2013-as prospect ismertetők

8 feliratkozó

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
SPECIALISTA

Dustin Hopkins

Poszt: K
Egyetem: Florida State
Született: 1990. október 1. (Austin, TX)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Megbízható, tanítanivaló technikával rúg. Szép a röppályája a lövéseinek. Mikor hibázott, kevéssel lőtt mellé, sose vágta ki a labdát a világból. 55 yard környékéről már fel lehet küldeni, NFL-kaliberű magasságban szállnak a labdái. Hatalmas erővel és magasságban szállnak a kirúgásai, rendre 4 másodperc feletti hangtime-mal és pontosan be tudja lőni a pálya közepére az end zone elé.

Gyengeségek:
Egyelőre nem sok meccsnyerő próbálkozást kellett végrehajtania. Az NFL-ben érkező siettetéshez még alkalmazkodnia kell.

Megjegyzések:
Négy évig rúgott a Seminoles-ban. Egyszeres all-American. Az NCAA történetének legtöbb pontját szerző rúgója, 466-tal. 88 sikeres mezőnygólja ugyancsak rekord. Már középiskolásként első helyre rangsorolt kicker volt. Első rúgása az FSU-ban egy 52 yardos találat volt. A secondary-ben is játszott gimnazistaként. Legutóbbi 3 évében 347 kirúgásból 137 touchbacket rúgott, extrapontból pedig csak egyet hagyott ki. Kiváló tanulónak számított, minden évben az ACC álomcsapatába került ebben a tekintetben. Aktív közösségi munka végző. Minden megvan benne a játéktudást illetően, hogy hosszú NFL karrierje legyen, innentől kezdve már fejben dől el, hogy elitté növi-e ki magát.

Quinn Sharp

Poszt: P/K
Egyetem: Oklahoma State
Született: 1989. november 12. (Oceanside, CA)

Előrejelzés: 7. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 189 lb (86 kg)

Erősségek:
Elég erős a lába a kirúgásokhoz, simán berakja a célterületre a labdát. Szétrobban a labda mikor hozzáér, hamar elhagyja a lábát és 50+ yardos távolságokat is meglő ha alkalma van rá. Ha a 20-ason belülre lehet lőni a labdát, 5 másodperc feletti hangtime-mal teszi meg. Nagyszerűen alkalmazkodik a magas és alacsony snapekhez is. Masszív felépítése van, 2009-ben 6 szóló szerelése is volt.

Gyengeségek:
Csak közepes idővel rúgja el a labdát 3 lépés után (1.35-1.45 másodperc). Kirúgásainál és hosszú puntjainál változó a hangtime, esélyt biztosítva a visszahordónak a megindulásra. Ha közelről kell puntolni akkor mindenfelé mennek a labdái, akár az end zone-tól kezdve a 20-as vonalig. Szokatlan testhelyzetből rúg, összezárja lábait, ballal előrelép majd két lépés után lő. Ha a szokásos 3 lépéses technikával rúg akkor túl erőteljes az első lépése.

Megjegyzések:
2009 óta végezte el a Cowboys puntjait, utolsó két évében a kicker is ő lett, Dan Bailey NFL-be kerülése után. Elődje Matt Fodge anno Ray Guy-díjat kapott, de esélye sem volt profi karrierre. Háromszoros all-American, kicker és punter poszton egyaránt. Az első Big XII játékos, aki mindkét poszton konf válogatott lett, rögtön két idényben. Újoncként a legtöbb touchbacket ő rúgta kirúgásból, punt hossz átlagban top5-ös volt. Másodévesként net yardban volt dobogós. Juniorként ismét a legtöbb touchbacket rúgta, 61-et, 23-mal megelőzve a második helyezettet. A Fiesta Bowl hosszabbításában meccsnyerő gólt vágott a Stanford ellen. Végzősként ismét top5-ben végzett punt átlag hosszt és net yardot illetően is, és csak 2 touchbacket rúgott punt után. Ismét a legtöbb touchbacket rúgta kirúgásból (75), rúgóként pedig 152 kísérletből 151 XP-t tett a helyére. Kirúgás specialistaként mindenképp helye van az NFL-ben, a másik posztja pedig majd eldöntik, hogy mi lesz, kickerként és punterként is van jövője.

Video
mindenes

Ryan Allen

Poszt: P
Egyetem: Louisiana Tech
Született: 1990. feburár 28. (Salem, Oregon)

Előrejelzés: 7. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 215 lb (98 kg)

Erősségek:
Bal lábas rúgó, másfelé pörögnek labdái, mint a visszahordó megszokta. Mérete jó a poszthoz. Szolid három lépéses felszabadítása 1.25-1.35 mp alatt lezajlik. Hosszú levegőben töltött idő és jó pattogás jellemzi a 10-esen belülre menő rúgásait, 5 másodperc feletti hangtime-mal lövi a közeli puntokat, fair catch-re kényszerítve a visszahordót és könnyen elkaphatóvá téve a társai számára.

Gyengeségek:
Jó, de nem elit a lába erőssége, a legtöbb 50+ yardos rúgása hamar földet ér és után van visszahordás. Visszaesik a hangtime ha kapkodnia kell, főleg ha van is rajta nyomás - ezzel együtt végigviszi a mozdulatot. Izeg-mozog a snap előtt. Alkalmanként akkor is rövidít a mozgásán mikor nincs rajta jelentős nyomás. Nincs rutinja holderként.

Megjegyzések:
Három évig puntolt a Bulldogs-ban. Édesanyjának két testvére is kosarazott az Oregon State-ben, így egyértelmű volt, hogy az állam #1 KP játékosaként ő is oda felvételizik, de az immár a St.Louis Rams-ben szereplő Johnny Hekker mögött nem jutott szóhoz, így egy redshirt majd egy freshman év után transzferelt a LA Tech-be. Mivel arra kérte az NCAA-t, hogy ne kelljen a transzfer miatt kihagynia egy idényt se, így elhúzódott az ügye, ezért nem tudott nagyobb csapatba igazolni. 2011-ben és 2012-ben is Ray Guy-díjas, az ország legjobb puntere - előtte senki se duplázott a műfajban. All-American 2. csapatos 2011-ben, 2012-ben pedig 1. Juniorként vezette a ligát in20-as puntokban, 39-cel, amiből 22 a 10-esen belülre ment. Végzősként övé volt a leghosszabb rúgás a szezonban (85 yard), átlaga (48.04) és net átlaga (43.51) pedig ugyancsak első helyen tartotta. Ryan Allen hivatalosan a legjobb amatőr punter az országban, így fényes NFL jövőt lehet neki jósolni, mégis kétséges, hogy kiválasztják-e, mivel vetélytársainak kirúgásban és holderként is van rutinja, és adott esetben lábuk is erősebb. Ezzel együtt, jó eséllyel indul harcba, hogy a 2013-as idényt egy NFL csapat 53-as keretében kezdje.

Brad Wing

Poszt: P
Egyetem: LSU
Született: 1991. január 27. (Brisbane, Ausztrália)

Előrejelzés: 7. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 cm)
Tömeg: 184 lb (83 kg)

Erősségek:
Magas, hosszú végtagokkal megáldott játékos, aki kellően atletikus a posztra. Gyorsan elhagyja a labda a lábát, átlagosan 1.33 másodpercig van nála és ereje valamint pontossága is megfelelő. Képes a legnagyobb rúgásait előhúzni mikor nagyon kell, legnagyobb bombáit a rangadókon engedte el. Érzéssel rúg, 40%-a ment a puntjainak a 20 yardoson belülre. 44.6 yardos átlaga a legjobb az iskola történetében, talán ha kitölti a rendelkezésre álló időt, még javíthatott is volna. Egyedülálló tehetség.

Gyengeségek:
Rendre túlrúgja a coveraget. Vitathatatlan tehetsége ellenére hozzáállása elriaszthatja az NFL csapatokat. Sérülékenynek számít a poszton, három meccset is kihagyott különböző problémák miat, az LSU pro day-en pedig szintén csak holderként tudott résztvenni. Nem vette komolyan az egyetemet, tanulás helyett bulizni járt be. Kérdéses, hogy megváltozna-e a mentalitása ha még pénzt is kap a fociért.

Megjegyzések:
Két évig játszott az LSU-ban.
Édesapja David Wing a Scottish Claymores nevű NFL Europe csapat puntere volt miután a Detroit Lions próbajátékán nem felelt meg. Ausztrálfocit játszott egészen 17 éves koráig, ekkor került cserediákként Baton Rouge-ba, a családja ott élő barátaihoz. Egy év alatt kellően meggyőző volt, hogy az LSU ösztöndíjat ajánljon neki és 2011-ben a családja is kiköltözött. 2011 nyarán verekedés miatt került be a hírekbe, a 2012-es chick-fil-a bowlról pedig drogozás miatt tiltották el, így szinte példátlan módon egy nem végzős punter is ott lesz a drafton. Junior éve után számos all-american jelölést begyűjtött. Korábban több ausztrál focis múlttal bíró punter ragadt meg a ligában, így Ben Graham vagy Sav Rocca. Wing simán lehetne a draft class #1 játékosa a K és P posztot összevetve, de éretlen viselkedése miatt a kiválasztása is kérdéses. Valamelyik edzőtáborban tuti ott lesz, és ha értelmet vernek a fejébe, akkor ligaelit játékossá nőheti ki magát.

Videó:

több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 544
SAFETY

Kenny Vaccaro

Poszt: S
Egyetem: Texas
Született: 1990. január 1. (Brownwood, Texas)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 218 lb (99 kg)

Erősségek:
Kezdő potenciállal bíró safety prospect, kimagasló erővel és atletikussággal megáldva. Masszív testfelépítése ellenére gyakran használták nickel backként is. Nagyon laza csípővel mozog, jól vált irányt. A slot receivereket egészen a line of scrimmage-től szorosan követi, kellően agilis és gyors ahhoz, hogy out route-okon és a pálya mélyebb részein is mellettük maradjon. Futójáték során fizikálisan lép fel az őt blokkolni próbáló elkapókkal szemben, elég erős, hogy leforduljon róluk és megcsinálja a szerelést. Nyílt területen is jól szerel, óriási erőbedobással, felsőtestének erejét kihasználva viszi földre a labdát birtokló játékost. A széleken jól blitzel, gyorsan éri el a backfieldet, és az útjában álló running backekkel is el tud bánni. A testétől távol is el tudja kapni a labdát. Cover 2 alkalmazásakor mélyen zónázva képes bejátszani a pálya egyik felét. Mélyről indulva is hatékonyan dolgozik futás ellen.

Gyengeségek:
Főként man coverage-ben és a LOS közelében használták, van még hova fejlődnie, hogy zónában is igazán megbízható legyen. „Egysebességes” játékos, nem túl robbanékony. Nem elég agilis és gyors ahhoz, hogy a jobb NFL-elkapókkal is felvegye a versenyt, backpedalja nehézkes és merev, nagyobb területen legyorsulhatják. Zónázáskor könnyen kifoghatnak rajta, a play action fake is gyakran téveszti meg. Futójátéknál olykor előfordul, hogy mélyről indulva nem tud megfelelően helyezkedni, aminek nem ritkán missed tackle a vége. Nem mindig választ jó szöget, és megesik, hogy túlságosan is előrerohan, amikor neki kellene biztosítania, hogy a futó nem vág üres területre.

Megjegyzések:
Vaccaro true freshmanként még csak limitált játékidőhöz jutott a Longhorns védelmében, másodévesként viszont már hat meccsen is kezdett, továbbá sophomore idényében a csapaton belül megválasztották a legértékesebb special teamernek. 2011-ben posztja legjobbjai közé emelkedett a főcsoporton belül, junior szezonjában nyújtott teljesítményét első csapatos All-Big 12 tagsággal honorálták. A free safety tavaly is az austiniak szenvedő defense-ének egyik üde színfoltja volt, a konferencia álomcsapatának második vonalában kapott helyet. Komolyabb sérülést csak egyszer szenvedett eddigi karrierje során, középiskolai végzősként mindössze három meccsen tudott pályára lépni térdproblémák miatt. Nagybátyját, A.J. Johnsont az 1989-es draft hatodik körében választotta ki a Redskins a Texas State egyetemről, és tagja volt a rézbőrűek Super Bowl XXVI-győztes csapatának. Vaccaro junior évét követően erősen gondolkozott azon, hogy profinak álljon, és már a tavalyi játékosbörzén is előkelő helyen választották volna ki, a 2013-as drafton azonban minden esély megvan rá, hogy ő legyen az első safety, aki gazdára lel.

Videók:
Ole Miss (2012)
Oklahoma State (2012)
Kansas State (2012)
Oregon State (2012)

Eric Reid

Poszt: S
Egyetem: LSU
Született: 1991. december 10. (Baton Rouge, Louisiana)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 212 lb (96 kg)

Erősségek:
Magas, remek testfelépítésű safety, aki később még tovább erősödhet. All-around játékos, futás és passz elleni védekezésben egyaránt jeleskedik. Nagy sebességgel érkezik, és óriási erővel üti meg a receivert az elkapás után; a játékot megfelelően olvasva a backfieldre is gyorsan oda tud érni. Nyílt területen is képes magabiztosan szerelni a labdát birtokló játékost. A tackle-be minden erejét beleadva, vállait megfelelően süllyesztve állítja meg a futókat, valamint derékmagasságban is határozottan szerel. Fizikálisan lép fel a receiverekkel szemben, akik futójáték során blokkolni próbálják. Elég atletikus ahhoz, hogy passzjátéknál rá lehessen bízni a tight endek őrzését. Magassága, emelkedése és küzdőszelleme lehetővé teszi, hogy a labdáért felugorva is megnyerje a párharcokat. Elég jók a kezei ahhoz, hogy a gyengébben kivitelezett passzokat lehúzza; meg tudja előzni a receivereket, és a testétől távol is el tudja kapni a játékszert.

Gyengeségek:
Néha túlságosan is agresszív; rámozdul a rövidebb, keresztirányú route-okra, szabadon hagyva a pálya mélyebb területeit, vagy épp stretch playeknél túlságosan is elmozog, elegendő helyet biztosítva ezáltal a futónak a visszavágáshoz. Szerelései nem elég konzisztensek. Kérdéses lesz, hogy ha coverage-ben elkövet egy apróbb hibát, akkor elég gyorsan tud-e korrigálni ahhoz, hogy ne szakadjon el tőle az embere.

Megjegyzések:
Reid édesapja, aki 1987-ben NCAA-bajnok lett 110 méteres gátfutásban, háromszoros All-American sprinterként tagja az LSU atlétikai Hírességek Csarnokának, és a mai napig az egyetemen dolgozik, így nem lehetett kérdés, hogy a fiú is a Louisiana State-re jelentkezik. A kisebbik Reid true freshmanként az alapszakasz utolsó három meccsén kezdett, és bár a bowl-mérkőzésen nem volt tagja az alapcsapatnak, a Texas A&M ellen hét szereléssel és egy interceptionnel vétette észre magát. A következő két idényben már végig kezdőként szerepelt, a 2011-es szezon során országos viszonylatban is posztja legjobbjai közé emelkedett, így senkit sem lepett meg, hogy junior évét követően jelentkezett a draftra. Középiskolásként vállműtéten kellett átesnie, egyetemi karrierje során azonban mindössze egy meccset volt kénytelen kihagyni sérülés miatt. Reid esetében a legnagyobb negatívum a túlzott agresszivitás és az ebből fakadó inkonzisztens játék. Ha megtanul „okosan” játszani, fényes jövő várhat rá az NFL-ben, mert egyébként minden adottsága megvan ahhoz, hogy a profik között is az elitbe verekedje magát.

Videók:
South Carolina (2012)
Texas A&M (2012)
Alabama (2011)
Hét meccs

Matt Elam

Poszt: S
Egyetem: Florida
Született: 1991. szeptember 21. (Palm Beach Gardens, Florida)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 202 lb (92 kg)

Erősségek:
Fizikálisan kompakt játékos. Fejlett izomzattal rendelkezik a teste teljes területén. Nagyon jó a sebessége, ezért nagy területet képes lefedezni. Jól használja ki a robbanékonyságát. Blitzeknél pár lépés alatt eléri a végsebességét. Gyorsan vált irányt, képes palástolni a rossz irányba tett lépéseit. Screenek, swing passzok és a pálya közepe felé irányuló rövid passzok ellen kifejezetten hatékony. Jól olvassa a játékot. Hihetetlen nagyokat tud ütni az elkapás pillanatában. Nem jellemző rá, hogy könnyű elkapást enged, az elkapás után szinte minden esetben egy brutális ütközéssel bünteti ellenfelét. Elég erős ahhoz, hogy egy TE-t is megzavarjon route futás közben vagy akár a line of scrimmage-en jammelje. Szereléseknél gyors és robbanékony, kellően alacsonyan megy bele a tackle-ökbe. Agresszívan, erőszakosan játszik, bevállalja a kockázatos megoldásokat is, néha már a fegyelmezetlenség határát is súrolja. Futás ellen nagyon fizikális a boxban, jók az ösztönei, agresszív szögeket választ, gyorsan odaér a labdacipelőre. Kellően erős a külső futások megállításához. Rendszeresen megpróbálja kiütni a labdát ellenfele kezéből. Kiváló special team játékos lehet NFL szinten is, gunnerként is bevethető. Szenvedélyes és lelkes játékos. Csapattársai táplálkoznak a nagy ütközéseiből, az agresszivitásából, az önbizalmából és a szerelések utáni ünnepléseiből. Legnehezebb szituációkban hozza ki magából a legjobbat, imádja a rivaldafényt.

Gyengeségek:
Karjai nem elég hosszúak, összességében is kicsinek tűnik. Súlypont emelkedése csupán átlagos. Cover mozgása az NFL-szinthez nem eléggé folyamatos, gyakran van egy lépésnyi késésben. Túl agresszív, eddig a rossz technikáját palástolni tudta az atletikus képességeivel. Double move-okkal verhető. Cover hibáit nagy ütközésekkel próbálja javítani. Szerelési technikája nagyon gyenge. Klasszikus pile watcher, nem szívesen játszik kicsi a rakást. Fejre mért ütések és horse collar tackle-ök miatt sok zászlót kaphat NFL-szinten.

Megjegyzések:
A testvére Abram Elam anno a Kent State-en focizott, jelenleg a Kansas City Chiefs játékosa. 3 testvérét lőtték már le: Donald Runnert 1987-ben, Christina Elam-et 1999-ben, Donald Elamet 2008-ban, 14 évesen ölték meg, ő a legfiatalabb ember, aki gyilkosság áldozata lett Palm Beach megyében. Abram azt mondta, hogy az ismerősei közül Matt Elam és Anquan Boldin gyűlöl leginkább veszíteni. 2010-ben letartóztatták, mert még kiskorúként fogyasztott alkoholt. HS-ben LB-t, DB-t, WR-t és RB-t is játszott. 5-csillagos recruit volt, az összesített rangsorban 10., a safety-k között 1. a scout.com szerint. Freshmanként még csak a special teamben jutott neki hely, ezután 2 évig kezdő a Gatorsben. 2012-ben All-SEC első csapat tagja és All-American (Reggie Nelsonon kívül az egyetlen Florida safety akinek ez megadatott). NFL-szinten leginkább egy boxban játszó strong safetyként lehet elképzelni, akinek megvan az a plusz tulajdonsága, hogy jók a kezei. Elsősorban a méretei miatt nem 1. körös prospect, de a játékával rendre bizonyítja, hogy a profi ligában is kezdő potenciállal rendelkezik.

Videók:
LSU (2012)
Florida State (2012)
Tennessee (2012)
Texas A&M (2012)
Auburn (2011)

Jonathan Cyprien

Poszt: S
Egyetem: Florida International
Született: Nem ismert (North Miami Beach, Florida)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 209 lb (95 kg)

Erősségek:
Erős testfelépítésű, fizikális játékos, igazi box safety. A nagyobb ellenfelektől érkező blokkokkal szemben is helytállt, és a tömegen is átverekszi magát, hogy földre vigye a labdás játékost (akár a szélen blitzelve is). Kellően gyors és atletikus ahhoz, hogy zónában védekezve mélyen és slot receiverek ellen egyaránt megbízható legyen. Stretch playeknél a futóhoz és szélső elkapót célzó gyors passzok esetén a wideouthoz is hamar odaér, még akkor is, ha a snap előtt a line of scrimmage-től távol állt fel. Erőből és gyorsaságára alapozva egyaránt képes megverni az elkapók blokkjait. Biztosan szerel, kevés olyan defensive back van az idei class-ban, aki akkora elánnal megy bele ezekbe a szituációkba, mint ő. Futó- és passzjátékok során is sokat blitzelt, a blokkoló running backeket egyszerűen erőből elnyomja. Kis egyetemen játszott, így ritkán léphetett pályára rangos csapatok ellen, de amikor erre lehetősége nyílt, rendre extrát nyújtott.

Gyengeségek:
Nem tud akkora területet bejátszani, hogy egyedüli mélyen felálló safety-ként lehessen alkalmazni. Mélyről indulva az elkapás után gyorsan éri el és üti meg az elkapót, de gyakran csak késve ismeri fel, hogy az ő zónájába érkezik a passz. Coverage-ben agresszív, amit play actionnel kihasználhat az ellenfél; gyakran a route-ok alá mozdul be, felkínálva ezzel a lehetőséget a támadóknak egy sima completionre. Man coverage-ben komoly hátrányt jelent számára, hogy gyorsasága és irányváltásai korántsem elit szintűek, és ha egy gyors mozdulattal megverik a vonalnál vagy nyílt területen, nem tudja elég hamar újra felvenni az emberét.

Megjegyzések:
Három és fél évig volt kezdő a Florida International együttesében. True freshmanként honorable mention All-Conference jelölést kapott, a következő két idényben a Sun Belt második számú álomcsapatába választották, tavaly pedig már az első csapatba nevezték, miután 93 szerelést és 4 interceptiont ért el. A legutóbbi három szezonban minden mérkőzésen pályán volt, egyetemi karrierje során kezdőként lejátszott 45 meccse a legtöbb az iskola történetében egy safety-től. Szerelések számát tekintve szintén első helyen áll a Panthers örökrangsorában. T.Y. Hilton után az FIU történetének mindössze második olyan játékosa lett, akit meghívtak a Senior Bowlra, és az első, aki játszott is a gálameccsen (magát a mérkőzést Hiltonnak anno sérülés miatt ki kellett hagynia). Mobile-ban hívta fel magára a nagyközönség figyelmét, az edzéseken végig száz százalékon pörgött, a rendezvény végére pedig a low-profile prospectként induló Cyprien az idei safety class legjobbjai közé emelkedett. Kérdés, hogy a relatíve csendes egyetemi karrier után a Senior Bowl alatt nyújtott impresszív produkciója az NFL-csapatok scoutjait mennyire győzte meg, sok függ majd attól, hogy a combine-on is bizonyít-e. Egyelőre minden esélye megvan rá, hogy áprilisban ott legyen a draft elsőként kiválasztott safety-jei között.

Videók:
Western Kentucky (2012)
Louisville (2012)
Florida Atlantic (2012)

Phillip Thomas

Poszt: S
Egyetem: Fresno State
Született: 1989. március 1. (Bakersfield, CA)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 215 lb (98 kg)

Erősségek:
Atletikus, fizikális védő. Erős ütköző, akinek a felépítése adott hozzá, hogy földre küldje a labdást. Ügyesen lassít le, testcseleket nem szív be, gyors a lába és agilis, hogy megcsinálja a szerelést. Elég fürge, hogy ő fogja a tight endet vagy néhány elkapót, képes belenyúlni a passzsávba, vagy ha rossz a labda, el is kapja azt. Nagyszerű labdaérzéke van, a testétől távolra érkező passzokat is összeszedi, olykor bravúrokat is végrehajt. Odateszi magát a futás ellen, tömi a lyukat, átgázol a tömegen, hogy elérje a labdát vagy csak simán beleveti magát a rakásba. Ha mélyre küldik vissza, hatalmas sebességgel tud előretörni. Megbízhatóan blitzel üres területen, és megbünteti a labdást ha nem számol vele.

Gyengeségek:
2011-ben 3 nappal a nyitány előtt kifordult a bokája és eltört a lába egy non-kontakt edzésen. Nem fordul olyan könnyedén mint egy corner ha emberezni kell, de a safety-k között még elmegy ezen tudása. Hajlamos megenni a play actiont és mire észbekap, már nem ér hátra a vonalról. A jól blokkoló elkapók kivonják a játékból. Fejleszteni kell az erejét, hogy minden futót le tudjon vinni és igazi veszélyt jelentsen a középre érkező elkapóknak.

Megjegyzések:
Két évig kezdő a Bulldogs-ban. 2012-ben minden szervezetnél all-American választott, az első ilyen Fresno State játékos.
Nyolc interception-je volt az elmúlt évben (hármat visszavitt TD-re), ami Mountain-West rekord, és vezette az NCAA-t ebben a kategóriában. A Jim Thorpe-díj (legjobb defensive back) dobogójára is odafért. Több pick-je volt mint 29 gárdának csapatszinten. Tovább 12 negatív yardos szerelés, 4 forced fumble, 4 sack és egy fumble return TD is bekerült a neve mellé. Igazi playmaker, ballhawk safety, aki már most el tud játszani a pálya közepén az NFL-ben is, de jó edzők keze alatt klasszissá lehet nevelni. Csak korábbi sérülése miatt nem elit prospect.

Videók:
Boise State 2012
Oregon 2012
Tulsa 2012
Senior Bowl

DJ Swearinger

Poszt: S
Egyetem: South Carolina
Született: ki tudja (Greenwood, SC)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 210 lb (95 kg)

Erősségek:
Örökmozgó védő, aki nagy ütésekre használja a testét, de nem eszetlenül. A pálya közepén az elkapókat és a futókat is osztja izomból, főleg ha hátat fordítanak neki. Jól mozog hátrafelé, ugyanakkor be tud robbani a lyukba, hogy megakadályozza a hosszú futást. Veszélyes in-the-box safety, aki ügyesen cselezi ki a blokkolót és a sípszóig küzd. Több poszton van rutinja, rendre állt fel elkapóval szembe, ahol agilitását, és fizikális tudását, na meg route-ismerő képességét kamatoztathatta. Nagy a hatótávolsága, ha 2-deep coverage-ben mélyre küldik, simán lefedi a pálya egyik felét. Hatékony blitzelő, a fullbacknek kell felvenni, de így is sok QB-ütést csinál. Nagyot küzd a labdáért miközben a receiver próbálja azt megszelidíteni, de egyébként is a játék minden elemében nagyon odateszi magát. A rossz dobásokból könnyű intercepiont csinál, de olykor vetődésből bravúrokra is lehet tőle számítani.

Gyengeségek:
Alacsonynak számít a poszthoz, pedig alsóteste bitang erős. A South Carolinában sokszor kérték rá, hogy hosszú távon őrizze a célpontot, de NFL szinten erre már nem lesz alkalmas. Főleg büntetni szokta az elkapót, nem megakadályozni a játékban. Hajlamos rossz technikával szerelni (főleg üres területen), amit a profi futók könnyen kihasználhatnak majd. Az NFL irányítók kihasználhatják agresszív mivoltát és megetethetik az underneath route-okkal. Mivel nem elég gyors, így keménységét pass interference zászlókkal honorálhatják a bírók. Nagyon kemény trash-talker, aki a sípszó után is odaver ha nem szépen szólnak hozzá. Túlzott keménysége miatt sok pénzbüntetésre és zászlóra számíthat az NFL-ben.

Megjegyzések:
DJ = Dayario Jamal. 3 évig kezdett a Gamecocks-ban. 2012-ben All-SEC 2. csapatba szavazták. Eredetileg a Tennessee-re járt volna, de Phillip Fulmer távozása miatt meggondolta magát. A secondary minden posztján megfordult. Minden meccsen játszott megérkezése óta, egyet leszámítva amin el volt tiltva védtelen elkapó leütközése miatt. Az NCAA elmúlt éveinek egyik legfőbb hard-hittere. Corner rutinja és safety ereje miatt a tight endek örzését is rá lehet bízni. Érdekes prospect, aki kicsit önfejűnek hat, de sok szempontból képes segíteni egy csapaton, és tehetsége alapján kezdő potenciál is van benne.

Videók:
Arkansas 2012
Clemson 2012
Vanderbilt 2012

Bacarri Rambo

Poszt: S
Egyetem: Georgia
Született: 1990. június 27. (Donalsonville, Georgia)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 211 lb (96 kg)

Erősségek:
Erejének és agilitásának kombinációja lehetővé teszi, hogy többféle szerepkörben is feltűnjön a védősorban. Folyamatosan jól olvassa a route-okat és az irányítót, mélyről indulva is jól követi a játékokat, átlagon felüli gyorsulása és sebessége révén gyorsan támadja a labdát. Erős kezeinek és remek koordinációjának hála kiélezett helyzetekben is el tudja ütni a játékszert a receiverek elől, valamint rendszeresen vállal ütközi le őket, hogy megakadályozza az elkapást. Cut tackle-jei hatékonyak, és gyors irányváltásainak köszönhetően azt is képes megakadályozni, hogy a hirtelen visszavágással próbálkozó running backek elmeneküljenek előle. Nagy elánnal, felsőtestének erejét kihasználva megy bele az ütközésekbe és taszítja a földre vagy az oldalvonalon kívülre a labdás játékost. A hosszabb útvonalakat futó receiverekkel is tartani tudja a lépést, képes a mély route-on mozgó elkapókat kivonni a játékból és limitálni az elkapás után szerzett yardokat.

Gyengeségek:
Képes remekül olvasni a playt, jó szögeket választani és pillanatok alatt a labdás játékos közelébe érni, de mindezt nem teszi elég konzisztensen. Ha ezeken nem javít, a profik között a gyorsabb futók és elkapók könnyen ki fogják játszani. A fizikális receiverek számára nem jelent gondot blokkolni őt futójáték során. Pályán kívüli problémáktól sem volt mentes eddigi karrierje: kétszer is bukott már meg drogteszten, emiatt junior évében egy, végzősként négy mérkőzésről tiltották el.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő a Dawgs védősorában. Háromcsillagos recruitként került Athens-be, ahol redshirttel és a scout teamben többek között QB szerepkört betöltve kezdte egyetemi karrierjét. Redshirt freshman évét 25 szereléssel és két interceptionnel zárta, sophomore idényében pedig már minden meccsen alapemberként számítottak rá. Tackle-ből 82-t jegyzett, valamint eggyel több picket fogott, mint újoncként. 2011-ben jött az igazi áttörés, első csapatos All-American tagsággal záruló menetelése során 8 interceptiont szerzett. Nagyszerű teljesítményét egy szörnyű tragédia árnyékolta be, szeptemberben fia halva született. Tavaly azt követően, hogy megbukott egy drogteszten, az első négy fordulóban nem léphetett pályára. Ebből kifolyólag eredményessége nem érhetett fel junior idényéhez, végzősként csak három interceptiont tudott felmutatni. A szezon végén a második számú All-SEC csapatba nevezték. A Georgiánál free safety-t játszó Rambo megfelelő skill settel rendelkezik ahhoz, hogy az NFL-ben bármelyik safety pozícióban megbízhatóan teljesítsen. Kezdő potenciállal rendelkezik, ugyanakkor draftértékét nagyban befolyásolhatják pályán kívüli problémái.

Videók:
Florida & Kentucky (2012)
Auburn (2012)
Georgia Tech (2012)
Alabama (2012)
Ole Miss (2011)

Tony Jefferson

Poszt: S
Egyetem: Oklahoma
Született: 1992. január 27. (Chula Vista, California)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 212 lb (96 kg)

Erősségek:
Jó izomzat. Nagyon komoly sebesség, kiváló az üldözésben. Fordulékony, laza a csípője, mozgása folyamatos. Könnyen vált irányt, backpedalból is kiválóan gyorsul. A recieverek nyomon követése közben is képes a QB szeméből olvasni. Jól olvassa az útvonalakat, jól veszi fel a zónájába érkező embereket. Képes bárkit utolérni, rengeteg leütött labdája van. Megvan a hatótávolsága ahhoz, hogy cover 2-ben zónázzon. Jó a labdaérzéke, korrektek a kezei, returnerként is van benne fantázia. Méretei ellenére jól fedezi a tight endeket. Nem jön zavarba akkor sem, ha jammelni kell. Underneath route-okon a slot recieverekkel is lépést tud tartani. Erőszakos játékos, elképesztő ütközései vannak. Hatékony blitzelő. Futójátékoknál jól működnek az ösztönei, gyorsan olvassa a reverse-öket, screeneket. Szélső futások megakadályozásában hatékony. Jó szögeket választ, aktív az üldözésben. Imád a boxban játszani, élvezi a fizikalitást. Pozitív személyiség az öltözőben. Interjúkon jól szerepel, érti a játékot. Több pozícióban is megfordult (FS, SS, LB, Star), szó nélkül végezte mindenhol a feladatát.

Gyengeségek:
Magassága nem ideális. Az évek során több kisebb sérülést is összeszedett. Passzjátékoknál nem mindig időzít megfelelően, benne van a játékában a pass interference. Szerelési technikája megfelelő, azonban néha hajlamos hibázni azért, mert a gyilkos ütésre törekszik.

Megjegyzések:
Az édesapja Tony Jefferson Sr. olimpikon ökölvívó volt. 4-csillagos recruit volt, barátjával Kenny Stills-szel közösen sokáig a UCLA-hez ígérkeztek el, de végül az Oklahomát választották. 2010-ben Shaun Lewis Oklahoma State linebackerrel megosztva Az Év Freshman Védője a Big 12-ben, Freshman All-American. 2011-ben Honorable Mention az All-Big 12 választáson. 2012-ben All-American második-, All-Big 12 első csapat tagja. Az iskolapadban is jól teljesített, 2012-ben Academic All-Big 12 első csapatba került. Nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen minősítést kapott az underclassmen bizottságtól, egy "It was cool." válasszal intézte el a dolgot. Profi szinten nem számít elit tehetségnek, de a tudatossága, az akaratereje és a football IQ-ja miatt mégis értékes prospect.

Videók:
Texas (2012)
Oklahoma State (2012)
Iowa State (2012)

Shawn Williams

Poszt: S
Egyetem: Georgia
Született: 1991. május 13. (Damascus, Georgia)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 211 lb (96 kg)

Erősségek:
Fizikális in-the-box safety, összességében nézve az NFL-hez abszolút megfelelő testfelépítéssel. Blitzelőként jól támadja a gapeket, kellően gyors ahhoz, hogy a backfieldre érve csírájában elfojtsa az ellenfél próbálkozását. Magabiztosan szerel, tekintélyt parancsolóan vágja földhöz a running backeket és tight endeket. Ténykedése nem kizárólag a boxra korlátozódik, gyakran egyedül vagy egy másik safety-vel párban áll fel mélyen, kis területen jól mozog. Zónázás közben jól olvassa az irányítót, gyorsan odaér a labdát elkapni készülő receiverhez. Vállaival ilyenkor rendre az elkapók mellkasát célozza annak érdekében, hogy elválassza őket a labdától. Meglepően agilisan mozog, amikor egy slot receivert kell őriznie. Üldözésnél rendszerint jó szögeket választ.

Gyengeségek:
Előfordul, hogy biztos szerelés helyett big hitre vagy cut blockra hajt, szükségtelenül. Futójátéknál könnyen kikapcsolják, ha sebességből nem tud megverni egy falembert, vagy nem tud lefordulni az elkapó blokkjáról. Labdaérzéke és kezei nem elég jók ahhoz, hogy folyamatosan interceptionre váltsa az adódó lehetőségeket. Oldalirányban nem elég mozgékony, így nem tud konzisztensen a tight endek és slot receiverek mellett maradni. Túl merev, sebessége nem a legideálisabb, ezeket pedig pontos hosszú passzokkal kihasználhatja az ellenfél irányítója.

Megjegyzések:
Két évig volt alapember a Dawgs védősorában. Első két idényében főként special teamerként számítottak rá Athens-ben, sophomore-ként került először a kezdőbe. A 2011-es szezont megelőzően összesen három kezdőként lejátszott meccset tudott felmutatni, juniorként mégis csapatkapitánnyá nevezték ki. Harmadévesként a sérülések miatt eredeti posztja mellett belső linebackert is kellett játszania. Tavaly ő volt az, aki „túl puhának” nevezte a georgiai védelmet, kritikája pedig pozitívan hatott a társak teljesítményére; Todd Grantham egysége látványosan feljavult a szezon későbbi szakaszában. A Senior Bowl edzésein stabil formát mutatott, és bár nem nyújtott extrát, mégis sokkal meggyőzőbb produkcióval állt elő, mint néhány előzetesen többre taksált safety prospect. A Bulldogs legutóbbi két bowl-meccsén egyaránt volt egy-egy kiemelkedő megmozdulása (a Michigan State ellen egy interception, míg a Nebraska ellen egy punt block), de a highlightokat mindig is inkább társa, Bacarri Rambo szállította; Williams mindenekelőtt megbízhatóságával szerzett magának hírnevet. Vélhetően a profi ligában sem lesz belőle ballhawk játékos, idővel azonban kezdő kaliberű strong safety-vé érhet.

Videók:
South Carolina & Ole Miss (2012)

JJ Wilcox

Poszt: S
Egyetem: Georgia Southern
Született: 20. század vége (Cairo, GA)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 cm)
Tömeg: 210 lb (95 kg)

Erősségek:
Izmos alsó test, atletikus felépítés. Kiemelkedett a másodosztályból a fizikai képességeket tekintve. Kellően agilis oldalirányba. Meglepően magabiztosan szerel üres területen is. Jól támadja a vonalat ha olvassa a futást, és képes le is lassítani ha kell, kiegyensúlyozott, türelmes és van ereje szerelni. Ösztönei jók és nagy területet tud bejátszani ha leghátul hagyják. Magasra ugrik és tudja használni az adottságait. Jól időzíti az ugrást, és kéz-szem koordinációja is elit, ezt támadóként megtanulta. Tagadhatatlan fejlődési potenciált kínál.

Gyengeségek:
Egyenes vonali sebessége közepes. Egysebességes játékos, aki nem nagyon tud ritmust váltani, ellenben a legtöbb NFL támadóval. Technikai képzettsége még folyamatban van, és egyhamar nem érnek a végére. Hajlamos a derekát hajlítani mikor a térdét kéne. Támadja a LoS-t futás ellen, és át is csúszik a blokkokon, de túl gyakran fogják le mikor odaér hozzá a futó. Tulajdonságai megérik a befektetést, de nem áll készen, hogy NFL pályára kerüljön.

Megjegyzések:
Két és fél évig kezdett WR poszton, végzősként lett safety, mivel triple optionben nem volt szükség annyi elkapóra. 2012-ben a Southern konferencia 1. csapatába választották. Elkapás és visszahordás mellett sokat futott az option offenseben, juniorként 480 yardot összesen, 9.2-es yard/carry-vel. Részt vett a Senior Bowlon, ott indult javulásnak az értéke. 2003-ban már draftoltak egy defensive backet a Georgia Southernből, Davod Young a Jaguars választottja volt. Wilcox értékét nehéz belőni, hiszen amelyik csapat azonnali javulást szeretne safety poszton, az nyilván nem vele számol, de a benne rejlő tehetség 20 csapatot vonzott a GSU pro day-re így biztosan lesz felé érdeklődés, akár a középső körökben. Hasonlóan rutintalan volt defensive backként Curtis Marsh 2011-ben, mégis elvitte 3. körben az Eagles (igaz, pályára azóta se nagyon kerül).

Videó:
Old Dominion 2012
Samford 2012

Josh Evans

Poszt: S
Egyetem: Florida
Született: Nem ma (Irvington, New Jersey)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 207 lb (94 kg)

Erősségek:
Erős és fizikális játékos. Jól töri át a blokkokat. Gyorsan reagál a snapre, blitznél gyorsan odaér az irányítóra. Szilárdan szerel, mellette keresi a nagy ütközést is. Fürgeségének hála ritkán kerül a játékon kívülre. Sebessége lehetővé teszi, hogy oldalvonaltól oldalvonalig játsszon, kitartó üldöző. Lábmunkája kiváló, backpedalban is fürge. Csípője laza, ha először megverték utána is képes utolérni az ellenfelét. Zónázásban hatékonyabb, jól olvas a QB szemmozgásából, robbanékonyságának hála mindig a megfelelő pillanatban képes megütni az elkapót. Zónázás során jól vált backpedalból a nagy ütések mellett az interceptionökre is fogékony.

Gyengeségek:
Emberfogásban fejlődnie kell. Profi szinten nem biztos, hogy képes a LOS-től kezdve szorosan őrizni az ellenfelét. Hajlamos néha túlságosan is türelmetlennek lenni. Az agresszivitása miatt megeheti a pump fake-et illetve a recieverek testcseleit.

Megjegyzések:
A középiskolában safety mellett dual-threat QB-ként is villogott, mellette atletizált, versenyzett magasugrásban, gátfutásban és váltófutásban is. Összesen 47 meccsen játszott a Gators színeiben, ebből 24-szer volt kezdő, a 2010-es fedett pályás atlétikai szezonban is versenyzett az egyetem színeiben. NFL-ben kezdő potenciállal rendelkezik, ugyanakkor a TE-k elleni emberfogásban és a fake-ek felismerésében feltétlen fejlődnie kell. Bizonyos védelmi package-ekben szituációs OLB-ként is elképzelhető, mellette az első naptól bevethető a special teamben.

Videó:
Georgia (2012)

TJ McDonald

Poszt: S
Egyetem: USC
Született: 1991. január 26. (Fresno, California)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 205 lb (93 kg)

Erősségek:
Nagy, atletikus alkat tónusos izomzattal. Sebessége átlag feletti. Természetes atléta laza csípőkkel és térdekkel, kiválóan fordul. Robbanékonysága kiváló, pillanatok alatt képes felgyorsulni. Hatalmasat ugrik, bármelyik WR-rel felveszi a versenyt egy 50-50 szituációnál. Nagy területet képes bejátszani zónázásnál. Tisztában van a zónavédekezés elméleti alapjaival. Bárkit képes utolérni. Szereti átverni az elkapókat és telibe verni őket egy váratlan pillanatban. Fizikálisan játszik, keresi a kontaktust. Képes lefedezni a slot elkapókat. Jól használja az erejét és a méreteit, fizikálisan játszik a tight endek ellen is. Elég gyors ahhoz, hogy passzjátékoknál a backfieldről érkező futókat is felvegye. Futás ellen fizikális és nagy ütköző. Látszik, hogy akar segíteni a futás ellen, kellően agresszív is ehhez. Megvan a mérete és az ereje ahhoz, hogy sub-felállásoknál hibrid S/LB poszton szerepeljen az NFL-ben. Lead blokkok ellen hatékony és a szélső futásokra is odaér. Jó technikával szerel nyílt területen is. Szolid antincipációs készségei vannak. Mindkét safety poszton bevethető. Képes folyamatosan figyelni a QB-t. Csapatkapitány volt.

Gyengeségek:
Zónázás közben hajlamos elbambulni, nincs eléggé közel a labdához. Kisebb, trükkösebb elkapókhoz nem elég fürge. Kezei nem a legjobbak. Zónázásnál és futás ellen is előfordul, hogy túlzottan agresszív. Play actionnél gyakran határozatlan.

Megjegyzések:
TJ = Tim Jr. Középiskolában S-t, LB-t, DE-t, FB-t, TE-t és WR-t is játszott, az ország 2. legjobb safety recruitja volt, az édesapja Tim McDonald Sr. volt az edzője. Az apa szintén a USC-re járt, 2-szeres All-American, csapatkapitány, 1985-ben Rose Bowl győztes, az 1987-es draft 2. körében választotta ki a St. Louis Cardinals. 13 évet húzott le profik között, 6-szoros All-Pro, tagja volt a XXIX. Super Bowlon diadalmaskodó San Francisco 49ersnek. TJ testvére, Tim cornerback a UCLA-n. TJ egyike azon 16 USC-játékosnak akik 2012 tavaszán Haitira mentek házakat építeni a rászorulóknak. 3 évig kezdő a Trojansben, ezalatt csupán egy meccset mulasztott vállsérülés miatt. 2010-ben és '12-ben is a konferencia második csapatának a tagja, 2011-ben All-American és All-Pac-12 első csapattag. Kommunikáció szakon diplomázott. Sokáig kacérkodott azzal, hogy tavaly kijön a draftra, valószínűleg előbb el is kelt volna, mint idén. Tony Pauline, az SI szakírója szerint Troy Polamalu óta a legkomplettebb secondary prospect a USC-ről.

Videók:
Stanford (2012)
Cal (2012)
Arizona (2012)
Arizona (2011)

Robert Lester

Poszt: S
Egyetem: Alabama
Született: Nem ismert (Foley, Alabama)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 212 lb (96 kg)

Erősségek:
NFL-kaliberű méretek. Erős kezeinek, magasságának, valamint remek függőleges emelkedésének köszönhetően le tudja húzni a labdát az elkapók elől, amikor fel kell velük ugrania; időzítésével sincs probléma ilyen szituációkban. A túl alacsonyan megdobott passzokra is gyorsan reagál, jól helyezkedik. A futást jól olvassa és hatékonyan lép fel ellene, meg tudja állítani a középen áttörni próbáló running backeket. Blitzelőként megtalálja azokat a réseket, melyeken keresztül a backfieldre juthat. Karjai erősségét és hosszúságát kihasználva igyekszik földre vinni a felé közeledő labdás játékost, de adott esetben hátulról is le tudja őket birkózni. Coverage-ben szorosan követi az elkapókat a pálya közepén. Munkamorálja kiváló.

Gyengeségek:
Atletikusság terén vannak hiányosságai. Backpedalja magas és merev. Csípője nem elég rugalmas ahhoz, hogy a szerelési kísérletet megelőzően időben elég mélyre tudjon menni, vagy hogy coverage-ben kellően gyorsan forduljon és tartani tudja a lépést a hosszabb route-ot futó elkapókkal. Cover 2-ban néha túl sokáig tart, mire az oldalvonalhoz ér, és gyakran rossz szöget is választ, legyen szó akár szerelésről, akár coverage-ről. A gyorsabb receivereket nem fogja utolérni a pálya közepén. Irányváltáskor könnyen lépéshátrányba kerül. Előfordul, hogy határozott szerelés helyett inkább csak rángatja a labdás játékost. Összességében meglehetősen inkonzisztens.

Megjegyzések:
Három évig kezdett Tuscaloosában. 2008-as megérkezését követően redshirtöt kapott, majd freshmanként nyolc mérkőzésen jutott szóhoz. 2010-ben, első kezdő szezonjában All-American és All-SEC második csapatba választották, miután országos viszonylatban második legtöbbnek számító nyolc interceptiont szerzett az idény folyamán. Juniorként kettő, seniorként négy pickkel jelentkezett, végzős évében ismét a konferencia második számú álomcsapatába kapott besorolást. Több, a drafton résztvevő egykori alabamai csapattársához hasonlóan ő is háromszoros nemzeti bajnoknak mondhatja magát. Sokáig korai körös prospectként tartották számon, de a Crimson Tide-nál free safety-ként szereplő Lesterre némileg tweenerként tekinthetünk: nem elég atletikus ahhoz, hogy passzvédekezésben mélyen is megbízható legyen, ugyanakkor fizikalitása sem emlékeztet egy box safety-re. Legkorábban a középső körökre várható a kiválasztása, de egy harcedzett, remek labdaérzékkel megáldott safety a mai passzorientált ligában bárhol jó szolgálatot tehet.

Videók:
Tennessee (2012)
Penn State (2011)
Penn State & Mississippi State (2010)

Zeke Motta

Poszt: S
Egyetem: Notre Dame
Született: 1990. május 14. (Vero Beach, Florida)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 215 lb (98 kg)

Erősségek:
Masszív erő van a felsőtestében és a safety poszton elég atletikusnak számít. Jól ügyködik ha ketten vannak hátul és ki kell érni a vonal mellé, vagy lendületből érkezni a futóhoz, esetleg underneath route-ot szerelni az elkapót. Kifogástalan a backpedálja. Olvassa az elkapók route-futási szándékát, ha hosszan mennek akkor marad hátul, ha röviden kapják, akkor azonnal ott szokott teremni. Megbízhatóan és keményen szerel üres területen, kifinomult a technikája és jól használja hosszú karjait. A védelem leghátsó tagjaként hatalmas üldözéseket mutat be ha a running back túljutott az előttelévőkön. Magas futball IQ-val bír, folyamatosan instruálja társait a secondary-ben. Mérete, ereje és ütközési képessége miatt nagyszerű special team játékos lehet belőle.

Gyengeségek:
Végsebessége és irányváltoztató-képssége is kevésnek tűnik NFL szinten. Hosszú passzokkal megverhetik a profi elkapók. Nem játszik be túl nagy területet és nem ér oda elég gyorsan az emberre ha több elkapó is hosszú route-ot fut. Eddig nem zónázott túl sokat. Bizonyítania kell, hogy interference nélkül is le tudja ütni a labdákat a levegőből, és nem csak a könnyű interception-ök megszerzéséhez ért. Meg kell mutatnia, hogy ha mélyre küldik, akkor van olyan laza a csípője, hogy futni tudjon az elkapókkal.

Megjegyzések:
Keresztneve Ezekiel. Külső linebacker játszott középiskolásként, ahol édesapja volt a védőkoordinátor. Három évig kezdett a Fighting Irish-ban. A 2012-es nagydöntőben 16 szerelést mutatott be. Fizikálisan és intelligenciát tekintve is pontosan ugyanaz a játékos, mint korábbi csapattársa, a tavalyi elsőkörös Harrison Smith. Playmaker tulajdonságai nem nagyon vannak, de abban amit csinál, ritkán hibázik, így biztos pontnak számít, ergo cserejátékosnak kiváló lesz NFL szinten is. Ahhoz, hogy kezdőjátékossá váljon, kellene pár atletikus ballhawk köré a secondary-be, de ha ez adott, akkor nincs akadálya, hogy nagyobb szerepet kapjon.

Videók:
Bácsikája külön Youtube-csatornát szentel neki.

Shamarko Thomas

Poszt: S
Egyetem: Syracuse
Született: Ismeretlen dátum (Virginia Beach, Virginia)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 206 lg (93 kg)

Erősségek:
Robbanékony ütköző. Nem ismer félelmet, ha nagy ütést van lehetősége kiosztani az egész testét beledobja a szerelésekbe, ezért futás ellen kiváló. Szinte mindig a nagy ütést keresi (ez azért egy kétélű fegyver). Nagyon erős, nálánál nagyobb játékosokat is ki tud ütni. Nagyon gyors és jó a reakcióideje. Üldözésnél jó szögeket választ. Jó a backpedalja, a csipője laza. Alacsonyan játszik backpedalnál és a szereléseknél egyaránt. Sokoldalú játékos, az összes poszton megfordult a secondaryben. Emberfogásban és zónázásban is használható. Jól olvassa a QB-t. Jó a motorja, hatékony blitzelő. Mindig 100%-ot nyújt. Egyértelmű vezér a másodvédővonalban.

Gyengeségek:
Méretbeli hiányosságok, bár a pályán mutatott játéka alapján nagyobbnak tűnik. Akkora erőt rak az ütközésekbe, hogy ez a saját testét is megviseli (emiatt volt már agyrázkódása), tartóssága kérdéses. Agresszív stílusa miatt gyakran túlfut a játékon. Túlságosan is a nagy ütközésre megy a biztos szerelés helyett. A blokkokról történő leválásban fejlődnie kell.

Megjegyzések:
Teljes neve Shamarko Lanell Thomas. Sokáig úgy volt, hogy a Louisville-re fog beíratkozni, azonban végül az Orange-ot választotta. HS-ben is együtt játszott a Syracuse DE-jével Brandon Sharpe-pal, a foci mellett 100m-es sprinter volt. 2009-ben All-BIG EAST Freshman csapat tagja, 7 meccsen kezdett, LB-ként, CB-ként és S-ként is játszott. Másodévesen minden meccsen játszott, juniorként a Toledo és a Rutgers elleni meccseket hagyta ki sérülés miatt. Végzős évében ALL-BIG East első válogatott. Sophomore éve előtt elveszítette az édesapját, 9 hónapra rá az édesanyját is, azóta a játékával az ő emléküknek adózik. A Syracuse történetének 6. legtöbb szerelést bemutató DB-je. Nyilvánvalóan kisebb a megfigyelők által preferált méretnél, azonban Thomas egy igazi playmaker, akinek az ösztönei és a fizikalitása meghazudtolják a méreteit.

Videók:
Pitt (2012)
USC (2012)

Duke Williams

Poszt: S
Egyetem: Nevada
Született: 1990. október 15. (Monroe, LA)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 189 lb (86 kg)

Erősségek:
Sprinter múltja azonnal látszódik játékán, akár a running backhez kell odaérni, akár a labdára kell helyezkedni. Sprintertől eltérően, nagyon fizikális a játéka, nem hagyja ki az alkalmat, hogy átszelve a pályát felvállaljon egy-egy ütközést. Jól tömi a lyukat futásnál, még akkor is ha cover-2-ből indul, mivel jól ismeri fel a játékot és reagál rá. Kellően atletikus, hogy nehéz legyen átjutni rajta utolsó emberként és elég hosszú a karja, hogy megbízható, nagy hatótávolságú szerelő legyen üres területen. Fontos részlete a játékának, hogy nagyon kiegyensúlyozott zónázó, kiforrott back-pedal és laza csípő jellemzi. Nehéz interceptionöket is bemutatott.

Gyengeségek:
Mint a legtöbb agresszív egyetemista safety, a play actiont be szokta venni. Bizonyítania kell, hogy átlagos mérete elegendő lesz az erősebb és gyorsabb profi elkapók ellen coverben - sokszor állt fel slot WR-rel szemben és dominálni tudta őket fizikálisan (ami az NFL-ben lehet zászlót ér majd), de ha az első lépéssel megverték akkor bajba került. Több pályán kívüli ügye is akadt, fiatalkori alkohol fogyasztás (2009 november), és bevont jogosítvánnyal vezetés, amin biztosítás se volt egy baleset után (2011 december).

Megjegyzések:
Michael Williams az igazi neve, de azzal nem lehet befutni. Renóban nőtt fel, így egyértelmű volt, hogy a Wolfpackben fog játszani pedig több BCS gárda (Washington, USC) is hívta. Négy évig focizott, kosarazatott és atletizált a középiskolában, utóbbi kettőben állami bajnok volt, fociban volt legkevésbé sikeres csapatszinten. Három évig kezdett a Wolfpackben. Junior all-WAC második csapatos, seniorként all-MWC 2. csapatos választott. Végzősként 105 szerelése volt, ami kiemelkedő a posztján. Példaképe Ronnie Lott. Ha nem jön be a futball karrier, rendőr akar lenni. Átlagos mérete miatt nem sok szó esik róla a draft előtt, pedig látványos a játéka és sok kedvelhető elem van benne, ami miatt már a középső körökben beruházhat rá valaki.

Videók:
Boise State 2012

Earl Wolff

Poszt: S
Egyetem: NC State
Született: 19xx. december 15. (Raeford, North Carolina)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 209 lb (95 kg)

Erősségek:
Erőteljes testfelépítés. Kitűnő robbanékonyság. Nagyon gyors kezek. Backpedal mozgása folyamatos. Kiválóan követi a QB-k szemmozgását. Sokat játszott Cover 3-ban, mellette a shallow zóna levédése is gyakran volt a feladata, de ha mélységben kell kisegítenie a CB-nek akkor sem jön zavarba. HS RB-ként gyorsan olvassa a futójátékot, jól érzi, hogy merre megy a futás. Ha másodikként ér oda futóhoz rendszeresen befejezi azt, amit az első elkezdett. A tőle távol eső játékokra is igyekszik odaérni. Nem egy sérülékeny játékos, utolsó két egyetemi évében egy darab edzésről sem hiányzott. Az attitűdjét imádják az edzők, már a Shrine Week elején tisztelettel beszéltek róla az edzői, a drillek során természetes vezetői készségeket mutatott.

Gyengeségek:
Nem elég magas és a karja sem elég hosszú ehhez a pozícióhoz. Irányváltásoknál hajlamos felesleges lépéseket tenni, ettől elveszíti az egyensúlyát és a robbanékonyságát. A kezei legfeljebb átlagosak. A labdáért történő küzdelem során nem elég fizikális, ritkán ütközik azzal a céllal, hogy kiüsse a labdát az ellenfél kezéből vagy hogy megfélemlítse a támadót. Annak ellenére, hogy tapasztalt játékosokkal játszott együtt a secondaryben, akadtak kommunikációs problémái. Nincs meg az alapereje ahhoz, hogy megállítsa a nagyobb futókat. Nem igazán figyel a blokkolókra. Ütközésnél hajlamos túlságosan is leengedni a vállát és inkább a hátával ütközni.

Megjegyzések:
Mint az korábban szóba került a középiskolában safety mellett futóként is tevékenykedett, mellette atletizált is, ötödik lett az állami bajnokságon távol- és hármasugrásban is. 3-csillagos recruit volt, a Wolfpacken kívül nem kapott semelyik másik egyetemtől sem ösztöndíj-ajánlatot, pedig nem buta, 3,5 év alatt szerzett diplomát sportmenedzsment szakon. 2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben 4 meccsen kezdett. 2010-ben 3 fumble-t harcolt ki, ezzel holtversenyben vezette az ACC-t, 2011-ben honorable mention az All-ACC választáson, 2012-ben már All-ACC első válogatott. Egyetemi karrierje során összesen 391 szerelése van, ez az ötödik legtöbb az iskola történelmében. A Shrine Game hetében és a Combine-on is elég jól szerepelt, ezzel szinte biztossá tette, hogy draftolni fogják.

Videók:
Clemson (2012)
UNC (2012)

Micah Hyde

Poszt: S/CB
Egyetem: Iowa
Született: 1990. december 31. (Fostoria, Ohio)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 cm)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Hatékony zónázó, aki oda is ér az olyan labdákra ahol lehet interceptiont vagy deflectiont végrehajtani. Magassága, súlypontemelkedése és erős kezei miatt sok labdát képes elütni a védővonalak között. Hosszú karjaival távol tudja tartani az elkapót futójátéknál, nehéz őt stiffarmolni és erős a felsőteste így megblokkolni se egyszerű. Vehemens futás elleni védő. Nagy lendülettel érkezik meg, hogy megállítsa a futót. Elkapás után egyből leviszi a WR-t. Van special team tapasztalata.

Gyengeségek:
Eltérő véleményen vannak az NFL csapatok, hogy milyen poszton kéne játszatni. Cornerbackként lassan reagál rá ha megverik, bizonyítania kell, hogy man coverageben lehet használni és nem verik meg folyton a hosszú passzokkal. Hajlamos elveszni a pályán, nézelődni a backfield felé vagy megáll mikor az oldalvonal mellett folyik az akció. Merev a csípője, nehezére esik fordulás után tovább futni hasonló sebességgel. Fizikálisan nem valami meggyőző free safety, üres területen érdekes szerelési kísérletei vannak.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Hawkeyes-ban, kétszer FS, de főleg CB poszton. Utolsó két évében a punt returner feladatokat is ellátta. 2012-ben BigTen 1., 2011-ben 2. csapatos választott. Seniorként a BigTen legjobb defensive backjének választották. Számos Iowa defensive back került a ligába az elmúlt években, többekkel együtt is játszott: Bradley Fletcher, Jordan Bernstein, Shaun Prater, Charles Godfrey, Tyler Sash és Amari Spievey. Tipikus tweener, aki cornernek lassú, safetynek gyenge, emiatt kezdő nehezen lesz, de jó futballista, így valami szerepkört biztos találnak neki ahol boldogulhat.

Videó:
Michigan State & Penn State 2012
Pittsburgh 2011

John Boyett

Poszt: S
Egyetem: Oregon
Született: 1989. december 20. (Woodland, California)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 204 lb (93 kg)

Erősségek:
Kiváló ösztönökkel bír. Posztja viszonylatában átlagon alulinak számító magassága ellenére rendszerint mély zónában játszott, nem ritkán egyedül alkotva a védelem utolsó vonalát. A hosszú passzokra is odaér, jó szögeket választ és jól támadja a labdát. Semmitől sem riad vissza, ha lehetősége adódik elütni a labdát vagy interceptiont szerezni. Jól vált szöget, így könnyedén tud igazodni a passz irányához, illetve az elkapó mozgásához. Az esetek többségében remekül ismeri fel, hogy ki lesz az irányító legvalószínűbb célpontja. Végig a QB szemeit figyeli, és látja, mi történik a backfielden, mindezek kihasználásával pedig nagyszerűen helyezkedik. A boxból indulva agresszívan támadja a line of scrimmage-et, de végig akcióközelben marad, nem veszíti szem elől a labdát. Screen passzoknál kezeit jól használva verekszi át magát a cut blockokon. Akár nyílt területen is képes a gyorsabb játékosokat is a lábuknál fogva földre vinni.

Gyengeségek:
Az NFL-ben jelentős hátránya származhat abból, hogy magassága átlagon aluli. Sebessége csak adekvát, nem elég ahhoz, hogy vertikális útvonalakon is folyamatosan lépést tudjon tartani az elkapókkal. Man coverage-ben túl nagy teret enged a slot receivernek; kizárja ugyan a big play lehetőségét, de kifelé irányuló route-okon ilyenkor könnyű megverni. Néha túl agresszív, előfordul, hogy védtelen elkapókkal ütközik.

Sérülések:
A 2012-es szezon első meccsén mindkét térdében részleges ínszakadást szenvedett, az idény hátralévő részében nem léphetett pályára. Egyébként sem kiemelkedő sebességét a súlyos sérülés még inkább kérdésessé teszi.

Megjegyzések:
Három szezonon át volt kezdő a Ducks védősorában. Középiskolában irányítót is játszott, végzős idényében például összesen 3450 passzolt és futott yardot, valamint 39 touchdownt ért el, továbbá punter poszton is eredményesen tevékenykedett, az egyetemek azonban már safety-ként recruitolták. 2009-ben, redshirt freshmanként került a kezdőcsapatba, újoncként bemutatott 90 szerelésével és 3 interceptionjével pedig Freshman All-American elismerést érdemelt ki. 2010-ben honorable mention, 2011-ben második csapatos All-Pac 12 tagságig jutott, statisztikái közül előbbi szezonban az 5 interception, utóbbiban a 108 tackle volt kiemelkedő. A Wisconsin elleni Rose Bowl-siker alkalmával 17 szereléssel vétette észre magát. Tavaly az Arkansas State-tel vívott nyitómeccsen is szerzett egy interceptiont, de nem sokkal később súlyos térdsérülése miatt le is zárult számára az idény, a szinte teljes egészében kihagyott végzős szezon után pedig természetesen a draftértéke is alaposan visszaesett. Az utóbbi években az Oregon több minőségi safety-t is delegált az NFL-be, elég csak Patrick Chung, T.J. Ward, vagy Jairus Byrd nevét említeni, és ez a sor akár Boyettel is folytatódhat, elvégre nem épp ideális fizikális paramétereitől és némileg kérdéses sebességétől függetlenül egy szívós, atletikus, kimagasló játékintelligenciával megáldott safety-ről van szó. Mindenekelőtt bizonyítania kell, hogy teljesen egészséges, de amennyiben ez megtörténik, a drafton akár már a középső körökben is kiválaszthatják.

Videók:
Arizona (2011)
több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
TIGHT END

Zach Ertz

Poszt: TE
Egyetem: Stanford
Született: 1990. november 10. (Orange, California)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 252 lb (114 kg)

Erősségek:
Kiforrott atléta, jó route-futó képességgel, aki le tud válni emberéről és sebességével a védelem mögé tud kerülni. Jól kidolgozott felsőteste van, már 30 fontot szedett fel mióta megérkezett a campus-ba. Szívós a labdával, nem fél az ütközéstől, lemegy mélyre és befejezi a feladatát. Kellően fizikális blokkoló, mindent megtesz ebben a kategóriában és arra figyel, hogy van-e lehetőség nagy területet megnyitni. Méreteit kihasználva jól húzza le a labdát a levegőből és bravúrelkapásai is vannak. Néha úgy tűnik ragasztó van a kesztyűjén, annyira lehetetlen helyzeteket old meg. A pálya minden területén feltűnik, route-ok széles skáláját ismeri és amint megfutotta, azonnal várja a labdát. Remekül látja meg a lyukat a zónák között, elkapásonként 13 yardot átlagol. Indult a fal mellől, a szélről és slot pozícióból is, utóbbi a kedvence. Keményen dolgozik a pályán és azon kívül is, júniusban tervezi a diplomázást a mérnöki karon.

Gyengeségek:
Második szezonja felét kihagyta sérülés miatt. Elkapás után az NFL defensive backeket nem tudja majd puszta mozgékonysággal megverni. Változóan blokkol a vonalon, szokott párharcokat nyerni, de túl könnyen hátra lehet nyomni. El-elrontja a 2. vonalas blokkokat mert nem veszi fel a pozícióját rendesen. Már így is komoly tömeget szedett magára, de további erőre lesz szükség, hogy megállja a helyét a vonalon. Néha elhibázza a route-okat és az indulócseleinél jobban kéne koncentrálnia. Könnyű dropjai is vannak és azokat a labdákat se szerzi meg jó százalékkal amikért harcolni kell.

Megjegyzések:
Egy évig kezdő a Cardinalban. Édesapja a Lehigh egyetemen focizott. 2012-ben all-American és all-Pac-12 választott. Tavalyig a 2/1-es választott Coby Fleener mögött volt cserejátékos, de sok akciót látott, idén pedig Levine Toilolóval osztoztak a TE feladatokon, aki szintén draftolható prospect. 69 elkapásból hozott 898 yardjával a Stanford vezető elkapója volt juniorként, sőt az egész országban első volt a tight endek között a yardokat illetően. Blokkolásban is fejlődik és biztos a keze, de még nem kész játékos egyik feladatkörben sem. Ezzel együtt, leendő NFL-kezdőjátékosról van szó. Jobb prospect mint Coby Fleener volt, és nagy verseny lesz közte és Tyler Eifert között, hogy ki kel el hamarabb.

Videók:
USC 2012
Oregon 2012
Notre Dame 2012
Washington 2012

Tyler Eifert

Poszt: TE
Egyetem: Notre Dame
Született: 1990. szeptember 8. (Fort Wayne, Indiana)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 255 lb (116 kg)

Erősségek:
Tömegben remekel, biztos kezeinek köszönhetően a nehéz elkapásokat is végre tudja hajtani, valamint fizikális adottságait kihasználva szűk helyeken is meg tudja szerezni a labdát. Magas, szikár testalkatú játékos. Mindenfajta kiinduló pozícióban - fal mellől, H-backként, slotban, kívül - alkalmazható. A snap után gyorsan el tudja érni a védelmi zónák határait, ilyenkor különösen veszélyes. Passzjátéknál remekül helyezkedik, nagyszerű a lábmunkája, route-futása is rengeteget javult. Jól emelkedik és támadja a labdát, többnyire csak a lehetőségre van szüksége, és szinte garantáltan lehúzza a játékszert - számtalan elkapást csinált meg úgy, hogy fel kellett ugrania a labdáért. Kifelé irányuló cutoknál nagyon gyorsan mozog, így kiváló biztonsági célpont lehet. Rendszeresen átverekszi magát az arm tackle-lel próbálkozó védőkön, hogy extra yardokat szerezzen. Három pontos állásból is gyorsan indul, képes arra, hogy a line of scrimmage-nél egy védővel ütközve is megfussa a route-ját. Blokkolóként is mindent belead, hosszú karjainak kihasználásával próbálja távol tartani a defensive endeket, agilitását kamatoztatva igyekszik megfelelő szögben helyezkedni és kívül utat nyitni a futónak. Downfield blockingnál is keményen dolgozik, hogy a védők ne érjék el a labdát birtokló csapattársát.

Gyengeségek:
Elkapókra hajazó felépítés. Blokkolásnál nem tud konzisztensen robbanékony és erőteljes lenni, az NFL-ben játszó defensive endeknek nem lesz nehéz dolguk vele szemben, a gyorsabb DE-k ellen nem fogja tudni végrehajtani a reach-blockokat. Blokkolóként még bőven van hova fejlődnie, jobb szögeket is kell választania. Ha nem használja elég hatékonyan a kezeit, az erősebb linebackerek egyrészt le fognak jönni a blokkjairól, másfelől könnyűszerrel ki tudják majd zökkenteni route-futás során. Elkapásnál időnként túl közel engedi a testéhez a labdát.

Megjegyzések:
Eifert középiskolásként egy 215 fontos tight end volt, akinek nem sok egyetem ajánlott ösztöndíjat, mostanra viszont az utóbbi évek NFL draftjainak egyik legjobb all-around TE prospectjévé érett. 2010-ben, redshirt freshmanként még nem szántak neki túl nagy szerepet South Bendben, Kyle Rudolph és Mike Ragone sérülése miatt azonban nyolc meccsen is kezdenie kellett, a szezon végén pedig megválasztották a csapat legjobb újonc támadójának. 2011-ben, immár alapemberként a legtöbb elkapott yardot (803) jegyezte az FBS tight endjei között (All-American elismerés lett a jutalma), majd junior évében, Everett Golson elsőszámú célpontjaként 685 elkapott yarddal első lett a csapaton belül, és megkapta az ország legjobb TE-jének járó Mackey Awardot. Ő a Notre Dame történetének legtöbb elkapást (140) és legtöbb elkapott yardot (1840) jegyző tight endje. 2006 óta Kyle Rudolph, John Carlson, valamint Anthony Fasano után Eifert lehet az Irish negyedik TE-je, akit a draft második körében visznek el, ugyanakkor az első kör sem zárható ki, elvégre legrosszabb esetben is posztja második legjobbja az idei class-ban. Nincs elit sebessége, ami segített Jimmy Grahamnek és Rob Gronkowskinak instant NFL sztárrá válni, de így is olyan adottságokkal rendelkezik, melyek a mai passzorientált ligában első körös picket érhetnek. A játék minden területén óriási potenciállal bír.

Videók:
Purdue (2012)
Stanford (2012)
BYU (2012)
Alabama (2012)
Pittsburgh (2011)

Gavin Escobar

Poszt: TE
Egyetem: San Diego State
Született: 1991. február 3. (Rancho Santa Margarita, California)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 254 lb (115 kg)

Erősségek:
Kiváló elkapó, természetes adottságokkal. Jól követi a labdát, testét remekül koordinálja, megerőltetés nélkül húzza le a játékszert a levegőből. Wideout módjára futja a rövid route-okat, hosszú lépteinek köszönhetően nagy területet tud bejátszani. Vertikálisan folyamatosan képes megverni a defensive backeket. Még a testétől távol történő elkapásoknál sem igazán tudják kizökkenteni az ütközések. Nem ritka, hogy első néhány lépését szándékosan lassan teszi meg, így nehezítve őrzését a defensive backek számára. Nyílt területen is képes alkotni, köszönhetően annak, hogy látja, hol érkeznek a blokkok, valamint sebessége és oldalirányú agilitása adott ahhoz, hogy elszakadjon a védőktől. Futásnál sokáig fenn tudja tartani blokkját, abban az esetben, ha kezeit belülre helyezve pozíciós előnyhöz jut. Gyakran hívtak rá motiont, slotban és a szélen egyaránt sokszor szerepelt.

Gyengeségek:
Route-futás során már sokkal inkább ki tud zökkenni a kontakttól, mint elkapás közben. Elkapás után nem mozog igazán jól, kevés szerelési kísérletet tud hárítani. Blokkolóként nem megbízható; vagy túlságosan is megközelíti testével az emberét, vagy távolról hadonászik a karjaival. Az első ütközésnél rendkívül határozatlan, blokkolási technikája is meglehetősen rossz.

Megjegyzések:
Három szezonon átívelő college pályafutása nagy részében alapembernek számított az Aztecs támadósorában. A San Diego State volt az egyetlen olyan egyetem, amely ösztöndíjat ajánlott neki, 2009-ben redshirtöt kapott, majd freshman évében már a nyitó fordulóbeli mérkőzést leszámítva csapata minden egyes meccsén kezdőként szerepelt. 2011-ben csak hat összecsapáson lehetett tagja a kezdőcsapatnak, ennek ellenére produktívabb idényt zárt, mint újoncként; 51 elkapásból elért 780 yard és 7 touchdown állt a neve mellett. Tavaly valamelyest visszaestek a számai (543 yard, 6 TD), de így is a Mackey Award elődöntősei között volt. 2010-ben második, 2011-ben és 2012-ben első csapatos All-MWC tagsággal honorálták teljesítményét. A combine alatt több edző és megfigyelő is Tony Gonzalezhez hasonlította; annyi mindenképpen közös benne és a leendő Hall of Famerben, hogy korábban mindketten kosárlabdáztak. Blokkolásban komoly hiányosságai vannak, de elkapó tight endként óriási potenciállal bír. Tekintve, hogy manapság minden NFL-csapat álma egy ilyen skill settel bíró TE, kifizetődő lehet számára, hogy junior évét követően jelentkezett a draftra - minden esélye megvan rá, hogy Eifert és Ertz után ő legyen a harmadikként kiválasztott játékos a posztján, draftolására pedig aligha kell a második napnál tovább várnia.

Videók:
Boise State (2012)

Jordan Reed

Poszt: TE
Egyetem: Florida
Született: Ismeretlen dátum (New London, Connecticut)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 243 lb (110 kg)

Erősségek:
Zseniális elkapó tight end. Pontosan futja az útvonalait. Kezei megbízhatóak. Nagyon atletikus, jó a sebessége. Egyszerűen túl gyors ahhoz, hogy egy linebacker emberfogással kövesse a route-ján. Robbanékony a line of scrimmage-en. Jó a mozgáskoordinációja és az egyensúlya. Elkapás után a mozgása a WR-ekére hasonlít. H-backként is használható. Mindig játékra kész. Special teamben is hasznos.

Gyengeségek:
Nyers és alulméretezett. Futásblokkolásban fejlődnie kell, túlságosan is hajlamos holdingokra. Izmot kell rá pakolni, az ereje nem elegendő a profik közé. Csupán 2 évet játszott tight endként. Koncentrációs gondjai vannak, ezt jelzik a false startjai. Számos sérülése volt, kérdéses, hogy a teste bírja-e az NFL-ütközéseket.

Megjegyzések:
Dual threat QB-ként recruitolták. 2009-ben redshirtöt kapott, 2010-ben 4 meccsen kezdett 328 futott, 252 passzolt és 79 elkapott yardot szerzett ebben a szezonban, a Miami elleni szezonnyitóról hiányzott a sérült jobb térde miatt. 2011-ben lett tight end, 11 meccsen játszott (10-szer kezdett), a Tennesse és a Kentucky elleni meccseket kihagyta sérülés miatt. 2012-ben minden meccsen játszott, All-SEC első csapatnak lett a tagja. A felépítésbeli és blokkolási hiányosságai miatt nem minden NFL támadósorba illik, ugyanakkor a folyamatos mozgása és a finom kezei miatt értékes prospect. Játéka sokban hasonlít a szintén ex-Gator Aaron Hernandezére, akiért anno egy 4. kört áldozott a Patriots és manapság a liga egyik legnehezebb matchupjának számít.

Videók:
Georgia (2012)
Texas A&M (2012)

Vance McDonald

Poszt: TE
Egyetem: Rice
Született: 1990. június 13. (Winnie, TX)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Sok helyen használták, de leginkább slot WR helyen. Kiforrott atléta, komfortosan mozog üres területen a méretéhez képest. Jól használja a kezét, hogy lefogja a védőt, testét pajzsként használja a futó előtt. Nagyon hosszú karjai vannak, amit ki is használ futásblokkolásnál. Akkor is megy végezni a dolgát ha kizökkentik az első pillanatban. A kisebb védőket sokszor küldte földre. Lazán fordul elkapás után, otthonosan mozog labdával a kezében, jól olvassa hol van rés és beléjük robban. Sok screen passzt kapott, türelmes és van ereje hogy keményen fejezze be a játékot. A sípszóig játszik, többször előfordult, hogy egy playben több blokkot is kiosztott. Előrevetődve is sok elkapása van. Gyorsan ráfordul a hosszú játék lehetőségére és minden playből a maximumot igyekszik kihozni. Megcsinálta az elkapást akkor is ha harcolnia kellett érte. Kezével kap el, messze a testétől.

Gyengeségek:
Nincs ereje az első kontaktnál. A legtöbb blokkja üres területen történt, nem a vonalon mint azt az NFL-ben elvárják. Minimum egy elejtett passza minden meccsen volt, a Senior Bowlon pedig minden nap. Leginkább mozgás közben játszották meg. Ha hamar ment felé a labda, nem mindig számított rá. Nem sokszor kellett felugrania és küzdeni a magas labdákért.

Megjegyzések:
Walk-onként kezdte a karrierjét, ösztöndíj nélkül. Édesapja a Texas Longhornsban játszott linebackert. Egy 3500 lakosú településről származik. Első mérkőzésén punt blokkal nyitott. 2012-ben az all-C-USA gárda tight endje. Fekvenyomásban a combine legjobbja volt a TE/OL brigádban 35-tel. Elsősorban a slot WR helyén használták, a legtöbb elkapási mutatóban top10-es az iskola évkönyveiben. Az utolsó 2 meccsén ő lett a long snapper. Mivel eléggé mismatch-nek számít, így az NFL-ben is azonnal pályára lehet küldeni, de egyelőre nem tudja jól használni a teste jelentette előnyöket, így visszafogott kezdőpotenciál van csak benne, inkább csak szituációs játékos, amolyan dzsóker, akit nehéz levédekezni.

