Vad Wild Card Vasárnap - II. rész

A 2002-es New York Giants

2000-ben, a Jim Fassel-éra negyedik évében, a New York Giants kevés híján a csúcsra ért. A vezetőedző nevezetes (Joe Namathéhoz fogható) garanciája után a gárda valóban eljutott a rájátszásba, mi több sokkal tovább. Bár a szakértők és újságírók azon fanyalogtak, hogy Strahanék talán a valaha volt leggyengébb csapat, amely kivívta a hazai pálya előnyét, majd azon, hogy ők a leggyengébbek, akik bekerültek a Super Bowlba, a csapattulajdonos, Wellington Mara erre viszont dacosan csak annyit mondott: nem számít, ha ők lesznek a legrosszabb együttes, aki döntőt nyer, csak nyerjenek. A Giants végül alulmaradt a Ravens-szel szemben, de a 2000-es siker után hasonló szereplésre számítottak a következő szezonban is. Az ismétlés azonban elmaradt. 7-7-es mutatónál még volt esély az utószezonra. A Philadelphia Eagles elleni meccsen az utolsó szekundumokra ugyan 24-21-es hátrányba került Fassel csapata, de egy 80 yardos „hook and ladder” játék majdnem csodát hozott. Csakhogy a labdát cipelő elkapót, Ron Dixont 3 yarddal a gólvonal előtt szerelték, s addigra az idő lejárt. A szívbemarkoló kudarc után az alapszakasz utolsó meccse már szinte csak Michael Strahannek volt fontos, aki a Packers ellen (noha ellentmondásos körülmények között) meg is döntötte Mark Gastineau tizenhét éve fennálló, egy idény alatti sackrekordját.

2002-re a főszereplők, akiktől a Giants szurkolói a csúcsra való kapaszkodást várták lényegében nem változtak. Az egyébként is jó nevekből álló támadóegység ugyanakkor jelentős erősítést kapott a Miami TE-je, Jeremy Shockey megszerzésével. A draft első körében húzott játékos már újonc szezonjában sem hagyta az öltözőben heves vérmérsékletét, de ekkor még figyelemreméltóbb volt eredményes játéka (mind az elkapásoknál, mind blokkolásban), ami meghozta első Pro Bowl szereplését. Shockey kiváló teljesítménye a veterán irányító, Kerry Collins produktivitására is jótékony hatással volt. Collins karrierje egyik legjobb idényében 4000 fölötti passzolt yardot jegyezhetett, 19 TD mellett 14 interceptionnel. Yardok számát tekintve az irányító másik kedvelt célpontja, Amani Toomer is pályája legkiemelkedőbbjét alkotta. 1343 yardot gyűjtve és 8 TD-vel lett csapata legeredményesebb elkapója. A támadógépezet legsokoldalúbb játékosának a kiegészítő emberből terhelhető futóvá és megbízható elkapóvá avanzsáló Tiki Barber bizonyult. Barber a 2002-es szezon során életében először cipelte 300-nál többször a labdát (addig 213 volt a csúcsa) és emellett még 69 elkapással is kivette a részét az offense erőfeszítéseiből.

A védelem legveszélyesebb játékosa magától értetődően Michael Strahan volt, aki noha nyilván sokkal nagyobb figyelmet kapott, de így is elért 11 sacket. A szakértők előzetesen abban bíztak, hogy a másik DE Kenny Holmes, a támadófalak erejének Strahanre összpontosulását kihasználva, kirobbanó formát nyújt majd. Egy scout egyenesen azt mondta szégyen lenne, ha Holmes nem jegyezne 10-nél több sacket. Nos a játékos szégyenben maradt, bár az alapszakasz végére javuló teljesítményt nyújtva időnként megfelelően teljesített. A linebacker-sor és az egész védelem számára is jelentős vérveszteségnek számított, amikor az egység spirituális vezére, Jessie Armstead a rivális Redskins-hez távozott. Az ötszörös Pro Bowler helyére a harmadik éves Brandon Short aspirált, de tekintélyét jelentősen megtépázta, amikor az edzőtábor kávézójában szó-, majd ütésváltásba keveredett Jeremy Shockey-val, aki nem volt hajlandó a zöldfülűektől elvárt rituálé gyanánt elénekelni neki egyetemi harci dalát. A Shorttal átellenes oldalon az újabban világjáró útifilm-sztárként is bizonyító Dhani Jones erősítette a Kékek védelmét, a secondary pillérei pedig Will Allen és Will Peterson voltak. (Az utóbbi azóta nevet változatott, de William James-ként sem váltotta meg a világot.)

