Super Bowl XLIV - Special Team & Head Coach

Special Team

Egyik csapatnak sem kiemelkedő a speciális csapategysége, de azt mindenki észre fogja venni, ha hibáznak. Nézzük azokat, akik nem mindig állnak a rivaldafényben.

Kezdjük is el bemutatásunkat a rúgókkal.
A New Orleans-nél az utóbbi években jöttek és mentek a rúgók, köszönhetően a játékosok nem túl megbízható teljesítményének. Idén a szezont Garett Hartley kezdte volna kezdőként, de miután tiltott szerek használata miatt az első négy mérkőzésről eltiltották, így a Saints John Carney-t szerződtette. Igaz, hogy Carney nem volt túl megbízható és 40 yard alatt is hibázott, de Sean Payton-én mégis bíztak benne és 11 mérkőzésen át rugdosta a FG-okat és a kickoffokat. 17 mezőnygól kísérletből 13-at értékesített, a leghosszabb berúgott FG-ja 46 yardos volt és nem egyszer fordult elő, hogy 40 yard alatt is hibázott. A 13. heti Washington elleni mérkőzésen azonban már ismét Hartley szerepelt kezdő rúgóként és a szezon hátralévő részében is ő végezte el a FG-okat. Hét mérkőzés alatt 13 FG kísérletből 11-et értékesített és a leghosszabb 43 yard volt. A Vikings elleni konferencia döntőn a hosszabbításban lőtt FG-jának köszönhetően jutott be a Saints a Super Bowl-ba. A kickoffokat a punter, Thomas Morstead szokta elvégezni.
Az Indianapolisnál is két rúgó kapott játéklehetőséget idén, sőt mindketten tagjai a jelenlegi 53-as keretnek, ami nem megszokott. Az év elején Adam Vinatieri volt a kezdő és az első öt mérkőzésen nyolc FG kísérletből hetet be is rúgott. Ezután viszont térdsérülést szenvedett, amit műteni is kellett, így a hetedik játékhéttől kezdve a szintén igen tapasztalt Matt Stover hajtotta végre a FG-ok rúgását. Stover 16 mezőnygól kísérletből 14 sikeresen berúgott. Igaz Vinetieri a 16. játékhéten visszatért egy meccs erejéig, de szezonzárón és a rájátszásban is Stover játszott és idénybeli leghosszabbat FG-ját, 44 yard-ról, pont volt csapata a Baltimore Ravens ellen értékesítette a Divisional Playoff mérkőzésen. A kickoffokat itt is a punter az újonc Pat McAfee végzi.

Ha már előjöttek a punterek, említsük meg őket néhány szóban, ugyanis minkét csapatnál újonc játékos puntol.
Thomas Morstead-ot, a 2009-es draft ötödik körében választotta ki a Saints. A fiatal játékos a Southern Methodist egyetemre járt. A szezon során 69-szer puntolt és átlagban 44,3 yardot ért el ezzel az NFC-s punterek között a középmezőnybe tartozik.
Pat McAfee a West Virginia egyetemről érkezett a profik világába. A 2009-es draft hetedik körében került kiválasztásra a Colts által. Egyetemi pályafutása során a kickoffokat, field goalokat és a punt-okat is ő végezte el. Idén az NFL-ben 74 punt-ja 44,6 yardos volt átlagban, amivel az AFC-ben a középmezőnybe tartozik.

Nézzük, kik azok akik a fent említettek labdáit hordják vissza.
A kickoff visszahordások Courtney Roby feladata a New Orleans-nél. Az eredeti posztját tekintve elkapó játékos idén 27,2 yardot hordott vissza átlagban, amivel az NFC élmezőnyéhez tartozik. Volt egy 97 yardos visszahordás TD-ja is a St. Louis elleni összecsapáson.
A Coltsnál Chad Simpson a kickoff visszahordó, átlaga 23,2 yard ami nem túl acélos, de neki is volt idén egy visszahordott TD-ja, mégpedig a 15 játékhéten a Jacksonville ellen.
A punt-ok visszahordását a Szentek-nél Reggie Bush végzi, aki 7,9-es átlaggal hordott vissza idén és egyetlen TD-jét az Arizona elleni konferencia elődöntőben szerezte. Néha azonban hajlamos rossz döntéseket is hozni.
Az Indianapolisnál TJ Rushing az első számú punt visszahordó, átlaga 5,6 yard volt idén.