Videók:
Louisiana Tech 2012
Senior Bowl 2013
Texas,Baylor,Houston 2011

Dion Sims

Poszt: TE
Egyetem: Michigan State
Született: 1991. február 18. (Detroit, Michigan)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 262 lb (119 kg)

Erősségek:
Nagyon erős és fizikális. Kiváló kezei vannak, nagy célpont. Elsőrangú futásblokkoló. Középre irányuló seam route-on nagyon veszélyes, egyébként is jól futja az útvonalait. Kiváló rugói vannak. Short-yardage és goal-line szituációknál nagyon hasznos. Nehéz földre vinni. Erős a drive blockja.

Gyengeségek:
Gyorsasága nem biztos, hogy elég az NFL-szinthez. Lehet, hogy csak a lassabb tempójú Big Ten miatt tűnt ki. A combine-ra elég sokat fogyott, ezt a testalkatot kell megtartania (vagy még egy kicsit karcsúsodni), hogy ne veszítsen az egyébként sem jó sebességéből. Valószínűleg nem 3-down tight end a profiknál. Nem elég tapasztalt.

Megjegyzések:
Középiskolában a foci mellett kosarazott, a focipályán TE mellett LB-ként is csillogott, senior évében egy térdsérülés miatt csak az utolsó két meccsen tudott játszani. 4-csillagos recruit volt, 2009-ben Big Ten All-Freshman válogatott, 2010-ben redshirtöt kapott, mert bűnösnek vallotta magát egy bírósági ügyben (lopott holmikat vett át és rejtegetett). 2011-ben minden meccsen játszott, de a szezon második felében el volt törve a csuklója. Csak junior évére lett kezdő TE, a CollegeFootballNews.com All-Big Ten első csapatba választotta, majdnem 3 teljes meccset kénytelen volt kihagyni egy bokasérülés miatt. Az egyetemen szociológiát tanult. Tökéletesen illik egy smash-mouth offenset játszató csapatba, keményen blokkol és a passzoknál is megtalálható. Nincs elit sebessége, ezért valószínűleg nem lesz a posztján sztár, de ettől függetlenül értékes tagja az idei TE-classnak. Az NFL-ből leginkább Martellus Bennettére hasonlít a játéka.

Videó:
Northwestern (2012)

Travis Kelce

Poszt: TE
Egyetem: Cincinnati
Született: 1989. október 5. (Cleveland Heights, OH)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Ideális TE méret. Méretéhez képest atletikus, hatalmas ereje van és át tud rohanni a pályán a labdával. Nagyon fizikális blokkoló, alsó testével generálja az erőt, és elmozdítja a védőket a labda környékéről. Nehéz kizökkenteni. Nagy sugárban mehet felé a labda, nehéz elkapásokat is össze szokott hozni. Elkapás után nehéz levinni. Lábát könnyen mozgatja és sok helyről indulva szerzett rutint.

Gyengeségek:
Csapata egy teljes idényre önként eltiltotta a játékról a szabályok megsértése miatt. Csak 1 évnyi komoly teljesítmény van mögötte. Nem valami gyors. Nem egy félelmetesen robbanékony atléta. Nem mindig sikerül mintaszerűen megoldani az irányváltásait.

Megjegyzések:
Bátyja, Jason Kelce az Eagles centere 2011 óta. Nagyapja és bácsikája is focizott a Purdue-ben illetve az Ohio színeiben. Középiskolásként scrambler QB volt egész idő alatt, végzősként 1016 yardot futott de csak 1523-at passzolt, így a Cincy-n kívül csak 3 MAC-csapat ajánlott neki ösztöndíjat. Nem sok szerepet kapott végzős idénye előtt, de 2012-ben All-Big East válogatott lett 45 elkapásból szerzett 722 yardja és 8 TD-je miatt. Utolsó játéka a 'Cats színeiben egy 83 yardos touchdown elkapás a Duke elleni Belk Bowlon döntetlen állásnál 1 perccel a 4. negyed vége előtt. Meghívták a Senior Bowlra, de lemondta. Hatékony futásblokkoló volt egész karrierje alatt Cincinnatiben, és elkapásban is nagyot fejlődött, így már biztosan kiválasztják a drafton, de a középső körökben mély a tight end felhozatal, így egyelőre nehéz pontosan belőni az értékét. Képességei alapján jogosan vágyakozik komoly játékidőre a legmagasabb szinten.

Videók:
Duke 2012
South florida 2012

Ryan Otten

Poszt: TE
Egyetem: San Jose State
Született: 1990. április 7. (Carmichael, California)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 230 lb (104 kg)

Erősségek:
Konzisztens tight end, akire a játék minden elemében lehet számítani. Okosan játszik, jó testtartással, jó szögben blokkol. Összességében meglehetősen tudatos játékos. Könnyen alkalmazkodik a nem pontosan megdobott labdákhoz és megbízhatóan kap el a kezeivel. Jól adja el a route-jait, jól koncentrál, igyekszik a lehető legmagasabb ponton végrehajtani az elkapást.

Gyengeségek:
Egysebességes tight end, fürgesége limitált. Az ereje csupán átlagos.

Megjegyzések:
Az édesanyja Laurie a Sierra College-ban softballozott, 2008-ban beválasztották az iskolai Hall of Fame-be. Középiskolában csapattársa volt a Nevada kezdő DT-je Jack Reynoso. 2007-ben megkapta a National Football Foundation középiskolai Jó Tanuló, Jó Sportoló díját. A San Jose State-en is több tanulmányi elismerésben részesült, emellett 2009-ben Academic All-WAC válogatott is volt, üzleti menedzsmentből diplomázott. Linebackernek recruitolták, 2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben mind a 12 meccsen játszott, 8-szor kezdett, 2010-ben sérülés miatt csupán 6 meccset játszott, ebből 4-szer volt kezdő. 2011-ben meccsenkénti elkapott yardok átlagában vezette az FBS-t a TE-ek között, ő volt az egyetlen tight end az első osztályban, aki 3 meccsen is 100+ elkapott yarddal zárt, pozíciós iskolarekordot döntött a 739 elkapott yardjával, All-WAC első csapatba került. 2012-ben csapatkapitány, továbbjavította a rekordját (742 yard), újra All-WAC első válogatott. A Spartans történetek legtöbb elkapással, elkapott yarddal és elkapott touchdownnal rendelkező tight endje, az egyetlen TE, akinek 2-szezonban is sikerült 700+ elkapott yarddal zárni. Ottennek a méretei és a tudása is megvan ahhoz, hogy ideális 2. TE legyen a profik között.

Videók:
BYU (2012)
Ryan Otten vs Colorado State/Utah State (2012)

Nick Kasa

Poszt: TE
Egyetem: Colorado
Született: 1990. november 5. (Rochester, New York)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 269 lb (122 kg)

Erősségek:
Remek testfelépítéssel megáldott atléta, fizikálisan abszolút NFL-kész. Méreteihez képest meglepően jó az egyenes vonalú sebessége és mobilitása. Fizikális, kompetitív futásblokkoló; erős kezeit kihasználva tolja el a védőket a labdás játékos útjából. Blokkolásnál nagy segítséget jelent számára, hogy a defensive line-ban szerzett tapasztalatainak köszönhetően sokszor egy lépéssel a védők előtt jár; tudja, adott helyzetben mivel próbálkoznak. Elkapásban is folyamatosan fejlődik, óriási upside-dal bír, komoly matchup probléma lehet a védelmek számára. Karrierje elején hatékony special teamerként segítheti leendő csapatát.

Gyengeségek:
Nagyon nyers. Route-futásnál nem elég tudatos, és elkapásnál sem mozog kellő természetességgel. Nem elég fürge; rugalmasabbnak, robbanékonyabbnak kell lennie ahhoz, hogy rendszeresen el tudjon szakadni a védőktől. Eddigi karrierje során még nem kényszerült igazán hosszú kihagyásra, de számos kisebb sérüléssel bajlódott már.

Megjegyzések:
Egy évig volt kezdő a Buffaloes színeiben. Több szakoldal is All-Americanként és ötcsillagos defensive end prospectként tartotta számon, amikor a Buffs 2009-es recruiting class-ának legmagasabban jegyzett tagjaként a coloradói egyetemre iratkozott be. True freshmanként térdsérülés miatt nem szerepelhetett csapata első három meccsén, a következő négy mérkőzésen játszott, ezt követően azonban mononukleózis folytán a szezon hátralévő részében már nem léphetett pályára, és a redshirt jogát sem ítélte meg neki az NCAA. A következő két idényben is a védőfalban szerepelt, end és tackle pozícióban egyaránt, de mindössze egy alkalommal kezdett. Junior éve közepén kérte meg edzőjét, Jon Embree-t, hogy a több játéklehetőség érdekében próbálják ki máshol, ezután kezdték el tight endként használni. Élesben csak a Utah elleni szezonzárón vetették be ezen a poszton (egy elkapásból 8 yardot szerzett), tavaly azonban már ő volt a csapat kezdő TE-je. Mindössze 20 elkapásból elért 340 yard és 3 touchdown került a neve mellé, de rengeteget fejlődött, és ennek köszönhetően a Senior Bowlra is meghívták. Taylor Thompson személyében egy olyan tight endet választottak ki tavaly az ötödik körben, aki egyetemi pályafutása alatt végig defensive end poszton szerepelt, és csak a draft előtti workoutok alkalmával próbálták ki TE-ként (középiskolásként játszott ebben a pozícióban). Thompson anno meggyőzte az NFL-csapatok szakembereit, és ha Kasában is hasonló potenciált látnak, ő is a harmadik nap elején, vagy akár még ennél is korábban találhat gazdára.

Videók:
Washington State & Arizona State (2012)

Chris Gragg

Poszt: TE
Egyetem: Arkansas
Született: 1990. június 30. (Warren, Arkansas)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 244 lb (111 kg)

Erősségek:
Sebességének köszönhetően rendszeresen el tud szakadni a linebackerektől a pálya közepén. Elkapókra emlékeztető kezekkel rendelkezik, képes alkalmazkodni a rosszul kivitelezett dobásokhoz és felugorva megszerezni a labdát. Route-futás terén sokat fejlődött, valamint elkapás után is jól mozog, sok szerelési kísérletet hárít, törekedve arra, hogy a maximumot hozza ki az adott játékból. In-line és downfield blokkolóként is mindent belead.

Gyengeségek:
A snap után nem gyorsul elég jól, hosszú lábai miatt irányváltásai is nehézkesek. Időnként hajlamos teljesen váratlan dropokra, ez megbízhatóságát is némileg kérdőjelessé teszi. Túlságosan is távol tartja testétől a labdát, miközben próbál extra yardokat szerezni, amiben mindig ott a fumble veszélye. Testfelépítése nem optimális ahhoz, hogy rendszeres jelleggel használják blokkolásnál, továbbá technikáján is sokat kell még fejleszteni. Túl gyakran veszíti el az egyensúlyát, nem elég agilis és atletikus, valamint (egyelőre) felépítése sem a legmegfelelőbb a poszthoz. Végzős idényének nagy részét lábsérülés miatt kihagyta, és korábban is többször bajlódott már kisebb-nagyobb sérüléssel.

Megjegyzések:
Két évig volt alapember a Razorbacks-nél. Középiskolában még wide receiverként szerepelt, és egyetemi pályafutását is ezen a poszton kezdte, true freshmanként három alkalommal kezdőként is pályára lépett, noha a teljes idényben mindössze egy elkapásra futotta tőle 25 yardért. Egy évvel később súlyos bokasérülést szenvedett a felkészülés során, így a 2009-es szezonban nem játszhatott, medical redshirtöt kapott. 2010-ben 171 yardot és 2 touchdownt jegyzett, a rá következő évben azonban már kezdő tight endként számítottak rá, az előléptetést pedig 41 elkapásból elért 518 yarddal és 2 TD-vel hálálta meg. A Hogs remek WR-állománya miatt így is háttérbe szorult, tavaly készült az igazi áttörésre, térdproblémái miatt azonban csapata 12 meccséből csak 5-öt tudott vállalni, 289 yarddal és 3 touchdownnal zárta senior idényét. Gragg státuszát igencsak kérdőjelessé teszik egyrészt a sérülések, másrészt hogy NFL szinten képes lesz-e szó szerint belenőni a TE szerepkörbe. Egyelőre inkább wide receiver - tight end tweenerként kezelendő, így a drafton minden valószínűség szerint a hátsó körökig kell várni a kiválasztására.

Videók:
Ole Miss (2012)
Mississippi State (2011)

Mychal Rivera

Poszt: TE
Egyetem: Tennessee
Született: 1990. szeptember 8. (Los Angeles, California)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 242 lb (110 kg)

Erősségek:
Annak ellenére hogy nem egy nagy tight end hatékony angle blocker futásnál. Külső futásoknál ügyesen tartja belül a védőt. Fürge játékos, ez látszik a route futásainál és a második szinten történő blokkolásainál is. Riverat nézve könnyűnek tűnhet egy linebacker kizárása a játékból nyílt területen, jól hajlítja térdét, ez által megfelelő helyen van a súlypontja és ehhez még hozzájön a természetes egyensúlyérzéke. In-line TE-ként, H-backként, fullbackként és slotként is szerzett tapasztalatot, sokoldalú és okos futballista. Megtévesztően gyors route futás közben, fékezései élesek, jól használja fejét és a kezeit is annak érdekében, hogy a labda közelébe férkőzzön. Jó a mozgáskoordinációja, kezei finomak, ezért nehéz elkapásokat is képes rutinmunkaként megcsinálni. Elkapás után gyorsan szembefordul, kompetitív a labdával a kezlben, megharcol az utolsó yardért is. Habár nem tör át sok szerelést, az arm tackle-ökön azért át bír futni.

Gyengeségek:
Ilyen tömeggel és izomzattal kérdéses, hogy NFL-szinten is hasonlóan hatékonyan tud-e blokkolni. Ráadásul mindig is nehezebben ment neki a blokkolás az olyan védők ellen, akik nem szegik le a fejüket, ez pedig nem jellemző az egyébként is nagyobb és erősebb NFL DE-kre. Tweenernek tűnik, nincsenek meg a méretei ahhoz, hogy domináns blokkoló TE legyen és nincs meg a végsebessége és a robbanékonysága ahhoz, hogy azonnali impact legyen mint elkapó TE a profiknál. Néha hajlamos kiegyenesíteni az útvonalait, ilyenkor sokkal kevésbé hatékony.

Megjegyzések:
Mychal Rashawn Rivera kommunikáció szakon diplomázott, két lánytestvére van, Naya színész- és énekesnő, leginkább a Glee Santana Lopezeként ismerhetjük, Nickayla pedig modell. 2008-ban eredendően az Oregonra iratkozott be, egy redhsirted szezon után a College of the Canyons nevű közösségi főiskolán töltött egy évet, innen került a Tennessee-re, 3 évig volt kezdő a Volunteersben. 2012-ben 562 yardot kapott el, ezzel Jason Witten iskolarekordját adta át a múltnak, ebben az évben All-SEC második csapatba is került. Az a fajta jó college játékos, aki a fizikuma miatt nem valószínű, hogy domináns tud lenni NFL-szinten, ettől függetlenül egy kreatív támadóedző képes lehet kiaknázni a képességeit a profik között is, az NFL-játékosok közül leginkább a friss Eagles-szerzemény James Casey-éhez hasonlítható a játéka.

Videók:
Mychal Rivera vs Georgia and Missouri 2012
Mychal Rivera vs Florida & South Carolina (2012)

Michael Williams

Poszt: TE
Egyetem: Alabama
Született: Nem ma (Reform, Alabama)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 269 lb (122 kg)

Erősségek:
Váratlanul ügyes nyílt területen rövid passzok után. Megbízható kezei vannak, ritkán droppol. Jól használja a méreteit a red zone-ban. Átlag alatti sebessége ellenére rövid passzoknál és a red zone-ban rendre tisztára játssza magát. Jól használja ki, hogy a védők nem veszik komolyan mint elkapót. Specialitása a blokkolás. Futásblokkolásnál rendre kiveszi a játékból az emberét. A második szintre is felér, ott is jól veszi fel a blokkot. Kézhasználata nagyszerű. A blokkolási lábmunkája szintén kiváló, együtt mozog a védővel és maga előtt tartja. Fizikális futásblokkoló, mindenfajta lelkiismeret furdalás nélkül játszik. Kiválóan használja a méreteit, testtartása hibátlan. Befelé húzásoknál, trap blokkoknál is használható. Belső futásoknál gyönyörűen fordítja ki a védőt. Passzjátékoknál a tudatossága nagyszerű, tudja mikor elkapóból blokkolóvá váltania. Rendszeresen tudja, hogy kit fog megblokkolni, nem jellemző rá, hogy céltalanul rohangál ha van védő a boxban. H-backként is használható. Hatalmas tapasztalata van. Kickoff return egységben is hasznos blokkoló.

Gyengeségek:
Nem jó a sebessége, a pálya közepén nem tud elszakadni a safetyktől. Oldalirányban nem fürge vagy eluzív. Magas, azonban nem ugrik nagyot. A testétől messze érkező labdákat nem igazán tudja behúzni. Elég kevés fajta route-ot futott az Alabamán. Nem gyakran tolja hátra a védőket a line of scrimmage-től. Kifele dolgozó speed rusherekkel meggyűlik a baja passzblokknál.

Megjegyzések:
Középiskolában a futball mellett kosarazott is. Eredendően defensive endnek recruitolták, első szezonjában redshirtöt kapott, azután egy évig csere TE, aztán 3 évig kezdő a Crimson Tide-ban, 3-szoros nemzeti bajnok (2009, 2011, 2012) a Bamával. Fejlődési lehetőségei limitáltak, azonban a legjobb blokkoló tight endje az idei draftnak, aki rövid passzoknál otthonosan mozog, egy hátsó körös draftcetlit feltétlen megér a játéka, szituációs játékosként akár hosszú karrier is várhat rá a profik között.

Videók:
Mississippi State (2012)
Notre Dame (2012)

Levine Toilolo

Poszt: TE
Egyetem: Stanford
Született: 1991. július 30. (La Mesa, California)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 8 in (2.03 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Masszív testfelépítésű játékos. Remekül ugrik fel a labdáért, az end zone-ban nagyon nehéz levédekezni ilyen helyzetekben. Főképp a közepesen hosszú és mély route-okon mozog igazán jól. A nem elég pontos passzoknál rendre nyújtózik, hogy elérje a labdát. Gyorsulása, valamint koordinációja megfelelő ahhoz, hogy slotban és a pálya szélén is lehessen használni, mismatch-eket kialakítva. Testi erejének kihasználásával a press coverage-et is hatékonyan hárítja. Induláskor nem tesz felesleges lépéseket, csípője rugalmas, lábai fürgék.

Gyengeségek:
Rendkívül inkonzisztens. Elkapásnál nem mindig nyújtózik eléggé a labdáért, vagy nem követi azt kellő koncentráltsággal, ezek a hibák pedig nem ritkán drophoz vezetnek. Blokkoláskor lassan használja a kezeit, és túl magasan is játszik. Ha a védők meg tudják ragadni a mellkasánál, könnyen hátratolják. Futásblokkolásnál nem sok vizet zavar. Route-jait néha nem futja meg kellő pontossággal, főképp a rövid útvonalakon jelentkeznek nála problémák. Alkalmanként meg tudják zavarni a jammelő védők. 2010-es térdsérülése még most is kérdésessé teszi hosszútávú tartósságát.

Megjegyzések:
Igazi sportolócsaládból származik: három nagybátyja, Dan Saleaumua, Edwin Mulitalo és Joe Salave'a is játszott az NFL-ben, unokatestvérei közül ketten a San Diego State-en, illetve a Cal Lutheranon fociztak, egy harmadik kosárlabdázott egyetemi szinten, míg a negyedik a Nebraska színeiben volt All-American röplabdázó, nővére pedig a Utah egyetemen atletizált. A középiskolában a futball mellett aktívan kosárlabdázó Toilolo az ország egyik legjobb tight end recruitjaként került Palo Altóba. Egyetemi karrierjét redshirttel kezdte, majd a 2010-es idény előtt megnyerte a kezdő TE posztért folyó versenyfutást Coby Fleenerrel szemben, a szezonnyitón azonban ACL-szakadást szenvedett. Két teljes értékű idényében csereként játszott a Colts tavalyi második körös választottja, illetve az idén első körre is esélyesnek tartott Zach Ertz mögött. 2011-ben 343 yardot és 6 touchdownt, tavaly 393 yardot és 4 TD-t kapott el. A most következő szezonban jöhetett volna el az ő ideje a Stanfordnál, helyette azonban úgy döntött, hogy underclassmanként jelentkezik a 2013-as draftra. Nem akkora tehetség, mint Fleener vagy Ertz, inkonzisztens játéka és korábbi térdsérülése pedig komoly kérdéseket vet fel vele kapcsolatban, de annyi potenciál mindenképpen van benne, hogy hosszú évekig megbízható csere és veszélyes red zone célpont legyen a profik között.

Videók:
Notre Dame, Oregon, UCLA (2012)
Arizona (2011)

Joseph Fauria

Poszt: TE
Egyetem: UCLA
Született: 1990. januűr 16. (Encino, California)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 8 in (2.03 m)
Tömeg: 259 lb (117 kg)

Erősségek:
Ideális magasság, szélesség és izomzat. Fürge a LOS-en, így rögtön nyomást generál a vele szemben védekező LB-re. Hirtelen ritmusváltásokra képes, fizikálisan futja az útvonalait, szűk helyeken is képes szeparálódni. Kiváló a labdaérzéke, a fifty-fifty csatákat rendre megnyeri. hála a jó rugóinak és annak, hogy képes a hatalmas testét pajzsként használni. Erős kezeivel rendre igyekszik a legmagasabb ponton elkapni a labdát, az elkapás utáni ütközéseket is jól bírja. Néha a blokkolási képességeit is megvillantja, megfelelő erővel és befolyással bír ahhoz, hogy kitolja az ellenfelét az útból, a második szinten történő blokkokat is képes fenntartani.

Gyengeségek:
Annak ellenére, hogy rövid távon fürge és agilis, nem egy robbanékony atléta, muszáj a megbízható route futására hagyatkoznia a szeparálódásnál. Nincs meg a sebessége a mélységi elkapásokhoz, labdával a kezében nem igazán eluzív. Paraméterei alapján képes a hatékony blokkolásra mind a falban mind nyílt területen, azonban nem konzisztensen fizikális, időnként túl hamar leáll a mozgással.

Megjegyzések:
Három nagybátyja is focizott, Quinn a Northern Arizona fullbackje volt, Lance a Washingtonon volt tight end, Christian a Coloradora járt, 13 szezont játszott az NFL-ben TE-ként, 2-szeres Super Bowl győztes a New England Patriots-cal. A középiskolában csapattársa volt a Carolina Panthers DT-je Sione Fua, a Washington Redskins LB-je D.J. Holt, az Oregon centere Hroniss Grasu, az Oregon State elkapója Kevin Cummings és a Fresno State cornerbackje L.J. Jones. A két legfontosabb középiskolás all-star gálát (U.S. Army All-American Bowl és az Under Armour All-Star Game) kihagyta, hogy segíthesse a kosárlabdacsapatot. 4-csillagos recruitként érkezett a Notre Dame-re, ahol freshman szezonjában 3 meccsen játszott mint csere TE, ezután transzferelt a UCLA-re, ahol 2009-ben redshirtöt kapott. 2010-ben special teamer és csere TE, 2011-ben és '12-ben is 9 meccsen kezdett, 2012-ben honorable mention az All-Pac-12 választáson. Összesen 20 darab TD-elkapása volt, amivel harmadik az egyetem örökranglistáján. Nem tartozik az idei (egyébként elég mély) TE class krémjébe, de mindig tulajdonsága megvan ahhoz, hogy produktív NFL-játékos váljon belőle.

Videók:
Nebraska (2012)
Stanford (2011)
Colorado (2011)
Houston (2011)

Philip Lutzenkirchen

Poszt: TE
Egyetem: Auburn
Született: (Marietta, Georgia)

Előrejelzés:6-7. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 258 lb (117 kg)

Erősségek:
NFL méretekkel rendelkezik. Nehéz levédekezni vörös zónában és rövid yardos helyzetekben, testét pajzsnak használja a védő ellen vagy csak szimplán arrébblöki, hogy legyen helye. Erős keze mitt azokat az elkapásokat is megcsinálja, ahol csak 1 kéznek van hely, és az 50/50 százalékos szituációkból is jól jön ki, hiába őrzik. Mozgékony a lába route futás közben, atletikus, hogy kikerülje az ütközést és bevetődjön a célterületre, a bólyát érintve. Összeszedi a mögé érkező labdákat. Rutinos mozgó blokkoló H-Back helyről, megcsinálja az első kontaktot, majd megy tovább a LB vonalba blokkolni. Megbízható pass protector, jól reagál a blitzelő mozgására. Hatékony blokkolónak számít a vonalon is.

Gyengeségek:
Hosszú passzokkal nem lehet keresni. Fejlődnie kell blokkolóként üres területen, hajlamos a derekát hajlítani, ahelyett, hogy a lábát mozgatná. Bizonyítania kell, hogy megbízható célpont egy olyan offense-ben, amiben rendszeresen keresik. Sérülései miatt sokan alapból lemondanak róla, juniorként nem egészségesen játszott, végzősként az idény felét kihagyta.

Megjegyzések:
Két és fél évig kezdő a Tigers-ben. Az Auburn történetének legtöbb TD elkapását jegyzi tight endként. 2011-ben all-SEC 2. csapatos választott. 2010-ben nemzeti bajnok a Cam Newton-féle generációval. Senior éve 6 meccs után véget ért, mert meg kellett műteni a csípőjét. A combine-ra már felépült. Vállműtéte is volt korábban. Tipikus vörös-zónás tight end, aki akkor lép elő, mikor a legjobban kell. Sérülékenysége miatt nem fogják olyan korán kiválasztani, mint teljesítménye indokolná, de ha egészséges marad, akkor hátsó körösként is alapemberré nőhet NFL szinten.

Videók:
Clemson 2012
Clemson 2011

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
RUNNING BACK

Giovani Bernard

Poszt: RB
Egyetem: North Carolina
Született: 1991. november 22. (Davie, Florida)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 206 lb (93 kg)

Erősségek:
Rendszeresen szerez extra yardokat előrevetődéssel. Két keze a labdán van földetérésnél. Gyors lépései meglepő irányváltásokat hozhatnak. Ugyanezért gyorsan eléri végsebességét. Benne van a váratlan megoldás, szökdécselés, hátramozgás, spin move, stb. Tömör felépítése miatt egyensúlyban tud maradni és nem egyszerű levinni. Komfortosan oldja meg a draw és screen játékokat, türelmesen vár a blokkra. Remekül lát a pályán, ütemérzéke kiváló, tudja mikor kell elindulni a blokkoló mögött. Képes stiff armmal helyet csinálni magának. Sikeres pass protector. Megbízható elkapó. Elkapás után gyorsan indul tovább, az első ember általában nem tudja elkapni, főleg ha hátrányban van.

Gyengeségek:
Akkor se fair catchel ha összeomlik körülötte minden. Pass protecionben mindig cut blockolni akar. Több erőt is belevihetne az első kontaktba, túlságosan mozgékonyságára épít. A testével szokott elkapni. 2012-ben főleg shotgunból futott.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Tar Heels-ben. Szülei haiti emigránsok, akik vegytisztítót üzemeltettek Floridában. Bátyja Yvenson Bernard, korábbi Oregon State sztárjátékos, aki 2008 óta próbál megélni a kanadai ligában. A St.Thomas Aquinas neveltje, az USA egyik legerősebb középiskolás csapatáé. Eredetileg a Notre Dame-ra járt volna, de Charlie Weis kirúgása miatt meggondolta magát. 2010-ben nem játszott mert a 3. őszi edzésen elszakadt a jobb ACL szalagja. 2011-ben freshman All-American, 2012-ben 3. számú all-American kerettag. Mindkét évben all-ACC választott. 2012-ben az ACC konferencia legértékesebb játékosa díjazásán 1 szavazattal maradt le Tajh Boyd mögött. Második évében elkezdett visszahordásokat is csinálni, az NC State ellen meccsnyerő megmozdulása is született ebből és országosan 3. helyre ért be 198.1 all-purpose yarddal meccsenként. Statisztikái önmagukért beszélnek. Sérülése miatt már 2 szezon után jelentkezett a draftra, ha ez nem hátráltatja a további játékban, akkor semmi sem tarthatja vissza, hogy kezdő running back legyen az NFL-ben. Jót tett neki az edzőváltás, hiszen megmutathatta, hogy elkapásban és az irányító védésében is használható. Jó eséllyel az első futó lesz, akit kiválasztanak.

Videók:
NC State 2012
Duke 2012
Miami 2012
Virginia Tech 2012
Miami 2011
Georgia Tech 2011

Eddie Lacy

Poszt: RB
Egyetem: Alabama
Született: 1990. (Grismar, Louisiana)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 220 lb (100 kg)

Erősségek:
Erőteljes, igásló-jellegű felépítés. Erős alsó test, rendszeresen átfut a szerelni igyekvőkön. Türelmes, megvárja míg megérkezik elé a blokk. Gyors a lába, sok könnyed, fürge mozdulatot tesz. Remek egyensúlyérzéke van, és jó a testtartása. Nem fél kontakttal befejezni a futást, igyekszik előrefelé dőlni. Üres területen agilis és ravasz, nehéz elkapni. Elkapásban is használható.

Gyengeségek:
Nem a legjobb döntéshozó, néha kihagyja a ziccert és nem a legnagyobb lyukba ugrik be. Nem a legdinamikusabb játékos. Megbízhatatlan blokkoló, nem támadja eléggé ellenfelét. Elit támadófal dolgozott előtte, rendszeres tehetségfölényt kialakítva.

Megjegyzések:
1 évig kezdő a Crimson Tide-ban. 2011-ben 7.5 yardos átlaggal futott, ami a legjobb volt az SEC-ben. A legutóbbi SEC döntő majd a bajnoki döntő MVP-je is, összesen 321 futott yarddal és 4 touchdownnal. Kezdetben Mark Ingram és Trent Richardson mögött volt 3. majd 2. számú futó, de így is egy 113 yardos, 2 touchdownos meccsel mutatkozott be az NCAA-ben. Becenevét Richardsontól kapta, ami "Circle Button" mivel a playstationön a kör gombbal lehet spin move-ot csinálni, ebben pedig Lacy a legjobb. Az Alabama backfield-jén két 1000+ yardos futó dolgozott, az újonc TJ Yeldon és Lacy, utóbbi 1322 futott yarddal és 17 TD-vel zárt. All-SEC első csapatba szavazták 2012-ben. Felépítése és tehetsége alapján is kezdő runningback lehet az NFL-ben. Sebessége ugyan nem elit, de rengeteg dologgal tudja kompenzálni. Egyedül a posztja visszaszoruló értéke miatt nem 1. körös tehetség. Van esélye, hogy az első kiválasztott running back legyen 2013-ban.

Videók:
Notre Dame 2012
Missouri 2012
Georgia 2012
LSU/Texas A&M 2012
Arkansas/Michigan 2012
Western Carolina

Joseph Randle

Poszt: RB
Egyetem: Oklahoma State
Született: 1991. december 29. (Wichita, Kansas)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 200 lb (91 kg)

Erősségek:
Magasságához képest meglehetősen kis lyukon is átfér, kellően alacsonyan fut még nyílt területen is, nem sok nagy ütésnek teszi ki a testét. Türelmes játékos. Fürgesége átlag feletti, a gyorsulása is megfelelő. Csipője laza, egyensúlyérzéke kiváló. Kifejezetten szeret shotgunból futni, jól lát a pályán, érzékeli a teret a backfield mélyéről is, tudja mikor kell berobbanni a gapbe. Üres területen is feltalálja magát. Kiváló blitz felvevő, gyorsan felismeri a szabad linebackereket. Nincs gondja az elkapásokkal. Kígyózó mozgása miatt a védők gyakran helyezkedési hibákat vétenek, az ebből adódó extra yardokat kegyetlenül kihasználja.

Gyengeségek:
Spread offenseből érkezik, többnyire shotgunból futott, kiváló támadófal dolgozott előtte, óriási lyukakat nyitottak neki. Az első lépése inkább megfelelő mintsem kiváló. A line of scrimmage-nél nem tűnik elég erőteljesnek és robbanékonynak, kevés szerelést tör át. Ha oldalirányban le is lép a védőről, utána nem mindig tudja időben elérni az utazósebességét. Végsebessége limitált, ezért nyílt területen annyira nem veszélyes, nem képes legyorsulni a jó szögben érkező védőket. Teljes sebességnél az irányváltoztatási készsége már nem annyira ideális. NFL szinten nem olyan backnek tűnik, aki I-formációból/single backből nagy játékokat képes bemutatni.

Megjegyzések:
2 évig kezdő a Cowboysban, de már freshman évében is kapott lehetőséget Kendall Hunter mögött. 2011-ben és '12-ben is az All-Big 12 első csapat tagja. A 40 futott touchdownja 4. az egyetem örökranglistáján. Terry Miller, Thurman Thomas, David Thompson, Tatum Bell és Kendall Hunter után 6. olyan futó az Okie State történetében akinek legalább kettő darab 1000-yardos szezonja volt. Középiskolában RB-ként és DB-ként is ligaválogatott. HS-ben a futball mellett atletizált, versenyzett 100 m-en, 200 m-en, 400 m-en, távolugrásban és hármasugrásban is. Közgazdaságtant hallgatott, kettő fiú- és egy lánytestvére van. Nem az a futó, aki a mért idejével fogja elkápráztatni a megfigyelőket, viszont az akaratereje, a dörzsöltsége, az ösztönei és a tökéletes 3rd down back tulajdonságai biztosítanak neki egy 2. napos drafthelyet.

Videók:
Texas (2012)
Oklahoma (2012)
Arizona (2012)
Iowa State (2012)
Oklahoma (2011)
Baylor (2011)

Montee Ball

Poszt: RB
Egyetem: Wisconsin
Született: 1990. december 5. (Wentzville, Missouri)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 215 lb (98 kg)

Erősségek:
Mérete alapján 3-down játékos az NFL-ben is. Nagyon szívós. Minden meccsen megbízhatóan teljesít. Remek a kezdősebessége, keményen támadja a lyukat és komoly irányváltások nélkül is bizonyította, hogy jól halad. Csodás az egyensúlyérzéke, látszik rajta a felkészültség. Nem könnyű leszerelni. Akkor is darál tovább ha ráakaszkodnak. Meg tudja csinálni azokat a szükséges rövid yardokat, amiket egy kisebb futó nem. Megbízható elkapó, rengeteget fejlődött ezen a téren. Jól lát a pályán, bár a másodlagos menekülő útvonalakat jobban is észrevehetné. Elképesztően eredményes volt és nagy rutint szerzett erős csapatok ellen.

Gyengeségek:
NFL kaliberű támadófal dolgozott előtte folyamatosan, eléggé megkönnyítve a dolgát. Elképesztően sokat használták, nagyjából 900-szor nyomták a kezébe a labdát. Gyorsan indul, de nem tud ritmustváltani, így sokszor levihetik már a vonal előtt. Nagy távolságok leküzdésére nem érdemes beküldeni az NFL-ben, oldalsó futásai aligha lesznek hatékonyak. Igyekszik jó pass protector lenni, de gyakran választ rossz szöget a pass rusher megállításánál.

Megjegyzések:
Két és fél évig kezdő a Badgers-ben. 2010-ben lett elsőszámú futó, előtte a regnáló BigTen év játékosa, John Clay cseréje volt. Az NCAA első osztályában a történelem folyamán még senki sem szerzett (83) és futott (77) annyi touchdownt mint ő. 2011-ben és 2012-ben is All-American választott lett. A 2011-es idényben 39 touchdownt szerzett, beállítva Barry Sanders rekordját. A Heisman szavazáson 4. helyen végzett. 2012-ben a legjobb egyetemista futónak járó Doak Walker trófea tulajdonosa lett. Nem jelentkezett a 2012-es draftra mert csak 3. körre saccolta az underclassmen bizottság, és seniorként sem tudott javítani megítélésén. 2012 augusztásban megtámadta 3 ismeretlen férfi az utcán, fejsérülést szenvedett, de a szezonnyitóra felépült. Nehéz egy NCAA rekordert kritizálni, de Ballt visszafogott végsebessége kivonja az első körös jelöltek közül, és könnyen lehet, hogy legendából ugyanolyan kiegészítőszerepkör vár rá a profik közt mint Mark Ingramre a Saints gárdájában. Elhasználtsága ugyancsak ellene szól. Egy jó OL mögött akár sokra is viheti, és a rövid yardos szituációk hatékony megoldása miatt minimum egy próbát megér a draft 2. napján.

Videók:
Minnesota 2012
Ohio State 2012
Purdue 2012
Nebraska 2011
Michigan State 2011
Penn State 2011
Ohio State 2011
UNLV 2011

Stepfan Taylor

Poszt: RB
Egyetem: Stanford
Született: 1991. június 9. (Arlington, Texas)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 216 lb (98 kg)

Erősségek:
Erős a testfelépítése és jól hajol előre, arm tackle-lel nagyon nehéz szerelni. A defensive backek számára - méretükből adódóan - különösen nagy kihívást jelent őt földre vinni. Testét jól koordinálja már a handoff átvétele előtt, rövidtávon elég gyors ahhoz, hogy pillanatok alatt átrohanjon egy szabad lyukon. Elég jól lát a pályán és kellően gyors ahhoz, hogy ha belül nincs hely, a kívül (off-tackle) megnyíló területre mozogva tartsa életben a playt. Vigyáz a labdára, mindig figyel arra, hogy az érkező védővel ellentétes oldalon lévő kezében legyen a játékszert. Jól helyezkedik, ha az irányító passzal keresi, az elkapás után azonnal halad tovább, nem tesz felesleges mozdulatokat; gyorsan, erőszakosan, a stiff arm technikát remekül alkalmazva fut. Pass protectionben is megbízható játékos, a cut blockokat különösen jól hajtja végre.

Gyengeségek:
Hosszútávon csak átlagos a sebessége, így a profik között nehezebben tud majd elszakadni, kevés nagy játékot várhatunk tőle. Miután kimozgott a fal mögül, nem elég fürge ahhoz, hogy az oldalvonalhoz futva vagy belülre visszavágva rázza le a védőket. Hajlamos arra, hogy a cutback lehetőség keresése helyett nekirohan az ellenfélnek. Belső futásoknál előfordul, hogy hezitál, ha úgy érzi, ütközni fog egy védővel. A line of scrimmage mögött sem elég robbanékony. Ha ütközik egy falemberrel vagy linebackerrel, nem tudja folyamatosan mozgásban tartani a lábait. A lábat célzó szerelésekkel túl könnyű földre vinni.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő a Stanfordon. Már újonc idényében pályára lépett csapata mind a 13 mérkőzésén, a Heisman-finalista Toby Gerhart backupjaként. 2010-ben, immár kezdőként honorable mention All-Pac-10 tagságig jutott, 2779 total yardja a második legtöbb volt az iskola történetében az egy szezon alatt szerzett yardokat tekintve, valamint 15 touchdownt is elért. 2011-ben már a konferencia második számú álomcsapatába választották. 1330 yardot futott, mellyel Darrin Nelson és Gerhart után a Cardinal történetének mindössze harmadik olyan running backje lett, aki két egymást követő évben is átlépte az ezres határt. Végzős idényét szintén második csapatos All-Pac-12 jelöléssel zárta, Andrew Luck távozása után az offense vezéreként 1530 yardot és 13 TD-t termelt a földön. YouTube-on egy „másik énjét” is megismerhetjük. A legnagyobb negatívum Taylor esetében, hogy nem rendelkezik elit sebességgel, ezt leszámítva azonban minden adottsága megvan ahhoz, hogy idővel NFL-szinten is feature back legyen. Feltehetőleg a draft második napján fogják kiválasztani.

Videók:
USC (2012)
Oregon (2012)
Washington State (2012)
Arizona & Washington (2011)

Andre Ellington

Poszt: RB
Egyetem: Clemson
Született: 1989. február 3. (Moncks Corner, South Carolina)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 cm)
Tömeg: 195 lb (88 kg)

Erősségek:
Robbanékonysága és jó végsebessége miatt folyamatosan benne van a nagy játék esélye. Jó az egyensúlyérzéke. Mentálisan erős futó, akkor is türelmes marad, ha a dolgok nem jól alakulnak. Ösztönös futó, természetes érzéke van a pozícióhoz, könnyedén illeszkedik be bármilyen sémába. Tisztában van az erő- és méretbeli hiányosságaival, igyekszik alacsonyan tartani a vállát és kerülni a komoly ütközéseket. Passzblokknál nem csupán a cut blockra megy, szembe mer nézni a nagyobb pass rusherekkel, aktívan használja a kezeit ellenük. Tapasztalt route futó a backfieldről, elkapásban sokat fejlődött. Jól ügyel a labdára tömegben. Ügyesen mozog oldalirányba zónablokkolásnál. Magas lépésfrekvenciával fut, visszavágásai határozottak. Megfelelően várakozik a blokkokra, ezután gyorsan átjut a résen. Jól lát a pályán, szeret a tackle-ök között futni, igyekszik a legtöbbet kihozni minden játékból. Hihetetlen szűk lyukakon átfér, nehéz a linebackereknek nyomon követni. Megfelelően szívós a belső futásokhoz, méreteihez képest kifejezetten jól viseli a darálót. Ravasz játékos, a rossz technikájú szereléseken rendre átcsúszik. Irányváltásai képességeit kitűnően használja nyílt területen is. Goal line szituációknál látványos repülésekre képes.

Gyengeségek:
Vékony testalkat, hiányzik belőle az erő. Passzblokkolásnál nem mindig figyel oda az összes gapre, ez megfelelő edzésmunkával fejleszthető. Többségében nagyon egyszerű route-okat futott. Néha túl könnyen szereznek ellene fumble-t, különösen nyitott területen. Gyenge alsóteste akadályozza szerelések áttörésében. Méretei miatt rövid yardos szituációkra alkalmatlan, ráadásul ilyen helyzetekben hajlamos leállni az első kontakt után.

Megjegyzések:
2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben CJ Spiller cseréje, 2010-ben Jamie Harperrel osztott carrys rendszerben dolgozott, az utóbbi 2 szezonban első számú futó a Tigersben. 2010-ben és '11-ben All-ACC második csapatba, '12-ben All-ACC első csapatba választották. 2010-ben a Boston College ellen egy elkapási kísérlet során lábujj sérülést szenvedett, három mérkőzést ki is hagyott miatta az utána következő South Carolina elleni mérkőzésen is csak 1 labdacipelése volt. 2011-ben a North Carolina ellen megsérült a bokája, egy mérkőzésről hiányzott miatta. CJ Spiller után neki kellett a második legkevesebb carry (151) az 1000 futott yardhoz a Clemson történetében. Az iskola örökranglistáján a 4. legtöbb futott yarddal és a 3. legtöbb futott touchdownnal rendelkezik. Az unokatestvére Bruce Ellington a South Carolina kosárlabda csapatának kezdő irányítója, a foci csapatban WR-t játszik, csapata legjobbja volt idén az 564 elkapott yardjával. 2010-ben tanulmányi eredményeinek elismeréseképpen a Clemson Vickery Hall Awardot adott neki. James Davis, CJ Spiller és Jamie Harper után 5 éven belül a negyedik Clemson RB lehet akit draftolnak. A testalkatát leszámítva ideális futó, több mint egy egyszerű third down back, elsősorban zónablokkoló fal mögé illik, kick returnerként is van benne NFL-potenciál.

Videók:
Auburn (2012)
FSU (2012)
NC State (2012)
Georgia Tech (2010)

Johnathan Franklin

Poszt: RB
Egyetem: UCLA
Született: 1989. október 29. (Los Angeles, California)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 195 lb (88 kg)

Erősségek:
Kiváló sebesség és ösztönök nyílt területen, állandó nagy játék veszély. Izgága játékos, gyorsan reagálja le a körülötte lévő védők mozgását. Testalkatához képest erős, bírni fogja az NFL ütközéseit is. Lendületes futó, aki mindig minden yardért megküzd. Lelkes blokkoló, a fizikális adottságai is megvannak ahhoz, hogy segítsen a pass protectionben, a Senior Bowl hetében láthatóan fejlődött a játék ezen elemében. Visszavágásban szintén fejlődött. Jó a gyorsulása, pillanatok alatt felér a második szintre. Nem lát rosszul a pályán, ennek ellenére gyakorta egy akkora lyukra vár, amekkora a profiknál nem létezik, ezt ki kell nevelni belőle. Lábmunkája megfelelő, ügyesen forog le a szerelésekről, gyakran csinálnak rajta missed tackle-t. Ha pistolból indul, akkor is hamar eléri a végsebességét. Erős a felsőteste, jó az egyensúlyérzéke, magasan szerelni esélytelen.

Gyengeségek:
Egy ekkora méretű futónak jobb irányváltási képességekkel kellene rendelkeznie, gyakran 3 lépésre van szüksége a visszavágáshoz az egy határozott, kemény lépés helyett. Tapasztalatlan blokkoló, emiatt ilyen helyzetekben gyakran hezitál. Kevés route-ot futott, szinte csak swing passzokra használták. Ha az eredendően felrajzolt route nem jön össze nehezen találja fel magát. Fumblitiszre hajlamos, nem szorítja elég közel magához a labdát. Kellemetlenül érzi magát elkapásnál, sok elejtett labdája volt. Egy ekkora futónak fürgébbnek kellene lennie. Külső futásoknál gyakran levágja az ideális útvonalat, emiatt nem igazán képes kamatoztatni a sebességét.

Megjegyzések:
A beceneve Jet Ski, a példaképe Ray Lewis, hobbija a versírás és a színészkedés. Szerepelt a Baldwin Hills című tini valóságshowban. 2012-ben All-American, 4 évig kezdő a Bruinsban, ezalatt nem szedett össze egy komolyabb sérülést sem. Iskolarekorder futott és all-purpose yardokban, mindkettőben ő tarja az egy idényen belüli iskolacsúcsot is. A UCLA-ben zone readet játszott, ami mostanában a profi ligában is kezd előtérbe kerülni. Első football edzője az egykori UCLA-RB, Raymond Carter apja volt. Politikai tudományokból diplomázott, a Los Angelesi Polgármesteri Hivatalban volt gyakornok, de pszichológusi diplomát is szeretne. HS-ben RB-t és LB-t játszott, mellette atletizált. A játéka sokban hasonlít az ex-Bruin Maurice Jones-Drewéra.

Videók:
Stanford (2012, Pac-12 döntő)
Nebraska (2012)
Rice (2012)

Le’Veon Bell

Poszt: RB
Egyetem: Michigan State
Született: 1992. február 18. (Reynoldsburg, Ohio)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 244 lb (111 kg)

Erősségek:
Nagyméretű running back, igazi zúzó, akinek nagyon erős az alsóteste, de sokkal jobban mozog, mint azt a mérete alapján gondolnánk. Erőfutó, de cutjainak és az azt követő kigyorsításának köszönhetően képes nagy játékokra is, ha alkalma nyílik rá. Stop-start mozgásával meg tudja zavarni a védőket, ezzel akár nyílt területen is le tudja őket hagyni. Alsótestének erejét nagyszerűen használja ki. Kontakt előtt lehajol, így könnyebben tudja hárítani a szerelési kísérleteket. Nem hagyja magát, sokszor húzza maga után a védőket. Tömegben is az utolsó pillanatig küzd az extra yardokért. Jól kivitelezi a spin move-ot, a szerelni próbáló védőről lefordulva többnyire meg is tartja az egyensúlyát és halad tovább, vagy legalábbis előredől néhány plusz yardért. Stiff armja nagyon erős. Elég agilis ahhoz, hogy át tudja ugrani a lábát célzó védőket nyílt területen. Elkapásoknál is viszonylag megbízható.

Gyengeségek:
Méretéből adódóan a védők nehezen vétik el, különösen, ha nem hajol elég mélyre, amikor próbál átmenni egy lyukon. Tömege ugyancsak limitálja az elszakadási esélyeit, valamint nehezebben állja majd a kihívást, ha egy jobb front sevennel találkoznak, vagy épp a futásblokkolás nem működik a leghatékonyabban, és főképp neki kellene alkotnia. Nem lát elég jól a pályán ahhoz, hogy rendszeresen észrevegye a cutbackre lehetőséget biztosító réseket, túl gyakran követi kizárólag a lead blockert. Pass protectionben inkonzisztens; a mérete megvan ahhoz, hogy feltartóztassa a passz siettetőket, de sokszor túl lassan mozog, vagy cuttal próbálkozik ahelyett, hogy lehorgonyozna. Ritka, hogy fumble-t vét, de néha túlságosan is távol tartja testétől a labdát, ami mindig veszélyt rejt magában.

Megjegyzések:
Bellért középiskolásként nem kapkodtak az egyetemek, példának okáért a Michigan State volt az egyetlen BCS program, amely ösztöndíjat ajánlott az ohiói játékosnak. Később meghálálta a Spartans edzőinek belé fektetett bizalmát: 2011-ben, másodévesként ugyan hat meccsen kezdett, 948 futott yardja és 13 TD-je pedig a legtöbb volt a csapaton belül, de csak junior évére lett abszolút alapember, ekkor viszont 1793 futott yardjával a teljes Big Tent vezette. Értékelhető passzjáték hiányában tavaly gyakorlatilag egymaga jelentette az offense-t East Lansingben, amit az a tény is alátámaszt, hogy az egész FBS-ben ő jegyezte a legtöbb carry-t, szám szerint 382-t. Teljesítménye természetesen első csapatos All-Conference tagságot vont maga után. Bell tömege egy fullback versenysúlyához közelít, ennek ellenére akár még kezdő running back is válhat belőle a profi ligában. Egyelőre túl sok hiányosság mutatkozik a játékában ahhoz, hogy már újonc évében feature backként használják, de ahogy college pályafutásából is kitűnik, nem okoz neki gondot a nagy carry-mennyiség, így az első meccstől kezdve rendszeresen alkalmazható lesz bármely elsőszámú futó tehermentesítésére.

Videók:
Northwestern (2012)
Iowa (2012)
Boise State (2012)
Minnesota (2011)
Wisconsin (2011)

Mike Gillislee

Poszt: RB
Egyetem: Florida
Született: 1990. november 1. (DeLand, Florida)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 207 lb (94 kg)

Erősségek:
Alkalmas arra, hogy a carry-k nagy részét elvigye. Adekvát méretekkel és erővel rendelkezik. Jól vág vissza, ha el kell kerülnie az érkező védőket, vagy ha a fal tolódásával ellentétes irányban kell továbbhaladnia. Elég gyors ahhoz, hogy nagy játékot hozzon ki egy futásból, ha elegendő helyet csinálnak neki a falemberek. Nyílt területen jó meglátásai vannak, nem rohan azonnal az oldalvonalhoz, ha máshol több yardot tud elérni. A védőkkel ütközve is mozgásban tartja a lábait. Jól használja a kezét a szerelni próbáló védők lerázásához, miközben az egyensúlyát is megtartja, hogy tovább tudjon haladni. Rövidyardos szituációkban elég mélyre megy le, rendszeresen előredől az extra yardokért. Pass protectionben is mindent belead, cut blockoknál hatékonyan dolgozik, és nem fél odaállni a blitzelő játékosok elé. Passzoknál biztosak a kezei, a magas átadásokhoz is jól alkalmazkodik, elkapás után gyakran veri meg az első érkező védőt egy cuttal.

Gyengeségek:
Nem elég gyors döntéshozó a handoffot követően; sokszor megtorpan, ahelyett, hogy szorosan követné a blokkolókat. Oldalirányú mozgásnál felesleges lépéseket tesz. Nem mindig éri be azzal, amit a védelem enged neki, próbál kívül utat találni, de ilyen esetekben az NFL-védők yardveszteséget eredményezően fogják földre vinni. Passzblokkolásnál a blitzerek ellen túl korán próbál cutolni; le kell horgonyoznia, amikor ilyen blokkra számítanak a védők. Rendszerint alacsonyan és rossz kézben tartja a labdát nyílt területen, ilyenkor pedig nagy a fumble-veszély.

Megjegyzések:
Magasan jegyzett prospectként került Gainesville-be, de csak végzős évében volt kezdő, Chris Rainey és Jeff Demps mögött addig nem jutott sok lehetőséghez. Senior idényében azonban megmutatta, hogy feature backként is lehet rá számítani, 1152 futott yardja és 10 touchdownja All-SEC első csapatos tagságot ért. A Gators offense egyik alapkövének, igazi all-around játékosnak bizonyult, a futás mellett elkapásoknál és pass protectionben is jól teljesített. Fejlődése remélhetőleg tovább folytatódik az NFL-ben is, de tekintve, hogy egyetemi szinten mindössze egy évig volt alapember, és bőven vannak még hiányosságai, legfeljebb a középső körökre várható a kiválasztása.

Videók:
Texas A&M (2012)
Tennessee (2012)
LSU (2012)

Jawan Jamison

Poszt: RB
Egyetem: Rutgers
Született: 1991. november 23. (Starke, Florida)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 5 ft 7 in (1.70 m)
Tömeg: 203 lb (92 kg)

Erősségek:
Az alsótestének a vastagsága erőről és tartósságról árulkodik. Határozott a LOS-nél, gyorsan támadja a megnyíló lyukat, vertikális gyorsulása pedig elég ahhoz, hogy átérjen mielőtt bezárul a lyuk. Stabil route futó, az elkapásokat is megbízhatóan hajtja végre, ha megvan a labda mindenféle törés nélkül képes vele mozogni a pályán. Passzblokknál gyorsan felismeri, hogy ki van üresen, agresszívan fellép, hogy a támadási ponton találkozzanak. Passzblokknál a kezeit is erőszakosan használja és az egyensúlya is megfelelő.

Gyengeségek:
Nincsen veleszületett robbanékonysága, stretch futásokhoz nem elég a sebessége. Nem elég erőteljes ahhoz, hogy keresztül rohanjon a tackle-ökön, szűk területen fürgesége is limitált. Sebességbeli gondjai route futás közben is kijönnek, nehezen szeparálódik az emberfogó LB-től. A legutóbbi szezon utolsó három meccsén egy bokasérülés súlyosan korlátozta a robbanékonyságát és az agilitását.

Megjegyzések:
Redshirted sophomore-ként jelentkezett a draftra, 2 évig kezdő a Scarlet Knightsban, a 2011-es Pinstripe Bowl MVP-je, 2012-ben All-Big East második csapatba választották. A jacksonville-i The Bolles School-ba járt középiskolába, 2008-ban és '09-ben is állami bajnokságot nyertek a 2A osztályban. Híresebb középiskolai csapattársai: John Theus (Georgia kezdő OT), Brent Benedict (Virginia Tech kezdő OG), Javontee Herndon (Arkansas kezdő WR), Scott Betros (Wake Forest kezdő LB). 3-csillagos recruit volt, munkaügyi tanulmányokat folytatott az egyetemen. NFL-szinten valószínűleg inkább backup ill. change of pace backként lehet vele számolni, de az a képessége, hogy passing downokon kiváló feltétlen jelenteni fog számára egy roster helyet a profik között is. Elsősorban zone blocking sémába illlik.

Videók:
Arkansas (2012)
Kent State (2012)

Kenjon Barner

Poszt: RB
Egyetem: Oregon
Született: 1989. április 28. (Riverside, California)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 188 lb (85 kg)

Erősségek:
Kiváló egyenes vonalú sebességének köszönhetően szinte esélytelen, hogy nyílt területen utolérjék a védők. Stretch playeknél jól gyorsul a cut után, és átrohan a lyukakon. Elég kiegyensúlyozott és erős ahhoz, hogy le tudjon fordulni az arm tackle-lel kísérletező védőkről. Gyors oldalra lépéssel el tudja kerülni a támadófalon áttörő védőket. Kellően jól lát a pályán ahhoz, hogy a szembejövő safety-ket kicselezve további yardokat szerezzen. Passzjátéknál szintén veszélyes fegyver, a nehezebb elkapásokat is meg tudja oldani. Visszahordóként is van tapasztalata.

Gyengeségek:
Futásnál nem megy elég mélyre, ennek eredményeként pedig egyensúlya nem a legjobb. Túl gyakran próbál kívül utat találni, melynek következménye, hogy nem vesz észre más, megnyíló sávokat. Szikár felépítéséből adódóan alsóteste nem elég erős ahhoz, hogy középső futásoknál hárítsa a szerelési kísérleteket. Felsőtestének ereje is csak átlagosnak mondható, ami a labdabiztosságával kapcsolatban vet fel kérdéseket. Szélső futásoknál gyakran lekerekíti a cutjait vagy felesleges lépéseket tesz előtte. A kontakt utáni yardszerzés nem az erőssége. Kezei nem elég biztosak; előfordul, hogy csak másodszorra tudja behúzni a labdát, vagy túl közel engedi testéhez a passzt.

Megjegyzések:
Mindössze egy évig, végzősként volt kezdő Oregonban. Három szezon erejéig LaMichael James cseréjeként játszott és szerzett összesen 1856 yardot, valamint 20 touchdownt, majd miután a Ducks elsőszámú futója junior idényét követően jelentkezett a draftra, Barner lett a Quack Attack feature backje. Sokan szkeptikusak voltak vele kapcsolatban, de rácáfolt a kétkedőkre: senior évében közel annyi yardot (1767) futott, mint egész addigi egyetemi pályafutása alatt összesen, TD-k számában (21) pedig túl is lépte első három szezonjának össztermését. Második csapatos All-American és első csapatos All-Pac-12 választott, továbbá az ország legjobb running backjének járó Doak Walker Award egyik döntőse volt. Legemlékezetesebb teljesítményét a USC elleni főcsoport-rangadón nyújtotta, a Coliseumban iskolarekordot jelentő 321 yardot és 5 touchdownt futott. 2010-ben, egy agyrázkódást követően úgy tűnt, veszélybe kerülhet futballkarrierje. Az NFL-ből Joe McKnighthoz hasonlítható, aki szintén remek atléta, de fizikalitásban nincs azon a szinten, hogy a profik között is elsőszámú RB-ként számítsanak rá. Ettől függetlenül Barner change of pace backként és a speciális egységben nagy hasznára lesz leendő csapatának.

Videók:
Fresno State (2012)
Washington State (2012)
USC (2012)
Kansas State (2012)
Arizona & Arizona State (2011)
USC (2011)
Oregon State & Tennessee (2010)

Marcus Lattimore

Poszt: RB
Egyetem: South Carolina
Született: 1991. október 29. (Duncan, SC)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 232 lb (105 kg)

Erősségek:
Magas erőfutó, aki megy izomból előre, és képes összehúzni magát hogy átférjen a falemberek között. Remekül lát a pályán és méretéhez képest mozgékony, így jól látja meg, hogy a lyukba berobbanva hol talál üres területet maga előtt. Zónablokkolás mögött kifejezetten jól megy neki. Olyan kígyómozgása van ami hibára kényszeríti a védőket üres területen. Akkor is megy előre ha ráakaszkodnak és sok extra yardot szerez ezekből. Nagyszerű route-runner, aki nem csak jó elkapó, de a gyengén helyezett labdákat is megfogja. Alkata kiváló a pass protectionhöz, és mindent meg is tesz, hogy megóvja irányítóját az ütésektől. Kiemelkedően eredményes volt mikor a pályára került.

Gyengeségek:
Sérülései miatt hatalmas kockázatot jelent a kiválasztása. Újoncként lehet, hogy abszolút nem lesz bevethető állapotban. Mikor egészséges volt, nem tudott igazán ritmust váltani és második-harmadik sebességi fokozatba kapcsolni a nagy játékokhoz.

Sérülések:
Második évében 6 meccs után szenvedett ACL-szakadás és novemberben megműtötték. Jó formáját mutatja, hogy a Navy ellen volt 246 yardos, 3 touchdownos meccse is előtte.
2012-ben ismét impresszíven kezdett, de október 27-én, a Tennessee ellen 3 szalagja is elszakadt a jobb térdében, végetvetve egyetemi karrierjének. A rehabilitáció alatt bejelentkezett az NFL draftra.

Megjegyzések:
Egy teljes és két fél szezonig kezdő a Gamecocks-ban. 2010-ben az év újonca az NCAA-ben, második számú all-American és all-SEC 1. csapatos. 2011-ben all-SEC 2. csapatos. Újoncként 1197 yardot és 17 touchdownt dobott be a közösbe, aminél csak a korábbi Heisman-győztes George Rogers volt eredményesebb a 'Cocks történetében. A SEC keleti csoportjának riválisai ellen különösen jól ment neki (182 yard a Georgia, 184 a Tennessee és 212 a Florida ellen, utóbbin 3 TD). Aktív közösségi munkavégző, szokott beszédeket tartani templomokban és fiatalkorúaknak is. Marcus Lattimore egy első körös running back volt a (második) sérülése előtt; nem kihagyhatatlan prospect, de első kör végén elvitte volna valaki valószínűleg. Ereje, ösztönei és kiegyensúlyozottsága miatt nyilvánvalóan egy NFL-szintű focistáról van szó. Súlyos térdproblémái azonban elterelik a szót a tudásáról, és valóban ez most a döntő faktor. Hátsó körben nagyot lehet vele kaszálni ha nem erőltetik a visszatérését, korábban viszont elég kockázatos beruházás egy olyan futóra picket áldozni, akinek újra kell tanulnia járni. Számára az lenne az ideális ha olyan csapat csapna le rá amelynek belefér, hogy 2013-ban "redshirtöli" (mint például a Vikings). Ha 100%-osan felépül, simán lehet belőle Arian Foster-szintű támadó.

Videók:
Vanderbilt 2012
Kentucky 2012
Missouri 2012
Navy 2011

Lonnie Pryor

Poszt: FB
Egyetem: Florida State
Született: 1990. február 22. (Okeechobee, FL)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 229 lb (103 kg)

Erősségek:
Hatalmas erő van az alsótestében. Impresszív cut blokkoló. Kellően képzett és futás valamint passzjátéknál is összehangolt a mozgása. Jól helyezkedik, és harcol ki helyzeti előnyt. Rendszerint jó helyre rakja a kezét. Akkor is mozog a lába ha megfogják. Természetes készséggel kapja el a labdát és indul vele meg, ha passzolnak neki.

Gyengeségek:
Kicsit tweener, aki akkor játszott legjobban mikor még RB felépítése volt. Keskeny felsőtest, amivel nem tud igazán nagy erőt mozgósítani. Nem szokta kivezetni a védőket a lyukból. Hajlamos a backfielden túl sokat lépkedni, totyorogni. Mozgó célpont ellen nem megy neki valami jól.

Megjegyzések:
Három és fél évig kezdő a Seminoles-ban. Tinédzserként running back volt, az ország 15. legjobb futójaként toborozta a FSU, 16 másik ajánlatot beelőzve. Másodévesként a gárda legtöbb TD-jét szrezte, holtversenyben. A korábbi Florida State fullback, Edgar Bennethez szokták hasonlítani. Atletikusságban NFL szintű fullback, de még bizonyítania kell, hogy nagyobb tömeggel is hasonlóan hatékony tud maradni. Jó esélye van, hogy az első FB legyen, akit kiválasztanak idén.

Videó:
nincs

Christine Michael

Poszt: RB
Egyetem: Texas A&M
Született: 1990. november 9. (Beaumont, TX)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 213 lb (97 kg)

Erősségek:
Alacsony súlypontú futó, akinek az egész teste remekül ki van dolgozva, nem könnyű leütközni. Egyenesen előre rohanó running back, aki erős alsótestével 6-7 yardot is ki tud bírkózni a pálya közepén. Sokkal gyorsabb mint ránézésre hinnénk, üres területen meg is tudja bolondítani a védőket. Erősségei a stretch játékok, nem engedi, hogy arm tackle megállítsa és egyensúlyérzéke is jó. Tudja mikor kell kivágni a tackle mögül extra yardokért és mikor kell a pálya közepére befordulni. Cut blockjaival kivonja a blitzelőt a játékból, sőt a linebackert is a 2. vonalban ha az irányítójának kell blokkolni.

Gyengeségek:
Sérülései sok csapatot kapásból eltántorítanak. Helyváltoztató-képessége messze nem elit, lekerekíti a route-jait és általában megfogják ha üresre akarja magát játszani. Hajlamos meghátrálni olyan szituációktól amikből még ki lehetne valamit hozni. Messze van a labda a testétől, fumble-veszélyes. Nem nagyon passzoltak neki, meg kell mutatnia, hogy jó keze van. Pass protectionben nem valami hatékonyan löki el az embereket, és könnyen hátranyomják.

Megjegyzések:
Névlegesen nem volt végig kezdő az Aggies-ben 4 éve alatt, de általában ő kapta a legtöbb carry-t. A 2009-re toborzott futók közül csak Trent Richardsont és Bryce Brownt tartották jobbnak. 2009-ben a Big XII év újonca, 844 yarddal és 10 TD-vel. Másodévesen a 8. meccsen eltört a lába. Harmadévesen a 9. meccsen elszakadt az ACL szalagja. Seniorként egészséges tudott maradni, de az új edző, Kevin Sumlin nem nagyon favorizálta, legtöbb yardja 75 volt egy meccs alatt, igaz 12 TD-t is futott. Az Oklahoma elleni kitütéses Cotton Bowlon például egyszer sem nyomta a kezébe a labdát Johnny Manziel. A Chiefs 6. körben draftolta tavaly a váltótársát, Cyrus Gray-t. Sok szervezetnél a legtöbbre taksált senior futó volt az idény előtt. Úgy néz ki mint Tarzan, de úgy játszik mint Jane. Sok problémával átitatott egyetemi karrier után lassan megérdemelné, hogy az NFL-ben jó szituációba kerüljön; hátsó körös prospectként nem jelent túl nagy kockázatot és ha az edzői jól használják majd, akkor a legmagasabb szinten is rendre láthatjuk majd a pályán.

Videók:
Shrine Game 2013
Arkansas 2011
Iowa State 2011

Kerwynn Williams

Poszt: RB
Egyetem: Utah State
Született: 1991. június 9. (Las Vegas, Nevada)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 5 ft 8 in (1.73 m)
Tömeg: 195 lb (88 kg)

Erősségek:
Alacsony back, kompakt testfelépítéssel. Magasan és szorosan tartja kezében a játékszert, ebből kifolyólag labdabiztossága abszolút megfelelő. Öt receiveres formációknál szélső elkapóként is használták, és a backfieldről indulva ugyancsak bevonható a passzjátékba. Elkapóként jól találja meg a védelem gyenge pontjait, testét remekül koordinálva a rosszul kivitelezett dobásokhoz is képes alkalmazkodni. Rövid route-okon kimondottan megbízható, még akkor is, ha a snap után szinte azonnal megy is felé a passz. Oldalirányú agilitása és robbanékonysága kiemelkedő. Szélső futásoknál ellentmondást nem tűrően tör előre, sebességének köszönhetően el is tud szakadni a védőktől; ilyen szituációkban igazi big play threat. Teljes sebességnél könnyen hibára tudja kényszeríteni a szerelni próbáló védőket. Visszahordóként is nagy tapasztalattal rendelkezik.

Gyengeségek:
Méretei nem ideálisak ahhoz, hogy az NFL-ben is kezdő futó legyen. Álló helyzetből nem indul elég robbanékonyan. A backfieldről indulva nem tudja mindig kellő gyorsasággal megfutni a route-okat. Nyílt területen nem elég meggyőző a mozgása, néha túlbonyolítja a dolgokat. Cutjait nem ritkán egy határozott lépés helyett több apró lépésből hajtja végre. Kérdéses, hogy mennyire lát jól a pályán; sokszor úgy tűnik, hogy kizárólag az előre megtervezett sávokat próbálja követni, és nem keresi az alternatív útvonalak lehetőségét. Többnyire az első kontaktnál földre viszik a védők. Pass protectionben is mindent belead, de méretbeli limitáltsága miatt nem jelent komoly segítséget az irányító megvédésénél.

Megjegyzések:
Csak egy évig volt teljes értékű kezdő az Aggies-nél; egyetemi karrierje nagy részében két draftolt játékos, Robert Turbin és Michael Smith mögött csereként számítottak rá. Nevada állam egyik legjobb középiskolai dual-threat irányítójaként iratkozott be a Utah State-re, ahol azonban teljesen más szerepkörben alkalmazták: true freshmanként a WAC-en belül első, országos viszonylatban harmadik lett 1131 kick return yarddal. Az offense-ben ugyanakkor csak két carry-t jegyzett, második idényében azonban már a támadóegység produktivitásához is 561 scrimmage yarddal, valamint 4 touchdownnal járult hozzá (Turbin térdsérülése miatt öt alkalommal kezdőként léphetett pályára), miközben visszahordóként ismét vezette a főcsoportot, 170.2-es all-purpose yard átlagánál pedig az egész FBS-ben mindössze öt játékos rendelkezett jobb mutatóval. Returnerként elért számai némileg visszaestek 2011-ben, de az offense-ben 6.7 yardot átlagolt labdacipelésenként. 2012-ben, Turbin távozása után lett kezdő RB, és feature back szerepkörben is ugyanazt az eredményességet hozta, mint visszahordóként: 218 carry-ből 1512 yardot és 15 touchdownt futott, 45 elkapásból további 697 yard, valamint 5 TD került a neve mellé, és változatlanul ő volt a csapat elsőszámú returnere. A Famous Idaho Potato Bowlon offensive MVP-nek választották, miután 235 yardot és 3 touchdownt futott a Toledo ellen. 6928 all-purpose yarddal nem csak a Utah State, de a WAC konferencia örökranglistáját is vezeti, míg az FBS történetében a 11. helyet foglalja el. NFL-szinten nem rendelkezik kezdő potenciállal, de sokoldalúságának, running backek között átlagon felüli elkapói képességeinek köszönhetően remek change of pace back és return specialista lehet belőle.

Videók:
San Jose State (2012)
New Mexico State (2012)
Louisiana Tech (2012)

Zac Stacy

Poszt: RB
Egyetem: Vanderbilt
Született: 1991. április 9. (Centreville, Alabama)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 210 lb (95 kg)

Erősségek:
Tömör izomzattal bír, és futás közben látszódik rajta a szívósság és keménység. Befejezi a futásokat, nem menekül el és igyekszik a lehető legtovább két lábon maradni. Nagyszerűen lát a pályán a belső futásoknál és sok szerelésről le tud jönni. Erős lába van, át tudja magát erőszakolni a védelmen. Van rutinja visszahordóként. Elhivatott futballista és vezéralkat.

Gyengeségek:
Hosszú távú sebessége nem elit. Nem valami mozgékony, testcselekkel ritkán veri át a védőket. Hajlamos túl lazán futni, ilyenkor nem tudja teljes erejét hasznosítani. Sok látványosság nincs a játékában. Mindössze 10 elkapást átlagolt évente, nem nagyon keresték passzokkal. Stílusa sérülésveszélyes, korábban többször is oldalvonalon kívülre került emiatt.

Megjegyzések:
Becevene Z-man. Két évig kezdő a Commodores-ban. A Vandy mellett csak az UAB ajánlott neki hivatalosan ösztöndíjat. 2009-ben bokasérülés hátráltatta. A 2010-es idény végét kihagyta fejsérülés miatt. Az első Vanderbilt-játékos két 1000+ yardos idénnyel egymás után, és az első, aki átlépte a 3000 yardot. 2011-ben és 2012-ben is all-SEC 2. csapatos választott. Van egy 43 yardos TD passza. Meglepő, de a Vanderbilt SEC csapatként sem tudott még egy NFL running backet sem kinevelni. Stacy egy sokat látott erőfutó, akinek erényei egyre ritkábbak a speedsterekkel teletűzdelt draft osztályokban, így aki régimódi running backet keres, az vele jól jár, nem is kell sokat költeni rá és ha egészséges marad, akkor bátran pályára lehet küldeni.

Videók:
Georgia, Tennessee, Wake Forest 2012
Shrine Game 2013

Cierre Wood

Poszt: RB
Egyetem: Notre Dame
Született: 1991. február 21. (Oxnard, California)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 213 lb (97 kg)

Erősségek:
Nagyszerűen lát a pályán. Ravasz futó, a védelem mindhárom szintjén képes mistackle-re kényszeríteni az ellenfelet. Kick returnerként is van jövője. Elkapásban szépen fejlődik. Nem fél a kontaktustól, leszegi a fejét és beleáll. Vastag lábai miatt nehéz a földre vinni. Gyorsan eléri a végsebességét, ezért nyílt területen könnyen szeparálódik. Belső- és külső futásoknál egyaránt hatékony.

Gyengeségek:
Nincs olyan szintű sebessége, hogy NFL-szinten is bármikor benne legyen a nagy játék. Ugyan fejlődött elkapásban, de azért túlzás lenne állítani, hogy természetesen finom kezei vannak. A labdabiztonságával gond lehet a profik között. Munkamorálja megkérdőjelezhető.

Megjegyzések:
Cierre Marcelle Wood a középiskolában RB-ként, DB-ként és ST-játékosként is sztár volt, 4-csillagos recruitként érkezett a Notre Dame-re, film, televízió és színház szakra járt. 2009-ben nem került pályára sérülés miatt, 2010-ben Armando Allen Jr. sérülése után került reflektorfénybe. 2011-ben Jonas Gray mellett/előtt szerepelt a depth charton a Fighting Irish történetében a 16. 1000+ yardos szezonját hozta össze, 1102 yardot futott 9 TD kíséretében. 2012-ben Theo Riddick mögött a második legtöbb futott yardot hozta össze az ND-nél (740), a Navy és a Purdue elleni meccsről eltiltották a csapatszabályzat megszegése miatt. Alulértékelt, kreatív játékos, aki kiválóan lát a pályán és a mérete valamint a sebessége is megüti az NFL-szintet. Ha a draft előtti privát workoutokon jól szerepel és az eltiltása körüli kérdőjeleket is sikerül tisztáznia, akkor akár a 3. körig is feltornázhatja az értékét.

Videók:
Miami (2012)
BYU (2012)
Michigan (2011)
Pittsburgh (2011)
South Florida (2011)

Ray Graham

Poszt: RB
Egyetem: Pittsburgh
Született: 1990. szeptember 18. (Elizabeth, New Jersey)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 199 lb (90 kg)

Erősségek:
Lassítás nélkül képes irányt váltani. Rendszeresen hibára készteti a védőket, a cutbackje halálos. Türelmes futó. Kiváló a gyorsulása, különösen visszavágás után. Nagyon jók a kezei. A védők számára valóságos rémálom üres területen. Nagyon jól fedezi a labdát.

Gyengeségek:
Nem egy nagytestű running back, ez a belső futásoknál meg is látszik. Ösztönösen próbál kikerülni a pálya szélére. A 2011-es térdsérülése látszott a 2012-es játékán is. Nincs igazán elit sebessége, de kellően robbanékony. Pass protectionben fejlődnie kell, de alapvetően lelkes blokkoló.

Megjegyzések:
3 fiú és 4 lánytestvére van, az egyik közülük Khaseem Greene, a korábbi Rutgers játékos, az idei draft class egyik legjobb linebackere.Az édesapja Raymond Graham a Purdue-n, két nagybátyja Malik és Jamil Jackson a Rutgersen footballozott. A középiskolában a foci mellett kosarazott is, juniorként csak 4 meccsen játszott, mert az előszezonban megsérült a kulcscsontja, 4-csillagos recruit volt. 2009-ben és '10-ben a jelenlegi Philadelphia Eagles játékos Dion Lewis első számú cseréje. A 2010-es szezonban kihagyta a szezonnyitót a Utah ellen, mert kificamodott a bal térde, az alapszakasz utolsó meccsén pedig a háta rándult meg. 2011-ben úgy lett All-Big East első válogatott, hogy a szezon 8. meccsén elszakította az ACL-jét. 2012-ben is All-BigEast első csapat tagja, a BBVA Compass Bowlt kihagyta egy térdínsérülés miatt. Az iskola történetében a második legtöbb futott (3271) és a második legtöbb all-purpose (4943) yard fűződik a nevéhez. Kommunikáció szakon diplomázott. Kórtörténete és a testalkata miatt nem a legvonzóbb prospect, viszont minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy 3rd down backként eredményes legyen NFL-szinten.

Videók:
Cincinnati (2012)
Notre Dame (2012)
Iowa (2011)
South Florida (2011)

Tommy Bohanon

Poszt: FB
Egyetem: Wake Forest
Született: 1990. szeptember 10. (Cape Coral, Florida)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 246 lb (112 kg)

Erősségek:
Kemény lead blocker, aki a backfieldről kikerülve is kereshető passzokkal. Hajlítja a térdét, nagy befolyással játszik, pass protection során jó a lábmunkája. Kiválóan lát a pályán, nagyon jó szögeket választ, erőteljes a támadási ponton. Keményen dolgozik, hogy befejezze a blokkjait. Finom a keze, konzisztensen játszik a backfieldről kimozogva.

Gyengeségek:
Limitált a sebessége. A blokkok befejezése nem mindig sikerül neki. Kevésszer futtatták.

Megjegyzések:
Középiskolában a football mellett baseballozott is. Leghíresebb középiskolás csapattársa Tre Boston, a North Carolina safetyje. 2006-ban liga-, körzeti- és regionális bajnoki címet is ünnepelhetett a North Fort Myers HS-lal. A Jim Grobe-éra alatt ő az egyetlen fullback, aki true freshmanként pályára léphetett. Kommunikáció szakon diplomázott. Kiforrott, nagydarab lead blocker, aki tradicionális fullbackként és akár West Coast offense-ben is kezdő potenciállal rendelkezik.

Videók:
Azért mindent nem lehet.