A 2002-es idénynyitón a Giants egy mezőnygóllal maradt alul San Francisco-ban, s az ezt követő hat fordulóban kiegyensúlyozatlan (vagy éppen kiegyensúlyozottan középszerű) teljesítményt nyújtva három győzelmet és három vereséget könyvelhetett el. Meglepetésre simán kikaptak a Cardinals-tól, majd egy hétfő esti rangadón az Eagles-től. Különösen megdöbbentő volt a nagy potenciállal bíró támadóegység botladozása (utolsó öt meccsükön csak egyszer tudtak 10-nél több pontot szerezni), aminek a levét az offensive coordinator, Sean Payton itta meg. Fassel lefokozta munkatársát és az MNF-en elszenvedett fiaskótól kezdve maga hívta a támadóplay-eket. (Payton komolyan megneheztelt felettesére és az idény után Dallas-ba igazolt.) A változtatás látszólag meghozta gyümölcsét, mert a New York hármas győzelmi szériával 3-4-ről 6-4-re javította mutatóját, de a kedélyeket rögtön lehűtötte a ligaújonc Texans-tól és a Titans-tól elszenvedett vereség. Barberéknek valamennyi hátralévő meccsüket hozniuk kellett, ha be akartak kerülni a rájátszásba. Ezt nem is akárhogyan tették meg. Három forduló alatt a korábban dadogó támadóalakulat 108 ponttal rukkolt elő, a Dallas ellen 37, míg Indianapolisban 44 pontot termelve. A Giants szerencséjére az utolsó játéknapon a csoportgyőzelmet korábban bebiztosító Eagles talán már csak fél gőzzel játszott. A Kékek így is nagy küzdelemre kényszerültek és nagy szükségük volt Tiki Barber 203 futott yardjára, hogy végül a hosszabbításban kicsikarják a rájátszásba kerülést jelentő, 10-7-es diadalt.

A 2002-es San Francisco 49ers

Az 1990-es évek végére a korábbi sikerek fénye elhalványulni látszott San Franciscoban. Az 1997-ben kinevezett főedző, Steve Mariucci (a Packers korábbi QB coachaként, Brett Favre egykori mentora) vezetésével ugyan már az első évben remek idényt produkáltak, de az NFC döntőjében éppen Mariucci egykori csapata és tanítványa kezétől buktak el. Egy évvel később megint a cél előtt búcsúzott a 49ers, majd két szűk esztendő következett. Az 1999-es idényt követően az évtized egyik meghatározó irányítója Steve Young döntött a visszavonulás mellett, a 2000-es végén pedig a talán minden idők legjobb elkapója, Jerry Rice mondott búcsút az egyesületnek. A veszteségek dacára a 49ers visszaverekedte magát az elitbe, de a playoffban a nemezisüknek számító Packers megálljt parancsolt menetelésüknek.

2002-re a relatíve eredménytelenséget egyre nehezebben viselő vezetőség türelme Mariucci iránt fogyatkozni kezdett. A főedző utolsó mentsvára az lehetett, ha legalább megint a rájátszásig kormányozza csapatát, és ott minél tisztesebben helytállnak tanítványai. A siker záloga elsősorban a támadójáték lehetett. A súlyos sérülést követő hosszú rehabilitáció után 2001-ben visszatérő futó, Garrison Hearst 1206 futott yarddal érdemelte ki az Év Visszatérőjének járó elismerést, de 2002-ben már tehermentesítésre szorult, s a feladat a második éves Kevan Barlowra várt. Az irányítóposzton egyre briliánsabb teljesítményt nyújtó Jeff Garcia a CFL-ben, a Calgary Stampeders színeiben kezdte profikarrierjét. 1998-ban bajnoki címre, Grey Cup-győzelemre vezette csapatát, s a következő szezon már az NFL-ben, a San Francisco 49ers kispadján találta. Steve Young sérülése és visszavonulása miatt Garcianak nem kellett sokat várni a bizonyítási lehetőségre. A maliciózusan a „szegény ember Brett Favre-jának” címkézett játékos kiváló produkcióval hálálta meg a bizalmat. 2000-ben 4278 passzolt yarddal új csapatrekordot állított fel, 2000-ben és 2001-ben összesen 63 TD-passzt adott, amit ez alatt a két év alatt senki nem tudott túlszárnyalni. 2002-ben ehhez „csak” 21-et tudott hozzátenni, de a Pro Bowl keretbe, sorozatban harmadszor, így is beválasztották.

