Újra működünk, köszi a türelmet!

Szabályváltoztatások 2016

Írta: Löfli — 2016. március 22., 22:46

Az idei tulajdonostalálkozón hét szabálymódosítást fogadtak el.

Szabályváltoztatások 2016

1. Az extra pont helye állandósítva lett, tavaly csak kipróbálási fázisban volt a szabály. Tehát a jutalomrúgásokat a 15 yardos vonalról fogják rúgni, amit a védekező csapat visszahordhat két pontért.

2. A pálya széléről és a lelátói bokszból is hívhatják az edzők a playeket, megkönnyítve ezzel a kommunikációt. Természetesen a szabály a támadó- és a védőkoordinátorokra is érvényes.

3. Mindenféle „chop block” szabálytalannak minősül. A „chop block” bármely két játékos által magas-alacsony, vagy alacsony-magas kombinációban elkövetett blokkolás egy ellenfél ellen (nem a labdavivő ellen) a pálya bármelyik részén, akár egyszerre történik a két kontaktus (blokk), akár egymás után; az "alacsony" blokk az ellenfél combjánál, vagy az alatt végrehajtott blokkolást jelenti.

4. A „horse collar tackle” szabályán annyi módosítás történt, hogy mostantól már nem csak az szabálytalan, ha benyúl a játékos a mezen belülre, hanem ha a mezen lévő névtől, vagy feljebb történik a lehúzás.

5. „Delay of game” büntetésnek (5 yard) fog számítani az, ha egy csapat időt akar kérni, de erre már nincs lehetősége.

6. Eddig öt yard büntetés volt az, ha egy jogosult elkapó kilépett a pályáról, majd visszajött és ő érintette meg először a labdát. Mostantól kísérletvesztéssel jár ez az eset.

7. Labdabirtoklás-cserével járó játék közben, ha két szabálytalanság történik, egy pontról mérik ki a büntetést, eddig a két szabálytalanságnál két végrehajtási pont volt.

A versenybizottság 19 kérdésben dönthetett, két módosítás jövője még nem dőlt el: egyik, hogy a touchback után a 25-ös yardvonalról jöjjön a támadó csapat, a másik pedig, hogy két sportszerűtlen magatartás büntetés után automatikusan kizárják a vétkes játékost.


Hozzászólások

több mint 8 éve
Levi Las Vegas Raiders UNLV Rebels 1
Ha elfogadják a kizárásos szabályt, akkor az a túlzott ünneplésre is vonatkozik?
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 13 — Rise My Nation!
"4. A „horse collar tackle” szabályán annyi módosítás történt, hogy mostantól már nem csak az szabálytalan, ha benyúl a játékos a mezen belülre, hanem ha a mezen lévő névtől, vagy feljebb történik a lehúzás."
ezentúl a játékosok nevei a sportszárra lesznek varrva😊