Miguel Maysonet

Poszt: RB
Egyetem: Stony Brook
Született: 1989. december 13. (Puerto Rico)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.76 m)
Tömeg: 212 lb (96 kg)

Erősségek:
Látott akciót single back, I-formáció és pistol offenseben is. Olyan irányváltásai vannak, amivel lassítás nélkül tud haladni tovább. Jól lát a pályán előrefelé, ha kell másik lyukba tör be mint a megbeszélt. Elkötelezett futó, nincsenek felesleges mozdulatai, ha meghozza a döntést, tartja hozzá magát. Nem hagyja, hogy az első védő levigye, emiatt sok nagy ütésbe szalad bele. Türelmes a zone-read játékoknál, nem kapkod. Folyamatosan tapos, ez a legjobb tulajdonsága, sohasem áll meg. Ritkán vállal felesleges kockázatot. Vigyázni szokott a labdára, akkor is mikor ütköznek vele. Elég gyors, hogy eljusson üres területre.

Gyengeségek:
Túlságosan kihúzza magát futás közben, és hadonásznia kell a kezével, hogy egyensúlyban maradjon. Ritkán néz vissza, hogy megnyílt-e valahol üres terület. Hajlamos túlvállalni magát mikor üres területen megpróbálja átugrani a védőket. Sebessége nem olyan nagy, hogy ne lehessen utolérni. Nem elég kreatív mikor odaérnek hozzá a LoS mögött.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a másodosztályban. Újoncként a Hofstra egyetemen volt vezető futó, de a csapat futballprogramja megszűnt, így átíratkozott a Stony Brookhoz. Puerto Ricón született, de New York államban nőtt fel. Három év alatt közel 4700 yardot futott és 53 touchdownt szállított. Mindhárom évben all-Big South 1. csapatos, juniorként és seniorként pedig a Big South konferencia legjobb támadója és FCS all-American. Végzősként a Wayter Payton díj (FCS Heisman) második helyezettje. Szívós, agresszív futó, aki egy meccset se hagyott ki az elmúlt három évben, és folyamatosan magas szinten teljesített. Elsősorban olyan csapatba illik, ahol nem keresik túl sok passzal a futót (3 év alatt volt 18 elkapása mindössze). Az idei RB class legfőbb sleepere lehet, hiszen eredményesség ellenére a másodosztályban nem sok figyelem hárult rá.

Videók:
Villanova 2012
Army 2012
Syracuse 2012

Zach Line

Poszt: RB/FB
Egyetem: SMU
Született: ? (Oxford, Michigan)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.96 m)
Tömeg: 230 lb (98 kg)

Erősségek:
Megbízható belső futó, akinek jó a szeme, hogy bevágjon üres területre. Követi a támadófalat és érzi mikor kell kilőni mögülük. Arm tackle-lel nem lehet levinni, állandóan jár a lába, és hatalmasat küzd minden extra yardért, ha egyszer elkapták. Nem tipikus power back, meg is tud indulni ha lehetősége van rá, és nagy területet befutni mielőtt elkapják. Be tudja ültetni a hintába a safety-ket üres területen. Használható elkapó a backfieldről indulva, a first downig gyakran eljut a labdával. Pass protectionben is megbízható, le tud horgonyozni a blitz előtt, de oda is ver a védőfalba hogy segítse a társai munkáját - igaz a nagyobb védők ellen nehezen örzi meg a területét.

Gyengeségek:
Tweenernek számít a futók közt, nem elég mozgékony a tailback posztra, de az ereje sincs akkora, hogy tipikus rövid yardos és gólvonali back legyen. Egyenesen előre, vagy egyváltásos futónak illik be, aki igyekszik hibára késztetni a védőket, mégha megálló-indulócsele nem is kiemelkedő. Kérdéses mennyire vigyáz majd a labdára.

Megjegyzések:
Három és fél évig kezdő a Mustangs-ban. Conference USA 1. csapatba szavazták 2010-2012, végzősként az év támadója díjat is megkapta. 2010-ben 1494 yardot futott, aminél csak Eric Dickerson tudott többet az iskola történetében. 2011-ben vezette a C-USA-t futott yardokban 122.4-es meccsenkénti átlaggal. Karrierje végén yardokban beelőzte Dickersont, TD-kben pedig befogta (47). Vegyes posztú játékosként helyet találhat magának az NFL-ben, futónak nem elég gyors, fullbacknek nem elég erős, de többek közt Brian Leonard is már évek óta elboldogul hasonló adottságokkal, így Line is joggal reménykedik, hogy hátsó körösként túléli a rosterszűkítést.

Videók:
Texas A&M 2011
USC 2012

Knile Davis

Poszt: RB
Egyetem: Arkansas
Született: 1991. október 5. (Missouri City, Texas)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 227 lb (103 kg)

Erősségek:
Masszív testfelépítésű erőfutó. Alsóteste erős, és futás közben kellően előrehajol ahhoz, hogy át tudjon rohanni az arm tackle-lel próbálkozó védőkön. Elég agilis, hogy belül leforduljon a szerelési kísérletekről vagy nyílt területen átugorja a szerelni próbáló védőket. Erejét kihasználva passzblokkolásnál is fizikálisan lép fel. Limitáltan ugyan, de elkapásnál is használható, elsősorban checkdown optionként a pálya középső területein, vagy megfelelően kivitelezett passzokkal a flat zónában.

Gyengeségek:
Meglehetősen magasan játszik, nyílt területen így túl könnyű szerelni. Nem mozog elég határozottan a linebackerek szintjén, sokszor inkább megpróbálja megkerülni őket ahelyett, hogy kihasználná az erejét. Pass protectionben inkonzisztens, gyakran feleslegesen folyamodik cut blockhoz, és nem ritka, hogy el is hibázza ezeket a kísérleteket. Csípője nem elég rugalmas, így a gyengébben kivitelezett passzokhoz nehezen tud alkalmazkodni elkapóként. Utolsó egyetemi évében adekvát lábmunkáról sem tudott tanúbizonyságot tenni.

Sérülések:
Utolsó két középiskolai idényének nagy részében kulcscsont- és bokasérülések kényszerítették a pályán kívülre. 2010 tavaszán eltört a kulcscsontja, valamint bokaproblémákkal is bajlódott, de a szezon kezdetére felépült. Egy évvel később, a nyári edzőtábor során bokatörést szenvedett, melynek következtében a 2011-es idényt teljes egészében ki kellett hagynia.

Megjegyzések:
Két szezont játszott kezdőként a Razorbacks színeiben. Középiskolai junior évében csak négy mérkőzésen tudott pályára lépni, majd végzős idényét 324 yardos, 2 TD-s produkcióval kezdte, de rögtön a nyitó fordulóban eltört a bokája, és a szezon hátralévő részét kihagyta. Az Arkansas-nál 2009-ben, freshman idényében mindössze 33-szor kapta meg a labdát, másodévesként azonban már első helyen végzett az SEC running backjei között 1322 futott yarddal, valamint 13 touchdownt is szerzett. A szezon második felében a későbbi Heisman-győztes Cam Newtonnál is félelmetesebb formát mutatott, All-SEC választott lett, posztja elit játékosai között tartotta számon a közvélemény. 2011-es idényének egy újabb bokatörés idő előtt véget vetett, a súlyos sérülés pedig szemmel láthatóan 2012-ben nyújtott teljesítményére is kihatott. Tavaly mindössze 377 yardot ért el 112 carry-ből, sebessége és ereje sem emlékeztetett korábbi önmagára, egy idő után pedig a feature back szerepkört is át kellett engednie csapattársának, Dennis Johnsonnak (az alapszakasz végén két meccsen egyáltalán nem lépett pályára). Egy évet még játszhatott volna az egyetemen, de profinak állt. A legnagyobb kérdőjel vele kapcsolatban természetesen a sérülékenysége; nagyban függ a draftértéke attól, hogyan ítélik meg egészségi állapotát az NFL-csapatok orvosai. Jelenleg úgy tűnik, a korábbi elit running back nem ér többet egy hátsó körös, legjobb esetben is harmadik nap eleji picknél.

Videók:
Texas A&M (2012)
South Carolina & Auburn (2010)
LSU (2010)
Ohio State (2010)

Rex Burkhead

Poszt: RB
Egyetem: Nebraska
Született: 1990. július 2. (Plano, Texas)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 214 lb (97 kg)

Erősségek:
Már most ideális méretei vannak, de még kicsit erősíthető is. Adekvát blokkoló, komoly potenciállal ezen a területen. Igazán sokoldalú játékos, számos különböző módon képes segíteni csapatát. Finomak a kezei, el tudja kapni a labdát a backfieldről elmozogva. Nem a legrobbanékonyabb atléta, ennek ellenére a végsebessége és a fürgesége is megtévesztő, képes hibára késztetni az ellenfél védőit. Csodálatosan lát a pályán. Ha beér a lyukba tudja hogy kell használnia a testét. Az ereje alulértékelt. Kisebb védőkön képes átgázolni, kellően agilis nyílt területen. Ügyesen vág vissza, a lyukból kiérve alulértékelt a gyorsulása. Jó személyiség vezetői képességekkel. Hatalmas tapasztalata van, komoly ellenfelek ellen edződött.

Gyengesége:
Nem egy elit atléta, nincs meg a sebessége a nagy játékokhoz. Hosszú futások végére kifullad, ilyenkor hátulról könnyen meglephetik. Bizonyítottan kemény futó, de a teste nem biztos, hogy bírna a teljes terhelést NFL-szinten is. Több sérülése is volt.

Megjegyzések:
A középiskolában a football mellett kosarazott is. Már freshmanként is részese volt a rotációnak, ekkor a Missouri ellen összeszedett egy lábfejsérülést, ami miatt öt meccset kihagyott. Sophomoreként minden meccsen játszott, 2 meccsen kezdett is, honorable mention volt az All-Big 12 választáson, mellette Academic All-Big 12 válogatott lett. Juniorként minden meccsen pályán volt, az Iowa ellen iskolarekordot döntött a 38 labdacipelésével, zsinórban 10 meccsen szerzett touchdownt, ami szintén iskolacsúcs, All-Big Ten első csapat tagja, Academic All-Big Ten, honorable mention lett a Sports Illustrated All-American csapatában. Végzősként a szezonnyitón a Southern Miss ellen összeszedett egy térdsérülést, ami miatt 2 meccsről hiányzott, ezután 4 meccsre visszatért, de a Northwestern ellen újra megsérült a térde, 4 meccset kihagyott és utána az Iowa ellen is csak a 2. félidőben merték kipróbálni. A szezon végén meg kapta a Big Ten Sportszerűségi Díját és Academic All-Big Ten válogatott lett. Utolsó két évében csapatkapitány. Történelem szakos hallgató volt, a korábban emlegetett akadémiai elismerésein kívül 2-szeres Academic All-American (2011, 2012), 2012-ben egyike annak 15 embernek, aki megkapta a National Football Foundation Jó Tanuló, Jó Sportoló Díját. Nem minden sémába illik, a képességeit leginkább egy read-optiont is használó csapat tudná kihasználni.

Videók:
Georgia (2012)
Ohio State (2011)

Montel Harris

Poszt: RB
Egyetem: Temple
Született: 1989. október 30. (Jacksonville, FL)

Előrejelzés: undrafted
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 207 lb (94 kg)

Erősségek:
Eredményes, jó felépítésű futó, akinek ereje és mozgékonysága is adott, hogy megbízható csere legyen az NFL-ben. Agilis oldalirányba, jól osztja a stiff armot, hatástalanítva a lyukat lezárni akaró védőket és a vezetőblokkoló bármelyik oldalára képes berobbanni. Jól gyorsul így kihasználja ha van hely és sok rövid first downt szerez. A tömegben is megy előre pörgő lábakkal, otthagyja az arm tackle-t és rendre előreborul, hogy extra yardokat szerezzen. Jó elkapó a backfieldről indulva, akár swing passzokkal és középre is bemegy hogy tesztelje a linebackereket.

Gyengeségek:
Egysebességes futó, aki nem tudja átszelni a pályát, nem tud kivágni a szélre ha tömik a lyukat, nem veszélyes ha nagy játékokról van szó. Alsó testi ereje se kiemelkedő. Nem elég fürge, így a jól szerelő védők egyből elkapják, ha pedig erőteljesebb testcselt csinál, akkor elveszíti egyensúlyát. Nem lát olyan jól a pályán mint a legtöbb futó. Nem elég fizikális pass protectionben, főleg cut blokkot csinál vagy vállal próbálja feltartani a védőt. Visszatérő sérülései és a BC-ről való távozásának körülményei miatt sok csapatnál eleve fel sem vetődik a neve.

Megjegyzések:
Két évig kezdő a Boston College-ban, egy évig a Templeben. Kitüntetett tanuló és focista volt Florida államban, mégsem kínált neki ösztöndíjat senki egészen a signing day-ig. Csapattársa volt Jamie Harper, aki alig egy hónappal idősebb nála, de már 2011 óta NFL játékos. A Boston College nagyot fogott a kései megszerzésével, freshmankét 900 yarddal mutatkozott be, ami BC rekord. Másodévesként 1457 yard és 14 TD volt a termése, berobbant a köztudatba, az NC State elleni 264 yardos,5 touchdownos meccse pedig az idény egyik legjobb egyéni teljesítménye volt, és természetesen iskolarekord. Juniorként visszaesett 1213 yardra mivel az utolsó két meccsre lesérült és meg kellett a térdét műteni. Végzős szezonjában a 4. hétre tért vissza, megdöntötte a Boston College karriercsúcsait de 2 meccs után rásérült a műtött térdére és véget ért a szezonja. Az NCAA jóváhagyta, hogy 5. évében is pályára léphessen 2012-ben. Mivel az Eagles győzelme végig rajta állt vagy bukott, így többet megengedett magának mint kellett volna és sorozatos szabályszegések után 2012. május elsején kirúgták. Mivel a diplomáját addigra már rég megszerezte, kihagyás nélkül igazolhatott át egy elsőosztályú csapatba, ez lett a Temple Owls. Csak 10 meccsen volt bevethető, de 1054 yard és 12 TD így is összejött neki, az Army ellen speciel eléggé kijött neki a lépés (351 yard, 7 TD). 2009-ben all-ACC 2. csapatos, 2010-ben all-ACC 1., 2012-ben all-BigEast 1. 2008-ban a tanulmányi válogatottba is bekerült. Karrierje végére 27 db 100+ yardos meccs volt, amivel vezette az aktív játékosok listáját. A foci mellett karatézik is, fekete öve van. Kommunikációból diplomázott. Ha bennragad a ligában, jó esélye van, hogy a játékosok szakszervezetének egyik fejesévé nője ki magát. Harris-t nem valószínű, hogy draftolják a sérülései és az elhasználtsága miatt, de mint az eredményeiből kitűnik, nem egy ügyetlen játékos, nem sok nála eredményesebb futó van a prospectek mezőnyében és ráadásul ritka intelligens manusnak is számít, így bizonyára lesz lehetősége valamelyik NFL csapatnál a bizonyításra és esélyes, hogy megcsíp egy helyet majd az 53-as rosteren.

Videók:
Clemson 2010

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
INTERIOR OLINEMAN

Chance Warmack

Poszt: OG
Egyetem: Alabama
Született: 1991. szeptember 14. (Atlanta, Georgia)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.93 m)
Tömeg: 320 lb (145 kg)

Erősségek:
Született falember, hatalmas erővel megáldva. Félelmetes atléta, üres területen különösen nehéz ellene bármit is kezdeni. Mozgékony a lába, nem okoz gondot oldalra tolódni a pass protection során. Megbízható technika, összehangolt mozgás. Ideális testtartás, tanítanivaló mozdulatok. Remekül használja fizikai fölényét hatalmas lyukak megnyitására. A védő gyenge pontját támadja, nagyon ritkán hibázik. A látványos blokkok sem hiányoznak a játékából. Hatalmas rutinja van elit csapatokkal szemben. Domináns blokkoló a második vonalban, mire észbekap a linebacker, már félre is pakolta. Remek ösztönökkel és magas játékintelligenciával bír. Kellően agresszív és kompetitív a pályán, utálnak vele szembekerülni. Nagyszerű rezumé, ami az alabama OL képzését illeti az elmúlt években.

Gyengeségek:
Valamivel alacsonyabb mint az ideális, így tovább kell erősödnie. A bull rush ellen meg tud szenvedni ha hasonló képességű játékos jön szembe (lásd John Jenkins, SEC döntő).

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Crimson Tide-ban. Középiskolásként két évig Cam Newton csapattársa volt. Újoncként Barrett Jones-nak volt a cseréje, majd az all-American Mike Johnson (ma Falcons) helyét vette át az LG poszton. Háromszoros nemzeti bajnok. 2012-ben all-American választott. Nehéz kivetnivalót találni a játékában; a maga műfajában minden prospect közül a legjobb és csak a guard poszt viszonylagos értéktelensége akadályozhatja meg, hogy kicsússzon a top10-ből. Talán Steve Hutchinson óta a legtehetségesebb Guard prospect aki a az NFL-be érkezik.

Videók:
LSU (2012)
Tennessee (2012) - Barrett Jones-szal
Notre Dame (2012) - Jones-szal és Flukerrel

Jonathan Cooper

Poszt: OG
Egyetem: North Carolina
Született: 1990. január 19. (Wilmington, NC)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 295 lb (134 kg)

Erősségek:
Atletikus guard, akinek alsó teste elég erős hozzá, hogy lehorgonyozzon a szerelni kívánók előtt. Nehéz megverni pass protectionben, gyors a lába, jól kanyarodik, leköveti a védőt és tudja használni a kezét. Nagyon mobilis a vonal mögött, jobbra-balra egyaránt el szokott indulni. Nagyon gyorsan észreveszi, hogy melyik mozgó célpontot kell kiiktatni a 2. vonalban. Sokat mozog el a helyéről, hogy utat csináljon. Mozgó zsebben ő a personal protector. Erős a keze, jó helyre is teszi, így alapból bajba kerül a védő. Befejezi a blokkjait, van benne gyilkos ösztön. Cut block után gyorsan felpattan és folytatja a munkáját. Jó testtartással játszik, nehéz kimozdítani. Tudja mi a szerepe a double-teamben. Lábmunkája megfelelő és csípője se merev. Mindent megtesz, hogy kivédje a runnng backet célzó ütéseket.

Gyengeségek:
Közepes magasság és tömeg, és kicsit hosszú lába van a poszthoz (bár az NFL erőnléti edzők nyilván nem hagyják ennyiben). Az erősebb DT-k visszanyomhatják pass rush közben. Alkalmanként elválthatja magát pass protectionben.

Megjegyzések:
Négy évig kezdett a Tar Heels-ben, LG poszton. 2012-ben all-American választott. 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is all-ACC csapattag, utóbbi kettőben a konf legtöbb futott yardjához segítette Giovani Bernardot. Az ACC legjobb támadófal-játékosának járó Jacobs trófea nyertese. Utolsó meccsén 10 palacsintát osztott ki a védőknek. Gimnazistaként nehézsúlyú bírkózó volt, ez jót tett a kézhasználatának. Bármilyen rendszerbe betehető, óriási rutinja van és csak némi erősödés kell hozzá, hogy az NFL elitjében számolhassunk vele.

Videók:
Virginia Tech 2012
Maryland 2012

Barrett Jones

Poszt: OL
Egyetem: Alabama
Született: 1990. május 25. (Memphis, Tennessee)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 311 lb (141 kg)

Erősségek:
Technikás falember, keveset szabálytalankodik. Magas a football IQ-ja, tudatos és megbízható játékos. Megvan a sebessége, ahhoz hogy nyitott területen is hatékony blokkoló legyen, gyorsan fel is ér a második szintre. Mélységben is precíz szögeket választ, így semlegesítve a linebackereket. Ő a főnök a támadófalban, jól osztja ki a csapattársainak a linebackereket és a blitzelőket. Rengeteg tapasztalata van, karrierje során sorrendben RG-t, LT-t, majd C-t játszott. Türelmes passzblokkoló, jól őrzi meg az egyensúlyát. Nagyon tapasztalt húzásban, jól lát a pályán, érzékeli a felé haladó védőket, emellett jól forgatja kezeit. Képes sokáig fenntartani a blokkjait mind passznál mind futásnál, rendre jó szögben tartja a vállait és ügyesen tükrözi le az ellenfele mozgását. Szinte minden technikánál következetesen használja a kezeit.

Gyengeségek:
Lépéseinek a frekvenciaszáma relatíve alacsony, emiatt drive block-kal nem igazán képes távol tartani a védőket. Futásblokknál hiányzik belőle a gyilkos ösztön. Előfordul, hogy túl sokáig tart neki elrendezni az embereket a line of scrimmage-en, ezért elsieti a snapet. Nehezebb ellenfelekkel szemben nem képes lehorgonyozni. Hajlamos előbb a csípőjét és nem a térdét hajlítani, emiatt nem játszik elég alacsonyan és gondja van a lehorgonyzással. Oldalirányú mozgásoknál inkonzisztens, emiatt külső futásoknál gondja lehet a védőfalemberekkel.

Megjegyzések:
Szívósságát mi sem jellemzi jobban, minthogy az idei SEC-döntő nagy részét és a nagydöntőt is szakadt ínszalagokkal a lábában játszotta végig. A nagydöntő után megműtette a sérülést, a rehabilitáció 3-4 hónapot vesz igénybe, emiatt nem tud részt venni a combine-on. Támadófalemberek között is kiemelkedően okosnak számít, mind az alap- mind a mesterdiplomáját számvitelből szerezte, a GPA-ja mindkét esetben maximális 4.0 volt. Az édesapja Rex szintén a Bamára járt, ő kosárlabdázó volt. 2008-ban redshirtöt kapott, ezután 4 évig kezdő a Crimson Tide-ban. 2009-ben már freshman All-American válogatott. 3-szoros nemzeti bajnok (2009, 2011, 2012), mindegyik nagydöntőn más és más pozíciókban kezdett. 2011-ben és '12-ben is All-American és All-SEC válogatott. Számos egyéni elismerést is begyűjtött: 2011-ben Outland Trophy-t (legjobb falember a labda mindkét oldalát figyelembe véve), Jacobs Blocking Trophy-t (SEC legjobb falembere), és Wuerffel Trophy-t (futballpályán, iskolapadban és közösségi munkában is kiemelkedő sportoló kapja), 2012-ben pedig Rimington Trophy-t (legjobb center) és William V. Campbell Trophy-t (ez az akadémiai Heisman) nyer. Klasszikusan az a falember aki inkább az eszével mintsem a fizikai erejével képes dominálni a line of scrimmage-en, profi szinten centerként, guardként és jobb oldali tackle-ként is van jövője.

Videók:
Warmack & Jones vs. Tennessee (2012)
Warmack,Barret Jones, Fluker vs Notre Dame 2013

Travis Frederick

Poszt: OG/C
Egyetem Wisconsin
Született: 1991. (Sharon, Wisconsin)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 cm)
Tömeg: 338 lb (153 kg)

Erősségek:
Zseniális az erőből dolgozó belső pass rusherek ellen, iszonyatos ereje van a lehorgonyzáshoz, hatalmas méretével és az erős karjaival valóságos sziklafalat alkot. Futásnál pusztító erejű a kezdő lökése. Brutális erejét kihasználva bárkit képes kitolni a lyukból. Tandem blokkoknál jól dolgozik. Jól érti a football geometriáját. A csípője kellően alacsonyan van futásblokkolásnál és a passzblokknál történő lehorgonyozásnál is. Belül tudja tartani a kezeit, ritkán csinál holdingot. Közelharcban az ereje miatt verhetetlen. Gyorsan reagál a snapre. Számos iskolarekordot tart a konditeremben. Nagyon ügyesen osztja szét a blokkolási feladatokat a line of scrimmage-en. Nem fél fizikálisan játszani, sosem áll le a sípszó előtt.

Gyengeségek:
A snapnél robbanékony, utána viszont lassú lábú. Nincs meg a hatótávolsága és a sebessége ahhoz, hogy hatékonyan működjön nyílt területen. Ilyen helyzetekben gyakran kitör az ideális testtartásból, az egyensúlya bizonytalanabb lesz. Gyorsabb lábú pass rusherek ellen küszködik. Ha a snap után megverték nem képes utolérni ellenfelét. Futásnál ha megfogott egy embert hajlamos leállni a lábmunkával. Klasszikus "one-block guy", nem képes az első blokk után leválni ellenfeléről és újabb célpont után nézni. Az egy lépésnél távolabb lévő mozgó célpontok érzékelésével és elérésével küszködik. Lábmunkája nem a legjobb. Ha elérte az ellenfelét túlságosan is az erejére hagyatkozik a technikájával szemben.

Megjegyzések:
2009-ben a támadófalember-képzéséről híres Wisconsinban ő volt az első OL, aki true freshmanként kezdhetett. Az első két meccsen centerként kezdett, de ekkor megsérült a bokája. Az utolsó 2 meccsen került vissza a kezdőbe mint LG (az akkori center, jelenlegi Atlanta Falcons játékos Peter Konz szervezetében vérrögök keletkeztek, centernek a korábbi LG, jelenlegi Seattle Seahawks játékos John Moffitt húzódott be). 2010-ben redshirtöt kapott, 2011-ben az NFL-be távozó John Moffitt helyén 11 meccsen kezdett LG-ben, Konz sérülése miatt 2 meccsen centerként is kezdett, All-Big Ten 2. csapatba került az idény végén. 2012-ben minden meccsen centerként kezdő, All-Big Ten 1. csapat tagja, a Pro Football Weekly All-Americannek választotta. Mérnők informatikus hallgató volt, 2012-ben Academic All-Big Ten válogatott. HS-ben mindkét falban játszott, mellette nehézatléta volt és birkózott is, 3-csillagos recruitként érkezett a Badgershöz. Kedvenc időtöltései a súlyemelés, a gitározás és a lógás a haverokkal. Nem minden sémába illik, viszont ha jó helyre kerül simán lehet belőle Pro Bowl-kaliberű falember. A legtöbb draft classban a legjobb phone booth blocker lenne, de idén ezt a címet elorrozta tőle Chance Warmack. Mozgékonyságbeli limitáltsága miatt a profiknál inkább guardként képzelhető el, de egy mauler falban centerként is van jövője.

Videók:
Michigan State (2012)
Stanford (2012)

Larry Warford III

Poszt: OG
Egyetem: Kentucky
Született: 1991. (San Diego, CA)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 336 lb (152 kg)

Erősségek:
Hatalmas testű falember, akit megkerülni is nehéz. Méretéhez képest gyorsan mozog, nem áll le a lába pass protectionnél, így követni tudja a védő mozgását és alkalmazkodik a történésekhez. Szépen hajlítja a térdét és hosszú karjaival el tudja tartani ellenfelét magától, egy playben többször is nagyot taszít rajta. Képes leolvasni és felvenni a késleltetett blitzet. Tud csapdázni, rendszeresen vágott ki az OT külső oldalára és vezette a futójátékot. Nagyon gyorsan leér ha cut blockolni kell, így kivonja a játékból a linebackereket. Igyekszik minél nagyobb távolságban segíteni a labdacipelőt. Kemény, szigorú mentalitással játszik, ha besegít a double-teamben a pass rusher ellen, parázs ütközetek szoktak kialakulni.

Gyengeségek:
Vannak a méretének hátulütői is, nem olyan gyorsan foglalja el a helyét mint az ideális. Nem tud elég gyorsan reagálni a sebességből élő védőkre. Nem éri meg annyira pont mögötte futtatni egy játékot, mint azt tömegéből hihetnénk. Lehetséges, hogy az NFL aktívkezű védőfalemberei nagy kihívást jelentenek majd neki.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Wildcats-ben RG poszton. 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is all-SEC 2. csapatba szavazták év végén az edzők. 1993. óta az első Kentucky OLineman lehet akit draftolnak. Gyerekkorában a kosárlabda volt a fő sportága, 17 évesen költöztek Kentucky-ba, ekkor váltott a futballra. Azonnal mély vízbe dobható prospect, akinek nagy ereje mellé olyan fürge lába van, ami önmagában elég, hogy a draft első harmadában leljen gazdára, ráadásul komoly rutinnal és remek hozzááállással rendelkezik.

Videók:
Florida 2012
Missouri 2012
Georgia 2012

Kyle Long

Poszt: OG
Egyetem: Oregon
Született: 1988. december 5. (Ivy, Virginia)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 7 in (2.01 m)
Tömeg: 311 lb (141 kg)

Erősségek:
NFL falember felépítéssel bír. Magassága mellett hosszú és erős karjai vannak, amik kinyújtásával messzire el tudja tartani a védőt (futás közben gyakran az egyik keze is elég hozzá, hogy félrepakolja az ellenfelet). Felstőtestének ereje elég ozzá, hogy a kisebb DT-ket elmozdítsa a helyükről. Erős a lába is, és magasságához képest hajlékony így jól le tud horgonyozni és ekkor képtelenség megmozdítani. Elképesztően mobilis a méretéhez képest, gond nélkül átjut a második vonalba, vezérblokkoló és olykor több célpontot is kivesz a játékból. Érti a kombó blokkolást, adott a lábmunkája hogy futásnál jó szöget tudjon felvenni, mennek neki a zone playek, és ügyel rá, hogy az embere ne tudjon leforogni róla pass protectionnél. Csodás hozzáállása van a játékhoz, folyamatosan bíztatja a társait.

Gyengeségek:
Még mindig új neki a játék, kiforratlan focista. Nem mindig használja ki az adottságait. Túl sokat vár a snap után mire felveszi a pozíciót és mire meglökné az emberét, az már kiszabadult. Ugyanez van a linebackerek ellen, gyorsabban kéne döntenie. Nem tudja belül tartani a kezét a védő ellen, így az megragadhatja a célpontját. Üres területen kissé tanácstalan, nem jellemző, hogy megragadná az emberét aztán beledöngölné a földbe. Elég nehézkesen indult a karrierje.

Megjegyzések:
Édesapja a hall of famer, Howie Long, bátyja pedig Chris Long a Rams-ből. Középiskolában focizott és baseballozott is, utóbbiban draftolták a 23. körben 2008-ban, de inkább továbbtanult és a Florida State csapatában ütögetett tovább. 2009 januárjában tanulmányi okok és egy ittas vezetés miatt el kellett hagynia a csapatot és a Saddleback CC-ban kötött ki, ahol visszatért a focihoz, DE volt és 16 szerelést jegyzett 1 sacckel. 2011-ben átkerült a támadófalba, év végén pedig elkötelezte magát az Oregonhoz. Egy évig kezdő a Ducks-ban, T és G poszton, szeretett volna egy extra évet kapni az NCAA-től, de az megtagadta, így maradt a draft. Howie és Chris Long szerint Kyle a legjobb atléta a családban. Mérete és atletikussága miatt kiváló alapanyagnak tűnik, aki egyszer már bizonyította, hogy kevés rutinnal is gyorsan alkalmazkodik a magasabb szinthez, és nyilvánvalóan a vérvonal is sokat segít a hírnevén, így sanszos, hogy már a 2. nap kiválasztják.

Videók:
Arizona State 2012
USC 2012

Brian Winters

Poszt: OG
Egyetem: Kent State
Született: 1991. július 10. (Hudson, OH)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 310 lb (141 kg)

Erősségek:
A snap pillanatában elindul támadni az emberét, elindítja a bírkózást és mozgatja a lábát míg be nem fejezi a mozdulatot. A kisebb védőket rendre földreküldi, főleg ha nem harcolnak a sípszóig. Széles technikai repertoárja van, kellően nyurga pass protectionben, a lába is elég gyors, hogy oldalra mozogjon az emberével és befelé manőverezzen ha összeakadtak. Mérete ellenére rövid yardos szituációknál gyorsan kilő, lehet menni mögötte. Hatékony kombó blokkoló, a tackle után a linebackert is eléri, hála mozgékonyságának. Még lehet rá tömeget pakolni, lábmunkája pedig elég erős, hogy elmozdítsa a bajba kerülő irányítóra/futóra támadó védőt.

Gyengeségek:
Rendszeresen kibillentik egyensúlyából, vagy lökik félre erősebb ellenfelek, és a harcedzett veteránokkal meggyűlhet a baja mert hajlamos hamarabb befejezni a blokkolást mint kéne, és nem tartja fent a fejét és a kezét a védőn. Nem mozog a lába lökdösés közben, így két irányba is lehetőséget nyújt, hogy elmenjenek mellette.

Megjegyzések:
Minden meccsen kezdett mióta a Kent State játékosa, ez 50 meccset jelent. 2010-től 2012-ig egyre jobb lett a megítélése, all-MAC 3. csapatóbl lett az évek alatt 2., majd 1. gárdás kerettag. Csak 2 csillagos recruit vol anno, a Kent State mellett az Akron és a Syracuse hívta. Elit bírkózónak számított középiskolában. RT majd LT poszton szerepelt college-ban, a profik között jobban lehet hasznosítani erényeit a fal beslejében. 2012-ben az all-American futó, Dri Archer 2000 totál yardos szezonjához segédkezett. Leginkább zone-blockingbe illik. Nem kell érte magas draftjogot beáldozni, de így is tud kezdő potenciált felajánlani.

Videók:
Rutgers 2012

Brian Schwenke

Poszt: C
Egyetem: California
Született: 1991. március 22. (Oceanside, CA)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 314 lb (142 kg)

Erősségek:
Nagyon fürge a snap után, azonnal ráteszi kezét ellenfelére. Gyorsan segítséget nyújt double-teamben, és érzi kinek kell segítség. Kellően mélyen, alacsony testtartással játszik. Rendszerint megnyeri az erőpróbákat. Jól használja a kezét, tudja hol fogja meg a védőt.

Gyengeségek:
Nem egy impresszív testű focista. Pass protectionben jobban bele kell állnia a blokkolásba. Nincs kiemelkedő ereje. A shotgun snapeket túl alacsonyan adja.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Golden Bears-ben, 16 meccsen LG, 12 alkalommal center, nyolcszor RG poszton. 2012-ben Pac-12 első csapatba szavazták. A Senior bowlon és a combine-on mutatott jó teljesítménye miatt kezdett emelkedni az értéke, és már ott tart, hogy egy zone-blockingban kezdő centert látnak benne. A nem túl fényes center-felhozatal egyik haszonélvezője lehet.

Videók:
Senior Bowl

Alvin Bailey

Poszt: OG
Egyetem: Arkansas
Született: 1991. augusztus 26. (Broken Arrow, Oklahoma)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 319 lb (145 kg)

Erősségek:
Mindkét oldalon van rutinja. Hatalmas méretéhez képest mozgékony. Jó az első lépése ha kiküldik üres területre, rutinosan mozog, mindig felveszi az üldöző védőt. Csapdázásnál láthatóan odateszi magát. Rendszerint megálljt parancsol a nagy hévvel érkező védőknek már első kontaktnál. Jó atlétának számít, azzal együtt is jól mozog, hogy túl magasan játszik, nagyon gyorsan reagál a védő mozgására és rá is teszi a kezét. Erős szorítása van, és született érzéke hozzá, hogy ne engedje el a védőt alaphelyzetéből. Dominálni tudja ellenfelét ha megnyeri az első kontaktot.

Gyengeségek:
Az első lépés után lelassul, főleg ha üresbe mozog. Rossz vállal megy az ütközésbe, vagy alkarral akar először találkozni a védővel. Hátrafelé mozgás közben nem valami megbízható, ami gond lehet passzjátéknál. Hajlamos bepánikolni és egyébként jó pozícióján változtatni a speed rusherek ellen. Ilyenkor behajlítja a derekát és előredől. Vannak helyzetek mikor bántóan magas testtartással játszik. Hatékonyabb lehetne ha rendesen kinyújtaná a karját az első találkozáskor a védővel. Nem olvassa olyan jól a játékot, hogy tudja, hogy a második vonalban hol lesznek védők. Leáll a lába a párharcok alatt, így nem tud olyan erősen nyomni. Emiatt a felsőtestén múlik a siker és kibillen egyensúlyából.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Razorbacks-ben, tehát teljes karrierjében az volt. 2011-ben all-SEC 2. csapatba szavazták. Édesapja, Alvin Sr. a '70-es évek végén kosarasként szolgálta a Razorbackset. Erős oldali guard volt a posztja, az Arkansas ugyanis taktikától függően küldi be guardjait bal vagy jobb oldalra. Tipikus mauler, aki főleg az erejére épít, így ilyen falba jó eséllyel bekerülhet az NFL-ben is, de néhány rossz szokását le kellene sürgősen vetkőzni.

Videók:
nincs

Khaled Holmes

Poszt: C
Egyetem: USC
Született: 1990. január 19. (Santa Ana, California)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 304 lb (137 kg)

Erősségek:
Állhatatos játékos, aki bármelyik védőfalemberrel felveszi a harcot - sőt a csapattásaival is hajlamos perlekedni ha azok nem hajtanak teljes erőbedobással. A végső sípszóig csinálja a blokkjait, lökdösi az emberét hátra és gyakran a földre is küldi őket. Méretéhez képest gyors lábú, elér a 2. vonalba, és a középső screeneknél is használható. Igyekszik minden playben segíteni a guardoknak ha épp nincs embere. Jól mozog zone playeknél. Jól használja kezét és tömegét, hogy félretegye emberét a lyukból. Akkor is le tud horgonyozni, ha a védő már a snap pillanatában ráteszi a kezét. Érett, intelligens játékos a pályán kívül.

Gyengeségek:
Magasabb mint az átlagos center, magasabban van a súlypontja mint a megszokott. Jobban be kell hajlítani a térdét, túl sokszor küldik földre mikor összegabalyodik a védővel. Nehezen ismeri fel a blitzet, felveszi a falembert aztán ha jön belül egy linebacker, az lassítás nélkül tud átjutni.

Megjegyzések:
Matt Barkley-val már középiskolában együtt játszottak. 2010-ben RG poszton játszotta végig az évet, majd átkerült center posztra. All-Pac12 második csapatba szavazták be 2011-ben, és a tanulmányilag legjobb játékosok 2. számú gárdájába is bekerült ebben az évben a konferenciában. 2011 tavaszán szerzett kommunikáció diplomát, azóta mesterképzésre jár. Ő is ott volt a 15 USC játékos között, aki elment Haitire házakat építeni. Apja, Mike Michiganben volt DE 2 évig, bátyja, Alex pedig a USC-n 2-szeres bajnok tight end, majd a Dolphins-ban is kipróbálta magát. Troy Polamalu a sógora. 2011-ben vállsérülés miatt nem edzett tavasszal, az elmúlt idényben pedig 2 meccset mulasztott. Hatalmas visszaesést mutatott nélküle a USC OL. Leginkább zone-blocking sémába illik. A megfelelő gárdába kerülve lehet belőle egy meghatározó játékos hosszú időre, de mentalitása miatt legrosszabb esetben is egy kompetitív, több poszton bevethető cserejátékosként elboldogulhat.

Videók:
Utah 2012
Utah 2011 (Lotulelei)
Georgia Tech

David Quessenberry

Poszt: OG
Egyetem: San Jose State
Született: 1990. augusztus 24. (La Jolla, CA)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 302 lb (137 kg)

Erősségek:
Kellően mélyen játszik, és agresszivitása is adott a poszthoz. Jó érzéke van a behajláshoz pass protectionben, képes az edge rushert kiüldözni a zsebből és erős ütésekkel távol tartani az endet. Fegyelmezett játékos, aki agilis és mozgékony. Gyorsan javít ha lemarad a snapről. Sokat használták csapdázni belül az LT helyről indulva és általában elérte a LB vonalat - akárcsak mikor szimplán arra kérték, hogy blokkoljon a 2. vonalban. Rövid yardos helyzetben képes azonnal eltolni a védőt, lehet mögötte menni. Keményen dolgozik a hosszú playek során, kivonja a forgalomból a körülötte lévő védőket és megtisztítja az utat ha szükséges.

Gyengeségek:
Nem egy kivételes atléta. Átlagos felsőtesti ereje és vékony lába miatt szenved a bull rush ellen, nagyobb terpeszbe szokott állni, hogy legyen ellene esélye. Hagyja a defensive endnek, hogy felvegye a pozíciót és így előnyből indítsák a párharcot.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Spartans-ban LT poszton. Édesapja a Navy-ben focizott, majd 30 évig szolgálta hazáját, 2010-ben tért haza. Öccse, Paul ugyancsak a Navy védelmében szerepel, játszottak is egymás ellen. Walk-onként kezdte egyetemi karrierjét, senki se ajánlott neki ösztöndíjat. Azért a San Jose State-re íratkozott be, mert egyik középiskolás csapattársát ők toborozták. Kezdetben tight end volt, mivel csak 235 fontot nyomott. 2011-ben WAC 2., 2012-ben 1. számú álomcsapatba került. 2012 decemberében történelem szakon diplomát szerzett. A Senior Bowlra is elhívták. Tekinthetünk rá tackle prospectként is, de valószínű, hogy a profik közt a fal közepén számolnak majd vele. Mélyről érkező prospect, aki még néhány hónapja szóba sem került, mint NFL játékos, de nagyot fordult vele a világ, és jó játékának hála egy csere szerepkör minimum kinéz neki.

Videók:
BYU 2012
Senior Bowl 2013

Hugh Thornton

Poszt: OG
Egyetem: Illinois
Született: 1991. június 28. (Idaho)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 cm)
Tömeg: 310 lb (104 kg)

Erősségek:
Állhatatos blokkoló, aki ha egyszer elkapja a védőt, nem engedi és földre is viszi ha szükséges. Álóhelyből gyorsan vált mozgásra, azonnal ott van a védővel szemben. Komoly ereje van a felső testében, félre tudja így pakolni a védőket, és lábmunkája is adott, hogy egész play alatt ne lehessen lerázni. Egyenes vonalú sebessége is jó, fürgeségével párosítva sok hasznot hoz a 2. vonalbeli blokkoknál és a szélre is ki lehet küldeni. Atletikussága és mérete miatt üres területen hasznos cut blokkoló, nagy helyet képes megnyitni.

Gyengeségek:
Nem mozog elég gyorsan hátrafelé, hogy az NFL-ben is OT lehessen. Túl gyakran hajlítja a térdét pass protectionben, akkor is mikor ki akar osztani egy ütést és akkor is ha egy speed rusher ellen nem mozog elég gyorsan. Gyorsabban le kell horgonyoznia a bull rush ellen, ereje adott ehhez, de a kezét nem tudja belülre tenni, hogy előnybe kerüljön.

Megjegyzések:
Négy évig kezdő az Illiniben, újoncként RT, két évig gyenge oldali guard, végzősként LT poszton. Szülei elváltak, 2004-ben a téli szünet alatt Jamaikába utazott édesanyjához, ahol őt és a nővérét is megölték. 17 évesen költözött Idahóból Ohióba, miután apja molesztálta, hivatalos gyámja a nagynénje lett. Bírkózóként kétszeres állami bajnok Idahóban, Ohióban harmadik helyre futotta. 2012-ben all-BigTen 2. csapatba szavazták. 2010-ben iskolarekordot döntött az Illinois offense a szerzett pontokat illetően. 2009-ben fiatalkori alkoholfogyasztás miatt bukott le, egy évre rá pedig hamis igazolvánnyal kapták el. Zone-blockingba középső körben megfelelő választás, sokoldalúsága miatt hasznos csereember lehet a legmagasabb szinten.

Videó:
nincs

Earl Watford

Poszt: OG
Egyetem: James Madison
Született: Nem ismert (Philadelphia, Pennsylvania)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 300 lb (136 kg)

Erősségek:
Atletikus falember. Pass protectionben jól horgonyoz le, szélessége megfelelő, és lábmunkája kellően jó ahhoz, hogy letükrözze a pass rusherek mozgását. Blokkolásnál nagyot lök az ellenfeleken, másrészt ő maga is helytáll a védők erőteljesebb lökéseivel szemben is. Futásblokkolásnál gyorsan indul, erős kezeinek kihasználásával mozgatja el emberét, jó lábmunkája révén pedig pancake blokkokat is gyakran oszt ki. Mobilitásának és erejének köszönhetően zónablokkolási sémában is hatékony lehet. Jól mozog a line of scrimmage mögött, megvan a kellő sebessége ahhoz, hogy a reach blokkokat is végre tudja hajtani. Nyílt területen több célpontot is meg tud blokkolni. Adekvát cut blocker, és downfield blokkokkal is rendre igyekszik segíteni a running backeket. Minden egyes play során maximális erőbedobással játszik, kellemetlen ellenfél. A speciális csapatrészben is megbízhatóan teljesít.

Gyengeségek:
FCS-es csapatban szerepelt, így magasan jegyzett ellenfelekkel nem találkozott. Tovább kell erősödnie, hogy az NFL-védőkkel szemben is konzisztensen le tudjon horgonyozni. Túl magasan játszik, ezen mindenképpen javítania kell, hogy ne kerüljön rendszeresen pozíciós hátrányba. Bizonyítania kell továbbá, hogy kellően agilis ahhoz, hogy a gyorsabb védőkkel szemben is helyt tudjon állni.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő a Colonial Athletic Association (CAA) konferenciában szereplő Dukes színeiben. A Philadelphia News összeállította a város középiskolai álomcsapatát az elmúlt évtizedből; Watford a második csapatba kapott besorolást defensive linemanként. Az egyetemek már a támadófalba recruitolták, redshirt freshman idényében pedig nyolc meccsen lépett pályára az offensive line tagjaként, egy-egy alkalommal mint kezdő left tackle, illetve left guard. Utóbbi pozícióban vált alapemberré, a következő három idényben a JMU minden mérkőzésén kezdőként szerepelt, összesen 35 találkozón. 2011-ben és 2012-ben egyaránt bekerült a főcsoport elsőszámú álomcsapatába, tavaly első csapatos All-American elismerésben is részesült. Watfordnak mindenekelőtt erősödnie kell ahhoz, hogy NFL-kész játékos legyen, de atletikussága, agilitása, valamint remek mentalitása miatt borítékolható, hogy a draft hátsó köreiben ki fogják választani.

Videó:
Nincs

Braxston Cave

Poszt: C
Egyetem: Notre Dame
Született: 1989. július 29. (Granger, Indiana)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 cm)
Tömeg: 305 lb (138 kg)

Erősségek:
Hihetetlen szívós center, aki kellően intelligens, hogy egy NFL fal vezére legyen. Nagyot küzd futásblokkolásnál, hogy végigvigye a játékot, akár rövid távon, akár a Mike eltakarítása a feladata. A lábmunkája miatt akkor is jó szögben tud helyezkedni ha megragadta a védő. Elég hajlékony és lökéseivel ki tudja vonni a linebackert az akcióból. Szépen leköveti a védő mozgását pass protection során 1-1-ben, ha egyensúlyi helyzetben van, akkor a bull rush sem megy át rajta. Nagy erővel segít be a guardoknak félrelökni a védőket. Megbízható shotgun snapper, gyorsan felemeli a kezét, hogy ne kerüljön előnybe az ellenfél falember.

Gyengeségek:
Nem valami atletikus, mérete és ereje is közepes. Merev, nem túl mozgékony és egyensúlyérzéke is lehetne jobb. Leáll a lába, és a derekát hajlítja 1-1 elleni blokkoknál, a jobb DT-k ellökhetik vagy kiszabadulhatnak a szorításából. A fürge második vonalas védők elkerülhetik a támadását vagy leperegve róla, visszatérhetnek a játékba. Nehezen korrigál mikor hamar hátrányba kerül.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Fighting Irishben, újoncként long snapperként szerepeltették. A korábbi Notre Dame játékos, Braxston Banks után kapta a keresztnevét. South Bendtől 20 percnyire nőtt fel, nyilvánvaló volt, hogy az íreknél fog szerepelni. Az ország 4. legjobb centereként toborozta a Notre Dame, 5 évvel később jó eséllyel az NFL draft 4. kiválasztott centere lesz. 2012 májusában szerzett diplomát pszichológiából. Számos sérülése volt, 2011-ben lábműtétet is végrehajtottak rajta, így a 2012-es idényben az NCAA jóváhagyása miatt játszhatott ötödévesen. 2012-ben az AP 3. számú All-American csapatba szavazta. Nem valószínű, hogy kezdő lesz az NFL-ben, de aki egy lelkes cserecentert keres, az jól járhat vele.

Videó:
nope

JC Tretter

Poszt: OG
Egyetem: Cornell
Született: ő tudja (Akron, NY)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 307 lb (138 kg)

Erősségek:
Atletikus felépítés. Könnyű a lába, képes lekövetni a pass rusher mozgását. Hajlékony, kellően rugalmas játékos. Ügyesen mozog hátrafelé. Remek az egyensúlyérzéke. Gyors a labda elindítása után. Felismeri a stuntot és a blitzet, és adott a koordinációs képessége, hogy ezekben a helyzetekben több blokkot is kiosszon.

Gyengeségek:
Visszafogott rutinja van, és az is gyenge ellenfelekkel szemben. Mivel nem túl hosszú a karja, így könnyen átkerülhet új posztra. Nincs meg benne a nyers erő. Fejleszteni kell a mozgékonyságán kis területen.

Megjegyzések:
JC = Joseph Carl. Édesapja, és annak 3 testvére egyaránt a Cornellre járt, akárcsak JC huga, Katherine teszi most. A fater focizott is a Big Redben. Két évig kezdett a másodosztályban LT poszton. Ivy liga csúcsot passzolt mögötte Jeff Matthews a szezonban. All-Ivy League első csapatba szavazták, amire Kevin Boothe (2005) óta senki sem volt képes a Cornellen. Első két évében TE volt, majd miután beállt a falba, felére csökkent az engedett sackek száma. A Pro Dayen centerként gyakorolt. Hosszú távú projekt játékos, aki atletikussággal és szorgalommal igyekszik palástolni fizikai gyengeségeit, és mivel egyelőre nem lenne célszerű NFL védőkkel szembeállítani, csak hátsó körös prospect.

Videók:
Yale 2012

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
DEFENSIVE TACKLE

Sharrif Floyd

Poszt: DT
Egyetem: Florida
Született: 1992. május 28. (Philadelphia, Pennsylvania)

Előrejelzés: top10
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 303 lb (137 kg)

Erősségek:
Méretéhez képest remek atléta. Gyorsan reagál a snapra, egy hatalmas kezdő lökéssel képes előnyt szerezni a támadófal ellen. Elég gyors hozzá, hogy üres területre berobbanva odaérjen a backfieldre. Sebessége és felépítése adott hozzá, hogy 3-4-es DE posztról indulva megverhesse az OT-ket. Jól használja a kezeit, hogy kijöjjön a blokk alól, és felső testének erőssége miatt is nehéz kikapcsolni. Fáradhatatlanul megy előre. Hatékony futás elleni védő, hiszen kis területen mozgékonynak számít, nem lehet lerohanni és a labdás ember üldözéséből is kiveszi a részét. Nagyszerű jellem, aki keményen dolgozik és szeretne fejlődni. Még messze nem érte el teljesítőképessége határát.

Gyengeségek:
Technikája még elég nyers. A futás és a passz ellen is kiütközik, hogy túl magasan játszik, ezért nem tud elég eredményes lenni. A rutinos, értelmes OT-k rendre meg tudták fogni, az NFL-ben pedig csak ilyennel fog találkozni és nem mindig tud majd puszta erőből kikeveredni a szorításból.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Gators-ben. 2012-ben All-SEC első csapatba választották. 5 csillagos középiskolai toborzott volt, sőt a 2010-es korosztály legjobb defensive tackle-je. Meghívták a US Army All-American Bowlra, de a családjának nem volt elég pénze elutaztatni a san antonioi all-star meccsre, így süteményeket készített és azok eladásából sikerült finanszírozni az utat. 15 éves korában nagymamájához kellett költöznie, mivel szüleit alkalmatlannak ítélték a gyereknevelésre. Mióta Floridában él, rendszeresen hazaküldi a neki járó segélyt a nagyanyjának. Gimnázium junior évében szakadt térdszalaggal játszotta végig az idényt. Két meccsre eltiltották amiért Kevin Lahn, egy tehetős philadelphiai üzletember támogatását elfogadta, majd ennek a letöltése után Lahn adoptálta Floydot. Csak május végén lesz 21 éves. Másodévesként DE poszton lett állandó kezdő, junior évében visszamozgatták eredeti helyére, a fal közepére. Elsősorban 3-4-es DE prospectként tekinthetünk rá, de eddigi posztján, 4-3-as DT-ként sem jönne zavarba az NFL-ben. Hamarabb fogják kiválasztani mint azt eredményei alapján hinnénk, mivel nem lehet elmenni a benne lévő potenciál mellett, főleg, hogy mennyire fiatal és mennyire ambíciózus játékosról van szó. Minden hibája kijavítható, így ha türelmes edző keze alá kerül, akkor hamar a csapata erősségei közé lehet nevelni.

Videók:
Tennesse (2012)
Vanderbilt (2012)
Florida State (2012)
Texas A&M (2012)
Vanderbilt & Ohio State (2011)

Star Lotulelei

Poszt: DT
Egyetem: Utah
Született: 1989. december 20. (Tonga)

Előrejelzés: top10
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 325 lb (147 kg)

Erősségek:
Nyers erő; alsó- és felsőteste is elit erővel bír. Robbanékony atléta, veszélyes első lépéssel. Gyorslábú, remekül mozog oldalirányba, így több lyukat is be tud támadni. Domináns bullrusher, szinte átgyalogol emberével a backfieldre. Lehetetlen megmozdítani, így a futás sem fog az ő helyén elmenni. Megvan benne a gyilkos ösztön, nem egy kellemes ellenfél. Erőszakosan használja a kezét és a kezdő lökése is jókora. Nem nagyon engedi elkapni a karjait és ki is tud jönni a blokkokból. Megbízhatóan szerel. Több sémában és több poszton bevethető, lehet belőle 4-3-as NT, 3-4-ben pedig akármelyik poszton eljátszik a védőfalban.

Gyengeségek:
Az elvártnál többször játszik rossz testtartással, nem megy elég mélyre. Kézhasználatán még van csiszolnivaló és pass rush repertoárja is elég szűkös. A meccsek végére hajlamos elfáradni. Az ösztönei még nem a legjobbak, olykor túl gyorsan indul az irányító irányába mikor a futó már elindult másfelé.

Megjegyzések:
Teljes neve Starlite. Két évig kezdő a Utes-ban. Újoncként a Snow College nevű CC gárdájában szerepelt. Tongán született, de Utahban járt középiskolába, ahol 240 fonttal játszott defensive tackle-t. Simi Fili nevű csapattársát többre tartották a DT poszton, akit az Oregon is hívott, de tanulmányi gondjai miatt nem lett belőle semmi. Lotulelei eredetileg a BYU-ra írt alá, de ugyancsak gondjai akadtak az iskolapadban, így egy bútorboltban dolgozott mielőtt beíratkozott a Snow-ra, ahonnan egy év után távozott a Utah-hoz. 2011-ben és 2012-ben is a Pac-12 első csapatába választották. 2011-ben a Morris Trophy nyertese, mint a Pac-12 legjobb védőfalembere. Nős, és van egy kislánya. Látott akciót extra blokkolóként, sőt fake puntból elkapása is van. Domináns, a meccset megváltoztatni képes DT, az a fajta játékos, akinek a draftolását edzői szemmel nehéz kihagyni. Egyedül képes kontrollálni a line of scrimmage-t, megölni a futójátékot és teret biztosítani a társainak. Állandó kettős őrizetet igényel, így ha a hiányposztokat nem vesszük alapul, akkor mindenképp top5-ben a helye a drafton.

Videók:
USC (2012)
BYU (2012)
Colorado (2011)
Washington (2011)

Sheldon Richardson

Poszt: DT
Egyetem: Missouri
Született: nem tudni (St. Louis, Missouri)

Előrejelzés: top20
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 295 lb (134 kg)

Erősségek:
Méretéhez képest gyorslábú, be tud tvisztelni középre és sebessége miatt a vonal mellett is elhajkurássza a támadókat. Agilitása és mérete megbízható szerelővé teszi. Első lépése kifejezetten impresszív, főleg ha a labdával szemben áll fel - egy szempillantás alatt a backfielden van és akár a double-teamen is átverekszi magát ha meglátja a QB kezében a labdát. Magassága miatt nincs könnyű helyzetben a futás ellen, de megtartja a területét és hatalmasat küzd, nem jó ellene játszani. Van olyan jó atléta, hogy a Missouri olykor állóhelyzetből küldte pass rush-ra, sőt a pálya közepén némi zónázó feladatot is bíztak rá a tight endek és keresztbemozgó elkapók lefogására.

Gyengeségek:
Felső testének ereje nem elit, nem használja túl jól a kezét és mivel magasan van a súlypontja így ha kibillentik az egyensúlyából akkor sokszor kerül a földre. A tavalyi szezon előtt meg kellett műteni a vállát mert zavarta a játékban, így még bizonyítania kell, hogy mennyit erősödött. Jobb üldöző mint területörző, nem nagyon tud lehorgonyozni. Üres területen hajlamos elhibázni a szerelést.

Megjegyzések:
1 évig kezdő a Tigers-ben. Előtte két évig a College of Sequioas nevű CC tantermeit látogatta. A recruit oldalak poszttól függetlenül 1-4. helyre tették a rangsorban, eredetileg már 2009-ben csatlakozott volna a Mizzouhoz, de ezt jegyei nem tették lehetővé. Furcsa módon még be kellett fejeznie egy tanfolyamto augusztusban mielőtt az NCAA engedte volna játszani. 2010-ben csuklósérülés miatt nem tudott csak 2 meccsen szerepelni. Egy meccsre eltiltották a csapatszabályzat megsértése miatt. 75 szereléssel zárta az évet, ami a legtöbb a SEC defensive tackle-jei között. All-SEC 2. csapatba választották. 2012-ben. Bevethető 3-4-es DE poszton és 4-3-as DT-ként egyaránt. Komoly ütemben javul a draftértéke, fokozatosan egyre többet nyújt és atletikussága miatt a combine egyik sztárja is lehet, ami top20-as helyet érhet áprilisban.

Videók:
Alabama 2012
South Carolina 2012
Florida 2012
Tennessee 2012
Georgia 2012
Kentucky 2012
Baylor 2011

Johnathan Hankins

Poszt: DT
Egyetem: Ohio State

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 322 lb (146 kg)

Erősségek:
Méreteihez képest meglepően mozgékony. Nagyon jó egyensúly érzék, és mozgáskoordináció, nehéz kibillenteni, biztosan szerel a backfielden is. Játszott 0, 1, 3, 5 és 6-technique-et is karrierje során. Alacsonyan játszik, a külső vállát is hatékonyan használja a lyukak támadásánál. A szélessége, az ereje és a mozgáskoordinációja miatt állandó double teamet igényel. Már a snap pillanatában használja az erősségeit. Futás ellen aktív, jól használja az alsótestét. Ha sikeresen betömte a gapet, akkor onnan mozdíthatatlan. Ha egy blokkolón túljutott, akkor a második ellen is ugyanolyan erőbedobással játszik. Passzjátéknál kiválóan sáncol.

Gyengeségek:
Pass rushban az oldalirányú sebessége nem a legjobb, gyorsaságból nehezen veri meg az ellenfelét kifele. Előfordul, hogy a játékot nem jól olvassa, a play közben nehezen vált egy másik támadási pontra. Pass rushban csak mint NT és 3-tech volt hatékony. Passz ellen a kézhasználata gyenge. Néha túlságosan törekszik a nagy játékra, ezért helyet hagy a futónak a visszavágásra. Futás ellen türelmesebbnek kell lennie. Többször úgy tűnt, hogy túl sokat volt a pályán, a meccs végére teljesen kifáradt és súlytalan lett.

Megjegyzések:
Becenevei: "Big John" és "Big Hank". 2 évig kezdett a Buckeyes-ban. True freshmanként 350 font körül volt a tömege, ekkor még csupán 2-down játékos volt. Másodéves korára leadott 20 fontot, innentől lett kezdő. 2012-ben All-Big Ten első csapatba választották. A detroiti Southeastern HS-ba járt, újonc évében még guard volt, utána került át a védőfalba. 2008-tól William Gholston is ebbe a középiskolába járt, ők voltak "a legjobb detroiti védelem" alappillérei. Hankins Gholstonnal akart tartani a Michigan State-re, de a Spartans nem ajánlott neki ösztöndíjat. Az edzői rendre jó véleménnyel voltak a munkamoráljáról, az egyetemen kriminológiát hallgatott. Ritka kombinációja a méretnek, az erőnek és a gyorsaságnak, képes domináns lenni mind futás mind passz ellen, viszont ha fáradt, akkor kifejezetten lomhának tűnhet a játéka. Nagy előnye, hogy szinte minden sémába illik.

Videók:
Nebraska (2012)
Cal (2012)
Michigan (2012)
Penn State (2012)
UCF (2012)
Illinois (2011)

John Jenkins

Poszt: NT
Egyetem: Georgia
Született: 1989. július 11. (Meriden, Connecticut)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 358 lb (162 kg)

Erősségek:
Nose Tackle prospect erőteljes felépítéssel, magassága és kiterjedése is tiszteletet parancsol. A vonalon tudja tartani az erős blokkolókat is, akkor is ha ketten mennek rá, megtalálja a labdát és beleakaszkodó támadókat magával hurcolva indul el megálljt parancsolni. Méretéhez képest elég agilis. Puszta ereje elég hozzá, hogy nyomást helyezzen a backfieldre, és 1-1-ben a kézhasználata is elég jó hozzá, hogy túljusson az emberén. Olykor szimplán csak belefárad a blokkoló, hogy megtartsa, ekkora emberrel hosszú távon nem lehet küzdeni. Ügyesen tör be a guard melletti lyukba ha a QB támadása a cél, erőfeszítései mozgásra sarkallják az irányítót.

Gyengeségek:
Alsóteste keskenynek számít, így nehezen tud egyensúlyban maradni. Többször van a földön, mint azt elvárnánk. A cut block ellen nagyon nem tud mit kezdeni, de legalább utána igyekszik gyorsan felpattanni. Méretéhez képest mozgékony, de NFL szinten ez kevés, nyilvánvalóan 2-downos játékosról van szó. A double-team ellen hajlamos megállni. Lassan kapja el a snap pillanatát, így hamar hátrányba kerül. Nem harcol érte, hogy az ő keze legyen belül. Emiatt túl sokszor vonják ki a forgalomból kisebb támadófalemberek. Nem egy megbízható szerelő.

Megjegyzések:
A Gulf Coast CC 2 éves képzése után került Georgiába. Kwame Geathers-szel cserélgették egymást NT poszton, aki ugyancsak draftolható prospect. Nem indult egyszerűen a karrierje Georgiában, hiszen combhajlító-sérülés hátráltatta, sőt az egyik augusztusi edzésen hőgutát kapott az északi fiú, de így is ott volt minden meccsen, és végére pedig kezdőként futott ki a gyepre. A 3-4-es védőfal minden helyét megfordult és 50 szerelést mutatott be 10 QB pressure-rel, ami ekkora méretű embertől hatalmas szám. A holtszezonban készítettek róla egy híressé váló képet. Masszív, tehetséges run-stuffer, akit még lehet fejleszteni, de sematikus limitáltsága miatt nem illik be minden rendszerbe, a drafton így csúszhat hiszen nem minden 3-4-es csapatnak van szüksége momentán egy fiatal Nose Tackle-re.

Videók:
Missouri 2012
Auburn 2012
South Carolina 2012
Georgia Tech 2012

Kawann Short

Poszt: DT
Egyetem: Purdue
Született: 1989. február 2. (East Chicago, Indiana)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 315 lb (143 kg)

Erősségek:
Kiváló méretek. Sosem veszi le a szemét a labdáról. Jól használja a kezeit, hatalmas erőt képes megmozgatni azért, hogy odaérjen a labdáshoz. Alkalmanként ő a klasszikus romboló a védőfalban. Jó a gyorsulása, időben odaér a labdáshoz. Egyensúlyérzéke szintén megfelelő. Futás ellen nagyszerű, de pass rushban is tud segíteni. Kiváló a technikája, különösen a spin és a swim move-ja, magas a football IQ-ja. Ha nem ért oda a QB-hoz, akkor rendre megpróbál sáncolni. Folyamatosan fejlődik. Többféle sémában is bevethető. Kellően tapasztalt.

Gyengeségek:
Nem mindig üldözi teljes sebességgel a QB-t. Hajlamos elfáradni. Inkonzisztens. Double teamek ellen küszködik. Dominánsabbnak és vadabbnak kellene lennie.

Megjegyzések:
Teljes neve Kawann Arcell Short, hobbija a súlyemelés. 2008-ban redshirtöt kapott, ezután 4 évig kezdő a Boilermakersben. 2011-ben és '12-ben is az All-Big Ten első csapat tagja, 2012-ben az AP All-American második csapatba is beválasztották. 2012-ben csapatkapitány. 3-csillagos recruit volt, a Purdue volt az egyetlen FBS egyetem aki ösztöndíjat ajánlott neki. Gondolkozott már tavaly is, hogy kijön a draftra, de az underclassmen bizottság 3. körösre taksálta az értékét, így maradt senior évére is. HS-ben kosarazott is, 2007-ben megnyerték az Indiana állami bajnokságot a 4A osztályban. Csapattársa volt a Boston Celtics által a 2011-es NBA Draft 2. körében kiválasztott, jelenleg az Orlando Magic színeiben játszó E'Twaun Moore és a puerto ricoi válogatott magas ember Angel Garcia. Moore Shorthoz hasonlóan a Purduera járt egyetemre. A Boilermakers az utóbbi években sok nagyra tartott védőfalembert adott az NFL-nek (Anthony Spencer, Cliff Avril, Alex Magee, Mike Neal, Ryan Kerrigan), Short lehet a következő. Nagy előnye h NT-ként, 5-techként és 3-techként is elképzelhető a profiknál.

Videók:
Iowa (2012)
Notre Dame (2012)
Ohio State (2011)
Michigan (2011)
Illinois (2011)

Jesse Williams

Poszt: DT
Egyetem: Alabama
Született: 1990. november 2. (Thursday Island, Ausztrália)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 320 lb (145 kg)

Erősségek:
Igazi szörnyeteg a fal közepén (noha five-technique-et is játszott), kiváló motorral. Remek two-gap játékos, aki végig a backfielden tartja a szemét, hogy megtalálja a labdát. Elég mélyre megy, hogy ne tudják elmozdítani, vagy hogy vissza tudja tolni emberét a backfieldre. Elég fürge és erős ahhoz, hogy rögtön a snap után leváljon blokkolójáról, és elkapja a kifelé igyekvő, vagy középen áttörni próbáló futókat. Gyors kézhasználatának köszönhetően félre tudja lökni a lendületből érkező blokkolókat, hogy behatoljon a backfieldre. Cut blockok ellen is helytáll, és rendre újra próbálkozik, ha a földre kerül. Rövidyardos szituációknál mélyen, elemi erővel tud játszani. A menekülő irányítókat az oldalvonalig is képes üldözni, ha friss. Pass rusherként is zavart tud okozni, az alacsonyabb falembereken folyamatosan át tudja magát verekedni. Nagy területet foglal el, így könnyedén nyit utat a linebackereknek.

Gyengeségek:
Távol áll attól, hogy kiváló atlétának lehessen nevezni, nyers erejére támaszkodik. Nem elég fürge és agilis ahhoz, hogy pass rush-ban állandó faktor legyen, vagy hogy nagyobb területen meg tudja állítani a gyorsabb futókat. Súlyelosztása nem a legoptimálisabb, emiatt túl gyakran kerül a földre. Belül néha fennakad a blokkokon, kéz- és lábmunkája pedig nem elég gyors ahhoz, hogy ilyenkor kiszabaduljon a szorításból.

Megjegyzések:
„Tha Monstar” becenévre hallgat, amit elképzelhető, hogy le is fog védetni. A tetoválásairól is ismert ausztrál játékos hazájában két klubcsapatban is játszott középiskolás évei alatt (emellett kosárlabdázott és rögbizett is), majd a Hawaii egyetemre iratkozott be, helyette azonban az Arizona Western Junior College-nál húzott le két idényt. 2011 januárjában érkezett meg az Alabamára, ahol a 2011-es és 2012-es bajnokcsapatban is kezdőként játszotta végig a szezont, előbb defensive end poszton, majd Josh Chapman helyét átvéve nose guardként. A védőfal közepén is az ország legjobb védelmének egyik legbiztosabb pontja maradt, tavalyi teljesítményét második csapatos All-SEC tagsággal honorálták. Goal-line szituációknál támadó oldalon is feltűnt mint fullback. Ilyenkor kizárólag lead blockerként alkalmazták, de rögbis múltja miatt akkor sem jönne zavarba, ha az ő kezébe kerülne a labda. Alabamai karrierje során mindössze egyetlen mérkőzést kellett kihagynia, tavaly a Western Kentucky ellen agyrázkódásszerű tünetek miatt nem engedték pályára lépni. A profik közül Vince Wilforkkal állítható párhuzamba, aki pass rush szempontjából ugyancsak elmarad az elittől, futni viszont szinte képtelenség mellette. Méreteit, fáradhatatlanságát és szívósságát kihasználva Williams már a frontvonalaknál képes elfojtani az ellenfelek próbálkozásait. Az NFL-ben a nose tackle lehet számára a legideálisabb poszt, ugyanakkor elég atletikus ahhoz, hogy 3-4-es védelmi sémában defensive endként is bevethető legyen.

Videók:
Tennessee (2012)
Texas A&M & LSU (2012)
LSU & Arkansas (2011)

Sylvester Williams

Poszt: DT
Egyetem: North Carolina
Született: 1988. november 21. (Jefferson City, Missouri)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 305 lb (138 kg)

Erősségek:
Hihetetlen nyers erő. Robbanékony a snap pillanatában, kellően alacsonyan veszi fel a kezdeti kontaktot. Aggresszív játékos, aki az összes játékban odateszi magát. Két kezdőként lejátszott szezonjában volt összesen 1 offside-ja. Adekvát pass rush move készlete van. A spin move-ja különösen gyors és bármelyik irányba képes megcsinálni. Ügyesen visszaér a lyukba, ha a kezdeti lökéssel ki is tolták onnan. A kezei nagyon nehezek és erőteljesek.

Gyengeségek:
Túlságosan is a felsőtestére hagyatkozik. Az üldözési sebessége gyenge. Hajlamos dekoncentráltságra ilyenkor könnyedén ki lehet zárni a játékból. Gyorsan fárad. 2-gap feladatoknál nem jó, állandóan be akart törni a backfieldre. Ha az első próbálkozása kudarcba fullad hajlamos passzívvá válni a pass rush során. Alig használ bullrusht, kiszámítható pass rusher. Inkább a természetes képességeire mintsem a technikájára hagyatkozik. Lassan olvassa a playt, gyakran késve reagál. Nem használja ki eléggé az erejét, nem szokott lehorgonyozni, a sebességére épít, sokszor játszik túl magasan. Összességében a technikája kifejezetten nyers és fejletlen. A kezeit gyakran nem jó helyre teszi, így könnyebb dolga van az őt blokkolóknak. Túlzottan is a swim move-jától függ a játéka, a mellkasát gyakran szabadon hagyja.

Megjegyzések:
Mindössze 1 évet focizott HS-ben, ezután egy ideig a Modine Manufacturing Companynál dolgozott, hűtőrácsokat gyártottak kamionokhoz. Ekkoriban úgy érezte, hogy felhagyott a focival, azonban végül úgy döntött, hogy tesz még egy próbált a sporttal, beül az iskolapadba és szerez egy diplomát. 2 évig a Coffeyville CC-ba járt, 2. évében honorable mention lett a JuCo All-American választáson. 4-csillagos prospectként került a Tar Heelshez, kommunikáció szakon tanult. Mindkét UNC-s évében kezdő, 2012-ben az All-ACC első csapat tagja és bekerült a Pro Football Weekly All-American csapatába. Állítása szerint a legnagyobb érték ami valaha is az övé volt az a mobiltelefonja. Egy öccse és 3 nővére van. Szívesen bütyköl kocsikat az apjával Sylvester Williams Sr.-ral. Kedvenc csapata a St. Louis Rams. Hatalmas potenciállal bír, tehetségre első körös játékos, azonban olyan szinten hullámzó a játéka, hogy ennél később fogják draftolni. Inkább 4-3-ba illik, ott viszont mindkét posztot képes ellátni a védőfal belsejében.

Videók:
Virginia Tech (2012)
NC State (2012)
Maryland (2012)
Virginia (2012)
Elon (2012)

Bennie Logan

Poszt: DT
Egyetem: LSU
Született: 1989. december 28. (Shreveport, Louisiana)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 295 lb (134 kg)

Erősségek:
Vastag test, hosszú karok, erőteljes alsótest. Jól és gyorsan használja a kezeit, ügyesen tartja magától távol az ellenfeleit. Kihasználja alacsony súlypontját a bull rushnál. Utolérési sebessége szintén jó. Ha elkapta a blokkoló akkor sem veszi le a szemét a futóról, mindkét irányba le tud válni a blokkról, így lezárva a futás útvonalát. A snap után alacsonyan marad, hajlítja a térdét, innen nyeri a hatékonyságát. Oldalirányú gyorsasága megfelelő. Jó érzékkel használja a spin move-ot, bár a mozdulat maga kissé lassú.

Gyengeségek:
Felsőteste nem elég erős. Oldalirányba nehezebben mozgatja az ellenfeleit, mint előrefelé. Túlságosan is a bull rushra hagyatkozik, pedig számos más kiváló természetes adottsága van. Futás ellen az ösztönössége megkérdőjelezhető.

Megjegyzések:
Teljes neve Bennie Cordell Logan, 7 testvére van. 3-csillagos recruit volt, a középiskolában még DE-t játszott. 2 évig kezdő a Tigersben. 2012-ben a Pro Football Weekly All-Americannek választotta, pedig a 2011-es éve volt statisztikailag az eredményesebb, azonban Michael Brockers távozása után idén leginkább ráfigyeltek a védőfal belsejében az ellenfelek. Az LSU DL-ben Barkevious Mingo és Sam Montgomery is nagyobb sztárnak számított, de Logan volt 2012-ben a legkonzisztensebb játékos az egységben. Gyorsasága és a kézhasználata alapján jó 3-technique játékos lehet belőle, de a tudatossága és a lehorgonyzási képessége miatt 2-gap sémában is beválhat.

Videók:
Ole Miss (2012)
Alabama (nagydöntő) & Mississippi State 2011

Brandon Williams

Poszt: DT
Egyetem: Missouri Southern State
Született: 1989. február 21. (Kirkwood, MO)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 325 lb (147 kg)

Erősségek:
Alacsonyan van a súlypontja és erős a felsőteste, így rendszeresen áttolja a backfieldre a támadókat. Gyorsan ráteszi a kezét az emberére, kinyújtja a karját így nagyon nehéz elvenni tőle a területét. Swim és rip move-okat is csinál, hogy a backfieldre kerüljön. Első lépésével meg tudja verni a szembenlévőt és válla mellett berobbanni a lyukba. Ha elkapják, akkor is lemozog a vonalhoz, hogy részt vegyen a játékban. Agilis, hogy átugorjon a tömegen és állóhelyzetből is jól megy előre, annak ellenére, hogy vaskos alsóteste van. A snap előtt ő látta el instrukciókkal a társait. Játszott 5-technique, NT és minden egyéb poszton, ami a védőfalban létezik.

Gyengeségek:
A falon kívül nem sok játékot csinál, és nem is nagyon akar elmozdulni a komfortzónájából. Nem mindig találja a labdát, leszegett fejjel megy előre, így előfordul, hogy kivonja magát a játékból. Lassan szakad le a blokkról, a double-team pedig meg tudja fogni őt. Bizonyítania kell, hogy az erősebb falemberekkel is felveszi a versenyt és, hogy az állóképessége adott hozzá, hogy ne csak kiegészítőember legyen.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a harmadosztályban. Háromszor volt all-American (2010-ben 3., 2011-ben 2., 2012-ben 1. csapatos), végzősként az MIAA konfban az év védője díj nyertse. A 2009-es idényt kihagyta sérülés miatt. Tehetsége kimagasló volt a maga szintjén, ereje és agilitása alapján az élvonalban is megállta volna a helyét, amit a Senior Bowlon is bizonyított. Rotációs játékosként akár hosszú NFL karriert is felépíthet.

Videók:
Senior Bowl 2013

Montori Hughes

Poszt: DT
Egyetem: Tennessee-Martin
Született: 1990. augusztus 25. (Murfreesboro, TN)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 330 lb (150 kg)

Erősségek:
NFL-méretű Nose Tackle, akinek felsőteste és combja is elég erős. Gyorsan indul a labda felé, hátra tudja nyomni a centert vagy akár fel is borítja ha teljesen ki tudja használni erejét és robbanékonyságát. Nem adja át a területét akár egy, akár két blokkoló megy rá. Le tud fordulni az emberről és találkozni a labdával már a vonalon. Képes nyomást gyakorolni középen egy swim move-val, vagy mozgékonyságával belépni a A-lyukba. Elég mozgékony, hogy elkapja a zsebből kimozgó irányítót ha üresen van, és a futókat is irányváltásra tudja kényszeríteni ha megjelenik a backfielden. Keményen dolgozik, hogy megtartsa a falat és alsó testi erejének hála szét tudja választani a double teamet, kis helyre bekényszerítve a labdást. Erőszakosan használja a kezét, egy-egyben nem jó ellene szembekerülni.

Gyengeségek:
Megbízhatóbban kell használni a kezét, hogy kontrollálhassa ellenfeleit. Nem nagyon tud kiszabadulni ha elkapták. Próbálja kitalálni a snap pillanatát, be is ugrik offside-ra vagy kiegyensúlyozatlanul indul el, így a center meg tudja fogni. Sebessége kevés hozzá, hogy a boxon kívül játékokat csináljon, a fürge, szélre törő futókat nem nagyon kapja el. Időbe telik mire felkel a földről. Alacsonyabb osztályban játszott, de nem tudott erejével kitűnni a ligából. Munkamorálja és állóképessége kérdéses.