Az offense leghíres-hírhedtebb tagja mégsem Garcia, hanem Terrell Owens volt. Jerry Rice távozása után TO lett a „go-to guy”, és a kiváló atléta felnőtt a kihíváshoz. 2000-ben és 2001-ben 1400 elkapott yard fölött végzett, s az előbbi évben meccsenkénti átlagával (103.6), az utóbbiban pedig TD-elkapások (16) tekintetében bizonyult ligaelsőnek. Statisztikái 2002-ben is rendkívüliek voltak: kereken 1300 yard és 13 touchdown, s így Garcia mellett ő is zsinórban harmadik Pro Bowl-invitációjának örülhetett. A bámulatos eredmények azonban csak ideig-óráig feledtethették el, hogy az irtózatos egóval megvert TO két lábon járó puskaporos hordó lehet a 49ers öltözőjében. Touchdown ünnepléseivel jórészt csak a riválisok berkeiben váltott ki visszatetszést, de harsánysága és szókimondása a csapaton belül is nézeteltérésekhez vezetett. A 2001-es idény során Mariuccival való viszonya kifejezetten elmérgesedett. Egy Chicagoban elszenvedett hosszabbításos kudarc után, amikor a San Francisco 14 pontos előnyt tapsolt el a záró negyedben, Owens azt nyilatkozta, hogy szerinte azért eresztettek le, mert Mariucci nem akarta egy nagy zakóval zavarba hozni a Bears mesterét, Dick Jauront, akivel Green Bay-i közös munkájuk óta jóbarátok voltak. Az edző természetesen elhárította a képtelen feltevést, de TO ezzel még nem lőtte el utolsó puskaporát. A Packers-től elszenvedett szezonzáró vereséget kővetően nyilvánosan panaszkodott, hogy csak négy passzt kaphatott el, ami véleménye szerint nagyban hozzájárult a fiaskóhoz. Egyes sajtóértesülések szerint a sajtótájékoztató után a 49ers centere, Jeremy Newberry megfenyegette TO-t, hogy nekimegy, ha legközelebb nem fogja be a száját, mire a sztárelkapó felhívta ügynökét azzal, hogy azonnal el akarja hagyni a gárdát. Bár a 2001-es szezont követően a legtöbben azt várták, hogy vagy Mariucci (akinek a vezetéssel is vitája támadt kontraktusa miatt), vagy TO, esetleg mindkettő elhagyja San Francisco-t, de a nézeteltéréseiket sikerült időlegesen elsimítani, s így 2002-ben még közösen fáradozhattak, ellentéteiket a szurkolók reményei szerint hátrahagyva, a 49ers sikeres szereplésén.

Az ifjabb Jim Mora trenírozta védelem nem számított a liga elitjébe, de olyan márkás nevek erősítették, mint a két kipróbált DT, a Pro Bowlba választott Bryant Young, és a Redskins-nél tett kitérő után visszaérkező Dana Stubblefield (aki 1997 óta nem tudta visszanyerni az Év Védőjátékosának járó elismerést hozó formáját, és utóbb doppingügye miatt vívott ki ismertséget); a gárda sackleadere, a DE Andre Carter; a második évére a védelem motorjává fejlődő Pro Bowl-linebacker, Julian Peterson; valamint a szintén rendkívül fejlődőképes cornerback, a 2002-ben 86 tackle-t jegyző Jason Webster.