Valószínűleg nem a special team teljesítmények fogják eldönteni a mérkőzést, de azért soha nem mindegy milyen mezőnypozícióból kell indulnia a támadó csapatnak, még akkor is, ha a Peyton Manning vezette Colts, vagy a Drew Brees vezette Saints támadókról beszélünk is. Az előny mégis azt kell mondjuk a Saintnél van, mivel a visszahordásoknál hatékonyabban működtek idén, de mint említettük ebből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni.


Főedzők

Az idei Super Bowl két támadó szellemű vezetőedzőt vonultat fel, ráadásul egyikük sem tartozik a liga rutinosabb főedzői közé, hiszen az egyikük újonc, a másik pedig csupán a negyedik szezonját tapossa az NFL-ben.

Jim Caldwellnek ez az első éve head coachként az NFL-ben, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen tapasztalatlan az ötvenöt éves szakember. Bár a profik közé nem jutott el játékosként, nem mondható teljesen kutyaütőnek, hiszen az Iowa egyetemen mind a négy szezonjában kezdő cornerback volt, azonban tanulmányai befejeztével egyből edzőnek állt. 1978-tól 1992-ig különböző segédedzői feladatokat látott el (az elkapókat vagy az irányítókat gardírozta) több egyetemi csapatnál is, majd '93-ban átvette a Wake Forest csapatának irányítását. A Demon Deaconsnél töltött nyolc éve nem mondható sikeresnek, hiszen mindössze egy alkalommal sikerült pozitív mérleget elérni a csapattal, a konferencián belül pedig a legjobb mérlege 3-5 volt. A legendás Tony Dungy azonban mégis látott benne fantáziát, és 2001-ben a Tampa Bay Buccaneersnél ajánlott neki irányítóedzői állást, amit Caldwell el is fogadott. Egy esztendővel később Dungy fogta a sátorfáját, és segédjei nagy részével együtt Indianapolisba költözött, így 2002-től Caldwell Peyton Manninget és cseréit trenírozta, egészen a tavalyi idény befejeztéig. Ekkor Dungy visszavonult, az új vezetőedző pedig sokak megdöbbenésére Caldwell lett, ő azonban maximálisan megfelelt minden elvárásnak.  14-2-vel az NFL legjobb mérlegét érte el a csapat, ráadásul a két zakót is csak a cserejátékosok szenvedték el az utolsó két héten, amikor már nem számított. A playoffban is két, viszonylag sima győzelmet aratott a gárda a Baltimore és a New York Jets ellen, igaz, utóbbival szemben hátrányban voltak a félidőben, de végül Peyton Manning vezetésével nyugodt negyedik negyede volt a Colts szurkolóinak.

Caldwell sikerének a titka talán éppen a tökéletes harmónia korunk legnagyobb játékosával, valamint nagy tapasztalata az offense-ekkel kapcsolatban, nem csoda, hogy a liga egyik leghatékonyabb támadóegysége az Indianapolisé. Caldwell nem egy harsány edző, szinte ugyanolyan fejjel nézi végig a találkozót, történjen bármi, ebben hasonlít elődjére, és rendkívüli alapossággal készül fel nem csak minden mérkőzésre, de minden edzésre is, állítólag rengeteget olvas elemzéseket, a játék minden apró részletéről tudni akar. Kitűnő kapcsolatot ápol játékosaival, nincs olyan hét, amikor ne beszélgetne el minden egyes spílerrel, a cseréktől kezdve a legnagyobb klasszisokkal bezárólag. Természetesen hatalmas szerepe van a sikerekben a segítőknek is, ez egy újonc vezetőedző esetében különösen igaz. Tom Moore offensive coordinator már tizenkét éve dolgozik a Colts-szal, neve szinonimájává vált az eredményes támadójátéknak, és abszolút jól kezelte azt a helyzetet, hogy volt beosztottja volt idén a főnöke. A védők vezére Larry Coyer, akinek az első idénye ez Indiana-ban, mivel Ron Meeks tavaly januárban a Carolina-hoz távozott. Coyer Tampából érkezett, és természetesen remekül ismeri a Colts által évek óta eredményesen alkalmazott Tampa-2 szisztémát. Sok sérülés ellenére kitűnő egységet rakott össze, amely a hetedik legkevesebb pontot kapta az alapszakaszban, és amikor nagyon kell, mindig jól produkál.   