Megjegyzések:
Nem volt egy sokra tartott recruit, nagy meglepetés volt, hogy a Tennessee bejelentkezett érte, mert rajtuk kívül csak a Jacksonville State és a Tennessee State szerette volna soraiban tudni. Tanulmányi okok miatt nem nyert bebocsátást az egyetemre, így egy évig a Hargrave katonai akadémiát pallérozódott, felhízott 275-ről 310 fontra, majd két évig szolgálta a Vols-t. 2011 júniusában Derek Dooley edző kitette a csapatból egy kollégiumi baleset után, így a UT-Martin gárdájába távozott és két évig kezdett is a másodosztályban. Mérete miatt biztosan mutatkozik majd felé igény a drafton, de valószínűleg sok munkát kell majd belé invesztálni, hogy a komoly szintlépést kezelni tudja, ugyanakkor a helyet elfoglalni már első naptól kezdve be lehet küldeni a pályára szituációs játékosnak.

Videók:
Northern Illinois 2012
Senior Bowl 2013

Akeem Spence

Poszt: DT
Egyetem: Illinois
Született: 1991. november 29. (Fort Walton Beach, FL)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 305 lb (138 kg)

Erősségek:
Jó a felépítése, megfelelően van elosztva rajta a súly. Ki tudja zökkenteni a támadófalembert és elég fizikálisan vesz részt a játékban. Remekül mozog a vonalon, nagy területet játszik be. Nem lehet lerohanással elvenni a területét. Nagy rutinja van, nem fárad el egyhamar.

Gyengeségek:
Nem robbanékony a snap után. Az ideálisnál magasabb testtartással indul el. Lassan használja a kezét. Ha megragadják, leállítja a lábát. Nehezen kezeli a double-teamet. Pass rushban nem sok hasznát venni.

Megjegyzések:
Mindhárom évében kezdő volt az Illiniben, kezdetben Corey Liuget társaként a DT poszton. 2010-ben freshman all-American csapatba választották. 2012 decemberében lediplomázott kommunikáció szakon, majd bejelentette, hogy nem marad végzős idényére a csapatnál. Az elmúlt két évben 141 szerelést csinált, ami DT poszton jelentősnek számít. 2011-ben az Illinois védelme 7. volt totál yardban az országban, passz ellen pedig harmadik. Elsősorban 4-3-ba illik. Jobban kell használni alsó- és felsőtetsi erejét is, hogy eredményes legyen a profik között, de mivel a LoS minden pontját bejátsza, már a középső körökben gazdára találhat.

Videók:
Ohio State 2012

Kwame Geathers

Poszt: DT
Egyetem: Georgia
Született: 1990. október 4. (Georgetown, SC)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 342 lb (155 kg)

Erősségek:
Embertelen felépítése van és remekül van elosztva rajta a súly. Erőteljes lökése van, szinte azonnal a sarkára állítja a támadót. Képes kiszabadítani magát a fogásból, aktív és gyors keze van, így szabaddá tudja tenni karjait. Hosszú karjaival a messze lévő futót is el tudja érni. Ha kellően mélyen indul, akkor nem lehet elvenni a területét.

Gyengeségek:
Hajlamos lustán játszani és túl magasan elindulni a labda felé, így a támadók könnyen fogást találnak rajta. El tudják nyomni a labda környékéről, vagy el tudják fordítani a vállát. Cut blocknál nehezen fordul és nem használja a kezét jól. Eleve a kézhasználatát minden tekintetben javítani kell, és a snap pillanatát sem érzi valami jól. Limitált rutinja van kezdőként (8 meccs).

Megjegyzések:
Futballcsaládból származik, édesapját, Robertet 1981-ben a 3. körben draftolták, de egy sérülés miatt nem tudott NFL karriert építeni. Bácsikája Jumpy Geathers Super Bowlt nyert a Redskins színeiben, testvérei közül Robert a Bengals, Clifton pedig a Colts DE posztján szerepel, unokatestvére Jeremy pedig játszott az NFL-ben, AFL-ben és CFL-ben is. Az elit NT prospectnek számító John Jenkins cseréje volt egyetemi karrierjének nagy részében, így némileg meglepő, hogy nem maradt végzős évére Georgiában, hogy kezdhessen. Az underclassmen bizottság 3-6. körös prospectnek jósolta. Hivatalos versenysúlya 355 font volt a szezonban, a combine-ra 342-vel érkezett. Felépítése miatt vonzó prospect a draft második felében, akiben fejlődési lehetőség is van, de kérdéses, hogy a hozzáállása profi szintűnek mondható-e. Ha csak akkora szerepet szánnak neki az NFL-ben, mint amennyit Georgiában kapott, akkor kifogástalan megoldás.

Videók:
Georgia Tech 2012
Alabama 2012
Kentucky 2012

Jordan Hill

Poszt: DT
Egyetem: Penn State
Született: 1991. február 8. (Harrisburg, PA)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.86 cm)
Tömeg: 292 lb (132 kg)

Erősségek:
Alacsonyabb mint a posztján elvárt, de ezt előnyére tudja váltani alacsony súlypontjának köszönhetően. Elég mélyen indul a snap után, így azonnal kontaktba kényszeríti a szembe kerülő támadót. Aktív és erőszakos kezei vannak, erős felsőtesttel, így az egyensúly gondokkal küzdő guardok ellen nagyon hatékony. Párhuzamos vállakkal dolgozik, nagy küzdő és mozgékony is, olykor egészen a szélre is elér, és erős karjaival elkapja a running backet.

Gyengeségek:
A jobb OLinemanek ki tudják használni, hogy tömegben és karfesztávban is Hillnél jobb helyzetben vannak és el tudják lökni a vonalról, vagy simán lefogni. Mérete miatt túl sok időt tölt a földön. Nem mindig használja jól a kezét a blokkból való kiszabadulásra. Túl sokszor billeg a snap előtt, első lépése nem gyors így 3-tech pass rusherként nem érdemes bevetni.

Megjegyzések:
Két és fél évig kezdő a Nittany Lions-ben. Végzősként all-BigTen 1. csapatos választott, juniorként csak honorable mention volt. Redshirted freshman lett volna, de olyan jól szerepelt az edzéseken, hogy meggondolták magukat és bedobták az aktív rotációba olyan ma már NFL DT-k közé mint Jared Odrick, Ollie Ogbu és Devon Still. Leginkább 4-3 UT poszton érdemes vele számolni. Mérete miatt meglepő volna ha kezdőcsapatig jutna az NFL-ben, a túlzott játékidő fáradtságot is okozhat nála, de a tehetsége adott, hogy beugróként hasznos védővé váljon.

Videó:
Wisconsin 2012
Iowa 2012

Josh Boyd

Poszt: DT
Egyetem: Mississippi State
Született: 1989. augusztus 3. (Philadelphia, Mississippi)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 310 lb (141 kg)

Erősségek:
Gyors lábú és ösztönös, gyorsan mozog már a snap után rögtön. A fürgeségét gyors kezekkel és hosszú karokkal (a pályán hosszabbnak tűnik, mint amit a mérések mutatnak) kombinálja, így konzisztensen képes elsőnek ő az OL-re tenni a kezét és fenntartani a szeparációt. Fürgeségének hála gyorsan beér a gapekbe és kellően erős ahhoz is, hogy kontakton keresztül jusson el a backfieldre. Miközben fenntartja a szeparációt mindkét irányba képes megkerülni a blokkolót, hogy leszerelje a futót. Jó érzéke van a játékhoz, folyamatosan képes gyorsan észrevenni és megközelíteni a labdacipelőt és a meglepően gyors játéksebessége miatt még akkor is üldözni, ha egy TE is a boxban van.

Gyengeségek:
Annak ellenére, hogy jó a természetes ereje és ezt néha fel is villantja a támadási pontnál, túl sűrűn van álló helyzetben és nem képes megtartani a pozícióját. Pass rushban nem hatékony és kifele ki lehet zárni a futójátékok során is. Nem sűrűn van, hogy nem ő teszi elsőnek az OL-re a kezét, de ha megtörténik, nem igazán tud szabadulni. Habár a snap utáni első lépése gyors nincs meg a robbanékonysága és az elit atletikussága ahhoz, hogy igazi 1-Gap DT lehessen. Robbanékonyságának a hiánya akadályozza abban, hogy befejezze a játékot miután bejutott a backfieldre. Pass rush során igyekszik, azonban a repertoárja nagyon szegényes, arra hagyatkozik, hogy ő teszi elsőként a kezét a passzblokkóra és így próbál szabadon maradni, azon ez gyakran nem elég hatékony ahhoz, hogy nyomást helyezzen a QB-ra.

Megjegyzések:
Teljes neve Joshua Caleb Boyd. 4-csillagos recruit volt, csapattársa volt a középiskolában az Ole Miss kezdő DE-je C.J. Johnson. Már freshmanként is kezdett 3 meccsen, majd ezután 3 szezonon keresztül kezdő. Ex-csapattársa, a tavalyi draft 1/12-ese Fletcher Cox annyival jobb játékos nála, hogy pass rushban produktív. NFL-szinten Boyd 4-3-as 2-Gap DT-ként, illetve 3-4-es DE-ként képzelhető el leginkább. Fizikális adottságai nem a legjobbak, de ettől még nem értéktelen játékos. Rengeteg olyan college DT-ről hallotunk már, aki az egyetemen jó, de nem elit teljesítményt nyújtott, majd a profiknál nagyon jó backupok lettek és ha megkapták a lehetőséget kezdőként akkor is kiválóan teljesítettek.

Videók:
Tennessee (2012)
Senior Bowl (2013)

Cory Grissom

Poszt: DT
Egyetem: South Florida
Született: 1990. június 9. (Lagrange, Georgia)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 306 lb (139 kg)

Erősségek:
Robbanékony belső védőfalember, aki egy csalódást keltő szezonon van túl. Vastag alsóteste van, jó testtartással játszik, nehezen lehet arrébb rakni. A snap pillanatában valósággal kirobban, zseniális az első lépése, double teamet igényel. Könnyen vált irányt, képes a line of scrimmage mögé kerülni és megcsinálni a játékot. Kezeivel keményen dolgozik, rengeteg momentumot jelentő játéka volt, hatékonyan bull rushol. Képes elfoglalni a gapet, rengeteg helyet emészt fel. Agilis, könnyen készteti a labdacipelőt irányváltásra.

Gyengeségek:
Túl gyakran sikerül a támadási ponton semlegesíteni. Ugyan robbanékony, de a sebessége nem az igazi. 2012-ben alulmúlta a várakozásokat.

Megjegyzések:
A Cory becenév, Ticory a teljes neve, édesanyja egyedül nevelte. A középiskolában birkózott is a football mellett. HS-ben csapattársa volt a Georgia guardja Chris Burdette, az Auburn elkapója Quan Bray, az LSU fullbackje J.C. Copeland és a Southern Miss safetyje Jacorius Cotton. 2008-ban csak a FIU ellen lépett pályára, ott megsérült a bokája, emiatt kihagyta az idény további részét. A 2009-es szezonja ígéretes volt, de akkor is sérülésekkel küzdött, összesen 8 meccsen játszott, ebből 3-szor kezdett. 2010 óta a Bulls összes meccsén kezdett, 2012-ben All-BIG EAST második csapatba választották. Tavaly decemberben diplomázott kriminológiából. A szezon előtt 2. napos prospectnek tűnt, de végzős évére megállt a fejlődésben. Jobb pillanataiban úgy tűnik, hogy megvannak a képességei ahhoz, hogy az NFL-ben kezdő 3-tech vagy 2-gap nose guard legyen. Potenciál van benne, de a játékát vissza kell terelni a helyes útra.

Videó:
Louisville (2012)

Everett Dawkins

Poszt: DT
Egyetem: Florida State
Született: 1990. június 13. (Spartanburg, South Carolina)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 292 lb (132 kg)

Erősségek:
Adekvát üldözési sebesség, a pálya szélén is képes megcsinálni a játékot. Robbanékony első lépés, a snap után valósággal kilövi magát, függetlenül attól, hogy ezzel átér-e egyből a gapen vagy pedig találkozik a támadófalemberrel. Energikus játékos, ritkán sikerül kivonni a playből. Lenyűgöző speed rusher, gyorsan lép oldalirányba, így el tud lépni az OL mellett, hajlítja a térdét és laza a csípője. Stuntoknál hatékony. Passzblokkolók ellen a kezdő lökése erős, ezt megfelelően kombinálja későbbi move-okkal. A repertoárja folyamatosan fejlődik, most már a spin és a swim move-ja is gyors és hatékony. Könyörtelen rusher, több nyomást helyez az irányítóra, mint amennyit a statisztikák mutatnak. Pass rush közben kifejezetten tudatos, a mobilis irányítókat rendre igyekszik a zsebben tartani. Kezei erősek, lábai aktívak, ezért tömegben is megtalálja a helyét. Konzisztensen alacsonyan játszik. Az alacsony súlypontját oldalirányú mozgásnál is meg tudja őrizni.

Gyengeségek:
Egyensúlybeli problémái vannak, túl gyakran kerül a földre. Védőfalemberhez képest vékony, alsóteste nem elég erős a nagyobb blokkolók ellen. Football IQ-ja megkérdőjelezhető, nem mindig koncentrál a rábízott gapre, előfordul, hogy nem figyel a labdára. Belső futások ellen megbízhatatlan, nincs elég ereje hozzá. Nem képes lehorgonyozni, általában sikerül erőből eltolni. Rövid karjai gátolják a blokkokról való leválásban.

Megjegyzések:
Az igen jónevű Byrnes HS-ba járt (senior évében veretlenül lettek állami bajnokok), már itt együtt játszott későbbi FSU-s csapattársával Justin Brighttal, további híres csapattársai: Marcus Lattimore (az idei draft class legjobb futója lenne, ha nem lettek volna súlyos sérülései), Prince Miller (Cleveland Browns CB), Cartier Rice (Kentucky kezdő CB), Nick Jones (South Carolina kezdő WR). Freshman évében 3 meccs után medical redshirtöt kapott, 2009-ben kezdetben DE volt, de sérülések miatt bemozgatták középre. 2010-ben a szezon közben műtette meg a hüvelykujját, ennek ellenére nem hagyott ki meccset. 2011-ben kezdett először az összes mérkőzésen, honorable mention lett az All-ACC választáson. 2012-ben All-ACC második válogatott lett. Társadalmi tanulmányok szakra járt, 3.5 év alatt lediplomázott. Méret- és erőbeli hiányosságai miatt nem lehet every-down játékos NFL szinten, de a pass rush képességei miatt valószínűleg draftolni fogják.

Videó:
USF (2012)

T.J. Barnes

Poszt: NT
Egyetem: Georgia Tech
Született: 1990. június 14. (Montgomery, Alabama)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 369 lb (167 kg)

Erősségek:
Masszív méretei miatt rengeteg helyet foglal, állandó double teamet igényel, így lefoglal plusz egy blokkolót és helyet biztosít a front7 többi védőjének. Alkatához képest meglehetősen gyorslábú. Képes kivédeni a támadófalemberek cut blockjait és utána be is ér a backfieldre. Az A-gapen történő futásnál szinte mindig útban van. A szemét mindig a QB-n tartja, emiatt hatékony sáncoló.

Gyengeségek:
A sikeres NFL DT-k képesek középről behorpasztani a zsebet, Barnes azonban egyszerűen nem játszik olyan alacsonyan, hogy hátra tudja tolni a centert. Ezen egy jó védőfaledző tud segíteni, azonban teljes egészében nem javítható. A magassága miatt nehezen szerez befolyást, az alsótestét erősíteni kell, különben egy erősebb NFL guard egymaga is képes lehet kizárni a játékból.

Megjegyzések:
T.J. = Tarence Jariviz. A családban leginkább az Auburn-ön szokás focizni: itt játszott az apja Terry Jones (jelenleg egy texasi motorgyártócég sales managere) és 2 unokatestvére, Fred Baxter (TE, az 1993-as draft 5. körében választotta ki a New York Jets, 11 szezont játszott az NFL-ben, tagja volt a XXXVIII. Super Bowl-on győztes New England Patriotsnak) és Randy Hart (ő szintén DT-t játszott), Barnes egyik testvére Beau Reliford pedig TE-t játszott, tavaly végzett a Florida State-en. A középiskolában a támadó- és a védőfalban is megfordult szinte minden poszton. Offensive tackle-nek recruitolták, 3-csillagos minősítést kapott a rivalstől. 2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben csere Vance Walker és Darryl Richard mögött, csupán a Clemson elleni ACC-döntőn kezdett, a Sporting News ACC All-Freshman csapatba választotta. Stabil kezdő csak végzős évére lett, az edzőknél honorable mention lett az All-ACC választáson. Pályafutása alatt Yellow Jackets 4-3-as és 3-4-es alapfelállásban is játszott. 54 meccse van a GT színeiben ezzel Rod Sweetinggel holtversenyben csúcstartó, üzleti menedzsmentből diplomázott. Számos olyan eleme van a játékának, amin megakadhat a megfigyelők szeme, de az alsó testének erején és robbanékonyságán feltétlen fejleszteni kell. Az upsideja miatt megér egy hátsó körös picket, de ne lepődjünk meg ha pályafutása első éveiben csak a practice squadig jut el.

Videó:
Florida State (2012)

Lawrence Okoye

Poszt: DT
Egyetem: nem járt
Született: 1991. október 6. (London, Anglia)

Előrejelzés: undrafted
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 300 lb (136 kg)

Erősségek:
Aktív, robbanékony atléta, kiaknázatlan potenciállal. A regionális combine-on megmutatta, hogy kivételes kombincáióját tudja nyújtani az erőnek, sebességnek és méretnek. Ijesztően nagy feladat előtt áll, de kifejezetten magabiztos azzal kapcsolatban, hogy be tud kerülni egy NFL csapat keretébe.

Gyengeségek:
Nem csak, hogy kevés a rutinja, életében egy másodpercet nem focizott még. Jelentős időbe telik majd mire megtanítják neki a játék alapjait, és belerázódik, hogy mit is jelent védőfalembernek lenni.

Megjegyzések:
Tinédzser koráig rögbizett, 2010 szeptemberében váltott diszkoszvetésre, a 2011-es u23-as EB-n aranyat szerzett Ostravában. Brit rekorddal (68.24m) kvalifikálta magát a londoni olimpiára, ahol döntőbe is jutott, de elődöntős eredményéhez képest rontott így 12. helyen végzett, csalódottsága pedig olyan méreteket öltött, hogy 2013 márciusában bejelentette, hogy részt vesz az NFL drafton. A regionális combine-on 4.78 másodperces 40 yardot, 35 inches magasugrást és 10'5" inches távolugrást produkált, az első kettőben nyerte volna a Scouting Combine-t, utóbbiban öten jobbak nála a DT poszton. Elmondása szerint 5 NFL csapat már érdeklődött iránta, például a 49ers-nél és a Saints-nél is járt. A CBS 6. körös prospectnek jósolja. Gyakorlatilag példátlan eset volna ha kiválasztaná valaki a drafton, de még ez sem zárható ki, ugyanis kellően fiatal és elképesztő adottságai vannak, szóval lehetőséget biztosan fog kapni. Arra minden évben látunk példát, hogy 1-2 év futballmúltal is kiválasztanak valakit potenciál alapján, ilyen szempontból Okoye sem különb, és érdekes kérdés, hogy mit lehet kihozni valakiből ha kezdettől fogva NFL edzők pátyolgatják. Elkötelezettsége a sportág felé így is nagyon erősen kérdéses.

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
LINEBACKER

Jarvis Jones

Poszt: OLB/DE
Egyetem: Georgia
Született: 1989. október 13. (Richland, Georgia)

Előrejelzés: top10
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 241 lb (109 kg)

Erősségek:
Atletikus képességei elképesztőek, nem lehet tőle olyat kérni, amit ne tudna megcsinálni. Robbanékony első lépés, már a snap pillanatában meg tudja verni az emberét. Megvan az a ritka képessége, hogy teljes sebességgel tud edge rusholni. Erőszakos játékos, akinek a bull rush-a is van elég jó hozzá, hogy a backfieldre tolja az előtte állót. Fáradhatatlan, nincs olyan play ahol lazítana. Jól használja a kezeit, képes kiszabadulni a ráakaszkodó falemberek közül. Akkor is igyekszik megfogni a labdás embert, ha épp húzza-vonja egy támadó. Kiváló blitzelő - jól időzíti őket és középen is át tud nyargalni. Harcedzett játékos, aki ritka eredményes volt. Sokoldalú, több poszton bevethető védő.

Gyengeségek:
Cover képességei limitáltak, a Georgia 3-4-ében szinte végig a backfieldet támadta. Fizikai paraméterei nem kiemelkedőek, főleg a karja hosszával lehetnek bajai a megfigyelőknek. Betegsége és sérülései miatt lesznek csapatok, akik túl kockázatosnak ítélik majd meg a választását.

Sérülések:
Egy spinal stenosis nevű betegségben szenved, ami miatt például a legidősebb Manning-testvér, Cooper azonnal visszavonult, a Chargers LT-je, Marcus McNeill pedig 6 évnyi NFL játék után tavaly.
2009-ben nyakficam miatt az utolsó 5 meccset ki kellett hagynia. 2012-ben két találkozón volt maródi.

Megjegyzések:
Két évig kezdő a Bulldogs-ban. Újoncként a USC-ben szerepelt, de a betegsége kiderülése után a helyi orvosok nem nyilvánították játékra alkalmasnak, így át kellett íratkoznia egy olyan csapatba, ahol ezt megteszik. 2010-ben a transzfer miatt nem focizhatott. 2011-ben minden szervezet All-American csapatba jelölte. 2012-ben az SEC konferencia legjobb védőjének választották és ismét bekerült az All-American csapatba. 2012 szeptemberében meggyilkolták a bátyját, Darcell Kitchens-t egy richlandi bár előtt. Az elmúlt két évben sackben (28) és negatív yardos szerelésben (44) sem volt nála jobb senki, pedig a SEC legjobbjai ellen szerepelt. Eredményessége, stílusa és felépítése alapján is Von Millerrel lehet párhuzamba állítani. Nem prototípus mérete miatt aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy nincs igazi posztja, de Miller is megmutatta, hogy egy jó futballista számára 3-4-ben és 4-3-ban is lehet helyet találni. Elit tehetség, a jelentkezők közül az egyik legnagyobb, akit csak az orvosi csapatok döntő szava ítélhet csúszásra a draft napján.

Videók:
Florida (2012)
Missouri (2012)
Alabama (2012)
Nebraska (2012)
Buffalo (2012)
Auburn (2012)
South Carolina (2012)
Florida (2011)

Alec Ogletree

Poszt: ILB
Egyetem: Georgia
Született: 1991. szeptember 25. (Newnan, Georgia)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 232 lb (105 kg)

Erősségek:
Megfelelő magasság, nagy hatótávolság és hosszú karok jellemzik. Az ereje fejlődőképes, mozgása cizellált. Linebackerekhez képest elit sebesség, könnyedén éri utol az ellenfeleit. Coverben nagy területet képes levédekezni, kiváló a gyorsulása, gördülékenyen vált irányt. Csipője laza, jól mozog üres területen. Hatalmasat ugrik, robbanékony atléta. Nagyon fizikális a szereléseknél, imádja leütközni a labdacipelőt, ugyanakkor a tackle-öknél stabilabban kell állnia a lábán. Tömegben is ügyesen találja meg az utat a labdaszerzéshez. Oldalirányú robbanékonyságát szívesen használja a blokkokról történő lelépéskor is. Az elmúlt évben sokat fejlődött a húzó guardok ellen, így már sokkal hasznosabb a szélső futásoknál. Képes speed rush-ra a fal szélén, bár néha kicsit magasan játszik. Hatékonyan ismeri fel azt ha a RB/FB-nek tisztán passzblokkolási feladata van, ilyenkor gyorsan vált coverből blitzre. Korábbi safety révén a coverage készsége kiemelkedő. Nem eszi meg a play actiont, ha hátraküldik zónázni, akkor is képes időben felérni a labdacipelőre. Kiválóan olvas az irányító szemmozgásából, számos passzsávba képes odaérni. Zónázás során kiválóan használja a hatótávolságát és a rugóit. Képes felismerni a screent és átjutni a WR-ek blokkjain. Képes gyorsan utolérni az emberét, rengeteg leütött passza van. Egyetemi karrierje alatt az ösztönei évről évre fejlődtek.

Gyengeségek:
5-10 font izmot rá kell pakolni ahhoz, hogy komplett MLB legyen, egyébként lehet, hogy csak a gyenge oldalon jöhet szóba. Többet kell használnia a kezeit a blokkok elhárítására. Néha hajlamos felesleges lépéseket tenni és rossz szögeket választani, NFL-szinten nem lesz elég pusztán sebességből megoldania az ilyen helyzeteteket. A blokkokról történő leválásban fejlődnie kell. Fegyelmezettsége megkérdőjelezhető. Counter játékkal megtéveszthető. Blitzelési feladatoknál hajlamos megzavarodni, ilyenkor útjában van a csapattársainak. A tight endek útvonalait nem zavarja kellő hatékonysággal. Kezei nem túl jók, sokat interceptiont ejtett el.

Megjegyzések:
A legutóbbi szezon első 4 meccséről eltiltották a csapatszabályzat megszegése miatt. 2010 júniusában lopás vétsége miatt letartóztatták (egy bukósisakot lopott el), emiatt a 2010-es szezon első meccséről eltiltották. TOP3-as safety prospectként recruitolták anno, első évében 5 meccsen kezdett is strong safetyként. Mivel nem állt meg a növésben, a 2011-es nyári gyakorlások során már ILB-ként mozgott. A Boise State elleni 2011-es szezonnyitón eltört a lábfeje, emiatt 7 meccset hagyott ki. HS-ben a foci mellett kezdő volt a kosárcsapatban is, tagja volt az atlétikai csapatnak is, távolugrásban, 400m-en és a 4x100-as váltóban versenyzett. Ikertestvére Alexander szintén a Georgiára jár, ő fullback. Prototipikus 4-3 WLB-nek tűnik, a játékát Sean Weatherspoonéhoz és Thomas Daviséhez szokták hasonlítani. 3-down linebackernek tűnik NFL-szinten, a sebessége és az irányváltoztatási képessége miatt ideális az egyre inkább előtérbe kerülő sub-felállásoknál is. Nyurga alkata és a sebessége miatt Manti Te'o-nál dinamikusabb játékos lehet a következő szinten. Az a képessége, hogy fegyelmezetten játszik play action és read option ellen szintén növeli a draftértékét, ami egy jó combine-nal akár TOP20 is lehet.

Videók:
Alabama (2012)
Nebraska (2012)
Tennessee (2012)
Auburn (2012)
Ole Miss (2012)
South Carolina (2012)
LSU (2011)

Manti Te'o

Poszt: MLB
Egyetem: Notre Dame
Született: 1991. január 26. (Laie, Hawai'i)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 255 lb (116 kg)

Erősségek:
Folyamatosan fejlődött minden évben. Megkérdőjelezték atletikusságát és zónázó képességeit, amire fenomenális választ adott seniorként (bár pickjei főleg felpattanó labdákból jöttek). Hatalmas rutinja van, kiváló ösztönök, jól lát a pályán, képes olvasni a játékot. Mivel 3-4-ből érkezik, olyan dolgokat is megtanult, amire sok linebackernek még nem volt szüksége. A leggyorsabb utat választja a labda felé, és akkor is remekül teljesít, mikor ki kell mozogni a boxból. A védelem főnökeként irányította társait a front7-ben. Képzett, megbízhatóan szerel. Jól támadja a labdást. Megvan az ereje hogy befejezze a szerelést, akkor is ha nem a legjobb pozícióban kapja el az ellenfelet. Jobban küzd a blokkolókkal mint a legtöbb linebacker. Akkor is aktív ha ráakaszkodnak. Ritka eredményes pályafutást zárt, erős csapatokkal szemben edződve.

Gyengeségek:
Nem egy mozgékony, újdimenziós atléta. Jól üldözi a labdát, de nagy üres területen egy ravasz futóval jobb ha nem kell találkoznia. Bajba kerülhet ha a backfieldről érkező, elkapni szándékozó gyors running backet neki kell felvennie 1-az-1-ben. Valószínűleg nem fog remekelni a sebességet és agilitást mérő feladatokban. Hátrányból nem fog senkit utolérni. Hajlamos túl agresszíven játszani és túlfutni a szerelni kívánt játékoson. Nem nagyon használták blitzekre középen. Emiatt pass rush tekintetében nagyon kezdetleges a tudománya. 2010-ben artroszkópos térdműtéte volt a szezon után.

A barátnő hoax
2012. őszén nyilatkozta, hogy mindent bele fog adni az egész szezonban, tisztelegve elhunyt nagymamája és barátnője előtt, akik egyaránt 2012. szeptember 11-én hunytak el. Az állítólagos barátnőt, Lennay Kekuát autóbaleset érte és egyébként is leukémiával küzdött Te'o elmondása szerint, de január 16-án napvilágra került, hogy a Stanfordra járó lány valójában sohasem létezett, és Te'o családjának egyik barátja, Ronaiah Tuiasosopo kreálta meg a karaktert, a róla készült kép pedig Tuisasosopo egyik középiskolás osztálytársát ábrázolja. Még aznap a Notre Dame közleményt adott ki, hogy Te'o az áldozat, félrevezették és mivel csak online tartotta a kapcsolatot barátnőjével, maga sem tudott róla, hogy fiktív. A probléma ott volt a nyilatkozattal, hogy korábban a család arról mesélt, hogy Manti egy focimeccs után ismerte meg a barátnőjét még otthon, Manoán. Jack Swarbrick, a Notre Dame sportigazgatója elmondta, hogy december 6-án Te'o-t felhívta egy nő, aki Kekuának vallotta magát, de a linebacker továbbra is tartotta magát a halálhíres történethez. Január 18-án Jeremy Schaap interjújában Te'o arról beszélt, hogy hazudott apjának a találkozás körülményeiről, mert szégyellte, hogy csak online beszélgetnek a lánnyal. Eközben Tuisasosopo beismerte, hogy ő áll a hoax mögött és hogy valóban Kekua unokatestvérének adta ki magát mikor Mantival találkozott. A hónap végén Tuisasosopo Dr. Phil műsorában arról vallott, hogy homoszexuális és annyira megtetszett neki Te'o, hogy a lány nevében kezdett vele barátkozni. Eközben Reagan Maui'a, az Arizona Cardinals fullback-je is megszólalt, aki Tuisasosopo ismerőse és hozzátette, hogy ő kétszer is találkozott egy Lennay Kekua nevű nővel, legalábbis Tuisasosopo így mutatta be unokatestvérét.

Megjegyzések:
Négy évig kezdett a Fighting Irish-ban. Újoncként 4-3-as OLB volt, majd a sémaváltást követően lett inside linebacker. Freshman All-American csapatba választották 2009-ben. 2011-ben a 2. számú all-American gárdába szavazták be. 2012-ben a liga 2. legjobb védelmében 10.33 pontot kaptak meccsenként, veretlenül jutottak a döntőbe, de az Alabama ellen Te'o is súlytalannak bizonyult. A Heisman szavazáson 2. helyre futott be Johnny Manziel mögött. Számtalan elismerést söpört be ebben az évben, íme néhány: Nagurski Trophy (legjobb védő), Lombardi Award (legjobb front7 játékos), Butkus Award (legjobb linebacker), Maxwell Award (legjobb játékos). Természetesen az all-American csapatba is bekerült. 2001 óta nem fogott linebacker annyi interceptiont (7) egy év alatt mint Te'o 2012-ben. Rendszeresen jelölték a tanulmányilag legjobb focisták díjaira is. Enyhén szólva sokat sérült a megítélése és a megbízhatósága az elmúlt hónapban, az egykor hatalmas vezérnek kikiáltott játékosról most nem lehet eldönteni, hogy krónikus hazudozó vagy veszélyesen naív. Ha jó kezekbe kerül és rend lesz a fejében, a pályán mutatott játéka alapján húzóember lehet egy NFL csapatban is.

Videók:
Miami (2012)
Stanford (2012)
BYU (2012)
Florida State (2011)
Michigan State (2011)
Pittsburgh (2011)
Pittsburgh (2010)
Utah (2010)

Kevin Minter

Poszt: MLB
Egyetem: LSU
Született: 1990. december 3. (Suwanee, Georgia)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 245 lb (111 kg)

Erősségek:
Hihetetlenül érzi a játékot, jól kígyózik az testek között, hogy odaérjen a futáshoz, és akkor is ő az első ember akivel találkozik a labdás, ha az ellenkező oldalról indult. Ügyesen és komfortosan használja a kezét a blokkok támadásakor és a blokkolók ellen. Nem fél ütközni a vezérblokkolóval, úgy helyezkedik, hogy még ekkor is ki tudja nyújtani a kezét a futó megragadásához. Hibátlan szögeket választ. Elveszi a blokkoló önbizalmát, nem engedi át a területét. Befejezi a szerelést. Harcos blitzelő, fáradhatatlanul robotol a backfield felé. Olvassa a screen játékokat. Ha látja, hogy felé megy a játék, azonnal reagál. Sebessége adott hozzá, hogy negatív yardos szereléseket is bemutasson. Nickel formációban is pályán lehet tartani.

Gyengeségek:
Rendre túlfut a misdirection és draw játékokon. Csak kis területet tud zónázásban levédeni. Végsebessége nem rossz, de hátrafelé nem halad túl gyorsan. Hiába választ jó szöget, a futóversenyeket nem fogja megnyerni. Sok felesleges lépése van, ami play actionnél, misdirectionnél kiütközik. Nem elég mozgékony, hogy levédje a screen passzokat, hiába látja meg azonnal. Jól reagál a passzokra, de megelőzni nem szokta a játékot.

Megjegyzések:
Két évig kezdő a Tigers-ben. Újoncként Kelvin Sheppard cseréje volt. A Florida elleni legutóbbi meccsen 20 szerelés, 3 TFL és 2 sack volt a mérlege. Az LSU házon belüli MVP-nek választotta juniorként. 2012-ben All-SEC választott és különböző szervezetek all-American csapataiba is bekerült. Csapata egyik legerősebb játékosa, 545 fontot (247 kg) tud kinyomni. Már decemberben lediplomázott, nem volt szüksége még egy évre. A tehetségekkel teletűzdelt LSU védelem legmegbízhatóbb pontja volt. Annak ellenére áll profinak, hogy az underclassmen bizottság csak 3. körösnek saccolta, általános vélekedés szerint elég meglepő lenne ha odáig csúszna.

Videók:
Florida 2012
Texas A&M
Washington 2012
Clemson 2012
Mississippi State 2012
Towson 2012

Arthur Brown

Poszt: LB
Egyetem: Kansas State
Született: 1990. június 17. (Wichita, Kansas)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 231 lb (105 kg)

Erősségek:
Ösztönös játékos, aki érzi a labdát és sokkal nagyobbnak tűnik a pályán mint az adatai mutatják. Erős, megbízható szerelő, aki ritkán hibázik még a nagydarab futók ellen is. Kiválóan használja a kezeit - el is tudja tartani a támadófaljátékost, de akár át is bújik a hóna alatt. Nem áll le a lába a kontakt után se. Nehéz neki eladni a játékot, tudja hogy mi folyik a páylán. Letámadja a fullbacket a lyukban és nem fél a támadófallal sem összetűzésbe kerülni. Tud zónázni, kezét a tight enden vagy a slot WR-en tartja, és onnan is tud hasznot csinálni. Figyel a rajta túlfutó elkapóra, és képes velük tartani a lépést. Elbánik a futóval flat vagy wheel route során. Nagy küzdő a fifty-fifty szituációknál. Rendszeresen rohan át egyik vonaltól a másikig. Mozgékonysága miatt blitzelni is be lehet vetni.

Gyengeségek:
Alulméretezett a belső linebacker poszthoz és már nem nagyon van rajta hely további izmot pakolni rá. Az átigazolása után érettségbeli kérdéseket vetett fel. Nem nagyon fogja feltartóztatni a felé érkező blokkolót. Előfordul, hogy túlfut a játékon és nem veszi észre a hibáját, hogy megpróbáljon javítani.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Wildcats-ben. Kansas állam történetének egyik legtöbbre tartott középiskolás játékosa volt, nagy hírverés közepette írt alá a Miamihoz, de annyira nem találta ott a helyét, hogy 2 év után hazaköltözött, így a 2010-es idényt ki kellett hagynia. Öccse Bryce Brown ugyancsak 5 csillagos toborzott volt, ő Tennessee-ből tért haza a K-State-hez, de 3 futáson kívül semmit se tudott felmutatni, viszont így is elvitte tavaly 7. körben az Eagles. 2011-ben meccsnyerő interceptiont fogott Robert Griffintől, ami upset győzelmet ért a #15 Baylor ellen. Ez volt RG3 első pickje az idényben (és az egyetlen második félidei), egy évvel később pedig Geno Smith első interceptionjét is ő szedte össze. 2012-ben a Big XII év védője díj nyertese. Mindkét évében Big XII első csapatos kerettag és 100+ szerelést mutatott be. Sérülés miatt kellett lemondania a Senior Bowlt. Sokan féltik a mérete miatt az NFL-től, de játék közben fel sem tűnik hogy kisebb az átlagos linebackernél, keménységben pedig akárkivel felveszi a versenyt. Hiányosságai miatt nem top prospect, de ez nem gátolja meg, hogy befusson egy Daryl Washintonhoz vagy NaVorro Bowmanhez hasonló karriert.

Videók:
Oklahoma 2012
Texas 2012
West Virginia 2012
Oregon 2012
Texas Tech 2012
Baylor 2011

Khaseem Greene

Poszt: OLB
Egyetem: Rutgers
Született: 1989. február 4. (Elizabeth, NJ)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 230 lb (104 kg)

Erősségek:
Nagy üldözőnek számító linebacker, aki kihasználja ha üres helyet lát és már a backfielden leviszi a labdást. Igyekszik a labdát kiütni az ember kezéből, vagy legalább odasózni egy emberest ha nem tudja megragadni a lábát. Mivel safety-múltja van, így nem okoz neki gondot felállni a TE-re vagy a slot WR-re és hosszan futni vele a pályán. Dörzsölt zónázó, aki jól olvassa az irányítót és veszélyes a labdára. Kiszagolja a screen játékokat és egyéb rövid passzokat ha a szélen helyezkedik. Mozgékonysága és hajlékonysága hatékony blitzelővé teszi, átsuhan a falember hóna alatt egészen a backfieldig.

Gyengeségek:
Safety-felépítésű, gyenge alsó teste van és átlagos magassága. Nem egy erős, fizikális ütköző, leginkább rácsimpaszkodik a támadóra, nem üti agyon. Hajlamos túlfutni a játékon és elveszni a tömegben, a 2 tackle között pedig nincs ereje átjutni a blokkokon. Nem minden play-ben robotol, előfordul hogy a túloldalon folyó akciót végignézi, ahelyett, hogy megpróbálna átérni és bravúrt végrehajtani. Közepes keze van, csak azokat az interceptionöket csinálja meg, amik nincsenek túl messze a testétől.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Scarlet Knights-ban, egy évig FS poszton, majd OLB-ként. Középiskola után egy évet az Avon Old Farms nevű bentlakásos iskolában töltött. Féltestvére Ray Graham, a Pittsburgh futója, ugyancsak idén lesz ott a drafton. Apja, Raymond Graham a Purdue játékosa volt. 2011-ben megosztva, 2012-ben pedig egyedüliként a Big East legjobb védőjének választották, seniorként az ESPN all-Americannek is jelölte. A 2011-es Pinstripe Bowl vége előtt 5 perccel eltört a bokája, azok után, hogy 14 szereléssel (3 negatív) vezette győzelemre a Rutgers-t. 277 szerelést jegyez az elmúlt két idényben. Sebessége és atletikus képességei alapján tipikus 4-3-as gyenge oldali linebacker. Csak limitált sémába és szerepkörbe fér be, így 2. napos prospectnek számít, de ha arra használják amire eddig, akkor NFL szinten is eredményes tud maradni.

Videók:
UConn 2012
Syracuse 2012
Virginia Tech 2012
Iowa State 2011

Trevardo Williams

Poszt: OLB
Egyetem: Connecticut
Született: 1990. december 31 (Bridgeport, Connecticut)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 241 lb (109 kg)

Erősségek:
Gyorsan reagál a snapre, hajlítja a térdét, robbanékony a támadási ponton. A fürgesége agilitással párosul, lábmunkájának hála jól vált irányt, futójátékoknál képes kívülről belülre, ill. belülről kívülre is időben odaérni. Szilárdan szerel, jó technikával és a szögeket is jól szokta megválasztani. Kellően gyors ahhoz, hogy lépést tartson a TE-ekkel coverageben, sőt screeneknél még az RB-ket is rá lehet bízni.

Gyengeségek:
Pass rush move repertoárja szegényes, emiatt nem konzisztens. Nagyobb támadófalemberek ellen nem elég erős, ezért valószínűleg posztváltásra kényszerül az NFL-ben. A támadási ponton fizikálisabbnak kellene lennie. A csípőjét nem mozgatja eléggé gyorsan, ebben fejlődnie kell.

Megjegyzések:
9 éves koráig Jamaicában élt, 2007-ben a new englandi középiskolás bajnokságon 2. lett 100 m-es síkfutásban Összesen 50 meccsen játszott a Huskies színeiben, ebből 30-szor volt kezdő. 2011-ben All-BIG EAST második, 2012-ben All-BIG EAST első csapat tagja. 30.5 sackjével iskolarekorder. Egyetemen DE volt, a profiknál sémától függetlenül OLB-ként van jövője. Tudatossága és a jó irányváltásai miatt feltétlen van benne fantázia, de időre van szüksége, nem valószínű, hogy újonc idényében komoly tényező lehet.

Videók:
NC State (2012)
Louisville (2012)

Sio Moore

Poszt: LB
Egyetem: Connecticut
Született: 1990. május 2. (Libéria)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 245 lb (111 kg)

Erősségek:
Megbízható linebacker, aki elvégzi a kiszabott feladatát és őrzi a lyukat, nem dől be a cutbacknek. Tisztességes szerelő, képes lelassítani és azonnal elkapni a támadó végtagját, így minimalizálva az elkapás utáni yardokat. Sokszor állt fel tight end vagy nagyobb WR elé, kihasználva agilitását egészen a vonalig vagy a pálya közepéig őrizte őket, és komoly jammeléssel nyitott a LoS-on. Bele tud ugrani a slant passzokba, megnyeri az 50/50 százaléos labdákat és sok incomplete passzt harcol ki, a keze pedig adott hozzá, hogy a könnyű labdaszerzést megoldja. Kinyújtja kezeit, hogy eltartsa magától a TE-t/WR-t és le is forduljon emberéről ha a szélen kell megcsinálni a játékot.

Gyengeségek:
Lassan ér oda akcióközelbe, így a profik között nem lesz akkora playmaker. A fürge labdás játékosok beültethetik a hintába üres területen, mivel könnyen bedől a testcselnek. Jobban kell használnia a kezét, hogy áttörjön a vonalon blokkolókon.

Megjegyzések:
Igazi neve Snorsio Moore. Afrikában született, de Connecticutban nőtt fel, 15 évesen elköltöztek North Carolinába, de az egyetemi éveire visszatért. Három évig kezdő a Huskies-ben. 2012-ben all-Big East 1. csapatos választott. Az East-West Shrine Game-n mutatott jó formája miatt hívták be utólag a Senior Bowlra is. Rendkívül produktív karrierje volt, három év alatt 43 negatív yardos szerelés, 12 labdaszerzés, 18 deflection került a neve mellé, és volt 110 szereléssel záruló éve is. Politikatudományt hallgatott az egyetemen. 15 fonttal nehezebben mérlegelt a combine-on mint az alapszakaszbeli versensúlya. Atletikusságával kiemelkedik a linebackerek között, 4-3-ban tud gyenge és erős oldalon is játszani, így a 2. napon jó eséllyel kiválasztják, és a kezdőcsapatba kerülésért küzdhet már első edzőtáborában.

Videók:
Pittsburgh 2012
Rutgers 2012
North Carolina State 2012

Chase Thomas

Poszt: OLB
Egyetem: Stanford
Született: 1989. június 10. (Marietta, Georgia)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 241 lb (109 kg)

Erősségek:
Sokoldalú szélső védő, aki mindig megtalálja a labdát; linebackerként és defensive endként is nagy játékok egész sorát szállította. Kezei erősek, ezt kihasználva jut át emberén edge rush-nál vagy szabadul ki belül. Középen tömegben is jól mozog, gyorsan vág az A gapbe futójátéknál vagy a B gapbe blitz esetén. Club és swim move-ja kifejezetten jó. Coverage-ben jól követi emberét, a flat zónákban rendszerint jó szöget választ a running backek ellen, fizikálisan lép fel a tight endekkel és a keresztező receiverekkel szemben. A passzblokkoló tight endeket és running backeket rendszeresen megveri. Óriási elánnal játszik, átrohan az egyemberes blokkokon, hátulról is folyamatosan üldözi a labdás játékost, és akkor is megőrzi az egyensúlyát, ha futójátéknál a második szintre fellépő falemberekkel találkozik. Felsőteste elég erős ahhoz, hogy kiüsse a labdát az ellenfelek kezéből, vagy hogy lelassítsa, adott esetben meg is állítsa a labdás játékost, aki rajta próbál átjutni.

Gyengeségek:
Nem az a fajta elit pass rusher, akiben megvan a nyers erő, flexibilitás vagy kiemelkedő sebesség. Testfelépítése sem a legideálisabb. Az OT-k könnyen le tudják követni a mozgását és képesek limitálni, ha a szélről indul. Erősödnie kell, az NFL-falemberek blokkjaival szemben jóval nehezebb lesz helytállni. Amikor nyomást tud generálni, azt többnyire egy tight enden / running backen átjutva, vagy inside stunt során teszi. Kellően jól mozog ahhoz, hogy a flat zónát rá lehessen bízni coverage-ben, de a gyorsabb játékosok nagyobb területen könnyen lerázzák, és az irányváltással is problémái vannak. „Egysebességes” játékos; nem elég robbanékony, és üldözésben is többnyire alulmarad.

Megjegyzések:
2008-ban redshirtöt kapott, hogy legyen ideje erősödni, mivel csak 200 font körül mérlegelt. Újonc idényében 8 meccsen kezdett 4-3-as endként Erik Lorig sérülését követően, a következő három idényben pedig már alapemberként számoltak vele Palo Altóban. Az igazi áttörést Vic Fangio 3-4-es védelmi sémájában érte el: 2010-ben honorable mention All-Pac 12 jelölést kapott, egy évvel később azonban már All-American elismeréssel jutalmazták, 2011-ben és tavaly is tagja volt a főcsoport elsőszámú álomcsapatának. 2011-ben 17.5 negatív yardos szerelést, valamint 8.5 sacket, az előző szezonban 14.5 TFL-t és 7.5 sacket ért el az ország egyik legjobb védelmének kapitányaként. A Senior Bowlon 4-3-as sémában csak szenvedett, így mindenképpen egy 3-4-es defense-t működtető csapatnak éri meg beruházni Thomas-ra. Megvan benne a potenciál, hogy ha újonc évében nem is, de idővel kezdő legyen NFL-szinten.

Videók:
Notre Dame (2012)
UCLA (2012)
Notre Dame (2011)
Duke (2011)

Sean Porter

Poszt: OLB
Egyetem: Texas A&M
Született: 1991. január 12. (Schertz, Texas)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 230 lb (104 kg)

Erősségek:
Lenyűgözően robbanékony üldöző, pass rushnál a snap után hamar felgyorsul. Megbízható játékos, tudatosan figyeli a rábízott gapeket, képes megállítani a szélső futást is. Nyílt területen is meglepően jól olvassa a playt. Sokoldalú játékos, hamar beletanult a 4-3-ba. Magas a football IQ-ja, jól leplezi a szándékait, tudja hogy lehet átejteni a blokkolókat. Agilitása és rövidtávú gyorsasága miatt valósággal átszáguld a gapeken és be is fejezi a játékot a backfielden. Általában alacsonyan játszik, képes átbújni a magasabb blokkok alatt. Kezei segítségével képes leválni a blokkolókról. Emberfogásban jól használható: fürge, fordulékony, laza a csípője, gyorsan olvassa játékot. Kezeivel folyamatosan keresi a kontaktust, így lelassítja az elkapókat, nem engedi fel őket az útvonalukra. Adekvát hatótávolsága van zónázásnál, lábmunkája hatékony. Jelenleg még sovány NFL linebackernek, de kerülhet még rá izom. Hirtelen irányváltásokra képes, ennek ellenére néha lustának tűnik a mozgása.

Gyengeségek:
Ha lassan reagálja le a playt nem képes oldalvonaltól oldalvonalig játszani. Nem igazán fizikális, nem szívesen használja a testét a line of scrimmage-en. Motorja nem legjobb, hosszú üldözésekre nem képes. 4-3-ból nem sokat blitzelt. Power rushra alkalmatlan, nem jó a kezdő lökése, gyenge hozzá az alsóteste. Speed rushnál is csak két dolgot ismer: vagy körbe futja blokkolót, vagy teljes sebességgel elindul befelé. Ha erővel lépnek fel a speed rusha ellen küszködik, könnyen játékon kívül találja magát. Néha túl magasan játszik, gyakran szabadon hagyja a mellkasát. Anticipációs készségei fejletlenek, ezért cut block ellen nem hatékony. Nem képes jó szögben lehorgonyozni. Túl alacsonyan és erőtlenül próbál szerelni, túl könnyen csúsznak ki a kezéből a backek. Zónázásnál hajlamos túl magasan játszani és leállni a lábmunkával. Labdaérzéke pocsék.

Megjegyzések:
Középiskolában csapattársa volt Charles Ross, aki idén a Rice legeredményesebb futója volt és Zach Winbush, aki a Texas Tech linebackere. 3-csillagos recruit volt. Már true freshmanként is kezdett két meccsen. 2010-től az összes meccsen kezdő, 2011-ben beszavazták az All-Big 12 első válogatottba. Végzős évében áttért a csapat 4-3-ra, így hagyományosabb linebacker szerepben játszott, mint korábban 3-4 OLB-ként. A 2011-es szezon után úgy tűnt, hogy akár Von Milleri magasságokba is emelkedhet, de a sémaváltás és Damontre Moore előretörése jelentősen csökkentette a draftértékét. Az idei draft egyik legellentmondásosabb prospectje, számos előnnyel és számos hátránnyal.

Videók:
Alabama (2012)
Arkansas (2012)
LA Tech (2012)
Oklahoma State (2011)
Arkansas (2011)
Northwestern (2011)

Jamie Collins

Poszt: LB
Egyetem: Southern Miss
Született: ekkó akkó (McCall Creek, Mississippi)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 245 lb (111 kg)

Erősségek:
Pont ilyen felépítésű embert keresnek az NFL csapatok ha állóhelyből induló pass rusherre vágynak. Gyors lába és hosszú lépései segítenek közel kerülni a quarterbackhez, sok futást megállít a vonalon, és kis területen elég fürge, hogy rövidebb időre zónázni is el lehet küldeni a slot WR-rel, annak ellenére, hogy elég magas. Azonnal képes irányváltoztatásra, amint észreveszi, hogy szükséges. Erős a keze. Képes bármelyik irányba elszakadni és tömni a lyukat. Megüti az elkapókat a vonalon és nagy nyújtózkodásával meghiúsítja a passzjátékot. Elég hosszú a karja, hogy elérje a kitérni igyekvő futót, és meg is tudja ragadni a tőle távol lévő labdást is.

Gyengeségek:
Felső teste nem elég erős hozzá, hogy every-down DE legyen az NFL-ben, és nem is egy örökmozgó, a double-team rendszerint visszanyomja. Nem mindig kapja el a snap pillanatát, az egyik alkalommal ő a leglassabb aki elindul, máskor meg első lépésből megver akárkit. Nem egy nagy üldöző, gyakran elfárad. Zone coverage-ben hajlamos eltéveszteni a területét. A mozgékony futók vagy scrambler QB-k testcselei beültethetik a hintába. Gyorsítani kell a kézhasználatán ha párharcot akar nyerni profi falemberek ellen, lassan szakad le a blokkról.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő a Golden Eagles-ben. Eredetileg az Auburn játékosa lett volna, de Gene Chizik kinevezése eltántorította az iskolától, és inkább maradt Mississippiben.Safety poszton szerepelt egy évig, majd 2010-ben linebackerre váltott, 2011-től pedig 4-2-5-ben volt DE. Középiskolában kétszeres bajnok quarterback. 2012-ben all-Conference USA 1. csapatba szavazták. 314 szereléssel zárta karrierjét. Olyan Southern Miss OLB-k nyomdokaiba léphet, mint Michael Boley vagy Gerald McRath. Univerzális linebacker, aki több poszton és sémában bevethető, mérete és agilitása alapján leginkább 3-4-be illik. Középső körökben ideális választás, mert bár nem elit tehetség, kicsit mindenhez ért.

Videók:
Nebraska 2012
Western Kentucky 2012
Houston 2011

Jon Bostic

Poszt: ILB
Egyetem: Florida
Született: 1991. május 5. (Wellington, Florida)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 245 lb (111 kg)

Erősségek:
Nagyon türelmes játékos, különösen zónázás során. Nagyon jó a lábmunkája, kiváló az irányváltoztatási képessége, így ha hibázik is, akkor is utol tudja érni az ellenfelét. Kezdősebességének hála hatékony blitzelő. Megbízhatóan, gyakran jó technikával szerel. Jól használja a kezeit az OL-ek ellen a második szinten, így rendszeresen meg tudja csinálni a tackle-t a felé irányuló futójátéknál.

Gyengeségek:
Annak ellenére, hogy kis területen fürge az üldözési sebessége nem az igazi, emiatt kevés nagy játékot csinál. Előfordul, hogy szereléseknél a kezdő kontaktus után nem folytatja a mozgást, így a labdacipelő át tud rajta törni. Nem jó a végsebessége, ezért a TE-ek seam route-jain és a RB-ek wheel route-jain verhető. Csípője merev, ezért a keresztirányú útvonalakhoz nehezen alkalmazkodik. Nem elég erős ahhoz, hogy konzisztensen le tudjon lehorgonyozni, ezért az OL-ek ki tudják zárni a playből.

Megjegyzések:
Középiskolában az LB-sor mellett futóként is vitézkedett, csapattársa volt Peniel Jean, a Wisconsin kezdő cornerbackje. Négycsillagos recruitként érkezett a Gatorshöz, 2,5 évig volt kezdő, 2012-ben az edzők All-SEC második csapatba szavazták. Atletikussága, fürgesége és a gyors reakcióideje miatt feltétlen helye van egy NFL-csapat rostererén, legrosszabb esetben mint special team játékos és csere linebacker.

Videók:
Vanderbilt (2012)
Ohio State (2011)

Kevin Reddick

Poszt: ILB
Egyetem: North Carolina
Születetett: 1989. december 28. (New Bern, North Carolina)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 246 lb (112 kg)

Erősségek:
Rendkívül izmos az egész testén. Jól olvassa a játékot a snap előtt, vezető alkat. Minden játékban keményen küzd egészen a sípszóig. Lelkes special team játékos. MLB-ként, DE-ként és OLB-ként is van tapasztalata. Lelkes pass rusher. Jó az időzítése a blitzeknél, nyugodtan lehet késleltetve küldeni pass rushra. Belülről is tud nyomást gyakorolni, de nyugodtan használható defensive end pozícióból, 2-pontos indulóhelyzetből. Hihetetlen erővel és könyörtelenül közelíti az ellenfelét. Nagy erővel ütközik, a rábízott lyukakra felelősségteljesen ügyel. Szépen fenntartja a fejét és befejezi az ütközéseket. Coverageben robbanékony, jól időzíti az elkapóra mért ütéseket.

Gyengeségek:
A csipője és a bokái merevek. Mozgáskoordinációja nem a legjobb, emiatt gyakran hibás technikával szerel. Hosszúkat lép, de lassú lábú, ha nem jó szöget választ ritkán képes megcsinálni a tackle-t. Inkább a derekát mintsem a térdét szereti hajlítani. A tapasztalatához képest nem eléggé ösztönös. Fake-eket, misdirection-öket hajlamos megenni. Kezeit túl magasan és lassan használja, emiatt nem képes leválni a blokkokról. Zónázásnál következetesen elhibázza, hogy milyen mélyen kell helyezkednie. Küszködik az irányváltásokkal, nem igazán tudja üldözni a keresztbe futó elkapókat. Csak a közvetlen előtte történő eseményeknél tudatos.

Megjegyzések:
A New Bern HS befejezése után egy évig a híres Hargrave Katonai Akadémiára járt javítani a jegyein, csak ezután iratkozott be a North Carolinára. Mind a 4 évében kezdő volt a Tar Heelsben. 2009-ben a Sporting Newsnál All-ACC freshman válogatott, 2012-ben az All-ACC első csapat tagja. A 2009-es tavaszi edzéseket mononukleózis miatt hagyta ki, egy meccset mulasztott egyetemi karrierje során, a 2011-es Louisville ellenit egy bokaficam miatt. Nagy álma eljutni Afrikába, szabadidejében legszívesebben az NCAA Football videojátékkal játszik, kedvenc TV-csatornája az NFL Network, Baltimore Ravens szurkoló. A legutóbbi szezon előtt még Manti Te'o után a legmagasabban jegyzett ILB volt, azonban a játéka nem fejlődött annyit, hogy megőrizze a draftértékét. Ettől függetlenül egy sokat blitzelő csapatnak még most is értékes játékos lehet, aki a védelmen túl a special teamben is komoly szerephez juthat.

Videók:
Virginia Tech (2012)
NC State (2012)
Maryland (2012)
Clemson (2011)
Georgia Tech (2011)

Nico Johnson

Poszt: ILB
Egyetem: Alabama
Született: 1990. június 19. (Andalusia, Alabama)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 249 lb (113 kg)

Erősségek:
Remek hozzáállású játékos; edzői biztosak lehetnek abban, hogy minden egyes play során maximálisan a rá bízott feladat megoldására koncentrál. Fizikális paramétereivel sincs különösebb probléma. Gyakran támadófal-emberekkel vagy a fullbackkel kell összecsapnia, ezáltal utat nyitva társainak, de elég jól használja a kezeit ahhoz, hogy a nála jóval nagyobb méretű ellenfelek blokkjait is megtartsa, adott esetben leforduljon róluk. Fizikális stílusa az ütközéseknél, szereléseknél is rendre megmutatkozik. Kellően gyors ahhoz, hogy blitzeknél gondot okozzon a guardoknak. Coverage-nél is viszonylag jól mozog, tight endeket és running backeket egyaránt rá lehet bízni. Jól üldözi a labdás játékost, a futókat próbálja az oldalvonal felé terelni, blitznél is nagy távolságot tud megtenni. Karrierje során egyetlen mérkőzést sem kellett sérülés miatt kihagynia.

Gyengeségek:
Igazán komoly playmaker képességekről nem tett tanúbizonyságot egyetemi pályafutása alatt. Nem elég gyors ahhoz, hogy újra felzárkózzon emberéhez, ha coverage-ben egy lépéssel lemarad, vagy a line of scrimmage-nél kizökkentik; passzvédekezésnél nem elég tudatos. Sokszor választ rossz szöget a futók üldözésekor. Ritkán kellett az irányítók siettetésével foglalkoznia, így technikája ezen a téren jelentős fejlesztésre szorul.

Megjegyzések:
Johnson - aki keresztnevét az All My Children című szappanopera egyik szereplőjéről kapta - éveken át a Crimson Tide védelmének egyik alapköve volt, de nem teljes értékű kezdőként; 2011-ben C.J. Mosley-val, tavaly szintén vele, valamint Trey DePriesttel játszott állandó rotációban. Hivatalosan 18 kezdőként lejátszott (összesen 51) mérkőzés szerepel a neve mellett. High school All-American és középiskolai Butkus Award finalista lévén elit recruitként került Tuscaloosába. A poszt mélysége ellenére, illetve Dont’a Hightower sérülése miatt már újonc idényében is szignifikáns játékidőhöz jutott, a szezont követően pedig beválasztották a Freshman All-SEC csapatba. Egyetemi karrierje hátralévő három évében a Bama minden egyes meccsén pályára lépett. Háromszoros nemzeti bajnok. Nem túl nagy playmaker, tipikus „szürke eminenciás”, de méreteinek, atletikusságának és fizikalitásának köszönhetően az NFL-ben is van jövője; futás elleni védekezésben a class egyik legjobb linebackere. Ha valamely csapatnak ilyen stílusú játékosra van szüksége, annak akár egy harmadik körös draftjogot is megérhet. Az Alabama védőjeként 3-4-es sémában, ILB-ként szerepelt, és a profik között is ez a rendszer, illetve pozíció feküdhet neki leginkább, de 4-3-ban, az erős oldalon is megállhatja a helyét.

Videók:
Tennessee (2012)
LSU & Tennessee (2011)

Kiko Alonso

Poszt: ILB/OLB
Egyetem: Oregon
Született: 1990. augusztus 14. (Newton, Massachusetts)

Előrejelzés: 3-4.kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 242 lb (110 kg)

Erősségek:
Izgága atléta robbanékony első lépéssel. Lenyűgöző sebesség nyílt területen, képes oldalvonaltól oldalvonalig játszani. Könnyedén mozog coverben, oldalirányban is jól dolgozik futás ellen. Energikus játékos jó motorral. Határozott linebacker, sosem hezitál. Tapasztalt special teamer, minden képessége megvan, hogy NFL-szinten ebben is hasznos legyen. Sokoldalú, konzisztensen produktív blitzelő, számos technikát ismer. Ösztönönsen rendkívüli az időzítése a blitzeknél. Időnként swim move-val és counter move-val is képes megverni a jól helyezkedő passzblokkolót. Futás ellen lehető legsürgősebben támadja a line of scrimmage-t, gyorsan átér a lyukakon, igazi veszély a backfielden. Anticipációs készségének hála gyakran megtalálja a blokkolók rosszabbik oldalát és a gyors első lépésével képes is ott hagyni őket. Ösztöneinek és gyors lábának hála tömegben is feltalálja magát. Csipője laza. Ösztönösen érzi az elkapók útvonalait, kíválóan helyezkedik az underneath route-okra zónázás közben. Nagy területet képes lefedezni, elég atletikus ahhoz, hogy mélységben is lekövessen egy tight endet. Rendszeresen jól helyezkedik, jó keze van, sok interceptiont fog.

Gyengeségek:
Vékony testalkatú linebacker, több izomra lesz szüksége, ahhoz hogy a profiknál is hatékony lehessen a tackle-ök között. Relatíve fegyelmezetlen, néha rossz szögeket választ, vezérblokkolók ellen gyakran hatástalan. Többször is összeütközött a törvénnyel. Az RB-k cut blockját gyakran sikertelenül próbálja átugrani, nem megfelelő a kézhasználata az ilyen szituációkban. Alsó teste nem elég erős a nagyobb blokkolók ellen. Szerelési technikája nyers.

Megjegyzések:
A Kiko a Kristian becézése. 3-csillagos recruitként érkezett az Oregonhoz. 2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben csere MLB. A teljes 2010-es szezont kihagyta a tavaszi gyakorlások során elszenvedett ACL-szakadás miatt. Senior évének az utolsó részében sínnel a kezén játszott egy csuklósérülés miatt. 2011-ben rotációban használták, így is a Rose Bowl legjobb védőjének választották. Csak végzős idényében volt kezdő, ekkor All-Pac-12 második csapatba is került. A 2011-es szezon során a téli fizikai felmérők alatt 380 fontot nyomott ki fekve. 2010-ben ittas vezetéssel vádolták, 2011 májusában is letartóztatták, bűnösnek vallotta magát, óvadék ellenében szabad lábra került. A törvénysértésekkel és sérülésekkel tarkított múltja miatt nem minden csapatnál jön számításba, azonban az idei draft class egyik legdinamikusabb linebackere felbecsülhetetlen mértékű fejlődési potenciállal. Klasszikusan az az LB, akire az irányító rámutat a snap előtt, hogy rá tessék figyelni. Ha erősödik kiváló 3-4 ILB lehet belőle, de atletikus képességei miatt egy 4-3-as védelemben is van jövője mint OLB.

Videók:
USC (2012)
Kansas State (2012)
Fresno State (2012)

Zaviar Gooden

Poszt: LB
Egyetem: Missouri
Született: nem olyan rég (Pflugerville, Texas)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 234 lb (106 kg)

Erősségek:
Fürge Will Linebacker, aki gyorsan támad amint meglátja mi folyik a pályán, és azonnal ott terem a backfielden. Nem ugrik be a play actionre, marad a tackle-k között majd azonnal vált a running backre. Laza csípő, jó helyzetváltoztató képesség, ami hasznos belül a futók, tight endek és slot WR-ek ellen. A passz után rögtön ott van, hogy megcsinálja a szerelést. Nehezen tudja megblokkolni a tight end vagy a fullback, akcióközelben marad és igyekszik leválni örzőjéről. A válla alatt ragadja meg és tolja el emberét. Megbízhatóan szerel üres területen, hosszú a karja méretéhez képest és elég keménynek számít mikor földhöz kell verni a futót. Elég erős hozzá, hogy megállítsa az előrehaladást. Sebessége miatt a hosszú játékokhoz is odaér. Nagyszerűen alkalmazható special team coverage-ben.

Gyengeségek:
Összességében csak átlagos méretei vannak. A backpedalja túl magas, és szerelésnél a derekát hajlítja a térde helyett. Mikor elsőre nem olvassa jól a játékot, nekiáll hezitálni, sok a felesleges lépése és zavarja ha nem látja tisztán mi folyik a pályán. Rendszeresen kivonja magát a játékból túlzott agresszivitása miatt, főleg mikor berohan a backfieldre, a running back pedig az ő lyukán távozik. Nem nagyon használták pass rusholni, nem is nyert sok kézcsatát a vonalon még a futók ellen se. Egyoldalú játékos, akit nehéz elképzelni 4-3-as gyenge oldali LB-n kívül máshol.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Tigers-ben. Safety-ként érkezett az egyetemre, de linebackerként kapott csak szerepet 2009-es átképzése után. 2009-ben bekerült a Big XII legjobban tanuló focistái közé. Már 2012 májusában lediplomázott, business administration a szakja neve. Szabadidejében 3-6 éves gyerekek szociális fejlődésében segédkezik. 25-ös meze nagy becsben van Missouriban, hiszen 2005-be ezt viselte a tragikusan elhunyt freshman, Aaron O'Neal. Végzősként egy combhajlító-sérülés hátráltatta, 2 meccset kihagyott és a többin se volt teljes értékű. Gooden egy nagy területet bejátszani képes linebacker, aki a maga műfajában nem okoz csalódást, de sematikus limitáltásga miatt csak középső körös prospect. Ezzel együtt special team munkájának is hála, biztosan hasznára tud majd lenni leendő csapatának.

Videók:
Georgia 2012
Syracuse 2012
Tennessee 2012

Jelani Jenkins

Poszt: OLB
Egyetem: Florida
Született: 1992. március 13. (Olney, Maryland)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 243 lb (110 kg)

Erősségek:
Kimondottan jó sebességének köszönhetően oldalvonaltól oldalvonalig be tudja játszani a pályát. Viszonylag robbanékony, atletikus, kitartóan üldözi a labdás játékost. Jó érzéke van a blitzeléshez. Coverage-ben mozog a legjobban, futók és tight endek őrzését egyaránt rá lehet bízni. Könnyen fordul, és a passzt követően gyorsan megtalálja az érkező labdát. Futás ellen rendkívül agresszívan lép fel, melynek gyakran negatív yardos szerelés az eredménye.

Gyengeségek:
Méretei nem ideálisak a poszthoz. Nem elég erős; a blokkolók könnyen kivonják a forgalomból. Előfordul, hogy a line of scrimmage támadásakor elveszik a tömegben, vagy szem elől téveszti a labdát. Kezeit jobban kell használnia és agresszívabbnak is kell lennie, hogy le tudjon jönni a blokkokról. Egyetemi pályafutása alatt számos sérüléssel bajlódott.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő Gainesville-ben. Középiskolai karrierje során 2007-ben és 2008-ban is Maryland állam legjobbjának választották, ötcsillagos recruitként iratkozott be a Floridára. 2009-ben két mérkőzésen szerepelt, végül azonban a redshirt lehetősége mellett döntött. 2010-ben csapata 13 meccséből 11-szer kezdőként lépett pályára, középső és gyenge oldali linebackerként is alkalmazták. Sophomore évében 12 találkozón volt tagja az alapcsapatnak, tavaly viszont combhajlító-, lábfej-, valamint kézsérülés is hátráltatta a szezon egyes szakaszaiban, így csak kilenc mérkőzésen szerepelhetett. Legemlékezetesebb momentuma a Gators színeiben a Louisiana-Lafayette ellen a negyedik negyed vége előtt két másodperccel, punt blockot követően szerzett TD-je, melynek köszönhetően drámai körülmények között 27-20-ra nyertek a floridaiak. Jenkins némileg alulméretezett ahhoz képest, amit az NFL-csapatok általánosságban elvárnak egy 4-3-as külső linebacker prospecttől. Biztató lehet számára, hogy tavaly több undersized LB-t is viszonylag korán draftoltak, de könnyen lehet, hogy egydimenziós mivolta (csak coverage-ben jeleskedik igazán) ahhoz vezet, hogy csak a harmadik napon választják ki.

Videók:
Florida State (2011)

Keith Pough

Poszt: OLB
Egyetem: Howard
Született: 1990. február 5. (Orangeburg, SC)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 236 lb (107 kg)

Erősségek:
Atletikus, nagy üldözőnek számító linebacker, aki elég gyors, hogy odaérjen az irányítóhoz a zsebbe és a RB-hez a backfieldre. Átküzdi magát a teljes mezőnyön, hogy elkapja a labdást, irányváltoztató-képességének hála akkor is veszélyes ha egy falember már ráakaszkodott. Nem dől be a fake és misdirection játékoknak. Gyilkos ösztönnel megy fel a pályára, igyekszik minél kellemetlenebb emlékké tenni a szereléseit, rendszerint visszarángatja az embert több yarddal a megfogása után. Az FCS tight endek ellen simán átment a blokkokon, megbízható szerelőnek számít, mert erős a keze és mozgékony. Nem félti magát, simán bevetődik a lyukba, hogy azzal a társainak megteremtse a lehetőséget megcsinálni a játékot. Ha az irányítót támadja, könnyedén löki félre a szembekerülő futókat. Hatékony blitzelő lehet a falat megkerülve, üres területről érkezve. Jól mozog ha zónázni kell. Nagy tömegben is tudja a feladatát.

Gyengeségek:
Sovány. Játékai nagy részét akkor csinálja ha nem blokkolja senki, még bizonyítania kell, hogy az NFL falemberek ellen is tud párharcot nyerni blitznél, és nem nyomják el a futásnál. Az erősebb labdás játékosokat nehezen tudja levinni. Sebessége és hosszú karjai miatt könnyen leszerelte az FCS játékosait, de a profik között jobb technikát kell alkalmaznia.

Megjegyzések:
Beceneve Kiwi. Négy évig kezdett a másodosztályban, sőt már 2009-ben is megtehette volna, de tanulmányi okok miatt inkább redshirtöt kapott. 15-16 évesen még csak 170 cm körül mozgott, így elkapót játszattak vele. South Carolinában állami válogatott linebacker lett végzősként, és bár több első osztályú gárda is hívta, a Howardot választotta, akik 2011-ben leszerződtették WR-edzőnek az édesapját. 2010-ben 28.5 szerelést csinált a line of scrimmage mögött. All-MEAC válogatott 2010-ben és 2011-ben. Rekorder a másodosztályban TFL-ben, 72-vel. A profik közt gyenge és erős oldali linebacker prospectnek is tekinthető. Ha olyan linebackert keres egy csapat, aki jól zónázik és hatékony blitzelő, érdemes középső körökben valamikor Pough-t kiválasztani.

Videók:
Rutgers 2012

Gerald Hodges

Poszt: LB
Egyetem: Penn State
Született: 1991. január 17. (Woodbury, NJ)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 237 lb (108 kg)

Erősségek:
Korábbi safety, aki mozgékony kis területen, így több fronton bevethető zónázóként. A running backet és a tight endet is őrizni tudja, csak egy célpontot enged be a zónájába és annak underneath route-ját le is védekezi. Nagy sebességgel képes megérkezni lendületből a futó felé, akit vagy levisz vagy hezitálásra késztet. Aktív a keze ha elkapják, szereti a fizikális játékot. Szűk helyen, nagy tömegben is átverekszi magát, hogy a labdával találkozzon. Ott marad az elkapó mellett rövid, kifele vezető útvonalaknál, és interference nélkül tud beleütni a labdába.

Gyengeségek:
Csak átlagos tömege és karjai vannak, így NFL-méretű fallal és tight endekkel nehezen veszi fel majd a versenyt. Nem nagyon használja ki lehetőségeket, mikor interceptiont szerezhetne. Üres területen darabos és nehézkes a mozgása, a fürge futók simán elkerülhetik. A cseles játékoknak hajlamos könnyedén bedőlni. Bizonyítania kell, hogy tud blitzelni, nem tudja áttörni a blokkot olyan szinten, hogy az irányítónak muszáj legyen eldobni a labdát. Előfordul, hogy lelakatolják egy blokkba, főleg ha rossz technikával támad.

Megjegyzések:
Csak két évig volt kezdő a Nittany Lions-ben, mivel másodévesként már az Alabama elleni nyitómeccs 1. playében lesérült és 4 meccset kihagyott. 2011-ben BigTen 1., 2012-ben 2. csapatba választották. Tinédzserként még QB/S poszton szerepelt. Seniorként Bill O'Brien berakta visszahordónak, de az Ohio ellen egyből elejtett egy puntot, így ezt nem erőltették. A Sandusky-botrány miatt szóbakerült, hogy ő is szabadon távozhat, de hiába hívta a Purdue, a UConn és a Cincy is, inkább maradt. Juniorként és seniorként is 100+ szereléssel zárt. Végzős éve nagy részét Michael Mauti árnyékában töltötte. A Linebacker U-t nem kell bemutatni, olyan jelenlegi NFL játékosok nevelődtek ki Paterno keze alatt a poszton, mint Navorro Bowman, Sean Lee, Dan Connor vagy Paul Posluszny. Leginkább 4-3-as Sam posztra illik. Jó cover képességei miatt vonzó prospect a középső körökben, nem lesz világmegváltó NFL játékos, de minimum hasznos csereembernek tökéletes.

Videók:
Ohio State & Nebraska 2012
Illinois 2011

DeVonte Holloman

Poszt: OLB
Egyetem: South Carolina
Született: 1991. február 12. (Charlotte, North Carolina)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 241 lb (109 kg)

Erősségek:
Koordinált a mozgása, nagy területeken is jól mozog. Posztján elég komolynak számít a sebessége, van üldözési fokozata, ellenfeleit rendre utoléri. Az évek során felszedett izomzat nem ment a sebessége rovására. Tudatosan játszik futás ellen, ráadásul az ösztönei is jók. Contain munkánál és a rábízott gapeknél hihetetlen megbízható. Aggresszívan nekimegy a blokkolóknak, így lehetőséget adva mögötte lévőknek a szerelésre (általában DJ Swearinger érkezett mögötte, ebből nem egy látványos jelenet kisült). Első három évében safetyt játszott, ezért coverageben otthon van. Tudatosan zónázik. Fordulékonysága a slot elkapók ellen, ereje pedig a tight endek ellen feltűnő. A Shrine Week alatt többször is kiváló pre-snap readekről tett tanúbizonyságot. Sokszor áll fel slot WR-rel szemben, ügyesen használja ellenük a press bail technikát. Elkapás után gyorsan szerel. Opportunista labdaszerző, double move-okkal nehéz megetetni. Sűrűn blitzel a slotból. Jól kapja el a snap pillanatát. Jó vezető, rendszeresen alkalmazza a pozitív megerősítést, kérlelhetetlenül bátorítja társait.

Gyengeségek:
Ereje csupán átlagos. Gyakran tolják vissza a kevésbé erőteljes alsóteste miatt. Kevés fogalma van arról, hogy a kezei segítségével hogy lehet lerázni a blokkokat. Pályaszéli üldözésnél túl óvatos, ritkán dolgozik teljes sebességből. Rövidek a karjai, kevés sacket csinál, teljes sebességnél nem ura a testnének. Csak egyenesvonalú blitzeknél használható.

Megjegyzések:
Teljes neve Christopher DeVonte Holloman. Hotel-, étterem- és turizmusmenedzsment szakra járt, számos tanulmányi elismerésben részesült az egyetemen. 4-csillagos recruit volt, 2005-ben kezdte a középiskolát, első három évét a charlotte-i Independence HS-ben töltötte (2005-ben még Hakeem Nicks is itt játszott), a védelmi feladatai mellett juniorként QB-t is játszott, 2 állami bajnokságot nyert Észak-Karolinában. Senior évét a dél-karolinai Rock Hillben található South Pointe HS-ban töltötte, ahol egy védelemben szerepelt későbbi egyetemi csapattársaival, Stephon Gilmore-ral és Jadeveon Clowney-val, itt is állami bajnok lett. A Gamecocksnál első két évében SS-ként számoltak vele, harmadévesként kipróbálták a spur (hibrid OLB/S) pozícióban, de 2 meccs után visszatették strong safetynek, végzős évére magára pakolt 20 font izmot, hogy alkalmas legyen spurnek, ezt az idényt már ott játszotta végig. Junior szezonja előtt letartóztatták ittas vezetésért, ezért 2 meccsről eltiltották. Nickel felállásnál és a special teamben első naptól fogva bevethető játékos, akiből idővel kezdő is lehet, ha fejlődik a blokkokról történő leválásban.