A San Francisco 49ers hamar megvetette lábát az NFC gyengécske Nyugati Csoportjának az élén. 7-2-es rajtjukkal megnyugtató előnyre tettek szert, amely egészen az alapszakasz utolsó hetéig kitartott. A sikerszéria kellős közepén Terrell Owens megint gondoskodott arról, hogy címlapra kerülhessen. A Seahawks elleni hétfő esti rangadón TO egy TD-passzt követően előkapott egy tollat (sharpie) a sportszárából és miután ráfirkantotta aláírását a labdára, odadobta a játékszert a lelátón tartózkodó pénzügyi tanácsadójának. A sajátos ünneplés kiverte a biztosítékot mind az ellenfél főedzőjénél, Mike Holmgrennél, aki kijelentette, hogy Owens alakítása szégyenletes és becstelen, mind a liga vezetésében, ahol pénzbüntetésre ítélték a fékezhetetlen elkapót. A Sharpie Incidens után Garciáék hullámzó produkciót nyújtottak, amelyet nagymértékben beárnyékolt a főedző és Terry Donohue general manager között felizzó hatalmi harc. Mariucci helyzetét nem javította, amikor újabb hétfő esti fellépésükön hazai pályán simán kikaptak a Philadelphiától, - egy héttel azt követően, hogy Donovan McNabb bokatörés miatt kidőlt az alapszakasz hátralévő részére. Három héttel később a mumusként elkönyvelt Green Bay és Brett Favre törtek újabb borsot a Negyvenkilencesek orra alá, majd az alapszakasz utolsó felvonásában, (és a csapat harmadik MNF-én) a St. Louis Rams ellen 20-3-as negyedik negyedbeli vezetést sikerült eltékozolniuk 28 zsinórban kapott ponttal. Steve Mariucci talpa alatt hirtelen felforrósodott a talaj, s a helyzetet csak abban az esetben hűthette le, amennyiben a rájátszásra képes életet lehelni rapszodikusan teljesítő csapatába.

San Francisco 49ers – New York Giants, 2003. január 5.

Első félidő

A két csapat korábbi összecsapásán a Giants csupán 43 yardot futott, és első akciójukon látszott, hogy meg kívánják mutatni, igenis képesek jobb teljesítményre a 49ers védelme ellen. Így legtöbbször Tiki Barber kapta labdát, bár a legnagyobb nyereséggel járó játékai elkapások voltak. Nem csoda, hogy mire a vendégek rövid játékokkal az ellenfél térfelének közepéig jutottak a kiváló futó elfáradt és pihentetésre szorult. A helyére beállt (1999-ben Heisman-nyertes) Ron Dayne-től azonban elég volt egy rossz megmozdulás, hogy kisiklassa csapata ígéretes támadását. Dayne egy play action fake után átosont a falemberek vonalán, ám tiszta helyzetben sem tudta megszelídíteni Collins passzát, ráadásul úgy sikerült beleütnie a labdába, hogy az magasan felperdült. A könnyű prédává váló játékszerbe először a vetődő Jeff Ulbrich kapott bele, majd LB-társa, Julian Peterson, aki végül maga kaparintotta meg azt. A labdaszerzést első megmozdulásukkal pontokra váltották a hazai támadók. A három WR közül Jeff Garcia legjobb opcióját, a short hookot futó Owens-t választotta. A viszonylag ártalmatlannak látszó átadásból TO képességeinek hála hatalmas játék kerekedett, amikor az elkapóról valósággal lepattanó Will Allen, majd egy besegíteni igyekvő linebacker is elvétette a szerelést. A védőktől megszabadulva a 81-es begyújtotta a rakétákat, s mivel közte és a célterület között nem állt több védő, akadálytalanul bevágtathatott oda. A 76 yardos „catch and run” a klub playoff-történetének második leghosszabb, TD-t eredményező játéka volt. 7-0!

A New York-iak következő akciójukban adósak maradtak a válasszal. Noha sikerült meglepniük az ellenfél védelmét, amikor Shockey-t először tolták ki szélső elkapónak és az újonc le is halászott egy first downt hozó passzt, de amikor 3. és 5-nél Collins megint az ezúttal kettős őrizetben álló TE-nek akart játszani, Peterson kevés híján második interceptionjét kaparintotta meg. A 49ers szintén nem ment sokra a labdával. Owens a korábbi szédületes játék után ezúttal csupán egy false starttal vette ki részét az akcióból, és a büntetés nyomán előállt 3. és 12 után nem tudtak first downt csinálni Garciáék. Egy Barber elleni facemasket követő penalty jóvoltából az első negyedben immár harmadszor jutott el a Giants a vendéglátók térfelére. Ezúttal nem távoztak pontok nélkül. Előbb Toomer vitte előre a drive-ot, majd Ron Dixon csinált egy kulcsfontosságú elkapást az oldalvonal mentén. A hazaiak legjobb cornerének tartott Ahmed Plummer egy play-jel később Toomert sem tudta tartani és a fade route-ot futó elkapó remek ütemben visszafordulva, biztos kézzel gyűjthette be a labdát a gólvonalnál. 7-7!

