961 között pedig zsinórban hétszer került be a Pro Bowl-csapatba. Passz- és futásblokkolóként egyaránt kiváló volt, és utóbbi feladatkörében alkalma nyílt magát aránylag sokszor megmutatni, hiszen a Bears playbookjában számos olyan játék akadt, mely a guardot vagy guardokat „húzás”-ra utasította. Jones játékintelligenciáját és vezet??i erényeit a Chicago Bears szakmai stábja azzal is elismerte, hogy évekig a támadók kapitánya lehetett.
 

1962-re Jones sebessége némileg megkopott, de George Allen defensive coordinator nem hagyta parlagon heverni továbbra is kivételes adottságait és erejét, így a véd??egységben defensive tackle-ként vetette be. Ebben az évben még mindkét posztján pályára lépett, 1963-tól azonban már csak a véd??fal oszlopaként terrorizálta egykori sorstársait és a futójátékosokat. Stan Jones els??dleges feladata ugyanis a futások feltartóztatása és a fal közepének stabilizálása volt, és hogy az alakulat milyen remek munkát végzett azt jól jelezte, hogy 1963-ban a Bears védelme lett az NFL legjobbja a futás ellen. Ugyanebben a szezonban a gárda hosszú böjtöt követ??en újra a liga bajnoka lett: Ebben a sikerben a védekez?? egység szerepe meghatározó volt, egész év alatt csupán 7 futott touchdownt, meccsenként alig több mint 10 pontot engedélyeztek, míg a fináléban végül hat turnovert kikényszerítve gy??rték le a pontgyártásban eladdig nagyon eredményes New York Giants-et.
 

Tizenkét a Chicago Bears színeiben eltöltött esztend??t követ??en Stan Jones 1965-ben bejelentette visszavonulási szándékát, ám Otto Grahamnek, a Washington Redskins akkori f??edz??jének még sikerült egy évre visszacsábítani ??t a futballpályára. A kit??n?? veterán így már a marylandi Rockville-ben lév?? otthonához közel játszva tehetett pontot aktív pályafutása végére és 1966-os utolsó szezonját követ??en kezdetben csak annyi ambíciója volt, hogy a rockville-i gimnázium testnevel?? tanárjaként ifjú atlétákat neveljen. Jones végül mégis visszatért a profi futball világába és hajdani egyetemi cimborája, Bill Dovell hívására csatlakozott a Denver Broncos edz??i stábjához. A Vadlovaknál nem csak a véd??fal felkészítéséért felelt, de er??nléti edz??ként is ténykedett, majd 1972-ben mindkét min??ségében követte Lou Sabant a Buffalo Bills-hez. 1976 és 1988 között Stan Jones-t újra a Denver edz??i között találjuk – régi-új állomáshelyén a D-line mentoraként meghatározó szerepe volt a hírneves Orange Crush Defense létrehozásában -, ezt követ??en pedig 1989-t??l a Browns, 1991-ben pedig a Patriots játékosainak er??nlétér??l és megfelel?? kondicionálásáról gondoskodott. Edz?? karrierje utolsó állomásaként Jones az NFL Europe-ban szerepl?? Scottish Claymores-nál dolgozott.
 

A Chicago Bears egykori kiválósága 1991-ben a Senior Committee javaslatára került be a Pro Football Hall of Fame-be, azaz valódi érdemeinek elismerése két évtizedig váratott magára. Jones sokáig húzódó mell??zöttségének legf??bb oka – mint a bevezet??ben már utaltunk rá – az volt, hogy guardként, mint amolyan szürke eminenciás tette a dolgát a támadóegységben, így sohasem dicsekedhetett impozáns statisztikákkal. Amikor a játékost a Hall of Fame tagjává választották, rajta kívül csak két olyan tagja volt a cantoni elitklubnak, akik játékos pályafutásuk zömében guardként er??sítették csapatukat: Gene Upshaw és a Jones-szal egy évben Halhatatlanná tett John Hannah. Stan Jones sportolói hírnevét tovább öregbítette, hogy 1962-t??l véd??falemberként is helyt állt, de összességében talán azzal gyakorolta a legnagyobb hatást az utókorra, ahogyan „testét építette.”
 

A megel??z?? korokban nem igazán dívott, hogy a focisták súlyzókkal edzve gyarapítsák izmaikat, hiszen még a falemberek kapcsán is úgy tartották, hogy a túlzásba vitt edzés és izomtömeg lelassítja a játékost, illetve megrövidítheti pályafutását. Jones ugyanakkor személyes példájával rácáfolt ezen aggályokra, impozáns fizikumával viszonylagos alacsonysága dacára is rendkívül eredményesen verekedett a „lövészárkokban”, egyedülálló edzettsége pedig minden bizonnyal jelent??s mértékben hozzájárult ahhoz, hogy hosszú karrierje alatt egyetlen meccset sem kellett kihagynia sérülés miatt. Példája ennélfogva ragadósnak bizonyult és rövidesen olyan „undersized”, de többszörös Pro Bowler guardok követték ??t a súlyzók nyüstölésében, mind a Giants-es Jack Stroud és a Rams-es Duane Putnam, nem is beszélve a kés??bbi szorgos utódok ezreir??l. Minden bizonnyal Jones ismertette össze a Chicago Bears tulajdonosával, George Halas-szal a világbajnok súlyemel??t, a legendás Clyde Emrichet, aki a profi futball történetében az egyik els?? – ha nem éppen „az” els?? – er??nléti edz??ként aztán hosszú évtizedekig segítette az együttes játékosainak felkészítését. 1991-ben a profi er??nléti edz??k szervezete azzal tisztelte meg Stan Jones-t, Clyde Emrichet és Louis Riecke-t (aki az 1970-es években a négyszeres Super Bowl-gy??ztes Steelers-nél dolgozott), hogy évente a legkiválóbb „strenght coach”-nak ítélt díjukat hármukról nevezték el.
 

Nyugdíjas éveire Stan Jones Coloradoban telepedett le és 2010. május 21-én lánya, Sherrill otthonában és karjaiban érte a halál.

Dorkó Szabolcs (Szabler)