Videók:
Georgia (2012)
Clemson (2012)
Kentucky (2012)
Alabama (2010)

AJ Klein

Poszt: ILB
Egyetem: Iowa State
Született: 1991. július 30. (Appleton, Wisconsin)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 250 lb (113 kg)

Erősségek:
Adekvát izomzat, az alsó- és a felsőteste is kellően erős ahhoz, hogy le tudja győzni a guardokat és hogy utána levigye a labdacipelőt. Hajlékony, jó az egyensúlyérzéke. Imádja a footballt, tüzes, nagy intenzitású játékos. Az edzők is tisztelik a meglátásait, sokat beszélgetnek vele az ötleteiről. Megkérdőjelezhetetlen vezető. Az LB-sorban több pozícióban is megfordult. Gyorsan felismeri a játékot, természetfeletti ösztönei vannak, ritkán teszi meg rossz irányba az első lépést. Tudatosan és konzisztensen teszi a dolgát futás ellen. Képes keresztül küzdeni magát a tömegen, figyel a húzásokra, crack blokkokra. Hatékony és produktív tackler. Fantasztikus üldözésben, akár vertikális akár horizontális irányban kell mozogni rendre jó szögeket választ. Hatékony blitzelő, képes lelépni a blokkokról és nyomást generálni. Számos blitzvariációt ismer. Jól ismeri fel azt ha a RB/FB-nek tisztán passzblokkolási feladata van, ilyenkor gyorsan vált coverből blitzre. Zónázásban remekel, ügyesen követi az irányító szemmozgását. Mélyebb területekre is hátra lehet küldeni, megbízhatóan teljesíti a feladatát. Jó a labdaérzéke. Jól olvassa a célpontok útvonalait, ennek megfelelően a helyezkedése is átlagon felüli.

Gyengeségek:
Irányváltásoknál küszködik, emiatt emberfogásban nem igazán használható. Nincs elit végsebessége. A magassága sem ideális. A blokkokról való leválásnál jobban használhatná a kezeit. Nyílt területen nem mindig sikerülnek a szerelései. Kevésszer küldték blitzre. Jammelésben inkonzisztens. A slot elkapók és a tight endek is sok elkapást csináltak rajta, ha emberfogásban védekezett.

Megjegyzések:
Az unokatestvére Aron anno az Iowa védőfalembere volt, jelenleg egy chicagoi egészségügyi központ pénzügyi alelnöke. HS-ben az utolsó két évében Division II állami bajnokságot nyert, csapattársa volt az Iowa DE-je Mike Hardy. Középiskolában a foci mellett atletizált is. 3-csillagos recruit volt, az egyetemen freshman évében csak limitált játékidőt kapott, sophomoreként lett kezdő, honorable mention lett az All-Big 12 választáson. 2011-ben a Carolina Panthers DE-jével, Frank Alexanderrel megosztva elnyerte az Év Védője címet a Big 12-ben, 2011-ben és 2012-ben is All-Big 12 első csapat tagja. Kineziológia és fizikoterápia szakon diplomázott, jó tanuló volt, 2010-ben és '11-ben is Academic All-Big 12 válogatott. Klein az a fajta játékos, akit minden NFL HC kedvel: intenzív versenyzőtípus, a pályán és azon kívül is vezetőszemélyiség, a munkamorálja a többi csapattársára is átragad. A Combine-on megsérült a térde, így a drilljei jórészét csak a Pro Dayen tudta megcsinálni. Atletikusságbeli és emberfogásbeli hiányosságai ellenére olyan játékos lehet a profik közt is, aki mind a 4 downon pályán lehet, hiszen a képességei alapján kiváló special teamer is lehet a profik közt.

Videók:
Shrine Game (2013)
Baylor (2012)

Etienne Sabino

Poszt: OLB
Egyetem: Ohio State
Született: 1990. november 13. (Sunny Isles Beach. Florida)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 247 lb (112 kg)

Erősségek:
Gyorsan olvassa és reagálja le a playt, természetes, jó football ösztönei vannak. Játék közben a sebessége megfelelő, kellően agilis ahhoz, hogy elkerülje a blokkolókat, rendszeresen jeleskedik üldözésben is. Felelősségteljesen teszi a dolgát ha lead blockerrel kerül szembe, a súlypontja kellően alacsonyan van és a kezeit is jól használja, így képes legyőzni a blokkolót és megcsinálni a játékot. Zónázás közben a mozgása fürge és folyamatos egészen addig, amíg hajlítja a térdeit. Kellően fordulékony, időben odaér, hogy levigye az ellenfelét elkapás után. Ritkán használták emberezésre, de akkor nem vallott szégyent. Rendkívüli időzítésének és a gyorsaságának hála blitzeknél folyamatosan képes nyomást generálni.

Gyengeségek:
Sokkal kisebbnek tűnik a pályán, mint a valós méretei, fizikálisan inkább egy safetyre mintsem egy linebackerre hasonlít. A profiknál inkább el kellene kerülnie a húzó OL-eket mintsem utána megpróbálni leválni róluk. Pass rushban fejlesztenie kell a kézhasználatát. Low/cut blokkok ellen jobban kell védenie a lábait. Rossz szokása, hogy leáll a lábaival mielőtt megkezdené a szerelést, ezért gyakran vetődnie kell, emiatt egy ilyen atletikus LB-hez képest túl sok szerelést hibáz el.

Megjegyzések:
Középiskolában a foci mellett, kosarazott és körzeti bajnok volt diszkoszvetésben. 4-csillagos recruit volt. Már a középiskolában is csapattársa volt a cornerback Travis Howard, akivel aztán a Buckeyesnál is egy védelemben szerepelt, szintén abban D-ben szerepelt a West Virginia DT-je Jorge Wright is. A kosárlabdacsapatban pedig a Kansas State puerto ricoi irányítója Angel Rodriguez volt a legnevesebb játszótársa. 4-csillagos recruitként érkezett az Ohio State-hez. 1,5 évig kezdő a vadgesztenyéknél, végzős évében csapatkapitány volt, honorable mention az All-Big Ten választáson, 4 meccsről hiányzott szárkapocscsonttörés miatt, amit meg is kellett műteni. Kitűnő special team játékos, aki rendelkezik olyan tulajdonságokkal, hogy idővel akár kezdő is legyen a ligában. NFL hasonmás: Jonas Mouton, csak nála valamivel gyengébb coverben.

Videók:
Michigan State (2012)
UAB (2012)

Lerentee McCray

Poszt: OLB
Egyetem: Florida
Született: 1990. augusztus 26. (Ocala, Florida)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság:6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 250 lb (113 kg)

Erősségek:
Gyorsan reagál a snapre, megvan a sebessége és a robbanékonysága is ahhoz, hogy eljusson a QB-hez. Szilárdan szerel, habár néha választhatna jobb szögeket. Jó az üldözősebessége és a mozgáskoordinációja. A fürgeségéhez jó lábmunka is társul, így képes a blokkolót befelé megverni és így megállítani a futást.

Gyengeségek:
Ahhoz, hogy hatékony OLB legyen fizikálisabban, erősebben kell játszania a támadási ponton. Nehézkesen fordul, ami gond lehet NFL-szinten emberfogásnál, ezt okozhatja az is, hogy nem elég hajlékony, illetve az is, hogy az egyetemen DE-t játszott, így még nem szokta meg ezt a mozgást. Többet kellene használnia a kezeit és nagyobb befolyással kellene játszania a snap után, jelenleg túlságosan is a sebességére támaszkodik. Nyílt területen nem biztos, hogy mindenkit utol tud érni, nem úgy tűnik, hogy képes a pálya teljes szélességét bejátszani. Ha játékon kívülre kerül, nem igazán tud gyorsan visszazárkózni az események forgatagába. A robbanékony üldözési sebességét nem tudja konzisztensen arra használni, hogy befejezze a playt.

Megjegyzések:
Középiskolában LB-ként, WR-ként és ST-erként is játszott. 4-csillagos recruit volt, középiskolában csapattársa volt a Florida State safetyje Terrence Brooks és a Temple tight endje Alex Jackson. 2008-ban special teamer és csere LB, 2009-ben 3 meccs után medical redshirtöt kapott, 2010-ben 3 meccset hagyott ki, mert kificamodott a jobb bokája, 2011-ben 5 meccsen kezdett, 4 meccset hagyott ki sérülés miatt, 2012-ben 12 meccsen kezdett, a Missouri ellen nem játszott sérülés miatt. Az NFL-ben leginkább 3-4-es OLB-ként van jövője, de kellően atletikus ahhoz, hogy 4-3-ban is eljátsszon a linebacker-sor szélén. Projekt játékos, akinek egy vagy két szezon kell ahhoz, hogy megszokja az új posztját, addig leginkább a special teamben tudja segíteni a csapatát.

Videó:
Texas A&M (2012)

Bruce Taylor

Poszt: ILB
Egyetem: Virginia Tech
Született: 1989. december 31. (Hinesville, Georgia)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 234 lb (106 kg)

Erősségek:
Izmos testalkat, a támadófalemberek nem tudják erőből elnyomni. Jól olvas az irányító szeméből. Nagyon sok tapasztalata van a középső zónák levédésében. Folyamatosan, pontosan olvassa a játékot, nem szokott pozíción kívülre kerülni. Ha nagy a kavarodás a pályán ő akkor is jó irányba teszi meg az első lépést. Amikor csak lehetősége van rá nagyot üt. Sosem adja fel. Okos játékos, coverageben hamar megtalálja, hogy mi a dolga és nem jellemző rá a túlvédekezés. 5 yardon belül ügyesen töri meg az ellenfele mozgását. Jó az első lépése, el szokta találni a snap countot. Ügyesen álcázza a blitzeit. Erőteljes játékos, akit futójátékok során nem lehet eltolni az útból. Jól használja a kezeit a blokkokról történő leválásnál. Biztosan szerel.

Gyengeségek:
Nem a leggyorsabb játékos, stretch futásoknál meggyűlhet a baja a fürgébb futókkal. Nem hajlítja a térdeit, ha elkapta egy blokkoló utána nem elég atletikus, hogy megcsinálja a tackle-t. Oldalirányú mozgás során túlságosan is a felsőtestével akar tolódni ahelyett, hogy a lábát használná hatékonyabban. Irányváltások során természetellenesnek hat a mozgása. Szinte sosem emberezett, mindig a középső zónák levédekezése vagy QB spy volt a feladata. Lassú lábú, mismatchnek számít mind futók mind tight endek ellen. Nyílt területen nehézkes. Nem sokszor blitzelt. Ha az OL kiszúrta, hogy blitzelni jön, nem okoz számára gondot elbánni vele.

Megjegyzések:
Teljes neve Bruce William Taylor Jr. HS junior évében két meccset kihagyott kartörés miatt. 4-csillagos recruit volt, középiskolában csapattársa volt a Notre Dame irányítója Everett Golson és a Clemson puntere Spencer Benton. Freshman szezonjában a tavaszi gyakorlások során MLB-ként számoltak vele, majd egy héttel a szezon kezdete előtt feltolták defensive endnek. Rotációs játékosként számoltak vele, azonban egy vállsérülés miatt végül redshirtöt kapott. 2009-ben csere LB, 2010-ben lett kezdő, előtte tavasszal megműtette a bal vállát. 2011-ben 8 meccsen kezdett, majd a Boston College elleni meccsen összeszdett egy lisfranc rándulást a jobb lábában, emiatt kihagyta a szezon további részét. 2012-ben visszatért, 12 meccsen kezdett a Hokiesban. 2011-ben és '12-ben is honorable mention az All-ACC választáson. Csapatkapitány volt, okos játékos, számos megfoghatatlan erénnyel rendelkezik, azonban a nehézkes irányváltásaiból profi szinten passzjátéknál komoly gond lehet. Az NFL-ben leginkább mint 3-4 WILB lehet elképzelni.

Videók:
Rutgers (2012)
Clemson (2012)

Jake Knott

Poszt: OLB/MLB
Egyetem: Iowa State
Született: 1990. október 24. (Kansas City, Missouri)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 243 lb (110 kg)

Erősségek:
Jó a sebessége, képes körbefutni a blokkokat. Szépen hajlítja a térdét, teste hajlékony, az agilitása szintén jó. Átlag feletti rugója van, rengeteg labdát ütött le. A mérete és az ereje már most is jónak mondható és egy kis izmot még lehet is rá pakolni. Kellően erős ahhoz, hogy legyűrje a guardokat és támadni tudja a backet. Gyorsan olvassa a játékot, fantasztikus ösztönei vannak. Képes a tömegen is átküzdeni magát, kiváló a mozgása és a motorja. Nagyon sok fumble-t harcolt már ki. Képes tartani a lépést a keresztirányú route-ot futó recieverekkel. Jól olvas zónázás közben, hamar labdaközelbe ér. Kiváló kezei vannak, rendre igyekszik a lehető legmagasabb ponton elkapni a labdát. Rendre jól időzítve érkezik és gátolja meg kezei segítségével az elkapást. Jól érzi a play actiont is. Számos különböző blitzfajtában szerzett tapasztalatot. Hangadó játékos, erős vezető. Ő az edző a pályán, az egyetemen mindig is segítette a fiatalabbakat. Hihetetlen kemény játékos. Aktív a közösségi életben.

Gyengeségek:
Az oldalvonal közelében néha rossz szögeket választ. Alkalmanként túlságosan is agresszív, hajlamos a túlüldözésre. Ha nem megy neki a játék, akkor előfordul, hogy bevadul. Blitzelés során ritkán generál nyomást.

Megjegyzések:
Középiskolában a linebacker sor mellett WR-ként is villogott, mellette atletizált és baseballozott is, baseball ösztöndíjakat is kapott, nem csak focit. Menedzsment szakon diplomázott, jó tanuló volt, 2010-ben és '1-ben is Academic All-Big 12 csapatba került. Freshmanként LB-ként és FB-ként is edzett, de többnyire csak a special teamben jutott neki hely, ezután 3 évig volt kezdő a Cyclonesban, utolsó két szezonjában csapatkapitány. 2010-ben honorable mention a Big 12 Év Védője választáson, All-Big 12 második csapatos. 2011-ben az AP-nél All Big-12 első válogatott, honorable mention a Sports Illustrated All-American csapatában. 2012-ben úgy választották be az All-Big 12 első csapatba, hogy az utolsó 5 meccset ki kellett hagynia, ugyanis a Baylor ellen olyan súlyos vállsérülést szenvedett, ami a további pályafutását is komolyan veszélyeztette (ennek ellenére a Bears elleni meccset végigjátszotta, nem is akárhogy). A műtét állítólag sikeres volt, ennek ellenére nem valószínű, hogy egy hátsó körös picknél többet áldoznának rá az NFL-csapatok. Knott az a fajta játékos, amilyet mindenki a csapatában szeret tudni: egy igazi vezető, aki bármit megtesz a győzelemért. A QB-üldözést leszámítva a játék minden más elemében átlagon felüli tehetség, akinek az NFL-ben leginkább egy Tampa 2-es védelem közepén vagy gyenge oldalán van helye.

Videó:
Oklahoma State (2012)

Michael Mauti

Poszt: OLB
Egyetem: Penn State
Született: 1990. január 19. (New Orleans, LA)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 239 lb (108 kg)

Erősségek:
Elképesztően ösztönös játékos, aki passz és futás ellen is remekel. Masszív felépítése van, így nem könnyű a támadófalnak megszereznie a területét. Ilyen helyzetekben megveti a lábát és addig tapos míg oda nem ér a labdáshoz. Rendszeresen robban be a vonalra és viszi le a támadót még mielőtt az kigondolná merre akar menni. Megbízhatóan szerel, és agilis, így nem tudják leállás-elindulás csellel megverni. Gyorsan felpattan cut block után, nem fecsérel időt. Rutinos zónázó, távolra is elindul ha kell, megtalálja az emberét és hamar otterem a másik elkapón ha nem az övét játszották meg. Szemét a backfielden tartja, mindig tudja merre van a labda. Komoly vezetői kvalitásai vannak, 2011-es sérülése idején a fiatalabb védőket edzette.

Gyengeségek:
Végsebessége messze van a jótól, szenvedve ér oda a vonal mellé és a QB-hoz is bootleg során - a profik közt mindenképp gyorsulnia kell. Nem olyan robbanékony, mint azt egy külső linebackertől elvárnánk. Pár NFL kaliberű running back könnyen beültetheti a hintába. A legtöbb csapatot elriasztja a sérülékenysége.

Sérülések:
2009-ben a jobb térdében elszakadt az ACL-szalag egy nyári edzésen, kihagyta a teljes szezont.
2010-ben vállsérülés hátráltatta.
2011-ben 4 meccs után szakadt el bal térdében az ACL, véget ért számára az idény.

Megjegyzések:
Édesapja, Rich Mauti hét évig volt NFL elkapó, bátyja pedig a Penn State-ben szerepelt ezen a poszton. 2012-ben csak a szezonzáróról hiányzott, all-BigTen és all-American válogatottba is bekerült, sőt a Butkus-Fitzgerald-díjat is elvitte, mint a konf legjobb linebackere. Az Illinois elleni meccsen 99 yardos INT visszahordása volt, az egy yardoson levitték 1 másodperccel a félidő vége előtt, a mezőnygólt pedig blokkolták a védők. Mikor kiderült, hogy utolsó meccsén nem tud pályára lépni, mind a 32 NFL GM-nek küldött egy levelet, hogy mennyire elhivatott a futball iránt. Már 2011 decemberében lediplomázott büntetőjogból. Elsők között jelentette ki, hogy a futballprogramot érő szankciók ellenére sem fog távozni a "Linebacker U" kötelékéből. Nagyon érdekes prospect, aki megérdemli az esélyt, hogy a legjobbak között bizonyítson, és meg is van hozzá a tehetsége és képzettsége, hogy több poszton bevessék, de korábbi sérülései miatt egyáltalán nem biztos, hogy draftolják. Ettől függetlenül akármelyik edzőtáborba kerül majd be, nagyon jó esélyei lesznek, hogy eljut az 53-as keretbe - ha egészséges tud maradni.

Videók:
Illinois 2012
Iowa 2012
Ohio State 2012

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
CORNERBACK

Dee Milliner

Poszt: CB
Egyetem: Alabama
Született: 1991. szeptember 14. (Millbrook, Alabama)

Előrejelzés: top10
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 199 lb (90 kg)

Erősségek:
Csodálatos atléta, összehangolt a mozgása a pályán, nincsenek felesleges mozdulatai. Erős és agresszív cornerback, nincs fizikális hátrányban az első számú elkapókkal sem. Nem hagy területet a vonalon az elkapónak, kezdő lökésével azonnal helyzeti előnybe tud kerülni. Nagyszerű ösztönei vannak, így hatékonyan le tudja olvasni a route-ot és beugrani a passzsávba. Használható futás elleni védő; nem vonja ki magát a munka alól, megbízhatóan szerel és nem egyszerű lefogni. Ütemérzéke kiváló, mindig jókor ugrik a labda felé. Könnyen észreveszi, hogy hol a labda és gyorsan alkalmazkodik hozzá. Elit képzést kapott, jó alapokkal rendelkezik. Tud játszani nickelbacket, tud zónázni és embertfogni a számokon kívül is.

Gyengeségek:
Hosszú távon nem gyors. Annyira jó volt az Alabama védelme, hogy szinte sose került nagy nyomás alá. Riktán láttuk a back pedálját, úgy alakította a Bama a sémáját, hogy neki jó legyen. Nem a legjobb kezű játékos, több lehetséges interceptiont is elejtett.

Megjegyzések:
Igazi neve DeMarcus. Két és fél évig volt kezdő a Crimson Tide-ban. Olyan korábbi alabamai cornerbackek társa volt az elmúlt években mint Kareem Jackson, Javier Arenas, Dre Kirkpatrick vagy DeQuan Menzie. 2009-ben a rivals a második, a scout.com a legjobb középiskolás cornerbackként tartotta számon. Újoncként 11 meccsen kezdett, 2010-ben Menzie elfoglalta a helyét, az elmúlt évben viszont ő volt az első számú a posztján. Összesen 20 levédekezett passza volt juniorként, az Ole Miss és a Michigan ellen 4-4! Jelentős rutinnal rendelkezik, aki bár másodévesként kicsit beleszürkült a (bajnok)csapatba, idén megmutatta, hogy simán van akkora tehetség mint a korábbi évek első körös tuscaloosa-i cornerbackjei, és jó eséllyel ő lesz az első kiválasztott a maga posztján 2013-ban. Valószínű, hogy már az első játéknapon kezdő lesz az NFL-ben.

Videók:
Michigan 2012
LSU 2012
Tennessee 2012
Ole Miss 2012
Arkansas/Tennessee 2011
Auburn/Penn State 2011

Johnthan Banks

Poszt: CB
Egyetem: Mississippi State
Született: 1989. október 23. (Maben, Mississippi)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság:6 ft 2 in (188 cm)
Tömeg: 185 lb (84 kg)

Erősségek:
Cornernek elég nagy, kiváló magasság, hosszú karok. Kifinomult atléta, gyors a lába és a csípője sem merev. Elképesztő kezei vannak, veszélyes a labdával és jól használja ki a képességeit. Remek versenyszellem, magabiztos és rövid a memóriája (=nem zavarja meg ha hibázik). Emberezni és zónázni is tud. Megbízható ösztönei vannak, így ritkán váltja el magát, jól helyezkedik. Elég fizikális az elkapókkal, és a vonalon jól jammel. Aktív kezei vannak, amikkel ki tudja zökkenteni az elkapót a megrajzolt route futása közben. Nagyon agresszív, és megbízhatóan szerel, sőt gyakran avatkozik játékba. Félelmetesen jó munkamorál, emberileg is elit prospect. Szívós, sosem volt sérült és jelentős rutinja van komoly ellenfelekkel szemben.

Gyengeségek:
Gyorsulása, irányváltoztató képessége és mozgékonysága csak átlagos. A szélsebes elkapókkal nem tudja tartani a lépést hosszú távon. Folyamatosan járnia kell a konditerembe, és további súlyt felszedni. Sovány az alsóteste, és ha ezen javítani akar, lehet lassulni fog. Hajlamos rossz testtartással, túl magasan játszani, nem hajol elég mélyre.

Megjegyzések:
Négy évig kezdett a Bulldogs-ban. 2012-ban a nemzet legjobb defensive back-jének járó Jim Thorpe-díj nyertese. 2011-ben a SEC 2., egy évre rá az 1. számú válogatott tagja. Egy kevesebb mint 1000 lelket számláló településről származik. Egyedül a Mississippi State ajánlott neki ösztöndíjat. Újoncként szerepelt free safety poszton is. Három INT return touchdownt jegyzett az MSU-nál. 30 puntból 9.6-os átlaggal hordott vissza és touchdownja is volt Starkvilleben. Iskolarekorder Walt Harris-szel holtversenyben az interceptionök terén, 16-tal. Már régóta ugyanaz a barátnője, és már egy kisfia is van, szabadidejében pedig lovagolni szeret. Harcedzett playmaker, akinek jól összerakott játéka van, fizikálisan is jó képességű és fejben is sincs vele baj. Nem az a tipikus "shutdown corner", akit sok csapat keres, de egy magas, sokoldalú ballhawk, aki az NFL-ben is megbízható kezdőjátékos lehet.

Videók:
Auburn (2012)
Tennessee (2012)
Arkansas (2011)
LSU (2011)
South Carolina (2011)

Desmond Trufant

Poszt: CB
Egyetem: Washington
Született: 1991. (Tacoma, Washington)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 186 lb (84 kg)

Erősségek:
NFL szintű a mérete, atletikussága és vérvonala. Kis területen gyors a lába, le tudja követni az elkapót akkor is ha double-move-ot vagy quick out-ot csinál. A szélen és a pálya belsejében is lehet alkalmazni. Sebessége adott, hogy a jobb elkapókkal is felvegye a versenyt. Főleg embereznie kellett, de képességei alapján zónázni is be lehet küldeni. Ügyesen válik le a blokkokról és kerül akcióközelbe. Harcol a levegőben lévő labdáért és nem hátrál meg a fizikális kihívásoktól.

Gyengeségek:
Összességében az ereje és fizikális felépítése csak közepes, gyakran hibázik szerelést vagy ügyetlenkedi el a megoldható feladatot. Vannak hullámvölgyei fejben, amik nagy játékok beszívásához vezetnek zónázás során. Rossz technikával szokott nyomást gyakorolni, így nem nehéz kivonni a játékból. Futásnál nagy helyet hagy a vonal mellett, ha nem tud kívülre kerülni a receiverrel vívott harcban. Túl hamar egyenesíti ki a csípőjét.

Megjegyzések:
Két testvére is NFL cornerback, Marcus a Seahawks, Isaiah a Jets játékosa. Négy évig kezdő a Huskies-ban. 2012-ben All-Pac-12 választott lett. Két meccsnyerő interceptionje is van karrierje alatt (Arizona, EWU). Playmaker tulajdonságú corner, akinek sok mindenben fejlődnie kell fizikálisan és fejben egyaránt, hogy megbízható kezdő legyen az NFL-ben, de a potenciál megvan benne, hogy a 2. nap valaki rááldozzon egy picket.

Videók:
Boise State 2012
Utah 2012
USC/Orefon State 2010

Jordan Poyer

Poszt: CB
Egyetem: Oregon State
Született: 1991. április 25. (Dallas, Oregon)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Mérete megfelelő. Mozgékony kis területen. Gond nélkül mozog hátrafelé, helyváltoztató képessége irigylésre méltó. Még fürgébbnek is tűnik mint amilyen, hiszen remekül olvassa mind a quarterback, mind a receiver szándékait. Tudja mi a dolga, és abban igen ritkán hibázik. Nagy játékokat nem enged, és elkapás is kevés volt mellette. Szívós, remek versenyszellem, aki nem fél bemocskolni a kezét, és a játéka azon elemeiben is mindent megtesz, amiben nem túl jó. Súlypontemelkedése elit, és veszélyes a labdára. Hasznos visszahordó, bár touchdownja csak egy van, puntból 10, kirúgás után 30 yard feletti átlaggal dolgozott 3 év alatt. Remekül lát a pályán és be tud törni a lyukakba, Special Team mellett labdaszerzés után is veszélyes fegyver.

Gyengeségek:
Mért ideje nem lesz jó, a nagy versenyfutásokkal nem fogja lenyűgözni a megfigyelőket. Nem elég erős, hogy press coverage-ben komoly faktor legyen, és a szélsebes elkapókkal nehezen veszi fel a lépést.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Beavers-ben. 2010-ben váltott safety-ről cornerback posztra.Nagyapja és édesanyja is az Oregon State színeiben sportolt. 2011-ben Pac-12 válogatottba, 2012-ben All-American csapatba került. Egy bárban több incidensbe is belekeveredett, először nem engedték be kiskorúsága miatt, majd mikor betöltötte a 21-et és visszament, kihívták rá a rendőröket, de elmondása szerint nem verekedés miatt. Külön rovatot vezet a helyi újságban. Komoly baseball-karriert is befuthatott volna, középiskolásként Oregon legjobbja volt és draftolta is a Florida Marlins. Legjobban a nickelback posztra illik, ugyanis mozgékonysága, és esze a játékhoz nagy erény a dörzsölt slot receiverek ellen. Fontos lesz a megítélése szempontjából, hogy a combine-on és a pro day-en hogy sikerül neki a 40 yard. Nem egy shutdown CB, de a legtöbb NFL csapat már 3 cornerrel kezd, így biztosan lesz igény a szolgálataira már a draft 2. napján.

Videók:
Wisconsin (2012)
BYU (2012)
Texas (2012)
Arizona State (2011)

Xavier Rhodes

Poszt: CB
Egyetem: Florida State
Született: 1990. július 19. (Miami, Florida)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 217 lb (98 kg)

Erősségek:
Mérete hatalmas pluszt jelent. Kevés csapat tud a nagy, hosszú célpontokra ilyen felépítésű védőt ráállítani. Kellően fizikális a vonalon, képzett, gyorsan fordul és képes lefogni és lefutni is az elkapókat. Fenomenális atléta. Méretéhez képest elképesztően jól boldogul a posztján. Azonnal feltűnik a labdaérzéke. Súlypontemelkedése adott hozzá, hogy levadássza az 50-50 százalékos labdákat, remek ütemben szokott felugrani. Rutinos, önálló játékos, aki gyorsan észreveszi a labdát és reagál a játékra. Kifinomultan mozog hátrafelé és megvan a sebessége hozzá, hogy a pálya bármely részén játékba avatkozzon. Elit képzést kapott.

Gyengeségek:
Nagyon szenved a futás ellen. Amilyen fizikális az elkapóval, annyira nyámnyila ha fel kell lépni a running back ellen. Rossz szöget választ és megbízhatatlanul szerel. Nem elég mozgékony kis területen. Ha slot WR, vagy gyorsabb elkapó kerül vele szembe, könnyen leválhatnak róla. Ilyen esetekben sok elkapást engedélyez.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Seminoles-ban. 2009-ben 2 meccs után megsérült a keze és medical redshirtben részesült. 2010-ben az ACC év újonca és freshman all-American díjazott. 2011-ben Mike Harris (Jaguars) és Greg Reid személyében nagyon sokra tartott CB trió tagja volt és be is került az all-ACC csapatba. Ezt az elismerést 2012-ben is begyűjtötte immár az említett társak nélkül. Mérete alapján safety prospectnek is hihetnénk, de a futás elleni ügyetlenkedése ezt nem teszi lehetővé. Minden képessége megvan hozzá, hogy shutdown corner legyen az NFL-ben, press coverage-ben dominálni tudja az emberét. Jobb prospect mint volt csapattársa, a 2010-es 1/32 Pat Robinson, Mike Harris-ről nem is beszélve aki 6. körös újoncként volt 6 meccsen kezdő Jacksonville-ben.

Videók:
Wake Forest/Clemson 2012
USF/Miami 2012
Northern Illinois 2012
Notre Dame 2011
Clemson 2010

Robert Alford

Poszt: CB
Egyetem: Southeastern Louisiana
Született: (Hammond, LA)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.77 m)
Tömeg: 188 lb (85 kg)

Erősségek:
Magassága és erős felsőteste miatt tud játszani a szélen az NFL-ben is. Elég kompetitívnek számít a vonalon press coverage-ben és mély passzoknál is, akár nagyobb elkapókkal szemben. Laza a csípője és gyors a lába, így könnyen fut végig a vonal mellett és a backpedalja is megfelelő. Kellően alacsonyan marad a snap után, hogy le tudja tükrözni a WR mozgását. Rutinos zónázó, aki látja és támadja az underneath route-okat. Gyorsan odaér az elkapóra ha nem szorosan őrzi, rendre befejezi a szerelést. Fürgesége miatt ki tudja kerülni a blokkolót futásnál, és agresszívan támadja a running backet. Használták a slotban, elsősorban blitzelni. Veszélyes a labdával, a hosszú passzokat lefülelésében, és elüti a labdákat akár az embere feje fölött, a könnyű interceptionöket pedig megoldja a pálya közepén.

Gyengeségek:
Méretbeli hátránya van a szélső elkapókhoz és rendre visszanyomják futásnál; hamarabb fel kell emelnie a kezét hogy övé legyen az első lövés ilyen helyzetekben. Nem egy megbízható szrelő, lassan szánja rá magát, hogy megüsse a támadót, ahelyett, hogy simán lehúzná a földre. Túl agresszív futás elleni védő, feladja az oldalvonalat, ahelyett, hogy a pálya közepe felé terelné a futót.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a másodosztályban. Bátyja, Fred Booker az LSU-ból indulva Európát és az Aréna ligát megjárva jutott el a Saints keretébe egy évre. Másik bátyja ugyancsak a SLU defensive back-je volt. A 2010-es idényt kihagyta vállsérülés miatt. 2011-ben a Southland konferencia 2., 2012-ben 1. számú válogatottjába került. Középiskolásként második lett Louisiana államban a 400 méteres síkfutás döntőjében. Domináns cornernek számított végzős évében a maga szintjén, a Senior Bowlon is jó benyomást tett, így joggal várják, hogy a legmagasabb szinten is megvillantja tehetségét, csak az a kérdés, hogy mennyi időre van szükség mire biztonsággal pályára lehet küldeni kezdőként.

Videók:
Northwestern State 2012
Missouri/Lamar 2012
Senior Bowl 2013

Logan Ryan

Poszt: CB
Egyetem: Rutgers
Született: 1991. február 9. (Berlin, New Jersey)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Jó mérete van a poszthoz. Kiemelkedően fizikális. Bejátsza az egész pályát, nem fél résztvenni a futás elleni védekezésben. Saját testi épségét sem kímélve küzd, de így is kifinomult ütköző. Mindig ott van a labda közelében, várva, hogy mikor avatkozhat játékba. Intelligens. Emberezni és zónázni is kellett a Rutgers-nél. Laza a csípője.

Gyengeségek:
A technikája még mindig nyers. Nincs kiemelkedő sebessége. Ennek kompenzálására alapból úgy áll be, hogy fel tudja venni a versenyt hosszú távon, ez pedig sok engedett rövid elkapáshoz vezet. Hajlamos a nagy ráncigálás közepette nem figyelni a labdára, ez pedig sok büntetést vonhat maga után az NFL-ben.

Megjegyzések:
Két évig kezdő a Scarlet Knights-ban. Középiskolában QB-t is játszott a CB mellett. Újoncként a legjobb tanulók válogatottjába fért be, másodévesként Big East 2., juniorként Big East 1. csapatos, és kapott all-American jelölést is. Két kezdő idényében 30 levédekezett passzt és 163 szerelést mutatott be. Nem egy shutdown corner, de sok csapat van az NFL-ben, amely szereti ha a CB-k kellően fizikálisak, így a 2. napon jó eséllyel lecsap majd rá az egyik.

Videók:
UConn 2012
Virginia Tech 2012
Iowa State 2011

David Amerson

Poszt: CB/S
Egyetem: North Carolina State
Született: 1991. december 8. (Honolulu, Hawaii)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 194 lb (88 kg)

Erősségek:
Mérete, fizikalitása és atletikussága alapján is egy NFL defensive backről beszélünk. Rendkívül magabiztos, agresszíven rohan előre, akár a passzsávba ugrik be, akár a futást akarja megfogni. Wide receiver-szintű labdaérzékkel bír, magas ponton szedi le a labdát és megbünteti az irányítót ha az ő emberére dob fel egy fifty-fifty labdát vagy az ő zónájába érkezik a passz. Az alacsony és széles labdákra is jól reagál, mérete ellenére. Megvillantotta agilitását. Meg tudja zavarni az elkapót és a backfieldről érkező futót is miközben megakarja fogni a játékszert. Gyorsan leütközi a támadót, hamar ott terem a labda környékén akkor is ha nem az ő embere kapta a passzt. Erős keze és mozgékonysága miatt az elkapók nehezen tudják megblokkolni.

Gyengeségek:
Néhány csapat safety prospectként tekinthet rá ha nem mutatja meg az edzéseken, hogy gyors, hajlékony és kellően agilis. Backpedálja nem elég gyors, hogy a sebes elkapókkal felvegye a versenyt profi szinten. Lassan fordul, idő kell mire a backpedalból elindul előre. A double-move megzavarja. Nem nagyon szeret a futás ellen védekezni. Rengeteg off-coverage és zone védekezést játszottak, rutint kell szereznie emberezésben és press coverage-ben, utóbbiban fizikális mivolta végett jól kell szerepelnie.

Megjegyzések:
Mindhárom évében kezdett a Wolfpackben. Középiskolában safety-t játszott. 2011-ben vezette a ligát 11 meccsen szerzett 13 interception-jével, megdöntve Dré Bly ACC csúcsát. Második számú all-American gárdába választották. Dobogós a Jim Thorpe díj szavazásán, a Jack Tatumot pedig elnyerte, mint top defensive back. Másodévesként minden összejött neki, (a Louisville elleni Belk Bowlon 65 yardos INT return TD-je is volt), 2012-ben viszont visszaesett, számos TD-t kaptak róla (a Miami ellen négyet!), amit az 5 INT és 12 levédekezett passz se tud feledtetni. Nehéz megmondani, hogy tweener vagy sokoldalú tehetség, de az biztos, hogy nem illik minden rendszerbe. Kivételes labdaérzéke és remek felépítése miatt egyértelműen kezdőpotenciállal bíró játékos, de ha új klubja nem jól használja a képességeit, sok beszívott touchdown lehet az ára.

Videók:
Clemson 2012
UConn 2012
Tennessee 2012
Maryland 2012
Louisville 2011
North Carolina 2011

Jamar Taylor

Poszt: CB
Egyetem: Boise State
Született: akkor amikor (San Diego, CA)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 196 lb (89 kg)

Erősségek:
Nem fél fizikális lenni az elkapókkal, erős kezeivel gyakran kizökkenti őket a route-ból. Nagyszerű egyenesvonalú sebesség. Jól ügyködik press-bail coverageben. Laza csípő, könnyen fordul, gond nélküli backpedal. Képes kiélezett helyzetben nagy játékokat összehozni. Ha nincs embere, akkor figyel hol tud segíteni a futás ellen.

Gyengeségek:
Ha hibázik, lassan indul javítani. Rossz a technikája press coverageben. Túl nagy helyet hagy kívül az elkapóknak, le tudnak fordulni. A play action be szokta csapni, és mögékerül az elkapó. A nehéz interceptionöket, amik a testtétől távolra érkeznek, nem szokta megoldani. Megbízhatatlanul szerel üres területen, próbálja elkapni a támadó lábát, de nem szakad meg igyekezetében.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Broncos-ban. True freshmanként minden meccsen játszott, de olyan erős volt a depth 2010-ben, hogy utána redshirtöt kapott. 2012-ben all-MWC kerettag. Többször is bekerült a Mountian-West legjobban tanuló sportolói közé. Iskolarekorder egy 100 yardos picksixxel az ASU elleni Las Vegas Bowlról. Négy meccset kihagyott 2011-ben lábsérülés miatt. Az elmúlt 8 évben ő lehet 6. defensive back, akit elvisznek profinak Boise-ból. Emberezésre és a hosszú passzok védésére kiváló corner, aki végzősként felküzdötte magát 2. napos prospectté, de még sok hibáján javítani kell.

Videók:
UNLV 2012
Michigan State/Washington
BYU 2012

Dwayne Gratz

Poszt: CB
Egyetem: Connecticut
Született: 1990. március 8. (Piscataway, New Jersey)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 201 lb (91 kg)

Erősségek:
Jó a backpedalja, laza a csípője, összességében elég fürge ahhoz, hogy mind press cover mind off technikában eredményes legyen. Csípője lazasága miatt gyakorlatilag lépésveszteség nélkül tud megfordulni a LOS-en, és végig a WR mellett tud maradni mély route esetén is. Élvezi a fizikális játékot és a jammelést, nehezen szabadul tőle a reciever a LOS-en. Ha mégis sikerül a recievernek akkor sincs gond, fürgesége és agilitása miatt mélységben is nehezen verhető. Kellően gyorsan éri utol a labdást, bár ezen a téren lehetne robbanékonyabb. Fürgesége miatt akkor sem jön zavarba hogyha RB vagy TE kerül vele szembe. Nagyon intelligens játékos, jól helyezkedik futás ellen, kiváló a contain megtartásában.

Gyengeségek:
Néha ahelyett, hogy megközelítené a futót továbbra is a containben marad. A WR route futása közben nem eléggé fizikális, az elkapók blokkjainak áttörésében fejlődnie kell. Hajlamos hezitálni és a társára várni futójáték közben. Zónázás közben a mozgása lehetne gyorsabb, olykor csak az utolsó pillanatban tudja szerelni az elkapót.

Megjegyzések:
High schoolban iskolarekorder 55 méteres gátfutásban, a futballpályán kétszer jutottak az állami bajnokság döntőjébe, csapattársa volt a San Francisco 49ers ROT-je Anthony Davis. 2008-ban redshirtöt kapott, a következő szezonban már 4 meccsen kezdett, 2010-től pedig minden meccsen kezdőként lépett pályára. 2011-ben és '12-ben is All-BIG EAST második válogatottba került. Blidi Wreh-Wilson (ismertetőjét lásd lejjebb) túloldalán játszott a Huskiesban, hozzá hasonlóan kezdő potenciállal rendelkezik, ha zónázásban fejlődni tud, akkor NFL-szinten is komplett játékos lehet belőle.

Videó:
Nincsen.

Leon McFadden

Poszt: CB
Egyetem: San Diego State
Született: 1990. október 26. (Inglewood, California)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 cm)
Tömeg: 193 lg (88 kg)

Erősségek:
Fürge és robbanékony atléta, aki fizikálisan játszik. Csípője laza, ha press cover során egy lépés hátrányba kerül, akkor sincs bajban. Press cover során a testével a WR-t figyeli, ezért hatékony. Coverageben rendre jó a kézhasználata, sok leütött passza van. Backpedalból robbanékonyan vált. Lelkes tackler, jól használja a kezeit a blokkokról történő leváláskor, a vele való találkozás sohasem kellemes meglepetés. Rendszeresen hatékony bubble screenek és a futójáték ellen is. Nagyon jó ST játékos, az ösztöne és a sebessége is megvan ahhoz, hogy megbízható special teamer legyen NFL-szinten is.

Gyengeségek:
Nincsen elit sebessége. Méretei nem a legjobbak, a LOS-en nem kellően fizikális. Press coverben az ütései nem jók, könnyen kiszabadul az elkapó. A nagy és gyors elkapók ellen jobb technikára lesz szüksége profi szinten. Alacsonyságát a red zone-ban kihasználhatják. RB-k ellen szívesen alkalmaz cut tackle-t, ami a mozgékonyabb NFL-futók ellen nem biztos, hogy működni fog. A szerelések befejezésében fejlődnie kell.

Megjegyzések:
Kommunikáció szakon diplomázott, úgy választotta a San Diego State-et, hogy ösztöndíjat ajánlott neki a Washington és a BYU is. Az édesapja Leon McFadden Sr. 3 évet húzott le az MLB-ben a Houston Astros játékosaként mint jobbkezes Shorstop/Outfielder. HS-ben CB mellett WR-t is játszott, csapattársa volt a Washington kezdő QB-ja Keith Price és Bryce Treggs, a California kezdő WR-e. Eredendően WR-nek is recruitolták, a 2009-es őszi edzőtábor során döntöttek úgy, hogy CB-ként számítanak rá, ebben az idényben 6 meccsen kezdett, a rivals.com MWC all-freshmannek választotta. Ezután 3 teljesen idényen keresztül kezdő az Aztecsben, mindannyiszor All-MWC első csapat tagja, ez mindössze 5 SDSU játékosnak sikerült eddig, utoljára Kirk Morrisonnak. Az iskola történetének egyik legjobb védője, aki a profik között is kezdő potenciállal bír leginkább egy zónaalapú védelemben.

Videók:
BYU (2012)
Boise State (2012)

Will Davis

Poszt: CB
Egyetem: Utah State
Született: 1990. május 8. (Spokane, Washington)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 186 lb (84 kg)

Erősségek:
Természetes atléta gyors lábakkal. Laza csípője miatt fordulékony, képes hosszú passzoknál is lépést tartani a recieverekkel. Kiválóan követi a levegőben lévő labdát, rendre a legmagasabb ponton igyekszik támadni a disznóbőrt. Jó alkata van, szép munkát végez szoros emberfogásnál, kellően fizikális.

Gyengeségek:
Kissé vékony, izmot kell rá pakolni, hogy továbbra is fizikális maradhasson az elkapókkal már a snap pillanatában. Alapvetően jól tartja a WR-ekkel a lépést, de ha egyszer mögé kerültek nincs meg az elit sebessége, hogy utolérje őket. Tapasztalatlan, néha túlságosan is agresszív, ezért double move-okkal verhető. Technikailag fejlődnie kell, különösen a szerelések terén.

Megjegyzések:
2 fiú- és 1 lánytestvére van. Középiskolában kosarazott és atletizált, juniorként regionális bajnok lett hármasugrásban, mindössze 1 évig focizott, CB-t és WR-t is játszott. Eredetileg a Western Washingtonra iratkozott be, de redshirt-freshman szezonja alatt bejelentette az egyetem, hogy beszünteti football programját. Ezután egy évet a kaliforniai De Anza nevű junior college-ban töltött, ahol a Golden Gate Conference és az állami első válogatottba is bekerült, csapatával konferenciagyőztes lett és megnyerték a Central Divison Bowlt. 2011-ben került a Utah State-re, 5 meccsen kezdett a szezonban, Academic All-WAC válogatott lett. 2012-ben az edzők All-WAC első válogatottba tették, meccsenkénti 1.75 levédekezett passzal vezette az FBS-t. Atletikusságát tekintve nagyon jó, de nyers prospect, akiből idővel NFL-kezdő válhat és legrosszabb esetben is nickelbackként és minőségi csereként lehet rá számítani.

Videók:
Louisiana Tech (2012)
San Jose State (2012)
New Mexico State & Utah (2012)

Darius Slay

Poszt: CB
Egyetem: Mississippi State
Született: passz (Brunswick, Georgia)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Jó felépítése és hosszú karjai vannak a poszthoz. Jól használja ki méreteit, és kezeivel gyakran zavarja meg az elkapót route futás közben. Remekül támadja az elkapó kezeit és karját miközben az meg akarja szelidíteni a labdát, sok elejtett passzt harcol ki. Átverekszi magát a blokkolón és el is tud szeparálódni. Fizikális szerelő. Megbízható keze van. Tehetséges special team játékos, és keményen dolgozó prospect.

Gyengeségek:
Soványnak számít, mindenképpen erősödnie kell. Túl magasan van a backpedalja. Nem a leggyorsabb a lába, a sebes elkapók gondot jelenthetnek neki. Nem szereti ha a földön van a labda és harcolni kell érte. Nincs elit helyzetváltoztató képessége. Ha messziről kíván odaérni a labdáshoz, felakadhat a blokkokban. Nem egy impresszív blitzelő.

Megjegyzések:
Egy évig kezdett a Bulldogs-ban. Tanulmányi okok miatt az Itawamba CC pályáját látogatta két évig középiskola után, ottani jó teljesítménye után 4 elit csapat is hívta. Első évében az MSU-nál csak csere volt és a special teamben játszott. 2012-ben Johnthan Banks túlsó oldalán szerepelt és többek közt 5 pickjének köszönhetően all-SEC 2. csapatos választott lett. 4.36-os 40 yardos idejével 2013-ban a combine leggyorsabb defensive back-je lett. Limitált rutinja miatt csak középső körös prospect, de abban az egy évben mikor kezdett, remek benyomást keltett, így mindenképpen van benne potenciál, hogy az NFL-ben is sok akciót lásson, ráadásul a combine egyik nagy nyerteséről van szó.

Videók:
Alabama/Auburn 2012
Texas A&M/LSU 2012

B.W. Webb

Poszt: CB
Egyetem: William & Mary
Született: 1990. január 7. (Newport News, Virginia)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 183 lb (83 kg)

Erősségek:
Szívós, erős cornerback, szenvedélyes hozzáállással. Rutinos zónázó, a backfielden tartja a szemét és gyorsan reagál a látottakra kis területen. Atletikussága szembetűnő. Rendkívül veszélyes a labdával. Erős keze van, könnyen fog picket. Súlypontemelkedése kiváló, a magasra feldobott passzok ellen is remekel. Elég fürge a lába, hogy az irányváltások után is az embere mellett maradjon. Robbanékony, hamar ott terem az embere mellett. Ha megverik, igen gyorsan újraindul. Gyors screen passzok után azonnal leviszi az elkapót. Nem derogál neki ha szerelni kell az embert üres területen.

Gyengeségek:
Átlagos magassága van a poszthoz és sovány. Nagyon sokat zónázott, rutintalan backpedálozó. Nem nagyon olvassa az elkapó mozgását, a backfieldet figyeli és bajba kerülhet ha csak a labdára koncentrál. Nehezen megy neki a press coverage, agresszívebb kézhasználat kéne tőle. Bizonyítania kell, hogy emberezés során is megtalálja a labdát. Nem a legjobb csapatok ellen szerzett rutint. Nem szeret küzdeni a blokkolóval vagy a screen ellen védekezni.

Megjegyzések:
Williamnek hívják, Bill a beceneve, így jött ki a BW. Iskolarekordnak számító 48 meccsen kezdett egymás után a másodosztályban. Első meccsén egyetemistaként 3 interceptiont fogott az élvonalbeli Virginia ellen, az egyikből 50 yardos TD-t szerezve, csapata 26-14-re győzött, ő pedig az első játékos lett a történelemben, aki FCS gárdából elvitte a Bronco Nagurski hét játékosa díjat. 2009-ben a CAA konferencia év újonca, és 2. csapatos álomcsapatos, 2010-ben, '11-ben és '12-ben pedig all-CAA választott. Freshmanként 8 interceptiont fogott, hármat a playoffban. Veszélyes punt returner volt minden évében. Az idei év egyik elsőszámú kisiskolai prospect-je, aki a Senior Bowlon megmutatta, hogy a nagyok között is elit teljesítményre képes, így az elmúlt évtized small school cornerbackjeinek sikerességére alapozva belőle is lehet az NFL-ben minimum egy szolid nickelback és special teamer, de akár több is.

Videók:
Maryland/Lafayette 2012
Senior Bowl 2013

Blidi Wreh-Wilson

Poszt: CB
Egyetem: Connecticut
Született: 1989. december 5. (Edinboro, Pennsylvania)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Magas és nagy a karfesztávolsága, az ilyen CB-ket szeretik a megfigyelők a szélen. Adott a sebessége, hogy az elkapás után azonnal elkapja a receivert, hosszú karjaival pedig sok labdát el tud ütni az ellenfél elől. Rövid területen mozgékony a lába, így közel tud maradni az elkapóhoz a vonal környékén és erős lökéseivel meg is tudja gátolni a hibátlan route futásban.

Gyengeségek:
Ahogy a legtöbb magas CB, Wreh-Wilsont is ki tudják mozdítani az elkapók egyensúlyi helyzetéből miután lelassított. Nem egy megbízható szerelő, szeret ráugrani a labdás lábára, amit nem mindig kap el, jobban járna ha simán kihasználná méretét és lehúzná a földre. A play actiont hajlamos bevenni és könnyen mögékerül a WR. Ha ez megtörténik, ritkán éri utol, hogy javítsa a hibáját. Hiába jó a felépítése, a feldobott labdáknál sok páharcot veszít, mert nem tud a legmagasabb pontig felugrani vagy erősebbnek mutatkozik az elkapó.

Megjegyzések:
Vezetéknevét Ray-Wilsonnak ejtik. Négy évig kezdő a Huskies-ban. Csak két csillagos toborzott volt, a UConn mellett három MAC gárda ajánlott neki ösztöndíjat. 2012-ben a gárda MVP-jének választották és Big East 2. számú álomcsapatba került. A testvére inkább a labdarúgást favorizálja. 2011-ben öt meccset kihagyott térdszalag-sérülés miatt. Számos nagy játék fűződik a nevéhez;2010-ben egymás után két meccsen is 40+ yardos touchdownt hordott vissza, 2012-ben pedig meccsnyerő mezőnygólt előkészítő picket fogott a Louisville elleni 3. hosszabbításban. Mivel jó a felépítése és veszélyes a labdára, így valószínűleg beruháznak rá a középső körökben, de tudása elsősorban zónázó sémába limitálja.

Videók:
Louisville 2012
Rutgers 2012
Rutgers 2011

Tharold Simon

Poszt: CB
Egyetem: LSU
Született: 1991. március 6. (Eunice, Louisiana)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 202 lb (92 kg)

Erősségek:
Elit méret hosszú karokkal. Nagyon fürgén játszik, gyors és hirtelen irányváltásokra képes. Megbízható emberezésben. Kiválóan méri fel, hogy hol tart a levegőben a labda, a kezei WR szintűek. Tudatos zónázó, aki mindig a QB-n tartja a szemét. Gyakran jól olvassa a játékot. Nagyon fizikális corner, nagyon hatékonyan használja a kezeit és a karjait. Gyakran képes kiütni a reciever kezéből a labdát. Alkatához képest laza a csípője. Mozgáskoordinációja kitűnő. Ruganyossága lenyűgöző. Biztosan szerel még nyílt területen is. Hatékony blitzelő lehet.

Gyengeségek:
Az agresszivitása nincs mindig a megfelelő egyensúlyban, gyakran túlságosan is agresszív, néha meg nem kellően fizikális. Hajlamos a túlüldözésre, fegyelmezettebbnek kell maradnia. Nagyszerű lábmunkája ellenére sokszor lépnek el mellette, NFL-szinten ebben fejlődnie kell, akárcsak a blokkokról történő leválásban. A combine-on mindössze 9 fekve nyomást teljesített, összességben az ereje lehetne nagyobb. A sebessége nem elit.

Megjegyzések:
Teljes neve Tharold Dwight Simon. 4-csillagos recruit volt, HS-ben WR-ként és CB-ként is tündökölt, középiskolásként volt egy komolyabb vállsérülése. Már freshman évében is pályára került, sophomore-ként harmadik számú CB Morris Claiborne és Tyrann Mathieu mögött, 2012-ben lett stabil kezdő, sokakat meglepett, hogy jelentkezett a draftra. 2011-ben (Mathieu-val, és Spencer Ware-rel egyetemben) megbukott egy drogteszten, ezért 1 meccsről eltiltották. A korábbi évek elit LSU CB-prospectjei (Patrick Peterson, Claiborne) gyorsabb és kifinomultabb játékosok voltak nála, ennek ellenére minden képessége megvan ahhoz, hogy nagyszerű NFL-corner váljon belőle. Alulértékelt prospect, akinek azért néhány dologban feltétlen fejlődnie kell.

Videók:
Clemson (2012)
Texas A&M (2012)
Mississippi State (2012)

Brandon McGee

Poszt: CB/S
Egyetem: Miami
Született: A szülinapján (Plantation, Florida)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 193 lb (88 kg)

Erősségek:
Magasság és izomzat jó kombinációja. Futás ellen lekles, szerelési technikája letisztult. Jól használja a kezeit jammelésnél és route futás közben is képes megzavarni a recievert. Gyors lába van, képes utolérni az elkapókat, nem igazán szokott elkapás után yardokat engedélyezni.

Gyengeségek:
Kevés nagy játékot csinál. Leginkább egyenes vonalban atletikus, üres területen nehezen alkalmazkodik, különösen double move-okkal verhető. Az elit sebességű elkapók mélységben nagy játékokat csinálhatnak ellene. Mikor a levegőben van a labda nem igazán tűnik ösztönösnek.

Megjegyzések:
Középiskolában CB mellett a támadóoldalon WR-ként is és dual-threat QB-ként is használták. A CB-párja HS-ben a Minnesota Vikings játékosa Josh Robinson volt, a nickel pedig Cincinnati Bearcats kezdő CB-je Deven Drane volt, abban a védelemben szerepelt még az Ohio State LB-je Ryan Shazier is. Freshman szezonjában special teamer és csere DB volt, sophomore-ként 10 meccsen játszott, ebből a szezonnyitón még kezdő is volt, utolsó két évében minden meccsen kezdett. McGee egy különösen fizikális cornerback, aki zónázásban és futás ellen a legjobb, nem kizárt, hogy az NFL-ben safetyként számítanak rá. Sokat dobott az értékén az, hogy a Shrine Game-en és a Combine-on is jól szerepelt, nagy hátránya a legtöbb hasonló értékű DB-hez képest, hogy nem valószínű, hogy komolyan lehetne rá számítani a special teamben NFL-szinten.

Videó:
Florida State (2012)

Terry Hawthorne

Poszt: CB
Egyetem: Illinois
Született: 1990. január 1. (East St. Louis, Illinois)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg:195 lb (88 kg)

Erősségek:
Olyan testalkata van, amelyet mindig is keresnek az NFL-csapatok ezen a poszton. Magasságához képest gyors lábú és agilis. Technikája és lábmunkája gyors, backpedalja kompakt. Hamar utol tudja érni az elkapót akár azért, hogy leüsse a labdát, akár azért, hogy kiosszon egy kemény ütközést. Jó a labdaérzéke. Mély útvonalakon is lépést tart a gyors elkapókkal. Erőteljesen és fizikálisan szerel mind passz- mind futójátéknál.

Gyengeségek:
Adottságai alapján 1. körös tehetség, de ezt nem lehet tőle látni a pályán. Backpedalja inkonzisztens, előfordul, hogy lassan vált belőle. Tudatossága és az ösztönössége kérdéses, gyakran lassan olvassa a passzt, nincs jó érzéke a zónázáshoz. Számos alkalommal későn fordul, emiatt sok elkapást engedélyez. Nagyon lelkes ütköző, azonban nem mindig kellően türelmes, ezért néha elhibázza a szereléseket.

Megjegyzések:
A beceneve Black Cat. Középiskolában WR-t, DB-t, P-t, PR-t is játszott, a rivals.com 4-csillagos recruitként és az ország 6. legjobb elkapójaként tartotta számon. 2009-ben 5 meccsen kezdett már CB-ként, a Sporting News Freshman All-Big Ten csapatba választotta. 2010-ben mindössze 1 meccsen kezdett, de 5 meccset ki is hagyott sérülések miatt. 2011-ben minden meccsen játszott, 11 mérkőzésen kezdett is, honorable mention lett az All-Big Ten választásnál, a Kraft Fight Hunger Bowl defensive MVP-jének választották. 2012-ben 11 meccsen játszott, 9-szer kezdett, a Wisconsin ellen megsérült, ezért kihagyta a Michigan elleni találkozót, ebben az évben is honorable mention lett az All-Big Ten választáson. A sebessége és a ballhawk-képessége miatt feltétlen figyelemreméltó prospect, aki a special team coverage csapatokban is hasznos lehet, sőt gunnerként is van jövője.

Videók:
Ohio State (2012)
Penn State (2012)
Wisconsin (2011)

Josh Johnson

Poszt: CB
Egyetem: Purdue
Született: 1990. szeptember 10. (Dade City, Florida)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 199 lb (90 kg)

Erősségek:
Nagyot ugrik, mindezt a megfelelő időben és jó mozgáskoordinációval teszi. Oldalirányban agilis, csípője laza. Megbízhatóan fürge. Érett, vezető személyiség, csapatkapitány volt. Versenyző típus, gyorsan túlteszi magát a hibáin. Magas a football IQ-ja. Rendszeresen mentorálta a fiatal tehetségeket. Returnerként is van tapasztalata. Zónázásnál gyorsan reagál a labdára. Fegyelmezetten tartja a területét, akkor is, ha a QB átsodródott a túloldalra. Press man és off man technikában is van tapasztalata. Egy kisebb CB-hez képest jól jammel, erős kezeivel és gyors karmozgásával rendre eléri a receiver mellkasát. Ösztönösen érzi, hogy hol az oldalvonal és ezt képes a saját javára fordítani. Jól használható slot blitzekre, meg szokta érezni a snap pillanatát és jó döntéseket szokott hozni, hogy elinduljon-e blitzre avagy sem. Futás ellen nem fél segíteni. Keményen védi a pálya szélét, folyton jár a lába, így próbál a play közelébe kerülni. Szerelési technikája letisztult. Megbízható, nem választ rossz szögeket, fenntartja a rábízott containt.

Gyengeségek:
Nem jó a sebessége, a combine leglassabb CB-je volt. További izom nem igazán pakolható rá. Zónázás során hajlamos túl korán hátrahúzódni, így üresen hagyva az underneath route-okat. Zónázásnál gyakran megelégszik azzal, hogy az elkapás után leviszi a támadót, koránt sem olyan agresszív mint emberfogásnál. Zónavédekezésnél kevésbé energikus és aktív a snap előtt, mint emberezésnél. Emberfogásnál hajlamos túlbecsülni a képességeit, néha túl sokat kockáztat egy interceptionért. Emberezésnél sokszor ragadja meg és lökdösi ellenfelét, ez az NFL-ben büntetéseket vonhat maga után. Mélységben safety segítségre szorul, nincs meg az a hosszútávú sebessége, amivel lépést tudna tartani a gyorsabb elkapókkal. Futásnál a méretei és a gyenge felsőteste miatt nehezen válik le a blokkokról. Erősebb elkapók és backek ki tudják lökni az útból.

Megjegyzések:
A teljes neve Joshua Lutrail Johnson, a beceneve Jay Jay. Középiskolában dual-threat QB-ként villogott, mellette tehetséges baseball-játékos is volt. 2009-ben special teamer és csere CB volt, 2010-ben már 10 meccsen kezdett, Academic All-Big Ten csapatba került, 2011-ben minden meccsen kezdő, újra Academic All-Big Ten válogatott. 2012-ben a média All-Big Ten második csapatba szavazta. Szervezeti vezetés és felügyelet szakon diplomázott. Magas football IQ-jú, nem túl gyors CB, aki a pályán nagyobbnak tűnik, mint a valós mérete. A profik között leginkább egy emberfogásra épülő sémában lehet elképzelni, ahol nickel szituációkban védekezhet a pálya szélén. A jelenlegi NFL-játékosok között leginkább a Vikingses Asher Allenére hasonlít a játéka.

Videók:
Iowa (2012)
Notre Dame (2012)

Sanders Commings

Poszt: CB
Egyetem: Georgia
Született: 1990. március 8. (Augusta, GA)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 216 lb (97 kg)

Erősségek:
Ritkán találni ilyen méretű és hasonlóan agilis CB-t, akit rá lehet állítani az évről-évre nagyobb külső elkapókra. Outfielder kezei hamat szemet szúrnak, könnyedén üti el a labdákat amik a környékére mennek és hosszú karjaival a receiver körzetébe érkező passzokat is meghiusítja. Jelentős tömege miatt kiemelkedően fizikális a vonalon, nyomást tud helyezni az elkapóra. Eredményes special team játékos.

Gyengeségek:
Lábmunkája és mozgékonysága nem elit - az elkapók túl gyakran kerülnek belülre ellene, amiből versenyhelyzet alakulhat ki, ezek végén pedig rendre leáll. Zone coverage-ben rutinosabban kell mozognia és több labdaszerzést kiharcolnia. Jellemhibák miatt nem minden csapat vállalná be, 2012 januárjában nyilvános helyen bántalmazta a barátnőjét. Beleegyezett, hogy rendszeresen drog- és alkoholtesztekre járjon és dühkezelési tanácsadásra is beíratkozott.

Megjegyzések:
Majdnem 3 évig kezdő a Dawgs-ban. A 2008-as MLB drafton kiválasztotta az Arizona Diamondbacks a 37. körben, miután befejezte a középiskolát. A fenti eset miatt a senior idénye első két meccséről eltiltották. Mérete alapján wide receiver is lehetne, így biztosan felkelti az NFL csapatok érdeklődését, hiszen fizikálisan kevés cornerback tudja vele felvenni a versenyt. Lábmunkája és mozgékonyságának hiánya miatt előfordulhat, hogy safety-ként számolnak vele a profik közt.

Videók:
Tennessee 2012
Alabama 2012

Marc Anthony

Poszt: CB
Egyetem: California
Született: 1989. november 14. (Chandler, Arizona)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 196 lb (89 kg)

Erősségek:
Agresszív, tehetséges corner, akinek a sebessége csekély a profi szinthez. Ösztönös, labdaérzékeny játékos. Hatékony ha távolabb áll a line of scrimmage-től. Mindig szemben van az akcióval, hirtelen fékezéssel nem lehet lerázni, ügyesen követi a levegőben lévő labdát. Keményen küzd azért, hogy leüthesse a passzokat, ha van rá lehetőség rendszerint interceptionnel fejezi be a játékot. Passzvédekezés során képes fizikálisan elnyomni az ellenfelét. Kőkemény ütköző, a labdát lazán fogó elkapók kezéből mindig megpróbálja kiütni a játékszert. Kemény futás elleni védő, aki akár a támadási ponton is képes megállítani a labdacipelőt.

Gyengeségek:
Backpedalja inkonzisztens. Nem robbanékony. Sebessége átlagos, mélységben verhető.

Megjegyzések:
A teljes neve Marc Phillip Anthony. Középiskolában csapattársa volt az idei nevesebb draft prospectek közül Dion Jordan és Markus Wheaton, mellettük Cameron Jordan (Saints DE), Brett Hundley (UCLA QB) és Kurt Mangum (Akron MLB) is, 4-csillagos recruit volt, első évében redshirtöt kapott. 2009-ben 8 meccsen játszott mint csere CB, 2010-től kezdő 3 évig, a 2012-es tavaszi edzéseket teljes egészében kihagyta sérülés miatt. A 3 kezdő szezonja alatt konzisztens játékot mutatott, azonban nincs meg a kezdősebessége a profi szinthez. Zónaalapú védelmi sémában rendelkezik potenciállal és értékes special teamer is lehet a profik között.

Videó:
Stanford (2012)

DJ Hayden

Poszt: CB
Egyetem: Houston
Született: 1990. június 27. (Houston, TX)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 192 lb (87 kg)

Erősségek:
Annyira gyors a lába, hogy megoldja az emberfogást a szélen és a slot helyén is hasonlóan magas szinten. Nem hagy helyet a vonalról indulva, irányváltoztató képessége pedig olyan jó, hogy beér középre, fordul és odaér a szélre és hirtelen meg tud állni ha szükséges. Ha nem szorosan őrzi emberét, hamar ráront és kilöki vagy slantnél földreviszi. Szívósságával képes párharcokat nyerni hosszú passzoknál, és végiggürcöli a playt, hogy utolérje az elkapót, ezekből sok elütött passzt nyer a csapata. Futásnál nem engedi, hogy az elkapó megblokkolja, jó ütemben fogja meg a futó lábát mielőtt üresre játszhatná magát. Használták vak oldali blitzekre a sebessége miatt, ha nem számít érkezésére az irányító, okozhat labdaszerzéseket. Sokkal keményebben ütközik, mint felépítése alapján gondolnánk, így nem csak lerántani tudja a földre a labdást, hanem el is választja a labdától időnként.

Gyengeségek:
Átlagos mérete és ereje miatt nem lehet belőle elit prospect, mert a jobb NFL elkapók ebből hasznot tudnak húzni a vonalon és a pálya mélységében is. Életveszélyes sérülése és az abból való felépülés alapból eltántorít néhány csapatot.

Megjegyzések:
DJ = Derek Junior. Két évig a Navarro csapatában szerepelt a JuCo ligában, ahol második évében bajnoki címet ünnepelhetett. A Houston mellett olyan nagycsapatok is hívták mint az Oklahoma State, Texas A&M, TCU, Arkansas vagy az Ole Miss, de mivel alig 1 órányira nőtt fel a Robertson stadiontól, egyértelmű volt, hogy otthon marad. Két évig kezdett a Cougars-ban. 2011-ben a C-USA év újonca lett és 2. számú álomcsapatba választották a 13-1-es mérleggel záró UH-ban. Utolsó 5 meccsén a szezonban mindig okozott fumble-t. Senior éve 9. meccse után egy edzésen VCI-szakadást szenvedett, életveszélyes állapotba került, de az idény után visszatért a pályára és készül a profik közé. C-USA 1. csapatos választott 2012-ben; négy interceptionje közül egyet 75, egyet pedig 95 yardos touchdownra váltott. Stanford Routt (2005) óta az első Houston védő lehet, akit kiválasztanak. A combine-on nem volt ott, a Pro Dayen 4.33-at futott 25 NFL csapat megfigyelője előtt, 4 csapat hívta el edzésre, 7 tárgyalásra. Hayden a draft tán legnagyobb sleeper CB prospect-je, akire ha nem lesz további hatással a szívprobléma, akkor megbízható kezdőjátékossá érhet, de nem valószínű, hogy bármelyik NFL csapat be merné vállalni ezt a kockázatot a 6. kör előtt.

Videók:
UCLA 2012
Penn State 2011

Nickell Robey

Poszt: CB
Egyetem: USC
Született: 1992. január 17. (Frostproof, Florida)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 5 ft 7 in (1.70 m)
Tömeg: 169 lb (77 kg)

Erősségek:
Atletikussága egészen kimagasló. Agilis, alacsonyan van a súlypontja, csípője laza, lábai fürgék. Jól tudja olvasni az irányítót, az elkapók minden mozdulatára gyorsan reagál. Zónázáskor érzi a mögötte elhaladó receivereket, és elég gyors ahhoz, hogy megelőzve őket lehúzza az érkező passzt. Labdaérzéke átlagon felüli. A gyors screen passzokra és draw playekre kiváltképp hamar reagál. Jóval fizikálisabb, mint azt a méretei alapján elsőre gondolnánk. Futás elleni védekezés során is agresszívan támadja a labdás játékost, valamint nyílt területen is viszonylag megbízhatóan hajtja végre a szereléseket. Szélső blitzeknél ugyancsak hatékony.

Gyengeségek:
Gyenge testfelépítésű játékos, aki az NFL-ben valószínűleg csak slot pozícióban lesz bevethető. Fizikális ugyan, de nem használja jól a kezeit, így a nagyobb, erősebb elkapók könnyen félrelökik. Túl sokat kockáztat, és ez nagyon sokszor negatív következményekkel jár; könnyen bedől a receiverek testcseleinek. Nehézséget okoz számára felvenni a küzdelmet a blokkoló játékosokkal, többnyire próbálja őket megkerülni. Hajlamos hanyag technikával szerelni, és ezt közben már nem tudja erővel kompenzálni.

Megjegyzések:
A USC-n eltöltött mindhárom idényében kezdő volt. Egyetemi éveit megelőzően a futball mellett baseballozott, valamint tagja volt középiskolája atlétikai csapatának, majd a Southern Californián is kipróbálta magát távolugróként, illetve sprinterként; három futballista társával, D.J. Morgannel, Tony Burnettel és Marqise Lee-vel szerepelt egy váltóban. A futballpályán is elsősorban atletikusságának köszönhette eredményességét, és azt, hogy true freshmanként azonnal alapemberré vált; 2010-ben a Trojans minden egyes mérkőzésén kezdőként játszott, akárcsak az ezt követő két idényben. Három év alatt egy-egy alkalommal volt honorable mention, illetve első és második csapatos All-Pac-12 választott. Ezek közül a legrangosabb elismerést 2011-ben érte el, amikor 63 szerelést, 5.5 TFL-t, 2 sacket, 2 interceptiont, valamint 9 leütött passzt jegyzett. Mindhárom idényében szerzett egy touchdownt interception utáni visszahordásból, sophomore-ként például Andrew Luck passzát váltotta pick-sixre. Unokatestvére, Carlton Thomas is futballozott, 2009-től 2011-ig szerepelt futóként a Georgia Bulldogs-nál. Robey-nak vannak bizonyos erényei, mint például atletikussága, szívóssága, remek labdaérzéke, melyek draftolható prospectté teszik, de könnyen lehet, hogy fizikális paramétereiből adódó jelentős limitáltsága miatt egyes csapatoknál már eleve fel sem merül az esetleges kiválasztása. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy azok a csapatok, melyek edzői látnak benne fantáziát, sem fognak rá egy hátsó körös picknél többet áldozni.

Videók:
Hawaii & Utah (2012)

Tyrann Mathieu

Poszt: CB
Egyetem: LSU
Született: 1992. május 13. (New Orleans, LA)

Előrejelzés: 7. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 180 lb (82 kg)

Erősségek:
Harcias turnover-gép, aki tud játszani a szélen, slot helyen és ha muszáj safety-t is. Ösztönös játékos, aki remekül olvassa és reagál a játékra, mindig olyan helyzetbe hozza magát, hogy labdaközelben legyen. Mindent megtesz, hogy megállítsa a játékot, akár mozgékonyságát, akár harcias kezeit kell használni, alacsonyan vagy magasan, neki mindegy, őt sose lehet kikapcsolni. Mérete ellenére akkora ütést tud kiosztani ami kimozdítja egyensúlyi helyzetéből a labdást. Mindig a labda kiszedésére törekszik, akkor is amikor mások már megelégednek a stoppal. A magas elkapókkal is megharcol a feldobott labdákért. Rendszeresen használták blitzelni, jó érzéke van hozzá. Remekül lát a pályán punt returnerként, kis területen gyors a lába, az első emberen rendre túljut és be tud robbanni üres területre. Ha szükséges akkor átszlalomozik nagy tömegen is. Egyensúlyérzéke és ereje miatt nem könnyű levinni. A special team cover csapatában is nagy fegyver lehet.

Gyengeségek:
Az első dolog ami feljön vele kapcsolatban a drog-problémái, nagyon kockázatos egy (korai) picket rááldozni. Átlag alatti felépítéssel bír még cornerhez mérten is. Eddig bármilyen labdás embert le tudott vinni, az NFL más kávéház lesz. Fürge, nem pedig gyors, bár kitartása miatt palástolni tudja hogy mért ideje nem kiemelkedő. Bizonyítania kell, hogy a tight endek és a nagyobb elkapók örzése is megy neki, magasság és felépítésbeli hátránya nem elhanyagolható. Túl sokat vállal punt returnerként, még saját célterületéről is vissza akar hordani.

Megjegyzések:
Nevét ugyanúgy ejtik mint a Matthew-t. Beceneve Honey Badger [méhészborz] mivel nem ismer félelmet. Nagyszülei nevelték, majd bácsikája és nénikéje adoptálta, mivel az apja börtönben volt betörés majd gyilkosság miatt, anyja pedig rendre felszívódott. 2005-ben a Katrina hurrikán az ő házukat is elérte. Újoncként Patrick Peterson és Morris Claiborne mögött nem volt esélye kezdőcsapatba kerülni, de a Texas A&M elleni Cotton Bowlon így is hatalmasat játszott (INT, sack, 2 FF) és a formája a következő évre is kitartott. A veretlen alapszakaszt produkáló Tigers-ben 6 forced fumble, 2 interception, 1.5 sack és két punt return TD volt a mérlege, az egyik ráadásul a SEC döntőben. 2011-ben Bednarik-díjas, mint az NCAA legjobb védője, all-SEC és all-American választott és bekerült a Heisman 5 finalistája közé, ami védőtől igen ritka mutatvány. 2012 augusztusában kirúgták az LSU focicsapatából a szabályok folyamatos megszegése miatt és szóbakerült, hogy az FCS-be igazol, végül futball nélkül töltötte az évet. Október 25-én három másik LSU játékossal egyetemben újra marijuana-birtokláson kapták. Jelenleg a korábbi NBA játékos, John Lucas drog rehabilitációs guru keze alatt készül Houstonban és Patrick Peterson családja is szárnyai alá vette Floridában. Mathieu a 2012-es draft egyik nagy steal-je lehet a 7. kör környékén vagy akár undraftedként, de éretlensége és függősége miatt korábban nem éri meg kockáztatni vele, csak ha nagyon jól áll egy NFL csapat tehetségek terén. Nem lesz kezdő cornerback az NFL-ben, de nickelback/puntreturner/gunner posztokon sok hasznot tudna hozni, ha valami csoda folytán megjönne az esze. Boom or bust.

Videók:
Tennesse/Florida 2011
West Virginia 2011
Georgia 2011
Arkansas 2011
Alabama 2011 döntő

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
DEFENSIVE END

Björn Werner

Poszt: DE
Egyetem: Florida State
Született: 1990. augusztus 30. (Berlin, Németország)

Előrejelzés: top10
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 255 lb (116 kg) ?

Erősségek:
Ideális méret. Kifinomult atléta, egyetlen felesleges mozdulata sincs. Kiválóan kamatoztatja hosszú karjait. Kézhasználata kivételesen jó. Robbanékony első lépés, remekül ugrik ki a snap pillanatában. Erős a felső teste és le tud horgonyozni; nem érdemes futni az irányába. Csodás futás elleni védő, jól védi az üres területet és olvassa a lyukakat. Elég erős a hatékony bull rush-hoz. Kezdő lökése komoly, erőszakosan használja a kezeit. Sohasem pihen, és mindig a sípszóig játszik. Jól áll bele a passzsávokba.

Gyengeségek:
Nem kész termék. Csak öt évet játszott az Usában, ami az elit prospectek között nem nagy szám. Olykor túl magasan játszik, hatékonysága változó. Szenved a double-team ellen. Csiszolni és bővíteni kell a pass rush tudományát. Csak a 4-3-as sémát ismeri, talán jobb is ha nem erőltetik bele egy új rendszerbe.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Seminoles-ban. Hazájában a Berlin Adler korosztályos csapatában kezdett játszani, majd cserediákként Connecticutba került 16 évesen, de egy szezon után haza kellett térnie. Végzősként újra a Salisbury HS gárdáját erősítette, ahonnan számos nagymultú egyetem is megkereste viszonylagos rutintalansága ellenére. 2012-ben minden szervezet All-American csapatba jelölte és az ACC év védője címet is bezsebelhette. Újoncként a későbbi Redskins- és Buccaneers-játékos Markus White cseréje volt, később pedig Brandon Jenkins és Tank Carradine túloldalán szerepelt a DE poszton, akiket ugyancsak ki fognak választani az idei drafton. A 2010-es tavaszi szünetben volt az esküvője. Folyamatosan fejlődött évről-évre, és bár a játéka alapjai nem tökéletesek, fizikai paramétereire és atletikus képességeire építve hátrányból indulva is felkapaszkodott az elitbe és nagy eséllyel be is előzi majd Sebastian Janikowskit mint legkorábban választott európai születésű játékos. Az, hogy valaki Európában amerikai futballista lesz, már önmagában mutatja a játék iránti alázatot, szenvedélyt és elhivatottságot, ami mind visszaköszön Werner játékában, eredményességgel párosulva.