A labdát addig is csak néhány percre birtokló San Francisco a második negyed elejére átnyúló harmadik támadókísérletekor sem tudott eredményes lenni. Strahanék nem hagyták ficánkolni Garciát és 3rd downnál Kenny Holmes olyan veszélyesen paskolt bele a passzolt játékszerbe, hogy majdnem INT-t szerzett. A Giants ellenben újra remekül bánt a labdával. Tiki Barber egy cutback után 29 yardos futást vágott ki a baloldalon és ezzel megadta a marsnak a kezdőlökést. A nagy játékot Shockey pazar blokkal segítette, majd a következő playben még elképesztőbb megmozdulással vétette észre magát. A seam rute-ot futó TE könnyedén lerázta emberét, így tisztán kapta Collins passzát. A 49ers 10 yardosánál a free safety, Zack Bronson állta az útját, ám a lendületes támadó elsöpörte a védőt és tovább rohant a célterület felé. Itt ketten fogadták és Shockey, noha az 1 yardosnál földre vitték, még gondoskodott róla, hogy „búcsúzóul” felöklelje a jobbára az ő őrzésére kijelölt Petersont. Egy play-nyi lazítás után Jim Fassel megint Shockey „számát hívta”, aki védőjét túlugorva könnyen csípte el az endzone-on belül a jump ballt. 7-14!

A hazaiaknak magukhoz kellett téríteniük támadójátékukat, ha nem akarták, hogy elússzon a hajó. A kormányos, Jeff Garcia magához ragadta a kezdeményezést és előbb egy előre tervezett naked bootleggel, majd egy teljes mértékben improvizált rohanással szerzett fontos yardokat. Azonban TO nem szívesen ücsörgött irányítója árnyékában és a sorozat legtöbb nyereséget hozó megmozdulásában egy fake reverse után, ha nem is mértani, de aránylag pontos passzal találta meg elkapótársát Tai Streets-et az ellenfél 10-esén belül. Garcia innen megint lábaival lendítette előre az akciót, majd néhány araszról Kevan Barlow préselte be a labdát. (A TD-hez kellett Mariucci sikeres challenge-e is.).A második negyed hajrája felé közeledve egyenlített a 49ers. 14-14!

Amikor Tiki Barberen keresztülgázolva Julian Peterson sackelte (ezzel a találkozó első zsákolását jegyezve) Collins-t, úgy tűnt a San Francisco-i defense is elkapta végre a fonalat. 3 és 19-nél a napba visszanézni kényszerülő elkapónak, Daryl Jones-nak esélye sem volt megszereznie irányítója passzát. A szikrázó égitest azonban ugyanígy megnehezíthette a punt-visszahordó Cedrick Wilson dolgát is, aki egy muff catch után elveszítette a labdát, amire a New York-i Johnnie Harris csapot le a 49ers 8-asánál. Wilson hibáját villámgyorsan megbüntette a Giants. Collins a jobb oldalon egy-az-egyben passzolhatott Toomernek, aki a játékszert megszerezve kiforgott újból befűzött őrzője, Ahmed Plummer szereléséből és gond nélkül sétálhatott be pár yardról a célterületre. 14-21!

Kisvártatva a hazaiak szekere még mélyebb kátyúba süllyedt. A two-minute warning előtt az egyre halványuló teljesítményt nyújtó Jason Sehorn bizonyította, hogy korai volna még leírni. A veterán defensive back derekasan tartotta a lépést a dig in route-ot futó J. J. Stokes-szal, és, amikor Jeff Garcia elindította elsietett átadását, a támadót megelőzve elcsípte a disznóbőrt. Az újabb turnover megint sokba került a San Francisco-nak. Bár egy Peterson ellen elkövetett holding szinte sackkel feléről yardveszteséget hozott a vendégeknek, de Kerry Collins kihúzta a pácból a csapatot. Az irányító kiváló érzékkel passzolt a Cover 2 sebezhető közepét támadó Tiki Barbernek, és a 30 yardos játék 21 másodperccel a lefújás előtt pontszerzés közelébe hozta a New York-iakat. 11 másodperccel később a támadás gyümölcse hat plusz egy pont lett. Collins negyedik TD-passzát adta, a Plummert megbolondító Toomer pedig harmadik TD-elkapását jegyezhette. 14-28! A játék addigi képe alapján megérdemelten vezetett ilyen arányban is a labdát többet birtokló, annak birtokában kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó New York Giants.

