TNF beharangozó 2014/6. hét

Írta: Höri — 2014. október 9., 17:41

Remélhetőleg nem a szokásos mederben zajlik majd a mérkőzés

TNF beharangozó 2014/6. hét

Houston Texans - Indianapolis Colts

2014.10.10. 02:25 NRG stadion, Houston, TX (tv Sport2)

 

Bántóan sima meccseket hoz a csütörtök esti futball, ami ugyan a CBS nézettségét nem viseli meg, az egyszeri drukker idegeit eléggé. Legalább 20 pont eddig minden TNF során a két csapat között és átlagosan 29 ponttal veri egyik a másikat. Minden esély adott rá, hogy a mai másképpen legyen, hiszen az AFC South élén holtversenyben szereplő két csapat találkozik, egyaránt 3-2-es mérleggel. A rövid hét miatti kevés gyógyulási idő inkább a Colts-nak kedvez, illetve az is, hogy az előző 9 csütörtöki meccsüket mind behúzták a csikók. Főleg csoportmeccsek voltak azok is, szóval a rövid héthez általában a divízió címvédője tud jobban alkalmazkodni.

Arian Foster fel is szólalt a TNF intézménye ellen, mondván, hogy 4 nap alatt képtelenség megfelelő fizikai állapotba hozni magát egy NFL játékosnak, és nem csak a játékosok, a rajongók sincsenek oda a csütörtöki meccsre járás gondolatától. A Cowboys ellen 157 yardot és 2 touchdownt teljesítő running back általában jól szokott szerepelni a hétközi meccseken, szóval nem a saját teljesítménye okozta frusztráltság szól belőle.

A Houston első meccsére készül az AFC Southon belül, míg a vendégek már a másik két gárdát lepofozták egyszer-egyszer, tehát egy újabb belső győzelem nagy előnyt jelentene minden szempontból. A Ravens elleni győzelem után jobb hangulatban is készülhettek Indianapolis-ban, mint a fájó texasi rangadón túllévő Houston. A Colts-nak sikerült átmentenie jó formáját a Titans és Jaguars meccsekről a Ravens-re is, és főleg védőoldalon szembeötlő a javulás az első két heti vereséghez képest. 1 labdaszerzés és 1 sack volt a mérleg 0-2-es mérlegnél, azóta 11 sack és 9 labdaszerzés került a védelem számlájára - fontos lesz, hogy ma melyik arcát mutatja a defense.

Andrew Luck vezeti a ligát TD passzokban (14), passzolt yardban (1617), de interceptionben is (6), és a Ravens ellen is jutott mindegyikből szép számmal. A futott touchdownja ott szinte meccsnyerő megoldás volt, nehéz elképzelni, hogy az ihletett formában szereplő Luckkal tartani tudná a lépést akár Ryan Fitzpatrick, akár a komplett Texans támadóalakzat. JJ Wattra szokásosan nagy teher hárul, hiszen mástól nem nagyon érkezik segítség, a Colts szedett-vedett támadófala pedig egész jól összeállt, leszámítva az udfa rookie center, Jonotthan Harrison hajmeresztő megoldásait. Lucknak a Texans ellen jól szokott menni, 9 TD mellett csak 1 picket dobott 4 meccsen. Reggie Wayne szintén szép emlékeket őriz a csütörtök estékről és már 76 meccset hozott le zsinórban legalább 3 elkapással. Ami érdekes, hogy az NFL-ben 11. legtöbb yarddal álló TY Hilton egyelőre touchdown nélkül szerénykedik, de akár ma is megindulhat a folyam a részéről. A kibővülő elkapó létszám és Dwayne Allen felépülése miatt kevesebb szerep jut a slot receivernek a 20 yardoson belül, de ez most jó matchupnak látszik.

Visszatérve a támadófalra, Hugh Thornton háta sérült meg vasárnap, így csatlakozik Jack Mewhorthoz a maródiak között, így az 1 évig csapat nélkül készülő Lance Louis újra éles akcióra számíthat, ami Watték számára reményt keltő hír.

Nagy eredmény lenne ha regnáló 1/1-es csapatként a Texans elkapná a playoffba visszatérő Coltsot, de hazai pályán megvan rá az esélyük. A vendégek hajlamosak belealudni a meccsbe, és Foster eddig a legjobb formában lévő futó, akivel szembe kell nézniük, szóval benne van egy 17-20 pont körüli meccs fejenként, ahol a labdabirtoklást a hazaiak dominálják. Ha erre nem kerül sor, akkor bajba kerülhetnek a texas-i kedvencek, hiszen a minden előzetesben felsorolt Colts támadóalakzat elemei a Texans védőinél is nagyobb tudást birtokolnak. A lényeg, hogy az előző hetekkel ellentétben most egy kompetitív mérkőzés jöjjön össze, hogy ne kelljen a 2. negyed közepén aludni menni.             


Hozzászólások

több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 29 — Így remélem megfelelek nektek.....
Azt hiszem még jó ritmusban jött nekünk a Colts, most már sanszosan nem kapnánk el őket illetve mai napig sem tudom, hogy sikerült Luckot az utolsó pillanatban megállítani😛 Reméljük a Giants meccs minden kétségünket eloszlatja a csapat teljesítményét illetően, és nem tovább erősíti őket 😀 S nemcsak kicsúszott jó eredmény volt a Colts elleni győzelem. Ma éjjelre szoros meccset kívánok!
több mint 9 éve
Stiv83 Indianapolis Colts Michigan State Spartans 37 — arsenalfc18861201
A mérkőzés kulcsai: Foster futásai, Luck-nak lesz-e int.!, Texans defense teljesítménye? Teljesítmény mértékegysége: Watt!!!!!! Ha a fentiek a Colts-nak kedveznek, akkor a meccs kimenetele nem kérdés. Dupla vé!