Videók:
Wake Forest (2012)
North Carolina State (2012)
Miami (2012)
Maryland (2012)
Virginia Tech
Oklahoma (2011)

Barkevious Mingo

Poszt: DE/OLB
Egyetem: LSU
Született: 1990. október 4. (Belle Glade, Florida)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 240 lb (109 kg)

Erősségek:
Magas, robbanékony, hosszú karokkal megáldott pass rusher, aki leginkább állóhelyzetből, gyenge oldalról fog indulni az NFL-ben. Félelemtes első lépésével azonnal át tud bújni a lyukon a fal közepén, vagy üres területen megverni az embert a szélen. Nem fél a kontaktól, annak ellenére, hogy nem a legnagyobb játékos - többször állt fel erős oldalra és/vagy a két tight end közé. Jól zárja a területet futás során. Jól használja hosszú karjait, mind a falemberek távoltartásában, mind a running back megragadásában a vonalon. Erős alsótestével el tudja tolni a tight endeket a backfieldre. Nagy üldöző, aki mindent megtesz, hogy odaérjen a vonalra. Kellően agilis, hogy működőképes zónázó legyen, oda lehet állítani a running back mellé és üres területen is feltalálja magát. Végsebessége kiváló, hátrányból is utoléri az üldözöttet. Ha nem ér oda az irányítóhoz, jól használja magasságát és súlypontemelkedését, hogy beleüssön a passzokba.

Gyengeségek:
Nagyon vékony játékos, aki csípő tájon túl sovány hozzá, hogy defensive end méretűvé gyúrják. Jobban kell megbírkózni a blokkokkal, mert könnyen kiszorítják. Hosszú lábai miatt nem túl gyors az irányváltása. Túlságosan lefoglalja, hogy a blokkolóval küzdjön, ahelyett, hogy megnézné mi történik a backfielden. Ugyanaz a pass rush repertoárja mint karrierje kezdetén. Hiába veri meg emberét az első lépéssel, túl sokszor hagyja, hogy az javítani tudjon.

Megjegyzések:
Beceneve "Keke" de nem úgy ejtik mint a forma1-es versenyző nevét hanem mint az Első Emelet énekesét. Édesanyja nem akarta, hogy focizni járjon, de magassága és atletikussága miatt addig hívogatták, hogy 17 évesen rábólintott. 40 meccset játszott a Tigers-ben de csak 15-ön kezdett. 2011-ben és 2012-ben is all-SEC 2. csapatba jelölték. Másodévesen robbant be a köztudatba mert ugyan csak 4 meccsen kezdett, így is 15 TFL és 8 sack volt a mérlege és kiegészítőemberként lett SEC 2. álomcsapatos. A kitörő év aztán elmaradt 2012-ben, minden statisztikában visszaesett, amit a kedvelői egyértelműen annak tudnak be, hogy nem megfelelően használta az LSU a pályán. Egyértelműen 3-4-es OLB posztra illik, ahhoz túl vékony, hogy falember legyen. Nevezhetjük alulteljesítőnek; érdekes kérdés, hogy ilyen nagyszerű adottságokkal miért nem tudott dominálni az NCAA-ben. Boom or Bust, hamar eldől van-e jövője az NFL-ben.

Videók:
South Carolina 2012
Mississippi State 2012
Clemson 2012
Oregon 2011
Arkansas 2011

Dion Jordan

Poszt: DE
Egyetem: Oregon
Született: 1990. március 5. (Chandler, Arizona)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6'7" (201 cm)
Tömeg: 243 lb (110 kg)

Erősségek:
Hatalmas méret, hosszú karok és még fér rá további tömeg. Fantasztikusan mozgékony, született atléta. Kiváló sebesség, mozgékonyság és agilitás, remek indulósebességgel. Hatékonyan robban be üres területre, és kerüli meg emberét. Bőséges pass rush repertoárral bír. Aktív, nagy területet játszik be és üldözésben félelmetes. Megbízható szerelő, aki kiütésre is képes. Jól használja a kezeit, hogy leszedje magáról a támadót. Szívós, meglepően jól bírja a fájdalmat és sosem áll le. Több poszton és sémában is bevethető.

Gyengeségek:
Nem elég erőteljes, izmosodnia kell. Sovány az alsóteste, növelni kell rajta. Hajlamos túl magas testtartással játszani, ami hatékonysági problémákhoz vezet. Nem tud elmozdíthatatlanul kitámasztani, így a futás ellen nem a legjobb. Nem tudni, hogy be lehet-e dobni rendszeresen zónázni. Ösztönei és önállósága kérdéses. Tweener, akinek tán nincs igazi posztja a profik közt.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Ducks-ban. Számolhatunk vele 4-3-as DE és 3-4-es OLB poszton is a profik közt. 2011-ben és 2012-ben is Pac-12 válogatott volt. Egyetemi karrierjét elkapóként kezdte, 2009-ben lett tight end, majd 2010-ben DE. Középiskola utolsó évében másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett miközben üzemanyagot akart leszívni. Rengeteg poszton és szerepkörben használták Oregonban, így van rutinja a pálya összes szegletében. Klasszikus hybrid pass rusher, szívfájdítóan durva fizikális és mentális adottságokkal, akiből egyelőre nem jött ki a maximális potenciál.

Egyéni videók:
Fresno State
USC
Arizona State
Washington 2011
Arizona 2011

Ezekiel Ansah

Poszt: DE
Egyetem: BYU
Született: nem tudni (Accra, Ghána)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 270 lb (122 kg)

Erősségek:
Szinte példa nélküli a méretének, magasságának és lába gyorsaságának a kombincáiója. Az első kontakttal azonnal előnyt tud nyerni ellenfelével szemben. Megállás nélkül támadja a backfieldet. Gyakran már a vonalon megragadja a célpontját, gyorsan mozgása és erős szorítása van. Passzjátéknál körbe tudja futni az emberét, hogy közel kerüljön az irányítóhoz. Ha belül áll fel, látszik természetes adottsága a lehorgonyozáshoz. Hatalmas területet képes bejátszani, olykor keresztbefutva is eléri az embert. Látszik rajta, hogy az edzők mit tanítottak neki.

Gyengeségek:
Bevallottan fáradékony. Néhány pass rush játék után pihentetni kell. Ha ez nem történik meg, akkor megáll a vonalon és megpróbál beleütni a passzba. Ha üres területen marad a futóval, kijön rajta a rutintalanság. Rendre csak az egyik karját vagy vállát akarja használni, ezzel a blokkolók ki tudják vonni a forgalomból. Futásnál nekiáll harcolni a vonalon, ahelyett, hogy megpróbálna leválni és közbeavatkozni. Javul a kiszámíthatósága, de egyelőre nagyon rapszódikus a játéka playről-playre.

Megjegyzések:
9 meccsen kezdő a BYU-ban. Egy afrikai mormon misszió során találkozott vele a BYU képviselője, és remek alkata miatt azonnal a futballcsapat közelébe terelték volna. Ansah felvette a vallást és felvételt nyert az egyetemre, de nem a focicsapathoz vezetett az útja (soccerezni tudott csak), hanem a kosarasokhoz, hiszen nagy LeBron James fannak számít. Ez viszont kevés volt hozzá, hogy 2008-ban, majd 2009-ben átjusson a rostán. Maradt neki az atlétika, 10.91-es 100 métert és 21.89-es 200-at tud futni. 2010-ben rávette magát, hogy a Cougars focicsapatához is beálljon, bár nagyon félt az ütközésektől. Első két évében nem sokat tudott hozzátenni a játékhoz - nem is kapott sportösztöndíjat - majd 2012-ben egy sérülés miatt került be a csapatba és olyan jól ügyködött, hogy a Senior Bowlra is elhívták. Végzősként Kyle Van Noy lett a szobatársa, a kiváló linebackert 2. körbe várták a 2013-as drafton, de úgy döntött marad utolsó évére Provóban. Van Noy barátként és mentorként is segítette képzetlen csapattársát. Két helyi nyelvet, a twit és a fantét is beszéli. Húsz fontot szedett fel mióta a Cougars-nál szerepel. Játszott a front7 minden posztján az ILB-t leszámítva, 3-4-ben és 4-3-ban is. A legtöbb játékidőt 3-4-es DE poszton töltötte. Hatalmas utat tett meg a focipályán elég rövid idő alatt, így még elég nyers, de fizikai adottságai annyira vonzóak, hogy valaki még top20-ban is bevállalhatja.

Videók:
Notre Dame
Utah State
Boise State/Utah
San Diego State
Washington State
Georgia Tech
Idaho

Damontre Moore

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Texas A&M
Született: 1992. szeptember 11. (DeSoto, TX)

Előrejelzés: 1.kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 250 lb (113 kg)

Erősségek:
Magas DE/OLB, akire még lehet további izmot pakolni. Játszott állóhelyzetből és kézzel a földről indulva is, a fal mindkét oldaláról indult támadni az irányítót. Érzi a snap pillanatát, és azonnal képes berobbanni üres területre. Hosszú karjaival képes visszanyomni az OT-ket. Képes egyedül behorpasztani a zsebet. Minden formában eredményesen rohamoz; ha kell összehúzza magát, hogy átférjen a fal közepén, ha kell akkor megkerül mindenkit. Nagyot küzd ha pozíciós hátrányba kerül és akkor is veszélyt jelent a futóra/irányítóra ha már csak a hátukat látja. Méretéhez képest hajlékony. Magasságának és erősödő felsőtestének hála le tudja húzni a földre a futókat akkor is ha nincs tökéletes helyzetben. Belülről indulva is remekel. Fürgesége miatt akkor is hatékony ha az OT külső oldaláról indul és a szélre futó játékost így el tudja kapni. Jól mozog felállva, rövid távon őrizni tudja a tight endeket is. Ha túljut rajta a tailback, igyekszik még utánaakaszkodni. Jól védi a területét futás ellen, nehéz földreküldeni. Hatalmas fejlődési lehetőség.

Gyengeségek:
Kézhasználatát javítani kell, a technikás OT-k ki tudják zökkenteni a helyzetéből. Hátramozgás közben az erős falemberek ellökhetik mert túl magasan játszik ilyenkor. Még tanulja használni a saját képességeit, egyensúlyban kell maradnia spin move közben, különben túl sokszor lesz a zseben kívülre szorítva. Nem egy robbanékony atléta, inkább összehangolt a mozgása. Nem szeret igazán futás ellen védekezni, legszívesebben mindig a backfieldet támadná. A legtöbb nagy játékot azzal szerezte, hogy bevágott középre, kérdéses, hogy megbízható pass rusher tud-e lenni a szélre szorítkozva.

Megjegyzések:
Társai "DaMonster" névvel illetik. Két évig kezdett az Aggies-ben, előtte Von Miller cseréje volt. 2012-ben All-American választott. Kezdetben Joker poszton szerepelt, hibrid DE/OLB szerepkörben, Kevin Sumlin tette be teljes munkaidős 4-3 defensive end posztra, ahol ki is jött belőle a maximális potenciál. Csapattársától, Sean Portertől várták, hogy a következő nagy pass rusher neveltje legyen az Aggies-nek, de Moore ellopta a show-t. Folyamatosan fejlődtek a számai mind TFL (6.5, 17.5, 21) mind sack tekintetében (5.5, 8.5, 12.5). Ereje, mérete és atletikussága olyan kombinációt ad, ami egyértelműen a top pass rusherek közé sorolja, ezekre pedig nagy igény szokott lenni a draft legelején.

Videók:
Florida 2012
Alabama 2012
LSU 2012
Arkansas 2012
Mississippi State 2012
Louisiana Tech
Kansas State 2011
Northwestern 2011
Texas 2011

Sam Montgomery

Poszt: DE
Egyetem: LSU
Született: 1990. május 25. (Greenwood, South Carolina)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Magas, hosszú karokkal bíró DE a gyenge oldalon. Fel lehet erősíteni 3-down játékos méretűre. Elég mozgékony, hogy veszélyes legyen üres területen. Sok gondot okoz második szándékból, egyszerűen mert sose áll le. Hiába kap nagy ütést elsőre, ha ezzel leáll a támadó, akkor újra nekilendül és gyorsan megtalálja a labdást. Rengeteget megy ki a szélre a labdás után, akárhonnan indul. Jól őrzi a területét futásnál, nem engedi, hogy elnyomják, már a snap pillanatában kitámaszt és elkezdi hátranyomni a támadót. Erőszakosan használja a kezét. Agresszív stílusban játszik, rendre kikergeti oldalra a labdacipelőt. Kompetitív játékos, aki nem hátrál meg semelyik kihívás előtt, még a legnagyobb OT-knek is nekimegy, hogy beszakítsa a zsebet.

Gyengeségek:
A támadófal mozgását követi, ahelyett, hogy a labdát figyelné, így lekési a snapet akár áll, akár lent van a keze. Nem egy hajlékony játékos, sokszor kitolják a zsebből kívülre. A jobb OT-k megfogják az első lépését és a keresztmozgása nem elég jó hozzá, hogy így faktor maradjon. Nem rohan túl a tight enden, akkor se ha méretelőnye van. Nem sokat fejlődött második és harmadik éve között. Olyan szerepkört szabtak rá, hogy ne legyen feltűnő az egyensúly és rugalmassági problémája.

Megjegyzések:
Teljes neve Sidney Sammual Montgomery, beceneve Sonic Sam. 2007-ben, első focimeccse előtt ölték meg bátyját, John Darrel Adams-t, aki kidobóember volt egy columbia-i bárban; azóta minden meccs előtt az ő emlékének adózva megy fel a pályára. Három évig kezdett a Tigers-ben. Újoncként 5 meccs után térdsérülést szenvedett és véget ért a szezonja. Másodévesként több szervezet is All-American csapatba jelölte, 1-2-3. számú gárdába egyaránt. 2011-ben és 2012-ben is all-SEC választott. Veszélyes pass rusher párost alkotot Keke Mingóval, és ő volt az eredményesebb közülük (26.5 TFL és 17 sack az elmúlt két idényben). Limitált pass rusherként nem lehet elit DE prospect, de nagyon sok hasznot tud hozni az akarásával, fáradhatatlanságával és mozgékonyságával. Elsősorban 4-3-as DE szerepkörbe illik.

Videók:
Alabama 2012
South Carolina 2012
Washington/Auburn 2012
Mississippi State/Auburn 2011
Alabama/Georgia 2011


Alex Okafor

Poszt: DE
Egyetem: Texas
Született: 1991. szeptember 14. (Dallas, Texas)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Elképesztő fizikális erő, az egész draft legjobb kondiban lévő pass rushere. Domináns bull rusher, jól használja izmait és hosszú karjait, hogy a támadófal-játékosok korcsolyázóknak tűnjenek. Robbanékony első lépés, remekül kapja el a snap pillanatát. Alulértékelt atléta, adott a sebessége hozzá, hogy üres területre bemozogva generáljon pass rusht. Komoly fegyver a futás ellen, lezárja a területet és hamar megtalálja a labdást. Kivételesen erős az alsó teste, nagyon tud taposni. Erőszakos kézhasználat, amivel visszaveri a rátámadókat. Van rutinja mindkét védelmi sémában. Fáradhatatlan, sose adja fel az üldözést. Magas futballintelligencia, hatalmas rutin és önállóság.

Gyengeségek:
Nem az a fajta atléta, aki a felmérőkön kiakasztja a mérőműszert. Olykor túl merev, így limitált cover képességei vannak. Többféle pass rush megoldást kéne tanulnia a bull rush-on és a speed rush-on kívül. Fejlesztenie kell a keresztmozgást, kézhasználatát és technikáját. Nem sok fejlődési potenciált ajánl.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Longhorns-ban. Beceneve "Big Oak". Unokatestvére Eric Alexander, aki 7 évet játszott az NFL-ben. Aktív résztvevője a közösségnek. 2012 decemberében diplomázott vállalati kommunikációból, a Longhorns focistái közül az egyik legjobb tanuló volt egész karrierje alatt. Másodévesként DT poszton szerepelt, az elmúlt 2 évben lett defensive end. A Texas közepes mérlege ellenére országosan top10-es védelemben szerepelt futás és passz ellen is majdnem minden évben. 2011-ben és 2012-ben is Big XII első csapatba szavazták. 2011-ben az edzők szavazata alapján All-American választott. Utolsó meccsén 4.5 sackkel hívta fel magára a figyelmet az Alamo Bowlon, az Oregon State ellen. Mindent tud a játékról, és nem árul zsákbamacskát, kiforrott játékos. Azon kevés pass rusher prospect egyike, aki jobban illik 4-3-as rendszerbe. Lehet, hogy nem ő lesz 5 év múlva a draftclass legjobb DE-je, de egy biztonsági megoldás lehet az ő draftolása. Megüti az NFL kezdő szintet és tulajdonságai mellett hozzáállása alapján is hosszú karrierje lehet a ligában.

Videók:
Oregon State 2012
Ole Miss 2012
Texas Tech 2012
Baylor 2012
WVU/Oklahoma State 2012
Kansas State 2011

Datone Jones

Poszt: DE
Egyetem: UCLA
Született: 1990. július 24. (Los Angeles, California)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 cm)
Tömeg: 275 lb (125 kg)

Erősségek:
Igazi izomkolosszus, az egész teste NFL-kész. Alsóteste vastag, erős, ezt kihasználva képes valósággal átgázolni a blokkolókon. Szükség esetén a törzse környékére még felpakolható 10-15 font izom. Felsőtestének az ereje szintén átlagon felüli. Rendkívül jó erőbeosztással játszik, nem fárad el a meccs végére, emellett az egyensúlyérzéke is figyelemreméltó. A mért ideje az alkatához képest átlagon felüli. Rendkívül robbanékony, hamar eléri a végsebességét. Gyors az első lépése, belső gapeknél rendszeresen ezzel veri meg a blokkolókat. Erőteljes pass rusher, ki tudja billenteni a támadófalembereket, képes kombinálni az erőt és a sebességet. Alacsonyan játszik, gyorsan reagál a snapre, rengeteg energiát fektet az első kontaktusba. Ha megfelelő lábmunkával játszik legrosszabb esetben is betolja az OT-t a backfieldre. Ha QB van a láthatáron meglepően gyorsan leviszi a földre. A Senior Bowlon bemutatta, hogy fejlődött a kézhasználata. Képes 4-3 End, 3-tech és NT poziícióból is a pass rushra. Kellően gyors és erős a belső stuntokhoz, nehéz felvenni twisteknél. Hihetetlen erőteljes a rip move-ja. Van tapasztalata pass coverben, akár egy RB-vel is képes lépést tartani. Nagyon sok tapasztalata van a játék olvasásában, nem szokása eszetlenül támadni a lyukakat. Képes folyamatosan szabadon tartani a külső vállát, ezért külső futások ellen rendkívül hatékony. Erőteljesen és robbanékonyan szerel, valósággal elnyeli a labdacipelőt. Jó a lábmunkája. Nagyon jó személyiség, nehéz körülmények közül érkezik. Keményen dolgozik a pályán és az edzőteremben is, számos fiatalabb UCLA játékos választotta példaképnek. Jól bánik a szavakkal és igazi footballőrült, képben van az összes csapat needjeivel, személyzetével és azzal, hogy hova is illene a játéka. Pontos leírást tud adni az összes pozícióról ahol játszott és ahhoz tartozó felelősségi körökről. Szenvedélyes játékos, bármit megtesz a sikerért. Sok sémába illik, sok pozícióban játszott és egyszer sem panaszkodott emiatt.

Gyengeségek:
Merev a csipője, nem egy folyamatos mozgású edge rusher. Szívesebben hagyatkozik az erejére és a sebességére mintsem a technikájára. Oldalirányban már korántsem olyan gyors és a fordulékonysága sem az igazi. Hajlamos leállni a lábmunkával, így a támadófalember képes visszanyerni az egyensúlyát. Pass rush közben ha kifordítják a vállát teljesen elveszti a rábízott gap feletti kontrollt. A kézhasználata lehetne következetesebb és erőszakosabb. Futás ellen koránt sem hatékony annyira az első lépése, mint passz ellen. Nehezen válik le a blokkokról, sokszor zárják ki a játékból. Nem szereti, ha az OL a mellkasát támadja a kezeivel. A motorja megkérdőjelezhető, játéka hullámzó. Összességében kicsit nyers, sokat lehet rajta még finomítani. A mozgása nem mindig tűnik tudatosnak.

Megjegyzések:
A teljes neve Datone Wayne Jones, a példaképe Michael Strahan. 1 fiú- és 4 lánytestvére van. 2008-ban 2 meccsen kezdett, All-Pac-10 freshman válogatott lett. 2009-ben mind a 13 meccsen kezdett, honorable mention volt a sophomore All-American csapatválasztásnál. A teljes 2010-es szezont kihagyta, mert augusztusban egy edzésen eltörte a jobb lábát. 2011-ben és '12-ben is minden meccsen kezdett utolsó évében beválasztották a konferencia második csapatába. Történelem szakos hallgató volt, 2009-ben mind a tavaszi mind a téli szemeszter után kapott tanulmányi elismerést. Az idei draft egyik legjobb védőfalembere erős, gyors, rengeteg sémába illik, aki ráadásul a nyilatkozatai alapján mind taktikailag mind emberileg érett személyiség.

Videók:
USC (2012)
Stanford (2012)
Washington State (2012)

Brandon Jenkins

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Florida State
Született: 1990. február 9. (Tallahassee, Florida)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Remek a kezdősebessége, nagy lépéseket tesz, egy pass rusher számára abszolút megfelelő gyorsasággal rendelkezik. Felsőteste elég erős ahhoz, hogy lejöjjön a blokkokról, és földre vigye az irányítókat, running backeket, de akár a kisebb falembereket is képes felborítani. Futójátéknál nem zárkózik el a kontakttól, double teammel is nehéz lesz feltartóztatni.

Gyengeségek:
A snap után nem kontrollálja elég jól a testét, így elveszíti a momentumot pass rush-nál. Nem üldözi konzisztensen a labdás játékost. Irányváltási képessége csak adekvát. Nem tudja megakadályozni a futókat abban, hogy az oldalvonalig jussanak; nagyobb területen, egy az egyben nem tud mit kezdeni velük. Spin move-ja nem rossz, de túl nagy hangsúlyt fektet az outside rush-ra, így az OT-k könnyebben kivonják a játékból. Nem használja elég jól a kezeit, egyetemi karrierje során 40 meccsen mindössze két kiharcolt fumble és négy leütött passz fűződött a nevéhez. Egyelőre sima speed rushernek tűnik.

Sérülések:
A 2012-es szezon előtt mindenki első körös prospectként számolt Jenkins-szel, csapata első mérkőzésén azonban Lisfranc sérülést szenvedett, melynek következtében az idény hátralévő részében nem léphetett pályára.

Megjegyzések:
Tallahassee-ben, Seminoles-szurkolóként nőtt fel, így középiskolai karrierjét követően evidens választás volt számára az FSU. 2009-ben, true freshmanként 12 meccsen játszott, de csak sophomore évében robbant be a köztudatba, miután a szezon zárultával 21.5 TFL, valamint 13.5 sack szerepelt a statisztikai lapján (előbbi a negyedik, utóbbi a harmadik legtöbb volt az FBS-ben). Teljesítményének All-ACC első csapatos tagság lett az eredménye. 2011-ben valamelyest visszaestek a számai (12 TFL, 8 sack), és „csak” a konferencia második számú álomcsapatába sorolták be. 2012 januárjában második körös előrejelzést kapott, ennek ellenére úgy döntött, marad az egyetemen végzős évére. Később ez nem bizonyult jó választásnak, hisz sérülés miatt seniorként mindössze egy mérkőzésen tudott pályára lépni, így a draftértéke is visszaesett. Redshirttel lehetősége lett volna még egy idényt a Florida State-en tölteni, de profinak állt. A Noles 4-3-as védelmében defensive endet játszott, az NFL-ben azonban 3-4-es külső linebacker lehet. A súlyos sérülés mellett kérdéseket vet fel vele kapcsolatban a posztváltás is (az FSU-n zone blitz package-ek használatakor lépett vissza coverage-be), de ha alkalmazkodni tud az új szerepkörhöz, idővel kezdővé válhat. Újonc évében leginkább szituációs pass rusherként képzelhető el.

Videók:
Maryland (2011)
Clemson (2011)
Notre Dame (2011)
South Carolina & Virginia Tech (2010)
Miami (2010)

Margus Hunt

Poszt: DE
Egyetem: SMU
Született: 1987. július 14. (Karksi-Nuia, Észtország)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 8 in (2.03 m)
Tömeg: 275 lb (125 kg)

Erősségek:
Magas, sűrű de atletikus falember hatalmas potenciállal. Sebessége is rendben van. Sokkal gyorsabb a snap után mint várnánk, hatalmas első lépésével máris ott van az OT válla mellett és megnyerheti a párharcot. Gyorsan és erőszakosan használja a kezét. Nem engedi közel magához a támadófalat, hosszú karjaival akárkit távoltart. Üres területen is megél, erős felsőtestével szinte bekebelezi az ellenfelet. Ha odaér az irányítóhoz, kíméletlenül döngöli a földbe. Nagy üldözésekre is vállalkozik. Akkor is hasznos ha nem ér el a QB-hoz, nagy látószöget elfoglal és a rúgásblokkoló fal közepére pontosan ilyen embereket keresnek. Magassága ellenére a rövid yardos szituációknál azonnal ott terem a labda közelében. Született ereje miatt nem lehet futásnál elnyomni még akkor se ha jobb helyzetben van a támadó. Jól variálja pass rush mozdulatait, főleg ha az OL már sokadjára is speed rush-t vár tőle.

Gyengeségek:
Nagyon egészségtelen testhelyzetben kell játszania a magassága miatt, és ha elfárad akkor kiegyenesedik, így pedig nem túl hatékony. Agilis a méretéhez képest, de látszik rajta, hogy nem a helyváltoztató képességét fejlesztette atléta korában. A mobilis irányítók és a fürge futók is kizökkenthetik és otthagyhatják. Nem nagyon tudja körbefutni a támadófalat, túl nehéz hozzá. Még tanulja a játékot, nem mindig találja a labdát. Öregebb a legtöbb prospectnél. Túl sok szerelést hibázott el, nem használja a testét jól. Észrevétlen bull rusher, túl magasan van a súlypontja és keresztmozgást se tud végezni amivel középre tudna vágni.

Megjegyzések:
Nehézatlétaként ment ki Dallas-ba tanulni, miután megnyerte a pekingi junior világbajnokságot diszkoszvetésben és súlylökésben is, előbbit junior világcsúccsal. 2009-ben csatlakozott a focicsapathoz mivel saját sportágát beszüntették az SMU-n.
A combine legfőbb sztárja is lehet, 201 centiméter a karfesztávolsága, 91 cm a súlypontemelkedése, súlyemelésben 174 kg a rekordja és 4.6 körül futja a 40 yardot. Újoncként 7 rúgást blokkolt, egy hiányzott az NCAA rekordhoz. Második évében minden meccsen kezdett, juniorként viszont csak kétszer, de ekkor már 14 blokkolt rúgásnál járt, és a 9 FG blokk már egyetemi rekodnak számít. Végzősként újra a kezdőcsapat tagjaként szerepelt, bekerült az All-Conference USA válogatottba és 17 blokkolt rúgásra tornázta fel a mérlegét, kettővel elmaradva a csúcstól. A bowl meccseken nagyon megy neki: a Fresno State ellen egy sack, 2 forced fumble, 1 safety, a Pittsburgh ellen 3 sack volt a termése. 25 éves már, így nem valószínű, hogy sokat fog fejlődni, kezdőpotenciál nem sok van benne, de special teambe és szituációs játékosnak nagyon jó, 3-4-es DE poszton is bevethető, szóval biztosan sok csapat figyelmét felkelti majd, azt viszont nehéz megmondani mikor látják úgy, hogy érdemes ellőni rá egy draftjogot.

Videók:
Fresno State 2012
TCU 2012
Pittsburgh 2011
Texas A&M 2011

Cornelius Carradine

Poszt: DE
Egyetem: Florida State
Született: ismeretlen (Cincinnati, Ohio)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 265 lb (120 kg)

Erősségek:
Robbanékony a snap pillanatában, komoly feladat elé állítva a kevésbé atletikus RT-ket, erős kezeivel félre is tudja őket lökni ha a helyzet megkívánja. Magassága ellenére ugyanolyan hatékonyan játszik mint egy alacsony súlypontú védő, erőteljes kezdő lökésével dominálni tudja a támadókfalembert, a tight endeket pedig kirakati bábu módjára dobálja félre a futójáték során. Sohasem fárad el, és a szélre is kirohan ha arra van szükség.

Gyengeségek:
Fizikai adottságai megvillantásához elég időt töltött a pályán, de rutinja nem sok van a legmagasabb szinten. Nehéz nyilatkozni róla, hogy mennyire bírja majd a terhelést NFL szinten, teljes munkaidőben, így valószínűleg nem fogják olyan korán kiválasztani, hogy kezdőként számoljanak vele azonnal.

Megjegyzések:
Tank becenévre hallgat. Két évig a Butler CC játékosa volt mielőtt a Florida State-hez került. A JuCo bajnokságban 119 szerelést csinált 2010-ben, 29 negatív yardost és 16 sacket, csapata pedig döntőbe jutott, így Carradine lett a legértékesebb JuCo recruit a szezon után. Az Illinois-on tanult volna gimnázium után ha a jegyei ezt lehetővé teszik. Egy meccsen se kezdett 2011-ben, de így is több szerelése volt, mint az elit prospect Björn Wernernek (38>37). Végzősként Brandon Jenkins lábsérülése miatt 12 meccsen lett kezdő, de a Florida ellen elszakadt az ACL-szalagja, így a draft előtti felmérők nagy részét (köztük a Senior Bowlt is) ki kell hagynia. Amíg pályán volt sackből és TFL-ből is kétszámjegyű mutatót rakott össze. A legtöbb egyetemi csapatban egyértelműen kezdő lett volna első perctől kezdve. Hirtelen berobbanása után ugyanilyen gyorsan el is tűnhet a képből, hiszen a térdsérülése miatt sokáig nem tud gyakorolni, viszont arra rávilágított, hogy feltétlenül érdemes rááldozni egy picket, mert abban a rövid időben mikor lehetőséget kapott, kiválóan teljesített.

Videók:
Wake Forest 2012
Clemson 2012
Miami 2012
Florida 2012
Duke 2012
North Carolina State 2012
South Florida 2012

Corey Lemonier

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Auburn
Született: 1991. november 19. (Hialeah, Florida)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 246 lb (112 kg)

Erősségek:
Fáradhatatlan, erős testfelépítésű játékos, aki később még további izomtömeget pakolhat magára. A védőfal mindkét szélén játszott, olykor álló helyzetből is indult. Jó az első lépése, de ahhoz is elég agilis, hogy visszalépjen zónázni, és a területére érkező labdás játékost támadja. Az átlagos falembereket könnyen veri meg a külső válluknál, rip move-ja felettébb meggyőző. Elég erős és karjai kellően hosszúak ahhoz, hogy bárkinek a kezéből ki tudja ütni a játékszert. Minden egyes play során óriásit küzd; ha szükséges, az oldalvonalig üldözi a labdás játékost, vagy épp második próbálkozásra középre tör, ha első pass rush move-ja nem járt sikerrel. Twisteknél jól dolgozik befelé, keményen ütközik, és ha az irányítót már nem tudja elérni, próbálja lezárni a passzsávot. Erős karjaival jól löki vissza a falembereket és tight endeket futójátéknál. Tömegben is jól lát, így gyorsan tud a labdát birtokló játékos közelébe érni. Testalkatából kifolyólag érzékeny a cut blockokra, de viszonylag gyorsan feláll a földről, és nagy elánnal dolgozik tovább az ellenfél megállításán.

Gyengeségek:
Testfelépítése nem a legideálisabb, szüksége lesz arra a néhány font plusz izomra, hogy NFL-szinten is helytálljon. Nem elég tudatos, főként a snapnél nem reagál kellően gyorsan. Csípője merev, olykor nem elég flexibilis, hogy leforduljon a szélen. Pass rush-nál nem taszít elég nagyot a támadófal tagjain a velük történő találkozáskor. Drive blockokkal kimondottan sebezhető. Nehezen tud elszakadni, ha egy offensive lineman a mellkasánál blokkolja. Konzisztensebben kell végrehajtania a szereléseket.

Megjegyzések:
Két évig volt alapember az Auburnnél. True freshmanként csak egyetlen meccsen kezdett, de már a Tigers nemzeti bajnoki címmel záruló menetelése során is szignifikáns játékidőhöz jutott; a BCS-döntőben három tackle-t ért el, köztük egy negatív yardos szereléssel. 2011-ben már az All-SEC első csapatba választották, miután Nick Fairley távozását követően a védelem vezérévé lépett elő; 9.5 sackkel és 13.5 TFL-lel egyaránt első lett a tigrisek között. Az előző idényt is jól kezdte, az első négy fordulóban összesen ötször vitte földre az ellenfelek irányítóját, aztán beleszürkült a pocsék szezont futó Auburnbe, és az utolsó nyolc mérkőzésen 0.5 sack került a statisztikai lapjára. A profik között 3-4 OLB-ként érdemes vele számolni, és bár egyetemi szinten alapvetően 4-3-as defensive endet játszott, nem lesz számára teljesen új a szerepkör, hisz nem ritkán álló helyzetből kellett indulnia. Limitált agilitása és felsőtestének merevsége ugyanakkor kérdésessé teszi, hogy alkalmas lesz-e a posztváltásra, de megvan benne a potenciál, hogy minimum szituációs pass rusherként megragadjon az NFL-ben.

Videók:
Clemson (2012)
LSU (2012)
Georgia (2012)
Florida & Arkansas (2011)
Georgia (2011)
Alabama (2011)

William Gholston

Poszt: DE
Egyetem: Michigan State
Született: 1991. július 31. (Detroit, Michigan)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 cm)
Tömeg: 281 lb (127 kg)

Erősségek:
Erőteljes játékos, amikor kellően erőszakos képes dominálni a támadófalemberét. Amikor kellően alacsonyan játszik és jól használja a kezeit a bull rushnál játszi könnyedséggel tudja visszatolni az OT-t a QB arcába. Hosszú karjaival eredményesen sáncol. Futás ellen mozdíthatatlan, hosszú karjai segítségével, jól válik le a blokkokról ezután képes gyorsan megcsinálni a tackle-t. Ha a túloldalra megy a futás és őt blokkolatlanul hagyják, akkor villámgyorsan átér a LOS mentén, üldözősebessége sokkoló. Jó személyiség, a pályán kívül is példát mutat.

Gyengeségek:
Nagyon inkonzisztens, hiányzik belőle az agresszivitás, a szenvedély és az intenzitás, csak néha villantja meg a tehetségét. Lassan reagál a snapre, engedi, hogy az OL tehesse rá a kezét először, ezért kevésbé tehetséges játékosok is meg tudják blokkolni. Tweenernek tűnik, nincs meg a robbanékonysága ahhoz , hogy eredményes edge rusher lehessen. Kizárólag az erejére hagyatkozik a pass rushnál. Kevés pass rush move-ot ismer, ha az első próbálkozását megállítják utána már nem tényező a játékban.

Megjegyzések:
Beceneve "Too Tall". 2 évig kezdő volt a Mumford HS-ban, mielőtt végzős évére transzferelt volna a Southeastern HS-ba, itt együtt játszott John Simonnal (ismertetőjét lásd lejjebb), 5-csillagos recruit volt. Az unokatestvére, Vernon Gholston 2008-ban az 1/6-os választással került a New York Jetsbe, az utóbbi évek egyik legnagyobb bustja volt. 2010-ben az első 10 meccsen játszott, azonban a Minnesota elleni vállsérülés miatt a szezon további részében nem léphetett pályára. 2011-ben lett kezdő, All-Big Ten második csapatba került, a College FootballNews.com All-Sophomore második csapatba választotta. A legutóbbi szezonban szintén All-Big Ten második csapat tagja, a 2012-es Buffalo Wild Wings Bowl Defensive MVP-je. Az edzői nagyon jó véleménnyel vannak róla, nem voltak off-field balhéi, azonban a pályán hajlamos túlpörögni, a 2011-es Michigan elleni meccsükön behúzott egyet az OT Taylor Lewannek, Denard Robinson fejét pedig a sisakrácsnál fogva tekergette meg, ezután a csapat el is tiltotta a Wisconsin elleni meccsükről. Megszületett az első gyereke, ezért jelentkezett a draftra. Leginkább egy 5-techben játszó 3-4-es defensive endként lehet elképzelni a profik között. Fizikai adottságai lenyűgözőek és a munkamorálja is kiváló, ezért egyáltalán nem lehetetlen, hogy leküzdje az inkonzisztenciáját. Ha ez sikerül, akkor hosszú és eredményes NFL-pályafutás áll előtte. Jobb napjain a játéka Muhammad Wilkersonéra hasonlít.

Videók:
Wisconsin (2012)
Nebraska (2012)
Boise State (2012)
Central Michigan (2012)

John Simon

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Ohio State
Született: nem tudjuk (Youngstown, OH)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 263 lb (119 kg)

Erősségek:
Erős, a meccsen végig robotoló védő. Rendszeresen szereli a labdacipelőt már a LoS előtt. Felső testének erejét komoly agilitással kombinálja, így megbízható és robbanékony ütközőnek számít. Hatalmasat küzd a blokkolóval futásnál, hogy ne adja át a területét. Kellően hajlékony, hogy a zsebbe fellépő irányítót meg tudja ragadni, akkor is ha épp a falemberrel bírkózik, mert mindig pozícióban tartja magát. Türelmes védő, addig nem szakad el az emberétől míg ki nem derül, hogy merre indul a futó és csak utána indítja az üldözést. Remekül használja a kezét, folyamatosan üti le a támadók karját amit rá akar tenni. Hibátlan testtartással játszik. Két évig volt kapitány, hangadója a csapatának, akire felnéztek a többiek.

Gyengeségek:
Alacsonyabb, mint amit védőfalembertől elvár a legtöbb csapat, és karja sem túl hosszú. Lassan reagál a snapre, első lépése sem valami emberes. Lassú a spin move-ja. Szenved a jobb OT-k blokkjaiból való kibújáskor, és olykor nem találja a labdát. Lehet le kéne adnia pár fontot, hogy agilisabb és mozgékonyabb legyen, akár DE, akár OLB posztra szánják. Nincs túl nagy rutinja zónázásban és emberfogásban.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Buckeyes-ban. Defensive Tackle posztra toborozták, és már tizenévesen is workout warriornak számított. 2012-ben a BigTen év védője és All-BigTen első csapatos, plusz harmadik számú all-American. Ihletett napjain nem lehet megállítani, több olyan meccse is volt, amin 4-5 szerelést csinált a line of scrimmage mögött. Klasszikus tweener, aki védőfalba túl kicsi, linebackernek nem elég atletikus. Bizonyítania kell, hogy hasznos tud lenni coverage-ben, és akkor nagyot nőhet a játékideje. Remek mentalitású, harcedzett veteránnak számít egyetemi szinten, aki a konditeremben is gyakori vendég, és sokkal jobb focista mint atléta, de az NFL draft elején nem feltétlen az ilyen játékosokat keresik. Limitált fejlődési potenciálja miatt csak középső körös prospect, de megfelelő szituációba kerülve csapata erősségei közé is emelkedhet.

Videó:
Penn State 2012
Nebraska 2012
Wisconsin 2011

Devin Taylor

Poszt: DE
Egyetem: South Carolina
Született: 1989. november 15. (Beaufort, SC)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 7 in (2.01 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg) ?

Erősségek:
Ideális mérete van erős oldali defensive endnek. Még bőven lehet rá további súlyt pakolni. Hosszú lépései ellen nehéz boldogulni. Áttör a B-lyukon ha belülre küldik. Magassága, karjának hossza és nagy keze sok leütött passzhoz vezetnek, de minimum a passzsávba bele szokott lógni. Erőset üt, hosszú karjai miatt nehéz kikerülnie a labdásnak, és szenvedélyesen igyekszik a földreküldeni a futót. Nagyon igyekszik segíteni az üldözésben ha épp nem blokkolják, és double-team ellen is állhatatosan megy előre.

Gyengeségek:
Mérete miatt kis területen nem valami agilis, lassan fordul, lassan zár rá az emberére. Levertnek látszik ha nem az ő irányában van a labda. A snap után szinte azonnal felpattan. Időbe telik mire lerázza a blokkot mert lassú a keze, a jobb támadófalemberek klökhetik addigra a lyukból. Nem elég hajlékony, hogy körbefutva a falat veszélyes legyen. Nincs jó egyensúlyérzéke, így ki lehet mozdítani a pass rush route-ból és akár földre is kerülhet. Jobban kéne használni testi adottságait, karjaival jobban eltarthatná magától a tackle-t.

Megjegyzések:
Három és fél évig kezdett a Gamecocks-nál, eleinte Clifton Geathers-szel (Colts) rotálódva. Élete első játéka egy forced fumble volt a 'Cocks színeiben, a következő drive végén pedig blokkolt egy puntot. 2010-ben All-SEC 1. csapatos választott. Állami bajnok hármasugró volt 18 évesen. Részt vett a Shrine Game-n és két fumble-t is okozott, több negatív yardos szerelés mellett. Karrierje nagy részében Melvin Ingram és/vagy Jadeveon Clowney árnyékában játszott. Nem olyan jó játékos, mint azt fizikai paramétereiből adódva gondolnánk, de főleg technikai, nem pedig mentális hátrányai vannak, így ha felhízlalnák 300 font körülire, akkor nagyszerű 3-4-es DE prospect lehetne.

Videók:
Shrine Game 2013
Kentucky 2012
Vanderbilt 2012
Georgia 2011
Nebraska/Clemson 2011
Kentucky/Auburn 2010
Alabama/Georgia 2010

Malliciah Goodman

Poszt: DE
Egyetem: Clemson
Született: 1990. január 4. (Florence, South Carolina)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 cm)
Tömeg: 276 lb (125 kg)

Erősségek:
Egy vastagabb defensive endhez képest fürge. Bámulatosan hajlékony, jó az egyensúlyérzéke. Karjai hosszúak, tenyere hatalmas. Hatékony a rip move-ja. Elég jó lábmunkájú pass rusher, ez rendre meghozza a gyümölcsét. Ha elszabadul brutális ütéseket tud az irányítóra mérni, sok fumble-t okoz.

Gyengeségek:
Nem használja ki a fizikai adottságait, túlságosan is a fineszre hagyatkozik. Első lépése és az anticipációs készsége gyenge, gondja van a rábízott gap felügyeletével. Lassan veszi észre labdát, vannak játékok, amikor ez nem is sikerül. Általában egy fél lépés késésben van, lassan reagál. Intenzitása változó. Túl széles úton akar pass rusholni, lassan veszi fel a kezdő kontaktust, a snap után a blokkolók könnyen átverik. Lassú reakcióideje és gyenge végsebessége miatt edge rushban nem képes konzisztensen jól teljesíteni. Kevés bullrusht alkalmaz, amikor használja akkor is erőtlen az első ütése. Futás ellen borzasztó. Még ha sikerül is kinyújtania a karját, akkor sem tud leválni a blokkról, ugyanis nem elég erőszakos a kezeivel és hajlamos leállni a lábmunkával. Double teamek és combo blokkok ellen nem tud lehorgonyozni, könnyen kifordítják. Solo blokkoló ellen gyakran leszegi a fejét és megpróbálja hátratolni, nem is keresi a labdát. Tudatosságbeli problémái miatt a szélső futásokat nem tudja megállítani. Kevésszer találkozik a labdással és akkor sem szerel mindig megbízhatóan. Erőteljes felsőtestéhez és a magasságához képest könnyen zárják ki a játékból. A pad levelje downról downra változik.

Megjegyzések:
4-csillagos recruit volt, a West Florence HS-ban egy védőfalban szerepelt a Duke kezdő DT-jével Sydney Sarmientoval. Az öccse Marquane ugyanebbe a középiskolába jár, QB-t játszik, 2015-ben végez, már felkeltette a Clemson, a South Carolina, a Virginia és a West Virginia toborzóinak is a figyelmét. 2009-ben a rivals.com freshman All-ACC csapatba választotta, 2011-ben lett kezdő, 2012-ben honorable mention lett az All-ACC választáson, 4 kiharcolt fumble-jével vezette a konferenciát, a Chick-fil-A Bowl defensive MVP-jének választották. A keze ujjhegytől ujjhegyig 11,5 inch (29 cm), ekkora méretet 2009 óta nem mértek az NFL Combine-on. A profik között egyelőre inkább projektjátékosnak kell kezelni.

Videók:
Auburn (2012)
LSU (2012)
Virginia Tech (2012)
Boston College (2011)
NC State (2011)

Michael Buchanan

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Illlinois
Született: 1991. január 24. (Homewood, Illinois)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 cm)
Tömeg: 250 lb (113 kg)

Erősségek:
Elit testalkat. Kellően jól hajlítja a térdeit, ez a magassága miatt nagyon fontos. Jól vált irányt, üres területen is képes letükrözni az atletikus labdacipelők mozgását. Lenyűgöző repertoárja van pass rush mozgásokból, ezeken szépen variálja is, így kibillentve a falembert az egyensúlyából. Az irányító üldözésénél könyörtelen. Jó az első lépése. Kitűnően szerel üres területen. Jól használja a kezeit és az erejét a blokkokról történő leváláskor. Kezdő lökése erőteljes. Jó a motorja, oldalvonaltól oldalvonalig képes üldözni. Erőteljes tackler. Alkatához képest jól horgonyozik le. Külső karját rendre szabadon tudja tartani, így a futó gyakran belülre kényszerül. Jól használja a kezeit, nem hagyja, hogy a mellkasát támadják. Kifejezetten alacsonyan játszik. Kiválóan koncentrál és olvas, ritkán hibázza el a rábízott kulcsokat. Több poszton is bevethető. Megbecsült játékos az öltözőben, végzős évére igazi hangadó lett.

Gyengeségek:
Izmosodnia kell ahhoz, hogy az NFL-ben 4-3-as DE-ként is hatékony legyen. Nagyobb támadófalemberek képesek kiszorítani a pozíciójából. Zónázás közben kissé kényelmetlenül érzi magát, jobb szögeket kellene választania.

Megjegyzések:
3 évig kezdő az Illinoisban.2011-en és '12-ben is belásztották az All-Big Ten második csapatába. Kommunikáció szakon diplomázott. Első két kezdő évében az a Vic Koenning volt a DC-je, aki korábban DeMarcus Ware-rel, Gaines Adams-szel, Phillip Merlinggel, Da'Quan Bowers-szel és Whitney Mercilus-szal is dolgozott. 4-csillagos recruitként érkezett az Illinoishoz, már a középiskolában is együtt játszott Supol Sanni Illinois DB-vel. Egyik offseasonben egy verekedés során eltörte az állkapcsát. Nem a klasszikus sebességre építő college pass rusher és ráadásul komoly potenciál lakozik benne. Elsősorban 3-4es OLB-nek illik, de a gyenge oldalon 4-3-as DE is lehet belőle idővel.

Videók:
Penn State (2012)
Ohio State (2012)
Western MIcihigan (2012)
LA Tech (2012)

Lavar Edwards

Poszt: DE
Egyetem: LSU
Született: 1990. április 29. (Gretna, Louisiana)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 cm)
Tömeg: 277 lb (126 kg)

Erősségek:
Robusztus felépítés, a méretéhez képest lenyűgöző az ereje. Sokoldalú játékos, aki a védőfal minden pozíciójában megfordult. Természetes érzéke van a gapek betömésére mind futás mind passz ellen, első lépése tudatos. Tömegben is feltalálja magát, gyorsan a blokkolókra helyezi a kezét, belső pass rushnál komoly fegyver. Ha power rushnál bejön a kezdő lökése, akkor utána számos technikával tudja folytatni a mozgását. A futásblokkolókat egymásra tudja tolni, kellően erős az alsóteste. Nehéz kezeivel igyekszik gyorsan kizökkenteni a támadófalembert, kinyújtott karral jól kontrollálja a blokkolókat.

Gyengeségek:
Lassúlábú, lépésfrekvenciája alacsony, inkább a felsőteste miatt szokta megverni az emberét. Üres területen illetve sebesség-orientált szituációkban gyenge a hatótávolsága. Egy átlagos atlétikai képességekkel rendelkező pass rushernek jobb motorral kellene rendelkeznie. Módszeres pass rusher, azonban nem eléggé robbanékony, még a lassabb lábú blokkolók mellett is ritkán tud elrohanni. Ha leválik a blokkokról akkor is gondja van ellenfele utolérésével, nincs meg hozzá a robbanékonysága. Futás ellen nem elég kitartó, nem vállalja fel a nyílt fizikalitást, túl gyakran passzív. Kontakt után egyensúlybeli problémái vannak.

Megjegyzések:
Középiskolában DE mellett a támadóoldalon FB-t és TE-t játszott, 3-csillagos recruit volt, ekkoriban 300 font (140 kg) volt a versenysúlya. 2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben backup DE volt, csak a Louisiana Tech elleni meccsen kezdhetett Rahim Alem helyén. 2010-ben Sam Montgomery sérülése miatt 7 meccsen kezdhetett. 2011-ben újra backup, csak az Auburn ellen kezdett. Végzős évében 6 meccsen kezdő. Egyetemen leginkább rotációs játékos volt Montgomery és Barkevious Mingo mögött, de passing downoknál a DL közepére is behúzódott. A kevés kezdés ellenére komoly tapasztalata van, azonban a másik két Tigers pass rushernél kevesebb azonnali hatékonyságot és hosszútávú potenciált tartogat. Atletikusságbeli hiányát kiváló technikával igyekszik pótolni, az NFL-ben leginkább egy 4-3-as csapatnál lehet elképzelni mint hasznos csere.

Videó:
Ole Miss (2012)

Cornelius Washington

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Georgia
Született:1989. szeptember 10. (Hephzibah, Georgia)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 265 lb (120 kg)

Erősségek:
Rendkívüli fizikum. Hosszú karok, nagy, erőteljes kezek. Sebessége és robbanékonysága a posztjához képes átlagon felüli. Nyílt területen rendre jó szögeket választ. Jó technikával szerel, befejezi az ütközést. Hosszú karjainak hála nagyszerű a hatótávolsága, képes megragadni a labdacipelőt akkor is ha megverték ill. részben megblokkolták. Ha nem felé futnak ő akkor is jó szöget választ és megpróbálja utolérni a labdást. Nem problémás játékos.

Gyengeségek:
Bokája merev, talán túlságosan is izmos, emiatt nem elég hajlékony. Nem túlságosan mozgékony, nincs meg az igazi üldöző sebessége. Pass rush során szinte sosem látszik, hogy mit akar csinálni. Nincs olyan pass rush move-ja amire nyugodtan hagyatkozhatna. Kifele gyengébben dolgozik az átlagnál, hosszúkás léptekkel, alacsony lépésfrekvenciával próbálja megkerülni az emberét. Ritkán veri meg az emberét a snap pillanatában. Nem volt igazán produktív az eddigi karrierje. Szélső futásoknál nem tud lehorgonyozni, túl magasan játszik, így el tudják tolni az útból. Hagyja, hogy a blokkoló kezdeményezzen, nem támad kapásból a snap után. Short yardage, illetve nyilvánvaló futószituációknál nem igazán volt pályán college-ban sem. Nem igazán tudja kihasználni a méreteit és az erejét. A konditerembeli ereje nem látszik meg a pályán, nem süllyeszti a csípőjét és ha megragadták leáll a lábmunkával. 2-pontos állásból nagyon lassan reagál a snapre. Ha DE-t játszik a snap pillanatában felugrik ahelyett, hogy előre haladna. Anticipációs készségei fejletlenek. Híján van az agresszivitásnak, a szenvedélynek.

Megjegyzések:
4-csillagos recruitként toborozták. 2008-ban redshirtöt kapott, a 2009-es tavaszi gyakorlásokat kihagyta alkar- és vállsérülések miatt, 2011-ben két meccsről eltiltották, mert ittasan vezetett. Összesen 51 meccsen játszott a Bulldogsban, ebből 25-ször volt kezdő. Túlzás rá azt mondani, hogy olyan játékos, aki Tarzannak néz ki, de Jane módjára játszik, hiszen jól helyezkedik és keményen próbálkozik. Azonban nem egy erőszakos ember, ez látszik a pályán is, illetve akkor is mikor beszél. Sportmenedzsmentből diplomázott. Az NFL-ben leginkább mint 3-4 SOLB képzelhető el, de nem árt elé jó all-round DE.

Videók:
Missouri (2012)
Buffalo (2012)
Auburn (2011)
LSU (2011)

David Bass

Poszt: DE
Egyetem: Missouri Western State
Született: kideríthetetlen (St. Louis, MO)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 cm)
Tömeg: 262 lb (120 kg)

Erősségek:
Gyors első lépés, nagyon érzi a snap pillanatát. Rugólábú védő, oldalra és vertikálisan is jól mozog. Aktív kezeivel túljut a blokkolón és ösztönösen megtalálja a labdást. Nagy önállóságot vártak el tőle a védelemben, ez fejlesztette az érzékeit. Motivált és kompetitív személyiség. Pozitív hatása van az öltözőben, a pályán és azon kívül is erős karakter. Ritka eredményes pályafutás van mögötte.

Gyengeségek:
Újra kell tervezni a pass rush technikáját és kézmozgását, hogy a profik között le tudja győzni a blokkolókat. Nincs elég mélyen a válla az indulás után, így túl sokszor hagyja, hogy elkapják. Nem nagyon lehet tudni, hogy DE vagy OLB poszton lehet rá jobban számítani. Gyenge csapatok ellen edződött, ritkán került szembe hasonló tehetséggel.

Megjegyzések:
Négy évig kezdett a harmadosztályban, csapattársa volt Greg Zuerlein. 2010-ben az MIAA konf 2. csapatba választották, a következő két évben elsőbe. 2011-ben és 2012-ben all-American volt a div2-ben. Három évben is kétszámjegyű sackje volt. Domináns Div2-es játékosként (50 meccs alatt 56 TFL és 39.5 sack)
meghívták a Shrine Gamre, ahol nem vallott szégyent. Tekinthetünk rá 3-4-es OLB prospectként is. Ilyen alacsony osztályból érkezve nem lehet más, csak projekt játékos, de annak kiváló, szóval egy türelmes csapat még profitálhat belőle ha hosszú távon gondolkodnak.

Videó:
nem jellemző

Joe Kruger

Poszt: DE
Egyetem: Utah
Született: 1992. június 4. (Orem, Utah)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 7 in (2.01 m)
Tömeg: 280 lb (127 kg)

Erősségek:
Impresszív méretek, atletikus, hosszú karjai vannak. Nagy erővel játszik, képes bull rush sorén beborítani a falembert a backfieldre. El tudja tartani magától hosszú karjaival az ellenfél blokkolóit. Jó az első lépése, hamar a labda környékén van. Látszik rajta, hogy képzett. Csupaszív játékos, aki tudja hol a labda. Képes play közben változtatni a mozgásán ha elsőre nem sikerül valami.

Gyengeségek:
Túl magasan játszik a legtöbb esetben. Felugrik a snap pillanatában, így egyből fogást találnak rajta. További tömeget kell felszednie. Pass rusherként nem valami ruganyos. Keresztmozgást nem végez, be szokott ragadni egy blokk mögé. Változó a kézhasználata.

Megjegyzések:
Másfél évig kezdett Utah-ban. Egyik bátyja, Paul pár hete nyert Super Bowlt a Ravens-szel, a másik, Dave pedig Utah-ban játszott DT-t. Édesapjuk az Oregon State csapatában szerepelt. Sógora Tony Bergstrom is csapattársa volt tavaly, ő jelenleg a Raiders-ben szerepel. 45 fontot szedett fel egyetemi karrierje alatt. Meglepetés volt, hogy 20 évesen profinak állt, egy jó idény Lotulelei nélkül az oldalán sokat segített volna értékének. Nem volt túl produktív pályafutása, de renoméja, mérete és kora miatt jó nyersanyagnak tűnik, akivel 3-4-es DE poszton lehet leginkább számolni. Projekt-játékos.

Videó:
BYU 2012

Tourek Williams

Poszt: DE/OLB
Egyetem: Florida International
Született: Passz (Miami, Florida)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 260 lb (118 kg)

Erősségek:
Atletikus és agresszív college DE, aki profik szinten valószínűleg OLB lesz. Gyorsan reagál a snapre. Konzisztensen hajlítja a térdét. Twisteknél, stuntoknál a mozgása folyamatos. Jó a mozgáskoordinációja és az üldözési sebessége. Gyorsan dolgozik kifelé, hirtelen tud irányt váltani. Üldözésben akkor is hatékony, hogyha a túloldalról kellett indulnia. Könnyedén lép ki a szélekre, coverage képességekkel is rendelkezik.

Gyengeségek:
Küszködik a blokkokról történő leválással. A mért ideje nem a legjobb.

Megjegyzések:
Anno TE-nek recruitolták, aztán 3 évig kezdő DE a Panthersben, 2010-ben és '11-ben All-Sun Belt második-, 2012-ben All-Sun Belt első csapat tagja. A jóhírű Norland HS-ba járt, ahol csapattársa volt többek között Lestar Jean (Houston Texans WR), Xavier Rhodes (Florida State CB), Duke Johnson (Miami RB) és Keith Brown (Louisville LB). Atletikus és sokoldalú védő, akinek előreláthatólag feküdhet a 3-4-es OLB poszt.

Videók:
Arkansas State (2012)
Florida Atlantic (2012)

Walter Stewart

Poszt: DE
Egyetem: Cincinnati
Született: 1990. június 21. (Columbus, Ohio)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.91 m)
Tömeg: 246 lb (111 kg)

Erősségek:
Magas, hosszú karú edge rusher, aki remek sebességgel jön el a snap pillanatában és méretéhez képest elég mélyen játszik. Otthonosan mozog a 3-pontos állásból indulva, elég hajlékony hogy kivágjon a szélre és elég gyors, hogy befejezze a játékot. Erőseket üt és messziről eléri az ellenfelet, így vak oldalról hatékonyan üti ki a labdát a QB kezéből. Elég mozgékony, hogy beugorjon középre ha a Tackle-k edge rushra számítanak. Gyors keze van, hogy megragadja a tackle mezét és hátranyomja őket. Tudja mi folyik a backfielden és kifejezetten erőszakos mikor le kell válni a blokkról mert felé megy a futó. A tight end vagy a fullback nem valószínű, hogy kivonja a játékból. Rendszeresen játszik állóhelyzetben, üres területen rövid zónákat rá szoktak bízni. Meg szokta ütni a tight endeket, hogy kimozdítsa őket a route-ból.

Gyengeségek:
Mivel magas és sovány, bizonyítania kell, hogy képes fogást találni az NFL falemberek (főleg double-team) ellen. Az erősebb falemberek megragadhatják és elrángathatják ha felső testi erejéből indulunk ki. Megáll a szerelés előtt, ahelyett, hogy lendületből menne, igaz a hosszú karjai így is elég szoktak lenni megcsinálni a szerelést. Merev, hosszú lábaival nem néz ki jól a backpedalja ha zónázni kell, sokkal otthonosabban mozog ha előre kell indulni.

Megjegyzések:
Három és fél évig kezdett a Bearcats-ben. Nehéz gyerekkora volt, nevelőszülőknél nőtt fel, lakott Youngstownban, Columbusban, majd egy kis Ashville nevű városban találta meg otthonát. Nem szívesen költözött Ashville-be, hiszen az ottani iskola összesen 2 ösztöndíjas játékost adott az NCAA-be Stewart előtt, de jegyei javultak és a Cincinnati bejelentkezett érte. A 2012-es idény felénél visszavonult, mikor kiderült, hogy egy fontos ín hiányzik a gerincéből, ugyanis anélkül született, de a szezon után mégis úgy döntött, hogy megpróbálja a futball karriert és részt vett a combine-on. Karrierjét OLB poszton kezdte. 200 font volt mikor beíratkozott az egyetemre. Lehet belőle 3-4-es OLB vagy pass rush specialista 4-3-as DE. Ha nem kell az NFL-be, edzői karrierbe kezd. Orvosi problémája kiderülése előtt a CBS a 175. legértékesebb prospectnek írta. Amennyiben az NFL orvosi stábok nem találnak kifogást a szerződtetésében, nincs akadálya hogy az adott körülmények között is elvigyék a draft vége felé.

Videók:
Pittsburgh 2012
Virginia Tech 2012
West Virginia 2011

Quanterus Smith

Poszt: DE
Egyetem: Western Kentucky
Született: 1989. november 26. (Decatur, Georgia)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 250 lb (113 kg)

Erősségek:
Karfesztávolsága akkora, amekkorát az NFL edzők látni szeretnek a védelmükben. Olyan robbanékony edge rusher a snap után, hogy a legtöbb egyetemista OT-t megverte és a zseb hátuljából jelentett veszélyt. Elég agilis, hogy üres területen jól mozogjon ha arra kérik és kondíciója is adott hozzá, hogy végigbírkózza a játékot a vonalon amíg a QB el nem dobja a labdát. Erős és gyenge oldalon is szerepelt, a méretéhez képest erős alsó teste van, így a RT nem tudta kikapcsolni futásnál. Hatalmasat javult a kézhasználata junior és senior éve között. Aktív és diszruptív keze van immár, mindig igyekszik belülre kerülni és azonnal lelöki magáról a támadó kezét. Remekül szűkíti a területet ha kívülről tör befelé. Kreatív pass rusher, aki érti hogyan lehet hatékony lassú mozgásból. Választás elé állítja az OT-ket és a látványtól függően húzódik be középre vagy kerüli meg kívül. Coverageben is pályán tartották, a fal közepén.

Gyengeségek:
Túlságosan kihúzza magát mikor elindul a labda felé. Kevésbé hevesen kell játszania, beleállni az ütközésbe rendesen és a sebességet erővé alakítani. Közelebb kell férkőznie az irányítóhoz minden esetben, mert jelenleg túl könnyen kikergetik oldalra. Mikor helyet cserél a DT-vel, láthatóan visszamozog eredeti helyére. További tömeget kell rá pakolni. Jó az első lépése, de nem szélvészgyors. Novemberi térdműtéte miatt sok csapat alapból nem számol vele mint prospect.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Hilltoppers-ben. 2011-ben Sunbelt 2. csapatba szavazták. 2012-ben tíz meccs után vezette a ligát 12.5 sackkel, de elszakadt az ACL szalagja. A Sunbelt év védője díjat így is megkapta. A bajnok Alabama ellen 3 sacket jegyzett. Nem tud(ott) részt venni a szezon utáni workoutokon a rehabilitáció miatt, így jóval később fogják kiválasztani mint azt teljesítménye indokolná. 3-4-es OLB és 4-3-as DE poszton is el lehet képzelni. Ha rendbejön a térde, akkor még steal is lehet néhány év múlva, hiszen egy 2-3. körös tehetségbe lehet beruházni a draft végén.

Videók:
Alabama 2012
FIU 2012
Arkansas State 2012
Southern Miss 2012

Stansly Maponga

Poszt: DE/OLB
Egyetem: TCU
Született: Nem ismert (Carrolton, Texas)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 256 lb (116 kg)

Erősségek:
Kompakt, erőteljes testfelépítésű játékos, magasságához képest meglepően hosszúak a karjai. Sokkal fizikálisabban, erőteljesebben lép fel a támadási pontnál, mint azt méretei alapján gondolnánk. Kontaktnál nagyot taszít ellenfelein, kezeit konzisztensen jól használja, ami nagy segítséget jelent számára a blokkokról való lefordulásnál. Ha jól kapja el a snap pillanatát, robbanékony az első lépése, és kellően rugalmasnak is tűnik. Agresszív, fizikális játékstílus jellemzi.

Gyengeségek:
Magassága elmarad az ideális szinttől. Nagyon inkonzisztens a snapnél, gyakran ő az utolsó játékos a pályán, aki megmozdul. Többnyire ugyan robbanékonyan indul, de a backfield támadásakor nincs második sebességi fokozata. Nyílt területen nem mozog elég komfortosan. Megesik, hogy nem tud jelentős ellenállást tanúsítani, amikor a támadófal-emberek kezei elérik vagy cut blockot hajtanak végre rajta.

Megjegyzések:
A Horned Frogs színeiben lejátszott mindhárom idényében kezdőként szerepelt. 2009-ben redshirtöt kapott, egy évvel később azonban az ország egyik legjobb védősorának tagjaként második csapatos All-Mountain West elismerést érdemelt ki. Az igazi áttörés csak ezután következett, sophomore szezonját 13.5 TFL-lel, 9 sackkel és 5 kiharcolt fumble-lel zárta, teljesítménye immár az MWC elsőszámú álomcsapatában garantált számára helyet. Tavalyi idénye már nem sikerült ennyire produktívra, egyrészt mert sérülés miatt két meccset teljes egészében ki kellett hagynia, másrészt folyamatosan double-teamet kapott, illetve a Big 12-ben jóval magasabban jegyzett ellenfelekkel kellett szembenéznie, mint a Mountain Westben. Mindössze 6.5 negatív yardos szerelést és 4 sacket tudott felmutatni, de így is beválasztották az All-Big 12 első csapatba, annak ellenére, hogy játéka meglehetősen inkonzisztens volt. Ennek megfelelően általános meglepetésként szolgált, amikor bejelentette, hogy junior évét követően jelentkezik a draftra. Ahhoz, hogy a profik között eredményes legyen, mindenekelőtt azt kell elérnie, hogy a tavaly látott formaingadozása ne ismétlődjön, ugyanakkor szinte biztos, hogy az NFL-ben nem szerepelhet majd eredeti posztján, fizikális paramétereiből adódóan 3-4-es külső linebackerként lehet vele számolni, így a posztváltás nehézségeivel is meg kell küzdenie. A minőségi edge rusherekben bővelkedő draft class-ban Mapongának minden bizonnyal csak a hátsó körökben jut hely.

Videók:
Kansas State (2012)
Boise State (2011)

Armonty Bryant

Poszt: DE
Egyetem: East Central
Született: 1990. május 20. (Wichita Falls, TX)

Előrejelzés: 7. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.94 cm)
Tömeg: 263 lb (120 kg)

Erősségek:
Remek felépítés, kidolgozott izomzat, NFL-teste van. Gyorsan indul és azonnal felveszi a pozíciót a futás blokkoló OL ellen. Jól helyezkedik és erőszakosan használja a kezét, sokat vállal, le tud jönni a blokkról és ki is tudja kerülni azt. Hozzászokott, hogy double-team ellen is boldogulnia kell. Nagy üldöző, aki rengeteg játékot csinál a LoS mögött. Bull rush-sal rá tudja tolni a falembert a QB-ra. Hatalmas odaadással és intenzitással játszik. Mindkét védelmi sémában lehet jövője.

Gyengeségek:
Nyers, kisiskolai pass rusher, akinek fejleszteni kell a technikáján, hogy az NFL-ben is megéljen. Nem találkozott elit ellenfelekkel eddig. Hajlamos túl magas testtartással támadni az irányítót, ami eddig nem okozott neki gondot, mert annyival jobb volt mindenkinél. Drogdíler mivolta alapból kihúzza a nevét sok csapat listájáról.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a harmadosztályban. Eredetileg az Abilene Christian játékosa volt, ami az egyik legjobb nevű program a Div2-ben, de első évében nem lépett pályára, majd a Cisco nevű JC-be transzferelt, ahonnan 1 év után visszatért az NCAA 3. vonalában lévő oklahomai East Central csapatához. Kiemelkedő számokat nyújtott a DE poszton, másodévesként 49 szerelés (19 negatív) , 13.5 sack, 2 FF és 4 blokkolt rúgás. Juniorként 62 szerelés (12.5 negatív), 3 sack, 3 blokkolt rúgás. Végzősként csak 8 meccsen játszhatott ugyanis marijuanát adott el egy beépített rendőrnek, így eltiltották, de így is összejött neki 54 szerelés (17.5 negatív), 10.5 sac, 4 FF és 2 blokkolt rúgás. Érdemei elismeréseként meghívták a Texas vs the Nation all-star meccsre és a combine-ra is. Vendégként részt vett a Tulsa pro day-en, amire 18 NFL csapat ment ki, elsősorban miatta. Domináns játékos volt a maga szintjén, aki fizikálisan is felveszi a versenyt a legjobbakkal, így van jövője a profik között, csak az a kérdés, hogy mikorra lesz bevethető állapotban. Projekt játékos, de special teamben azonnal hozhat hasznot.

Videó:

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
OFFENSIVE TACKLE

Luke Joeckel

Poszt: OT
Egyetem: Texas A&M
Született: 1991. november 6. (Arlington, TX)

Előrejelzés: top5
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 310 lb (141 kg)

Erősségek:
Méretei ideálisak, karjai hosszúak. Gond nélkül tud magára további izmot pakolni. Elképesztő passz protektor, villámgyors lába miatt hibátlanul mozog oldalra. Agresszív blokkoló, aki lelakatolja emberét és mindig befejezi a feladatát. Kiválóan helyezkedik, tudja milyen szöget érdemes választani, így nagy területeket képes megnyitni a futásnál. Hatalmas rutinja van elit csapatok és prominens védők ellen. Szívós, keményen dolgozik, nagyszerű karakter a pályán kívül. Kiemelkedően intelligens, jól olvassa a blitzeket és a védelem variálásait. Akármilyen sémában bevethető.

Gyengeségek:
Földrekényszeríteni nem nagyon fog senkit. Mindenképpen kell még rá izom. Inkább megragadni szokta a védőt, nem ellökni. Néha hagyja a védőnek, hogy leüsse a kezét.

Megjegyzések:
Három évig kezdett az Aggies-ben. Van egy ikertestvére,
aki a Texas A&M csereirányítója. Édesapja, David a Texas Tech támadófalembere volt 1979-82 között, három évig kezdőként, ma pedig ügyvédként dolgozik. Nagyapja, Reece Washington ugyancsak a Texas Tech-ben szerepelt, tight end poszton. Bátyja, David a DePauw nevű 4. ligás egyetem támadófalában szerepelt. 2012-ben all-American válogatott lett minden szervezetnél, és a legjobb falembernek (támadó/védő egyaránt) járó Outland Trophy gazdája. 2010-ben bekerült az év újonc válogatottjába. Második évében iskolarekordokhoz segítette Ryan Tannehillt totál yardban, passzolt yardban és szerzett pontokat illetően is. 2012-ben a Heisman-nyertes Johnny Manziel vak oldali protektora. Első meccsétől kezdve minden alkalommal kezdő LT volt a mezőgazdászoknál. Joeckel a legjobb elérhető OT a drafton, akit nem feltétlen lehet Joe Thomas, Jake Long vagy akár Matt Kalil szintjén emlegetni, de csak egy hajszál választja el ettől a kategóriától. A zone-blocking egy fokkal testhezállób lenne számára, ahol képzettsége nagyobb hangsúlyt kapna mint ereje. Egy megbízható vak oldali tackle-re mindig nagy igény van, aki ki tudja kapcsolni az NFL elit pass rushereit is, így jelen állás szerint nehéz elképzelni, hogy legkésőbb az 1/4-es picknél ne leljen gazdára, de egy kiemelkedő QB prospect nélküli drafton a #1 pickre is van esélye.

Videók:
South Carolina State
Florida (közös Jake Matthews-zal)
LSU (közös Jake Matthews-zal)
Mississippi State (közös Jake Matthews-zal)
vs Jackson Jeffcoat (Texas)

Eric Fisher

Poszt: OT
Egyetem: Central Michigan
Született: 1991. január 5. (Rochester, Michigan)

Előrjelzés: top10
Magasság: 6'8" (203 cm)
Tömeg: 305 lb (138 kg)

Erősségek:
Hatalmas méret, hosszú karok és még van hely rajta tovább erősödni. Kifinomult atléta, remek egyensúlyérzékkel, mozgékony és agilis. Született falember, akinek gyors a lába, jól mozog oldalra és a szemben lévő mozgását is leköveti. Nagyon könnyedén megoldja a pass proteciont, nagy területet tud levédeni. Mobilis, aki be tud törni a linebackerek vonaláig, így lehet használni üres területen. A maga területét megoldja futásblokkolásnál és képes eltolni a védőjét. Jól helyezkedik, képes lezárni a réseket. Kellően technikás, jól használja a kezét és a lábmunkája is rendben van. Intelligens, kiváló ösztönökkel és önállósággal. Kiemelkedő munkamorál, tisztelik a csapattársai. Több poszton is szerzett rutint, sokoldalú.

Gyengeségek:
Hajlamos túl magasan, rossz testtartással játszani, ezen javítani kell. Nagyjából közepes a fizikai ereje, nem egy izomember. Durva lökéseket nem fog futás közben végrehajtani, abszolút nem az erejére épít. Igyekszik mindent beleadni a meccs alatt, de nem az a kellemetlen ellenfél, aki ellen utálnak játszani. Problémája lehet további súly magára szedésével és kezelésével. Nem sok elit csapattal találkozott az évek alatt.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Chippewas-ban. 2012-ben a MAC év csapatába választották. Az AP szerint a 3. számú All-American csapat tagja. Nem volt nagy tehetség fiatalon, csak a CMU és az Eastern Michigan ajánlott neki ösztöndíjat. Keményen dolgozott, hogy a mai méreteit elérje, 242 font volt mikor megérkezett az egyetemre. Szerepelt LT, RT és RG poszton is. A CMU-nál két évben is a legjobb támadó falembernek választották (ami annyira nem nagy teljesítmény). Prototípus fizikális paraméterekkel megáldott játékos, aki remek hozzáállással bír és még nem érte el a teljesítőképessége csúcsát. Háttérbeszoruló prospect, akinek megvan az a mindig fontos képessége, hogy védje a vak oldalt az NFL-ben.

Egyéni videók:
Michigan State
Iowa

Lane Johnson

Poszt: OT
Egyetem: Oklahoma
Született: 1989. (Groveton, Texas)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 7 in (2.01 m)
Tömeg: 303 lb (137 kg)

Erősségek:
Prototípus felépítés és atletikusság az LT poszthoz. Hosszú karjai vannak, amivel könnyen távol tartja a védőt. Gyorsan és kényelmesen veszi fel a pozícióját, jól hajlítja a térdét, nem engedi, hogy a védő helyzeti előnybe kerüljön. Tanítanivaló lábmunka, jól követi az ellenfél mozgását és képes lehorgonyozni; a QB-t elszeparálva a védőtől. Oldalra is tud mozogni, elvétve kerüli csak meg a védő. Magas a játékintelligenciája, tudja hogy miképp kell rátámadni a védőre futás során. Képes félrepakolni a védőket és nagy lyukakat nyitni a running back számára. Eljut a linebackerek vonalába is futásnál és gyorsan lebilincseli a védőt. Jól használja a mozgékonyságát és a többi testi adottságát. Feltalálja magát üres területen. Befejezi a blokkjait. Van rutinja a fal mindkét szélén.

Gyengeségek:
Az adottságait jól használja, de alapvetően nem futásblokkolásra termett. Első ütése a snap után nem elég erős. További izmot kell még magára szednie. Kicsit nyers, de gyorsan tanul. A legnagyobb baja a pass protection során, hogy hagyja a védőt "belenyúlni" az arcába. Nem elég agresszív a pályán, mentalitása alapján nem hinnénk NFL játékosnak.

Megjegyzések:
Két évig volt kezdő a Sooners-ben. Középiskolában quarterback volt, majd a Kilgore College nevű CC-ben is egy évig, mielőtt Oklahomába transzferelt volna. Előbb tight end és defensive end poszton próbálgatták mielőtt a támadófalba került volna. 2011-ben RT, 2012-ben LT poszton játszotta végig az évet. 31 fontnyi súlyt szedett magára normani évei alatt. 2012-ben all-Big XII második csapatba szavazták be. Viszonylagos rutintalanságát remek ösztönei és esze a játékhoz kompenzálja, és ha töretlenül fejlődik, hosszú NFL karrier elé nézhet. Egy atletikus vak oldali protektorból mindig visszafogott a kínálat, így jó eséllyel pályázik az első körbe.

Videók:
Texas A&M (2012)
West Virginia (2012)
Texas (2012)

D.J. Fluker

Poszt: OT
Egyetem: Alabama
Született: 1991. március 13. (New Orleans, Louisiana)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 335 lb (152 kg)

Erősségek:
Magas, erőteljes right tackle prospect nagy kezekkel és remek felépítéssel. Nyers méretei elegendő erőt biztosítanak ahhoz, hogy a szélen mindent felborítva utat nyisson a futóknak. A defensive endeknek nagyon gyorsnak kell lenniük a snap után ahhoz, hogy az első pass rush move-val megverjék. Bull rush ellen sokat fejlődött, méreteinek köszönhetően nagyon nehéz elmozdítani. Lábmunkája elég jó ahhoz, hogy a második szinten odaérjen a linebackerekhez, akik nem tudnak tőle szabadulni, ha egyszer a szorításába kerülnek. Méreteihez képest viszonylag mozgékony, elég mélyre tud menni a cut blockok végrehajtásához gyors passzoknál és rövidyardos szituációkban.

Gyengeségek:
Túl gyakran enged másodlagos nyomást, nem tud tartósan az embere előtt maradni, ha az irányító hosszabb ideig tartja a labdát. Gyorsabban kell felemelnie a kezeit, hogy tovább tudjon blokkolni, pass protectionben és futásnál egyaránt. A gyors játékosok nagyobb területen könnyedén ki tudják kerülni. Rendszerint elveszíti az egyensúlyát, ha ki kell nyújtóznia embere felé, ami gyakran azt eredményezi, hogy a földre kerül.