Második félidő

A hazaiak elszántan nyitották a harmadik negyedet. Jeff Garcia nem habozott újra és újra futva nekiindulni, ha a helyzet úgy diktálta. Az elszántság azonban akkor ütközött ki igazán, amikor Mariucci a felezővonal táján sem félt nekiugrasztani játékosait a 4th downnak. A fullback Fred Beasley azonban még csak közelébe sem jutott annak, hogy értékesítse a helyzetet, mert Kenny Holmes és társai lehúzták a rolót a fal közepén. Ha nem is szó szerinti turnoverrel, de a 49ers zsinórban harmadszor ajándékozta a labdát ellenfelének. Az ellenfél pedig harmadszor is élt az alkalommal. Barber közel húsz yardos futása adta meg az alaphangot. A remek running back ezután a blokkolói renoméján esett korábbi csorbát (amikor képtelen volt megfogni a sacket begyűjtő Petersont) köszörülte ki, és egy erőn felüli blokkal állította meg a középen rohamozó Derek Smith-t. Collins-nak így elég ideje maradt, hogy újabb pontos összjátékkal találja meg Toomert a jobb oldalvonalnál. Derek Smith két play-jel később sem tudta elfojtani a kibontakozó New York-i akciót. A linebackert Dan Campbell, a második számú TE vette fel, míg Barber jobbra sasszézhatott, majd a rést megtalálva, 6 yardról beszáguldott a célterületre. 14-35!

Még volt lejjebb a San Francisco számára. Noha a Giants védelem Brandon Short révén csak egy majdnem-sacket könyvelhetett el, annyira sikerült kizökkenteniük ritmusából Garciát, hogy még egy first downt se tudjon elérni játékostársaival. A Collins és Toomer közötti összhang ellenben zavartalan maradt. A corner route-ot futó elkapó menetrend szerint került Plummer mögé és 46 yardos játékával megint kiváló helyzetbe hozta gárdáját. Jim Fassel támadógépezete azonban ez egyszer csődöt mondott, és a tiszta TD-t elejtő Jeremy Shockey különösen bosszús lehetett. Leginkább önmagára. A vendégeknek végül meg kellett elégedniük Matt Bryant 21 yardos mezőnygóljával, és nyilván eszükbe sem jutott, hogy később még sokba kerülhet nekik a kihagyott ziccer. 14-38!

Márpedig a 49ers nem adta fel, sőt Mariucci no-huddle-lel igyekezte felpörgetni a meccs tempóját és tanítványait. A változtatás bevált. Garcia jól osztogatta a labdát valamennyi célpontjának, és az ellenfél nehézkesen reagált a felgyorsult eseményekre. Végül megint Owens alakított nagyot, akire ezúttal Sehorn jutott, de a jobbról slantet futó TO némi szerencsével lerázta az őt lerántani sem tudó védőjét, majd rést találva jobbra vágott és beverekedte magát a gólvonalon túlra. A sztárelkapó már majdnem másfélszáz yardnál járt, s ezek nagy többsége elkapásai utáni, ráadás-yardokból származott, ami nyilvánvaló atlétikus képességeit dicsérte. Owens a TD-je utáni két pontos variációnál is begyűjtötte a játékszert, s így 2 perccel a harmadik negyed vége előtt 16 pontra zárkózott fel a hazai együttes. 22-38!

Ráadásul a védelem is vérszemet kapott. 3rd downnál Okeaforék egyesült erővel vitték földre Collinst, s ezzel először kényszerítették riválisukat three-and-outra. A rossz helyzetből elvégzett puntot a nem túl acélos lábú Matt Allen alig harminc yardra röpítette. A hazaiaknak a szerencse is kedvezett. A 49ers fair catchet jelző returnerje kissé rosszul számította ki a labda ívét, így a lendülettől egy-két lépést annak elkapása után is megtett. A vele szemben álló Dhani Jones vélhetően ösztönösen feltartóztatta, mire a bírók bedobták a sárga zászlót és late hit miatt 15 yarddal büntették a Giants-et. Garciáék príma helyzetből, ellenfelük 27-eséről hozhatták játékba a labdát. Az irányító egyrészt első osztályú védelmet kapott a támadófaltól (a RT Scott Gragg szinte teljesen semlegesítette Strahant), másrészt szinte mindig akadt kedvező matchupban és egy-az-egyben védekezett elkapója. Stokes az utána hiába loholó linebackert, Brandon Shortot lerázva szállította a first downt. A negyedik negyed első játékában a fake handoffot eljátszó Garcia kanyarodott ki futva balra és 14 yardos TD-je tovább hergelte a hirtelen magához térő hazai publikumot. Az újabb two-point conversiont másodszorra is Owens értékesítette, s ezzel máris egy akcióval egalizálható különbségűre zsugorodott Collins-ék előnye. 30-38!