A rivális trénere, Sean Payton ugyan korban majd' tíz évvel fiatalabb, azonban régebben vezetőedző a ligában. Játékosként irányító volt, és az Eastern Illinois egyetem másodosztályú csapatát vezette sikerekre egyetemi karrierje során, tehetségét mutatja, hogy bár nem draftolták, az Arena Football League-nél, majd a Canadian Football League-nél is kapott lehetőséget, majd a '87-es játékossztrájk alatt a Chicago Bears-nél is bevetették, később pedig a brit ligában is kipróbálhatta magát. 1988-ban állt trénernek, és tíz évig neves egyetemeknél volt irányító-, elkapó-, és támadóedző, 1997-ben pedig bekerült az NFL vérkeringésébe. A Philadelphianál két sikeres esztendőt töltött a quarterbackek gardírozásával, majd ugyanezt a feladatot látta el a csoportrivális Giants-nél, ahol 200-ben offensive coordinatori feladatokat kapott. Kilenc évvel ezelőtt a Nagy Alma kedvenceivel a Super Bowlba is eljutott már, így nem teljesen ismeretlen számára ez a terep (akkor csődöt mondott Payton addig remeklő offense-e). 2002-ig maradt meg pozíciójában, amikor Jim Fassel vezetőedző elvette tőle a play-hívásokat, így a szezon végén távozott, mégpedig egy újabb divízióriválishoz, a Dallas-hoz, itt a legendás Bill Parcells alatt dolgozott három évet irányítóedzőként. 2006-ban átvette a mérsékelten sikeres Jim Haslett helyét a New Orleans vezetőedzői székében, és a Katrina hurrikán csapásait követően hazatérő Szenteket egészen a konferenciadöntőig vezette Drew Brees első louisianai idényében, ezzel kiérdemelte az év legjobb HC-jának járó elismerést. Azóta két közepes év következett az idei menetelésig, és most Payton élete legnagyobb kihívása előtt áll.

  Közös Paytonban és Caldwellben, hogy nagyon jó viszonyt ápolnak a quarterbackjükkel - talán a liga két legjobb irányítója csap össze vasárnap. Bár Caldwell sem éppen futáspárti, Payton játékfelfogása extrémen passzcentrikusnak volt mondható egészen az idei szezonig, amikor hatékony futójátékot sikerült összeraknia több különböző stílusú RB rotálásával, akikre természetesen elkapóként is számít. Szintén jellemző rá, hogy rengeteg célpontja van a csapatának, nem egy-két sztár lefogását adja fel feladatként az ellenfeleknek, sosem lehet tudni, ki lép elő elsőszámú receiverként, hogy ne is beszéljünk a futókról és a tight endekről. Payton hírhedten "gyenge" meccselő, sokszor rossz ütemben kér challenge-t vagy időkérést, és minden találkozón van jellemzően néhány érthetetlen playhívása, azonban ezeket a hibákat képes korrigálni néha meglepő húzásokkal. Ő sem harsány edző, csöndesen, de hatékonyan teszi legtöbbször a dolgát, a csapatot maga elé helyezi. Payton esetében a támadóedzőnek (Pete Carmichael) kevesebb szerep jut, mint a legtöbb csapatnál, azonban mivel a védelem nem az ő szakterülete, fontos volt, hogy idén talált egy kitűnő defensive coordinatort Gregg Williams személyében. A Jacksonvillenél csődöt mondott tréner igazi turnovergyárat varázsolt a gyenge közepes egységből, amit megkapott, így az ő szerepét kár volna elbagatellizálni a Super Bowlig menetelésben, nélküle alighanem valamely csapat már kitömte volna a Saints-t.

Két viszonylag rutintalan főedző néz tehát egymással farkasszemet Miamiban, mindkettő viszonylag csöndes és rendkívüli viszonyt ápol az irányítójával. Rengeteg a hasonlóság, de amelyik mester meg tudja lepni a másikat, az nyerhet, egy ilyen remek párosításban perdöntő lehet az edzők közti különbség. Érdemes lesz figyelni vasárnap a köztük zajló csatározást is a pályán történtek mellett.

 

Rajnai Gergely (Rajna) és Kiss Ferenc (Fucu)