Megjegyzések:
Danny Lee Jesus „D.J.” Flukernek alaposan kijutott a megpróbáltatásokból az utóbbi években: családjával együtt 2005-ben el kellett hagynia New Orleans-t a Katrina hurrikán miatt, három különböző középiskolába járt, a 2011 áprilisában Tuscaloosát sújtó tornádó pedig az ő lakását is lerombolta. Középiskolai problémái ellenére mindenhol All-American játékosként tartották számon. Első alabamai évében redshirtöt kapott, azonban 2010-ben már ő volt a Crimson Tide kezdő jobb oldali tackle-je, és - noha sérülés miatt több meccset is ki kellett hagynia - a szezon végén a Freshman All-SEC csapatba választották. Sophomore és junior idényében végig egészséges tudott maradni, minden mérkőzésen kezdő RT-ként szerepelve segítette két nemzeti bajnoki címhez a Bamát. Tavaly második csapatos All-America és első csapatos All-SEC tagsággal jutalmazták teljesítményét. A kiváló run blockerként számon tartott Fluker nem annyira domináns és atletikus, mint a Tide korábbi, hozzá hasonló méretekkel rendelkező right tackle-je, Andre Smith, de belőle is elsőrangú RT lehet a profik között. Ugyanakkor minden valószínűség szerint szerepköre erre az oldalra limitálódik, és LT-ként egyáltalán nem fogják számításba venni, de az is elképzelhető, hogy leendő csapata guardként tekint majd rá. Ettől függetlenül nem sokat kockáztat az a gárda, amelyik Flukert draftolja, és könnyen lehet, hogy személyében egy franchise RT-vel gazdagodik.

Videók:
Michigan (2012)
Mississippi State (2012)
Notre Dame (2012) - Warmackkal és Jones-szal

Dallas Thomas

Poszt: OT/OG
Egyetem: Tennessee
Született: 1989. október 30. (Baton Rouge, Louisiana)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 310 lb (141 kg)

Erősségek:
Hajlítja a térdét passzblokknál, így alacsonyabban tudja tartani az egyébként igen laza csípőjét, futásblokknál magasabban játszik. Megfelelő a mérete, az alsóteste kifejezetten vastag és erős. Sokoldalú játékos, egyetemen LT-t és LG-t is játszott, volt olyan, hogy egy meccsen belül is megfordult mindkét poszton. Bullrush-sal szemben zseniálisan horgonyoz le, az alsótestének az ereje gyakorlatilag eltünteti az ellenfele erejét. Nem jellemző rá, hogy bevárja az ellenfelét, igyekszik minél hamarabb megkezdeni a hatékony blokkolást. Futásblokkolásnál hihetetlen széles területet képes egymaga megoldani. Az atletikussága és az érzéke is megvan ahhoz, hogy a második szinten is eredményesen blokkoljon. Erősek a kezei, megfelelő helyezkedéssel simán kizárja a pass rushert a játékból.

Gyengeségek:
Nyílt területen a sebessége és a hatótávolsága is limitált. Irányváltoztatásai nem a legsimábbak, sokkal hatékonyabb, ha a kezével is dolgozhat a védőn. Reakcióideje gyakran lassú, ez leginkább bonyolult blitzeknél feltűnő. Futásblokknál nem jellemző rá az extra erőfeszítés, van a fejében egy időtartam, amíg fenntartja a lyukat, utána viszont leáll. Nem igazán lát jól a pályán, emiatt gondja van a stuntokkal. Ha későn veszi észre, hogy power rush következik, akkor vissza lehet nyomni. Ha ellenfele többféle technikát is alkalmaz egy játékban, akkor sebezhető. Néha nehézkesen mozog, gondot okoz neki az ellenfél mozgásának letükrözése. Blokkolás közben növelnie kell a lépésfrekvenciáját. Nem mindig képes megtartani a blokkjait, ez abból adódik, hogy hajlamos magasan játszani és a technikája is inkonzisztens. Borzasztó technikával húz. A kézhasználata nagyon hullámzó. Esetenként abból próbál erőt meríteni, hogy behajlítja a hátát.

Megjegyzések:
Teljes neve Dallas Tremyell Thomas. Utolsó két HS évében 0 sacket engedett. 2008-ban redshirtöt kapott, 2009-ben csak ST-ben használták, utána 3 évig az összes mérkőzésen kezdő, első 2 évében LT, utolsó évében LG volt. 2010-ben Tauren Poole vezette az SEC-t 6 db 100 futott yard feletti mérkőzéssel, ebben hatalmas szerepe volt Thomasnak. 2012-ben All-SEC második csapatba került, a CBS beválasztotta az All-American harmadik csapatába. Szociológiából diplomázott. Jelenleg még nem kész játékos, de ha fejleszteni tudja a technikáját kezdőként lehet rászámítani akár guardként akár jobb oldali tackle-ként. Eddigi pályafutása során még nem volt komoly sérülése. Számos olyan tulajdonsága van, amivel csak kevés támadófalember rendelkezik, ezért elképzelhető, hogy egy zone blocking csapat már az 1. kör végén kiválasztja, de a 2. körben biztos, hogy gazdára fog találni.

Videók:
Alabama (2012)
NC State (2012)
South Carolina (2012)
Alabama (2011)

Justin Pugh

Poszt: OT/OG
Egyetem: Syracuse
Született: 1990. augusztus (Holland, Pennsylvania)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 297 lb (135 kg)

Erősségek:
Nagyon jó méretek és még erősíthető. Nagyon atletikus és gyors. Pass protectionben rendre helyt áll. Nagyszerű a kick stepje és elég gyors a speedrusherek mozgásának a letükrözéséhez is. Őserővel rendelkezik, stabilan áll a lábán bull rush-sal szemben. Fölsőtestének az ereje igazán lenyűgöző. Kiválóan használja a karjait a védők távol tartásánál. Tudatosan kezeli a blitzeket. Hihetetlen erőket képes megmozgatni futásblokkolásnál, de a játékának ezen eleme egy meccsen belül is hullámzó. Football IQ szemponjából kész lexikon, double teameknél előbb kisegíti a guardot, majd halad tovább a második szintre. Játéka magában hordozza a keménységet, durvaságot. Rémisztően jó a motorja. Sok potenciál van benne.

Gyengeségek:
Konzisztenciában komolyat kell fejlődnie passz és futásblokknál egyaránt. Inkább passzblokkoló, a futás segítésében kell többet fejlődnie, college szinten elég volt amit csinál, de NFL-szinten kevés lesz. Kissé nyers, alapvetőnek számító dolgokban is fejlődnie kell. Hajlamos elhagyni az emberét, rosszul tartani a vállait. Nem elég agresszív, a drive blockja szörnyű.

Megjegyzések:
A teljes neve Justin David Pugh. 2009-ben redshirtöt kapott, ezután 3 évig kezdett LT-ként az Orange-ban, utolsó évében csapatkapitány. 2011-ben és '12-ben is All-BIG EAST első csapatba választották, 2010-ben a konferencia második csapatába fért bele. Tavaly augusztusban volt egy vállműtétje, emiatt a szezon első 4 meccsét ki is hagyta. Pénzügy szakon diplomázott. Érdekes prospect, akinek koncentrációban és technikában fejlődnie kell, ugyanakkor a játék minden területén mutatott már figyelemreméltó dolgokat. A Senior Bowlon guardként is kipróbálták, ott is otthonosan mozgott. Komoly szerepe volt abban, hogy Delone Cartert 2011-ben a 4.körben draftolja a Colts, az idei draft classból az irányító Ryan Nassib értékét befolyásolta pozitív módon.

Videó:
Pittsburgh (2011)

Terron Armstead

Poszt: OT
Egyetem: Arkansas Pine-Bluff
Született: majd kiderül (Cahokia, Illinois)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 304 lb (137 kg)

Erősségek:
Fantasztikus atlétának számít a posztján. Könnyed a lábmunkája ha pass protection van, és gyors ha futáshoz kell blokkolni. Agilis, jól mozog üres területre, eljut a második vonalig, hogy a linebackereket is félredobálja. A fal minden helyén használták blokkolási tudását, és ment is neki hatékonyan. Hajlékony, jól vált pozíciót. Hosszú karjaival el tudja tartani magától a pass rushereket. Nem hozza zavarba a twist vagy stunt sem. Remekül adja el a fake játékokat, draw-kat, screeneket.

Gyengeségek:
Erősíteni kell az alsótestét. Bull rush ellen meggyűlik a baja. Nincs rutinja elit csapatok ellen. Gyorsabban kell mozgatni a kezét, és pontosabban célozni vele. Hiába van a 2. vonalban hamar mert nehezen találja meg az emberét. Leszegett fejjel megy előre futásnál, így kifáraszthatja egy-egy védő.

Megjegyzések:
A foci mellett elit nehézatléta volt középiskolásként, többek közt állami bajnok súlylökésben. Számos elsőosztályú gárda hívta az NCAA-ben, de egyik sem engedélyezte neki, hogy folytassa súlylökő karrierjét, így a korábbi Redskins linebacker, Monte Coleman edző hívó szavára mondott igent és lett az Arkansas-Pine Bluff játékosa. A SWAC konferenciában 3 évben is bekerült az év csapatába, atletikában pedig nyolcszoros bajnok. Senior évét LT poszton játszotta végig, ami olyan jól sikerült, hogy East-West Shrine Game meghívót ért, az ottani kiemelkedő teljesítménye után pedig a Senior Bowlra is behívták utólag Dallas Thomas sérülése miatt. Néhány csapat guard prospectként is tekinthet rá. A szezon után gyors növekedésnek indult az értéke, mert korábban nem volt szemelőtt a másodosztályban, de bizonyította, hogy magasabb szinten is megállja a helyét, így felépítése és atletikussága miatt akár a 2. napjára is becsúszhat a draftnak, de ha nem, akkor is egy ígéretes játékossal gazdagodik leendő klubja.

Videók:
Alabama State 2012
Jackson State 2012

Oday Aboushi

Poszt: OT
Egyetem: Virginia
Született: 1991. június 5. (Brooklyn, NY)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 310 lb (141 kg)

Erősségek:
Magas LT, akire még fér izom. Olyan a hozzáállása, hogy igyekszik addig lökdösni a védőt míg az földre nem kerül. Ha érzi, hogy fizikai fölényben van ellenfelével szemben, akkor yardokon át tolja magával előre. Elég gyorsan mozog, hogy reagálni tudjon a spin move-ra. Kellően mobilis, hogy őt küldjék vezérblokkolónak oldalfutásnál, megüti a védőt üres területen vagy simán elcutolja. Jó pozíciós futásblokkoló üres területen, belül és kívül is tud helyet nyitni.

Gyengeségek:
Nem egy elit atléta, mozgékonysággal általában megverték, igaz a college védők ellen általában tudott javítani. Hajlamos túl magasan beállni pass protectionben (főleg ha fáradt) és egész playben úgy marad. Megáll a lába mikor lökdösi az emberét, vagy ha az nekiáll hezitálni, így másodlagos pass rush-sal verhető.

Megjegyzések:
37 meccsen kezdett a Cavaliers-ben, az első ötön RT, majd utána végig LT poszton. 2011-ben all-ACC 2. csapatba választották, 2012-ben pedig elsőbe. Tizen testvérek, ő a kilencedik a sorban. Az egyik bátyja, Aymen a Fordhamben játszott DT-t és Patriot liga egyik legjobbja volt. Szülei mindketten Palesztínában születtek, így arabul is beszél a család. Muszlim vallású. Olyan híres Virginia OLinemanek nyomdokaiba léphet mint Branden Albert, Eugene Monroe, D'Brickashaw Ferguson vagy ex-csapattársai Will Barker és Austin Pásztor. Mivel tipikus LT prospect sosincs sok, így a 2. napon esélyes, hogy kiválasztják, és van is benne némi kezdőpotenciál, de atletikusságbeli hiányosságai miatt nem valószínű, hogy franchise LT lesz belőle valaha is.

Videók:
Georgia Tech 2012
North Carolina 2012

David Bakhtiari

Poszt: OT
Egyetem: Colorado
Született: 1991. szeptember 30. (Burlingame, CA)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 295 lb (134 kg)

Erősségek:
Folyamatosan alacsony testtartással játszik és az első kontakttól kezdve ott van a keze a védőn. Erős fogása van, és ha elkapott valakit, akkor kontrollálni tudja. Nem nagyon enged senkit belülre, és olvassa a lábmunkából, hogy ki készül második számú mozdulattal. Ilyenkor előretolja az emberét, főleg a belső keze felé. Megvan benne a gyilkos ösztön, hogy befejezze a játékot, és földreküldi ellenfelét ha az elvesztette egyensúlyát. Nem egy passzív blokkoló, sokkal inkább támadó. Ha üres helyre küldik screen passz során, egy kézzel is félrepakolja akit kell. Nem várakozik a második vonalban sem a blokkolással, azonnal odateszi magát amint lehetősége van. Ha nincs embere, mindig besegít középre és komoly ütéseket oszt ki.

Gyengeségek:
Nem ideális a felépítése a támadófalba, vékony a karja. Sok nehézség merül fel vele pass protectionben ha egyedül áll. Úgy verik meg külső megkerüléssel, hogy le se tudja lassítani a pass rushert, és könnyen elnyomják egy-egyben mert nem érzi, hogy mikor kell megállni hátramozgás közben. Könnyen lehet, hogy átképzik majd guarddá. Nehezen megy neki a hosszú lépés, ha erősen megragadják, akkor kizökken a mozgásból. Megeszi a counter mozgásokat, főleg futójátéknál feladja az egyik oldalt. Cut blockja komolytalan.

Megjegyzések:
Felmenői Iránból származnak. Három évig kezdett a Buffaloes-ban RT majd LT poszton. 2011-ben és 2012-ben is all-Pac-12 második csapatba szavazták. Bátyja, Eric Bakhtiari 2008 óta NFL játékos, linebacker poszton már 6 csapat practise squadját megjárta. Másik bátyja, Andrew a San Diego egyetemen volt DE. Bácsikája, Dan Jackson a California quarterback-je volt. Édesapja ingatlanügynök Kaliforniában, David is beszáll majd a bizniszbe ha vége a karrierjének, az egyetemek kommunikáció szakra járt. Szabadideje nagy részét a konditeremben tölti. Olyan immár profi colorado-i OT-k között pallérozódott, mint Nate Solder (Patriots) vagy Ryan Miller (Browns). Meglepetés volt, hogy profinak állt juniorként hiszen csapata 1-11-es mérlege miatt nem sok szó esett róla idény közben. Az underclassmen bizottság 2-3. körös prospectnek jósolta, így eldőlt, hogy otthagyja az iskolát. Erősödnie kell, hogy ne lökjék el első adandó alkalommal, és ha ez megtörténik, akkor még kezdő is lehet belőle, de inkább a fal belsejében, nem pedig ahol eddig játszott.

Videók:
USC 2012

Menelik Watson

Poszt: OT
Egyetem: Florida State
Született: 1988. december 22. (Manchester, Anglia)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 320 lb (145 kg)

Erősségek:
Egy szörnyeteg felépítésel bír. Méretei mellett elképesztően atletikus. Robbanékony első lépés. Fürge a lába. Mobilis, nagy területen bevethető blokkoló. Képes eljutni a második vonalba és további területeket nyitni. Hajlékony, felxibilis. Nagyot üt.

Gyengeségek:
Elég nyers, limitált rutinja van a focipályán. Idősebb mint a többi prospect. Kézhasználata szegényes. Hajlamos végig rángatni az emberét, ahelyett, hogy ellökné. Az NFL-ben sok holdingot fújhatnak rá, ha így folytatja. Bővíteni kell az alapvető tudományát. Lábmunkája kiszámíthatatlan.

Megjegyzések:
Kalandos élettörténetéről JJ már megemlékezett. Csodálatos fizikai adottságokkal bíró játékos, akiből bármit ki lehet nevelni az NFL-ben, LT-től kezdve guardon át az RT-ig, de a legtöbb csapatot elriaszthatja, hogy 25 éves újoncot alkalmazzon. Projekt-játékos, akihez kell türelem, de ideális szituációba kerülve nagyot nyerhet vele a csapata.

Videók:
Miami 2012

Chris Faulk

Poszt: OT
Egyetem: LSU
Született: 1990. január 21. (Slidell, Louisiana)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 cm)
Tömeg: 331 lb (150 kg)

Erősségek:
Hatékonyan ér fel a második szintre, lenyűgözően mozog észak-déli irányban. Dicséretesen mozgatja a tömegét, lenyűgözően robbanékony a felsőteste, mozgása könnyed. Tökéletes offensive tackle testfelépítése van, az alsóteste rendkívül vastag, ehhez adekvát karhossz társul. Erőteljes alsótestének hála jó drive blockban, a felsőtestében is elegendő energiával rendelkezik. Rendszerint jó irányba teszi meg az első lépést, okos falember, érti a gap-rendszereket, befele és kifele is képes hatékonyan dolgozni. Erőteljes a jelenléte a huddle-ban, gyakran kommunikál a többi blokkolóval a snap előtt és után is. Mindig tudatosan végzi a feladatát. Képes lehorgonyozni a bullrush ellen, de nem mozdíthatatlan, helyet hagy a kezdeti kontaktnál, ezután alkalmazkodik a helyzethez. Precíz kézhasználat jellemzi. Gyors lábainak hála képes letükrözni a pass rusherek mozgását a támadási ponton. Futásblokkolásnál alacsonyan játszik, lábmunkája aktív. Nyílt területen nagyon technikás blokkoló, hajlítja térdét és rendre jó szögben támadja a linebackert. Gyakorlott combo blokkoló, rendre fent tartja a fejét és jól választja meg a célpontját. Megfelelően süllyeszti a csípőjét, kellően alacsonyan van a súlypontja ahhoz, hogy elnyelje a kontaktust és megtartsa az egyensúlyát.

Gyengeségek:
Hosszú léptű, lépésfrekvenciája relatíve alacsony. OL prospecthez képest tapasztalatlan, valószínűleg ezért a snap előtt nem igazán ismeri fel a blitzelőket, ebben fejlődnie kell. Futásblokkolásnál nincs meg benne a kellő aljasság, inkább észből szereti megoldani a dolgokat. Kifele dolgozó speed rusherek gyorsan ki tudják zökkenteni a pozíciójából. Hajlamos túl nagy erővel belemenni a blokkokba, ezért utána küszködik az egyensúlya megtartásával és a blokk fenntartásával. Nincs elég erő a kezében ahhoz, hogy kontrollálja a védőt, néha lustán használja kezeit, nem ismétli az ütéseket. Ha elkapott egy védőt hajlamos leállni a lábmunkával, így azok könnyedén ki tudnak csúszni a kezei közül.

Megjegyzések:
A teljes neve Christopher Brook Faulk. HS-ben OT-t és DE-t játszott, mellette kosarazott. Középiskolában csapattársa volt a Miami (OH) kezdő SLB-je Chris Wade. 2009-ben redshirtöt kapott, 2010-es szezonnak Joseph Barksdale mögött csere LT-jént vágott neki, a szezon végén aztán 2 meccsen kezdett RT-ként. Sophomore szezonjában 13 meccsen kezdett LT-ként, az AP All-SEC második csapatba választotta. Junior szezonjában csak a szezonnyitón tudott pályára lépni a North Texas ellen, utána héten az egyik edzésen elszakította az ACL-jét. A szezon előtt magasan jegyzett OT prospect volt, azonban így hogy megsérült az idei draft egyik meglepőbb underclassman jelentkezése lett az övé, hiszen gyakorlatilag 1 évnyi kezdőtapasztalattal rendelkezik csupán. Képzett blokkoló, de korántsem kész prospect, valamilyen szinten boom or bust típusú játékosnak tűnik. Ha 100%-osan egészséges tud lenni kezdő RT-ként van helye a ligában, de potenciál a lapján a vak oldalon is lehet benne fantázia.

Videó:
Csak highlightot találtam.

Jordan Mills

Poszt: OT
Egyetem: Louisiana Tech
Született: 1990. december 24. (Thibodaux, LA)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 315 lb (143 kg)

Erősségek:
Jelentős méretekkel bír és erős az alsóteste és a felsőteste egyaránt. Mindig nagyot küzd, és meg nem áll míg nincs sípszó. Rendkívül dörzsölt játékos, aki jól adja el a play action játékokat. Első lépése nagyon jó. Erőteljesen szokott befelé lépni, hogy elvonja a védő elől a helyet. Egyensúlyérzéke sokat jelent a seal és reach blokkoknál. Koordinált játékos, akire lehet számítani passzjátékban.

Gyengeségek:
Nem mindig céloz jól. Sok holdingot csinál, mert rossz helyen ragadja meg emberét. Nem kapja el jól a snap pillanatát így sokszor már alapból nincs esélye, hogy javítson. Túl gyakran fárad el blokkolás közben. Sosem játszott vak oldalon.

Megjegyzések:
Két teljes idényt és további 9 meccsen kezdett a Bulldogs-ban. Újoncként LG poszton szerepelt az utolsó 5 meccsen, második évében redshirtöt akartak adni neki, de a sérülések miatt játszania kellett, 4 meccsen volt RT, utolsó két évében kirobbanthatatlan lett ezen a poszton, seniorként all-WAC első csapatba szavazták. Hat testvére van. Unokabátyja Tramon Williams, a Green Bay cornerback-je. Lehet, hogy a profik között guard lesz. Mérete és mentalitása vonzó prospectté teszi, akinek van esélye a top100-ban kimenni, főleg ha bizonyítja, hogy több poszton bevethető.

Videók:
Texas A&M 2012

Reid Fragel

Poszt: OT
Egyetem: Ohio State
Született: rejtély (Grosse Pointe Farms, Michigan)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 8 in (2.06 m)
Tömeg: 308 lb (103 kg)

Erősségek:
Magas, hosszú karokkal bíró falember, aki megtartotta atletikusságát, annak ellenére, hogy komoly tömeget pakoltak rá - és még fognak is, mert alsó- és felsőtestére is fér. Nem egy tipikus ex-TE mozgású játékos, erős lábaival a DT-ket is eltolja a fal közepéről. Megtámadja a DE-t pass protection során, kiüldözve a zsebből. Gyors a lába és jól mozog hátrafelé, a spin move-ra vagy a középre vágásokra is hamar reagál. Elég gyors a snap után, hogy azonnal elérje a védőfalat, vagy félrepakolja a linebackert, új lehetőséget nyitva a futónak. Kellően atletikus, hogy egy pillanat alatt a másik szélen teremjen, és hosszú játékoknál csinálja az utat. Ha belső blitzer jön, azt felveszi, nem pedig kikergetni próbálja. A bull rush elkerülésére nagyobb alapállást vesz fel. Megvan benne a gyilkos ösztön, az utolsó másodpercig igyekszik letarolni a védőt. Ha hibázik a snap után, gyorsan javítani tud, és ez a képessége csak fejlődhet. Belső vállat támad a futásnál, automatikusan helyzetbe hozva magát. Akkor is küzd tovább, ha kitekert, reménytelen pozícióba került.

Gyengeségek:
Még tanulja a posztot, és hogy miként lehet ekkora tömege mozgatni. Megbízhatóbban kell a kezét a célpontra tenni, hogy már a snap után dominálni tudjon. Gyenge a fogása, így előfordul, hogy visszanyomják vagy félrelökik. Túl agresszív helyenként futásnál és passznál is, az ellenfelek kihasználhatják, hogy messzire el szeretné tolni a védőt. Hajlamos leállítani a lábát hosszabb játékoknál, így ha az folytatódik, akkor meg tud lógni az embere. A cut block nem túl gyorsan megy neki, azzal együtt, hogy az ellenfelek nehezen tudják kikerülni. Ha elakapta a védőt, nem szabad leállnia, így megelőzheti, hogy az kiszabaduljon.

Megjegyzések:
2009-11-ig minden meccsen szerepelt TE poszton, végzősként lett csak OT. Nagyapja, Joe Stalma legendás középiskolai kosáredző volt Ohióban, huga pedig a Miami egyetemen evezésben versenyez. Kb 30 fontot szedett fel, hogy új posztján játszani tudjon. A veretlen Buckeyes RT-jeként all-BigTen honorable mention. A combine-on 3 számban is ő lett a legjobb, fekvenyomásban, magas- és távolugrásban egyaránt. Mérete prototípus LT-nek számít, de rutintalansága miatt kezdetben valószínűleg jobb oldalon használják majd. Nagyon vonzó prospect a középső körökben, mivel egy év alapján hatalmas potenciál van benne, és ennyi idő alatt többet nehéz lett volna letenni az asztalra. Az NFL csapatok valószínűleg leendő kezdőként tekintenek rá.

Videó:
Michigan State 2012
Illinois 2012
Wisconsin 2012
Michigan 2012

Xavier Nixon

Poszt: OT/OG
Egyetem: Florida
Született: 1990. szeptember 17. (Fayetteville, North Carolina)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 321 lb (146 kg)

Erősségek:
Kirívóan atletikus, könnyedén és gyorsan mozog. Passzblokknál gyorsan elfoglalja a pozícióját. Képes letükrözni a pass rusherek mozgását és fenntartani a blokkjait. Fizikális, kemény játékos, néha már durva is. Nagy akarással lábmunkázik. Sokoldalú, a profiknál guard is lehet belőle. Klasszikus knee bender. Mérhetetlenül sokat fejlődött végzős évére futásblokkolásban. Erejénél fogva képes valósággal lyukat robbantani a védőfalban. Ember- és zónablokkoló sémában is használható. Elég fürge ahhoz, hogy felérjen a 2. szintre.

Gyengeségek:
Inkonzisztens. Hajlamos a meccsek végére leolvadni. Nem áll tőle távol a late hit. Elit ellenfelek ellen nem mindig teljesített jól. Lábmunkáján van fejleszteni való. Speed-rusherek ellen küszködik.

Megjegyzések:
4-csillagos recruit volt, mindkét szülője katona és szolgált a Közel-Keleten, az édesapja Afganisztánból kapott eltávozási engedélyt, hogy láthassa a fiát a U.S. Army All-American Bowlon, itt jelentette be Xavier, hogy a Floridát választja. A középiskolában együtt játszott az NC State linebackerével M.J. Salahudinnal, a North Carolina defensive tacklejével Devonte Brownnal és a Clemson tight endjével Eric MacLainnel. 4 évig kezdő a Gatorsben, a támadófal mindkét szélén és blokkoló tight endként is használták. 2009-ben SEC All-Freshman válogatott, 2012-ben Phil Steele az All-SEC harmadik csapatába választotta. Szociológiából diplomázott. Sharrif Floyd azt állította róla, hogy nála jobb támadófalemberrel még nem találkozott. Érdekes prospect, sok potenciál van benne, a játék minden elemében képes jó dolgokat villantani, ugyanakkor sehol sem stabil.

Videó:
Xavier Nixon vs Georgia/Texas A&M 2012

Brennan Williams

Poszt: OT
Egyetem: North Carolina
Született: 1991. február 5. (West Roxbury, Massachussetts)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 318 lb (144 kg)

Erősségek:
Magas tackle, atletikus felépítéssel, akinek erős a karja és az alsóteste is. Jól hajlítja a térdét, és méretéhez képest gyorsan fel szokott pattanni. Hosszú karjai miatt képes a zseben kívülre terelni a védőt, vagy megfagyasztani középen ha arra szeretett volna menni. Erős első ütése kizökkentheti a védőt az útvonalából. Jól mozog a vonal mögött, használták húzásokra. Erős kezeit és természetes hajlékonyságát használva jól dolgozik a második vonalban, mozgó célpontok félrepakolásával is képes helyet csinálni. Keményen indul meg a labda előtt, egész play alatt menetel a pályán, mozgatja a ládát és a földre is küldi olykor a védőket.

Gyengeségek:
Nem elég mozgékony, hogy vak oldalra betegyék. Kicsit lassan kapja el a snap pillanatát. Nem tudja hosszan fenntartani a profi beállást pass protectionben, így a fürge edge rushereknek van esélye ellene. Az első lökés után túl sokszor állítja le a lábát passznál, saját nagyságára bazírozik, ahelyett, hogy mozogna. A mozgékony célpontokat nem tudja elkapni a 2. vonalban. Hibái után javítani tudott a college DE-k ellen, az NFL-ben ez nem biztos, hogy sikerül. A legjobb DE-k áttörnek rajta mielőtt felemlné a kezét, magabiztosabban kéne beállnia eléjük.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Tar Heels-ben. Utolsó 4 meccsét vállműtét miatt kellett kihagynia. Édesapja, Brent Williams 1986-1993 között a Patriots, Seahawks, Jets triónál focizott és 45.5 sacket jegyzett. Jó adottságokkal bíró, viszonylag rutintalan játékos, akiről nem sok szó esett a Jonathan Cooper-féle falban, pedig ugyanúgy hozzátette a magáét Bernard remek számaihoz, és RT poszton lehet jövője az NFL-ben, akár kezdőként is.

Videók:
Virginia Tech 2012

Ricky Wagner

Poszt: OT
Egyetem: Wisconsin
Született: Nem ismert (West Allis, Wisconsin)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg: 308 lb (140 kg)

Erősségek:
Fő erőssége a futásblokkolás. A snap után jól indul, méreteit és erős kezeit kihasználva tolja el a defensive endeket és tartja meg a DT-ket. Lábai elég fürgék ahhoz, hogy zone futásoknál végre tudja hajtani a reach blockokat. Gyorsan le tud válni a védőkről, és a linebackerek vonalába is rendszeresen felér. Pass protectorként is gyorsan mozog a snapet követően; nagy elánnal, minden erejét beleadva tolja el emberét vagy az érkező blitzelőket a zseb tisztán tartásához, és a másodlagos pass rush megállítására is figyel. Felső- és alsóteste egyaránt nagyon erős, így bull rush-sal nehéz megverni.

Gyengeségek:
Pass protectionben túlságosan is az erejére támaszkodik, nem elég atletikus. A külső blitzelőkkel nehezen boldogul, míg a gyorsabb endek könnyen megverik befelé. Inkonzisztens kézhasználata olykor azt eredményezi, hogy swim és club move-val gond nélkül átmennek rajta. Néha túl magasan és szűken játszik, bár utóbbit a lehorgonyzásnál korrigálja. Előfordul, hogy kontaktnál túl közel hajol emberéhez vagy behajlítja derekát, erősebb védőkkel szemben ilyenkor könnyen földre kerül. Nem mindig fejezi be a blokkokat úgy, ahogy az elvárható lenne. Mozgása darabos; metodikus blokkoló lassú reakcióidővel.

Megjegyzések:
Három évig volt a Badgers kezdőjátékosa. Középiskolai végzős idényében szabályszegés miatt nyolc mérkőzésről eltiltották, így nem halmozták el az egyetemek ösztöndíj-ajánlatokkal, leszámítva, hogy több Div 1-es iskola is hívta kosárlabda-csapatába. A futball mellett döntött, walk-onként beiratkozott a Wisconsinra, és miután college pályafutása első évében felszedett 80 fontot, végérvényesen eldőlt, hogy kosarasként nem lesz nagy karrierje, valamint Bret Bielema együttesében is váltania kellett a tight endről offensive tackle posztra. 2009-ben, redshirt freshman idényében 12 meccsen játszott, egy évvel később pedig Josh Oglesby sérülése miatt 10 alkalommal is kezdőként léphetett pályára RT-ként. 2011-ben, a draft első körében kiválasztott Gabe Carimi pozícióját megörökölve került át Russell Wilson vakoldalára, és egy mérkőzés kivételével (térdsérülés miatt hiányzott) tavaly is végig ő volt a Badgers left tackle-je. 2010-ben és 2011-ben honorable mention, 2012-ben első csapatos All-Big Ten választott lett. Wagner annak a wisconsini „OL-gyárnak” az egyik idei reprezentánsa, mely az utóbbi két évben két első és egy második körös támadófal-embert delegált az NFL-be. Ő maga nem számíthat ennyire előkelő draftpozícióra, mivel lábmunkája és atletikussága nincs azon a szinten, hogy egyetemi pályafutásához hasonlóan a profik között is LT poszton szerepeljen, középső-hátsó körös projekt játékosként viszont kimondottan jó húzás lehet.

Videók:
Ohio State (2011)

Luke Marquardt

Poszt: OT
Egyetem: Azuza Pacific (NAIA)
Született: 1990. március 23. (Sammamish, Washington)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 9 in (2.06 m)
Tömeg: 322 lb (146 kg)

Erősségek:
Prototípus magasság, karhossz és még lehet rá tömeget pakolni anélkül, hogy veszítene atletikusságából. Elég gyors a lába, hogy ne lehessen üres területen megverni, és letükrözni is képes a védő mozgását, anélkül, hogy kiesne az ideális pozícióból. A zseb szélét és a közepét egyaránt lezárja. Jó alapjai vannak, hogy lehorgonyozzon a védő előtt. Ügyesen használja a kezét, hogy pozíciót változtasson futás közben és további lyukakat nyisson. Meglepően nagy a végsebessége, ami ki is ütközik ha őt küldik a 2-3. vonalba blokkolni futáshoz. Nagyokat lök és aktív marad a lába közben. Elég mélyen játszik, ami ekkora embertől nagy szó és belül tartja a kezét a védő ellen, ezzel kivonva őket a forgalomból. A blitzelőt nem megragadja, hanem félrerakja. Ereje és mérete miatt képes rá, hogy egy kézzel fogja a védőt, a másikkal pedig várja, hogy jön-e blitzelő.

Gyengeségek:
Magassága hátrányára válhat ha alacsony, gyors védővel kell felvenni a lépést, bizonyítani kell, hogy nem rohannak el mellette azonnal ha futójátékot hívnak. A mozgékony védők ellen hajlamos elmozogni a helyéről, ahelyett, hogy gyakorolná a profi technikáját, főleg mert nem valami erős ellenfelei vannak. Megbízhatóbban kell pass protectionben lehajolnia, és amikor célbaveszi emberét üres területen. Előfordul, hogy a lökdösődés során abbahagyja a lábának a mozgatását. Több játékot is lezárhatna, földre küldhetné az emberét és ott is tarhatná, mert megmutatta, hogy meg tudja oldani.

Megjegyzések:
Három és fél évig kezdett az APU-ban, az első négyen még tight end volt. Nem kisebb név edzi, mint az NFL Hall of Famer, Jackie Slater. Középiskola első évében focizott, utána négy évig csak a kosárlabdát űzte. 230 font volt mikor megérkezett a csapathoz mint TE. Édesapja misszionárius, anyja kosáredző, a Seattle egyetemen div2-es all-American volt. 2009-ben lábtörés miatt hagyott ki 3 meccset. Nem ő az első Azuza Pacific játékos, akit draftolni fognak - 1987-ben Christian "The Nigerian Nightmare" Okoyét a 2. körben vitte el a Chiefs. Az APU 46 év függetlenség után csatlakozott egy NAIA konferenciához 2012-ben, így korábbról semmi playoff-rutinja sincs. Egyértelműen csak a méretei miatt számít komolyan vehető NFL prospectnek, és mivel jelentős időt kell beleölni, hogy NFL-kész legyen, így csak hátsó körös prospectnek számít, az ott elérhető játékosok között viszont kevés OT-ben van több potenciál.

Videók:
Na azt hiába keresel.

Tanner Hawkinson

Poszt: OT
Egyetem: Kansas
Született: ? (McPherson, Kansas)

Előrejelzés: 7. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 cm)
Tömeg: 305 lb (138 kg)

Erősségek:
Egész karrirje alatt növelték a tömegét, ennek ezután sem szabad leállni. Elég mozgékony a lába, hogy vezesse a blokkolást a szélen, hatékony zone-blokkoló, és a mádoik vonalas védőket is eléri. Ügyesen mozog oldalra pass protection során, hogy kiszorítsa a védőt, és elég hosszú karja van, hogy ellökje az ellenfelet a zseb közeléből. Jól oldja meg a twisteket. A cutblockot fürgén hajtja végre.

Gyengeségek:
Nincs kiemelkedő ereje. Az erőteljes védők rá tudják kergetni az irányítóra, és a felsőteste nem elég erős hozzá, hogy feltartsa az előnybe kerülő ellenfelet. Hajlamos leállítani a lábát pass prot során, és a derekát hajlítja. Túl sokat vár, hogy rátámadjon a linebackerre vagy a gyorsabb védőkre üres területen. Lehetne kiegyensúlyozottabb a pályán.

Megjegyzések:
Beceneve Ricky Bobby, a Taplógáz című filmben Will Ferrell játszotta ezt a karaktert, Hawkinson pedig eléggé hasonlít rá. 4 évig kezdett a Jayhawks-ban, juniorként RT volt, egyébként LT. 2011-ben és 2012-ben is all-Big12 2. csapatba szavazták, 2009-ben freshman all-American volt. Senki sem kezdett annyi meccsen a Kansas színeiben korábban mint ő. Kansas drukker család sarja, nagyapja a mai napig kijár egykori csapata meccseire, és idejárt édesanyja, két bátyja és nővére is, egyedül a faterja kivétel, aki a rivális Kansas State alumnusza. Tight endnek toborozták, de redshirted éve alatt kipróbálták DE-ként is mire a támadófalba került. A combine-on ő volt a leggyorsabb az OL-ben a 20 yard shuttle-ben és legtávolabbra is ő ugrott. Sport menedzsmentet tanult és ha nem jön be neki az NFL, szívesen dolgozna Európában. Tud zongorázni. Hátsó körös prospect, akinek elsősorban azt kell bizonyítani, hogy nagyobb erővel is képes játszani. Ha ez összejön, akkor megragadhat bármelyik keretben.

Videó:
nincs

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
WIDE RECEIVER

Cordarelle Patterson

Poszt: WR
Egyetem: Tennessee
Született: 1991. március 17. (Rock Hill, South Carolina)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 205 lb (93 kg)

Erősségek:
Nagyon könnyen leválik az emberéről ha hosszú utat kell futnia. Nem nagyon lépked feleslegesen. Irányváltásait tanítani lehetne. Megtalálja a helyet a zónázó CB és S között, hogy meg lehessen játszani. Elkapás után azonnal nézi merre mehetne tovább. A slant futások a kedvencei, gyorsan megjátszható, erős első lépés, testével védi a labdát, hogy ne üthessenek bele. Megcsinálja a nehéz elkapásokat is, elsősorban ha a DB-vel kell megküzdeni a labdáért. Nem fél használni a kezét a vonal mellett a hosszú passzoknál, hogy helyet csináljon magának. Azonnal jelzi ha corner blitz során helyzetbe kerül. Embertelen sebessége van labdával a kezében és lát is a pályán, ésszel fut. Olykor running backként is felállítható, testcseleivel kizökkenti akármelyik védőt. Méretéhez képest kifejezetten gyorslábú. Ha nála a labda, a semmiből össze tud hozni egy nagy játékot. Arra született, hogy focista legyen.

Gyengeségek:
A testével szeret elkapni, még akkor is ha nem szükséges. Nem nagyon kérték rá, hogy fusson el aztán a lehető legmagasabb ponton húzza le a labdát. Nagy százalékban már a LoS-nál igyekeztek megjátszani. Nem használja jól a kezét jammelésnél, ahelyett hogy harcolna, próbál kibújni. Irányváltásainál hajlamos belassulni. Elkapás után lassan éri el a végsebességét. Hajlamos túl sokat vállalni ha nála a labda, néha jobb lenne lenyugodni. Elkapható labdákat ejtett el, főleg amik a válla felett érkeztek. Kiszámíthatatlan blokkoló.

Megjegyzések:
1 évig kezdett a Volunteers-ben. Középiskola után a North Carolina Tech keresztény akadémián töltött egy évet, hogy rendberakja a jegyeit, de itt nem focizott. A Hutchinson CC színeiben mindkét évében JuCo All-American lett és a legjobb Junior College prospectként érkezett az NCAA-be. Tennessee-ben volt futott, elkapott, punt return és kickoff return touchdownja is. Eredetileg 3. számú elkapónak szánta a Vols, de Da'Rick Rogers kirúgása után bekerült a kezdőbe azonnal, és első meccsén csúnyán megégette az all-American DB-t, David Amersont. Életveszélyes visszahordó, a Hutchinsonban két év alatt 6 labdával futott vissza a célterületig. Iskolarekordnak számító 1858 all-purpose yardot ért el az UT-nél, 27.6-os átlaga visszahordóként pedig SEC-rekord. All-SEC csapattag 2012-ben. Kicsit még nyers, de ennyire elkapásra született atléta nem sok jelentkezett be az elmúlt évek draftjaira. Egy év rutinja nem sok az NCAA-ben, de első perctől megmutatta, hogy sokoldalúsága miatt komolyan lehet vele számolni. Ha kicsivel jobb képzést kapott volna, már 2012-ben a nemzet top játékosai között emlegethettük volna. Van esély rá, hogy az első wide receiver legyen akit kiválasztanak, mert #1 WR felépítése és fizikális adottságai vannak, ésfélelmetesen nagy benne a potenciál.

Videók:
NC State
Kentucky
Missouri
Alabama
Georgia
Mississippi State
JuCo

DeAndre Hopkins

Poszt: WR
Egyetem: Clemson
Született: 1992. június 6. (Central, South Carolina)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 205 lb (93 kg)

Erősségek:
Alsó testének erősségének hála szinte kirobban a line of scrimmage-ről és életveszélyes irányváltásai vannak. Megbízható route-runner, használták rövid, közepes és hosszú elkapásokra is, képes bebújni a zónák közé, de el is szeparálódik a védőktől gyors lábának hála, akármi az útvonala. Elképesztően dörzsölten veri át a defensive backeket a testcseleivel. NFL-szinten is elit végsebessége van, komoly faktor lehet a nagy játékoknál. Erős keze van, nem fél a tömegben, felveszi a kontaktot és még az utolsó pillanatban és meg tudja nyújtani a kezét egy bravúrelkapáshoz. Kellően agilis, hogy elkapás után elmozogva hagyja túlfutni a védőket magán, és remek egyensúlyérzékének hála már hajszolhatja a nagy játékot. Nem adja fel harc nélkül, oda kell tennie magát a védőnek ha földre akarja küldeni. Megragadja azokat a labdákat is, amik nem a legjobb helyre mennek. Nagyon koncentrál a labdára a nehéz feladatoknál is, így nagy hatósugárban lehet felé dobni a játékszert. Csodásan használja a testét, gyorsan szedi le a labdát a levegőből és sok bravúrós, "lábbenttartós" elkapást mutatott be a vonal mellett. Hatékony blokkoló, rendre eléri a célpontját, fenn tartja a kezét és olykor még a földre is küldi a védőt - nagyon kellemetlen ellenfél. Folyamatosan fejlődve teljesített magas szinten és produktívan.

Gyengeségek:
Csak átlagos felépítése van egy szélső elkapóhoz képest, kell még rá tömeg. Hajlamos elszórakozni a könnyű elkapásokat, mert már azt nézi merre lehetne menni utána. Bizonyítania kell, hogy túléli a press coverage-t akkor is ha NFL veteránokkal néz szembe. Előfordul, hogy nekiáll táncolni és hátrafelé haladni a rövid elkapások után, ahelyett, hogy simán előrevetődne. Sokkal megbízhatóbb blokkolónak kell lennie a magasabb szinten.

Megjegyzések:
Beceneve "Nuke", ez annak a speciális bébicuminak a márkája amire szüksége volt, hiszen kiemelkedően harapdálós gyerek volt. Manapság inkább azért hívják így mert robbanékonysága "nukeleáris" méreteket ölthet. Három évig kezdő a Tigers-ben. Terry Smith unokaöccse, aki 1990 és 1993 között 162 elkapással tette le névjegyét a tigriseknél. Freshman évében azonnal vezető elkapó lett Clemsonban, majd a szezon után csatlakozott a kosárcsapathoz, elvégre állami bajnokként érkezett az egyetemre abban is. Agyrázkódást szenvedett egy autóbalesetben az Orange Bowlra vezető úton, de így is iskolarekordot rakott össze 10 elkapásból 107 yarddal és egy touchdownnal (az eredmény 33-70 lett a WVU javára). Juniorként 1405 yardja országos 4. helyre volt elég, 18 elkapott touchdownja pedig másodikra. Előbbi iskolarekord, utóbbi ACC konferenciacsúcs. 2012-ben 2. számú All-American csapatag. Az újoncként all-American címig jutó Sammy Watkins árnyékából lép(ett) ki, és bizonyította, hogy ő is elsőrangú elkapó. Szerzett rutint visszahordóként. Első kört érő elkapó, aki csodálatos adottságokkal bír, és minden esélye megvan, hogy az NFL-ben is kezdőként számoljanak vele.

Videók:
LSU 2012
Auburn 2012
Florida State/NC State 2011

Keenan Allen

Poszt: WR
Egyetem: California
Született: 1992. április 27. (Greensboro, North Carolina)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.93 m)
Tömeg: 195 lb (88 kg)

Erősségek:
Adekvát magasság és felépítés. Kifinomult, robbanékony atléta. Sebessége adott hozzá, hogy első számú elkapó legyen a profik között. Elkapás után az egyik legveszélyesebb receiver az országban. Képes hibára késztetni a védőket és ahogy lerázza magáról a szerelni igyekvőket, ritka impresszív. Úgy mozog mint egy running back, mindig elég mélyen van és ha kezébe kerül a labda, ki tudja használni, hogy kiválóan lát a pályán. Kellően fizikális. Nem fél bemenni a pálya közepére megcsinálni az elkapást, jól használja ki testi előnyét a cornerbackkel szemben. Koncentrációja sose hagy ki, és mindig tudja hogy épp hol van a pályán. A nehéz elkapásokat is megoldja. Remek munkamorállal bír. Visszahordásban is használható.

Gyengeségek:
Bravúrelkapásai palástolják, de egyelőre nem egy biztos kezű játékos. Junior évében számos elejtett labdája volt, és nem úgy tűnt mint aki ezek után bízna magában. Túl sokszor akar testtel elkapni. Egy térdsérülés vetett véget a szezonjának a 9. meccsen, aminek nem tudni hogyan áll a rehabilitációja. Közepes futáblokkoló.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Golden Bears-ben. 5 csillagos toborzott, aki anno a legjobb safety prospect és North Carolina állam legjobb játékosa is volt a rivals szerint. 2010-ben Pac-12 második, 2011-ben első számú álomcsapatba választották. A Cal történetének legtöbb elkapását jegyzi, 205-öt. Féltestvére Zach Maynard, akivel együtt játszottak gimnáziumban, majd miután az irányító Buffalóból Kaliforniába transzferelt, két évig újra. Egész karrierjét végigkísérte a rossz irányítóteljesítmény, szinte csoda, hogy másodévesen 1300 felett zárt. Minden adottsága megvan, hogy az első kiválasztott elkapó legyen a drafton, majd #1 receiver az NFL-ben. Nem olyan csodálatos atléta, mint némelyik 1. körbe jósolt WR, és a számai se meggyőzőek, de ha megfelelő irányítóval bíró csapatba kerül, hamar bizonyíthatja, hogy nem az ő hibája volt az eddigi visszafogott teljesítmény.

Videók:
Ohio State & USC (2012)
UCLA
Oregon (2011)
Stanford (2011)
USC (2011)

Tavon Austin

Poszt: WR
Egyetem: West Virginia
Született: március 15. (Baltimore, Maryland)

Előrejelzés: 1-2. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 176 lb (80 kg)

Erősségek:
Slot receiver elit gyorsulással kezében a labdával, aki észreveszi hol van hely és berobban oda nagy játékot csinálva. Remekül lát a pályán, akár futó, akár visszahordó, akár elkapó szerepkörben tetszeleg. Szinte megállíthatatlan az elkapás utáni yardokat illetően. Nem egy félős elkapó, szívósan játszik, izmos a felsőteste és lepattan az ütközések után. Jól használja a sebességét a route-futásnál; hagyja hogy bealudjon a védő majd mikor helyet talált magának, könyörtelenül büntet. Nem egyszerű megragadni a zónázó védőknek elkapás után. Hosszú és magas passzokat is lehúz, akkor is ha a vállához dobják. Tökéletes kötéltáncos megoldásai vannak az oldalvonal melletti lábujjhegyezéseinél. Rengeteg hosszú passz mehet felé, hiszen gyorsan be tud vágni akár középre, akár a szélre. Megtalálja a helyett kirúgás visszahordásnál és lefordul a szerelésről, maximalizálva a játékban lévő yardokat. Punt után az első védőt mindig lerázza és számtalanszor szlalomozott be a szélről a pálya közepére. Hátrányból igen nehéz utolérni. A pálya minden szegletén megnyerte a párharcait, talán még többet is lehetett volna használni hosszú passzokra. Fejlődik a blokkolásban, nekimegy a nagyobb játékosoknak is.

Gyengeségek:
Csak slot receiverként használható, a többség félne betenni a méretei miatt szélső elkapónak. Nem kiemelkedő a keze és kicsi is, sok passz elmegy közöttük és a melléről pattan le. Magasabb szinten nem lesz olyan könnyű a kezébe juttatni a labdát, eddig főleg rövid route-okat futtatak vele. Az NFL védők ütéseinek kiállását még bizonyítania kell. Hajlamos hezitálni visszahordás előtt, ahelyett, hogy megindulna és bízna a blokkolóiban, ilyenkor könnyen leviszik. Mért ideje lehet hogy nem lesz meggyőző, hiszen elsősorban az indulósebessége és a testcselek utáni gyorsulása ami elit.

Megjegyzések:
Három és fél évig kezdő a Mountaineers-ben. Középiskolában running backet játszott, két idényben is az állam legjobbjának választották. 2011-ben és 2012-ben is All-American válogatott mint special teamer. 2010-ben és 2011-ben all-Big East csapatba került, 2012-ben Big XII első csapatos. Orange Bowl rekoder 4 elkapott touchdownnal. Az előző két idényben mindkétszer ő nyerte az all-purpose yard/meccs versenyt. Iskolarekorder egy szezon alatt összehozott elkapásokat tekintve. Paul Hornung-díjas játékos, tehát az NCAA legsokoldalúbb fegyvere. Johnny Rodgers-díjas, mint a legjobb egyetemista visszahordó. Nyolcadik lett a Heisman-szavazáson. Az Oklahoma elleni országosan közvetített meccsen 572 yard fűződött a nevéhez (2. az örökranglistán) méghozzá 82 elkapott, 344 futott és 146 visszahordott yard formájában. Ha Austinnál van a labda, akkor pislogni se szabad, mert bár felépítése elég messze van a prototípus NFL elkapótól, playmaker adottságai miatt így is megérhet valakinek egy első kört, hiszen nem csak visszahordásban, hanem elkapásban (2475 yard és 20 TD az elmúlt két évben) is remekel és az a 11 egyéb touchdown sem véletlenül került a neve mellé.

Videók:
Oklahoma 2012
Iowa State
Clemson 2011
Maryland 2012
Marshall 2012
Kansas 2012

Justin Hunter

Poszt: WR
Egyetem: Tennessee
Született: 1991. május 20. (Virginia Beach, Virginia)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 200 lb (91 kg)

Erősségek:
Zseniális atléta: magas, gyors és nagyot ugrik. Hirtelen irányváltásai miatt elkapás után is veszélyes. Mély passzoknál kiválóan használja a testét, a védői nem tudnak a labda közelébe férkőzni. Jó blokkoló. Emocionális, karizmatikus játékos. Ha már a meccs elején labdát kap az hatalmas lökést ad a koncentrációjának és az önbizalmának.

Gyengeségek:
Press cover ellen egyszerűen körbe akarja futni a védőt, ez túl sok felesleges lépés. A fizikális cornerek képesek elnyomni, testi erejét nem igazán képes a saját javára fordítani. Nem szeret a pálya közepe fele irányuló route-okat, nem szeret forgalomban elkapni, fél a nagy ütéstől. Klasszikus "body-catcher", ha lehetséges akkor beengedi a labdát egészen a mellkasáig. Koncentrációs gondjai vannak. A fifty-fifty helyzetekből keveset nyer meg, gyenge hozzá a felsőteste. Néha elkapáskor dadog a kezében a labda, ilyenkor a játékszert beengedi a mellkasáig, azonban ez idő alatt a defensive backnek lehetősége nyílik a labdaszerzésre. Elkapás után nem igazán szokott küzdeni a yardokért, inkább lemegy a földre, így elkerülve a kemény ütközést. Nem elég szívós ahhoz, hogy veszélyes visszahordó legyen. A Tennessee támadófilozófiája miatt kevés tapasztalata van blokkolóként.

Megjegyzések:
All-SEC freshman válogatott lett miután az első évében 25.9 yardot átlagolt elkapásonként. Bíztatóan kezdett a 2011-es szezon első két meccsén, azonban a Florida elleni mérkőzés első drive-jában ACL-szakadás szenvedett, emiatt kihagyta azt a szezont és a következő évben is mintha alacsonyabb lett volna a végsebessége. Harmadéves középiskolásként állami bajnok lett távolugrásban és magasugrásban. Végzősként állami bajnok lett távol-, magas, és hármasugrásban is, sőt távolban országos bajnok is lett, így részt vehetett 2010-es atlétikai junior világbajnokságon, ott hatodik lett 7.47 méterrel. Egyértelmű, hogy a legtöbb NFL DB-nél jobb atléta, így nagy jövője lehet profi szinten is, azonban szüksége lesz egy jó edzőre ahhoz, hogy a hiányosságait fejlessze. A látható kockázatok ellenére gyaníthatóan hamar el fog kelni a drafton, hiszen olyan fizikális tulajdonságai vannak, amiről legtöbb játékos csak álmodhat.

Videók:
NC State (2012)
Missouri (2012)
Akron (2012)
Troy (2012)
Cincinnati (2011)

Terrance Williams

Poszt: WR
Egyetem: Baylor
Született: 1989. szeptember 18. (Dallas, TX)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 205 lb (93 kg)

Erősségek:
Hosszú passzokkal és vörös zónában is kereshető magas elkapó, akinek csak fel kell dobni a labdát, a többit megoldja. Hamar büntet ha nem tökéletes a zóna. Gyorsan lerázza emberét a vonalon és elég gyors, hogy ellépjen az oldalvonal felé. Nagyon veszélyes a vonal mellett, mert méretéhez képest gyors a lába és jól hadználja a testét a levegőben, így a visszafordulós route-oknál kiemelten veszélyes tud lenni. Érzi a labdát és hamar lekapja a levegőből, a hátsó válla felé menő passzok se jelentenek neki gondot, jó ütemben fordul. Nem ragaszkodik az eredeti route-hoz, így nagy segítség egy scrambler QB-nak, hogy gyakran mozog keresztbe ha üres területet lát, vagy indul hosszan az end zone felé. Fizikális, erős és akaratos blokkoló bubble screen és futójátékoknál, nekidobja a testét a védőknek és kitartja blokkjait. Jelentős szerepe volt blokkjainak a Baylor szélső futásainak sikerességében.

Gyengeségek:
Egysíkú külső elkapó. Nem sok féle route-ot futott a Baylor offense-ben. Nem mindig fejezte be az útvonalat ha nem ő volt a fő célpont. Nem mindig tudta lerázni a védőt elkapás után, a jól szerelő védők könnyen elkapják hosszú lábait. Sokat kap el testtel, nincs benne az ösztöneiben, hogy kézzel nyúljon a labdáért.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Bears-ben, előtte főleg kick returnerként kapott szerepet. Csak 2 csillagos recruit volt, a Baylor mellett egyedül a Colorado State szerette volna soraiban látni. 2012-ben vezette a ligát 1832 elkapott yarddal, így természetesen All-Big XII és All-American kerettag is lett. 140.9 elkapott yardot átlagolt meccsenként az elmúlt évben, ennél csak 4 jobb van a történelem folyamán. Nyolc iskolarekordot tart. Robert Griffin III nélkül javultak jelentősen a számai, bizonyítva, hogy nem a Heisman-nyertes tette naggyá. Időbe telik mire megtanul egy teljes NFL route-fát, de ezt leszámítva kiváló adottságokkal bír és jó eséllyel lesz kezdő WR a legmagasabb szinten, főleg mert blokkolni is nagyszerűen tud.

Videók:
Texas 2012
Texas Tech
West Virginia 2012
Iowa State 2012

Markus Wheaton

Poszt: WR
Egyetem: Oregon State
Született: 1991. február 7. (Chandler, Arizona)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 cm)
Tömeg: 182 lb (83 kg)

Erősségek:
Egyedülálló sebesség. Robbanékonyan reagálja le a snapet, gyorsan utoléri és le is hagyja a backpedalozó DB-t. Van tapasztalata reverse-öknél és screeneknél. Amint megragadta a labdát egyből keményen és határozottan fut vele, igazi playmaker. Van egy második sebességi fokozata, így képes szeparálódni miközben a labda a levegőben van. Megfelelő magasság, hosszú karok. Route futás közben agilis, képes szoros őrizetben is elkapni. Jól követi a levegőben lévő labdát, képes váll fölötti elkapásokra is. Kezei megbízhatóak, az elkapó mozdulata természetes. Pontosan érzékeli a pálya szélét, rendszerint sikerül a pályán belül letenni a lábait. Csodálatos mély route-okat képes futni. Keresztirányú útvonalakon egyszerűen lefutja az emberező CB-t. Felismeri a zónázó védelmet, a futásának a tempóját a zónahatárokhoz igazítja. Képes hirtelen fékezésre, így is tud szeparálódni. Kis területen is robbanékony. Évről évre láthatóan fejlődött. Mindegyik Beavers QB-val eredményes tudott lenni. Csapatának egyik legkeményebben dolgozó játékosa, ezért is lehetett csapatkapitány. Sosem adja fel, ez a blokkolómunkáján is meglátszik, nem ijed meg nálánál nagyobb védőktől. Nyílt területen is szívesen blokkol.

Gyengeségek:
Nem igazán erőteljes, 5-10 font izmot magára kell szednie. Alkatából adódóan nem bírja a nagy ütéseket. A rugói nem a legjobbak. Alkalmanként inkább bevárja a labdát, ahelyett, hogy mozogna felé. Route futása nem a legprecízebb, az útvonalak csúcspontjain felesleges mozdulatai vannak, túlságosan is a sebességére hagyatkozik. Hajlamos levágni, lekerekíteni a routejait, így a DB könnyebben tud helyezkedni. Erősebb védő képes eltéríteni az útvonaláról. A blokkolási technikája gyenge, túlságosan is a kezeire hagyatkozik, mintha táncolni szeretne a védőjével. Nem tudja fenntartani a blokkjait, erőből el lehet nyomni.

Megjegyzések:
Az iskola történetének 3. legtöbb elkapott yardját jegyzi. Édesapja Odis a Howard Payne-en kosarazott, az unokatestvére Kenny Wheaton az Oregon történetének az egyik legjobb DB-je, az ő nevéhez fűződik a „The Pick” néven elhíresült játék, profiként 3 évet húzott le a Dallas Cowboys színeiben a 90-es évek végén. A 2011-es tavaszi szünetben részt vett „Beavers without Borders” néven elhíresült utazáson, melynek keretében Guatemalában házakat építettek a rászorulóknak. 2011-ben All-Pac-12 Honorable Mention, 2012-ben már az All-Pac-12 első csapat tagja. Az egyetemen atletizált is 10.75-öt tud 100 m-en, 22.36-ot 200 m-en. Nem Wheaton ennek a draft classnak a legnagyobb neve, ellenben ő az egyik legnagyobb playmakere. A sebessége és a kezei nagyon ígéretesek, de route futásának tisztulnia kell.

Videók:
Arizona State (2012)
Cal (2012)
UCLA (2012)
BYU (2012)

Robert Woods

Poszt: WR
Egyetem: USC
Született: 1992. április 10. (Gardena, CA)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Kiváló sebesség. Atletikus alkata van, a felsőtestének az izomzata kifejezetten tónusos. Hosszú karok és nagy kezek jellemzik. Nagyot ugrik, emiatt nagyobb célpontnak számít, mint azt a magassága indokolja. Robbanékony játékos, pár lépés alatt eléri a végsebességét. Jó az irányváltoztatási képessége. Üres területen nehéz megállítani. Van második sebességi fokozata, ha eléri ezt a tartományt mélységben bárkit képes megverni. Az egyetemi foci egyik legjobb atlétája. A keze nagy és nagyon finom, folyamatosan figyeli a labdát, ahhoz igazítja a mozgását. Borzasztó nehéz elkapásokat képes könnyedén megoldani, nem ismer elveszett labdát. Szűk területeken is megbízható. Jól használja a testét, távol tudja vele tartani a védőt. Pontos route futó. Double move-oknál éles és tiszta a fékezése, ezután pedig kamatoztatja a robbanékonyságát. Hosszú léptekkel és gyors megállásokkal egyaránt tud szeparálódni. Mozgása és az irányváltoztatásai is szépek, folyamatosak. Rengeteg route-ot ismer, minden WR pozícióban használták a USC-n. Jó a mozgáskoordinációja és az egyensúlyérzéke. Kiválóan illik a rövid passzos játékba, a quick slantek és a bubble screenek mestere. Alapvetően possession WR, de mélységben is veszélyes. Mély route-okon gyönyörűen támadja le a DB-t. Jól használja a fürgeségét press cover ellen is. Rendre felismeri, hogy mit akar az ellenfél védekezni. Nagyon jól érzi a zónahatárokat. Kitűnő összhangban volt Matt Barkleyval, nyugodtan megszakíthatta az útvonalait, ha a coverage séma úgy volt verhető. Fejben nagyon erős játékos, kitűnő versenyző. Maximalista önmagával szemben, ha elejt egy labdát láthatóan foglalkoztatja a dolog. Lelkes blokkoló, de technikailag nem a legjobb.

Gyengeségek:
Túl könnyű, erősíteni kell. Hajlamos túl nagy ütközéseknek kitenni a testét. Néha teljesen érthetetlen módon visszaesik egy időre a koncentrációja. Előfordul, hogy feleslegesen magasra ugrik egy-egy elkapáshoz. Fizikális cornerbackekkel nem mindig boldogul a line of scrimmage-en. Szükségtelen mozdulatai vannak bizonyos útvonalak közben.

Megjegyzések:
A USC történeték 6. legtöbb elkapással és 4. legtöbb kickoff return yarddal rendelkező játékosa. Középiskolában az atlétikapályán is sztár volt, 21.01-et tudott 200m-en, 46.17-et 400m-en, mindkettővel állami ranglistavezető volt, az állami bajnokság döntőjében 400 m-en attól a Joshua Mance-től kapott ki célfotóval, aki tagja volt a londoni olimpián ezüstérmes 4x400-as amerikai váltónak. Az apját és a nagyapját is Robertnek hívták, mindkettő a Grambling State-en focizott. 2012 tavaszán 15 csapattársával együtt 5 napot töltött Haitin, ahol házak építésében segédkeztek. A 2011-es szezon után volt atroszkópikus bokaműtétje. A második világháború óta ő az első USC elkapó, aki true freshmanként kezdhetett a szezonnyitón. 2010-ben az év támadóújonca lett a Pac-10-ben, kick returnerként All-Pac-10 első csapatba került. 2011-ben All-American lett és beválasztották az All-Pac-12 első csapatba is, 2012-ben All-Pac-12 második csapatba került. Az egyetemen legjobb éveiben is Marqise Lee mögött másodikszámú elkapónak számított, valószínűleg a profiknál is ez a szerep várhat rá.

Videók:
Colorado (2012)
Hawaii (2012)
Syracuse (2012)

Da'Rick Rogers

Poszt: WR
Egyetem: Tennessee Tech
Született: 1991. június 18. (Atlanta, GA)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 215 lb (98 kg)

Erősségek:
Prototípus fizikum és erő. Remekül dolgozik a pálya közepén, igen nehéz levinni az elkapás után. Méretéhez képest gyorsan kilő a vonalról. Rugalmas, hogy minden helyzetből elkapást tudjon csinálni, bravúrokat is bemutat és letér a route-ról ha látja, hogy máshová megy a labda. Testét pajzsként használja, hogy a védő ne tudjon a labdához férkőzni. Ismeri saját képességeit és jól használja erősségeit labdával a kezében. Erős kezeinek hála az alacsony és a széles passzokat is össze tudja szedni. Fizikális futás blokkoló ha összeakad valakivel, egész playen keresztül dolgozik.

Gyengeségek:
Pályán kívüli magatartása és pályán belüli igyekezete sem példaértékű. Megáll a route közben ha nem ő a fő célpont. Kiábrándító a testbeszéde a pályán. Nem túl robbanékony ha a sarok felé kell megindulni. Nem egy ösztönös elkapó, eltéveszti a route-jait és nem harcol érte, hogy üresre játsza magát.

Megjegyzések:
Nevének kiejtése: "déjrikk".
A rivals a 2. legtehetségesebb középiskolás elkapónak tartotta 2010-ben. Még mielőtt elkezdődött volna egyetemi karrierje, összetűzésbe keveredett a rendőrökkel egy bár előtt. Újoncként több futása és visszahordása volt mint elkapása. (16-12-11). Másodévesként lett kezdő a Tennessee Volunteers-ben, 67 elkapása és 1040 yardja is első volt a SEC játékosok között, 9 touchdown-ja pedig második. Természetesen all-SEC csapata szavazták. Mikor 100 yard felett zárt, 5-1 volt csapata mérlege, mikor nem akkor 0-6. 2012 tavaszán "belső problémák" miatt az egyik edzésen nem engedte fel a pályára Coach Dooley, így azt twítelte, hogy inkább otthagyja a csapatot, majdaugusztusában kirúgták a Vols-ból ismeretlen okok miatt, így a Tennessee Tech-be transzferelt. Nem meglepő módon dominált a másodosztályban; a Southeast Missouri State elleni meccsen 18 elkapásból 303 yardot lapátolt össze, de így is kikaptak. Összességében 78 elkapásból 1207 yarddal és 11 TD-vel tudta le az évet és profinak állt. Elképesztő tehetséggel megáldott játékos, akinek főleg karakterproblémái miatt nem lesz meg az első kör, egyébként az igen hosszú route-ok megfutását leszámítva mindent meg tud csinálni amit egy no1 elkapónak kell az NFL-ben.

Videók:
Oregon 2012
Cincinnati/LSU/Georgia/Florida 2011

Quinton Patton

Poszt: WR
Egyetem: Louisiana Tech
Született: 1990. augusztus 9. (Nashville, Tennessee)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6'2" (188 cm)
Tömeg: 195 lb (88 kg)

Erősségek:
Magassága és tömege jó, és még van hely izmot pakolni rá. A pályára született atléta, mozgékony lábakkal. Megbízható kezei vannak, testétől távol kapja el a labdát. Kiemelkedően veszélyes labdával a kezében, jól használja a képességeit. Mozgékony, kreatív és ravasz az elkapás után. Megmutatta, hogy már a vonalon üresre tudja magát játszani. Remek ösztönei vannak a játékhoz, feltalálja magát. Fáradhatatlan, aktív és küzd amíg csak lehet. Szívós játékos, aki mindent megtesz blokkolás közben.

Gyengeségek:
Nincs elit sebessége/gyorsulása, így nehezen válik el emberétől. Nem elég robbanékony, hogy hosszú célpont legyen. Hajlamos elhibázni a route-okat, ezen feltétlen csiszolni kell. A bravúros elkapások ritkán sikerülnek neki. Nem elég fizikális, mindenképp erősödnie kell. Visszahordóként nem volt faktor (9 visszahordás két év alatt).

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Bulldogs-ban. Három évig a Coffeyville CC csapatát erősítette Kansas-ben, ahol a punter teendőket is ellátta. 2012-ben az AP a 2. számú All-American csapatba jelölte. WAC válogatott volt '11-ben és '12-ben is. Azzal szerzett hírnevet magának, hogy a 2011-es Poinsettia Bowl ajándékai közül a 300 dolláros Best Buy ajándékutalványt egy kissrácnak adományozta a Make-A-Wish alapítványon keresztül. Leginkább másodlagos célpontnak tűnik magasabb szinten, de megfelelő fizikális adottságai vannak, hogy legrosszabb esetben is egy hatékony kiegészítőember legyen belőle.

Videók:
Texas A&M
Illinois
Rice
Utah State

Stedman Bailey

Poszt: WR
Egyetem: West Virginia
Született: 1990. november 11. (Miramar, Florida)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 10 in (1.78 m)
Tömeg: 195 lb (88 kg)

Erősségek:
Elképesztően produktív. Route-futás során rendkívül fizikális, kezeit és testét is remekül használja az elszakadáshoz. Nagyon megbízható célpont, biztosan kapja el a labdát. Ragad hozzá a játékszer, akkor is meg tudja csinálni a játékot, ha a testétől távol kell elkapnia a labdát. Jól lát a pályán, rendre megtalálja a réseket, agilitásának köszönhetően sok missed tackle-t kényszerít ki, mindezt kihasználva pedig nagy százalékban váltja first downra az elkapásait. Végig a labdán tartja a szemét, így megfelelően tud helyezkedni akkor is, ha nehezebb elkapást kell végrehajtania. Küzdőszelleme elsőrangú.

Gyengeségek:
Nem rendelkezik ideális méretekkel. Nem kimondottan robbanékony, irányváltásai nem elég gyorsak és váratlanok. Eredményességét annak is köszönhette, hogy az ellenfelek védőinek ugyanakkora vagy adott esetben nagyobb figyelmet kellett fordítaniuk csapattársára, Tavon Austinra. A speciális csapatrészben csak nagyon limitáltan használták.

Megjegyzések:
2010-ben, redshirt freshmanként a Mountaineers összes mérkőzésén játszott, kilencszer kezdőként, majd a következő két idényben minden egyes találkozón tagja volt a kezdőcsapatnak. Már 2011-ben is kiváló számokat produkált, 72 elkapásból 1279 yardot és 12 touchdownt ért el, tavaly azonban még ezt is túlszárnyalta, 1627 yarddal és 25 TD-vel zárta a szezont. Az AP második csapatos All-American tagsággal díjazta, valamint egyike volt a Biletnikoff Award három finalistájának. 41 touchdown elkapása a legtöbb a WVU történetében. Az előző idény nagy részében a bokájával bajlódott, de ahogy a statisztikáiból is leszűrhető, igazán komolyan nem hátráltatta ez a sérülés. Már a középiskolában is csapattársak voltak Geno Smith-szel. Elképzelhető, hogy méretei és sebessége miatt Bailey-re a profik között nem számítanak majd alapemberként a szélen, de biztos kezeinek, fizikalitásának és kiváló mozgásának köszönhetően értékes prospect, akit valószínűleg a draft második napján ki fognak választani.

Videók:
Marshall, Baylor, Texas (2012)
Maryland, LSU, Clemson (2011)

Marquise Goodwin

Poszt: WR
Egyetem: Texas
Született: 1990. november 19, (Lubbock, Texas)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg: 183 lb (83 kg)

Erősségek:
Atlétaként nem meglepő, hogy elit végsebességgel rendelkezik, ezt a pályán nyílt területen használni is tudja. A testétől távolabb érkező labdákat is természetes mozdulattal kapja el, komoly tapasztalata van visszahordásoknál. A Senior Bowlon jó route futó készségről tett tanúbizonyságot.

Gyengeségek:
Vékony testalkat és nem is igazán erősíthető már. Erő hiányában blokkolásnál is küszködik. Agresszív védők képesek letéríteni az útvonaláról, tudatosabbnak kellene lennie route futás közben. Interception után nem igazán szeret visszafutni. Habár a sebessége elit, egyáltalán nem fürge, akár arm tackle-lel is könnyen levihető. Korábbi agyrázkódásai miatt a hosszú távú tartóssága kérdéses.

Megjegyzések:
Becenevei: "Quise" és "Pookie". A football mellett atletizál is. High schoolban számos NCAA-ben megfordult csapattársa volt, közülük kiemelkedik Damontre Moore, az egykori Texas A&M DE, az idei draft egyik legjobb pass rushere. Középiskolásként hármasugrásban, távolugrásban és a 4x100-as váltóval állami bajnok, sőt távolban 2008-ban és '09-ben országos bajnok, a 2008-as junior világbajnokságon aranyérmes is lett ebben a versenyszámban, A 2009-es amerikai felnőtt bajnokságon pedig középiskolás országos csúcsot ugrott 8.18 m-rel. 2-szeres egyetemi bajnok lett távolban, 2. lett a 2011-es Universiadén, sőt 2011-ben és '12-ben felnőtt amerikai bajnok lett, utóbbi azt jelentette, hogy indulhat a londoni olimpián, döntőbe is jutott, de ott mind a három kísérletét belépte. Az egyéni csúcsa 8.33 m. Freshmanként 2, sophomore-ként 7, juniorként szintén 7, seniorként 6 meccsen kezdett a Longhornsban, 3-szoros Academic All-Big 12 választott (2010-12), a 2012-es Alamo Bowl Offensive MVP-je, sokáig úgy volt, hogy junior szezonja előtt redshirtöt kap, hogy az atlétika-karrierjére fókuszálhasson, de végül abban az évben is focizott. Önkéntesként segített a Ray Hubbard-tó kitakarításában, többször is járt általános iskolába előadást tartani és beszélgetni a gyerekekkel. Példaképe Jesse Owens, kedvenc könyve az "Uncommon" Tony Dungytól. Meccsek előtt rendszeresen imádkozik, állítólag rajzolásban is tehetséges. Egy olimpikon atléta mindig izgalmas prospect, de Goodwin a footballpályán eddig legjobb esetben is csak átlagos volt.

Videók:
Oregon State (2012)
Ole Miss (2012)

Cobi Hamilton

Poszt: WR
Egyetem: Arkansas
Született: 1990. november 13. (Texarkana, Texas)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 199 lb (90 kg)

Erősségek:
Szélső elkapó számára ideális méretek és felépítés. Jól használja a testét, hogy inside route-oknál pozíciós előnyre tegyen szert őrzőjével szemben. Eggyel magasabb sebességi fokozatba tud kapcsolni, miután kezébe került a labda. Az elkapást követően fizikális, hárítani tudja az arm tackle-lel próbálkozó védők szerelési kísérletét. Gyorsan is mozog az elkapás után, le tudja hagyni a cornerbackeket, stiff armmal a kisebb DB-ket is képes távol tartani magától. A jammelést is jól bírja, bár ezen a területen még fejlődnie kell. Befelé irányuló route-okon élesek a cutjai, a labda röppályájához jól igazodik.

Gyengeségek:
Hosszú lépteit kihasználva egyetemi szinten még alkalmanként le tudta futni a védőket, de a profik között erre nem sok esélye van. Bizonyítania kell, hogy megfelelően tudja hajlítani a csípőjét és elég gyorsak a lábai ahhoz, hogy mindenfajta route-ot meg tudjon futni. Kifelé irányuló útvonalakon túlságosan is lekerekíti a cutjait. Koncentráció terén komoly kérdések vetődnek fel vele kapcsolatban; előfordul, hogy meccsenként több könnyű labdát is elejt. Mozgás közben limitált az elkapási rádiusza, alacsonyan és külső vállra érkező passzokhoz nehezen igazodik. Elkapásnál nem elég könnyed a kézhasználata. Nem tud konzisztensen felülkerekedni a press coverage-et alkalmazó védőkön.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő a Razorbacks színeiben. Újonc idényében egyetlen igazán nagy meccse volt, az Ole Miss ellen három elkapásból érte el egész szezonbeli yardtermésének több mint egyharmadát (131-et a 347 yardból), valamint két touchdownt is jegyzett ezen a mérkőzésen. Sophomore évében már több lehetőséghez jutott, elkapásonként közel 20 yardot átlagolt. Az LSU elleni upsetből egy 80 és egy 85 yardos játékból szerzett TD-vel vette ki a részét. 2011-ben némileg visszaestek a statisztikái, mivel rajta kívül olyan játékosok szerepeltek WR poszton a Hogs-nál, mint Joe Adams, Jarius Wright és Greg Childs. Távozásukat követően tavaly Hamilton lépett elő Tyler Wilson elsőszámú és legmegbízhatóbb célpontjává, a Razorbacks inkonzisztens támadóegységében pedig iskolarekordot jelentő 1335 elkapott yardig jutott, mellyel vezette az SEC-t, és a konferencia elsőszámú álomcsapatába is bekerült. A Rutgers ellen új SEC-rekordot állított fel 303 elkapott yarddal. A 2010-es szezonban sprinterként is kipróbálta magát, 200 méteres síkfutásban az Arkansas Last Chance Meet alkalmával érte el 21.09 másodperces egyéni csúcsát. Egyetemi pályafutása során többször bajlódott agyrázkódással és bokasérüléssel. A Senior Bowl edzései során nem nyújtott kiemelkedőt. College szinten mindenekelőtt méreteinek, erejének és elkapás utáni hatékonyságának köszönhette produktivitását. Vannak ugyan hiányosságai, de ha képes túllépni koncentrációs problémáin, a profik között is biztos pont lehet leendő csapata támadósorában.

Videók:
Texas A&M (2012)
Rutgers (2012)
LSU (2010)
South Carolina (2010)

Kenny Stills

Poszt: WR
Egyetem: Oklahoma
Született: 1992. április 22. (Oceanside, CA)

Előrejelzés: 3-4. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 190 lb (86 kg)

Erősségek:
Jó atléta. Első lépése gyors a LoS-ról ellépve, sebessége adott, hogy lefussa a védőt és mozgékony, hogy üres területre szeparálódjon. Szépen húzza be a hosszú labdákat. Jó keze van. Hajlékony, a nem tökéletes átadásokat is megoldja bravúrral. Jól használja a testét, a labdát igyekszik a lehető legmagasabb pontot leszedni.

Gyengeségek:
Nem ideális a mérete a poszthoz. Mért ideje nem elit. Nem elég fizikális. A nagy, erőteljes cornerekkel meggyűlik a baja, főleg a vonalon. Koncentrációs gondjai vannak, könnyű labdákat ejt el. Érettsége kérdéses, pályán kívüli ügyei miatt. (Egy ittas vezetése volt freshman éve után, és a twitteren nagyon szeret bohóckodni).