A Giants második three-and-outja után az egyenlítés máris kézzelfogható közelségbe került Mariucci csapata számára. A lankadó vendégvédelem egyre kevésbé volt képes tartani a lépést a szakadatlan mozgásba lévő Garciával, aki mobilitását kiaknázva rendre megtalált a jó passzsávokat és célpontokat. Legtöbbször Owens-t, aki két jó megmozdulást tett hozzá a reményteli meneteléshez, ám az újabb TD kapujában egy fogható labdát engedett kicsusszanni kezei közül. A 74 yardos akció végére így Jeff Chandler rúgása tette fel a pontot. A 25 yardos lökettel 33-38-ra alakult az eredmény.

A New York támadói előző két nekifutásuk alkalmával -5 yardot produkáltak, de ezúttal jól indult támadásuk. First downnál tight end-passzokkal, second downnál Barber-futásokkal operáltak, de amint az ellenfél térfelének közepéhez értek, megint megtorpantak. Három perccel a mérkőzés vége előtt 4. és 1-nél Fassel-nek fontos döntést kellett hoznia, és ő a labda megőrzése helyett három pontra voksolt. A mezőnygól-kísérlet azonban eleve rosszul indult és a kissé rövid snap után Matt Bryant mellétrafált. Maradt a 33-38, de az elpuskázott lehetőség miatt remek helyzetből rohamozhattak a hazaiak. A három perccel a vége előtt induló támadósorozatban Garcia két 3rd downt értékesített. Először Owens-nek passzolva hajtotta tovább a drive-ot, majd a bal oldali flatbe mozgó tight endjét, Eric Johnsont találta meg egy 25 yardos játékkal. A legfontosabbnak azonban az a 13 yardos átadás bizonyult, amellyel az irányító a formáció bal oldalán lévő trips bunchból short curl-t futó Streets-et vette célba. Az elkapónak sikerült birtokba venni a külső válla felé pontosan érkező játékszert és a 13 yardos TD-vel 7-0 óta először jutott vezetéshez a San Francisco. A hazaiak szenzációs feltámadását megkoronázó play-nek Terrell Owens jóvoltából rögvest utóélete lett. A fékezhetetlen elkapó nem tudott megállj parancsolni nyelvének, amire a vendégek safety-je, Shaun Williams nem kimondott irodalmi stílusban szőtt mondatokkal és lökdösődéssel replikázott. TO szerencséjére büntetését kioltotta Williams válasza miatt megítélt másik penalty, így a 49ersnek maradt esélye a két pontos kísérletre, hogy előnyét három pontra növelje. Garcia passza ezúttal Will Allen zsákmánya lett, így maradt a 39-38-as hazai előny. TO-ból azonban megint előtört rosszabbik énje, és az oldalvonalon kívülre lépő Allent még egyszer jól hátba taszította. Az újabb buta megmozdulás sokba kerülhetett volna csapatának, (15 yardba, ami tekintve, hogy a Giants-nek egy mezőnygól is elegendő lett volna a diadalhoz, rendkívüli fontossággal bírt), de a sztárelkapó mázlijára a csapattársa segítségére siető Williams újra kakaskodni kezdett, és második büntetése nem csak kioltotta Owens-ét, hanem a meccsről való kizárását is eredményezte. Az egy pontos hátrányba került New York helyzete viszont még nem volt veszve. 1 percük, 2 időkérésük maradt ahhoz, hogy egy sikeres mezőnygóllal végleg javukra fordítsák a kiélezett találkozót.