Megjegyzések:
Édesapja, Kenny Sr. a Green Bay-ben és a Minnesotában volt safety, bácsikája Gary pedig a Kansas City-Baltimore duónál szerepelt az NFL-ben. Három évig kezdő a Sooners-ben. Elkapási rekorder a freshmanek közt és be is került az újoncok all-American csapatába. 2011-ben és 2012-ben all-Big XII 2. csapatos. Elkapásban, yardban és touchdownban is évről-évre fejlődött, mindig 11 yard/catch feletti átlaga volt, de az ezret sose érte el.
Menő a haja.Nem a legnagyobb vagy a leggyorsabb prospect, de üresre tudja magát játszani és a futball minden elemében jó, de nem kiemelkedő. Középső körökben értékes találat lehet bármelyik csapatnak.

Videók:
Florida State/Oklahoma State 2011

Marquess Wilson

Poszt: WR
Egyetem: Washington State
Született: 1992. szeptember 14. (Tulare, CA)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 181 lb (82 kg)

Erősségek:
Magas szélső elkapó, aki nehéz feladatot jelent az alacsony defensive backek számára. Ha gond nélkül eljön a vonalról, hatalmas területen meg lehet játszani. Magassága és súlypontemelkedése miatt matchup-rémálom a pálya teljes területén, ráadásul a nem pontos labdákat is összeszedi. A vállához jövő labdákat is elkapja, hatékony a vonal mellett, igyekszik belül maradni. Mozgékony a lába, jól veri át a védőt a route végén azzal hogy másfelé néz, double-move-okkal pedig az oldalvonal és az end zone felé is el tud szakadni. Igyekszik elkapás után átfutni a szerelési kísérleteken, van benne némi mozgékonyság, bár túl sokat táncol hátrafelé, ahelyett, hogy beletörődne abba, amit szerzett. Ha az irányítója menekül, megtalálja a biztonsági helyet ahol megjátszható lesz. Remekül használja ki méretbeli előnyét, mentalitása is adott hozzá, hogy kivonja a játékból a kisebb védőket futásnál.

Gyengeségek:
Sovány elkapó, főleg az alsóteste. Szenvedni fog a fizikális védőkkel a vonalon, route-futás közben és az 50/50 helyzeteknél is. Nem használja jól a kezét a labda megfogására mikor megütik vagy látja, hogy érkezik az ütés. Nem túl megbízható kezekkel bír, számos elejtett labdája volt a koncentráció hiánya miatt. A túl alacsonyan érkező passzokat nem tudja olyan könnyen összeszedni mint a túl magasakat. Nyomással szemben időre van szüksége mire felgyorsul. Blokkolóként technikai hiányosságokkal bír, ha eléri a célpontja vonalát, igyekszik kivonni a játékból, de rendre rossz szöget választ, így ritkán tud hatékony lenni.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Cougars-ban. Újoncként rögtön 1000 yard fölé jutott, freshman all-American címmel jutalmazták, sophomore-ként pedig javítani is tudott, 83 elkapása és 1388 yardja iskolacsúcs, utóbbival vezette is a Pac-12-t. A kilencedik meccs után kirúgták a csapatból 2012-ben, mert egy kondícionális tréningen fogta magát és elsétált, majd kiíratkozott az egyetemről. A történtek után hevesen kritizálta Mike Leach edzőt, és a stábján amiért kikészítik a játékosaikat szezon közben. Az NFL csapatokon múlik, hogy melyik félnek adnak igazat. Elsősorban érettségét kell bizonyítani, futballtudásával nem sok gond adódott korábban, így ha jó szituációba kerül, azonnal bevethető fegyvernek számít. Akár a vártnál korábban is elkelhet, sokban hasonlít az esete Mike Williams 2010-es Tampába kerüléséhez.

Videók:
Colorado/Oregon 2012
Arizona State/Washington 2011
Oregon 2011

Ryan Swope

Poszt: WR
Egyetem: Texas A&M
Született: 1990. szeptember 20. (Austin, Texas)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 204 lb (93 kg)

Erősségek:
Running back múltjának köszönhetően kompakt felépítéssel rendelkezik, felső- és alsóteste egyaránt erős. Nagyon megbízható elkapó; kellően flexibilis és kezei elég erősek ahhoz, hogy pontatlan passzok után, a testétől távol is behúzza a labdát. Elsősorban remek route-ismeretének és lábai fürgeségének köszönhetően slotból indulva out, cross, valamint jerk route-okon is jól szakad el őrzőjétől. Route-futás közben üres területeken lelassít, megtalálja a megfelelő helyet a zónák között, ezáltal nagyban segítve irányítója munkáját. Gyakran hívtak rá gyors screen passzokat, kamatoztatva azt a képességét, hogy rendszeresen el tud lépni a szerelni próbáló védők elől. Blokkolás során is teljes erőbedobással végzi feladatát, erejének és agilitásának kihasználásával agresszívan vonja ki a védőket a játékból.

Gyengeségek:
Magassága, egyenes vonalú sebessége, valamint gyorsulása csak átlagos; könnyen megeshet, hogy ezek a tényezők a slotra vagy a harmadik számú receiver szerepkörére limitálják őt a profik között. Nem elég atletikus ahhoz, hogy nyílt területen ki tudjon térni az NFL-védők elől, és az ereje sincs meg ahhoz, hogy gond nélkül átmenjen a linebackerek és defensive backek között.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő az Aggies-nél. Középiskolás végzősként még mint running back választották be az állam legjobb csapatába, az A&M-en viszont újonc szezonja végén már backup elkapóként kapott rendszeres játéklehetőséget. 2010-ben vált alapemberré, 72 elkapásával pedig új iskolai csúcsot állított fel. Egy évvel később, egyetemi pályafutása legproduktívabb idényében meg is döntötte ezt a rekordot: Jeff Fuller gyengélkedése miatt Ryan Tannehill elsőszámú célpontjává lépett elő, 89 catch-ből pedig 1207 yardot (szintén iskolarekord) és 11 touchdownt ért el. A szezon zárultával beválasztották az All-Big 12 második csapatba. Végzősként némileg visszaestek a számai, de a freshman Mike Evans mellett ő volt a Heisman-győztes Johnny Manziel legfoglalkoztatottabb receivere, 8 elkapott TD-jénél pedig egyik csapattársa sem szerzett többet. Tavaly elkapások számában átvette az Aggies örökrangsorának első helyét, továbbá karrierje során jegyzett 252 elkapásával az SEC all-time leadere is lehetne, megelőzve Earl Bennettet (236), az A&M-nek azonban a 2012-es volt az első idénye a konferenciában. Swope az NFL-ben minden valószínűség szerint slot receiverként próbálhat meg maradandót alkotni.

Videók:
Arkansas (2012)
Northwestern & Baylor (2011)

Tavarres King

Poszt: WR
Egyetem: Georgia
Született: 1990. július 14. (Mount Airy, Georgia)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg: 189 lb (86 kg)

Erősségek:
Kimondottan jó indulósebességét, gyorsulását kihasználva verekszi át magát a press coverage-en, illetve futja le off coverage-ben lévő őrzőjét. Vertikálisan komoly fenyegetést jelent a védelemre nézve, mindkét válla fölött jól követi a labdát, valamint elkapási technikája is megfelelő ilyen helyzetekben. Az elkapást követően is tisztára tudja magát játszani, hitch route után ez különösen jól megy neki. Sokat dolgozott azon, hogy felsőtestét megerősítse, és ez kifizetődött; szükség esetén fizikálisabb cornerekkel szemben is pozíciós előnyhöz tud jutni. Kiváló route runner; abszolút kiegyensúlyozottan, testét jól kontrollálva futja meg az útvonalakat.

Gyengeségek:
Tömege nem ideális. Az elejtett labdák egész karrierje során problémát jelentettek; néha előfordul, hogy mély passzoknál nem találja a játékszert a levegőben, vagy nem ugrik fel érte. Igaz, hogy fürge és jól mozog, de megesik vele, hogy saját maga is belezavarodik a testcselekbe, miközben igyekszik hibára kényszeríteni a szereléssel próbálkozó védőket nyílt területen. Gyors screen passzoknál végre tudja hajtani a rábízott blokkokat kívül, de nem lép fel folyamatosan elég fizikálisan.

Megjegyzések:
A Bulldogs játékosaként két évig volt teljes értékű kezdő. Középiskolás végzősként Georgia állam legjobbjának választották (99 elkapásból szerzett 1632 yard és 17 touchdown állt a neve mellett senior idényében), majd a Dawgs-nál true freshmanként négy meccsen is pályára lépett a szezon korai szakaszában, végül azonban a redshirt mellett döntöttek. 2008-ban és 2009-ben egyaránt öt mérkőzésen kezdett, de csak juniorként, A.J. Green távozását követően lett alapember Mark Richt együttesében. Elkapások (47), elkapott yardok (705), valamint TD-k (8) tekintetében is első volt a csapaton belül, egy igazán kiemelkedő produkcióra azonban egészen az utószezonig kellett várni: a Michigan State elleni három hosszabbításos vereség alkalmával 6 catch-ből 205 yardot és egy touchdownt ért el az Outback Bowlon. Tavaly kevesebb elkapást jegyzett, mint 2011-ben, de yardok és TD-k szempontjából egyaránt karriercsúccsal zárta az évet (950, illetve 9). Ő a Georgia szereplési rekordere, egyetlen másik játékos sem lépett pályára 56 meccsen az iskola történetében. A Senior Bowlra is meghívták. King méretei nem ideálisak a szélre, és egyelőre a kezei sem elég megbízhatóak, de sebességének, mozgékonyságának köszönhetően akár már a középső körökben elkelhet, és ha nem is feltétlenül kezdőként, de harmadik-negyedik számú receiverként hosszú időre megragadhat az NFL-ben.

Videók:
Buffalo & Vanderbilt (2012)
Kentucky (2012)
Alabama & Nebraska (2012)

Aaron Dobson

Poszt: WR
Egyetem: Marshall
Született 1991. (Dunbar, West Virginia)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 200 lb (91 kg)

Erősségek:
Kiváló méret, atletikus és erős testalkat, tónusos izomzat. Kiváló rugói vannak,a levegőben is jó a mozgáskoordinációja. Erőteljes és ravasz nyílt területen. Az egyik legjobb kezű elkapó, bárhonnan képes leszedni a lasztit. Jól fog pozíciót a védőjén, ezzel sokat segít a QB-nak. Nagyon jól adja el a double move-okat és a play actiont. Sebességbeli problémái ellenére mély passzoknál is használható. Kellően fizikális ahhoz, hogy press cover ellen is hatékony legyen. Nem a legfizikálisabb blokkoló, de jól helyezkedik és lelkes, igyekszik minél tovább megtartani ellenfelét. Kifejezetten tudatos a pályán, tudja hányadik down jön, hány yard kell, rendre eléri a nyalókát. Alázatos játékos, magabiztos, de nem beképzelt és önreklámozó.

Gyengeségek:
Nincsen meg az ötödik sebessége, így nem tud szeparálódni az útvonalának a csúcspontján. Mért ideje lassú. Több fontos testrésze volt már sérült (csípő, boka, térd). Sérülései után kondicionális problémákkal küzdött. Slanteknél hajlamos a testével elkapni. Route futás közben előfordul, hogy csúszkál. Ugyan fejlődött ebben, de még mindig hajlamos lekerekíteni az underneath route-jait.

Megjegyzések:
Középiskolában szerepelt a labda mindkét oldalán, mellette 3 évig kosarazott (csapattársa volt Pierria Henry, a Charlotte egyetem kezdő irányítója) és 1 évig atletizált. A West Virginia és a Wake Forest is kínált neki ösztöndíjat, ennek ellenére választotta a Marshallt. 3 évig kezdő a Thundering Herdben, a 2011-es Beef O'Brady's Bowl MVP-je, 2012-ben csapatkapitány, az All-Conference USA második csapatába választották. 24 elkapott touchdownnal iskolarekorder az egykori Patriots WR Troy Brownnal holtversenyben. Sosem dolgozott jó QB-vel, ennek ellenére hozott kimagasló számokat a college karrierje alatt. Évről évre fejlődött, ha sikerül a combine-on 4.45-ön belül futnia a 40 yardot a TOP100-ig felkúszhat az értéke. A Marshall történetében mindössze 4 elkapót draftoltak, utoljára Darius Wattsot 2004-ben (2. kör, Denver Broncos), ő lehet a következő.

Videó:
FIU (2011)

Denard Robinson

Poszt: WR/RB/RS/QB
Egyetem: Michigan
Született: 1990. szeptember 22. (Deerfield Beach, Florida)

Előrejelzés: 4. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 197 lb (89 kg)

Erősségek:
Elit irányváltoztató-képesség, gyorsulás, végsebesség. Gyorsasága miatt nehéz a védőknek jó szögben találkozni vele ha már üres területen van. Oldalmozgásával el tud szakadni a linebackerektől és megindulni előre. Halálos fegyver ha a védelem szétszóródik a vörös zónában, simán átmegy középen. Masszív alsó test, erős lábakkal. Lepörög a szerelésről ha van helye és egyensúlyérzékének hála tovább tud haladni utána. Türelmes futó és úgy olvassa a blokkokat mint egy veterán, zone és stretch játékoknál is szépen követi a falembert. Nem fél ütközni, extra yardokat is hoz futásai végén, gyakran előrevetődve. Karja elég erős hozzá, hogy bármilyen dobást bevállaljon, és futás közben is tud célozni. Megbízhatóan passzol rövid- és középtávra, főleg ha nem mozog a célpontja. Dolgozott a center mögül, nem csak shotgunból. Bízik a karjában, hogy be merje dobni a labdát a tömegbe. Kimenekül a zsebből ha nyomás van, de arra is figyel, hogy van-e megjátszható ember az összeszakadó zseb környékén. Jó döntéshozó zone read-optionben, bár néha felesleges pitchet és handoffot is bevállal mikor meg kéne tartania a labdát.

Gyengeségek:
Nincs igazi posztja. Meg kell tanulnia elkapni a passzokat/puntot/kirúgást; ki kell bírni az NFL védők ütéseit futóként és megtanulni a pass protectiont. Erőből nem fut át a védőn. Nem vigyáz a labdára, nincs elit felépítése, 8 fumble-je volt 2011-ben. NFL irányítónak túl kicsi, és pontossága, időzítése sem profi szintű. Olyan passzokat enged el, amiket akármelyik csapat megfoghat, az ellenfél tehetségén múlik, hogy lesz-e belőle INT. Az NFL védők ellen nem lesz annyi ideje hezitálni a backfielden mint eddig. Kisebb sérülései mindig voltak, és hatalmas terhelésnek volt kitéve, különösképpen irányítóhoz mérten.

Megjegyzések:
Beceneve Shoelace, mivel nem tudja/akarja bekötni a cipőfűzőjét a pályán 10 éves kora óta. 2.5 évig kezdő a Wolverines-ben, 2010-ben és '11-ben irányítóként, később running backként. 2010-ben a Big Ten legjobb játékosának választották, és all-American jelölést is kapott. Számtalan rekord fűződik a nevéhez az egyetem, a Big Ten és az NCAA történetét figyelembe véve egyaránt, csak a leglényegesebbeket van hely felsorolni: Senkise zárt rajta kívül egy év alatt 2500+ passzolt és 1500+ futott yarddal. 2010-ben 2. volt a ligában all-purpose yardot és futott yardot figyelembe véve is. 2011-ben yardokban visszaesett, de touchdownokban javult és Sugar Bowlt nyert a Virginia Tech ellen. Végzősként áttették futó posztra, ami sokat segített profi jövőjét illetően, 7.2-es yard/carry átlaggal futott 1266 yardot 2012-ben. Első két évében az atletikai csapatnak is tagja volt, 4.32-es 40 yardot futott, 60 méteren pedig ő volt a legjobb. Labdával a kezében életveszélyes játékos, ez alapján helye van az NFL-ben, de azt még nem tudni miképp lehet majd megjátszani. Egyelőre nem mutatja jelét, hogy jó keze lenne, de ha ez a combine-on fordul, akkor még a 2. körbe is feltornázhatja az értékét és lehet belőle egy Dexter McCluster-jellegű hybrid runningback/widereceiver, de ha nem fejlődik a tudománya a fent leírtakban, akkor igen nehéz lesz neki játékidőt biztosítani.

Videók:
Csak highlightok vannak.

Chris Harper

Poszt: WR
Egyetem: Kansas State
Született: 1989. szeptember 10. (Wichita, Kansas)

Előrejelzés: 4-5. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 228 lb (103 kg)

Erősségek:
Impresszív méret/sebesség kombináció. Annyira mozgékony és olyan jól gyorsul, hogy a cornerbackek már a vonalon igyekeznek kivonni a játékból. Ha keresztbe kell mozognia, remekül adja el a védőnek, hogy a szélen marad. Nagyszerűen használja ki testi adottságait, mérete pajzsként is funkcionál. Kifejezetten erős kezei vannak, így ha bírkózni kell a védővel a labdáért, az általában az övé. Sok olyan labdát kapott el, ami nem volt túl pontos. Eléggé szívós, így nem egyszerű földre vinni ha nála van a labda.

Gyengeségek:
Nem fejezi be a játékot; elsősorban mikor az irányító menekülni kezd akkor lehetne keményebb blokkoló, mert agresszivitása adott hozzá. Kissé merev a csípője. 2011-ben volt egy bokasérülése. Nagy eredményeket egyénileg nem tud felmutatni.

Megjegyzések:
Irányítóként toborozta az Oregon, de 5 meccs után posztot váltott. Újoncként 2-2 futott és elkapott touchdownja volt mielőtt visszatért Kansas államba. Szeretett volna irányítani, de itt is WR-ként számoltak vele. Három évig kezdő a Widcats-ben. Seniorként All-Big XII 2. csapatos választott. Nincsenek kiemelkedő számai, de a K-State sémáját ismerve ez érthető. Kommunikáció szakon szerzett diplomát. Stílusa miatt leginkább Anquan Boldinhoz szokták hasonlítani. Egyedi képességeket tud ajánlani ebben a draft class-ban, tipikus possession WR, aki fizikálisan kiemelkedő, így ha jól használják, akkor hamar beférkőzhet a rotációba, hiszen futás blokkolásban is nagy hasznát venni.

Videók:
Baylor/West Virginia 2012

Josh Boyce

Poszt: WR
Egyetem: TCU
Született: Valamikor (Copperas Cove, Texas)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg: 206 lb (93 kg)

Erősségek:
Gyors és fürge atléta, aki már a játék kezdetén képes szeparálódni a CB-től. Sebessége és a fizikalitása miatt a cornernek nem szeretnek rajta press covert alkalmazni. Jó a gyorsulása, route futás közben hirtelen irányváltásokra képes. Útvonalai letisztultak, kellően gyors és okos ahhoz, akár slanttel akár mély route-tal meg tudje verni a cornerbackjét. Kis területen is precíz útvonalakat fut. Kiváló az egyensúlyérzéke, jó a lábmunkája. Jó az anticipációs készsége, gyakran a lehető legmagasabb ponton csípi el a labdát. YAC-ben zseniális, az első védő általában elhibázza a szerelést rajta.Az arm tackle-ökön átrohan, komoly erőkifejtés kell a leviteléhez. Lelkes blokkoló, mélységben tud segíteni. Kemény játékos, akire mindig lehet számítani.

Gyengeségek:
Méretei miatt nem valószínű, hogy WR1 lehet a profiknál. Fürgesége ellenére nem egy elit speedster, az első lépése nem elég gyors. A pályán nem mindig kellően a tudatos, vonal melletti elkapásoknál előfordul, hogy kívül teszi le a lábát. Alapvetően jól megy fel a labdákért, de lefele jövet néha kihagy a koncentrációja és elejti a labdát. NFL-szinten a gyorsabb cornerek ellen nem biztos, hogy el tud majd szakadni.

Megjegyzések:
Elég komoly kis offenseben szerepelt HS-ben: a futó a North Texas idei legeredményesebb RB-je Brandin Byrd volt, a Boyce mellett a másik elkapó szintén a North Texas kezdőjátékosa Brelan Chancellor volt, a TE a későbbi egyetemi csapattársa Logan Brock (jelenleg a Houston Texans practice squadjának a tagja), az irányító meg egy bizonyos Robert Griffin III volt. 2009-ben redshirtöt kapott, 2010-ben minden meccsen játszott, a rivals.com a második számú Freshman All-American csapatába választotta. 2011-ben All-MWC első csapattag, 2012-ben honorable mention az All-Big 12 választáson, az ebben a szezonban bemutatott 66 elkapása a legtöbb a TCU történetében egy idényen belül. Az NFL-ben slot elkapóként, posseission recieverként van jövője.

Videók:
Csak highlightok vannak.

Ace Sanders

Poszt: RS/WR/RB
Egyetem: South Carolina
Született: Ismeretlen dátum (Bradenton, Florida)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 5 ft 8 in (1.73 cm)
Tömeg: 175 lb (79 kg)

Erősségek:
Hihetetlen fürge és agilis, bármelyik játékból képes egy halom elhibázott szerelést kihozni. Ravasz futó, meglepően magas végsebességgel. Screeneknél elkapóként és blokkolóként is sikeres. Yardjainak a többségét az elkapás után hozza. Nincsenek komoly dropproblémái. Comeback és curl routeoknál nincs olyan labda amit ne tudna elkapni. Az egyetemi futball egyik legjobb returnere. Veszélyes futó nyílt területen, de első sorban a forgalomban mutatott dolgai miatt emelkedik ki.

Gyengeségek:
Kicsi és már nem igazán lehet rá izmot pakolni. Nem igazán képes a játék közben megváltoztatni az útvonalát, nincs elég tapasztalata elkapóként. Cutoknál túl gyakran csúszik el. Mély passzoknál és tömegben előfordul, hogy elejt néhány passzt. Nem egy fizikális reciever. Nem használták RB-ként, pedig az NFL-ben ott is lehet jövője.

Megjegyzések:
Az Ace a Tracy beceneve. Az apja Tracy Sanders a Florida State-ben 3 évig kezdett Deion Sanders túloldalán, egy szezont játszott a Buffalo Billsben, kettőt a WFL-es Birmingham Fire-ben és 5-öt az aréna ligás Tampa Bay Stormban, jelenleg a Manatee HS DB-edzője, idejárt Ace is. Ace-re a rivals.com 4-csillagos recruitként tekintett. 2010-ben Freshman All-SEC válogatott, 2012-ben megosztva az Év Special Team Játékosa az SEC-ben, visszahordó specialistaként All-SEC első válogatott, Phil Steele-nél All-American 2. csapattag punt returnerként. A legutóbbi szezonban iskolarekordot állított fel 429 punt return yarddal. A legutóbbi Outback Bowl MVP-je, 9 elkapásból 92 yard és 2 TD valamint egy 63-yardos punt return TD állt a neve mellett. Az egyik legdinamikusabb játékosa az idei draftnak, már újoncként is hasznos lehet, visszahordáson túl leginkább slot elkapóként van benne fantázia. Nem olyan tehetséges, mint Percy Harvin, de ugyanolyan módon használható.

Videók:
Ace Sanders vs LSU, Tennessee, Clemson & Michigan (2012)

Aaron Mellette

Poszt: WR
Egyetem: Elon
Született: 1989. december 28. (Sanford, NC)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 216 lb (98 kg)

Erősségek:
Mérete megfelelő possession WR-nek magasabb szinten is, a slant passzoknál tudja a testét pajzsként használni. Megbízható a keze, megnyeri a párharcait ha ugrani kell a labdáért a tömegben, és a testétől távol kapja el a passzt, akár szemben áll a QB-val, akár a válla felett jön. Nem fél bemenni a pálya közepére, így ki tudja használni a zóna gyenge pontját. Elég rugalmas és jól használja a testét, hogy a mögé dobott, vagy túl magas, túl alacsony passzokat is összeszedje. Képes hibára késztetni a védőt elkapás után, így olyan játékokat is hívtak rá, amiket főleg a kisebb méretű elkapókra szoktak.

Gyengeségek:
Hosszú távú sebessége elriaszthatja a megfigyelőket, a profi cornerbackektől pusztán fürgeséggel nehéz elszeparálódni. Rapszódikus a keménysége labdával, egyensúlyérzéke adott hozzá, hogy a kontakt után is menjen tovább, de van hogy az első testrészben elesik. Nem játszott elit csapatok ellen, és a szezon utáni all-star gálán és a felmérőkön se volt kiemelkedő.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a másodosztályban. Végzősként elkapásban és elkapott yardban is vezette az FCS mezőnyét. Az elmúlt három évben bekerült a SoCon konferencia és az FCS all-American válogatottjába is. Ötödik illetve nyolcadik helyen végzett az FCS legjobb játékosának szavazásán. Közel 4200 yardot kapott el 3 év alatt, és minden idényt 12 touchdownnal tudott le. Juniorként a Vanderbilt elleni 180 yardos teljesítményét látva nagyon várták, hogy mire megy a UNC elleni 2012-es szezonnyitón, de a 62-0-s verés során a labdával se nagyon találkozott. Terrell Hudgins személyében egy másik FCS rekorder volt a társa/elődje WR poszton az Elonban, de Mellettében sokkal nagyobb a profi potenciál. Erősen passzra épülő offense-ben szerepelt az immár Ball State-nél dolgozó Pete Lembo keze alatt, ez megnyomja a számait. Kiemelkedő játékos volt a maga szintjén, az NFL csapatokat pedig ritkán szokta eltántorítani egy WR esetében az ellenfelek minősége, így lehet, hogy ő lesz az évi szokásos meglepetés WR pick a draft 2. napján, de papírforma alapján inkább 3. napos prospect.

Videók:
Appalachian State 2011
North Carolina 2012

Corey Fuller

Poszt: WR
Egyetem: Virginia Tech
Született: 1990. június 23. (Baltimore, Maryland)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 204 lb (93 kg)

Erősségek:
Tehetséges atléta, aki sokat videózta saját magát, így a mozgása letisztult és korrekt célpont lett. A testétől messze is magabiztosan kap el. Labdával a kezében nagyon veszélyes. Koncentrált elkapó, aki magasra ugorva nehéz elkapásokra is képes.

Gyengeségek:
Eddigi produktivitása elhanyagolható, minimális tapasztalata van recieverként. Route futásban muszáj fejlődnie. Mérete csupán átlagos.

Megjegyzések:
Teljes neve Corey Alexander Fuller, bátyja Vincent szintén a VT-re járt, 2005-ben a 4. körben választotta ki a Tennessee Titans, 7 évet húzott le az NFL-ben mint safety, öccse Kyle a Hokies egyik kezdő CB-je. Középiskolában QB volt, mellette atletizált. Atlétikai ösztöndíjjal iratkozott be a Kansasre, sprinterként, távol- és hármasugróként versenyzett. 2010-ben transzferelt a Virginia Techre. A 2011-es szezonban kemény 57 offensive snap jutott neki. 2012-ben mind a 13 meccsen játszott, ebből 8-szor volt kezdő. Szociológiából diplomázott. Lassan sikerült az atletikus képességeit a futballpályára adaptálnia. Rengeteg fejlődési lehetőség van benne, jelenleg a 3. számú elkapót kereső csapatoknak lehet releváns prospect.

Videók:
UNC (2012)
Florida State (2012)

Conner Vernon

Poszt: WR
Egyetem: Duke
Született: 1990. augusztus 18. (Miami, FL)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg: 200 lb (91 kg)

Erősségek:
Általában szélső elkapót játszó támadó, akinek a mérete ehhez is jó, fürgesége pedig a slot feladatokhoz is. Nehéz első kísérletre levinni, főleg bubble screen során. Nem fél a magas passzok leszedésétől, akkor se ha rajta van a védő. A rövidre sikerülő vertikális passzokból is kihozza a maximumot, lassítja a lépteit, és magasról szedi le, nem hagyja, hogy a várakozó defensive back közbeavatkozzon. Ha túl messze állnak tőle, büntet. Kiforrott route-runner, üresre tudja magát játszani. Punt returnerként be tudja gyújtani a rakétákat. Kereshető hosszú passzokkal, akkor is ha sok védő van a környéken. Tudja mikor érdemes harcolni az extra yardokért, és mikor kell beletörődni a már megszerzettbe.

Gyengeségek:
Sebessége és mozgékonysága sem elit. Nem üldözi a védőt, hogy megblokkolhassa, csak fut mellette. Ha blokkol, főleg vállal teszi, ami elég hatástalan. Nehezen jön ki a jamből a vonalon, az első három lépésen sok múlik a route megfutását illetően. Néha rossz ütemben ugrik a labdáért, túl korán. Irányváltásai nem valami sebesek. Egysebességes, nem tud ritmust váltani. A jó route miatt tud leválni az emberről, nem az elszeparálódó képessége miatt.

Megjegyzések:
Négy évig kezdő a Blue Devils-ben. Unokatestvére Al Del Greco 18 évig volt rúgó az NFL-ben. Második csapatos all-ACC választott 2010, 2011, 2012. Az első ACC játékos két 70+ elkapásos idénnyel. ACC rekorder 3749 elkapott yarddal, és elkapások számában sem előzi be senki a konferencia történetében. Drew Strojny (2004/203.pick) óta nem választottak ki a drafton Duke játékost, a leghosszabb aktív széria az élvonalbeli csapatok között, Vernon ezt törheti meg. Képzettsége, hibátlan route-jai és finom keze hasznos slot receiverré tehetik NFL szinten.

Videók:
Virginia 2012
North Carolina 2012
Cincinnati 2012

Marcus Davis

Poszt: WR
Egyetem: Virginia Tech
Született: 1989. december 21. (Virginia Beach, Virginia)

Előrejelzés: 5-6. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 233 lb (106 kg)

Erősségek:
Nagyon jó az egyensúlyérzéke, mozgása folyamatos. Jól vált irányt, nyílt területen nehéz megállítani. Megvan az ereje ahhoz, hogy áttörje a szereléseket. Mélységben is használható, de nincs elit sebessége. Igyekszik a labdát a lehető legmagasabb ponton elkapni. A kezeivel és nem a testével kap el. Az elkapás utáni leérkezéskor is jól kontrollálja a testét. A legtöbb dropjánál jelentősen túldobták. Tömegben is a labdára koncentrál. Erősek a kezei. Képes eladni a double move-okat. Lelkes blokkoló. Hatalmas méretei miatt képes elnyelni a kisebb cornereket. Fly route közben képes alkalmazkodni. Nem voltak pályán kívüli ügyei.

Gyengeségek:
Nem igazán robbanékony. Néha elejt egy-két nagyon könnyű passzt, ilyenkor talán túlságosan is izgul. Nem sokszor volt dolga press coverage-dzsel. Klasszikus "build-up runner", területre van szüksége ahhoz, hogy elérje a végsebességét. Néha hibás lépéseket tesz az útvonala közepén, ez által lelassul. Blokkolás során néha ráun a feladatára, emiatt a szezon végén kispadra is került. Egy elég egyszerű sémában játszott, nem használták a teljes NFL route tree-t. Csupán 1 évig volt kezdő.

Megjegyzések:
A teljes neve Marcus Darnell Davis. Középiskolában eleinte WR volt, végzős évére áttették QB-nak, kedvenc célpontja Justin Hunter volt, a védelemben pedig két későbbi Syracuse játékos, Shamarko Thomas és Brandon Sharpe volt a húzónév. 3-csillagos recruit volt, freshman évében úgy döntött, hogy újra WR-ként próbálkozik, így hamarabb csapatba kerülhet, azonban 4 edzés után megsérült a válla, meg kellett műteni, redshirtöt kapott, 2011-ben pedig egy lábfej sérüléssel küzdött, de minden meccsen játszott. 2009-ben 5 db elkapása volt 125 yardért, mellette special teamben használták. 2010-ben 2, 2011-ben 8, 2012-ben 10 meccsen kezdő, 2012-ben honorable mention az edzőknél az All-ACC választáson. Karrierje nagy részét Danny Coale és Jarrett Boykin árnyékában töltötte, de utolsó évére a Hokies legdinamikusabb elkapója lett. Bizonyos szinten a javára vált Logan Thomas pontatlansága, hiszen nagyon messziről tudott labdákat behúzni. Ellentmondásos prospect, akiben benne van, hogy az NFL-ben egy big play külső WR legyen, de az is, hogy mindenféle emlékezetes momentum nélkül eltűnik a süllyesztőben.

Videók:
Csak highlightok vannak.

Brandon Kaufman

Poszt: WR
Egyetem: Eastern Washington
Született: 1990. október 26. (Denver, Colorado)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 215 lb (98 kg)

Erősségek:
Magas, hosszú karokkal. Méretét pajzsnak is használja a védők ellen. A testétől távolra érkező labdákat is be tudja gyűjteni. Megbízható keze van. Tudja mikor érkezik a labda és a lehető legmagasabb ponton igyekszik leszedni. Vörös zónában és hosszú passzokkal is kereshető. Jól lát a pályán elkapás után a labdával a kezében.

Gyengeségek:
Nem játszott elit csapatok ellen és kevés féle route-ot futtattak vele. Nincs kirobbanó sebessége, idő kell mire felgyorsul. Fizikálisabban kell route-jait megfutni. Magasabb szinten nehezen fog elszakadni emberétől.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a másodosztályban. A középiskola utolsó évét kompletten kihagyta térdsérülés miatt. Freshmanként bekerült a Big Sky tanulmányi válogatottjába. 2010-ben bajnok lett az FCS-ben, 1214 yardja és 15 TD-je Big Sky-válogatottságot is ért. 2011-ben a 4. meccsen eltört a keze, így redshirtöt kapott. 2012-ben FCS-rekoder lett egy szezon alatt elkapott 1850 yarddal és 16 TD is járt hozzá, de az elődöntőben elvérzett a csapata. Ha kellően agresszíven játszik majd az NFL-ben, és a sebessége is javul, akkor használható red zone receiver lehet belőle a magassága miatt; többre nem igazán hivatott, de a hátsó körökben biztosan lesz olyan csapat, amelynek szüksége van egy ilyen típusú játékosra.

Videó:
Wagner 2012

Mark Harrison

Poszt: WR
Egyetem: Rutgers
Született: 1990. november 12. (Stratford, Conecticut)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 231 lb (106 kg)

Erősségek:
Nagyszerű méret és erőteljes felépítés. Hosszú karok. Jól használja a testét, hogy távol tartsa a védőt a labdától. Jó ütemben fordul vissza a labdákért. A comeback route-okon lábmunkája és mozgékonysága jobb mint várnánk. Hosszú passzokkal és red zoneban is kereshető. Nehéz levinni ha nála a labda, az arm tackle-n átrohan. Igazi versenyszellem. Blokkolóként jó a lábmunkája, kinyújtja a kezét és előnyös helyzetbe kerül.

Gyengeségek:
Megbízhatatlan a keze, sok könnyű labdát elejt. Nem mindig használja ki a méretét maximálisan. Kicsit merev a csípője, mikor ki kell vágni oldalra, akkor zavarba jöhet. Túl gyakran fogja meg a célpontot blokkolásnál, ahelyett, hogy fellökné. Sose voltak túl jó statisztikái.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a Scralet Knights-ban. Másodévesként ment neki legjobban a játék, 829 yarddal és 9 TD-vel zárt, aminek nagy részét a Cincinnati ellen szedte össze (10 elkapás, 240 yard, 5 TD). Utolsó két évében összesen jött neki össze 857 yard és 8 TD, pedig nagyon várták tőle a szintlépést. Karrierje nagy részében egy Mohamed Sanura épülő offenseben volt mellékszereplő, folyamatosan változó QB-val megvariálva. A combine-on két kategóriában is ő lett a legjobb; legmagasabbra és legtávolabbra is ő ugrott. Semmiképp sincs garantált jövője az NFL-ben, de fizikális és atletikus tulajdonságai olyan nyersanyagot adnak, amilyenre szeretnek beruházni a profi edzők a hátsó körökben.

Videók:
Louisville, Arkansas, Cincinnati 2012
South Florida 2011

Rodney Smith

Poszt: WR
Egyetem: Florida State
Született: 1990. március 11. (Miami, Florida)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 225 lb (102 kg)

Erősségek:
Magas játékos, vertikálisan nagyon nehéz megverni. Pontosan futja a route-okat, méretéhez képest pedig rendkívül agilis, így nem okoz számára gondot megfelelően helyezkedni. Testalkatából és hosszú karjaiból adódóan elkapási rádiusza nagy. Remekül használja ki magasságát és jó rugóit, ha fel kell ugrani a labdáért; a külső vállra érkező dobásokat is rendszeresen lehúzza az oldalvonal mellett. Fürgeségét és hosszú karjait kamatoztatva mind futójátéknál, mind pedig más receiverek számára jól blokkol.

Gyengeségek:
Relatíve sovány, így bizonyítania kell, hogy az NFL-cornerekkel is megbirkózik route-futás közben, illetve a labdáért felugorva. Méretei miatt a press coverage-ben lévő CB-k számára nem jelent nehézséget leütközni őt. Sokkal lazább csípővel kell játszania. A Florida State-nél kevés passzt kapott, így még nem volt lehetősége bizonyítani, hogy akkor is biztosak a kezei, ha az irányítók rendszeresen keresik labdákkal. Néha nem fejezi be megfelelően az elkapást, vagy hagyja, hogy a defensive back erőből elnyomja őt. Magassága miatt elképzelhető, hogy az alacsonyan érkező passzokhoz nehezen tud majd alkalmazkodni.

Megjegyzések:
Három évig volt kezdő a Seminoles-nál. Négycsillagos recruitként iratkozott be az FSU-ra, ahol freshman idényében többnyire csak special teamerként alkalmazták, a szezon végéhez közeledve kapott nagyobb szerepet a támadósorban, 1 elkapással zárta az évet. Sophomore-ként már nyolc meccsen kezdett, utolsó két idényében pedig összesen egy alkalommal fordult elő, hogy nem volt tagja az alapcsapatnak. Ennek ellenére statisztikailag legeredményesebb szezonja sem sikerült igazán produktívra, 2011-ben is mindössze 561 yardot és 4 touchdownt szerzett 36 elkapásból. Meghívták az East-West Shrine Game-re, ahol felemás teljesítményt nyújtott. 2009-ben egy hasonló fizikális paraméterekkel bíró WR, Greg Carr került az NFL-be a Florida State-ről, de nem tudott megragadni a ligában, helyette a CFL-ben csinált karriert. Smith ugyan tehetségesebb elkapónak tűnik, mint Carr, de még neki is sokat kell bizonyítania; a remek fizikális adottságok még nem jelentenek garanciát a sikerre.

Videó:
Nincs

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
QUARTERBACK

Geno Smith

Poszt: QB
Egyetem: West Virginia
Született: 1990. október 10. (Miramar, Florida)

Előrejelzés: Top10
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 220 lb (100 kg)

Erősségek:
Megfelelő mérete van a poszthoz. Magabiztos, szorgalmas és kompetitív játékos, aki csapata vezére is egyben. Gyorsan engedi el a labdát és gyors döntéshozó is. Folyamatosan javult a pontossága, jól helyezi a labdáit és a pálya akármelyik pontjára oda tudja varázsolni. Apró területekre is be tudja dobni a labdát, akár a pálya közepén, akár a célterületen a vonal mellett talál helyet magának az elkapó. Folyamatosan az elkapóin tartja a szemét és a zsebben mozog, nem a futáson agyal. Ha az első célpontját levédik, megtalálja a másodikat vagy a harmadikat is. Nem lehet egyedül hagyni mert futásokkal is tesztelheti a védelmet, sebessége alapján a 1st downnál hosszabb futásokra is alkalmas és nagyon jól időzíti, hogy mikor érdemes megindulni. Évről-évre erősödött fizikálisan, szívós játékos, aki nagy ütés után sem ejti el a labdát és szó nélkül folytatja a játékot.

Gyengeségek:
Szinte egész karrierjét spread offense-ben töltötte, a center mögött alig játszott, fejleszteni kell a lábmunkáját. Dadog a labdája ha nem tud kellően beleállni a dobásba; ugyanez van ha nyomás van rajta vagy ha futás közben kell passzolni. Blitz felismerő képessége csak közepes, olykor kihagyja a lehetőséget, hogy az üresen maradó játékost megjátsza a szélen. Nyomás alatt hagyja, hogy ráomoljon a zseb, nem lép fel a passzhoz vagy nem szabadul meg a labdától. Hajlamos a meccs végére leolvadni, főleg ha csak a pálya egyik felére koncentrálódik a játéka. Elutasította a Senior Bowl meghívót.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Mountaineers-ben. Unokatestvére Melvin Bratton, aki a '80-as években a Miami egyetem sztárfutója volt, de egy térdsérülés miatt nem tudott NFL karrier építeni. 2010-ben Big East 2., 2011-ben első számú álomcsapat tagja. Végzősként a szezon felénél még Heisman-esélyes volt, de a WVU durva leolvadása nyomán semmi díjat nem kapott. Dana Holgorsen érkezésével sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a passzjáték, így Smith elkezdett rekordokat döntögetni. Iskolarekorder sikeres passzban, passzkísérletben és yardban is, mind a szezonra, mind egy meccsre vonatkózó statisztikákat tekintve. A Clemson elleni Orange Bowlon utószezon csúcsnak számító 6 TD passz, 7 totál TD, és 42 pont fűződött a nevéhez, 401 yardjával pedig megdöntötte Tom Brady 2000-res csúcsát (396). Utolsó alapszakasz-meccsén 23/24 jó passzal zárt, 95.8%-os teljesítménye ugyancsak rekord. Végzős évéről a számok mindent elmondanak (369/519, 4205 yard, 42 TD, 6 INT). Fizikális és mentális képességei alapján is NFL irányítónak tűnik, akinek jó esélye van az 1/1-es helyre, de nem az a kihagyhatatlan prospect mint Andrew Luck vagy Robert Griffin III volt.

Videók:
Marshall 2012
Maryland 2012
Oklahoma 2012
Kansas 2012
Texas 2012
Texas Tech 2012
Iowa State 2012
Kansas State 2012
Baylor 2012
Syracuse 2012 (hóban)
LSU 2011
South Florida 2011


Matt Barkley

Poszt: QB
Egyetem: USC
Született: 1990. szeptember 8. (Newport Beach, California)

Előrejelzés: 1. kör
Magasság: 6'2" (188 cm)
Tömeg: 230 lb (104 kg)

Erősségek:
Pontos, jó az ütemérzéke, jól időzít, jó ívben dobja a labdáit. Képzett játékos, kifinomult dobómozdulattal és lábmunkával. Képes olvasni a védelmet és alkalmazkodni a látottakhoz. Hidegvérű, nyugodt és összeszedett a zsebben. Megmutatta, hogy képes mozogni és időt nyerni a zseben belül. Megtanították center mögül játszani, profi offenzív sémában. Kiemelkedően intelligens, a futball IQ-ja pedig még magasabb. Van érzéke a játékhoz, önálló és érti a dolgát. Érett, komolyan készülő vezéralak, akit tisztelnek csapattársai. Jelentős rutinja van elit csapatok ellen.

Gyengeségek:
Megfelelő magasság, de kisebb mint a prototípus. Nem elég erős a karja, hogy hosszú indításokkal átszelje a pályát. A mély/vertikális route-ok megdobása gondot okoz neki. Nem kiemelkedő atléta, futással nem fog veszélyeztetni. Sokat köszönhet a tehetséges kiszolgáló személyzetnek. Nem feltétlen illik minden rendszerbe vagy csapatba. A Trojans irányítók megítélése nem a legjobb (Leinart, Cassel, Booty, Sanchez). Több kisebb sérülése is volt már.

Sérülések:
- 2009-ben egy meccset hagyott ki megzúzodott jobb vállal
- 2010-ben jobb bokaficam miatt kellett kiválni kisebb időre
- a 2010-es idény után megműtötték a jobb csuklóját
- a 2012-es idényzárót jobb vállának húzódása miatt pihente végig

Megjegyzések:
Négy évig volt kezdő a Trojans-ben. Az első játékos, aki 3 évig volt a USC csapatkapitánya. A kaliforniai Mater Dei gimnázium növendéke volt, ahol korábban John Huarte, Todd Marinovich, Matt Leinart és Colt Brennan is megfordult. Nagyra tartott tehetség volt már 18 éves kora előtt, 2007-ben az év középiskolás játékosának választották. A Southern California történetének egyik legtermékenyebb irányítója, nevét számos iskolarekordnál megtalálhatjuk. Megkapta a 2012-es Wuerrfel-díjat, ami annak jár, aki kivételes közösségi munkát végzez, jó tanuló és jó sportoló. Gyakorló keresztyén, aki Nigériában és Haitin is járt otthonokat építeni, és segíteni a rászorulóknak. Valószínűleg a top10-ben választották volna ki a 2012-es NFL drafton, de visszatért az iskolába. Sose volt az az elit, franchise QB alkat, akinek sokan beállították és a csalódást okozó végzős éve alatt temérdek kritikában részesült. Talán a West Coast Offense fekszik neki leginkább. Jól képzett irányító, aki közepes fizikai adottságok mellé fantasztikus erényekkel bír fejben, és egyértelműen kezdő szintet képviselhet az NFL-ben, ha megfelelő helyre kerül.

Egyéni videók:
Syracuse (2012)
Utah (2012)
UCLA (2012)
Hawaii (2012)
Stanford (2012)
Oregon (2012)
Oregon (2011)
California (2011)
Utah (2011)

Tyler Wilson

Poszt: QB
Egyetem: Arkansas
Született: 1989. augusztus 16. (Fort Smith, Arkansas)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 220 lb (100 kg)

Erősségek:
Nagyon erős karja van. Szép spirált dob, dobómozdulata fantasztikus. Képes a gyönyörű dobásokat tökéletes pontossággal kombinálni. Jó döntéseket hoz, de egyenletesebb játékra van szükség tőle, kevesebbet kellene a karerejére támaszkodnia. Jól olvassa a védelmet, check down helyzetek felismerésében fejlődött. Magas a football IQ-ja, ismeri a védelmi sémákat és hogy azok hol sebezhetőek. Kifejezetten mobilis, jól dob mozgásból. Jól adja el a play actiont. Kemény játékos, hajlandó nagy ütéseket is bevállalni egy sikeres passz érdekében. Okos játékos, vezető alkat, hatalmas potenciállal rendelkezik.

Gyengeségek:
Gyakran pánikol nyomás alatt, emiatt rossz dobásokat választ, nem találja el az üres célpontokat. Pontossága inkonzisztens. Nem minden passzba áll bele tökéletesen, ezen még dolgoznia kell.

Megjegyzés:
Két évig kezdő a Razorbacksben, 2008-ban egy betegség miatt medical redshirtöt kapott. Az elődje Ryan Mallett jelenleg a Patriots csereirányítója. Nála feltétlen mobilisabb és a karerejük hasonló. Az iskola történetének első All-SEC (2011) csapatba választott QB-ja. A 2012-es Cotton Bowl offensive MVP-je számos iskolarekordot tart: legtöbb passzolt yard egy meccsen (510, vs. Texas A&M 2011), zsinórban legtöbb sikeres átadás (19, vs. Auburn 2011), legtöbb passzkísérlet interception nélkül (184), legtöbb sikeres átadás egy meccsen (32, vs. Mississippi State 2011), legtöbb sikeres átadás egy szezonban (277, 2011), legtöbb passzkísérlet egy szezonban (438). Sportmenedzsmentet hallgatott az egyetemen, 2011-ben SEC Academic Honor Roll díjjal jutalmazták. Középiskolában baseballozott is, hasonlóan tehetséges volt abban a sportban is. 2012-ben a Louisiana-Monroe elleni mérkőzésen agyrázkódást szenvedett, a következő heti Alabama elleni mérkőzésen kérdéses volt a játéka, végül beöltözött és játszott is, csúfos vereséget szenvedtek, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón pedig élesen kritizálta a csapattársai hozzáállását. A csapata idei gyalázatos szereplése az ő megítélését is lehúzta, pedig statisztikailag eléggé hasonló szezont hozott.

Videók:
LSU (2012)
Rutgers (2012)
South Carolina (2012)
Tulsa (2012)
LSU (2011)
Mississippi State (2011)
Auburn (2011)
South Carolina (2011)

Mike Glennon

Poszt: QB
Egyetem: North Carolina State
Született: 1991. január 1. (Cetreville, Virginia)

Előrjelzés: 2. kör
Magasság: 6'6" (198 cm)
Tömeg: 232 lb (105 kg)

Erősségek:
Nem csak magas, de kellően nagy is, kiemelkedik a mezőnyből. Rendkívül erős a karja, akármeddig el tud dobni. Szűk területre is bedobja a labdát, sőt elég gyorsan teszi. Hosszú labdáival át tudja dobni a pályát. Tökéletes mozdulattal engedi el a passzait, szép spirált dob. Dolgozott a center mögött, profi stílusú támadósorban. Átlátja a pályát, és a védelem mozgásából is tud következtetni. Ha van ideje, akkor megbízhatóan időzíti passzait, pontos és könnyen elkapható labdákat biztosít. Ha nyakában vannak a védők, akkor jó ütemben szabadul meg a labdától. Szívós játékos, aki fizikális és mentálisan is nagyon erős. Érett, intelligens srác, remek hozzáállással. Fejlődésben lévő tehetség, akiből még sokkal többet ki lehet hozni.

Gyengeségek:
Nagyon rosszul kezeli a nyomást, egyensúlyérzéke kritikus. Nem érzi otthonosan magát a zsebben, túl sokáig tartogatja a labdát. Lábmunkája, mechanikája és pontossága rapszódikus. Felelőtlen a labdával a kezében és sok rossz döntést hoz. Túlságosan bízik a karja erejében, ezért sokat kockáztat. Nulla mobilitást tud felmutatni, lényegében egy szobor. Ha kergetik és mozgás közben kell dobnia akkor szenved. Nem egy vezéralkat, aki a hátára veszi a csapatát. Aránylag rutintalan és ösztönei kérdésesek.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Wolfpackben. Karrierje kezdetén Russell Wilson cseréje volt. Bátyja, Sean a Virginia Tech-ben játszott 2004 és 2008 között. Sokra tartott játékos volt fiatalon, középiskolai all-American válogatottságig vitte. Az NC State eddigi legeredményesebb irányítója, szinte az összes iskolarekordot ő tartja akár 1 meccsre, akár szezonra vonatkozóan nézzük. Az egyetlen NC State irányító, aki két idényben is 30+ touchdownt passzolt, sőt az ACC konferenciában is csak Tajh Boyd (Clemson) volt erre képes ezidáig. Két diplomája van, Üzleti Managementből BSC, liberális tudományból pedig MSC. Nem volt körülvéve elit csapattársakkal, a fal sokszor összeomlott előtte, és sok passzát elejtették, így valamennyire érthető, hogy miért voltak felemás statisztikái. Tanácsadóként dolgozott a Manning Passing Academy nevű táborban, és nagyon elismerően beszéltek róla a jelenlévők. Klaszsikus zsebirányító, akinek minden képessége adott, hogy a legmagasabb szinten is kiemelkedő legyen, hiszen a hibái nagy része kijavítható. Egyik pillanatban első körös irányítónak látszik, a következőben pedig hátsó körösnek, szóval stabilizálni kell a formáját, hogy kijöhessen belőle a hatalmas potenciál. Boom or bust.

Egyéni videók:
North Carolina
Florida State
Miami
Clemson (2012)
Clemson (2011)
Louisville (2011)

Ryan Nassib

Poszt: QB
Egyetem: Syracuse
Született: 1990. március 10. (West Chester, Pennsylvania)

Előrejelzés: 2. kör
Magasság: 6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg: 230 lb (104 kg)

Erősségek:
Ügyesen és türelmesen mozog a zsebben. Erőteljes testfelépítése van, bírja az ütéseket és nem is fél tőlük. Alulértékelt atléta, ha a helyzet úgy hozza képes megfutni a first downt. Mozgása összehangolt, bár nem áll bele minden passzba tökéletesen. Nagyon erős karja van, képes bármilyen dobást végrehajtani. A passzai rendre kiváló ütemben érkeznek a hashmarkon kívülre is. Szűk helyekre is be tudja dobni a labdát, ha van elég ideje jól olvassa a zónákat. Dobómozdulata gyors, ugyanakkor a mechanikája kissé hektikus, bizonyos passzsávokba nem a helyes kartartással és kisebb sebességgel dob. A zsebben való mozgás közben is figyeli a célpontjait. Sokat dolgozott center alól, 3-, 5 és 7-lépéses passzokat is gyakorolt. Nagyon jól játssza el a play actiont, kiváló a pump fake-je. Megkérdőjelezhetetlen vezető a huddle-ben, csapata egyik legkeményebb játékosa, példát mutat a társainak. Bírja a terhelést, nem gond számára, hogy a hátán vigyen egy offense-t.

Gyengeségek:
Kissé alacsony. Hajlamos túlságosan is bízni a karjában egy egyszerű checkdown passz helyett, nem igazán szereti kidobni a labdát a pályáról. Hajlamos bizonyos passzait indokolatlanul erősen megdobni. Előfordul, hogy leragad az első számú célpontjánál és nem folytatja a védelem olvasását.

Megjegyzések:
2008-ban redshirtöt kapott, a 2009-es tavaszi gyakorlást első számú irányítóként kezdte, de végül is azt a szezont a Duke-ról érkező Greg Paulusra bízták. 2010-től 3 évig kezdő az újdonsült Bills főedző, Doug Marrone által irányított támadósorban. Apja a Delaware egyetemen focizott, anyja a Villanovában röplabdázott, unokatestvére Joe Nassib a csapattársa volt az Orange-nál, öccse Carl pedig a Penn State-nél játszik DE-t. 2012-ben megkapta a National Football Foundation Jó tanuló, Jó Sportoló Díját (pénzügyi alapszakon szerzett diplomát, ezután számvitel mesterképzésre iratkozott be). Iskolarekordot tart passzolt yardokban (9060), complete passzokban (780) és meccsenkénti passzolt yardokban (201.3). A negyedik olyan irányító a Big East történetében aki 9000 yard fölé jutott. 1945 óta eddig mindösszesen 2 irányítót draftoltak a Syracuse-ról (utoljára Donovan McNabbet 1999-ben), ő lehet a harmadik. Nem voltak elit játszótársai, sok labdáját ejtették el, így statisztikái csalókák lehetnek. Kiforrott, érett irányítónak számít ebben a class-ban, aki bár nem ajánl akkora potenciált mint egyes prospectek, a kis kockázat miatt megakadhat rajta valamelyik főedző szeme már korábban mint hinnénk.

Videók:
USC (2012)
Louisville (2012)
Northwestern (2012)
Missouri (2012)

Tyler Bray

Poszt: QB
Egyetem: Tennessee
Született: 1991. december 27. (Clovis, California)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 227 lb (103 kg)

Erősségek:
Prototípus méret, minden NFL csapat ekkora irányítót akar. Könnyedén átlátja a line of scrimmage-t, igaz nem olyan magasan engedi el a labdát, mint elsőre hinnénk. Legnagyobb fegyvere a karja ereje, ebben nem nagyon van nála jobb a draft mezőnyében. Impresszív hosszú labdái vannak, amiket élmény nézni és a gyors passzokkal is szépen szolgálja ki társait. Minden dobást képes végrehajtani. Nem csak üres zsebből tud passzolni, és nagy rákészülés sem szükséges a dobásaihoz, ami nagy előny ha nem elit OL dolgozik előtte. Pontosak a hosszú passzai, ha épp jó napot fog ki. Ha javítana az időzítésén, még több nagy játékot tudna összehozni. Szívós játékos, aki soványnak tűnik, de bírja az ütéseket. Nem fél megszabadulni a labdától és bevállalni a kontaktot. Tán a legvonzóbb tulajdonsága, hogy folyamatosan nagyban gondolkodik, nem alibi játékos. Rettenthetetlenségét nem lehet tanítani. Igaz nem olyan komoly ütemben, de javult a pontossága 2012-ben.

Gyengeségek:
A játék több szegmensében nagyon nyers. Elsősorban a lábmunkáján van javítanivaló. Túl sokszor dob hátsó lábról, és a zsebben sem érzi kellőképp otthon magát. Néha össze-vissza mozog a zsebben, nagy meneküléseket nem tud bemutatni, így marad az a verzió, hogy hosszan elindítja a labdát, teljesen eltérő testhelyzetekből. Szokott rossz döntéseket hozni és nehéz helyzetbe hozni ezzel az elkapóit. Ha fejlődne a lábmunkája, az magával hozná a pontosság javulását is. Dobómozdulata nem ideális. Mivel nem valami mobilis, a gyors labdaelengedés kulcsfontosságú. Túl alacsonyan tartja a labdát a mozdulat megkezdésekor. Kérdéses, hogy elég érett-e hozzá, hogy NFL quarterback legyen.

Megjegyzések:
Három évig kezdett a Vols-ban, de újoncként csak 5, másodévesként 7 meccset jelent ez, juniorként nyomta először végig az évet. 2011-ben eltört a hüvelykujja. 2012 nyarán sörös üvegekkel dobált meg néhány kocsit egy parkolóban, emiatt elég rossz a reputációja a személyiségi jegyeit illetően. Bray messze nem kész termék, de az idei QB class tekintetében szembetűnő a benne lévő potenciál. Nagyban függ a karrierje attól, hogy milyen szituációba kerül új csapatánál. Gyorsítani kell a dobómozdulatán, és javítani a lábmunkáján, így egy év pihenő aranyat érne számára mielőtt bedobják a farkasok közé. Tehetsége és adottságai miatt a 2. körnél tovább nem lesz elérhető, ez nyilánvaló. Hasonló helyzetben van mint Brock Osweiler tavaly.

Videók:
Georgia (2012)
Florida (2012)
Missouri (2012)
North Carolina State (2012)
Alabama (2012)
South Carolina (2012)
Cincinnati (2011)
Florida (2011)

Landry Jones

Poszt: QB
Egyetem: Oklahoma
Született: 1989. április 4. (Artesia, New Mexico)

Előrejelzés: 2-3. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 229 lb (104 kg)

Erősségek:
Prorotípus NFL zsebirányító teste van. Kiemelkedően eredményes karrierje volt. Ha megveti a lábát, a pálya akármelyik részére eldobja a labdát, és gyorsan is engedi el passzait. Utóbbi miatt rövid- és középtávon igen nehéz ellene védekezni. Nem fél kockáztatni, cover-2 ellen is meglövi a passzait, és a hátsó vállát is célba meri venni az elkapóinak.

Gyengeségek:
Nagyon szenved a nyomással. Akkor is úgy érzi, hogy az arcában vannak, mikor nem. Nem egy elit atléta, a handoffok átadása is lassan megy neki. Ki szokott mozogni a zsebből, hogy elkerülje a nyomást, de nagy tömegben könnyen elkapják mert könnyen összezuhan. Önbizalma folyamatosan hullámvasúton van meccs és szezon közben. Néha furcsa módon jön ki a kezéből a labda. Hosszú passzai pontatlanok, mozgás közben elvéti elkapóit és túl sok route-ot néz el. Nem a legjobban helyezi labdáit, gyakran a védők feje felett szállnak a passzai. Sokat nézelődik az oldalvonal felé snap előtt, a nehezebb védelmi felállások megzavarják.

Megjegyzések:
Négy évig kezdő a Sooners-ben. Szülei nagy Cowboys-drukkerek, és a hall of famer edző, Tom Landry után nevezték el a fiukat. 2009-ben megsérült Sam Bradford a szezonnyitón és Jones-nak beugorva kellett végigjátszani az idényt, harmadik meccsén azonnal iskolarekordot döntött 6 TD passzal a Tulsa elen. Azóta szinte minden oklahomai rekordot megdöntött. 2010-ben Sammy Baugh-díjas, mint a legjobban passzoló játékos. Csak Case Keenum és Timmy Chang passzolt nála több yardot az NCAA történetében, a passzolt TD-k örökranglistáján pedig 5. helyen áll. 2010-ben Big XII 1., 2012-ben 2. számú álomcsapatba szavazták. Statisztikáin ront, hogy az OU sokat használta vörös zónában Blake Bellt, a scrambler irányítóját. 2012 júliusában vette feleségül a Sooners kosarasát, Whitney Handet. Ha tavaly jön a draftra, jó eséllyel őt viszi a Dolphins Tannehill helyett, de a Browns biztosan őt választja Weeden helyett. Ha 2010-es formáját idézte volna végzősként, most szinte biztosan ő lenne az 1/1, de nem tudott fejlődni junior és senior idényében. Kezdő potenciállal rendelkező irányító, aki sok mindent látott már, de a nyomással nem tud megbarátkozni és ha hibázik, hajlamos elbizonytalanodni fejben. Egy jóféle támadófal mögött, megbízható elkapókkal elit szinten képes teljesíteni.

Videók:
Texas A&M 2012
UTEP 2012
Texas 2012
Texas 2011
Florida State 2011
UConn 2011

EJ Manuel

Poszt: QB
Egyetem: Florida State
Született: 1990. március 19. (Virginia Beach, VA)

Előrejelzés: 3. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 240 lb (109 kg)

Erősségek:
Fizikálisan impresszívnek számít az irányítók között. Elég sokat passzolt shotgunból, de a play actionök nagyon mennek neki. Átdobja az egész pályát, kis területre is akár a védő és az oldalvonal közé. Jól helyezi passzait a pálya bármely területén, két védő közé is bedobja ha ott van hely, akár a fejük fölött. Jó atléta, aki tud mozogni a zsebben, hogy elkerülje a nyomást, és kihasználja az üres terület nyújtotta ziccert, és lábbal is szerez first downokat. Gyorsan engedi el a labdát, igaz a rövid passzai inkább darts mozdulatra hasonlítanak. Intelligens, nagyszerű jellemű vezéralak.

Gyengeségek:
Túl sok lehetőséget biztosít a védőknek, hogy labdát szerezzenek, minden áron meg akarja csinálni a nagy játékot. Rövid passzai gyakran szélesek vagy alacsonyak, így a WR-nek nem sok esélye van yardokat hozni az elkapás után. Hosszú passzai sem megbízhatók. Ha nyomás közeledik, azonnal kirohan a szélre. Nem mindig ismeri fel a blitzet. Jobban bele kéne állni a dobásaiba, hogy kijöjjön a karja erejében lévő potenciál.

Megjegyzések:
Erik Manuel Junior az anyakönyvezett neve. 2009-ben Christian Ponder vállsérülése miatt ugrott be a mély vízbe, 2010-ben ismét a későbbi viking kezdett, 2011-12-ben pedig eljött Manuel ideje QB1-ként. Pat White után a történelem 2. irányítója, aki megnyert 4 bowl meccset karrierje alatt, kettőn MVP is volt. A Notre Dame elleni 2011-es bowlon törött sípcsonttal is vállalta a játékot. Több évben is bekerült a tanulmányilag legjobb sportolók álomcsapatába. Édesanyját rákos daganattal kezelik, így nem volt könnyű mindig a futballra koncentrálnia. Adottságait tekintve egyetlen irányítónál sem rosszabb az idei felhozatalban, ha stabilizálni tudja a formáját, akkor erős karja és mobilitása aranyat érhet az NFL-ben, ideális jelölt projekt QB-nek középső körben, akit pár évig padoztatni és fejleszteni tudnak az edzői.

Videók:
Northern Illinois 2012
Wake Forest 2012
South Florida 2012
Clemson 2012
Virginia Tech 2012
Miami 2011
Notre Dame 2011

Matt Scott

Poszt: QB
Egyetem: Arizona
Született: 1990. szeptember 20. (Chino, California)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 196 lb (89 kg)

Erősségek:
Jó a lábmunkája, megfelelően gyorsul rolloutoknál. Jobbra történő mozgásból is erősen dob, jól őrzi meg az egyensúlyát. Futásoknál jó a sebessége és a gyorsulása is. Mély passzoknál is szép a spirálja. Dobómozdulata komplett. Nagyon jól érzi shotgunból, hogy meddig állhat a zsebben és mikor kell fellépnie. A vak oldali pass rusht is megérzi. Kellően mobilis előre és oldalirányba is. No-huddle spread offenseből jött, nagyon gyorsan ment neki a playválasztás és a játék elindítása. 2 minute drilleknél rendre jól szerepel. Jó a pre-snap readje. Nem fél futni, ha úgy adódik. Jó attitűdű játékos, a csapat érdekeit a sajátja elé helyezi. Nyugodt és magabiztos tudott maradni még nagy hátrányban is, ennek köszönhető számos fordítása. Ha az elkapói elejtik a passzait akkor is biztatja őket. Korábbi hibáit könnyedén elfelejti.

Gyengeségek:
Magassága csupán átlagos. Vékony testalkat. Hajlamos aluldobni a célpontjait. A pontossága vagy hosszú ideig jó vagy hosszú ideig rossz. Labdáinak a röppályája alacsony rövidpasszoknál és mozgásból dobásnál. Gyakran akkor is ki akar mozogni a zsebből, mikor nincs rajta nyomás. Ha a zsebben áll és nyomás érkezik rá hajlamos gyengén megdobni a passzait. Ritkán olvassa végig a célpontjait, gyakran leragad az elsőnél, csak a pálya felét olvassa. Tapasztalatlan, ez látszik az elkapók és közte lévő kommunikációs hibákból. Hajlamos a célpontját sokáig bámulni, nem jellemző, hogy a szemével félre tudná vezetni a védelmet. Gyenge játéka miatt túl sokáig volt Nick Foles cseréje.

Megjegyzések:
A coronai Centennial HS-ba járt végzősként az alapszakaszban csupán egyetlen vereségük volt a Matt Barkley és Khaled Holmes vezette Mater Deitől. Bejutottak az állami bajnokság döntőjébe, de ott 37-31-es vereséget szenvedtek a De La Salle-tól, leghíresebb középiskolai csapattársa Vontaze Burfict. 4-csillagos recruitként választotta az Arizonát. Freshman évében Willie Tuitama cseréje, change of pace QB volt, 23 futás és 11 passzkísérlet állt a neve mellett. 2009-ben kezdő irányítóként számoltak vele, az első két meccset meg is nyerték, de a 3. héten az Iowa ellen olyan gyengén játszott, hogy lecserélték, Nick Foles vette át a helyét és maradt a kezdő az idény végéig. 2010-ben is Foles backupja, sérülés miatt 2 meccsen kezdő. 2011-ben reshirtöt kapott. 2012-ben Rich Rodriguez főedző érkezésével (és Foles távozásával) kezdő irányító újra, Pac-12 rekordot ért el a Stanford ellen egy meccsen történő passzkísérletekben és sikeres passzokban, All-Pac-12 második csapatba került az idény végén. Fejlődési potenciál van benne, hiszen mindössze 17 kezdő meccse van college-ból, ráadásul az utóbbi időben egyre inkább kedvelik a mobilis irányítókat, úgyhogy ha csak tartaléknak is, de feltétlen draftolni fogják.

Videók:
USC (2012)
Nevada (2012)

Zac Dysert

Poszt: QB
Egyetem: Miami OH
Született: 1991. február 8. (Ada, OH)

Előrejelzés: 5. kör
Magasság: 6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg: 228 lb (103 kg)

Erősségek:
Felépítésre már NFL QB, de további izmot lehet pakolni rá. Jó alapokkal bír, gyors a lába, és megbízható pontossággal, magasan engedi el passzait a pálya bármely pontjára. Méretéhez képest jó atléta, jól mozog oldalra ha jön a blitz, és mozgás közben is arra figyel, hogy kit lehetne megjátszani egy hosszú labdával. Futással is veszélyeztet, akár first downok megszerzésével, akár hogy a semmiből összehoz egy korrekt játékot. Elég erős hozzá a teste, hogy lerázza a ráakaszkodó védőket. A futás végén kimegy oldalt, nem kockáztatja az ütközést. Van rutinja a center mögött, bár seniorként főleg shotgun spreadet játszottak. Jó ütemérzékről tett tanubizonyságot a keresztpasszai során. Mozgás közben is pontosan dobott jobbra és balra is, sőt ha volt hely megállt, hogy bele tudjon állni a passzba. Elég erős a karja, hogy 40 yardos bombákat eresszen el futás közben, és kis ablakokba is betalál a pálya közepén. Jól helyezi passzait a rövid, vonal mellett játékoknál, a receiver vállához céloz ahol csak ő kaphatja el. Elég erős, hogy az utolsó percben megszabaduljon a labdától, vagy hogy fellépjen, elkerülve a szerelést. Kommunikál az elkapóval a snap előtt ha olyat lát, amit érdemes kihasználni. Nagy teste és mozgékonysága miatt a QB sneaket is könnyen megoldja. Mechanikája összességében gond nélküli. Van holderként rutinja.

Gyengeségek:
Rutinosabban kell mozognia a zsebben; ha első célpontját fogják, vagy jön a nyomás, azonnal elindul kifelé, azt pedig alig érzi mikor jönnek hátulról. Bizonyítania kell, hogy megtalálja a másodlagos vagy check-down célpontjait a zsebben. Hosszan végigméri mi folyik a pályán, a védők így követik a szeme mozgásán hogy mit szretne. A középhosszú passzai hangulatfüggően lehetnek folyamatosan jók vagy rosszak. Mért ideje és eluzív tulajdonsága nem elit, a mozgékony NFL védők elkaphatják a zsebben és megbánhatja ha túl sokszor akar futni. Rossz szokásai alakultak ki attól, hogy kevés tehetség volt körülötte. Hajlamos túlimprovizálni a meccset, túl nagy bizalma van a karjában és olyan labdákat dob be a tömegbe, ami akárkié lehet, támadó és védő egyaránt.

Megjegyzések:
Négy évig kezdett a Redhawks-ban. 12013 passzolt yardjával beelőzte az iskolacsúcsot tartó Ben Roethlisbergert. Végzősként a legtöbb yardot passzolta a MAC-ben. Gyerekkorában még jégkorongozott is, ami unikumnak számít a focisták között. Középiskolásként eltört a hüvelykujja, a gyógyulás alatt pedig linebackert és wide receivert játszott. Leggyengébb évében is 61% feletti pontossággal passzolt. Elhívták a Senior Bowlra, de a megjelenő 6 QB közül ő volt a legkevésbé tetszetős. Karját és felépítését nem lehet Roethlisbergerhez mérni, de mindkettő elég jó hozzá - kiegészülve némi atletikusságal - hogy a draft második felében kiválassza egy NFL csapat.

Videók:
Ohio State 2012
Ohio 2012
Boise State 2012
Kent State 2012
Akron 2012

Collin Klein

Poszt: QB
Egyetem: Kansas State
Született: 1989. szeptember 19. (Loveland, Colorado)

Előrejelzés: 6. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 226 lb (103 kg)

Erősségek:
Jó atléta, hatalmas alsótesti erővel. Izomból fut, le tudja rázni a szerelést. Elképesztően szívós és igazi vezéralak. A rövid- és középtávú dobásokat gyorsan hajtja végre. Nagyon mobilis a zseben belül, nehez férnek hozzá a védők. Nem kapkod, végigviszi amit kigondol és jó döntéshozó.

Gyengeségek:
Borzasztó pontatlan. Csúnya dobómozdulat, inkább ránt mint dob, ezért is pontatlan. Nehezen olvassa az elkapók mozgását. A lábmunkát az alapoktól kezdve újra kell neki tanítani.

Megjegyzések:
Két évig kezdett a Wildcats-ben, újoncként elkapóként és a special teamben szerepelt, másodévesként 2 meccsen kezdett, azokat meg is nyerték. 2011-ben 2. csapatos all-American lett és 27 futott touchdownnal QB rekorder az első osztályban. 2012-ben 3. lett a Heisman-szavazáson és ő lett a Big XII-ben az év játékosa. Seniorként elnyerte a legjobb QB-nak járó Kellen Moore trófeát és a legjobb végzős irányítónak járó Unitas Golden Armot is. Legutóbbi két évében 21-5-ös mérleghez segített a K-State csapatát, utóbbi alkalommal egy győzelemre voltak a döntő lehetőségétől. Részt vett az East-West Shrine Game-n, de profi megfigyelők előtt sem változtatott a játékán. Öccse is a Kansas State támadója. Óvodás kora óta kifinomult zenei érzéke van, zongorán, hegedűn és mandolinon is játszik. Félelmetes egyetemi irányító volt, akinek a játéka nem illik a profik közé, de mivel nagyon veszélyes a labdával, így egy kreatív edzői stáb hasznos fegvyerré tudja alakítani, akkor is ha ehhez posztot kell váltania. Nagyjából ugyanazt tudja nyújtani a pályán mint Tim Tebow, de nem kell érte első kört adni.

Videók:
Kansas 2012
TCU 2012

Brad Sorensen

Poszt: QB
Egyetem: Southern Utah
Született: ... (Grand Terrace, CA)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg: 231 lb (106 kg)

Erősségek:
Kinézetre egy NFL zsebirányító, aki shotgunból indulva rendre talál res célpontot. Átlag feletti a karjának ereje, jól kivitelezett lézerpasszokat tud küldeni a szélen magát üresre játszó társainak, de ha jön a nyomás akkor képes változtatni a döntésén. Türelmes játékos, aki nem kapkodja el a hosszú indítást és apró helyekre is be tudja varázsolni a labdát a szélen és középen egyaránt. Ereje mellett finom megoldásai is vannak, gyakran emeli át a védő feje felett a labdát, megnyitva az utat az elkapó számára egy hosszú játékhoz. Futóként izomból megy előre, gólvonalon fullbackként viselkedik és akár kimozogva a zsebből is tud passzolni.

Gyengeségek:
Nem valami jó atléta, az NFL védők elől esélytelen, hogy elmeneküljön. Nyomás alatt nem olyan döntéseket hoz amilyet az edzők látni szeretnének; túlságosan bízik a karjában, ami sok interceptionhöz vezet (ahogy nőtt a rutinja, egyre több picket dobott). Nem találkozott elit ellenfelekkel.

Megjegyzések:
Három évig kezdő a másodosztályban. Három testvére is focizott az NCAA-ben. A San Bernardino Valley College színeiben szerepelt a JuCo ligában, majd walk-onként a BYU játékosaként szeretett volna pályára kerülni, de a tömött QB poszt miatt a másodosztályba távozott. A Great West konferenciában 2010-ben és 2011-ben is bekerült az álomcsapatba, juniorként az év játékosa is ő lett. Spanyolországban töltött 2 éves mormon missziót az egyetemi karrierje előtt.
Jó adottságai vannak, így néhány évig biztosan harcolhat az 53-as keretbe kerülésért, ha pedig meggyőz egy edzői stábot akkor hosszabb NFL karrierje is lehet.

Videó:
Utah State 2012

Sean Renfree

Poszt: QB
Egyetem: Duke
Született: 1990. április 28. (Scottsdale, Arizona)

Előrejelzés: 6-7. kör
Magasság: 6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg: 219 lb (99 kg)

Erősségek:
Magas, jó felépítésű, méreteihez képest relatíve atletikus irányító. Karja erős, bármilyen dobást végre tud hajtani. Dobómozdulata viszonylag letisztult, a hosszú passzokba is megfelelő erőt tud vinni. Átadásaival jól vezeti üres területre az elkapókat. Lábmunkája adekvát. Magabiztos játékos, a downfield passzok bevállalásától sem riad vissza soha.

Gyengeségek:
Statisztikái sohasem voltak igazán kiemelkedőek. Túl gyakran hoz rossz döntést, melyek nem ritkán interceptiont eredményeznek. Előfordul, hogy nem megy végig megfelelően a célpontjain, hanem szinte kizárólag az elsődleges opcióra koncentrál. Eddigi karrierje során számos alkalommal bajlódott különböző sérülésekkel.

Megjegyzések:
Három évig volt a Blue Devils kezdő irányítója. Középiskolai végzős idényében 3353 passzolt yardot és 41 touchdownt ért el, All-American elismerésben részesült. Egyetemi karrierjét redshirttel kezdte 2008-ban, majd a következő szezonban öt mérkőzésen jutott lehetőséghez csereként, ezeken összesen 330 yardot, 4 TD-t, valamint 2 interceptiont jegyzett. 2010-ben egy meccset leszámítva végig kezdőként szerepelt, az idény zárultával a csapaton belül őt választották meg a legértékesebb játékosnak. 2011-ben már minden mérkőzésen kezdőként irányította a Duke támadóegységét, tavaly egy meccset kellett kihagynia. Legeredményesebb idényét végzősként produkálta, 3113 passzolt yard mellett 19 touchdown, illetve 10 interception került a statisztikai lapjára, és közel két évtized elteltével első utószezonbeli fellépéséhez segítette a Blue Devils-t, a Belk Bowlon azonban kikaptak a Cincinnatitől. Egyetemi pályafutása során a head coach David Cutcliffe személyében annak az edzőnek a kezei alatt dolgozhatott, aki anno Peyton és Eli Manninget is mentorálta a Tennessee, illetve az Ole Miss csapatánál. A szezon végén megsérült a dobó válla, emiatt az East-West Shrine Game-en és a combine felmérőkön sem tudott részt venni. Reális esély van rá, hogy ő lesz az, aki megtöri az egyetem 2004 óta tartó rossz szériáját, ekkor választottak ki utoljára Duke-játékost az NFL drafton (a leghosszabb aktív sorozat az FBS-ben) - feltéve, ha egykori elsőszámú elkapóját, Conner Vernont nem viszik el előbb. Renfree egy projekt irányító, meglepetést jelentene, ha nem kellene legalább a hatodik körig várni a kiválasztására.

Videók:
Florida International (2012)
Cincinnati (2012)

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Még nincs itt a szezonja, de ha már úgy is gyakran szóbajön az 1/1, miért ne tegyük ki az elsőt és legfontosabbat?

Sajnos úgy tűnik McCrystal fizetőssé teszi a tartalmait (adományokat elfogadunk!), Wright most gyorsan eszmélt, szóval bízzunk benne.

Amint lesznek újabbak, ide írom kicsoda.