A támadásukat Delvin Joyce visszahordása után egészen kiváló helyről, saját 48-asukról indíthatták. Collins Dixonnak adott 10 yardos passzával azonnal szereztek egy first downt, majd újabb Collins-Dixon összjátékot követően, kevesebb mint 20 másodperccel a lefújást megelőzően, az ellenfél 30-asán belülre kerültek. Egy oldalpasszal még tovább faragták a távolságot, s így Matt Bryant 41 yardos mezőnygól-kísérletet kapott. A snap az előző próbálkozásnál nem volt tökéletes, s ezúttal sem. A Giants long snapperének, Dan O’Leary-nek hirtelen sérülése miatt igazolt, az NFL-ben hat csapatnál 19 szezont lehúzó, de 2001 után visszavonult veterán, Trey Junkin újabb bakija miatt még a labdát sem sikerült elrúgni. A holder (s egyben punter), Matt Allen felkapta azt és jobbra szaladt, majd egy kétségbeesett passzt eresztett meg a célterület felé. A játékszer nem talált elkapóra, s így a kihagyott mezőnygól a Giants győzelmébe és továbbjutásába került.

A drámai végkifejletben Fortuna immár sokadszorra pártolt a hazaiak mellé. Ha Junkin nem rontja el a snapet, minden másként alakulhatott volna. Akkor is, ha Matt Allen kissé nagyobb lélekjelenlétről tesz bizonyságot, és gyorsan és céltalanul próbál szabadulni a labdától. Ebben az esetben, tekintve, hogy 3rd downnál történt a kísérlet, talán belefért volna még egy próbálkozás. Akkor is, ha a játékvezetők megítélik Chike Okeafor szabálytalanságát, aki a gólvonal előtt rántotta le az „eligible receiver”-ként pályán lévő guardot, Rich Seubertet, miközben a disznóbőr éppen felé szállt. Ez a büntetés kiegyenlíthette volna egy másik New York-i falemberrel szemben befújt „ineligible man downfield” penalty-t, és az eredmény ebben az esetben is ismételt mezőnygól lehetett volna. Ehelyett a vendégek számára a vereség és a kiesés rideg valósága, míg a hazaiaknak a playoff történelmének második legnagyobb arányú fordítása fölött érzett eufória maradt.
 

Utószó

Az eufória nem tartott sokáig. Egy héttel később a Tampa Bay Buccaneers ligaelső védelmével bedarálta Garciáékat, és ellenfelének egyetlen TD-t sem engedélyezve, 31-6 arányú győzelemmel lépett tovább az NFC-döntőbe, majd a végső soron a Super Bowlba. Pár napra rá Mariuccit kirúgta a csapatvezetés. John York és Terry Donohue szerint nem a 49ers teljesítménye miatt, hanem mert a főedző nagyobb beleszólást kért a klub ügyeinek felső szintű irányításába, s ez a követelése nem állt összhangban a többi vezető elképzeléseivel. Mariucci végül Detroitba szerződött, utódja pedig, vitatott körülmények között, az Oregon State-ről érkezett Dennis Erickson lett. Egy évvel később nevéhez méltó nagy dérrel-dúrral Owens is búcsút mondott San Francisco-nak, majd pár hónap múlva odaszúrt egyet ex-csapattársának, az akkor már a 49-erstől szintén távozó Jeff Garciának. TO a Playboy-nak adott interjújában arra a kérdésre, hogy Garcia meleg-e, az irányítót inszinuáló választ adott. ("Like my boy tells me: 'If it looks like a rat and smells like a rat, by golly, it is a rat.' ") A New York Giants-nál sem volt csendesebb a váltás. Amikor a 2003-as szezon derekán az addig csak 4 győzelmet jegyző Kékek hazai pályán szenvedtek sima vereséget az 1-7-tel álló Atlantától, sokan halhatták amint Jim Fassel ráüvölt játékosaira: „Ki akartok engem rúgatni?” Akár ez volt a futballisták tudatos/tudatalatti szándéka, akár nem, hozzáállásuk megmutatkozott az idény további eredménytelenségén. A Giants valamennyi hátralévő meccsét elveszítette, Jim Fassel pedig végül maga kérte elkerülhetetlennek látszó menesztését. Tom Coughlin szerződtetésével és Eli Mannig érkezésével 2004-ben új fejezet nyílt a csapat történetében.

Dorkó Szabolcs (Szabler)

Kapcsolódó cikk:
Vad Wild Card Vasárnap - I. rész